Uj Szó, 1951. szeptember (4. évfolyam, 205-230.szám)

1951-09-26 / 226. szám, szerda

- U J STO ­1951 szeptember 26 jobboldali szociáldemokraták árulása a i3|sseüi sztrájk ellen A hesseni fémmunkások már több mint egy hete sztrájkolnak az órabér 12 pfenniggel való emelésé­ért. A fémmunkások nyugatnémet szövetségének jobboldali vezetősége a sztrájk folytatásának kérdését a tagság szavazata alá vetette. A fémmunkásokat arra akarták kény­szeríteni. hogy fogadják el vállal­kozók javaslatát, amely szerint az órabéreket 3 pfenniggel emelik. Hogy ezt elérjék, reakciós alapsza­bályokra hivatkoztak, amelyek sze­rint a sztrájk folytatásába a szava­zók több mint 75 százalékának kell beleegyezni. A szocáldemokrata ve­zetők machinációja nem sikerült. Az összes üzemekben a dolgozók több mint 75 százaléka a sztrájk folytatása mellett foglalt állást. A fémmunkások szövetségének jobboldali vezetősége harminc órán keresztül vonakodott a szavazás eredményeit közzétenni. Kiadott je­lentések szerint 49.315 fémmunkás szavazott, akik közül 39.055, tehát több mint 79 százalék, a 6ztrájk folytatása mellett szavazott. Hogy ezt a számot 75 százalék alá süly­lyesszék, a szövetség jobboldali ve­zetősége a sztrájk elleni szavaza­toknak minősítette azon üzemek dolgozóinak szavazatait is, ahol a munkások már kivívták, hogy a vállalkozók elfogadják az órabérek 12 pfenniggel való emelését és győ­zelmük után megkezdték a munkát. A jobboldali vezetőség azonban nem engedte meg, hogy ezekben az üze­mekben szavazzanak. Amikor ezzel a csalással sem tudták leszállítani a szavazatok százalékát, ahhoz a fo­gáshoz folyamodtak, hogy a szö­vetség egész tagságának számából számították * szavazatok százalé­kát A csalás háttere napfényre ke­rült Taylor, a hesseni amerikai megbízott hivatala munkaügyi ve­zetőjének nyilatkozatából, aki be­jelentette, hogy a hesseni szakszer­vezetek 116.000 márkát kaptak az amerikai főmegbízotti hivatal alap­jából. A sztrájkbizottság helységei­j ben Frankfurtban a fémmunkások viharosan tiltakoztak a vezetőség csalása ellen. A nyugatnémet üze­mek egész sora elhatározta, hogy támogatja a hesseni elvtársakat. A német fogyasztási szövetkeze­tek szövetsége a sztrájkolóknak a Német Demokratikus Köztársaság szervezett fogyasztóinak nevében többek között 100.000 kenyeret, 50.000 kilogramm cukrot, lekvárt és egyéb élelmiszert, 25.000 kg húst és füstöltárút, nagymennyiségű bur­gonyát és gyermektápszert küldött. A szolidaritás akciójának é én a Német Demokratikus Köztársaság fémmunkásai állanak. A fogyasztá­si szövetkezetek szövetséges és a Német Demokratikus Köztársaság fémmunkásainak szövetsége felhív­ták a hesseni fémmunkásokat, vi­gyék keresztül az övezethatárok megnyitását az élelmiszerszállítmá­nyok számára, amelyeket Adenauer kormánya nem volt hajlandó a nyugatnémetországi sztrájkvidékek­re beengedni. Koreai hadilelentés A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság Néphadseregének főpa­rancsnoksága jelenti, szeptember 24-én, hogy a koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai népi önkéntes csapatokkal az összes frontszakaszokon szívós harcokat folytatnak az ellenséggel és nagy veszteségeket okoznak ne­ki emberben és anyagban. A front közönsö és keleti szaka­szán a néphadsereg egységei az el­lenség dühös támadásait sikeresen visszaverik. A néphadsereg légelhárító csapa­tai és az ellenséges repülőgépekre vadászó lövészek szeptember 24-én 11 ellenséges repülőgépet lelőttek, amelyek hevesen bombázták Fen­zsan, Nampho, Vonszan, Szarivon, Hvandzsu, Szohin és Szinton váro­sokat. Ausztrália népe meghiúsította Ausztrália Kommunista Pártiának betiltását A népszavazás Menzies kormányának vereségét hozza A jugoszláv munkások tömegesen szöknek meg Tito katonai építkezéseiről Az Északatlanti Egyezmény katonai szakértőinek 1950 de­cember £2-én megtartott londoni értekezletén kidolgozták hogy milyen katonai építkezéseket kell Jugoszláviában 1951-ben vég­rehajtani — írja a Rabotnicsíszko Delo. A Tito-banda, hogy megvalósítsa a háborús gyujtogatók terveit, sok tízezer kiéhezett, kimerült dolgozót mozgósított és kül­dött kényszermunkára a katonai építkezésekhez. Ugyanakkor drákói intézkedéseket foganatosított a stratégiai útak építésének mielőbbi befejezése érdekében. Igy például a Banjaluka-Doboj vonal vasútépítésénél a tanulóifjúságot is kény­szerítették, hogy a nyár folyamán részt vegyen az építkezések­ben. Ennek a vasútvonalnak nagy stratégiai jelentősége van, mert a nyugatról keletre haladó vasúti vonalakat köti össze éa a háborús gyújtogatók terve szerint alkalmas arra, hogy Tri­esztből amerikai csapatokat szállítson. Titóék, hogy minél több embert tudjanak mozgósítani a munkára, az egész országban valóságos hajtóvadászatot rendeztek. A fiumei járásban a Tito-banda csendőrei éjjel körülveszik a falvakat, elfogják és kényszermunkára viszik a pa­rasztokat. A jugoszláv dolgozók az inban el vannak szánva arra, hogy keményen ellenálljanak a z amerikai gyarmatósítóknak és bel­grádi lakájaiknak. A Borba és Vjesník című lapban, de a többiekben is szinte állandó rovat a munkások szökéséről szóló tudósítás. A Borba néhány héttell ezelőtt megjelent cikke szerint Bosz­niában és Hercegovinában a munkások száma csupán 40 százaléka annak, mint amit a tl tói s iák terveztek. A fasiszta Borba azt is kénytelen elismerni, hogy még a lét­számban szereplő munkások nagyrészo is állandóan hiányzik a munkából. A jugoszláv dolgozók harca állandóan erősödik. Ez a harc a fa­siszta Tito katonai építkezéseinek teljes .csődjéhez és a Titó-ban­da megsemmisítéséhez vezet A sz8v:e3nÉp békeharca az egész világ úoigűzóinsft mintaképe Az egész Szovjetunióban sikeresen folyik a békevilágtanács felhívásának aláírásgyűjtő akciója az öthatalmi békeegyezmény megkötésére. Az üze­mekben, a kolhozodban, a hivatalok­ban, az iskolákban a különféle közr társaságokban és kerületekben béke­gyűléseket és előadásokat tartanak. A szovjet dolgozók a békére sza­vaznak nemcsak munkájukkal, hanem ezen kívül magasabb munkateljesít­ményeikkel is. A szovjetpolgárok bé­két akarnak, elítélik az új háború elő­készítőit és egyre-másra munkaköte­lezettségeket vállalnak. Szeptember 21-én fejeződött bc Alma-Atában a kazaksztáni békevédők kétnapos konferenciája. A konferen­cián a küldöttek köztük gépkezelők, kolhoztagok, bányászok, naftaipari munkások, orvosok, tanítók, művészek és tudósok mondottak beszédeket. Összes beszédeikből kitűnt hogy eré­lyesen elítélik a háborús gyújtogatok intrlkáit és mindnyájan fölhívják a szovjetnépet, hogy őrizzék meg és védjék meg a békét. Gaziz Abdrahmanov bányász, kara­kani kiküldött, kijelentette, hogy a bányászok készek minden erejükkel megvédeni a békét. A konferencia megválasztotta a kazak békevédők bi­zottságát és a delegátusokat a béke­védők össz-szövetségi konferenciá­jára. A békevédők gyűlést hívtak össze a Tadzsak köztársaságban is. Ezen a gyűlésen Mirzo Tu6un-Zade költő, a Sztálin-díj laureátusa, tartott előadást „A szovjetnép a béke megőrzésében és megvédésében" címmel. Előadásá­ban kifejezésre juttatta, hogy a Tad­zsak köztársaság milyen fejlődésen ment át a szovjetkormány alatt. Ha­talmas öntözőcsatornák keletkeztek, amelyek termékennyé tettek olyan területeket, amelyek századokon ke­resztül kihasználatlanok voltak és amelyek ma a világ legjobb gyapot­termő területei. Jultasev, a Tadzsak szovjet köztársaság akadémiájának rendes tagja, a tadzsak nép sikereiről beszélt és Umarovova, a Kaganovicsr kolhoz tagja, a szocialista munka hős­nője kijelentette- „Minden gramm gyapot, amelyet kitermelünk, erősíti hatalmas hazánkat, záloga a békének és a népek között' barátságnak." A moszkvai kerület iíjúságának Moszkvában rendezett gyűlésén, ame­lyet a békeharcnak szenteltek, mint­egy 2000 fiú és leány vett részt. A gyűlésen jelen voltak a szovjetifjúság kiküldöttei és Kína, az USA, Kanada, a Német Demokratikus Köztársaság és más országok kiküldöttei is, akik jelenleg moszkvai látogatáson voltak. Az USA békeszerető ifjúságának nevében a gyűlést az amerikai ifjúság vezetője, Charles White üdvözölte: „Eljöttünk — jelentette ki, — mivel erősen óhajtjuk a békét. Tisztában akartunk lenni azzal, hogyan véleke­dik a szovjetifjúság a béke kérdésé­ről, mivel ennek a kérdésnek az egész világon elsőrendű jelentősége van, főleg pedig mivel a népeink közötti barátság és kölcsönös megértés az egész világon a béke záloga. Még igen rövid ideje vagyunk Itt, de igen sok olyat láttunk, ami felejthetetlen lesz számunkra. Szabadon beszéltünk emberek százaival és kijelenthetjük, hogy azok, akikkel beszéltünk, ki akarják építeni és ki akarják fejlesz­teni kultúrájukat és békében akarnak élni a világ népeivel. Beszéde befejező részében White kijelentette, hogy a küldöttség tagjai beszélni fognak az USA népének ar­ról, mit láttak a Szovjetunióban és biztosították a jelenlévőket, hogy mindent megtesznek, hogy elmélyít­sék a barátságot a két nép között és l hogy mindenütt harcolni fognak a há­I ború ellen, a tartós békéért Latin-Amerikából fokozott mértékben szállítanak stratégiai nyersanyagokat az USA-ba Ausztrália népe meghiúsította a reakciós kormánynak azt a seándé­kát hogy Ausztrália Kommunista Pártját népszavazás alapján törvé­nyen ki vili helyezze. A szeptember 22-én megtartott népszavazáson Ausztrália népe, 1,873.000 szavazattal 1,708.000 szavazat ellenében vissza­verte Menzies kormányának ismételt fasiszta támadását az ausztráliai pol­gárok szabadsága ellen és igy méltó Éhség Indiában Az indiai sajtó naponta közöl hí­reket az országban uralkodó éhség­ről. Nyugat-Bengáliában Madrasz­ban, Bombayban és más városok­ban a munkások és a földművesek éheznek. Az élelmiszerárak naponta emelkednek. Az üzérkedők és spe­kulánsok hatalmas hasznot vágnak zsebre. A „Svadhinata" című új­ság közlése szerint Kalkuttában egy hét alatt 74 személy halt éhen. Igen nagy a gyermekhalandóság is. A gyermekek vizsgálatánál kitűnt hogy igen nagy a tuberkolóziaban megbetegedettek száma. Az északatlanti blokk csapa­tainak hadgyakorlatain, amelyeket Alsó-Szászországban tartanak 20.000 nyugatnémet zsoldos vesz részt. Ezeken a hadgyakorlatokon résztvesz­nek a nyugatnémetországi úgynevezett >határőrség« magasrangú tisztjei is. Ez a »határőrség«, amely a felújított náci Wehrmacht részét képezi, azok­ról a terrorista cselekedeteiről hír­hedt, amelyeket a FDJ nyugatnémet tagjai ellen követett el a német ifjú­ság tavalyi berlini kongresszusa al­kalmából és az idei III. világifjúsági találkozó alkalmával. A Mittag című düsseldorfi napilap ezzel kapcsolat­ban azt írja, hogy a háború után első alkalommal történt, hogy német ve­zérkari tiszteket formaszerint fogad­tak azokon a területeken, ahol a brit feleletet adott a reakciós köröknek, amelyek Ausztráliát amerikai mintá­ra rendőrállammá akarják változtat­ni. Menzies kormányának ez már má­sodik veresége. 1950-ben törvényja­vaslatot nyújtott be a kommunista párt felosztására, a legfelsőbb bíró­ság azonban a néptömegek nyomá­sára, kénytelen volt a fasiszta tör­vényt elutasítani. Az ausztráliai népszavazás ered­ménye nagy sikert jelent, mert ezt az eredményt a reakcii hónapokon át tartó uszító kampánya ellenére, a munkásság szakszervezeti és az or­szág összes haladó erői egységes ak­ciójának segítségével érték el. Az asztráliai Labour-párt ls kénytelen volt a dolgozó tömegek nyomására a kommunista párt eltiltása ellen fel­lépni. Az egész ausztráliai nyilvánosság­nak ez a sikere azt bizonyltja, hogy az asztráliai nép tudatában van an­nak, hogy Ausztrália Kommunista Pártja ellen vezetett támadás az egész ausztráliai nép demokratikus jogai elleni támadást Jelent csapatok hadgyakorlatai folynak A »határőrség« tisztjelt Herbert Giese volt légelhárító tüzérségi tábornok vezette, aki a határőrség »fiszak« csoportjának mostani parancsnoka ezredesi minőségben. • • Aa Oesterrelchlsche Volksstlmme bonni jelentést kőzöl, amely szerint az atlanti csapatok Nyugat-Németor­szágban folyó hadgyakorlatai során a Lüneburgi Heide területén eddig több mint negyven ember pusztult el. A katonaság kíméletlen eljárása, amelynek során a hadgyakorlatokon gabonaföldeket pusztítanak el és az országútakon a lakosok életét veszé­lyeztetik, a lakosság körében nagy felháborodást keltett. Az egyiptomi kereskedelemügyi miniszter amerikai nyomásra be e­egyezett az amerikai tőkének Egyiptom iparába való behatolásá­hoz. A kereskedelmi miniszter tör­vényjavaslatot terjesztett elő, amely előírja a vállalatokba fektetett nemzeti töke csökkentését 51 száza­lékról 45 százalékra, A mult hónapban Franciaország kivitelének értéke 8 milliárd frank­kal csökkent. Franciaország külke­reskedelme augusztusban 87 milli­árd 700 millió frank vesztességgel zárult • Az északlondoni Tottenham szak­szervezeti tanácsa határozatot ho­zott amely szerint üzenetet külde­nek a szovjet szakszervezeti akti­vistáknak. A határozat egyben tá­mogatja a békevilágtanács felhívá­sát az öthatalmi békeegyezmény megkötésére és követeli, hogy az imperialisták vessenek véget a ko­reai hadmüveleteknek. Szeptember 22-én kezdődött meg Cosyns professzor vezetésével az összállami belga békekongresszus. * Tovább terjed az algiri földmű­vesek sztrájkja. Iffrben a sztrájk­hoz további 3500 földműves csatla­kozott. Az Air-Temouchen-i föld­művesek kijelentették, hogy csak abban az esetben veszik fel a mun­kát, hogyha 50—100 frankkal eme­lik a béreket naponta. • Uj amerikai nagykövet Teheránban Szeptember 22-én Teheránba ér­kezett az új amerikai nagykövet, Henderson. Teheránba való kineve­zése előtt Henderson delhii nagykö­vet volt. • Görögországban sztrájkolnak a bankalkalmazottak. Szeptember 22-én, szombaton az athéni összes nagybankok alkalma­zottai sztrájkba léptek. Az alkalma­zottak követelik gazdasági helyze­tük megjavítását. További háborús bűnösök rehabilitációja Japánban A tokiói rádió közlése szerint a japán hivatalok elhatározták, hogy tényleges állományba helyeznek néhányezer volt tengerész- és kato­natisztet. Ez az elhatározás vonat­kozik az összes tisztekre őrnagytól fölfelé. • Szeptember 1-töl 16-ig terjedő időben a görög monarchofasiszták tizenkilenc provokációt követtek el az albán határon. Görög repülőgé­pek szeptember 2—16. között tizen­hét alkalommal sértették meg az albán légiteret és igen sok város fölött átrepültek Albániában. • A teheráni „Park" és „Irano" mozikban a közönség erélyesen til­takozott a koreai háború amerikai filmeken való meghamisítása ellen. A mozi igazgatójának félbe kellett szakítania az előadást. A rendőr­ség néhány személyt letartóztatott. 15 millió tagfa van a kínai Szovjetbarátok társaságának A kínai Szovjetbarátok taglétszá­ma elérte a 15 milliót ami négysze­rese a mult évi tagságnak. Munká­sok és földművesek alkotják a tag­ság nagyobb részét. Nagyobb váro­sokban a tagság 36 százalékát te­szik ki az Ipari munkások. Hunan­ban és Szecsulariban a parasztszö­vetség öaszes tagjai beléptek a Szovjetbarátok társaságába. A kí­nai Szovjetbarátok számának gyors emelkedése bizonyltja a kínai nép­nek a szovjet nép iránti szeretetét s bizonyítja aat a nagy érdeklődést amelyet aa egész országban a szov­jetnép iránt tanúsítanak. Adenaaer felemelte a postai és közlekedési díjszabást A nyugatnémet bábkormány beje­lentette, hogy újra emelik a postai és vasúti díjszabásokat A felemelt tari­fák, amelyek csak a vasúti közleke­désnél 627 millió márkát tesznek ki évente, Nyugat-Németország remili­tarizációját szolgálják^ Ax amerikai monopoliumok az utób­bi időben fokozták hódító politikáju­kat Latin-Amerika azon országaiban, amelyek gazdag kőolaj, réz, ólom, cink, mangán bizmut, antimon, rádió­aktív érckészletek, stb. felett rendel­keznek. A Krasnlj-Flol clmfi lap etzel kap­csolatban azt írja, hogy az amerikai Imperialisták kezükben tartják az egés* kőolajtermelést Venezuelában, Columbiában, Peruban és a dél-ame­rikai kontinens néhány más köztársa­ságában i*. Ai amerikai Imperialisták maguk­hoz akarják ragadni Latin-Amerika legnagyobb országának — Braziliá­nak ásvénvi gazdagságát is. 1950-ben az Egyesült Államok Braziliából 7 és félszer több wolframot importáltak, mint 1949-ben és 1950 második felé­ben négyszer több berilt mint az 1950­es év első félévében. . Az Egyesült Államok uralkodó kö­rei fokozott érdeklődést tanúsítanak a csflel réz- és ónbányák iránt. Az ame­rikai üzletemberek kényszerítették a csílei kormányt, hogy ne adjon el re­zet a Szovjetuniónak, a Kínai Nép­köztársaságnak és a népi demokrati­kus országoknak, hanem csak az Egyesült Államoknak és pedig a vi­lágpiaci áraknál alacsonyabb áron. A Krasnlj-Flot továbbá rámutat ar­ra, hogy az amerikai nagykövet köz­vetlen nyomására Bolíviában egyez­ményt írtak alá, amely szerint az or­szágban kitermelt összes wolframércet az Egyesült Államokba szállítják. A stratégiai nyersanyagok kivitele Dél- és Közép-Amerika országaiból ai Egyesült Államokba erősen fokozó­dott, különösen az amerikaiak Kórea elleni támadásának megkezdése óta. 1951 első negyedévében ez a kivitel több mint 1280 millió dollár értéket ért el a mult év ugyanezen időszaká­nak 725 millió dollárával szemben. Volt hitlerista tisztek résztvesznek az „északaflanti" hadgyakorlatokon

Next

/
Thumbnails
Contents