Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)

1951-07-06 / 157. szám, péntek

1951 július 5 ÜJ SM 33 Ridgway tábornok javaslata a koreai fegyverszüneti tárgyalásokkal kapcsolatban A francia dolgozó nép fokozza békeharcát _ Ridgway tábornok Kim-Ir-Szen-hez és Pen-Teh-Hu'j-hoz a következő táviratot intézte. Kim-Ir-Szen tábornoknak és Pen­Teh-Huaj tábornoknak. Kézhez vettem az önök válaszát június 30-i táviratomra. Beleegyezem abba, hogy képviselőink az önök kép­viselőivel július 10-én Keszonban ta­lálkozzanak, vagy ennél korábbi idő­ben, ha az önök képviselői előbb feje­zik be előkészületeiket. Mivel a fegy­verszüneti feltételekről szóló meg­egyezésnek meg kell előznie a katonai műveletek beszüntetését, a tárgyalá­sok halasztása a katonai műveletek meghosszabbítását és .a veszteségek fokozását jelentenék. Hogy biztosítassék az első találko­zással kapcsolatos különféle részlet­kérdések hathatós megoldása, javas­lom, hogy három összekötő tisztem eiőzetesen találkozzék az önök ugyan­ilyen számú képviselőivel Keszonban július 5-én, vagy ez időpont után a lehető legrövidebb időn belül. Ha önök beleegyeznek, összekötő tisztjeink, akik közül a legmagasabbrangú ezre­des lesz, elindulnak Kimpo repülőteré­ről, Szöultól délnyugatra greenwichi idő szerint, július 4-én 23.00 órakor, tokiói időszámítás szerint július 5-én 9 órakor, vagy ugyanebben az időben azon a napon, amelyet e tárgyalás napjául tűznek ki és egyenesen Ke­szonba utaznak. Rossz időjárás esetén ezek a tisztek három felfegyverzetlen egytonnás motoros járműn, amelyek Jeep-néven ismertek, a Szöulból Ke­szonba vezető főországúton utaznak. Minden járművön nagy fehér zászló lesz. A jármüvek az Imdzsin-folyót a szöul—keszoni úton, köruibelül 23.00 órakor lépik át greenwichi időszámí­tás szerint július 4-én (tokiói időszá­mítás szerint, július 5-én 9 órakor) vagy ugyanebben az időben azon a napon, amelyet e találkozás napjául jelölnek meg. Az önök összekötő tisztjeinek biztonságát az én csapa­taim támadása elől a tárgyalásra ve­zető úton oda és visszafelé biztosítom, ha tudatják velem útjuknak irányát és pontos idejét, valamin': ismertető jelűket Kérem tudassák velem vála­szukat. M. B. Ridgway, az amerikai hadsereg tábornoka, az Egyesült Nemzetek katona­ságának főparancsnoka. Kim-lr-Szen tábornok válasza Ridgway javaslatára. A Sinbua ügynökség jelenti, hogy Kim-Ir-Szen tábornok és Pen-Teh­Huaj tábornok július 3-án, kedden a következőképpen válaszoltak Ridgway tábornok javaslatára: Az ön július 3-i válaszát meg­kaptuk. Mindkét fal képviselőinek első találkozásával kapcsolatos számos részlet hathatós rendezésének bizto­sítására egyetértünk az ön javasla­tával, hogy m.ndkét fél küldjön ki három-három összekötő tisztet Keszon járásba előzetes tanácskozás céljából. Ha Ön beleegyezik, azt javasoljuk, hogy az összekötő tisztek találkozá­sát július 8-án hajtsák végre. Keszon járásban lévő csapataink parancsno­kainak már elrendeltük, hogy készül­jenek fel az önök összekötő tisztjei­nek fogadására. Kim-Ir-Szen, a koreai néphadsereg főparancs­noka, Pen-Teh-Huaj, a kínai önkéntesek parancsnoka. Átadták Eugenie Cotton asszonynak a nemzetközi Sztálin béScedí'at A Kreml Szverd'ov-termében át­nyújtották a nemzetközi Sztálin-béke­díjat Eugenie Cottonnak, a Demokra tikus Nők Nemzetközi Szövetsége el­nöknőjének, a béke megszilárdítása és megőrzése fáradthatatlan harcosá­nak, Franciaország kimagasló közéleti személyiségének. Szkobelcin akadémikus, a bizottság elnöke adta át a kitüntetettnek a nem­zetközi Sztálin-békedíj oklevelét és az aranyérmet, maid üdvözölte Euge­nie Cottont magas kitüntetése alkal­mából. A megjelent kiváló közéleti személyiségek üdvözletei után Euge­nie Cotton válaszolt az elhangzott be­szédekre. „A világ asszonyai okultak a mult háború keserves tanulságaiból, — mondotta Eugenie Cotton — és meg­fogadták a második világháború hő­seinek. hogv egyesülnek és harcol­nak ezért, hogy a Jövőben megoľal­mazzák a vüápot az ilven nehéz meg­próbáltatásoktól Mi azt mondjuk minden nőnek, A Magyar Népköztársaság kormányának jegyzéke az Amerikai Egyesült Államok kormányához A Magyar Külügyminisztérium jú­lius 2-án az alábbi jegyzéket juttatta el az Egyesült Alllamok budapesti kö­vetségének: Az illetékes magyar bíróság előtt Grösz József és társai ügyében a leg­utóbbi napokban lefolytatott bűnper ío­kamán megállapítást nyert, hogy a vádlottaknak a Magyar Népköztársa­ság megdöntésére iarányuló összeeskü­vésében, valamint kémtevékenységében az Egyesült Államok budapesti követ­ségének több beosztottja aktívan közre­működött. A vádlottak és tanuk egybehangzó vallomásai, úgyszintén a tárgyi bizo­nyítékok kétségbevonhatatlanul beiga­zolták. hogy az amerikai követség ki­lenc volt. vagy jelenleg is működő be­osztottja a nemzetközi jog legelemibb követelménveit semmibe véve, a ma­gvar állam belügyeibe a legdurvább módon beavatkozott és diplomáciai előjogaikkal visszaélve, törvényellenes, a magvar dolgozó nép és állama ellen iránvuló tevékenységet folytatott. Az Amerikai Esrvesült Államok követsé­genek tagjai szoros kapcsolatokat éoí­tettek ki népellenes, horthysta, nvilas elemekkel, azzal a céllal, hogy kém­kedésre. a földreform, az államosítás, a demokratikus szabadságjogok meg­semmisítését célul kitűző összeeskü­vésre buzdítsák és szervezzék őket és az összeesküvés vezetőinek a Magyar Népköztársaság törvényes kormányá­val szemben véres, ellenforradalmi ter­rorkormánv alakítására adtak utasítá­sokat. Az Egyesült Államok követségee szolgálatába fogadta dr. Pongrácz Ala­jost. Horthy és a Gestapo elvetemült kémét — miután sötét múltjáról pon­tos tudomást szerzett. Ez a Pongrácz nevű kém a követségen elfoglalt állá­sokat. Az Egyesült Államok követsége számára rendszeres kémszolgálatot teliesített és összekötő kapocs gyanánt szolgált a reakciós demokráciaellenes összeesküvés vezetői és az Egyesült Államok követsége között. A Magyar Népköztársaság kormánva leszögezi, hogy az utolsó években le­leolezett fasiszta összeesküvésekben szinte kivétel nélkül szerepet játszot­tak az Amerikai Egyesült Államok bu­daoesti követségének munkatársai. Ez szorosan kapcsolódik az Amerikai Egvesült Államok általános politikájá­hoz. melv minden módon felkarolia. tá­mogatja és szövetségeséül tekinti Hit­lerek magyar lakájának, Szálasinak külföldre szökött sönredékét. Németor­szág amerikai zónájában amerikai hi­vatalos támogatással fegyveres alaku­latokat szerveznek azoknak a nyilas tábornokoknak vezetése alatt, akik 1945-ben csak azért kerülték el jól megérdemelt sorsukat, mert megszök­tek és elbújtak a felelősségrevonás elől. Magában az Egyesült Államokban is nyüzsögnek a hasonló szökevényekből, népellenes elemekből álló »bizottmá­nyok«, amelyek az ottani kormánv hiva­talos támogatása mellett nvíltan uszí­tanak a magyar népi demokrácia és kormánya ellen. Az Egyesült Államok e fasiszta bűnözök rendelkezésére bo­csátja rádióját, anyagilag támogatja őket. Ezek a nyilas tábornokok, vér­gőzös gettoparancsnokok, embertelen gyilkosok, a Horthy-rendszer nyíltan vagy leplezetten fasiszta bértollnokai, akik hét évvel ezelőtt még vérben gá­zolva és tajtékozva szolgálták Hitlert és rendszerét, ma mint a demokrácia bajnokai, mint ^Amerika Hangja« lép­nek fel és a szabadság, az emberiség, a haladás nevében üvöltenek, ágálnak és uszítanak minden ellen, amit a fel­szabadult magvar nép áldozatos mun­kájával megteremtett. Bár a Magyar Népköztársaság kor­mánya szerint az a tény, hogy ma­gyar dolgozók vérétől mocskos, hét­próbás fasiszta pribékek mint újdon­sült demokraták hirdetik az USA di­cséretét, támadják a népi demokrá­ciát, teljesen lerontja az USA által elérni vélt propag^ndahatást és bár ez a propaganda leleplezi azokat a politikai motívumokat, amelyek miatt az Amerikai Egyesült Államok kormá­nya az aljas fasiszta csőcselék marad­ványait felkarolja és támogatja, mégis a legerélyesebben tiltakozik az Egye­sült Államok kormányának e maga­tartása ellen, mert ez összeegyeztet­hetetlen a két ország közötti normális viszonnyal. Egyben e Magyar Népköztársaság kormánya felszólítja az Egyesült Ál­lamok kormányát, hogy azokat a még Budapesten szolgáló követségi tiszt­viselőket, akikről a Grösz és társai elleni bűnper bebizonyította, hogy kém- és diverziós tevékenységet foly­tattak, azonnal hívja vissza, különben a Magyar Nép! öztársaság kormánya kénytelen lesz megfelelő intézkedése­ket foganatosítani. Ugyancsak felszó­lítja az Amerikai Egyesült Államok kormányát, hogy az United States In­formation Service (U S. I. S.) könyv­tárát, film- éc zenehelyiségeit, me­lyek a kém- és diverziós cselekmények fedŐ6zervezeteinek bizonyultak, zá­rassa be. minden anyának, hogv családi tűz­helyének védelme saját kezében van és hogy a békét meg lehet menteni. Csak a népek akciója tud la megaka­dályozni a háborúhoz vezető útat, — hangsúlyozta Cotton asszony, majd rá­mutatott arra, hogy az a tény, hogy odaítélték számára azt a kitüntetést, amelv Sztálin elvtársnak, a béke nagy bajnokának dicső nevét viseli, még jobban aktivizálja majd a nőknek a világ békéiéért vívott harcát. Joliof Curíe Moszkvába utazott Szerdán, július 4-én Moszkvába érkezett a Béke Világtanács elnöke, a nemzetközi Sztálin-díj laureátusa, Prederie Joliot Curie feleségével, Iré­né Joliot Curievei. A bjelorusszi állo­máson Frederic Joliof Curiet Dimit­rij Szkobelcin akadémikus, a nemzet­közi Sztálin-dijak odaítélési bízott- I ságának elnöke, a szovjet békebi­zottság tagjai, élükön Nikolaj Tyi­honov bizottsági elnökkel, valamint szovjet tudósok, a szovjet nők anti­fasiszta bizottságának és más köz­szervezeteknek képviselői üdvözölték. A Koreai Néphadsereg főparancsnokságának badijelentése A koreai néphadsereg főparancs­noksága július 4.én jelentette, hogy a koreai néphadsereg egységei, szo­ros együttműködésben a kínai ön­kéntesekkel, továbbra is sikerrel visz­szaverik az amerikai-brit interven­ciós csapatok és a Li-Szin-inan-féle csapatok támadásait az arcvonal kü­lönböző szakasaain. Az ellenséges re­pülőgépekre vadászó lövészosizta­gok július 4-én két ellenséges repü­lőgépet lelőttek. Eisenhower az angol vezérkari főnőkkel tárgyal A londoni rádió jelentése ' szerint Eisenhower tábornok, a támadó »At­lanti hadsereg* föparacsnoka, Lon­I donban az angol fegyveres erők ve­I zérkari főnökeivel tárgyal. A Daily ' Telegraph szerint a tárgyalások so­rá.n megvizsgálják az Atlanti álla­mok területén létesített katonai tá­maszpontok fenntartási költségei­nek elosztását, a Földközi-tengeri térség főparancsnokságával összefüg­gő kérdéseket és Nyugat-Németer­szág részvételét az Atlanti tömbben. A francia dolgozó nép a francia népellenes kormány aljas határozatá­ra, amellyel betiltotta a júliusi béke­manifesztációt Párizsban, hatalmas til­takozó gyűlésekkel és tüntetésekkel fe­lelt. Franciaország valamennyi részé­ben népgyűléseket tartanak, amelye­ken a dolgozók követelik, hogy ezt a ti­lalmat azonnal vonják vissza. Amint a L'Humanité jelenti, jóllehet a kormánv a július 15-i országos békemanifesztá­ciót betiltotta, az egész országban foly­tatják a manilesztáció küldötteinek megválasztását. A francia dolgozók továbbra is pénz­összegeket gyűjtenek, hogy lehetővé te­gyék a küldöttek Párizsba való utazá­sát. Ezzel egyidőben hatalmas erővel folyik országszerte a berlini öthatalml békeegyezményr* való felhívás aláírási akciója. A L'Humanité továbbá jelenti, hogy július elsején hatalmas béketüntetési rendeztek Lyonban, amelyen mintegy 50.000 ember vett részt. Hasonló béke­tüntetést rendeztek a Francia Kommu­nista Párt kezdeményezésére július el­sején Feugarolles városban, amelyen mintegy 40.000 lakos vett részt. A gyű­lésen egyhangúlag és viharos lelkese­déssel határozatot hagytak jóvá, mely­ben tiltakoznak a párizsi júliusi béke­maniíesztáció betiltása ellen. A nyugateurópai dokkmunkások az öthatalml békeegyezmény megkötését követelik Ezekben a napokban Antverpenben a nyugateurópai dokkmunkások konfe­renciát tartottak. A konferencia töb­bek között foglalkozott az öthatalmi bé­keegyezmény megkötésének kérdésé­vel. A belga kormány mindenképpen igyekezett ezt a konferenciát meghiúsí­tani. A belga hivatalok a határokon feltartóztatták a hamburgi és brémai dokkmunkás küldöttségeket és nem en­gedték őket Belgium területére. Az épületet, amelyben a konferenciát tar­tották. az ülés alatt erős rendőrcsapa­tok vették körül A konferencia befeje­zése után • belga rendőrség rosszaka­ratú kihallgatásnak vetette alá al egyes küldötteket. A külföldi küldöttekel a rendőrségre hurcolták, ahol elkoboz­ták útlevelüket és jogellenesen kihall* gatásnak vetették alá őket a konferen­cián elhangzott beszédek tartalmáról. Az éj folyamán a rendőrség az összes külföldi küldötteket kitoloncolta. Kleins­mant. az amsterdami dokkmunkások; bizottságának elnökét felhívták, hogy mint nem kívánatos külföldi azonnal hagyja el Belgiumot. Azzal fenyeget­ték. hogv azonnal börtönbe vetik, ha megkísérelné a Belgiumba való vjsz* szatérést. A jugoszláv vasutasok és kikötömunkások megakadályozzák a fegyverszállításokat A jugoszláv vasutasok és kikötő­munkások gyakran gátolják és meg­hiúsítják a fegyverszállításokat. A vasutasok feltartóztatják a szerelvé­nyeket és téves irányba küldik a vo­natokat. Gvakran megsemmisítik a fegyverraktárakat és lőszerszállító sze­relvénveket. A közelmúltban a belgrádi—szaraje­vói vonalon nagymennyiségű fegy­vert és más hadifelszerelést semmi­sítettek meg. Maga a titoista sajtó is kénytelen be­számolni arról, hogy a hadianyaggal és stratégiai nyersanyagokkaf megráz kott kocsik . nagy tömege vesztegel napokon, heteken át az állomásokon anélkül, hogy kiraknák azokat. A jugoszláv kikötőmunkások ön­feláldozó harca tömegjelleget öltött A kikötőkben, különösen Fiúméban és Splitben, mind gyakrabban lépnek sztrájba. Nemcsak megrongálják a kikötőbe* rendezéket és tengerbe dobják a hadianyagot, hanem egész fegyver* szállító hajókat is megsemmisítenek. Brit kereskedők tiltakoznak Kína gazdasági bojkottja ellen A brit nagyiparosok és nagykeres­kedők a brit kereskedelmi minisztert tiltakozó levelekkel halmozzák el, ame­lyekben tiltakoznak a brit kormány azon határozata ellen, hogv résztvesz a Kínai Népköztársaság elleni keres­kedelmi zárlatban. Amint a „De War­heit" című holland lap londoni hírek alapján jelenti, a brit iparosok szö­vetsége jelentős tényezőinek egy cso­portja szintén levelet iatézett a keres­kedelmi miniszterhez, amelyben mutatnak arra, hogy a brit kormányra kényszeritett zárlatban való résWéfai árt az ázsiai brit kereskedelmnek és nagyon káros a brit iparra i». A levél íróinak véleménye szerint Nagy-BrU tannia kereskedelmi politikáját fel kell szabadítani a brit kormány minden kö* telezettsége alól bármilyen ország irá­nyában. tehát az USA irányában is. A brit hadügyminiszter ellenőrző útra megy Jugoszláviába Kocso Popovics, titóista vezérkari fő­nök. akit Tito abból a célból küldött az Egyesült Államokba, hogy ott nagy­hadianyagod, ágyútankok és mindenek­előtt repülőgépek szállítását kérte. Popovics továbbá megbeszélte Morri­mennyiségű amerikai fegyverszálítás- I sonnal Strachey brit hadügyminiszter ról tárgyaljon, valamint a titóista ka- ' tonai szakértők USA-ban való kiképzé­séről. az amerikai katonai misszió Ju­goszláviába való látogatásáról tart­son megbeszéléseket, a mult héten Nagv-Britanniába utazott, ahol többek között megbeszélte Strachey brit had­ügyminiszter jugoszláviai látogatását. Popovics Londonban folvtatta to­vábbi hadianyagszállításokról való tárgyalásait. Megbeszéléseket folyta­tott Morrison brit külügyminiszterrel és Síim brit vezérkari főnökkel. A brit imperialistáktól Tito számára további A brazíliai parasztok jogaikért fegyveres harcba kezdtek San Paolo brazíliai városból érka­ző hírek szerint a paraszt partizánok megszállták a Parana éllam északi ré­szében lévő Londrina várost és szem­beszálltak a katonai fegyveres egysé­gekkel, melyeket Getulioa Vargas el­nök. a Wall Street embere küldött el­lenük. Ezeknek a partizánoknak a tevé­kenysége, akik a fél-feudális birtokok hatalmas megműveletlen területeit tartják megszállva, a legelső akció a fegyveres ellenállásban arra a felhí­vásra, amelyet egy évvel ezelőtt adott ki Luiz Carlo Prestes. Brazília Kom­munista Pártjának főtitkára. Prestes akkor rámutatott arra, hogv a fejlő­dés mostani stádiumában Brazíliában a nemzeti felszabadulás egvetlen le­hetséges útja a fegvveres harc. Jelentős momentum az, hogy Pres­tes felhívása Parana állam paraszt­jainál talált először visszhangra, akik között elterjedt legenda az, hogy ő vívta ki először a szociális reformo­kat a demokratikus forradalom után a húszas években. Ezek a reformok, amelyeket később a reakciós kormány eltörölt, adták meg a lehetőségét an­nak, hogy a brazíliai parasztok elő­ször nagyobb szabadságot érezzenek. Prestes a forradalom leverése után Bolíviába és Argentínába, .majd ké­sőbb a Szovjetunióba ment. Visszaté­rése után a nemzeti felszabadító harc főszervezője lett. Prestes Vargas diktatúrája alatt 10 évig volt fogságban, míg végül 1945­ben az elterjedt szolidaritási kam­pány megszerezte neki a szabadsá­got ellenőrző körútját, amelynek során az a titoista hadsereget tekinti meg a katonai nagygyakorlatok idejében. To­vábbá ellátogat a legrövidebb időn be­lül Jugoszláviába Shawcross brit ke­reskedelmi miniszter is, hogy felül­vizsgálja a gazdasági biztosítékokat, amelyeket a titóisták a brit imperialis­táknak nyújtanak kölcsöneik fedezésé­re. PODOVÍCS maidnem két hónapi egye* sült államokbeli és brit tartózkodásá­nak az az eredménye, hogy a titóista Jugoszláviát teljesen bekapcsolják az imperialista táborba és nyíltan hozzá* kaDcsoliák az úi háború kezdeménye zóinek hadiszekeréhez. Imperialista eQenes tüntetés Beyrutban Júfius elsején Bevrutban a dolgozói? imperialista ellenes tömegtüntetést rendeztek, amelyben Libanon egésí vidékének képviselői résztvettek. A tüntetők a város utcám meneteltek éa a következő feliratú plakátokat Vitték: „El az amerikai imperializmussai éa angol-francia segítőivel!" „El az im­perialista Törökország-Izrael tengely­lyel és az összes imperialista terhekkel a Közel-Keleten!" „Éljen a nemzetek békeharca az egész világon!" A tüntetés résztvevői beszédeikben kipellengérezték a Közel-Kelet orszá­gainak elrabszolgásiíására irányuló amerikai-brit terveket. A rendőrség megkísérelte a tüntetők- wétsióráít.

Next

/
Thumbnails
Contents