Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-01 / 178. szám, szerda

4 un sm 1951 augusztus 1 A „Magyar Könyvtár" válasza az „Uj Szó" bírálatára cA n ifi nulú hz ei éj a. duxatői nÁpjuZtiuhéq, A Parkhotel és a Fesztivál mozija előtt most a délutáni előadás előtt különösen népes az utca. Az előadás kezdetét jelző harsona-akkordok még nem hangzottak el. Távolabb egy rokonszenves arcú fiatalember áll, két leány társaságában. Albumjukba auto grammot ad. A leányok elpirulva köszönik meg és boldogan tovasietnek. Közelebb megyek és felismerem az autógramm adójában Kadocsnyikovot, a Szovjetunió egyik legnépszerűbb művészét, az »Igaz ember« Méreszjev főhadnagyának, a iVan hazájuk« Dobrinyin alezredesének, a »Távol Moszkvától« Kovszov mérnökének alakítóját. Közelebbről látom, hogy már nem is olyan fiatal, túl lehet a harmincon, de egész megjelenésében van valami fiatalos frisseség és vonzó kedvesség. Az emberek mosolyogva nézik, bárki kezet szoríthat és beszédbe elegyedhet vele, de senki sem tolakszik, tülekedik a közelébe, csak a szemek simogatják végig derűsen és barátsággal, és tisztelettel, azzal a tisztelettel — amely a nép művészének, igaz emberek alakítójának kijár fáradságos művészi munkájáért. Önkéntelenül eszembe jut a mult és a két világot összehasonlítom: Mi minden játszódott volna le egy ilyen hotel előtt a kapitalista világban, ha történetesen az impresszárió, fényképész és újságíró társaságában megjelent volna egy Rudolf Valentino-féle agyonreklámozott filmnagyság, egy Clarc Gable, vagy Tyronne Powell, a nők »bálvánt/ai«. Tülekedés, hisztériás jelenetek és a fényképezőgép kattogott volna állandóan. Másnap pedig ott láthattad a képeslapok oldalain a nagy Dművésztv. bálványozói társaságában. öröm elgondolni, hogy a világ, a csinált és divatos kérészéletű népszerűség a feledés homályába süllyedt és csak ilyen találkozás a nép igazi nagy művészeivel ébreszti fel emlékét. Ugyanígy vagyunk a Fesztivál másik művészével ,a fiatal Szergef Gurzoval. Ez a 20 év körüli fiatal mű vész máris Sztálin-díjas. A kis érmecskét a vörös szalagocskával ott lá tom jobb mellén. Nem tudom, miért kapta: az Ifjú gárda Tulerminjáért, a Bátor emberek merész kubányi lovasáért, vagy a most bemutatásra került tengersézfilmnek a Béke napjainak főszerepéért? Három hatalmas szerep, rengeteg tanulás, megfeszített akarat és művészi fegyelem eredménye. Itt jár ő is a fürdőváros a Fesztivál közönsége között, a szovjet művészeket jellemző egyerűséggel és szerénységgel. Enyhén olajbarna arcában élénk, mélytüzű szemek csillognak. Tele van életörömmel, duzzadó erővel ez a fiatalember. Elhisszük róla, hogy a veszély pillanataban rettenthetetlen bátorsággal siet hazája védelmére s egyetlen gondolata a drága szovjet föld megvédése, ahogy most megfeszített akarattal szolgálja tudásával a filmművészet ügyét, — ezzel is az építést, a béke védelmét. Teszi ezt ugyanúgy, mint a két Sztálin-díjjal kitüntetett Kadocsnyikov vagy a többi szovjet művész, akik ezért hatnak olyan élőén és természetesen filmjeiken. Maglikat játsszák, a hazájuk védelmén és építésén fáradozó szovjet embereket, akik minden helyzetben és minden körülmények között helytállónak. Népszerűségük ezért nem elszálló. pillanatnyi — itt van most köztük Csirkov, aki úgyszólván együtt nőtt fel és összeforrott a szovjet filmművészettel Se szeri, se száma a nagy szerepeinek és ha nézem, a nagyságát éppen a minden feltűnést kerülő egyszerűségében látom. Egy világ választja, fl ezeket a Nyugat agyonreklámozott művészeitől, akikrtek tagadhatatlan tehetségét elferdíti a reklám, a divat és bábokat csinál belőlük. Ezek a Csirkovok, Kadocs nyikovok és Gurzovok a nép fiai, a nép művészei és ez mindent megmond, me gmagyarázza művészetük egész lényegét s rávilágít igazi emberi értékükre. EGRI VIKTOR A délukrafnai csatorna a snigitevszkí rákászán A minap az Uj Szóban cikk jelent ineg D. Tatarka »A plébános köztársasága* című könyve magyar kiadása kapcsán. A cikkíró taglalja Tatarka müvének fogyatékosságait és felhozza a mű ellen a jogos vádakat, amelyekkel már az eddigi kritika is bőven foglalkozott. A cikkíró ezek után kitér magára a fordításra, annak fogyatékosságaira és gyönge színvonalára s végül bírálat tárgyává teszi magának a Magyar Könyvtárnak kiadópolitikáját. Rámutat arra, hogy hiba tfolt D. Tatarka könyvét bevenni a Magyar Könyvtár kiadványai közé, mert a szocialista irodalomban van nagyon sok olyan mű, amelyhői a dolgozók többet tanulhatnak, s hogy a Magyar Könyvtár vezetősége nem akar tudni arról, ami dolgozóink központi problémája. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a kritika helyénvaló és időszerű s örömmel kell fogadni, mint a maglar dolgozók kultúrérdeklődése első kritikai megnyilvánulásainak egyikét. Optimizmust vált ki, mert bizonyítéka annak, hogy Szlovákiában teljes ereiében kezd újból kibontakozni a magyar szocialista kultúráiét s hogy a magvar dolgozóknak többé nem közömbös, hogy könyvkiadójuk milyen könyveket ad kezébe. A magyar dolgozók városon és falun egyaránt bekapcsolódtak a szocializmus építésébe s ezért hiányolják, hogy az útmutató szövjet irodalom nem jut kezükbe a szükséges és kívánt mennyiségben. A Magyar Könyvtár az eddig kiadott könyveivel nem elégítette ki a dolgozóknak ezt a szükségletét s ezért válaszul a cikkíró kritikájára ehelyütt mutat rá az elkövetett hibák és mulasztások okaira. A cikkíró hibánkul rója fel D. Tatarka könyvének kiadását. A hibát mi nem abban látjuk, hogy Tatarka könyvét magyarul megjelentettük, hanem abban, hogy Tatarka könyve mellett, sőt jobban mondva előtt, nem jelentek meg a Magyar Könyvtár kiadásában egy olyan szocialista írónak a művei, mint pl. Peter Jiiemnicky a hazai írókközül és hogy csekély számban jelentek meg könyvek szovjet íróktól. Tatarka könyvét fogyatékosságai ellenére azért adtuk ki, mert kötelességünknek tartottuk megismertetni a szlovákiai magyar dolgozókkal a haladószellemű szlovák irodalmat s ez az egyedüli könyv, amely a Tiso-féle szlovák állambeli viszonyokkal foglalkozik. Hogy előbb került a könyvpiacra, mint Jilemnickynek rövidesen megjelenő két könyve, annak technikai okai vannak, mert Jiiemnicky könyveit még Tatarka könyve előtt kezdtük fordítani. Ami a fordítást illeti, egyetértünk a cikkíróval és azon vagyunk, hogy ilyen fordítások kiadásunkban többé ne jelenjenek meg. Abban az időben (1949), amikor a könyvet fordításba adtuk, kiadónk 'tevékenységének még a kezdetén volt s nem voltak meg a szükséges munkatársak, sem fordítók, sem pedig az ellenőrző olvasók, lektorok. A szovjet könyvek kiadása terén elkövetett mulasztás oka többféle. Tekintettel arra, hogy nem voltak orosz fordítóink, akikkel sajnos, ma sem rendelkezünk s hogy abban az időben a száomttevő szovjet művek zöme magyar nyelven a budapesti kiadókban már megjelent — nem tartottuk célszerűnek ezeket a műveket újból fordítani és kiadni, hanem igyekeztünk együttműködést kiépíteni a magvarországi kiadókkal olyan értelemben, hogv átvesszük a fordításaikat itteni kiadásra, estleg egyes könyveket közösen is kinyomtatunk. Ugyanakkor volt egy másik álláspont, amely azt kívánta, hogy a szovjet irodalom terén mutatkozó szükségletet fedezzük behozatal útján s hogy a Magyar Könyvtár,- állítsa be tevékenységét a cseh és szlovák irodalom fordítására és kiadására. A Magyar Könyvtár vezetősége nem mérte fel kellő politikai áttekintéssel és átértéssel feladata jelentőségét. Ez abban yilvánult meg, hogy csak bátortalanul bontakoztatta ki kiadói tevékenységét és túlságosan bosszú — mondjuk meg nyíltan — károsan hcszszú ideig tartott annak a áatolgatása, milyen módon és milyen 'keretek között dolgozzon a Magyar Könyvtár. Itt főként — s ez nagy hiba volt — anyagi szempontok játszottak közre s a politikai kérdésből sokszor anyagi kérdést csináltunk. Megnyilvánult ez még abban is, hogy nem harcolt elég erélyesen az ellen a burzsoa-nacionalista és kozmopolita befolyás ellen, amely a tavasszal bírálatnak alávetett szlovákiai irodalmi életben nemrégen még hangadó volt. Az időközben ^szerzett tapasztalatok alapján, nevezetesen, hogy az itteni magyarság szocialista átnevelése érdekében sokkal intezivebb és nagyobbméretű könykiadói tevékenységet kell kifejteni s hogy a könyvekereslet, főkép a szovjet művek iránti érdeklődés olyan nagy, hogy behozatallal nem lehet fedezni, — a Magyar Könyvtár már a mult év folyamán felülvizsgálat tárgyává tette álláspontját és addigi tevékenységét s az 1951-es kiadói tervbe mindenkelőtt megfelelő számú s'zovjet művet vett fel s az előző évhíz viszonyítva kb. 100 százalékkal több könyv kiadását irányozta elő. Ezt azonban az illetékes felettes hatóság csak hosszabb ideig húzódó tárgyalások után engedélyezte, s ez is egyik oka annak, hogy ebben az évben még csak olyan könyvek jelentek meg, melyek már tavaly a nyomdában voltak. Mindazonáltal nyomdában van már több kiváló szovjet mű, mint Osztrovszkij: Az acélt megedzik, Pavlenko: Boldogság, Fagyejev: Az ifjú gárda, Tolsztoj A.: Kenyér, Gorkij triológiája és mások s ezek közül több még a nyár folyamán meg is jelenik Reméljük, hogy rövidesen sikerül megkapnunk Azsajev: Távol Moszkvától című remekmüvének új fordítását is az illetékes budapesti kiadótól s akkor ezt az olvasóink által annyira keresett és fontos könyvet is ki tudjuk majd adni. Ennek kapcsán vissza kell térnünk ahhoz a már említett tényhez, hogy egyelőre nincsenek olyan orosz fordítóink, akikre teljes felelősséggel rá lehetne bízni ily nagy művek fordítását s hogy a kiadásra kerülő szovjet könyvek fordításait a budapesti kiadóktól vesszük át. Tesszük ezt azért is, mert hiszen'mindezek a szovjet regények magyar nyelven már régebben megjelentek s ezért fölösleges munka volna őket újból fordítani. A fordítások és kiadói jogok átengedésénél és átvételénél azonban gyakran nehézségek merülnek fel, mert a dolgokat esetről-esetre intézzük csak el. Kívánatos volna ezeket a nehézségeket egyetemes megoldás útján kiküszöbölni. A szlovákiai magyarságnak szép haladó hagyományai vannak. Az első Csehszlovák Köztársaság idején voltak szocialista és kommunista munkásíróink, akiknek harcos írásait főkép fiatalságunk nem igen ismeri. Ápolni ezeket a hagyományokat és az itteni magyarság közkincsévé tenni —, hogy tanulhassunk belőlük, erőt meríthessünk belőlük és hogy továbbfejleszthessük őket — elsőrendű kötelessége lett volna a Magyar Könyvtárnak. Mulasztást követtünk el, hogy ehhez csak nagy késdelemmel fogtunk hozzá. A téli könyvszezónban jelenik meg az első köztársaságbell haladó magyar írók antológiája, továbbá a fiatal szlovákiai magyar írók és költők válogatott írásainak gyűjteménye. Ez lesz a háború utáni író- és költőnemzedék első nyilvános közös fellépése és biztosak vagyunk benne, hogy ha a Magyar Könyvtár legyőzi eddigi meglehetős elszigeteltségét és élénk kapcsolatot teremt a munkás- és parasztszármazású fiatal magyar értelmiséggel és lehetőséget meg segítséget nyújt neki kezdő munkájában, akkor meglesz minden előfeltétele annak, hogy az erőteljesen átalakuló, szocialista módon iparosító, szocializmus felé haladó új világ, új ember a szlovákiai magyar irodalomban is kifejezésre jusson. A Magyar Könyvtárt rezetősége. Az irodalom társadalmi küldetése Bures Gusztáv előadása Dobrisban a fiatal szerzők számára rendezett tanfolyamon. A Csehszlovákiai írószövetség dobrlsi kastélyában tartják a pályájuk kezdetén álló szerzők háromhetes iskolázását. A fiatal írókat és költőket kiváló előadások során beavatják azoknak a problémáknak ismeretébe, amelyek számukra a legnagyobb érdekkel bírnak. Az előadásokat tanulókörökben megvitatják és a hallgatók egymás munkáit kölcsönösen bírálják. Kiváló írók, akik a tanulóköröket vezetik, tanáccsal látják el a fiatalokat és segítségükre vannak. A megnyitó előadást a kurzus első napján a Csehszlovák írószövetség elnöke, Ján Drda tartotta. Pavel Reiman a szocialista realizmusról beszélt, erre következett előadás a szovjetírodalomról. amelyben a világ első irodalmának példaadó szerepével kapcsolatban számos fontos problémát világítottak meg. Bares referátuma az író küldetését világította meg a mai társadalomban, továbbá az irodalom nevelő fontosságát. A íróknak műveiket tudatosan át kell járatniok korunk eszméivel- Irodalmunknak egész lényével be kell kapcsolódnia a békeharcba, a szocializmusért folytatott küzdelembe. Ábrázolnia kell munkánkat, az emberek egymás közötti új kapcsolatait, népünk szocialista hazafiságát. Fiatal Íróinknak napról napra három irányító követelményt kell szemük előtt tartamok, ezek: az irodalom magas eszmeisége, az élet igazságnak megfelelő ábrázolása és népisége. Ügy, amint A. A. Zsdanov Zoscsenko és Achmatova leningrádi írók munkásságával kapcsolatban és azt bírálva, kitűzte a szovjet irodalom eszmeiségének követelménvét. a mi íróinknak is tudatosítaniok kell. hogy munkájukkal miért harcolnak, hogv verseikkel, etbeszéléseikke'. regénveikkel (és ez az irodalmi kritikára is vonatkozol az olvasókat nevelik, őket további bátor építőtevékenységre serkentik. Az élet igazságnak megfelelő ábrázolása nem jelenti egyszerű lefényképezését annak, amit az író maga körül lát, hanem azt ielenti. hogv az ábrázolt jelenségek felszíne mögé hatói a tekintete, hogy látja az életben a régi és az új drámai erejű összecsapását és támogatja az újat. a most létre jövőt. Semmi sem árt annvira életünk nagyszerűségének ábrázolásában, mint az ötletek sematikus volta és az élet jelenségeinek hiánvos ismerete. Irodalmunknak továbbá az egész nép számára érthetőnek kell lennie, mert a nép számára es nem a kiválasztottak kis körének íriák. Az irodalom éppen ,a népből meríti és' fogja mindig meríteni a leggazdagabb anyagot alkotásaihoz. Ezzel a magas eszmeiségű, alkotó módon igaz és népies művészettel kapcsolódnak az írók a nefnzei kulturális örökséghez- Bares Gusztáv a cseh irodalom újjászületés korszakát említette és elsősorban olyan irodalmi nagyságokra hivatkozott, mint Nemcová, Neruda, Jirásek és a művészet köréből Smetanára, Mánesre, Alesre és Biozsikra. A mai cseh művészetet nem lehet külön választani haladó hagyományaitól. Bares Gusztáv idézte Sztálin szavait: „Alkotni kell tartalmában szocialista és formájában nemzeti művészetet." Példákat hozott fel a cseh kulturális életből arra. hogv a művészet nem merít elegendő módon a néni és kulturális nemzeti tradíció értékeiből. Művészeti téren életünk nagv vezető ereje a Csehszlovákiai Kommunista Párt. Ugvancsak vezércsillagaink a Szovjetunió Kommunista Párt iának irodalmi tárgyú határozatai, Pártunk Központi Bizottságának rezolúciői a filmről a tankönvvekrő!. Ezek a határozatok kezdő íróink munkáia szňmára nagyfontosságú anyagot és irányítást jelentenek s munkájukban hozzájuk igazodhatnak. A valóságos élet magas eszmeiségű tükiöztetése elbeszélésekben, költeményekben és regénvekben szorosan öszszefügg az irodalom mesteri tökéletességével. Ez a mesteri tökéletesség nem vézeszületett képessége a kezdő írónak, hanem csak szorgalmas, kitartó és állandó munkával lehet elérni. A cseh irodalom 1945 óta sok sikerre^ hivatkozhat. Idősebb írók kezdtek szán müveket írni a mi korunkról és arról, hogv életünk milyen átalakító módon hatott rá- Hivatkozott úijrók feltűnésére a dolgozók és az ifjúság soraiból. Például lehet idézni az 1951ben államdíiial jutalmazott műveket. Az új irodalomnak azorťban hiányosságai is vannak. E hiánvok ellen harcolva válik még szebbé és kiválóbbá. Még jobban és igazabban kell írni népünk rokonszenvéről és ellenszenvéről, arról, amit a nép szeret vagy elutasít. A fogyatkozások közé tartoznak: a burzsoá formalizmus befolyása, a kritika és az önkritika hiánva s az elmaradás az aklualitások mögött íróinknak tanulniok kell az élet lendületéből és haladó üteméből, nem szabad várA déli sztyeppéken ezekben a napokban nagy a forróság. A learatott gabonaföldek tarlója éget. A kukorica susog, mintha papír zizegne és ebben a forróságban az Ingulec-folyócskának kék vonala oázisnak tetszik. Ezen a vonalon már kertek és szőlőskertek /sorakoznak. Nem sok idő fog eltelni és ez a keskeny kék vonal tengerré válik. A csendes Ingulec-foyőcska megváltoztatja medrét s medencéjébe a Dnyeper vize fog ömleni. Hatalmas pumpaállomások megtoltik vízzel a felső Ingulski csatornát, a víztartályokat és a Nikolajev körüli földeket elárasztják vízzel. Ezek a földek idáig szárazak voltak, ezután majd jó termó'földekkr válnak. A felderítő szakemberek csoportja az ukrán öntöző-csatorna építészeti intézetben, a kolhozparasztok segítségével megtervezte a csatorna útját, az öntöző-csatornák hálózatát és a szivattyúállomások helyét. Az építkezés területére az ország valamennyi részéből exkavátorok, buldozerok, teherautók, emelőgépek, a szükséges építőanyagok és munkaerők jönnek. Egyre nagyobb méreteket ölt a munka az építkezésen. Az építkezés szíve most Sznigirevka falu. Éjjel-nappal autókaravánok robognak az utcáin. A vasútállomásra nap-nap után építőanyagokkal megrakott vagonok és folyamatosan új és új munkások érkeznek. Petr Szübfoota, ald minden szakképzettség nélkül került az építkezésekhez, mint asztalos dolgozik és minden vágya bekerülni az exkavátor technikusai közé. „Hegyeket vagyok hajlandó elmozdítani, — mondja Subbota elvtárs, — csakhogy utat adjak a víznek. niok, míg a fejlődés elhúz mellettük, hanem látniok kell az életet a jövő felé táruló távlataival együtt. Zsdanov azt mondta, hogy a szovjet irodalom minden nagv müve a szovjet nép egy-egy megnyert csatáját jelenti . Ugyanezt érzi Csehszlovákia népe is, amelyet / Vaszilij Pirnák szintén az exkavátor technikusai között szeretne dolgozni és Nikolaj Obuchovszkij brigádvezető komoly szakmára gondol: építésztechnikus akar lenni. Tudásvággyal és tanulni akarással van eltelve az egész brigád. A fiatal munkások már esti iskolába járnak, s nappal két normát teljesítenek. A csatorna vonalán lakóházakat építenek a munkások részére, máris építik az utakat. Az új villany, telep már kész és ez látja el árammal a dogozó gépeket. Az építkezés első napjaiban nagyon sok kőre volt szükség. A helybeli lakosság egy nagy kőbányát mutatott meg a munkásoknak, amely nem messze esik a falutól. A kőbányába komszomol brigádok indultak. Jegorov, a tapasztalt öreg mester kitanította a fiatalokat, a tanításai eredménnyel jártak: a fiatal munkások közül már sokan 40 köbméter követ bányásznak ki 18 helyett, amely eddijj a norma volt. A délukrajnai csatorna sznigirevszki szakasza az építkezés legsürgősebb része. Az építészek önfeláldozóan dolgoznak, hogy elvégezzék a reájuk váró fontos feladatokat. Sajnálattal kell megállapítani azonban, hogy Nikolajev város 'szervezetei nemsokat tőrödnek az építkezésen dolgozókkal. Az épillkezések közelében nem gondoskodtak, üzeletekröl és elosztóhelyekről, ahol a munkások a szükségleti cikkeket bevá sárolhatják. Még nincs éttermük, amelyet már régen megígért a Nlkolajevszki élelmezési központ. A nikolajevszkl üzemek lassan dolgoznak. Nekik kellene az építkezés dolgozóit mindennel ellátni. Ritkán jönnek az építkezésekre a színházak művészei és a filmharmónia tagjai. M. Bojko, az Izvestíja levelezője. a Kommujiista Párt vezet. Bares Gusztáv azzal fejezte be előadását, hogy a fiátal írók legfontosabb feladata tanulni és ismét tanulni. így fog a mi irodalmunk dicsőséges sikereket kivívni a nagy szovjet irodalom példamutatása 6zerint-