Uj Szó, 1951. szeptember (4. évfolyam, 205-230.szám)

1951-09-21 / 222. szám, péntek

Helenka —a HUKO legfiatalabbja A CsISz alakuló gyűlése folyik a HUKO étkezdéjében. Az egyik asztalnál fiatal cigányoktól körülvéve gyermeknek látszó leányka ül. Vonzó, bájos gyermekarca van, fiúsra vágott haja, kedves mosoly ül az arcán, csak a szeme idősebb külsejénél. Értelmet sugárzó, határozott, de nevetni tudó szemei fejlettséget, mély jellemet sejtetnek. Fiatal cigányfiú kér szót a gyűlésen és javasolja, Helenka tanítónőt a vezetőség tagjául. — Nagy-ida küldöttjeként. A javaslatra a válasz: Helenka még nem OsISz-tag, fiatal még, csak pionérka. Helenka a HUKO-n nehéz, sok türelmet és emberszeretetet igénylő munkát végez. Az írástudatlan cigányokat tanítja a betűvetésre és olvasásra. Ezzel párhuzamosan makarenkói nevelőmunkát végez, a HUKO Helenkája, 15 éves és négy középiskolát végzett, rövid bársony nadrágjában inkább kisfiúnak látszik. Ez a gyermek megtudta nyerni a cigányok bizalmát és, felnőtteknél ritkán tapasztalható ielki- és akaraterővel elhatározta, hogy nem megy el addig a HUKO-ról. amíg a cigányok írni-olvasni nem tudnak. Nemcsak Buzinka cigányaival törődik, de eljáir a nagyidai táborba és ott_ is tart iskolát. Fürkészve, vizsgálódva nézzük ezt a gyermeklányt, honnan veszi ezt a tudást, ezt a lélekvizsgáló tehetséget, hogy minden szakképzettség nélkül megbirkózik ilyen nehéz feladattal. Igyekszik valamiképpen jóvátenni azt, amit a kapitalista társalalom vétkezett ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben. Helenka szülei a HUKOdolgozói, mindketten a Párt tagjai és Hrovieéről jöttek a HUKO-ra dolgozni, részt akarnak venni hazánk nagy szocialista építkezésen. Felkeressük Helenkát a szobájában, a kis háziasszony barakkszobáját is barátságossá tudja teremteni. Virágok, könyvek, fehér papír, abrosz, az egyik éjjeli szekrényen édesanyja fényképe. Respektussal és megilletődéssel nézzük öt. Vidám, egészséges, gyermeki kacagása betölti a szobácskát. Összemelegedünk és Helenka mesélni kezd: — Eljöttem szüleimmel a HUKO-ra és itt összebarátkoztam Hanka Klikárová tanítónövel, aki Csehországban tanítja a cigányokat, és itt volt brigádon. Sokat mesélt nekem munkájáról, munkamódszeréről. Mivel itt nagyon unatkoztam és az a munka, amelyet végeztem, nem elégített ki, elhatároztam, hogy én is megpróbálom a HUKO-n azt megtenni, amit barátnőm otthon sikeresen véghezvitt. Elmentünk együtt a cigánytáborba. Beszélgetni kezdtünk velük és beszéd közben kérdezgettük tudnak-e írni és olvasni és ha nem szeretnének-e megtanulni? Először bizalmatlanul fogadtak, de aztán feloldódtak. Az idősebbek nagyon elutasítók voltak, de a fiatalokban fellángolt a tudásvágy. Papírt vetettünk elő, írogatni kezdtünk előttük. Búcsúzásnál már szépszámú jelentkező volt és mint jó barátok búcsúztunk. Az iskolát már megkezdtem és most már 30 tanítványom van a HUKO-n és 20 Naervidán. Büszke tekintettel néz ránk Helenka. — de mi tovább ostromoljuk kérdésekkel. — Hogy folynak az órák, milyenek az elért eredmények? — Nehéz feladat felnőtteket tanítani, akiknek még sohasem volt ceruza a kezükben. akik nean tudják összpontosítani a figyelmüket. akik éveik számát nézve még fiatalok, de egészségtelen életmódjuk, szellemi és lelki elmaradottságuk következtében öregek. A tanítás alatt kb. tízpercenként kell változtatnom a tantárgyat és közben énekelünk és besczélgetünk. Fájó nézni egyeseket, amint írás közbon verejtékeznek. De viszont táncraperdülnek, ha már egy szót sikerül leirniok. — Hogyan fegyelmezed őket, Helenka, nem voltak kellemetlen élményeid velük ? — ostromoljuk tovább ezt a nagyszerű gyermeklányt. — A fegyelmezésnél még nem tartok, a bizalmukat kell tökéletesen megnyernem előbb, addig osak elterelem valamivel a figyelmüket, ha észreveszem, hogy valami baj van. Nagyon féltékenyek és vadak, vigyáznom kell, hogy egyformán foglalkozzam mindegyikkel. A tanításnál nehezebb az itteni öntudatos dolgozók állandó pesszimista megjegyzéseit hallgatni. Helenka konkrét eseteket mesél, hogyan nyerte meg tanítványainak bizalmát és szeretetét. — Négy süketnéma tanítványom van, két fiú és két leány. A leányok oly szépek és olyan büszke tartásuk van, szokatlanul szőkehajuak, hogy rendesen felöltözve, más környezetben senki sem ismerné fel bennük a cigányt. Ezeket is kezdtem beszélni tanítani szájmozdulatokkal. Amikor láttam, hogy pár 6zót megtanultak, elmentem a szüleikhez és meggyőztem őket, hogy engedjék őket Kassára orvosi vizsgálatra. A lányok az utóbuszban reszketlek, mint a kocsonya félelmükben, még sohasem voltak Kassán, Megfogtam a kezüket és így utaztunk. Megnyugodtak, mert a kézszorításból érezték, hogy velük vagyok. A napokban kapom meg a vizsgálat eredményét Például a lányokat rá akartam veinni, hogy vágassák le hosszú, elhanyagolt hajukat. Azt felelték, ha én is levágatom, ők is levágatják. Másnap fiúőra vágattam a hajamat és a lányok mind követték a példámat. — Természetesen politikailag is nevelem őket, — folytatja Helenka, — azonban a legelemibb fogalmakkal kell kezdenem. Nem tudják, mit jelent a szó: kormány, vagy hogy létezik egy Prága városa. T. i. ezek a cigányok, a cigányok között is a legelmaradottabbak. A szocializmust úgy ismerik, hogy érzik azt, hogy valami változott és hogy nekik is más, jobb az éleltük. Az ideáljuk és a legmagasabb méltóság a szemükben a partizán, fiicrt az orosz partizánok védték és segítették őket a nyilasokkal és a németekkel szemben. Egyszer este ültem velük nyomorúságos odújukban, ahol emberségesen élni tényleg nem lehet és meséltem nekik a HUKO-ról és felvázoltam a jövőt, amikor az ő viskójukat is lerombolják és ha dolgozni fognak, szép, új házakban fognak lakni, ahol víz fog folyni. Táncoltak, ugráltak örömükben e'a azóta folyton kérdeznek, mikor épülnek fel az új házak. Elhallgattuk volna sokáig Helenkát. Beszéd közben mind jobban csodáltuk. Tizenöt éves leányka, de szellemi, lelki és politikai fejlettsége felnőtt ember nívóját é'i el. Önálló, mos, takarít, varr magára s ezenkívül frinapot az irodában dolgozik. Fizetését beosztja, takarékos. minden csekélység boldogítja, amit a saját pénzéből vehet, ösztönszerűen éreztük, hogy rendkívüli körülményeknek kellett elősegíteni Helenka fejlődését. Feltevésünk helyes. — A fasiszta megszállás alatfi szoktam meg az önállóságot. Apám, mint kommunista koncentrációs táborban volt, anyám bujkált és nekem magamat és kis öcsémet kellett ellátnom. A fasiszták ismerték szüleim sorsát és engem 9 éves koromban egy tejüzemben dolgozni hényszerí tettek Télen betonpndlós helyiségben, ahol a padlón állandóan hideg víz folyt, nehezen, dolgoztam. Súlyos izületi reumát és szívbajt kaptam. A felszabadulás után hónapokig feküdtem minden évben kórházban és rengeteget olvastam és gondolkodtam. A közvetlen hozzátartozóim mind a szocalizmus építői és sokat tanultam tőlük is — Nem vágyik tovább lemúlni, Helenka? — tesszük fel a kérdést csodálkozva. — Nemcsak vágyom, de megingathatatlan elhatározásom, hogy a szociális iskolát elvégzem. Az első évet, tekintettel arra, ho<;y itt a megkezdett munkámat be is akarom fejezni, magánúton fogom elvégezni, sőt az a tervem, hogy a szociális iskola sikeres eP végzése után beiratkozom az orvosi egyetemre. Helenka Bursiková a HUKOval fog nőni és fejlődni és a szocializmus építésében kifejtett mmikájávjfl eléri a szovjet nő nívóját. Turi Mária.