Uj Szó, 1951. október (4. évfolyam, 231-256.szám)
1951-10-20 / 247. szám, szombat
8 UJ szo 1951 október 27 Az apáita tisi Poľana szö őiiifibe lyében lel kell venni a harcot az igazolatlan elmaradás és a munkaerő hullámzás ellen! A napokban meglátogattam az a igazgató elvtárssal találkozva a vál érdeklődtem, ami a terv teljesítésével elvtárs megemlítette, hogy a sajtó h cikkek és mindig csak a szépet és a — Ezt meg is érdemeltük, mert 100 százalékon felül teljesítettük, —jelenti azt, hogy az üzemben minden és nem kellene kritika alá venni. Kri tesszük, akkor a hibákat, hiányosság pedig itt olyan hiba van, amely sürg — Mi volna e? a súlyos hiba? — — Hiba az, hogy a szövődében és nem teljesítik a tervet. Nagyon gu szak alatt 50 szövőgép is áll, de a d Személyesen meggyőződtem róla, hogy ez így van. Kelemen József szövőmester megszámolta azokat a gépeket, amelyeken nem dolgoznak, ötvenhárom gép volt. ötvenhárom gép ott állt a szövődében némán, gaz dátlanul, mint jelentéktelen ócskavas. Hogy a gépeknek voltak gazdái és kezelői, ahhoz nem fér semmi kétség. De vájjon hol lehetnek, hova mehet tek? Erre a kérdésre a szövődének valamennyi felelős tényező egyfor mán felel: — Cukrászdákba, Vesnákba és hasonló helyekre mentek alkalmazásba szövőnőink — mondotta Kovács Béla szövőmester. — Olyan szövőnők mentek el, akiknek többéves gyakorlatuk volt. Hogy miért vándoroltak át ezek a szövőnők a Vesnákba, cukrászdákba, erre találó magyarázatot adott valamennyi szövőmester: Ez a munkahtvatal s:vereségének tulajdonítható, mert ha erélyesen felléptek volna, akkor ezek a szövőnők még ma is itt vannak és a szövődében nem 92%-ra teljesítik a tervet, hanem 100-on felül. Könnyen ment az áthelyezésük és számuk körülbelül 35—40-et tesz ki. Nagyon helytelen, hogy jó, begyakorolt szövőnők olyan helyre kaptak áthelyezést, ahol más munkaerők is megállnák a helyüket, akik nek nincs ipari szaktudásuk. Egy jól szakképzett szövőnőt ugyanúgy kell értékelni, mint egy lakatost, vagy esztergályost. A munkahivatalban talán azt gondolják, hogy ez nem jelent hiányt számunkra. De mennyire hiányzanak! Vagy talán azt hiszik, hogy az új munkaerőknek mi tölcsérrel öntjük a tudást a fejükbe? Nehéz, szívós kitartó munkát igényel, míg egy-egy szövőnőt betanítunk. Ha a munkahivatal hasonló hibákat fog elkövetni a jövőben, akkor az odavezethet, hogy bányászaink kohászati munkásaink babakelengyekészítő üzembe kérik áthelyezésüket. A munkahivatalnak fel kellett volna venni a harcot ezekkel a könnyelműekkel. Nem szabad lett volna megtörténnie, hogy szakképzett, jól begyakorolt szövőnők ilyen helyen kapjanak elhelyezést. A még nem dolgozó nőket kell ott alkalmazni. De az is hiba, hogy a munkafegyelem meglazult, sokan igazolatlanul kimaradoznak a munkából, sokan még nem látják világosan, hogy a fegyelmezetten végzett munka hazafias kötelesség és lebecsülik a munkafegyelem jelentőségét. Lebecsülik azt a kárt, amelyet a közösségnek okoznak a késésekkel és az igazolatlan kimaradásokkal. Sokan vannak, akik nem gondolják meg, hogy minden nap, de minden perc nagy érték a szocializmust építő társadalomban. Rengeteg kárt, súlyos nehézségeket jelent tehát, ha akár tíz percet is elpazarolunk a napi 480 percből. Már pedig a szövődében nem percekről van szó, hanem napi mulasztásokról. De nézzünk csak körül a szövődében, hányan hiányoznak, hányan vannak olyanok, akik megrövidítették 48 órás munkaidejüket? Nem kell sokat számolni, anélkül is könnyű megérteni, hogy az időpazarlás, az igazolatlan k'tnaradások a terv teljesítésének ellenséfe' Hiszen fí t"rv mindig naoi 480 perces munkaidő alapulvételével készül A feTvp'mezetleneken hanem becsületes, lelkiismeretes, fegyelmezett dolgozókon alapszik, akik ismerik kötelességüket önmaguk és hazájuk iránt. A terv nem engedheti meg, hogv például a szövődében egy műszak alntt 53 gép álljon. És ugyanannyi munkanap menien veszendőbe igazolatlan mulasztások következtében A terv nem tűrheti el, hogv Petrik Mp-rrtt P n,r e^p] v nélkül menien sžabadsíTn a szahad^ág letelte után sem forrialia el munkahelyét. DP nemcsak Petrik Margit fegyelmezetlen a pátfalusi Poľana textilüzemet. Trebics asztervezés és sok más egyéb iránt kapcsolatban van. Trebics igazgató asábjain már többször megjelentek jót írták az üzemről. a tervet ez év kezdetétől állandóan mondotta. — Azonban ez még nem rendben van, hogy hibáktól mentes tizálni kell üzemünket, mert ha ném okat nem tudjuk kiküszöbölni. Már ős beavatkozást kíván, tettem fel a kérdést, magas a kimaradás meg a fluktuáció akran előfordul, hogy a délelőtti műélutáni műszak alatt sem kevesebb. munkában, hanem Bogdán Erzsébet, Losonci Mária, Klimo Jolán, Kürti Erzsébet és kívülük még vagy húszan hasonlóan fegyelmezetlenek. A fegyelmezetlenül dolgozókra népünk és békénk ellenségei építenek. A mi tervünk azzal számol, hogy Petrik Margit és követői mind becsületesen teljesitik kötelességüket és pontosan ledolgozzák munkaidejüket. • Ha pedig ez valahol még sincs így, akkor a becsületesen dolgozóknak lel kell venni a küzdelmet a íegyelmezeť lenek ellen. S ahol a meggyőzés, a felvilágosító munka, a példamutatás nem vezet eredményre, erélyes rendszabályokat kell megvalósítani. S a szakszervezeti aktíva támogassa ebben a becsületes dolgozókat. Hiszen a munkafegyelem minden lazasága a munkaidő elpazarlása a becsületes dolgozókat is megkárosítja. Petrik Margit szövőnő és vele együtt az igazolatlan kimaradozók miatt jelentékeny idő megy veszendőbe, mert nemcsak ők hiányoznak, hanem a sok-sok méter szövet is hiányzik, amelyet nekik kellett volna szöniök. Mindazok, akik nem járnak rendszeresen munkába, fegyelmezetlenségükkel nemcsak a szövődében okoznak zökkenőt, hanem az egész üzemben. Vájjon gondolnak-e ezek a fegyelmezetlen dolgozók arra, hogy a termelési kiesés nemcsak az üzemterv teljesítését • akadályozza, hanem hiányt okoznak az eladásra kerülő szövetmennyiségben is. A fegyelmezetlenségek ellen elsősorban az üzemek, műhelyek vezetőinek kell felvenniök a küzdelmet, mert a meddő siránkozás nem segít. Hiába panaszolják a műhely felelős tényezői, hogy sok a hiányzás az üzemben. Ha visszariadnak az erélyes fellépéstől, akkor aligha tudják megszilárdítani a munkafegyelmet. Harcoljanak a művezetők az időpazarlás ellen jobb szervezéssel, a munka jó előkészítésével, a szociálist abérezés érvényesítésével, de egyben szigorú fegyelemtartással is, a munkanap teljes kihasználásának megkövetelésével. De nemcsak a művezetők, hanem minden öntudatos dolgozó kötelessége, hogy harcoljon a műhelyben mutatkozó fegyelmezetlenségek lazaságok ellen. A kommunisták, a szakszervezeti aktívák járjanak az élen ebben a harcban személyes példamutatással és jó nevelő munkával. Mert elsősorban a jó népnevelő munka feladata a tervteljesítést akadályozó fegyelmezetlenségek leküzdése. A bizalmi ne hagyjon szó nélkül egyetlen igazolatlan mulasztást, lépjen fel azonnal, ha azt tapasztalja, hogy egyesek könnyelműsködnek. A fegyelmezett munka elvégzésével a magunk és az egész közösség jólétét növeljük. Ha mindez világosan áll előttünk, akkor egyszersmind felismerjük a munkafegyelem nagy jelentőségét is a szocializmust építő társadalomban. Mert mi mást jelent a munkafegyelem pontos betartása, mint hogy öntudatosan teljesítjük hazafias kötelességünket. Tévedés volna, ha azt mondanánk, hogy a szövődé nem rendelkezik becsületes, lelkiismeretes, hazáját szerető munkásnőkkel. Határozottan mondhatjuk, hogy vannak jó szövőnők és példás munkájukért már több esetben elismeréssel adózott nekik a szövőüzem összmunkássága. Éppen ezért szükséges, hogy megemlítsük azoknak a nevét is, akik megállják helyüket a munka frontján. Ezek közé tartozik Balázs Hona, Szegecs Mária, Trenka Mária, Balázs Rózsi. Pasztorek Mária és még mások, akik felismerték, hogy a munkafegyelem megszilárdítása a terv teljesítésének alapja. Felismerték, hogy a munkaidő teljes kihasználása fontos előfeltétel az új sikerek elérésének, a termelékenység növelésének, a felemelt ötéves terv megvalósításának, a szocialista építés meggyorsításának. KERTÉSZ IMRE A sso&iMizmus építésében a postára is fontos feladatok vár_ nak. És ha a posta nem dolgozik jól, komoly károkat okozhat munkánkban. Ha alaposam utánanézünk az eseteknek, amikor a kiküldött körlevelek hetek múlva érnek rendeltetési helyükre, amikor már érvényüket vesztik, ha eszünkbe jut a Főposta azon alkalmazottja, aki október 15-én 9.30-kor az eltévedt képeslapot visszakapta és szemétkosárba dobta, vagy az Alkotó Ifjúság szerkesztőségének esete: októlnr 5-én adta postára Komáromba az Alkotó Ifjúság kliséit, hogy 15J'e kijöhessen a lap, de a posta jóvoltából még 15-én sem kapták meg a cs 0magot: arra kell gondolnunk, hogy ez előre kigondolt szabotálds! Figyelmébe ajánljuk a posta. ügyi megbízotti hivatalnak az egyr e szaporodó felháborító esete. ket, amelyek aligha véletlenek. Az Alkotó Ifjúság szerkesztősége A CsKP KB elnökségének leve'e Jozeí Krosnár elvtárshoz 60. születésnapja alkalmából A Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöksé. ge a következő lewelet küldte. Jozef Krosnáŕnak 60.-ik születésnapja alkalmával. »Kedves Krosnár elvtárs! / 60.-ik születésnapod alkalmával fogadd elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat. E jelentős nap alkalmával köszöntünk Téged, a kásosztály hű fiát, aki önfeláldozóan harcolsz a munkásosztály jogaiért, aki fiatal korodtól kezdve résztvettél a munkásosztály harcaiban, főként a prágai proletariátus küzdelmében, melyet a kizsákmányoló kapitalisták ellen folytattál a boldog szocialista jövőért* Személyesen résztvettél 1920-ban a Népházért folyó harcban. Mint a CsKP tagja annak megalakításától és a Központi Bizottság tagja 1929-től a prágai munkásoknak szentelted életed munkáját, szervezted a munkásságot az üzemekben folytatott harcra, a tüntetésekre és a munkanélküliek felvonulására. A Szovjet Hadsereg altali felszabadítás után, mint a CsKP első kerületének elnöke fáradhatatlan szervezője voltál a prágai nép építő munkájának. N agyrabecsüljük munkádat, mert kitartó szervezője, a munkásosz. tály odaadó harcosa, lángoló szónok és agitátor vagy. Kívánjuk Neked, sok sok évet élj erőben, egészségben és további hasznos munkát fejts ki a Párt és hazánk szocialista építésében. Elvtársi üdvözlettel A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKSÉGE. Uj normák, új módszerek - magasabb teljesítmény, emelkedő életszínvonal A dolgozó nép jóléte' az ipari termelés fokozásától függ, mert ezáltal emelkedik az életszínvonal. Jól tudják ezt a vágbesztercei iparos tanoncotthon építésén dolgozó elvtársak. Kőművesek, betonozók és a segédmunkások ezen a hatalmas építkezésen megértették, hogy az eddigi normák a technika fejlődésével elavultak, lazákká váltak és új munkamódszerekkel dolgozva, nagyobb teljesítményt érnek el. A normák felülvizsgálás! kampánya során az építkezés dolgozói elhatározták, hogy Tenczer-féle keretben fognak falazni és mindgyárt az első napokban 150—190 százalékos teljesítményt értek el Bajza elvtárs munkacsoportja új módszer szerint hármasban falazott és 8 óra alatt 19.71 köbméter, személyenként pedig 6.67 köbmétei A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége szlovákiai bizottságának irányelvei a kerületek számára FELADAT: A „Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja előkészítésének keretén belül szükséges a falvakon, városokban, üzemekben, hivatalokban, vállalatokban, iskolákban és munkahelyeken az agitkettősök ezreit felállítani a Szovjetbarátok Szövetsége és a Nemzeti Arcvonal más szervei legkifejlettebb tagjai közül, akik agitációs munkával biztosítják a „Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja" sikeres lefolyását és jó eredményét. HOGYAN KELL FELALLITANI AZ AGITKETTÖSÖKET? 1. Mindenekelőtt metg "kell tárgyalná az agitkettősök előkészítését a kerületi és főleg a járási komissziókban a „Barátsági Hónapra" és a Nemzeti Arcvonal többi szervei felelős funkcionáriusainak segítségével átvinni ezt a feladatot a Nemzeti Arcvonal többi szervei alapszervezeteire, i 2. Helyi méretekben üzemekben! iskolákban, hivatalokban, stb., fontos, hogy a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége és a Nemzeti Arcvonal többi szervei a tagsági gyűléseken legfejlettebb tagjaik köréből agitkettösöket alakítsanak, akik a „Barátsági Hónap" keretén belül széleskörű meggyőző akciót folytatnak a Szovjuetnióval való barátságunk jelentőségéről és ezt a kampányt összekötik új tagok szerzésével, a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetségébe és előfizetők szerzésével, a Szövetség' lapjára, a Svät Sociailizmu"-ra, valamint megismertetik a lakosságot azokkal a készülő ünnepségekkel, amelyeket a „Barátsági Hónap" keretén belül fognak rendezni. (Előadások, kiállítások, filmek, stb.) AZ AGfTKETTÖSÖK FELADATAI: 1. Az agitkettősök feladatai nagyok, főleg azért, meirt a „CsehszlovákSzovjet Barátság Hónapja" keretén belül valamennyi dolgozónkat még közelebb kell hozni a nagy Szovjetunióhoz, még jobbam meg kell dolgozóinkat ismertetnünk a szovjetemberek életével és munkájával, azok sikereivel, amelyeket naponta érnek el a békeharcban és a kommunizmus építésében hazájukban és azzal a nagy segítséggé, amelyet nekünk a Szovetunió naponta nyújt. 2. Az agitkettősök feladata lesz a CsehsVovák Szovjetbarátok Szövetségébe tömegesen új tagokat szerezni, amit meggyőző formában fognak végezni, felhasználva a bel- és külpol> tikai helyzet argumentumait. (Például dolgozóink életszínvonalának állandó emelkedése, építés, 6tb.). A nemzetközi helyzettel kapcsolatban beszélni kell egyfelől Truman és az amerikai kongresszus között lefolyt tárgyalásokról, másfelől pedig Svernik és a Szovjetunió Legfelső Tanácsa között lefolyt tárgyalásokról, Sztálin elvtárs válaszáról, ameiyet a moszkvai Pravda tudósítójának adott, a Szovjetunió igykezetérő! a nemzetközi fórumokon a világbéke megőrzésére és ismertetni kell az ő megingathatatlan álláspontját a háborús gyújtogatok leleplezésében. 3. Az agitkettősök további feladata lesz eüőfizetők szerzése a Svät Socializmu számára é6 a „Barátsági Hónap" keretén belü* rendezendő ünnepségeken való részvételre. 4. Ezen elvi feladatokon kívül az agitkettősöket meg kell tanítani arra, hogy agitáció® munkájukkal szervezetileg erősítsék mozgalmunkat, hogy aktivizálják szervezeteink és járási vezetőségeink tevékenységét. AZ AGITKFTTÖSÖK VEZETÉSE ÉS OKTATASA. 1. Rögtön az agitkettősök megalakítása után a faluban, az üzemben, stb. össze kell hfvni az agitkettősök tagjait gyűlésre, amelyen résztvesz a „Barátsági Hónap" járási előkészítő bizottságának oktatója, aki az illető faluba, vagy üzembe ki van jelölve és az agitkettősök részére részletes oktatást tart. 2. Az agitkettősök vezetését helyben vagy üzem keretén belül a „Csehszlovák-Szovjet Barátság Hónapja" I illetékes helyi bizottsága fogja végezni az agitációs központokon keresztül, ahol az agitkettősök tagtoborzó tevékenysége összpontosulni fog. Az agitációs központok létesítését azért ajánljuk, hogy * tagszerzés rugalmasabb legyen. Könnyebben eltávo'íthatók azok a hiányok, amelyek a kampány ideje alatt észlelhetők lesznek. Ajánliuk. hogy minden 8—15 agitkettős fölé egy toborzó központot állítsunk, amely a toborzás ideje alatt állandó érintkezésben lesz a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége heilvi szervezetéve!, ez pedig ugyancsak érintkezésben lesz a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége járási bizottságával. Függelék: Az agitációs segédanyagot (röpcédulák ós ep-yéb) az agitkettősök számára a kerületek közvetítésével elegendő mennyiségben elfogják juttatni a járásokra. falat emelt. Smatana elvtárs munkacsoportja ugyanezt a teljesítményt kettesben végezte el. Ezáltal Smatana elvtárs és Toma elvtárs jó példával jártak elől, a többi szaktársaknak. Kmasz elvtárs munkacsoportja sem akar lemaradni. A csoportban Kovacsik és Drbul elvtársak dolgoztak. Mindhárman a pártsajtó lelkes olvasói és mindannyian tanulmányozzák a hazai és szovjet irodalmat — szakkönyveket, hogy elsajátítsák az élenjáró szovjet sztahanovisták munkatapasztalatait. A termelés fokozását elősegítik a műszaki intézkedések is. Betonár elvtárs munkacsoportja is műszaki javítás által 160 százalékra emelte a munkateljesítményt. Az SPD munkatelepén sok Ifjúmunkás dologzik. A fiatal elvtársak különös lelkesedéssel dolgoznak. Trnik László, Tomana Pál és Moncsek Pál a falazó munkálatokban 130—150 százalékos teljesítményt érnek el. Labuda elvtárs munkacsoportja Is új munkamódszerrel dolgozik és Tenczer-keretben végzi a falazást. Labuda elvtárs mellett Sajtler István dolgozik, aki az adminisztrációból jött. — Fiatalabb éveimben — mondja Sajtler elvtárs, dolgoztam kőművesek mellett, később irodai munkát végeztem és a kormányunk felhívására ismét a szakmához tértem. Az építészet nagyon szép mesterség. Ma különösen örömmel dolgozunk, mert magunknak építünk. Az új gyárak, kórházak, lakóépületek, iskolák mind a dolgozó nép javát szolgálják. Repa Mihály minderre beleegyezően bólogat. Jelenleg Repa elvtárs munkavezető. Annak ellenére, hogy 32 éves, felsőipari szakiskolába megy tanulni. A múltban nem tanulhatott, mert az iskola csak a kiváltságosoké volt. Mennyire megváltozott az idő! — Néhány évvel ezelőtt — mondja — a téglát kezünkben hórdtuk a munkahelyünkre, nehéz munka volt ez és most ezt a munkát gép vette át. Mindannak ellenére, hogy a gépesítés és az újítások könnyítik és gyorsítják a munka ütemét, voltak egyesek, akik ez ellen voltak, mert attól féltek, hogy csökken a bér, de rájöttek arra, hogy téves volt az elgondolásuk, mert a szocialista rendszerben mindenki a munkája szerint van fizetve. Jelenleg örömmel tanulmányozzák az új munkamódszereket, mert tudatában vannak annak, hogy nagyobb munkateljesítménnyel a teljesítmény fokozásával jelentős \ mértékben emelkedik életszínvonaluk, hozzájárulnak a szocializmus gyors kiépítéséhez és ezzel a világbékét erősítik. FERENC ANTAL, levelező, Vágbesztsrce.