Uj Szó, 1952. január (5. évfolyam, 1-26.szám)
1952-01-27 / 23. szám, vasárnap
1952 január 26 U J S 7 Ö BÜSZKESÉGÜNK A NEPHADSEREG DCat&na leaelez&iíik u^dk Minden képességünk latbavetését követeli meg a katonai szolgálat Népi demokratikus hadseregünkben a szolgálat felelősségteljes és kemény követelményeket támaszt. Badarság lenne azt gondolni, hogy a néphadseregben a egyelem lazább, mint a kapitalista hadseregekben, hogy nem követelik meg a parancs, a feladatok teljesítését. Már az a tény, hogy hadseregünk a népet, a dolgozó népet, annak békés, alkotó munkáját védi, megköveteli, hogy hadseregünk sokkal fegyelmezettebb, jobban képzett, egyszóval harcképesebb legyen minden idők hadseregénél. Ahogy dolgozóinknak is minden igyekezetüket ki kell fejteniük, hogy az ötéves terv feladatait teljesítsék, éppúgy a népi demokratikus hadseregben való szolgálat minden erót és képességet igénybe vesz. Ha mindazt, amit dolgozó népünk munkájával teremt, meg akarjuk védeni, természetes, hogy hadseregünk minden tagjának a legodaadóbban és a leglelkiismeretesebben kell kötelességeit teljesítenie. Azonban vezetőségünk nemcsak arról gondoskodik, hogy szolgálatunk teljesítésében ne merüljön fel semmi akadály, nemcsak biztosítja a politikai és harcászati ismeretek tökéletes elsajátítását, hanem minden lehetőséget megad ahhoz, hogy a gyakorlatok és egyéb elfoglaltságok után mindenkinek meg legyen a szórakozási lehetősége. Fogla'V'zás titán önképzőkörökbe tömörülünk. Cseh bajtársaink sakkoznak s dalolnak, mi meg csehül tanulunk. Ezt a tanfolyamot én vezetem. Leírhatatlan az érdeklődés, mindenki tanul a századnál és nemcsak az órákon, hanem napközben is. ha csak egy pár percnyi ideje van. Eleinte nehezen ment á tanulás, de lassan belejönnek az elvtársak. Petőfi verseit olvassuk, vagy moziba megyünk. Szovjet filmet, az Aranyásó esküjét néztük meg. Érdekes, szép film volt. Boldogan, énekszóval mentünk hazafelé, hangunk büszkén csengett. Már majd másfél éve vagyunk katonák, de közülünk még senki sem volt mégcsak megdorgálva sem. Büszkék vagyunk rá. hogy megálljuk a helyünket. Takarodó után alvásra térünk, hogy új erőt gyüjtsünk a másnapi munka elvégzéséhez. SZIGETI KÁLMÁN tizedes. Meg kell tanulnunk gyűlölni az ellenséget A mi legnagyobb kötelességünk az. hogy megvédjük a nép munkájának gyümölcseit, harcának eredményeit. Erre kötelez minket a katonai esküMennyi szenvedést kellett átélni a múltban, mennyi vért hullattak a munkásosztály legjobbjai, azért, hogy mi jól élhessünk. A munkásosztály harcosai békés, munkás életet akartak biztosítani gyermekeik számára. A kapitalizmus uralma alatt a dolgozókat csak üldözték, azért, mert azt merték akarni, hogy a munka eredménye ne kerüljön a kapitalisták telhetetlen zsákjába, hanem hogy » azt a dolgozók élvezhessék. Ma, sok áldozat árán, a Szovjetunió segítségével a magunkén gazdálkodunk. Az elért eredményeket kötelességünk megvédeni. Ezt a feladatot csak akkor tudjuk teljesíteni, ha megtanuljuk az ellenséget felism%rpata a Kommunista Párt vezetésével és tudatában kell lennünk annak, is. hogy az imperialisták összefogtak a belső reakcióval. Ezért ébereknek kell lennünk, különösen ma a fokozódó osztályharc időszakában, ami. kor az imperialisták terroristákat és kémeket használnak fel a Szovjetunió és a népi demokráciák elleni aljas harcuk céljaiknak elérésére. Ezért kell nekünk is állandóan fokozni a harci és politikai előkészületek színvonalát, hogy minden pillanatban készek legyünk szembeszállni a ránktörő ellenséggel. Ezért kell betűről betűre teljesítenünk a katonai esküt, hogy büszkén mondhassuk fe. leségünknek és szüleinknek és az egész munkásosztálynak, — becsületesen teljesítettük kötelességünket azért, hogy ti örömmel és nyugodtan dolgozhassatok, iművelődhesseiek és ni és gyűlölni. Tudatában kell len- I pihenhessetek. nünk annak, hogy az egész világon mellettünk áll a munkáosztály élcsaMIKLÖS MIHÁLY, közkatona. A nép kezébe letettük a katonai esküt Az eskütételt megelőző nap a lak- ( tanya területén lázas és örömteli munka folyt. Mindenütt takarítottak, díszítettek. Mindenkiben az a boldogtudat élt. hogy másnap felesküdt harcos lesz a szocializmusért folyó küzdelemben. Január 20-án. az ébresztő után mindenki az ünnepélyes felvonulásra készült. A sorakozó helyén örömtől sugárzó arcú katonák álltak. Hisz eljött az eskütétel, amikor i s megfogadják, hogy utolsó csepp vérükig védeni fogják a világbékét, a szocializmusért dolgozó munkások építő munkáját, az imperialista támadók ellen. A felvonulás után felhangzottak a himnuszok. Majd utána ünnepi beszéd következett. E s eljött a nagy pillanat, amikor minden újonc örömteli szívvel, szilárd hangon harsogta az eskü szavait. Esküszöm, hogy népemhez, népi demokratikus hazámhoz , a Csehszlovák Köztársaság elnökéhez mindhalálig hű maradok és hogy utolsó leheletemig védelmezni fogom dolgozó népemet és a dolgozó nép boldog hazáját, a csehszlovák népi demokratikus köztársaságot. Ezt fejezi ki az eskü és mindenki tudatában van annak, hogy a mi néphadseregünkben szolgálni a legmcg tisztelőbb feladat köztársaságunk polgára számára. Az eskü elhangzása után dolgozó népünk képviselőinek szavai, majd a Munka Dala hangzott el és felvonultunk az ünnepélyes díszmenetre. A viszontagságos idő ellenére is vidám arckifejezéssel meneteltünk, mert tudtuk, hogy mint újonnan felavatott harcosok a dolgozó nép érdekeit fogjuk még szilárdabban védeni. Munkánkban, katonai szolgálatunk .teljesítése közben még jobban el fogjuk sajátítani a dicső szovjet hadse. reg gazdag tapasztalatait: Az eskütétel ünnepélyes napját nem feledhetjük el sohasem. A nép kezébe tett eskünket mindig és minden körülmények között megtartjuk. Szívünkbe véstük az eskü szavait és tudjuk, hogy lelkiismeretes megtartásuk meghozza a gyümölcsöt. SARANKÖ JÓZSEF, közkatona. Be kell bizonyítanunk felkészültségünket Tudjuk, hogy ránk népi demokratikus hadseregünk katonáira nagy felelősség hárul, mivel mi őrizzük munkásnépünknek kiharcolt vivmányait. Én, aki már második éve teljesítem kötelességeimet a csehszlovák néphadsereg kötelékében, állandóan éreztem, hogy a dolgozó nép szeme rajtunk van, hogy bíznak bennünk abban a tudatban, hogy mi fel vagyunk készülve megvédeni hazánkat, dolgozóink nyugalmát és szabadságát. Felkészültségünket be kell bizonyitanunk, a kiképzés terén éppúgy, mint kulturális és politikai téren. És ehhez minden lehetőségünk megvan. Tisztjeink a dolgozó ni, soraiból kerültek ki és nem diplomáik segítették őket a ranghoz, hanem tudásuk. Alakulatunknál valamennyien nagy odaadással sajátítjuk el a politikai ismereteket. Tanulunk a szovjetkatonák hősies példájából, tudva azt, hogy ilyen katonáknak kell nekünk is, a csehszlovák néphadsereg tagjainak lennünk. Tudjuk azt is, hogy az imperialisták felszeretnék forgatni a rendet köztársaságunkban, vissza szeretnék állítani a kapitalizmus uralmát. De mi készen állunk megvédeni hazánkat és határainkat a világbéke zászlaja alatt, munkásosztályunk és szeretett Klement Gottwald elvtársunk vezetésével meghiúsítjuk az imperialisták minden kísérletét. CSELLE GUSZTÁV, közkatona. Az eskületétel alkalmából megfogadtuk Mi, íjépi demokratikus hadseregünk első éves katonái örömmel vártuk azt a pillanatot, amikor felesküdhetünk népünknek, kormányunknak és köztársasági elnökünknek. Tudjuk, hogy ez az eskü arra kötelez minket, hogy Gottwald elvtárs vezetésével mindenben a szovjetkatonák példáját kövessük, hogy úgy tudjuk védeni dolgozóink vívmányait, mint ahogy azt a dicső szovjethadsereg tette és teszi. Az eskü ideje eljött és mi ez alkalomból megfogadtuk, hogy öntudatosan fogunk tanulni, mind a kiképzés harcászati feladatainak, mind a politikai ismeretek elsajátításánál. Megfogadtuk, hogy bármikor szembeszállunk az ellenséggel és hogy utolsó leheletünkig készek vagyunk harcolni az ellenség felett aratandó végső győzelemért, mert mi a munkás nép fiai vagyunk Jis nem akarjuk azt, hogy még egyszer leigázzanak minket a fasiszták. JÁMBOR JÓZSEF, közkatona. Gondozzuk teljes figyelemmel fegyverünket A munkásosztály elsőrendű fegyvereket ad kezünkbe. Bizalommal adja kezünkbe ezeket a fegyvereket, hogy őrizzük vele a burzsoázia felett kivívott győzelem eredményeit. Olyan szeretettel fogadtuk fegyvereinket, mint amilyennel a dolgozó nép adta őket kezünkbe. Ugv kell szeretnünk ezeket a fegyvereket, mint ahogy a szovjetkatonák szeretik. A hős szovjetkatonák a Honvédő Háború során teljes figyelmükkel, áldozatkészséggel és szeretettel őrizték és gondozták a rájuk bizott fegyvereket. Nekünk is igyekeznünk kell fegyverünket tökéletesen megismerni és úgy gondozni, mint szemünk fényét. Minden fegyver megköveteli, hogy állandóan tiszta és harcképes állapotban legyen, hogy helyesen kezeljük. Ezért kell ismerni a szerkezete kezelését, mert a hozzánemértéssel a fegyvert megrongálhatjuk. Óvnunk kell a fegyvert a rozsdától és minden körülmények között gondoznunk, mert a fegyver a katona barátja. SZABÓ ISTVÁN, közkatona. Még jobban szervezzük meg a példás katona mozgalmát! Több, mint tizennégy hónap telt el azóta, hogy a csehszlovák hadsereg főparancsnoka, Klement Gottwald köztársasági elnök aláírta a példás katona jelvényéről szóló parancsot. Azóta az egységeknél ezer és ezer olyan katona van, akiknek egyenruháját a példás katona jelvénye díszíti. Ez a mozgalom mély gyökeret vert hadseregünk minden egységében. A politikai és harci előkészület kérdéseit tudatosan egybekapcsolták a példás katona mozgalmával, s ezzel meggyorsult a csehszlovák véderő fejlődésének üteme. Örömteljes eredményeket hozott ez a mozgalom, de Sztálin és Gottwald elvtársak arra tanítanak minket, hogy az elért sikerekkel nem szabad megelégednünk, nem szabad a babérokon pihennünk, új, még magasabb célra kell törekednünk. Ezzel kapcsolatban rá kell ezért mutatnunk azokra a hiányokra is, amelyek fékezik a példás katona mozgalmának fejlődését és amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölni. A példás katona mozgalmának eddigi' tapasztalatai azt bizonyítják, hogy fejlődésének fékezője az, hogy nincsen eléggé szervezett alapja. Nem eléggé sajátították el a példás katona jelvénye kiosztására vonatkozó rendszabályzatokat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a mozgalom fejlesztésének minden lehetőségét nem használták ki, hogy néhány parancsnok nem törődött a mozgalomban résztvevő elvtársak rendszeres támogatásával, hogy néhány esetben fel nem készült jelentkezőket engedtek a vizsgákhoz. Habár a rendszabályzatban egy szó sincs a példás katona jelvényének „jelöltjeiről", mégis sok egységben előre kiválasztják a „példás katona jelölteket". Ez sok esetben arra vezet, hogy ezután csak ezekre az elvtársakra fordítanak figyelmet és így a katonák széles tömegei ki vannak zárva abból, hogy résztvegyenek a mozgalomban. Ezután természetes, hogy az érdeklődés a mozgalom iránt megcsappant. Helyesen járt el a példás katona mozgalmának kiszéletísésében Liska tiszt. Egységénél a mozgalmat megszervezték. A parancsnok ismeri a mozgalomra vonatkozó rendszabályzatot és minden szombaton a századparancsnokokkal együtt értékelik az elmúlt hét harci és politikai előkészületeit. Liska tiszt minden téren támogatja és propagálja a mozgalmat, figyelemmel kíséri az egység minden tagját. A parancsnoknak ilyen gondoskodása a példás katona mozgalmában, mindig meghozza a jó eredményeket. A példás katona mozgalma szervezettségének fokozásához nagy mértékben hozzájárulhatnak a pártszervezetek és az ifjúsági csoportok. Ugyanis sok olyan kommunista és CsISz-tag van, akik már a elvil életben kötelezettséget vállaltak, hogy tényleges katonai szolgálatuk során elnyerik a példát* katona jelvényét. Vannak olyanok Is, aldk ezt a kötelezettséget a fegyverátadás, az. eskületétel, Sztálin és Gottwald elvtársak születése napjai, vagy más alkalomból vállalták. Az ilyen katonákat irányítani kell, értékelni kell eredményeiket a harci és politikai felkészültség terén, a parancsnoki értékelés alapján minden téren segítséget kell nekik nyújtani, hogy teljesíthessék felajánlásukat és abban az esetben, ha elhatározásukat nem teljesitik, bírálni kell őket és egyben rá kell mutatni a helyes útra. Egy példát említünk fel ezzel kapcsolatban abból az egységből, amelyben a CsKP alakulat! szervezetének elnöke Havliesek elvtárs. Ebben az egységben a pártszervezet és az Ifjúsági Csoport példásan gondoskodtak a mozgalomról. A kommunisták és a CsISz-tagok számontartják a katonák felajánlásait a példás katona jelvényének elnyerésével kapcsolatban és gyűléseiken rendszeresen értékelik, hogy az egyes elvtársak miként teljesítik elhatározásukat. A kommunisták és CsISz-tagok munkája sikeres, mivel szorosan együttmunkálkodnak a parancsnokokkal és a politikai munkásokkal. A példás katona mozgalmának szervezettebb alapokra való helyezése maguktól a példás katonáktól is függ. Igy például Švehla elvtárs, példás tüzér, a jaslói évforduló alkalmából kötelezettséget vállalt, hogy egységénél tíz katonát megnyer a mozgalom gondolatának és segítséget nyújt nekik. Elhatározta azt is, hogy a többi példás katonával megbeszélést folytat, hogy az eskületétel napján ők is hasonló kötelezettségeket vállaljanak. Ennél az egységnél a példás katonák kezdeményezése és aktivitása meg fog mutatkozni a harci és politikai előkészület színvonalának javulásában.. Csak a példás katona mozgalmával kapcsolatos rendszabályzat következetes megvalósítása járulhat hozzá a katonák széles tömegeinek mozgósításához, a példás katona mozgalmának szervezettebb alapokra való helyezéséhez, amely biztosítja nemcsak az egyének harci képességeinek és ismereteinek fokozását, hanem kihatással lesz az egyes egységek harckészségének fokozáEzért tanulunk a szovjet katonák példájából Mielőtt felöltöttem néphadseregünk egyenruháját én a füleki Kovosmaltban, annak garázsműhelyében dolgoztam. Szerettem munkámat, a gépet, a motort. De örömmel mentem, mert tudtam, hogy néphadseregünkben a békét fogom őrizni. Bevonulásomkor elvtársiasan fogadtak minket. A laktanyában legnagyobb rend és tisztaság uralkodott. És később rájöttem más dolgokra is, amelyek ellentétbe állítják a mi hadseregünket a kapitalista hadseregekkel. A katonaélet a múltban rettegés és dresszura volt. A munkás vagy dolgozó paraszt fia nem kerülhetett tiszti iskolába. Ma már máskép van. A munkásosztály soraiból kikerült katona örül, hogy teljesítheti nagy kötelességét. Soraikból tisztek nevelődnek. A mi néphadseregünk katonái a béke őrei és tudják, hogy ez az elnevezés mire kötelezi őket. ^ Méltók is akarunk erre lenni. Ezért tanulunk a szovjetkatonáktői, akik az egész világ előtt bebizonyították, hogy a világ legjobb és legbátrabb, legöntudatosabb és legképzettebb katonái. ígérjük, hogy mi katonák ezen a poszton minden erőnkből védeni fogjuk azt, amit hazánk dolgozói építenek. FÜKÖ ISTVÁN közkatona.