Uj Szó, 1951. augusztus (4. évfolyam, 178-204.szám)

1951-08-26 / 200. szám, vasárnap

6 II J §10 1951 augusztus 26 A berlini FVB után A XI. Nyári Főiskolai Világbaj­nokság nemes, szép és mindvégig sportszerű küzdelmei befejeződtek. A világon mindenütt, ahol sportol­nak, kénytelenek voltak tudomásul venni — akár akarták, akár nem — a berlini főiskolai világbajnoki ver­seny nagy sikerét. És meg kellett állapítani, hogy a berlini Főiskolai Világbajnokságon minden sportágban jó eredmények születtek és a fejlő­dés komoly. A világ minden részé­ből összesereglett fiatalok a béke­harc jegyében találkoztak azokban az új sportintézményekben, amelye­ket a német dolgozók varázslatos gyorsasággal pár hónap alatt te­remtettek meg. A legtöbb győzelmet a Szovjet­unió versenyzői szerezték meg. Az eredmények között volt több olyan teljesítmény, amely túlszárnyalta a legutóbbi olimpiai eredményeket is. Amikor a szovjet atléták, birkózók súlyemelők, tornászok, ökölvívók, kosárlabdázók és a többi sportolók szemléltetően bebizonyította* az élenjáró szovjet sport erejét, u\ an­akkor mindenki elgondolkodhatott azon, vájjon hogyan lehet az, hogy a szovjet sport a világ sportjában is az élre került. Ehhez mindjárt hozzá is lehet tenni, hogy sport­eredményeket nem lehet máról hol­napra elérni. A szovjet dolgozók ereje, a szovjetember egészsége és céltudatos munkája nyilvánult meg a hosszú évek során elvégzett, sport­teljesítmények révén a világrekor­dokban, a nagyszerű eredmények­ben. Csudina, Csukarin, Poduzdova és a többiek azokból a milliókból kerültek ki, akik résztvesznek a Szovjetunió testnevelési rendszerében. És a hős Komszomol adja továbbra is a szovjet sport legjobbjait, akik egy-egy mérkőzésen nemcsak hazá­juk sportjának elismeréséért, ha­nem minden erejük latbavetésével a békéért is harcolnak. Évtizedek munkájának eredményei jutnak ér­vényre a Szovjetunió versenyzőinek szereplésében. És a szovjet bajno­kok sportban és munkában tovább kívánják fokozni a teljesítményüket. A szovjet tapasztalatok révén a mi testnevelésünk és sportunk is új irányba halad és a szovjet tudo­mányos módszerek alkalmazásá­val sportunk egyre erősödik. Ezt mutatja Berlin is. Kik nyerték a negyvenhárom magyar főiskolai világbajnokságot A XI. Nyári Főiskolai Világbajnok­ságon Magyarország 43 főiskolai vi­lágbajnoksága a következő: Úszás 400 m-es férfi gyorsúszás: Csordás György, 1500 m-es férfi gyorsúszás: Csordás György. 100 m-es féríi. gyorsúszás: Kádas Géza. 100 m-es férfi hátúszás: Gyöngyösi, 100 m-es férfi pillangóúszás: Tumpek. 200 m-es férfi gyorsúszás: Kádas Géza. 200 m-es férfi hátúszás: Nyéki Imre. 400 m-es férfi hátúszás: Nyéki. 200 m-es férfi pillangóúszás: Tumpek. 3x100 m-es férfi vegyes: Gyöngyösi, Tumpek, Kádas. 4x200 m-es férfi gyorsstaféta: Csapó, Csordás, Nyéki, Kádas. 100 m-es női gyorsúszás: Temes Judit. 200 m-es női hátúszás: Temes. 400 m-es női hátúszás: Temes. 100 m-es női hátúszás- Temes. 100 m-es női mellúszás: Killermann Kiára. 200 m-es női mellúszás: Killermann. 100 m-es női pillangóúszás: Székely Éva. 200 m-es női pillangóúszás: Székely. 1000 m-es női gyorsúszás- Székely. 400 m-es női gyorsúszás: Gyenge Va­léria. 4x100 m-es női gyorsúszó­staféta: Novák Éva, Gyenge Valéria, Temes Judit, Székely Éva. 3x100 m-es női vegyes staféta. Temes Ju­dit, Killermann Klára, Székely Éva. Vízilabda. Magyar vízilabdacsapat: Jenef — Holop, Vízvári — Snliesz - Gyarmati, Markovics, Goór. Tartalék: Boros és Somhegyi. ökölvívás. Kisváltósúly: Budai. Nagyváltó-' súly: Papp. Atletika. Férfi diszkoszvetés: Klics Ferenc. 400 m-es férfi síkfutás: Adamik. 200 m-es női síkfutás: Gyarmati Olga. P-vezés. Férfi nyolcevezős csapat: Sipos Harmat, Kerényi, Kiss, Nagy, Bartos, Zsitnik, Sátori. Kormányos: Molnár. Torna: Talajtorna: Korondi Margit. Labdarúgás: Magyar C6apat: Grosits — Kovács II., Börzsei, Lantos — Kovács I., Bozsik — Sándor, Kocsis. Palotás, A csehszlovák atléta válogatott, mely 50 tagból áll, tegnap, pénte­ken Prágából Budapestre utazott. A magyar fővárosban" ünnepélye­sen fogadták a csehszlovák vendé­geket. A csehszlovák sportküldött­séget Bosák E. vezeti, technikai ve­zető Sulák H., az edző pedig Kme­ni cký. Az egyes számokban a következő csehszlovák atléták szerepelnek: Férfiak 100 m: Horcsic, Otava. 200 m: Horcsic, Perek. 400 m: Po­debrad, Precsek. 800 m: Kodrle, Jungwirth, 1500 m: Csevona, Kou­bek, 5000 in: Zátopek, Bacigal. 10.000 m: Zátopek, Liska. 110 m gát: Tosnár, Mrázek. 400 m gát: Moravec, Krul. 3000 m aka­dály: Slavicsek, Roudny. Magas: Lánsky, Savcsinsky. Távol: Fikejz, Matys. Rúd: Saxa, Krejcar. Hár­Puskás, Czibor. Tartalék: Gellért, Zakariás, Hidegkúti, Tóth. Tenisz: Női egyes: Körmöczy Zsuzsi. Férfi­egyes: V sd Dezső Vegyespáros: Kör­möczy Zsuz6i és Vad Dezső. Női pá­ros: Körmöczy Zsuzsi és Vad Zsuzsi. Asztalitenisz: Női asztalitenisz válogatott: Farkas Gizi, Sági, Nagy Férfi asztalitenisz válogatott: Sidó, Kóczián, Szepesi. Férfipáros: Kóczián, Sidó. Női páros: Farkas, Sági, Vegyespáros: Farkas, Sidó. Női egyes: Farkas Gizi. Férfi­egyes: Kóczián. mas: Kubicsek, Penek. Súly: Kali­na, Skobla. Diszkosz: Kormuth, Vo­macska. Gerely: Perek, Strnadek. Kalapács: Dadák, Knotek. 4x100 m: Horcsic, Otava, Brozs, Pospréil. 4x400 m: Podebrad. Precsek, Kodr­le, Perek. Nők. 100 és 200 m: Modrachová, Andrlová. 800 m: Müllerová, Jun­ková. 80 m gát: Modrachová, Andr­lová. Magas: Modrachová, Aiglová. Távol: Andrlová, Vejsová. Súly: Komárková, Tischlerová. Diszkosz: Jungrová, Hrubá. Gerely: Zátopko­vá, Zsáková. 4x100 m: Modrachová, Andrlová, Zelenková, Fikejzová. 3x800 m: Müllerová, Junková, Bar­taková-Matesová. A versenyeket ma délután kezd­ték el. A kétnapos versenyről ked­di számunkban részletes beszámo­lót közlünk. SZEPLŐK Felje«en ártalmatlan szer a gon­dosan összeállított, a szeplőket a legrövidebb időn b«Jül elsziDteleni­tő és eltüntető JAVANA-krém. Ez a szer az arcbőrt gyönyörűen meg­fehéríti és minden sötét foltot, szeplőt, májfoltot tökéletesen eltűn­tet. A legjobb kozmetikai gyárt­mány. A krém ái a 35.— korona, postán küldve 43.— korona. Hasz­nálati utasítás mellékelve van. A szállítást utánvét mellett a J Kukla cég intézi. Praha I. Perlová-u. 39 A Javana-krémet csak átvétel után fizeti. Legyen ön is szép. 1824/v Ötátrafüredén szeptember 7-én kez­dődik a IV. tátrai automobil- és mo­torkerékpárverseny, amely agitációs jellegű és amely résztvevőinek a világ­békéért és a Szovjetunió és a népi de­mokratikus államok nemzetei közti testvériségért való nemzetközi tünte­tése is lesz. A népi demokratikus álla­mokból való összes rajtolók nagy bé­ketüntetésen, amely vasárnap, szep­tember 9-én Budapesten, a verseny utolsó szakaszára való rajtolás előtt lesz, ki fogják fejezni békevágyukat és szeretetüket a világbéke védőpajzsa — a Szovjetunió iránt. A tátrai automobil- és motorkerék­párversenynek békehivatásán kívül nagy jelentősége van a motorsportnak és autóiparunk termékeinek propagá­lása szempontjából is. Ez a verseny a gépek és a versenyzők pontosságának, kitartásának és megbízhatóságának próbája is lesz. Nemzeti vállalataink az idei versenyre elküldik a munká­sok, mesterek és műszakiak soraiból való legjobb versenyzőiket, akik a ver­senyen szerzett tapasztalataikat fel fogják használni foglalkozásukban automobil- és motorkerékpárgyártá­sunk tökéletesítésére. A tátrai automo­bil- és motorkerékpárverseny egyszer­smind csapatverseny is, mert a ver­senyzők nagyobb része gyári és üze­mi csapatok lesznek, melyek a legna­gyobb súlyt a versenyző együttes tö. kéietes összmunkájára fogják h»íyez­ni. Az idei tátrai automobil- és motorkerékpárversenyen Csehszlová­kiából, a Magyar Népköztársaságból, Lengyelországból, Romániából és a Német Demokratikus Köztársaságból összesen 250 versenyző rajtol és a test­véri Szovjetunió képviselői is bejelen­tették részvételüket. Az utolsó előké­születekről a legközelebbi napokban fognak tárgyalni a Csehszlovák Auto­mobil Klub és a magyar és lengyel motorszövetségek képviselői. A IV. tátrai automobil- és motorke­rékpárverseny pályája a tavalyinál 208 km-rel hosszabb lesz, a verseny pedig egy szakasszal tovább fog tar­tani. Az első szakasz 289 km hosz­szú és útja a rajtolás után a követke­ző: Javorina, Lysá Polana, Zakopane, Nowy Targ, Chabovvka. Chyžné, Trs­tená, Dolný Kubin, Kralovany, Ru­žomberok, Mikulás, Štrba (vasúti állo­más), Stola, Felsőhági, Otátrafüred. A szeptember 8-i II. szakasz hossza 414 ktn, útja Otátrafüred, Poprád, Lő­cse, Eperjes, Kassa, Miskolc, Buda­pest. Az utolsó szakaszt szeptember 9-én futják Ennek hossza 284 km és útiránya: Budapest, Vác, Balassa­gyarmat, Losonc, Rimaszombat, Čer­vená Skala, Poprád, Otátrafüred. Az egész pálya nem zárt, sem külön megjelölve nincsen. Zátopek 5000 és 10.000 m-en is indul Budapesten Összeállították a Magyarország elfen szereplő csehszlovák atléta válogatottat Sportmunka a kommunizmus nagy építkezésein A kommunizmus nagy építkezé­sein számos ifjú dolgozik, tehát a testedzésnek és a sportnak igen nagy figyelmet kell szentelni. A kujbisevi vízierőmü építkezé­seinél a Trud sportegyesület első sportkörét tavaly októberben ala­kították meg. A sportegyüttesek száma rövidesen hétre emelkedett Össze is hívták az első aktíva-érte­kezletet, ahol megbeszélték a to­vábbi teendőket és megválasztot­ták a sporttanáosot. Az értekezlet határozata értelmében több szak­osztályt állítottak fel és ezek már az idei téli idényben szép eredmé­nyeket értek el. A sí-szakosztály a harmadik helyet foglalta el a terü­'eti b jnoksá/on és első helyezést ért el a Trud Kujbisev területi ver­senyein. A nyári időszak beálltával az építésvezetőség és a Komszomol­bizottság hathatós segítségével a sportmunka még nagyobb lendüle­tet vett. Megindították a sportpá­lyák építését és ma már minden részleg területén van két-három sportpálya. Nemrégiben megnyílt a sport-stadion is, mely minden igényt kielégít. A sportolók száma napról napra nő. Több mint 500-an vesznek részt a különböző szak­osztályok munkájában. Nemrégiben ellátogattak az építőkhöz a Trud moszkvai és rjazani sportolói is, akik egyrészt tanácsot adtak a sport­munka további fejlesztésére vonat­kozólag, másrészt bemutatókat tar­tottak. A versenyeken a vízierömü­építkezés sportolói már szép ered­ményeket értek el. A sportolók a sportmunkát ered­ményesen párosítják a kiváló épi­tömunkával. Jevgenij Lukjanovot az egyik legkiválóbb labdarúgót az ,,Építkezés-legjobb lakatosának" cí­mével tüntették ki. De a többi sportolók is komoly megbecsülést vívtak ki odaadó munkájukkal dol­gozó tárjuk körében. A cimljanszki vizierömü köz­pontnál az első spotkört az idén márciusban alakították és a tagok száma máris elérte a kétezret. Ezek 13 sportegyüttesben sportol­nak. Az alakulás után mindjárt megtartották az első sportszeminá­riumokat. E szemináriumokon 66 társadalmi sportoktatót, több sport­kör-vezetőt és sport-bírót képez­tek ki, előkészítettek 92 GTO pró­bázót az első és másodfokozatú próbára és 26 minőségi sportolót neveltek ki. Az első, harmadik, ötö­dik, hatodik, hetedik építési körzet a műszaki laboratórium és a terve­ző iroda együttesei már teljesítet­ték az ifjúságnak a sportmunkába való bevonására előirányzott ez évi tervüket. Lázas munka folyik a GTO próbázók és minőségi sporto­lók előkészítésére. Az építők már itt is felépítették saját erejükből a stadiont. A kü­lönböző szakosztályokban jó munka folyik, amire példa, hogy az erőmű központ bajnokságáért 24 röplabda­csapat kezdte meg küzdelmeit és már 13 csapat indult harcba a ro­mánovi körzet bajnokságáért is. A Trud sportegyesület Központi Tanácsa megszervezte, hogy sport­brigádok látogassák a különböző építkezéseket és hogy gyakorlati segítséget nyújtsanak az ottani sportolóknak. Más szakszervezeti sportegyesületek legkiválóbb spor­tolói is elfognak látogatni az épít­kezésekhez és ez nyilvánosan hoz­zá fog járulni ahhoz, hogy a sport­élet fellendüljön azokon az építke­zéseken is, ahol még nem üyen nagyarányú. P. Szoboljev, a Trud sportegyesület Köz­ponti Tanácsának elnöke. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR BUDAPEST: Magyarország—Csehszlovákia nem­zetközi atlétikai találkozó második napja. KÖZTARSASAGI BAJNOKSAG: Dynamo ČSD Košice —Vitkovické Zelezárny, Vodotechna Teplice —NV Bratislava, Skoda Plzeň— CSD Dukla Karlín. Svit Gottwaldov—Dukla Pre­šov. Dynamó Slavia—Slovena Žilina. KERÜLETI BAJNOKSAGOK: Bratislava: Senec—Káblo, Myjava— Merina Trenčín, Piešťany —Malacky. Nyitra: Topoľčany —Handlová. Prievidza— Sala, CSAD Nové Zámky—Nitra, Ško­da Komárno —Lev'ce, Hlohovec— Elektrosvit N. Zámky B. Bystrica: Opatová—Harmanec, Podbrezová — Lovinobaňa, B. Bystrica —Konrádovce, Rimavská Sobota —Fiľakovo, Žilina: Mikuláš— Ružomberok, Vrútky— Liet. Lúčka. Krásno—Pov. Bystrica, Martin —Palúdzka. Čadca —Púchov. Prešov; Ľubovňa—Odeva Prešov, Michalov­ce—Snina, Sobrance—Stropkov, Vra­nov—Bardejov, Kapušany—Humenné. Košice: Ťahanovce —Sp. N. Ves, Levoča— Krompachy, Trebišov —Svit. Poprad— Kežmarok. LAKÓ HALÓSZOBÁT 1860/ v. Szeptember 7-én kezdődik a tátrai autó- és motorkerékpárverseny A labdurúgás edzése XVI. Minden edzésen legyen legalább egy-egy játék vagy váltóverseny! Labdarúgó játékok és versenyek. A játékokat és versenyeket két nagy csoportba oszthatjuk. Az első csoportba a labdarúgás mozdulatait és a labdarúgó játék mozzanatait magába foglaló játékok és versenyek tartóznak. Úgyszólván minden lab­darúgásban előforduló mozdulat gya­korlására akad valamiféle verseny vagy játék. A legtöbbször — nem is egy. 1. Ki rúg nagyobbat? Az ötösre le­állított labda rúgása távolságra. Min­den játékosnak három-három, vagy hat-hat rúgása lehet. Az a játékos győz, aki a legmesszebb rúgja a lab­dát. Természetesen jobb- és ballábbal egyaránt versenyezzenek a játékosok! Változat: nem állított, hanem maguk elé ejlett és a földről pattant labdát rúgnak a játékosok távolságra. Változat: kézből rúgott labdával versenyeznek a játékosok, elsősorban természetesen a kapueok. Változat: rúgóverseny-hátrafelé. A labdát kézből vagy magunk elé ejtve (felpattanás után) rúgják hátrafelé a játékosok. 2. Célbarúgás. Az elrúgás helyétől 20—30 méterre felállított játékoshoz rúgjuk a labdát. Csak azokat a rúgáso­kat értékeli az edzés vezetője, melyet átvehető formában, tehát 2—3 méteres körzetben érkeznek a játékosokhoz. A versenyben résztvevőknek 6—10 rúgást engedélyezhetünk. 3. Szögletrúgó verseny. A verseny hasonlóan folyik le. mint az előbbi. A játékosok természetesen a szögletről rúgnak. A célt jelen fő játékos a 16-os túlsó vonala és a 11 -es pont között, körülbelül az ötÖ6 túlsó sarka irányá­ban álljon. Értékelés: mint az előbbi versenyben. Változat: szögletrúgás-kapura. Ka­pura csavarjuk, ívben a labdát. 4. Biintetőrúgás-verseny. Minden versenyzőnek 3—3. vagy 6—6 rúgást engedélyezünk, a ll-es pontról. Cisak a kapura menő labdákat pontozzuk éspedig úgy, hogy a kapufáktól befelé 1.5—1.5 méterre lévő területen belülre jutó rúgások, 3—3 a belső területre jutók pedig 1—1 pontot kapnak. (Ka­pussal is, kapus nélkül is végezhet­jük.) 5. Szabadrúgás-verseny a 16-os kü­lönféle pontjáról. (A verseny meg­rendezése és a rúgások értékelése tel­jesen hasonlóan folyik le, mint a ll-es rúgó versenynél. Változat: a 16-oson kívülről, 17—30 méterről rúgnak szabadrúgást a játé­kosok. (Folytatjuk.) UJ SZO, a csehszlovákiai magvar dolgozók napilapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava. Jesenského 8 10 sz. Telefon: szerkesztőség 352-10 és 347-16. kiadóhivatal 262-77 Fő­és felelősszerkesztö Lőrincz Gyula. Feladó és irányító postahivatal: Bra­tislava II Nvomja és kiadja a Prav­da Nemzeti Vállalat Bratislava Kéz­iratokat nem adunk vissza Előfize­tés 1 évre 540—, '/, évre 270.—, lU évre 135 —. 1 hónapra 45 — Kčs. A hetilap (csütörtöki szám) előfize­tése 1 évre r50—. '/, évre 75.—, [/ t évre 40- Kčs A KÉPESKÖNYV előfizetése egv évre NÉPNAPTAR-ral együtt 100 Kčs.

Next

/
Thumbnails
Contents