Uj Szó, 1951. november (4. évfolyam, 257-281.szám)

1951-11-07 / 261. szám, szerda

Világ proletárjai egyesüljetekl m füfis Brattobva, 1951 november 7, merte 7 IV. évfolyam, 261. mám Mint a szemünk fényét, úgy kell védeni szövetségünket és barátságunkat a nagy Szovjetunióval és hűségeseknek kell maradnunk örökké a nagy Sztálinhoz Klement Gottwald a CsKP Központi Bizottságának 1951 februári ülésén Katona, őrvezető és altiszt elvtár­sak; Tiszt és tábornok elvtársak! Ma ünneplik a Szovjetunió nemze­tei és velük együtt az egész világ dolgozó népe a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom győzelmének 34. év­fordulóját. Harmincnégy évvel ez­előtt döntötte meg a kapitalista Orosz­ország dolgozó népe a dicső SzK(b)P és alapítói, Lenin és Sztálin, vezeté­sével a kapitalizmus uralmát országá­ban, hatalomra juttatta a világ első munkás- és parasztkormányát,xáttörte a világimperializmus arcvonalát és lerakta a szocializmus építésének alap­jait. A. Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme áttörést jelentett az emberiség történelmében, kezdetét je­lentette minden dolgozó felszabadítá­sának az imperializmus elnyomása alól. A szocialista Szovjetunió legyőzött minden támadót a nagy Honvédő Há­borúban, a szovjethadsereg győzött a náci megszállók fölött és felszabadí­totta az emberiséget a fasiszta iga alól. Ma, a legyőzhetetlen Szovjetunió a kommunizmust építve, az egész embe­riség élén áll, az angol-amerikai im­perialisták elleni és a béke megtartá­sáért folyó harcban. A Na—' Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme az első világháború­ban, lehetővé tette az önálló Cseh­szlovák Köztársaság megalakulását A Szovjetunió mindig népünk párt­ján állt, hazánk szabadságáért és függetlenségéért folytatott harcában A Szovjet Hadsereg a második világ­háború után felszabadította országun­kat is és lehetővé tette számunkra a szocializmus építését A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom győzelme, a Szovjetunió, és ön­zetlen segítsége nélkül, a Szovjet Hadsereg nélkül nem volna népünk szabad, nem élnénk a független népi demokratikus Csehszlovákiában. Ezért ünnepli népűnk és vele együtt néphadseregünk is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom " győzelmének 34. évfordulóját úgy, mint saját nem­zeti ünnepét Népi demokratikus hadseregünk ka­tonái! Felelősségteljesen és példásan tel­jesítsétek feladataitokat néphadsere­günk építésében, amely hazánk sza­badságának és függetlenségének őr­zője. Bátrabban előre hadseregünk fel­építéséért a dicső és győzelmes Szov­jet Hadsereg példája szerint! Éljen népi demokratikus Köztársa­ságunk hadserege és főparancsnoka, Klement Gottwald köztársasági el­nök! Dicsőség a Szovjetuniónak, dicső­ség Sztálin generalisszimusznak! Prága, 1951 november 7. Dr. Alexej Cepička, s. £ nemzetvédelmi miniszter, hadseregtábornok. Dr. Jaroslav Procházka, s. k a Csehszlovák Véderők vezérkari főnöke. A Szovjetunió Kommunista ("bol­sevik) Pártjának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordu­lójára kiadott jelszavai között ve­zető helyet foglalnak el az agresz­szorok és a háborús uszítók ellen a békért, demokráciáért és a szocia­lizmusért harcoló nemzetekhez inté­zett testvéri üdvözletek. A Szovjet­unió Kommunista (bolsevik) Pártja, tanítónk és ragyogó példaképünk, ez­zel is a proletár nemzetköziség pél­dáját és útját mutatja meg az egész világ munkás- és kommunista párt­jainak, azt a proletárnemzetközisé­get, amelynek jegyében 34 évvel ez­előtt az orosz proletariátus kihar­colta világtörténelmi jelentőségű győzelmét. Minden ország dolgozó népe kez­dettől fogva úgy ünnepli a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulóit, mint saját ünnepét. És mi­nél távolabb vagyunk időbelileg en­nek a történelmi korszakot alkotó eseménynek dátumától, annál jobban és világosabban kirajzolódik hatal­mas világtörténelmi jelentősége és kidomborodóan nemzetközi jellege. Nincs a világtörténelemben olyan esemény, amely ilyen erősen befolyá­solta volna az emberiség fejlődését és ilyen hatalmas forradalmi válto­zásokat jelentett volna a nemzetek életében és sorsában, mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Az Októberi Forradalom /ívmányai, az egész haladószellemü emberiség kin­csévé váltak és ma a legfontosabb támaszt és fegyvert jelentik az új világháború veszélye, az imperialista háborús gyujtogatók elleni harcban, a nemzeti szabadságért, az állami STEFAN BASTOVANSKT? függetlenségért, a békéért, a demo­kráciáért és szocializmusért folyó küzdelemben. 1927-ben, a tizedik évforduló al­kalmából a nagy Sztálin ezeket ír­ta: „Az Októberi Forradalom nem csupán ,nemzeti keretekre' korláto­zódó forradalom. Mindenekelőtt nem­zetközi jellegű, világméretű forrada­lom, mert az emberiség történetében mélyreható for^platot jelent a régi kapitalista világból az új szocialista világba". Sztálin elvtárs különösen négy alapvető kérdést emelt ki, amelyek­ben megmutatkozott az Októberi Forradalom hatása a világ forradal­mi mozgalmának fejlődésére. Ez elsősorban az a tény, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom áttörte a világimperializmus arc­vonalát és megdöntötte az imperia­lista burzsoázia hatalmát a világ egyik legnagyobb országában és a szocialista proletariátus hatalmát léptette életbe. Ezzel „az Októberi Forradalom új korszakot nyitott meg, a proletárforradalmak korszakát az Imperializmus országaiban". Az Októberi Forradalom példájá­val magával vonja és serkenti az ösz­szes országok proletárjait az impe­rialista- és kapitalistaellenes forra­dalmi harcra. Másodszor: az Októberi Forrada­lom aláássa az imperializmust nem­csak hatalmának központjaiban, a „metropolisokban", h-mcrn aláássa az imperializmus uralmát a gyarma­ti és függő országokban is. „Ez azt jelenti — mondja Sztálin elvtárs, — hogy az Októberi Forradalom új kor­szakot nyitott a világ elnyomott or­szágaiban, a proletariátussal szövet­ségben, a proletariátus vezetése alatt véghezvitt gyarmati forradalmak korszakát." Harmadszor: Az Októberi Forra­dalom gyengítve az imperializmus hatalmát a „metropolisokban", meg­törve uralmát a gyarmatokon, a vi­lágimperializmusra halálos csapást mért, amelyből már soha többé nenj éled fel és létét mint. egészet kér­désessé tette. „Az Októberi Forradalom —hang­súlyozza a továbbiakban Sztálin elv­társ — azzal, hogy az imperializmust megingatta, az első proletárdiktatú­rával egyszersmind megteremtette a világ forradalmi mozgalmának ha­talmas és nyílt bázisát, amilyen bá­zisa azelőtt sohasem volt s amely­re most támaszkodhatik. Megterem­tette a nemzetközi forradalmi moz­galom ama hatalmas és nyilt köz­pontját, amilyen központja azelőtt sohasem volt és amely körül most tömörülhet, szervezve minden ország proletárjainak és elnyomott népeinek forradalmi egységfrontját az/ impe­rializmus ellen." A világ forradalmi mozgalmának ez a központja és egyben a világ­béke megtartásáért folyó harc gyúj­tópontja, valamint a kis és nagy nemzetek szabadságának és függet­lenségének legszilárdabb védelmező­je, a Szovjetunió. Negyedszer: Az Októberi Forra­dalom, amely a marxizmus-leniniz­mus zászlaja alatt született és szi­lárdult meg, „a marxizmus győzel­mét jelenti a reformizmus fölött, a (Folytatás a 3. oldalon) Dr. Alexei Čepička hadseregtábornok. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetvédelmi miniszter hadseresparancsa . „ . 1951 november hetedike alkalmából nemzetközi jelentősege \

Next

/
Thumbnails
Contents