Uj Szó, 1951. december (4. évfolyam, 282-304.szám)
1951-12-14 / 292. szám, péntek
UJSZ0 1951 december 14 A moszkvai ütközet azzal kezdődött, hogy Hitler 1941 október 2-án nagy hangon, diadalittasan világgá kürtölte: Moszkva elfoglalása küszöbön áll, a német haderő széttörte a Vörös Hadsereg gerincét, folyik és rövidesen befejeződik a megvert és részekre szakított szovjet seregroncsok felszámolása, megsemmisítése, ÉS azzal végződött, hogy ugyanazon év december 19-én a Vörös Hadsereg főparancsnoksága szűkszavú jelentést adott Jci a Moszkva ellen küldött német csapatok szétzúzásáról, futássá fajult visszavonulásáról. Ami e két jelentés közötti időben lejátszódott az nemcsak a világtörténelem egyik legna'gyobbméretű ütközete volt, hanem ennél is sokkal több: a szocialista termelés és technika, a szocialista, sztálini stratégia és taktika győzelme a verhetetlennek reklámozott német tábornokok korhadt sztratégiája és elagott taktikája fölött: a szabad emberekből álló, hazáját és szabadságát védelmező hadsereg győzelme az elnyomókból és elnyomottakból verbuvált és összekorbácsolt, hódításra és rablásra indult hadigépezet felett. A moszkvai ütközet története kimeríthetetlen gazdagságú forrása a békét akaró, szabad emberek derűs biztonságának, de figyelmeztetés, óvás, sőt fenyegetés mindazok számára, akik — Hitler nyomdokain haladva — világuralomra törnek, új háborút készítenek elő az emberiség ellen. Az ütközet időpontja az első bizonyítéka annak, hogy HKler hadigépezete, amikor a Szovjetunióra tört, más erejű és más erkölcsű ellenfélre talált, mint azok az ellenfelek voltak, akiket a német hadigépezet Nyugat-Európában könnyen, gyorsan és biztosan iegázolt. Az angol csapatok által segített, és az amerikai hadiipar által táplált Belgiumot, Hollandiát és Franciaországot két hónapnál rövidebb idő alatt kényszerítette térdre Hitler hadseregének alig fele — idegen segítség nélkül. A Szovjetunióra Hitler haderejének közel 80 százalékát zúdította 170 hadilétszámra emelt hadosztályt. És ezt a rettenetes katonai gépezetet 1941 júliusában Hitler vazallus államainak 40 hadosztálya támogatta. 1941 novemberében pedig már 52 zsoldos hadosztály. A támadás pillanatában Hitler serege mozgósítva volt — a Szovjetunió hadseregének mozgosftása pedig csak a háború kitörése után kezdődött meg. A német hadigépezetnek sokkal több tankja és repülőgépe volt, mint a Szovjet hadseregnek. A német haderőt táplálta egész Közép- és NyugatEurópa Ipara és mezőgazdasága. Ezekre az előnyökre építve és a váratlan meglepő támadás által szerzett előnyös helyzetben Hitler és vezérkara hat hét alatt akarta »felazámolni« a Szovjetuniót. Marshall tábornok, az amerikai hadsereg akkori vezérkari főnöke a szovjetellenes háborúra szánt hat hetet »indokolatlanul hosszú időnek* találta. Marshall szerint a Szovjetuniót három hét alatt »el lehet intézni*. Az akkori >Marshall-terv« is csődöt mondott. A háború menete nem igazolta Marshallt. Hitler vezérkarának számításait sem. A hitleri hadsereg előőrsei október 17-én értek el Moszkva előterébe — öt nap híján négyhónapos szakadatlan harcok után. Ezek a harcok bizonyos szempontból és bizonyos fokig eredményesek voltak, a német hadsereg számára: Hitler hadereje ideiglenesen hatalmas, szovjet területet szállt meg. De ezek a sikerek vésztjósló sikerek vol tak Hitler számára. A Szovjetunió elleni háború első négy hónapjában a német hadsereg négy és félmillió ka tonát veszített. A német tábornokok egy része, természetesen jól látta, hogy ezek a győzelmek számukra nem sok jót ígérnek, de Hitler ragaszkodott ahhoz, hogy minden áron fokozni kell az előrenyomulás tempóját. Ha hathetes terminus nem volt megvalósítható, legalább az első hó leestéig el kell foglalni Moszkvát és el kell érni a Volgát Szaratovnál, Kujbisevnél és Sztálingrádnál. A német csapatok tehát egyre súlyosabb véráldozatok árán haladtak Moszkva felé. Brauchitsch tábornagy (fogságba esett parancsőrtisztjének vallomása szerint) a velikii-ujuki ütközet után ezt mon dotta: Abban nem kételkedem, hogy előnyomulásunk tervszerűen folyik de félek, hogy nem azoknak a terveknek megfelelően, amelyek BerlinA MOSZKVAI ÜTKÖZET (1941 október—december) ben készültek, hanem inkább azoknak a terveknek alapján, amelyeket Moszkvában készítettek. A moszkvai ütközet tervét Sztálin készítette A moszkvai ütközetben a Szovjet Hadsereget közvetlenül Sztálin vezette. A Honvédelmi Bizottság (melynek elnöke Sztálin volt) 1941. október 19-én kihirdette Moszkvában az ostromállapotot. Ezen a napon Hitler hadigépezete már több mint 400 kilométeres frontszakaszon támadta Moszkva védőit. Néhány nap előtt elfoglalta (Moszkvától északnyugatra) Kalinyin városát és elérte (Moszkvától délre) a gépeket gyártó Tula várost. A német hadseregnek, mikor megtámadta a Szovjetuniót, nem voltak sztratégiai (nagyméretű) csapattartalékai. Rövid háborúban erre nincs is szükség. De a háború elhúzódott. Tartalékok híján az eredetileg 3000 kilométer szélességű fronton támadó német hadsereg, már csak három irányban támadott — viszonylag szűk fronton. Moszkva, Leningrád és Rosztov felé. Hitler a moszkvai hadszínteret tekintette döntő jelentőségűnek. Itt akarta a háborút megnyerni és még mindig bizonyosra vette, hogy itt meg is nyeri a háborút. Pontosan meghatározott időre: november 7-re. Hogy Moszkvát „minden ellenállási kísérletet lehetetlenné tévő" túlerővel támadhassa, a moszkvai frontszakaszra rendelte szovjet földön harcoló csapatainak 50 százalékát, tankjainak 84 százalékát, gépesített osztagainak 60 százalékát, egész légierejének több mint felét. A németek haditerve nagyon egyszerű volt. Körülkerítik Moszkvát és hátulról (keletről) támadva veszik be. E terv előnye egyszerűsége volt. Minden német parancsnok, sőt minden német katona megértette. Hiszen évszázadok óta ugyanígy ostromoltak a német tábornokok minden megerősített várost. De a terv egyszerűsége volt a terv gyengéje is: sablonos volt, ötletszegény és ugyanakkor mindent egy kockára tett fel. Arre a feltevésre épült, hogy az ellenség erejével*. Bizony a szovjetkinthető terv végrehajtását Vagy, ahogy Keitel tábornagy mondotta, amikor tetteiért bíróság előtt kellett felelnie: „Terveink gyengesége abban állott, hogy nem számítottunk az ellenség rejével.'' Bizony a szovjet nép katonai, gazdasági és erkölcsi erejével, nem számoltak az ellenséségei. Addig hazudták, addig hirdették, hogy a „Szovjetunió agyaglábon álló óriás" míg maguk is elhitték saját ostoba és aljas hazugságalkat és a maguk ásta verembe estek. Hogy miért harcolt Moszkva alatt a szovjet nép, azt tudta az egész világ. 1941 október 7-én Sztálin az ostromlott Moszkva szivében, a Vörös-téren tartott beszédében közölte baráttal és ellenséggel: Németország elvérzik... a hitlerista Németországnak bűnei terhe alatt össze kell roppanta.... Három szakaszra oszlik a moszkvai ütközet (ha az október 2-tól október 18-ig tartó felvonulást csak előkészítésnek tekintjük.) Az első szakasz: az októberi támadás. A német haderő 8 napon át 460 kilométeres fronton, veszteségekkel nem törődve, az utolsó tartalékokat is felhasználva éjjel-nappal támadott. Minden áron át akarta törni a Szovjet Hadsereg védővonalát és meg akarta kerülni, be akarta keríteni a várost. Példátlan véráldozatok arán részletsikereket ért el: 8—27 kilométerrel visszanyomta a védősereget. De se a védővonal áttörését, se a város megkerülését nem tudta elérni. Mialatt Moszkva védelmezői tízezer számra irtották a hitlerista fegyvereseket, a szovjet partizánok minden lehetőt elkövettek, hogy Hitler liadigépeze^e ne kapjon elegendő lőszert, élelmiszert és benzint. A legfélelmetesebb erejű fegyvernem, a hazáját és szabadságát védelmező nép oldalba, hátba támadta a német haderőt, irtotta, pusztította a betolakodókat, úgyhogy a német osztagok elpusztultak, mielőtt csak megsejtették volna azt, hogy honnét kapják a halálos csapást. A partizánmozgalom (melyet Sztálin július 3-án tartott beszéde hozott lendületbe) rövidesen olyan hatalmas méreteket öltött, hogy a hadtápvonal biztosítása jelentős német haderőket igényelt. De bármennyire is szaporították, erősítették Hitler tábornokai a hadtápot védelmező egységeket, az ideiglenesen megszállott Szovjet föld izzó gyűlölettel csodálatos bátorsággal, változatos módszerekkel és törhetetlen erővel harcolt a betolakodók ellen. A partizánháború egyik eredménye az volt, hogy a Moszkva ellen harcoló német tankhadosztályok állandó üzemanyaghiányban szenvedtek. Több német tankezred teljesen megbénult. Október végén a nagy vérveszteségtől és az utánpótlási nehézségektől legyengült német hadsereg újabb erősítések beérkeztéig képtelen volt a támadások továbbvitelére. Védelem re rendezkedett be, várta a Szovjet Hadsereg ellentámadását. De Moszkva védői még csak egyes szűk fron szakaszokon támadtak, csak annyiszor és olyan erővel, hogy a kifulladt német sereg ne jusson lélekzethez. A szovjet hadvezetés bizonyosra vette, hogy Hitler rövidesen újabb támadásra űzi megtépázott seregét. És Hitler valóban nem mondott le arról, hogy . mint győztes vonuljon be Moszkvába. Nem tudta elképzelni hogy van olyan erő, amely megállítja és szétzúzza azt a hadigépezetet, amely elől néhány napos harc után sebesültjeiket hátrahagyva, fegyvereiket, zászlólkat elhányva futottak a francia és angol hadseregek. Hitler nem tudta, és nem is tudhatta, hogy milyen erőt ad a harcosnak a hazaszeretet és szabadságszeretet. Nem tudta, hogy csak egy legyőzhetetlen erő van: a hazáját és szabadságát védelmező nép. Nem értette és nem is érthette, hogy a szocialista ipar messze fölötte áll a kapitalista iparnak. A tőkés, amikor tankot, ágyút, vagy repülőgépet gyárt, árut termel. Számára a legfontosabb, sőt az egyedüli fontos kérdés: a haszna. Lehet a tank rossz, csak a profit legyen minél kiadósabb. A szocialista gyár, mikor fegyvert kovácsol a szabadságot fegyverzi fel, a hazáját védi, győzelmet gyárt. Hogyan mérkőzhetne a kapitalista termelés a szocialista termeléssel? Es milyen szegényes és milyen suta a saját hadseregük katonáira gyanakvó, azoktól való félelemben élő imperialista tábornokok minden haditerve, azoké a tábornokoké, akik olyan hadsereget vezetnek harcba, amelynek legénysége elnyomott, kizsákmányolt, becsapott emberekből áll, amely a népek elnyomásából, gyengeségéből akar erőt szipolyozni. Milyen semmi ez a látszaterő, mikor szembetalálkozik az igazi erővel, azzal a hadsereggel, amely erejét a szabadság szeretetéből meriti t amelynek erejét a szabad nép hazaszeretete és áldozatkészsége adja. Nem Hitler volt az egyetlen, aki nem ismerte fel az imperializmus és a szocializmus közötti valódi erőviszonyokat. Hitler angliai és amerikai jóakarói is vakok voltak. 1941 október végén a New York Post cimü amerikai lap így értékelte a hadihelyzetet: „a vörösöket a legközelebbi időben feltétlen bizonyossággal bekövetkező megsem misüléstől csak bibliai csoda menthetné meg." A német hadsereg második, november 16-án kezdődő támadása folyamán döntően megváltoztak fiz erőviszonyok. A Moszkvát védelmező hadsereg november második felében számbelileg már valamivel túlszárnyalta támadóit és légiereje legalább is egyértékü volt a németek légi erejével. Az üzemanyaghiány következtében a németek tankfölénye is bizonytalan volt. A 19 napig tartó második támadásnak is voltak részleteredményei. Ezek közül a legjelentősebb az volt, hogy három német tankosztály megkerülte Tulát. Ügy látszott, hogy ennek a három tankhadosztálynak sikerülni fog Moszkvát délkeletről megközelíteni. Ez a siker volt a németek összeomlásának bevezetője. A három tankhadosztályt először a szovjet repülök tizedelték meg, majd (miután egy kozák lovasezred elvágta a német tankok utánpótlási vonalát), két szovjet tankhadosztály a szó legszorosabb értelmében eltaposta a megtépázott német tankokat. Mikor a három tankhadosztály megkerülte volt Tulát, a moszkvai front legdélibb frontját, a német hadvezetőség, hogy a szovjet parancsnokságot megtévessze, a front legészakibb szakaszain látszattámadásokat rendezett. Ezek a látszattámadások a németek számára igen nagy véráldozatokkal jártak. Mikor a Tulát megkerült tankhadosztályok megsemmisültek, a német parancsnokság északon akarta a döntést kicsikarni. A legyengült, vérszegény német hadosztályok napokon át támadtak, tízezrek életét áldozták fel azért, hogy néhány száz méterrel közelebb jussanak a szovjet fővároshoz. December elején a német lapok azt írták s a berlini rádió azt kürtölte világgá, hogy a német előőrsök már szabad szemmel látják Moszkva belső kerülete !t, látják a Kreml tornyait December közepén a szovjet lapok fényképfelvételeket közöltek azokról a német katonákról, akik szabad szemmel látták volt a Kreml történelmi tornyait. A német katonák Immár mozdulatlanul feküdtek a véráztatta szovjet földön, — megüvegesedett szemük, amelyet a halál pillanatában senki sem zárt le, a semnvbe nézett. 1941 december 6-án kezdődött a moszkvai ütközet harmadik döntő szakasza: A Szovjet Had sereg Sztálin parancsára megkezdte az általános ellentámadást. December 8-án kettévágta a németek Moszkvát o-tromló hadseregét, — az északi szárnyat elkülönítette a főerőtől. Az északi szárny hátrálni kezdett délnyugati Irányban. December 10-én már futott. Belerohant a német hadsereg középső hadseregcsoportjának hadtápjába és igy megfosztotta a hadsereg központi csoportját az utánpótlástól. A Szovjet Hadsereg ekkor frontális támadásba lendült a központi csoport ellen, amelyet hátrálásra, majd futásra kényszerftett. A németek központi csoportjának megvert hadosztályai összegabalyodtak az északi szárny délnyugati irányába futó maradványaival. A csapatok egymást akadályozták erőik rendbeszedésében. Egymás megcsappant élelmiszer- és lőszerkészleteit igyekeztek elrabolni. December 12-én már mindent nátrahagyva futott, aki futhatott. A déli szárny raktárait felgyújtva, sebesültjeit és betegeit hátrahagyva, délnyugat felé menekült. A megvert német hadsereget a szovjet csapatok 400 kilométerrel dobták vissza. Egész ezredeket,' hadosztályokat, hadtesteket semmisítettek meg. A hitleri hadigépezet elveszítette legjobban kiképzett, legjobban felszerelt, legmegbízhatóbb csapatait és hadifelszerelésének nem jelentéktelen hányadát. Egyedül Kalinin városában 400 tankot zsákmányolt a szovjethadsereg. Egyedül Mozsajszban 11 ezer németet kellett elföldelni. Az átmeneti fölénynek, amelyet a németek a váratlan támadással szereztek, vége volt. És egyszer és mindenkorra vége volt a németek legyőzhetetlenségéről gyártott legendáknak. Sztálin megverte a németeket. Hitler hadigépezete elveszítette a kezdeményezést: m9st már nem ott támadott, ahol akart, hanem ott védekezett, ahol támadták, amennyire tudott védekezni. A levegőben is a szovjet légiflotta került fölénybe. A hat hé're tervezett, hat hónapig tartó „villámhábo.ú" ezzel végetért. Nem úgy, ahogy a németek tervezték. A Szovjetunió népe megállította és megverte a világuralomra törő hitleri hadsereget, megmentette saját függetlenségét és szabadságát és felbátorította Európának Hitler által leigázott népeit, hogy fegyvert fogjanak szabadságukért. Helytelen lenne a moszkvai ütközetet úgy értékelni, hogy ez csak egy nagyjelentőségű csatavesztése volt az imperializmusnak. A moszkvai ütközet a szovjet rendszer, a szocializmus fölényének nyilvánvaló bizonyítéka. A moszkvai győzelem természetes következménye volt a szovjet csapatok tervszerűen végrehajtott visszavonulásának és feltétele volt annak a döntő győzelemnek, amelyet a szovjet csapatok egy esztendővel későbben Sztálingrádnál aiattak és annak a diadalútnak, amely Berlin elfoglalásához vezetett. Mindez pedig természetes következménye, eredménye a Nagy Októbeii Szocialista Forradalom győzelmének, a szocialista építés történelmi sikereinek. A moszkvai ütközet a leninizmus, a Sztálini vezetés győzelmének egyik ragyogó fejezete. Ha az Imperializmus kalandor politikusai és kalandor katonái azt hiszik, hogy Hitle t csak azért verték meg Moszkva és Sztálingrád védelmezői, mert Hitle. a háborút nem elég gondosan és nem e'.ég alaposan készítette elő -s azt hiszik, hogy a német hadigépezet a szovjet földön azért semmisült meg, mert nem .aktak rá elég páncélt és nem áldoztak a győzelemért elég veit és aranyat, a kalandorok végezetesen tévednek. Hitler, amikor a Szovjetuniót megtámadta, megoldhatatlan feladat megoldására válHkozott. Egy hanyatló, züllött, belső ellentmondásoktól legyengült, a történelem által halálrar ítélt rendszer erejével fordult egy új, magasabb típusú, friss életerőtől duzzadó, napról napra erősödő rendszer, egy új, szebb, tisztább világ ellen. A mult árnyékait vezette a jelen és a jövő fénye" ellen. El kellett pusztulnia. És azok, akik örökébe léptek és szeretnék megismételni Hitler őrült hadjá.atát, sohasem fogják látni a Kreml tornyait, de annál bizonyosabban meg'átják terveik csődjét és rendszerük jól megérdemelt végpusztulását. ' Illés Béla.