Uj Szó, 1951. július (4. évfolyam, 153-177.szám)

1951-07-20 / 168. szám, péntek

1951 július 20 Ut a szakértelemhez Az ,'L. M. Kaganovics" mechanikai öntődében dolgozik Antonvina Zsandarova kiváló sztahanovistanő, akinek nevét a Szovjetunió határain túl is széles körben ismerik. Antonvina annak az ú i hazafias mozgalom­nak a kezdeményezője, amelv a munka magasfokú termelékenvségé­ért, a váltótársaknak nvűjtott szocialista segítségért lolvik­Az üzem hatalmas gépműhelyének egvik esztergapadja fölött tábla látható a következő felirattal: „733-as számú sztahanovista esztergapad, amelyen Antonvina Zsandarova és Olga Agafonova, a munka magasfokú termelékenységének kezdeményezői dolgoznak. A háborúutáni sztálini ötéves terv alatt mindkét szahanovlsta hét és félévi normáját teljesítette." A gép mellett Olga Agafonova ép­pen befejezi a nappali műszakot, mi közben Grebenkin mérnök, a részleg vezetője, röviden elmagyarázza a két sztahanovistanő nagyszerű munka­módszerét. — Ennek a módszernek a lényege az, — mondja a mérnök, — hogy az egy gépen dolgozó váltótársak kollek­tív módon gondoskodnak a gépi felsze­relés legtökéletesebb kihsználásárót. Zsandarova és Aeafonova olyan pon­tos munkaszervezési rendszert dolgoz­tak ki, amely kizárja a munkaidővesz­teséget- Nemrégen még, amikor a műszak végetért. a munkás leállította a gépet, és úgy adta át a helyét a vál­tótársának. A váltó, mielőtt munká­hoz látott volna, elment az újonnan megköszörült késekért, majd a fél­készgyártmánvokért, azután ellen­őrizte a gép beállítását, hogy nem rá­zódott-e szét a nyolcórás munkaidő alatt. Ehhez 40—50 percre volt szük­ség és a munkás csak ezután fogott hozzá az alkatrészek megmunkálásá­hoz Most az értékes munkaidő ilyen­fajta veszteségeit teljesen kiküszö­böltük. Hoevan? Nézzen körül ebben az új míiszakelőtti félórában és sok mindent meg fog érteni.. • Közelebb lépünk Agafonova gépé­hez. ahová a műhelv hosszában köz­lekedő daru éppen most bocsát le óvatosan egv félkész gyártmányokkal megrakott hatalmas fémládát. — Ez az első lépés. — magva­rázza a mérnök. — Agafonova ide­jében beadta ígénvlését az ellátó részlegnek, és ígv biztosította váltó­társa számára a zavartalan munká­hoz szükséges félkész gvártmánv­készletet. Ugvanígv iárt el az esz­tergakésekkel is, amelyeket szintén odakészített a péphez a váltóia szá­mára. Most pedig flpvelie Agafono­va utolsó ténykedéseit a váltás szá­mára. Amíg a gép önműködően eszter­gálta a befogott alkatrészt, a fiatal munkásnő kiilön ládába gvfiitötte a felhalmozódott fémforgácsot, fénvesre törölte a gépet és valamennyi forgó részét megkente. Ez történt a mű­helv többi eépe mellett Is. Közben megérkezet Antonvina Zsan­darova, barátságosan üdvözölte szaktársnőiét és Grebenkin mérnököt, azután eev pillantást vetett a munka­versenvtáblára. ahol a műszak kiemel­kedő eredményei voltak feltüntetve. Olpa Aeafonova ezen a napon 172 szá­zalékra teljesítette a műszakra eső feladatát­— Szép eredmény és nekem fel kell zárkóznom hozzá... — mondja mosq­lyogva Zsandarova, azután odalép a géphez és átveszi szaktársnőiétől a munkát. Antonvina Zsandarova 1950-ben. ki­vívta mapának a gyár legjobb eszter­gályosa címét és ezt a kitüntetést most is szilárdan tartja. A fiatal mun­kásnő rövid idő alatt érte el ezt a ki­váló eredményt, hiszen mindössze öt éve. hopy az ipariskola befejezése után elsőízben átlépte a Kaeranovics­gvár műhelyének küszöbét. — Első oktatóm Sznecivcev műve­zető volt. — mondja Antonvina Zsan­darova. — O tanított meg a gépmun­ka első önálló fogásaira és ő oltotta belém a szakma szeretetét. Fejlődése­met ezután mérnökök és technikusok, a részleg vezetője és a műhelvfőnök kísérték figyelemmel, ezenkívül a párt- és komszomolszervezet is állan­dóan érdeklődött munkám iránt. Rö­videsen a műhelv egész kollektívája szívemhez közelálló családdá vált. — Mi ösztönözte az újításra? — Egy időben részlegünk az egész műhely munkáját fékezte — válaszol a leány elgondolkozva — Egyes esz­tergályosok nem bírtak megbirkózni a feladattal és mivel mi végeztük a munka első műveletét, feltartottuk a többi műveletek elvégzését is. Én ma­gam ugyan túlteljesítettem az egyes műszakra eső teladataot, mivel azonban a Komszomol tagja vagyok, nem elé­gedtem meg enyivel. Elgondolkod­tam, miképpen lehetne a munka ter­melékenységét emelni. Az első, amire Agafonovával együtt felfigyeltünk, az értékes munkaidő elvesztegetése volt. Elhatároztuk, hogy a munkaidő teljes kihasználása érdekében kollektív módon gondos­kodunk a gép karbantartásáról és elvtársi segítséget nyújtunk egy­másnak azzal, hogy előkészítjük a gépet a következő műszakra. Gé­pünket ezután közvetlenül menet­közben adtuk át egymásnak, néha még a munkadarab is be volt fogva. Azután fokoztuk a vágási sebessé­get, felhasználtuk Bortkjevics és Bikov sztahanovista módszerét. Mindez nagymértékben emelte mun­kánk termelékenységét. Kezdemé­nyezésünket széles körben elterjesz­tettük, először a műhelyben, azután az egész gyárban. Mi magunk különböző előadásokon adtuk át munkamódszerünket az üzem többi dolgozóinak ... — Ezzel a sikerrel azonban nem elégedtünk meg, — folytatta beszá­molóját Antonyina Zsandarova. — Lát­tam, hogy az esztergapad teljesítő­képességét még mindig nem használ­juk ki teljes egészében. Kiszámítot­tam, hogy egy befogással lehetne elvégezni a munka három műveletét, az esztergálás!, a homlokfelület meg­dolgozását és a fogazást, ehhez azonban át kell alakítani a gépet. A műhely vezetői helyesnek tartották elgondolásomat és rövidesen elkészí­tették a szükséges készüléket, egy speciális tartótüskét, aminek a felhasz­nálásával a munka termelékenysége tovább emelkedett. Míg addig 150— 170 százalékra teliesftettük a normát, a három mü"e!et egyesítése után 200 százalékot, sőt még magasabb ered ményt is elértünk egy műszak alatt... Antonyina Zsandarova élenjáró termelési munkamódszerének szé­leskörű terjesztése azt eredményez­te, hogy a gépműhely három mű­szaka helyett, két műszak végzi el termelési feladatát, a többi dolgozót pedig a gyár más munkaterületén 1 lehet felhasználni. A fiatal sztahanovista nő munka­módszere már a/ egész Szovjetunió­ban, sőt számo6 külföldi országban is elterjedt. A nagyszerű szovjet leány pedig tovább képezi magát, hogy még jobb eredményeket érjen el. Termelő­munkája mellett most a munkásifjú­ság esti iskoláján tanul, ezenkívül so­kat olvas, szépirodalmat, ideológiai műveket és műszaki könyveket egy­aránt. Természetesen a közösség' munkában is részt vesz. Megválasz­tották a városi szovjet küldöttjének, a szakszervezet moszkvai kerületi ta­nácsa és a városi komszomol-szerve­zet vezetősége tagjának, ió munkáia elismeréseként pedig az idén a Párt­nak is tagja lett. Antonyina Zsandarova munkanapját mindig azzal fejezi be, hogy elolvassa és megválaszolja azt a számos leve­let, amelyet a Szovjetunió különböző városaiból, valamint külföldről kap. Nemrégiben a távoli Kínából is ka­pott levelet. Az egyik vasúti kocsi­javítóüzem ifjúmunkásai küldték neki üdvözletüket és beszámoltak arról, hogy alkalmazzák módszerét gyáruk­ban. — Örömmel tölt el — mondja sze­rényen a fiatal szovjet leány, — hogy munkamódszerünk ilyen széles körben elterjedt. Azonban egyáltalán nem szándékozom megállni az elért ered­ménynél. Még sok mindent tehetünk, hogy megjavítsuk a termelést és job­ban kihasználjuk elsőrendű gépi fel­szerelésünket. Nem kíméljük erőnket, hogy szeretett Hazánk és a béke meg­szilárdítása érdekében újabb sikereket érhessünk el. P. Grigorjev. UJ §10 —­Egy szovjet naftaipari munkás családjának költségvetése Magerram Alyogly Nagijev 25 éves. Életének nagyobb részét az Azerbajd­zsán köztársaság zangendani járásá­nak Kenlik nevű közsegében töltötte. Nagijev családja mindmáig ott éi és gyapottermeiéssel foglalkozik. Magerram Nagijev 1940-ben elhatá­rozta, hogy ipari munkás lesz és el­hagyta szülőfaluját, elment a legna­gyobb ipari központba, Baku városába. Itt a sztálini kerület fúróscsoportjának munkásai közé lépett. Eltelt hat év. Ezek az évek voltak Nagijev számára az alkotómunka isko­láinak évei Először mint egyszerű mun­kás kezdte, majd a minőségjavító tan­folyamon tanult, később pedig az üzem sztahanovista iskolájában. Magerram Nagijev mindig szívesen vette át az öreg szakképzett fúrómunkások mun­kamódszerét és tapasztalatait. Ezenkí­vül nagyon sok műszaki irodalmat ol­vasott. Körülbelül egy fél év múlva a fiatal naftamunkást előmunkásnak, ké­sőbb segédfúrónak nevezték ki, ma pe­dig mint fúrómunkás dolgozik. Nagijev családja — Fatyma a fele­sége, Aziza négyéves kislánya és Aj­dyn fia, aki nemrég mult egyéves — nagyon jól berendezett házban lakik, nem messze a családfő munkahelyétől. Kétszobás lakásuk el van látva vil­lannyal, gázzal és vízzel. A havi bér­let Nagijev keresetéhez viszonyítva 22 rubelben van megállapítva. A villany, gáz és a víz további 32 rubelbe kerül. A lakással kapcsolatos összkiadások havonta 51 rubelt tesznek ki. A család havi megélhetéséhez szük­séges összeg 1100—1200 rubel, mert Nagijev semmit sem von meg magától. Asztalára naponta kerül vaj, hús, tej, zöldség és gyümölcs. Ehhez még hoz­zá kell számítani a kakaót, cukorfélé­ket, a gyermekek részére szükséges ételeket és a házigazda számára egy üveg bort. Közel 150 rubel szükséges Nagijev­nek a színház és mozilátogatásra, aho­va hetenként körülbelül kétszer jár. Mindezek a kiadások összesen 1400 rubelt tesznek ki. Mennyit keres Magerram Nagijev? Nagijev munkáját, mint a tö'jbi fú­rók munkáját is, progresszív norma módszere szerint fizetik. Az állami ka­talógus szerint egy fúrómunkás havi keresetének alapja 1331 rubel. Ezenkí­vül minden százalékért, amennyivel a tervet túllépi, felemelt fizetést kap. Ennek köszönhető, hogy a munkás ju­talma jelentősen emelkedik. Minél töb­bet és jobban dolgozik, annál maga­sabb a bevétele. Nagijev nagyon jól tudja azt, hogy szülőhazájának dolgozik és minél jobb és termelékenyebb a munkája, annál in­kább erősíti, építi hazáját — a nemze­mtMHMMHU tf MMItWWH mW MW mW HÍREK . «. / i F TI ik.ii..... ^ Alma-Ata (Kazahsztán főváro­sa). Az alma-atai műszaki gyár megbízást kapott, hogy nagyobb mennyiségű erős, pnematikus kala­pácsot készítsen a dél-ukrajnai és az észak-krimi csatorna építkezései ré­szére. Ez a két csatorna a volga-do. ni csatorna mellékcsatornája. A gyár kollektívjére nagy hatást gya­korolt ez a fontos rendelés. A leg­jobb sztahanovisták Liszikov, Hram­kov, Kazacsenkov és Szamnikov ver­senyt indítottak egymás között a reájuk bízott magas teljesítmény mielőbbi elvégzésére. Az ő példájuk nyomán a gyár többi munkásai is versenybe kezdtek. Ma már próbál­ják az üzemben az eddig elkészült pneumatikus kalapácsok teljesítőké­pességét. A munkaközösség jól meg­szervezte a versenyt és ennek kö­szönhető, hogy a gépek a fele idő alatt, lettek készen a munkával, mintahogy elő volt írva. — Kisinyev. A kisinyevi gépgyár amely „Kotovszkij"-nak, a polgárhá­ború hősének nevét viseli, a mult év­ben a kujbisevi vízierőmüvek részé­re nagymennyiségűi nehéz gépet ké­szített. Azóta az üzem nemcsak Kuj­bisevnek, hanem az összes nagy építkezéseknek szállít, főleg a volga­doni csatornának. A megbízásokat a gyár mindig idő előtt teljesiti. — Odessza. A város 16 üzeme nagy lelkesedéssel teljesíti a volga­doni csatorna és a többi nagy épít­kezések megrendeléseit. Az acélké­szítő-gyár már sokezer méter acél­kötelet küldött ezen építkezések ré­szére. A tartálykészítő-gyár nagy mennyiségű őriástartályt küldött. — Riga A rigai gépépítőgyár a tervbevett idő előtt elkészített a kujbisevi vízierőmüvek részére két nagy úszó emelődarut. E nagy mun­kaifeladat keresztülvitelében részt­vett a gyár egész munkaközössége. tek biztonságának és békéjének bás­tyáját és ezzel együtt nő az ő boldog­sága. Minden gondja az, hogy minél ter­melékenyebb munkát fejtsen ki. Hason­lóképpen gondolkoznak a csapatban lé­vő elvtársai is, és hónapról hónapra túllépik a megállapított normát és a tervet idő előtt teljesítik. Az állam jól fizeti a naftaiparban dolgozókat. Magerram Nagijev bevéte­tele az utolsó 12 hónap alatt több mint 60 ezer rubelt tett ki. Ez annyit jelent, hogy minden hónapban átlag több mint 5000 rubelt kapott. Ha ebből leszámítjuk az élelmiszer­re szánt összeget, a tagsági díjak ösz­szegét a komszomolban és a szakszer­vezetben, az adót, az újságok és fo­lyóiratok előfizetésére szánt összeget, az állami sorsjegyre befizetett össze­get, akkor a fiatal naftamunkásnak körülbelül 3000 rubel marad. Ez még nem a család összes bevéte­le. Nagijev családjának nagy összeg marad meg azáltal, hogy a Szovjet­unióban az orvosi kezelés minden pol­gár részére teljesen ingvenes. Ez olvan tény, ami a munkás költ­ségvetésében világosan visszatükröző­dik. Nemrégen Ajdvn fia kórházban volt gyógykezelésen. Az ápolás, ellátás, szakképzett ápolónői kezelés, orvossá­gok és röntgenezés, mindez Magerram­nak egy kopekjába sem került — min­den költséget az állam viselt. Nagijev keresete lehetővé teszi, hogy szépen ruházkodjanak és kényelmesen rendezzék be lakásukat. Az utóbbi év alatt a család teljesen új berendezést vásárolt — két nikkelezett ágyat, az ebédlőbe asztalt, ebédlőszekrényt és ruhaszekrényeket, faliórát, rádiókészü­léket, néhány szőnyeget, székeket és más egyebet. Télen a férfi és a nő is szép erős anyagból készült télikabátot hordtak, tavasszal pedig Nagijev a fe­leségének szép tavaszi kabátot csinál­tatott, lakkcipőt vett, sok fehérneműt, valamint gyapjú- és selyemruhákat. Nagijev a maga részére két ruhát csi­náltatott, két pár lábbelit vett és vá­sárolt egy aranvórát. Nem feledkezett meg gyermekeiről sem. A gyermekek ízlésesen, tisztán tannak öltözve, me­leg kabátkájuk és puha sapkájuk van. Sok játékuk és könyvük van. Pillanatnyilag Nagijev azon gondol­kozik, hogy autót vásárol. A pénz rö­videsen összegyűl rá. • Nagijev a naftaforrások fúrómunkása korán reggel jár munkába. Fatyma, a felesége, kikíséri őt és sok szerencsét kíván neki. Mosolyog rá és Magerran is mindjg víg Milyen boldogság az, ha látod, hogy sajátmagadnak dolgo­zol, munkád a nép érdekét szolgálja, amelyet az állam olyan magasan érté­kel. A szovjet üzemek munkája a nagy építkezések reizsre TAMBOV. A sztálingrádi, kujbisevi és kahov­Bzki vízierőművek, valamint a volga— doni és a Turkmén főcsatorna építői jól ismerik és állandóan használják a mozgó villanytelepeket, az elektromos forrasztógépeket, a vágóműszereket, amelyeket a tambovi »Forradalmi Mun­kai nevű gyár készít. Nem régen a gyár dolgozói feladatot kaptak, hogv a nagy építkezések részé­re hamarosan egy nagyobb szállítmány gépet készítsenek el. Ez a hír az új feladatokról gyorsan elterjedt az egész gyárban. A gyűléseken, amelyeknek az volt a céljuk, hogy ezen új feladatok teljesítését politikailag alátámasszák, a termelés élenjáró munkásai megígér­ték, hogy még a tervbevett idő előtt elkészítik a szükséges mennyiségű gé­peket. Azonnal szocialista verseny in­dult meg a műszakok és a különféle üzemrészek között A verseny eredmé­nyeit mindennap közölte a gvár fali­újságja, a plakátok és a termelési táb­lázatok. A munka üteme napról napra fokozódott. A kitűzött feladatok na­gyobbik részét már elvégezték és a gépeket elküldték a nagy építkezések heiyére. Uj pályaudvar épül Sztálingrádban Megkezdődött Sztálingrád új vasút­állomásának építése. Briszkin és Ku­rovszkij építészek tervei szerint épül. Az állomás falait márványlapokkal vonják be és színes üvegekkel díszí­tik. Az építőmunkás-kollektívum köte­lezettséget vállalt, hogy az építést pár hónappal tervbe vett idő előtt be­fejezik. Sztálingrád dolgozói támo­gatják az építőmunkások kötelezett­ségvállalását és megígérték, hogy minden tekintetben segítségükre lesz­nek. • Az uralí Autómobilművek munkásai példát mutatnak. Az uráli Automobil-művek mun­kásai azt javasolták, hogy meg kell hosszabbítani az autók munkabírásá­nak idejét. Ez a javaslat a Szovjet­unió összes automobil-üzemeiben, töb­bek között a minszki teherautógyár kollktívjánál is nagy visszhangra ta­lált. A minszki nagy teherautók a kuj­bisevi vízierőműek és a Volga—Don­csatorna építkezésénél dolgozó mér­nökök és technikusok alaposan átta­nulmányozták az autók legkisebb ré­szeinek szilárdságát. A tanulmányo­zás eredménye az volt, hogy több mint 70 újítójavaslatot adtak be, ami az autók használhatósági idejét meg­hosszabbítja. A gyár munkásainak kollektívje most azon dolgozik, hogy az autók használhatósági idejét két­szeresére hosszabbítsák. A kommunizmus nagy építkezéseinek anyagi alapjára. A kaliningrádi vagongyár munka­közössége megkezdte a szocialista versenyt az építőanyaggal való taka­rékosságért. A verseny már nagyon szép eredményeket mutat. A vagongyár dolgozói 30 tonna fémet, 125 tonna szenet takarítottak meg Elkészítettek és idő előtt elküldtek a cimljanszki vízierőmű részére egy nagy szállít­mány vagont, amelyek önműködően szórják ki a homokot. Ha üzlet — hát legyen üzlet! Az amerikai gyárosok lapja, az „United States News and World Report" nemrégiben táblázatot közölt az amerikaiak Koreában elszenvedett veszteségeiről. Az el­ső pillanatra jelentéktelennek tű­nő számoszlopok azt mutatják, hogy a koreai agresszió, az amerikai üzletemberek véleménye szerint, nem követelt sok áldoza­tot. A vesztességeket szépítő táb­lázat az eddig elpusztult 51 ezer emberrel szemben felhozza, hogy az első világháborúban 350 ezer, a második világháborúban pedig 1 millió 100 ezer amerikai vér­zett el. A folyóirat, melynek leg­főbb célja, hogy az amerikai mil­liomosok még nagyobb hasznot húzhassanak a háborúban elpusz­tult katonák véréből, nem törek­szik túl nagy pontosságra. Ez­rekben számol, nehogy elrontsa a kerek számokat Ezzel szemben az Amerikai Biztosító Társaságok Szövetsége más álláspontot képvisel. Hírül adta, ezentúl nyilván fogja tarta­ni az elhúnytakat, hogy megle­hessen állapítani, ki volt köztük a legszerencsésebb. Mindenki tud­ja, hogy az amerikai nyárspolgá­rokra milyen mágikus hatást gyakorol a milliós számjegy. A Biztosító Társaság ezért nagy reklámdobot verve, közhírré tette, hogy hatalmas biztosítéki járulé­kot fizet annak, aki olyan sze­rencsés lesz, hogy milliomodik helyre kerül az elhúnytak névso­rában. A biztosítást vezető üzletembe­rek visszautasítják a gyárosok újságának adatait és kijelentik, hogy az „utóbbi háborúkban" — ide számítva a koreai hadjáratot is — 994 ezer amerikai katona halt meg. Ugyanekkor kifejezés­re jutatják azt a szilárd meggyő­ződésünket is, hogy ezen a tava­szon már a millomodik amerikai katona is el fog esni. A Biztosító Társaság reklámja végül a következő bátorító felhi­vást intézi az amerikai polgárok­hoz: „Fizesse pontosan a biztosítási díját! Biztosan ön lesz a legsze­rencsésebb halott.' 4

Next

/
Thumbnails
Contents