Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)

1951-10-28 / 254. szám, vasárnap

9 II I ^Ti 1951 jktó^er 28 Iparunk államosítása tette lehetővé gyorsabb fejlődésünket, szebb jövőnket a szocializmus Selé Hat évvel ezclöt harcoltak ki a dolgozók a Csehszlovákiai Kommunista Párt vezetésével a kulcsipar, a bányáit, a biztosítóintézetek, és ipari központok államosítását. A burzsoá politikusok mindent megtettek, hogy a forradalmi hullámot és az államosítás radikális programmját meghiúsítsák. Maga Benes elnök nyiltan kijelentette, hogy sokkal nyugodtabbnak érezné magát, ha az államosítási törvény részi letekben valósulna meg. Mindezeknek a mesterkedéseknek ellenére dolgozó népünk kiharcolta, az államosítást és ezzel megvalósult az, amiért már 1920-ban harcolt munkásságunk, megvalósult az, hogy a nép úrrá lett hazájában. Az államosítás hatodik évfordulóján meglátogattuk gyáraink munkásait és megkérdeztük tőlük, hogy milyen változásokon ment át a gyár, a műhely, a munkapad, amióta már nem a, kapitalisták, a tőkés kizsákmányolók, vagy Idegen társaságok birtokában van. Elsőnek a Kábel-gyárba látogattunk el, ahol az üzembizottság irodájában régi munkásokkal beszélgettünk az államosítás tényéről és a megváltozott életformáról, amelyben a dolgozóknak már nem kell félnie attól, hogy máról-holnapra az utcára kerül.

1 Itt ül velünk szemben Vavrovics János élmunkás, aki már 21 éve a gyár alkalmazottja, tehát ismeri a gyár egész fejlődését. Mosolyogva meséli, hogy 6 a gyár első élmunkásai közé tartozik, és már 1949-ben motorkerékpárt kapott jó teljesítménye jutalmául. Az államosításról így nyilatkozik: — Mi munkások már 1920-ban meg akartuk valósítani az államosítást, de akkor a kapitalisták meghiúsították szándékainkat, a munkásság kezdeti forradalmi lendületét megtörték, fokozatosan visszavették azokat az engedményeket, amelyeket kezdetben kénytelenek voltak megadni a munkásság fokozódó sztrájkmo'zgalmai következtében. Egész más lett á helyzet lB45-ben, amikor á Szovjet Hadsereg felszabadított bennünket és amikor természetes volt, hogy a, dolgozó nép államosítási követelésének nem lehet többé ellenállni. — Milyen különbséget látsz a jelenlegi államosított gyárak és a régi gyárak között ? — Elsősorban — válaszolja Vavrovies elvtárs, — abban van a különbség, hogy az államosítás tényével biztosítva van száfnunkra a biztos kenyér, a mindennapi kereset, nem kelt többé attól télniink, hogy a tőkés az utcára dob berniünket Mert hiszen a kapu előtt százszámra állták a munkanélküliek és ezek közül a munkanélküliek közül a tőkés bármikór kaphatott, annyi munkást, amennyit esak akart. Az üzembizottság irodájában velünk szemben ül az üzem másik dolgozója, Veselsky Pál,, aki egyben az őrség vezetője is. Még fiatal ember és amikor mosolygó kék szemébe tekintünk, bátran válaszol minden kérdésre és látszik rajta., hogy a gyár és annak minden kis része szívügye. n — Az államosítás tényével kapcsolatban nekem is sok mondanivalóm lenne, mert amikor ma a megváltozott viszonyok között magunknak termelünk, akkor önkéntelenül eszembe jut, hogy milyen életem volt nekem és hogyan kellett harcolnom minden falat kenyérért. Az apám, — mondja — Veselsky Pál, vörös katona volt, és elesett a háborúban. Nekem magamnak is sokat kellett kilincselnem munka után, míg végre 1936-ban munkához jutottam. De nemsokáig örülhettem ennek, mert elbocsátottak. És ez így ment egészen a felszabadulásig. Azt a gondnélküli életet, amit most élek, sohasem ismertem. Most Bors Lajos szólal meg, ajd azelőtt a Dynamit-gyárban dolgozott még az első Köztársaság idején. Annak ipegvílágítására, hogy müyén volt á helyzet; a Dynamitgyárban abban az időben, ezeket mondta: , — A Dynamit-gyár egyik mestere nyiltan megmondta, hogy „Lajos, most két hétig otthon kell maradnod, hogy ne legyen jogcímed a szabadságra." Bizony igy nézett ki a gyár, amely a tőkés kezén volt. Még a szabadságpénzt is sajnálták a dolgozótól. Most pedig az államosított gyár biztosítja szamunkra a fizetett szabadságot. Sós János lakatosmester az államosításról igy nyilatkozik: — Egyről nem szabad elfeledi keznünk. A Szovjetunió segített bennünket ahhoz, hogy az államosítást megvalósíthattuk és ezzel a munkásság régi vágya teljesült. Mert már 1918—19-ben is akartuk az államosítást, akkor a reakció ereje nagyobb volt. És Benes és a többiek csak ígéreteket tettek nekünk, de még véletlenül sem gondoltak arra, hogy ezeket az ígéreteket betartsák. Én is emlékszem a múltra és ez a mult úgy él bennem, hogy amikor a részvényes, vagy a gyártulajdonos végigjött a munkatermen, akkor még a tízórai is kiesett a kezemből. Éppen ezért sokszor eszembe jut, hogy a mai fiatalok nem tudják megbecsülni és nem tudják értékelni a mai megváltozott helyzetet, hogy a nyakukon nem ül egykét hajcsár. Látjuk tehát, hogy a Kábel-gyár munkásai mindenben helyeslik az államosítást és az államosítás hatodik évfordulója alkalmából csak még nagyobb lelkesedéssel harcolnak a nagyobb teljesítményekért, me't tudják, hogy ezzel a világbékét segitik elő. * A Slovnaftban is alkalmunk volt munkásokkal, értelmiségekkel beszélgetni az államosítás hatodik évfordulója alkalmából. Elsőnek Balázs Vendel elvtárssal Ismerkedtünk meg, aki jelenleg az üzemi pártszervezet titkára és a munkaerő toborzási ügyek előadójá; Róla el kell mondanunk, hogy egész életében munkásként dolgozott és csak nemrégiben került ebbe a vezető pozícióba. Érdekesen mesélte el, hogy milyen volt a helyzet a Slovnaftban az első Köztársaság idején. — A Sfovnaft angol-német társasági yolt és így ss. a pénz, ami az üzemi munkások kizsákmányolásából a tőkések zsebébe vándorolt, nem ií maradt az országban. Ez a kizsákmányolásnak még egy kü{ön fokozottabb formája. A tőkések itt létesítettek üzemeket, mert itt kaptak olcsó munkaerőt és a hatalmas hasznot külföldre vitték. Az u. n. szlovák állam alatt német társasággá lett üzemünk és akkor a német tőkések zsebébe vándorolt a haszon. Felszabadulásaink után közvetlenül nemzeti gondnokokat neveztek ki az üzem élére, azonban ezek sem voltak jobbak elődeiknél, mert formálisan kirabolták az üzemet. Elfeke' tézték, eladtak fontos nyersanya gokat úgy, hogy amikor az államosítás után az üzembizottság éa az igazgatóság átvette a vezetést, szinte a semmiből kellett kezdeni. És mégis nagy eredményeket értünk el. Mi tette ezt lehetővé? Elsősorban az, hogy az államosítás következtében, miután a kizsákmányolás megszűnt, egész más munkamódszereket kezdtünk bevezetni és míg azelőtt egy emberért dolgozott mindenki, most a dolgozók egymásért és egymás jobb jövőjéért teljesítik túl normájukat. Nálunk többé egy munkás sem lakik pincelakásban és nekünk jutott jutalmul tavaly jő munkánkért, hogy repülőgépen mehettünk a Tátrába. Amikor az első Köztársaságban például este 8-ig dolgoztam és ki voltam halálosan fáradva, nem volt kedvem semmivel sem foglalkozni. Teszárik János elvtárs szól bele most a beszélgetésbe. Ő az üzem káderosztályának vezetője. A szenicai selyemgyárban dolgozott hosszü évekig. — Gyárunkban a fasiszták alatt még rosszabb volt a helyzet — mondja. — A szlovákok és magyarok számára nem volt munkalehetőség. A kapuk előtt visaont százak álltak, akik munkát szerettek volna kapni. A mérnök a százakra menő tömegből egy-egy . embert mindig kiemelt. Elképzelhető, hogy a többi várakozó munkanélküliek között ez milyen felháborodást keltett. De ezeket a kiválasztott embereket sean alkalmazta azonnal, hanem hosszú vizsgálatnak vetette alá. Keresztes Ottó, az üzem egyik munkása így világítja meg az államosítás előtti, viszonyokat: — Engem is elbocsátottak abból az üzemből, ahol dolgoztam, mikor szabadságra lett volna jogom és csak akkor lehetett munkát kapni a munkaközvetítőben, ha valami ajándékot hoztunk a tulajdonosnak. Mindezeket; a múltbeli tényeket tudtuk és mindezekre emlékeztünk, amikor a gyűléseken követeltük az államosítást. Megint Balázs elvtárs veszi át a szót. — 1945-ben; mikor végül a követeléseink teljesültek és a gyárat államosították, akkor az összebombázott és kirabolt gyárban minden tőke nélkül kezdtük meg a munkát, s egy hónapig fizetés nélkül dolgoztunk. És csak egy hónap eltelte után tudtuk a munkásoknak a béreket kifizetni. A munkások a szerszámojt hiánya ellenére is dolgoztak, mert megértették, hogy többé nem a reakciónak és a tőkéseknek termelnek, hanem maguknak. Az államosítás hatodik évfordulóján, mi, a Slovnaft munkásai kötelezzük magunkat, hogy még nagyobb lelkesedéssel és még nagyobb építő akarattal j fogunk dolgozni, hogy az államosítással kivívott sikereinket ne csak megtarthassuk, hanem tovább is fejleszthessük. Vidor István, A gyárak államosítása: a munkáscsaládok jólétét és boldogságát jelenti Az államosítás hatodik évfordulóján (Folytatás a2 1. oldalról) évfordulóján, nyugodtan és büszkén mondhatjuk: a dolog nehezen már mögötfcink van. Az államosított ipar új büszkeségei, a január 1-én már acélt adó Klement Gottwaldmüvek Kunosicén és az 1953-ban meginduló Kohászati Kombinát az országszerte épülő száz meg száz új gyár, vízierőmü, újonnan megnyitott bányák hirdetik a tervgazdálkodás és a szocialista gaz

r dasági rend győzelmét, amely a munka magasabb termelékenységét teremtette meg, mint amire a kapitalizmus képes. A Párt és Gottwald vezetése alatt tovább haladunk a megkezdett úton, azon az úton, amelyet a bolsevik párt és Sztálin elvtárs mutatott nekünk és államosított iparunkkal új győzelmeket aratva biztosítjuk népünk békéjét és szabadságát. Horváth László, A Stollwerck csokoládégyár egyik nagy munkatermében ott, ahol a csokoládéfigurákat csomagolják már a karácsonyi dobozokba, hangos vita és csoportosulás van az egyik sarokban. A műszak letelt és egyes munkásnők se szép szóra, se erélyes szavakra nem hajlandók túlórázni, holott karácsony előtt vagyunk, a legnagyobb munkában és a tervet teljesíteni kell. Dobossy Hedvig 22 éves fiatal munkásnő, aki Felsöszeliben lakik és hoszszabb idS óta szorgalmas és becsületes dolgozója a gyárnak, szorgos kezekkel, ügyesen csomagolja a csokoládéfigurákat. Az egész lényéből megelégedettség árad, látszik, hogy nem kényszerből dolgozik ilyeij szorgalmasan. hanem öntudatból, jó viszonya van a munkához. Megindul a beszélgetés közöttünk, percek múlva már úgy elmélyedünk a mondanivalóba, mintha régi ismerősök lennénk. A közelgő oki. 28-ról beszélgetünk. — Igen, tisztában vagyok azzal, mit jelent számunkra a gyárak államosítása. Most már nem zsarolnak minket a gyártulajdonosok, most már nem kell cselédeskednem, az üzem a munkásoké és ezt lépten-nyomon érzem is. Hogy megértsétek, mit jelent nekem a megváltozott élet, elmondom életrajzomat. Apám urasági cseléd volt, majd árendás földeken dolgozott. Tizen voltunk testvérek. Már mikor az ötödik elemibe jártam, nyáron va laml munkát vállaltam, hogy ősszel megint iskolába járhassak. Még 15 éves sem voltam, amikor abbahagy tam a tanulást és a kendergyárba mentem dolgozni. Nem' Sokáig volt ott munkám, szolgálni mentem. Apám két helyen dolgozott, a határban az árendás földeken és még béres is volt a földesúrnál. Igy nőttünk fel, amíg eljött az az idő, amikor a munkásosztály vette át a hatátmat az országban, azóta gyárban dalgozOm. Senki sem parancsol nekem, vezetőink fegyelmet tartanak ugyan, mert erre szükség van, hogy á munka rendben menjen, de

1 Szépen beszélnek ve: lünk, mint azon dolgozókkal, akik részesei a gyárnak. — Nagyon szeretek itt dolgozni. A műszakom letelte után este a kapusnál tartok szolgálatot, helyettesítem a munkatársnőmet, akinek apró gyermekei vannak és Haza kell mennie azokat ellátni. Jó munkám elismerésé ül már itt kaptam egy kedves kis szobát a gyár mellett és azóta, amióta nem kell reggel és este utazgatnom, még több időm telik a munkára. Belemelegedik a beszélgetésbe Dobossy Hedvig és fellelkesiilten folytatja: — Dolgozni, segíteni kell, hogy a tervet teljesíthessük, mert a mi jó munkánk biztosítéka annak, hogy a régi világ már nem fog visszajönni. Dolgozni kell, hogy béke legyen. En ezt nagyon jól megértem, de szeretném megértetni, munkatársaimmal is, akik közül sokan csak azt várják, hogy mikor tehetik le már a munkát, hogy személyes kedvteléseiknek élhessenek. Hogyha már megéltük ezt, hogy a gyár a mienk, hogy nem hajszol minket a gyárigazgató, akkor dolgozzunk, hogy ne maradjunk le a tervben. I — Amint mondtam, nagy család vagyunk. Apám és én itt dolgozunk Bratislavában, apám a Dynamitgyárban. Bs ő, aki azelőtt urasági béres volt, m°st négy gépen dolgozik és nagyon szereti a gépeit. Fivérem a kendergyárban dolgozik az áztatóban, húgom velem itt a gyárban, öcsém az otthoni Egységes Földműves Szövetkezetben kovácstanonc. Kistestvéreim még ftholába járnak. Mire megérkezik á vonatunk este, a nagy családi asztal megterítve vár, körülüljük és nem fogyunk ki a beszédből. Mindenki a saját munkahelyéről beszél. 20 éves öcsém ragyogó szemekkel mesélte, hogy a szövetkezettől egy kis darab földet kapott megművelésre és hogy ezt mivel fogja beiiltetni és ennek a termését• anyámnak fogja adni. Kis isk°lás testvérem könyveit mutogatja, szaval, olvas, a legműveltebbnek érzi magát a könyvei között. Édesanyám a ház táján gazdálkodik, ezenkívül mindnyájunkra mos. varr. rendben tartja a holminkat. Túlzás nélkül mondhatom, hogy soha ennyi kacsa és liba nem kerü\t az asztalunkra, pedig becsületesen beszolgáltatjuk, amit kivetettek ránk. — Mit jelent ez jövedelemben, ha ennyien dolgoztok? Megelégedetten felel rá Dobossy Hedvig: — Apám és bátyám 6000 koronát keresnek fejenként, én átlagban 3000—3500 koronát. Tehát ha a fiatalok kisebb jövedelmét nem is számttjuk, 15.000 korona a legkevesebb, amit havonta hazaviszünk. Hogyan telik el a vasárnap? — A vasárnapot a pihenésnek szenteljük, azonban az utóbbi négy hétben brigádra járunk. Nem zúgolódunk ezért. Rengeteg répa van a földeken, ha nem takarítjuk be, nem lesz cukrunk,. ugyanígy, ha a kukoricát kinn hagyjuk rothadni, nem tudjuk kihízlalni háziállatainkat. Még édesanyám is jár brigádba a dohányfűzéshez, hogy a férfiaknak füstölni valója legyen. Jóleső érzéssel megyünk tovább a Stollwerck csokoládégyár többi munkatermeibe, 1azzal a reménnyel, hogy sok Dobossy Hedvigre találunk még a gyárban. Elérkezünk a gyár egyik legbonyolultabb munkahelyére, ahol a cukor, kákát főzik. Halbikova Mária elvtárs, nö üdvözöl. Külseje csupa <terii és jóindulat, igazi elvtársi szívélyesség. gel fogad és mutatja meg munkahelyét. Halbikova elvtár mö politikailag feljett, öntudatos asszony, aki iriär sok-sok élettapasztalattal rendelkezik. Német anyanyelvű, azon. bon már jól beszél szloválcul. — E

n megismertem a% uráli gazdálkodását a magam bőrén. Egészen a felszabadulásig a Dynamit-gyárban dolgoztam. A harc egy nagyobb fálatka kenyérért spk m

egpróbáltatás- ,, Sál járt. Rendőrrel kergették el, amikor felemeltük szavunkat és másnap, amikor munkába jöttünk, kizártak a gyárból. Ezt mérlegelje ma a munkásosztály, hogy az, hogy most mi vagyunk a gazdák a gyárakban, sokezer mártír vérébe és sok emberáldozat ba került, A Szovjet Hadsereg segítségével elértük azt, hogy a hatalmas gyárak ma a munkásosztály kezébe kerültek. Éppen ezért nekünk, öntudatos munkásoknak, a még felmerülő nehézségeket le kell küzde. nttnk közösen. A mi gyárunkat úgy kell kiépítenünk, hogy amikor reggel ide jövünk, öröm fogjon el és hogy ezt elérhessük, mindenkinek segíteni kell. Munkánk közben Járkálok munkatársnőim között, akik a falvakról jöttek, az idodákból jöttek, igyekszem őket átsegíteni a nehézségeken, igyek. szem őket meggyőzni a helyes útról. Es nem könnyű munka, mert a reakció kihasznál mindent, hogy a mi munkánkat megnehezítse. Személyes élétemmel is bizonyítani tudom a megváltozott körülményeket, amit elősegített, a gyárak államosítása. Mesélnem kell gyermekkoromról. Apám kőműves volt. Többen voltunk testvérek, de munkája apámnak csak tavasztól szeptemberig volt. A hoszszú téli hónapokban csak arra voltwnk ráutalva, amit anyám 'keresett. Keserves telek voltak ezek. Ma az építőmunkásoknak egész évre biztosított kenyerük VSM. Az én fiam a repülőiskola növendéke. Mikor hazajön szabadságra, örömkönnyekkel telik meg a szemem, úgy érzem, hogy ö már olyan lesz, mint egy Szovjetkatona. Almodhatott volna az én anyám arról, hogy a fia repülőtiszt legyen? Ha ezt átgondolom, akkor úgy érzem, hOgy érdemes volt harcolni Le. nin és Sztálin vörös zászlaja alatt. Mi, németajkú dolgozók, örömmel és hálatelt szívvel veszünk részt az utóbbi napok nagy eseményeiben. Pieck elvtárs, a Német Demokratikus Köz. társaság elnöke tartózkodik hazánkban és ezzel biztosítékát látjuk annak, hogy soha a német dolgozó nép nem lesz ellensége a csehszlovák dolgozó népnek és hogy a német dolgozó nép a csehszlovák néppel együtt erős békeharcban fog kezet. — Az üzem pártbizottságának tag. ja vagyok és minden erőmmel csak azt szeretném keresztülvinni, hogy dolgozó társaim megértsék a szocializmus lényegét és hogy öntudatosan segítsenek az építőmunkában és ma. gukévá tegyék a béke megvédésének Turi Mária.