Uj Szó, 1951. június (4. évfolyam, 127-152.szám)

1951-06-13 / 137. szám, szerda

4 U J SZO 1951 június 14 A Szovjetunió kormányának az Eszakamerikai Egyesűit Államok kormányanos intézett jegyzéke a japánnal kötendő békeszerződés ügyében (Folytatás az 1 oldalról) békét biztosítsa. Egyideiűleg az Eszakamerikai Egyesült Államok kormánya a japán militarizmus felújításának tényleges politikájába fogott, amelynek megvalósítását megszálló szerveivej elősegíti. Az amer^ai megszálló szervek nemcsak, hogy nem intézkedtek a japán katonai bázisok felszámolására, sőt eltenkezően, azon vannak, hopv azokat jelentős mértékben kiszélesítsék, modernizálják, hogy támadó céljaik érdekében felhasználhassák. Japánban már megkezdték a szárazföldi hadsereg építését, ugyanakkor a hadi- és a lécierőét is. Felújítják és kiszélesítik a volt japán hadiarzenálok munkáját, valamint a katonai jellegű üzemekét. Szabadlábra helyezik a japán háborús bűnösöket, felújítják a militarista szervezeteket és állandóan fokozottabb mértékben uszítanak háborúra; a megszálló szeivek a japán militarizmus lúveinek befolyása' és feladatkörét állandóan erősítik magában a kormány apparátusában. Sőt mi több, az Egyesült Államok, ahogy az lényegében elismeri május 19-i memorandumában, a japán ipari és emberi erőforrásokat már felhasználja koreai háborús katonai támadásában, amelyet törvényellenesen indított meg az Egyesült Nemzetek szervezetének zászlaja alatt. A Japánnal kötendő békeszerződés javaslata az Erisül t Államoknak, valamint az amerikai megszálló szerveknek Japánban tanúsított és megvalósított politikája f.it igazolja, hogy az Egyesült Államok kormánya nem tartja be a kötelezettségeket, amelyeket a nemzetközi egyezmények alapján elfogadott, azaz, hogy nem fog hozzájárulni a japán militarizmus felújításáIioz. Az amerikai javaslat a Japánnal kötendő békeszerződés tárgyában, valamint az USA május 19-i memoranduma nem követnek békés célokat, nem követik azt az elvet, hogy megakadályozzák az esetleges japán agressziót, hanem ellenkezőleg éppen támadó célokat követnek a japán militarizmus újjáélesztésével. Az amerikai javaslat a Japánnal kötendő békeszerződés kérdésében nem tartalmaz semminemű biztosítékot, amelv az egyes országokat, amelyek a múltban a japán militarista agreszszió szenvedéseit érezték, hogy ez nem fog megismétlődni, ugyanakkor minden egyes résztvevő állam előtt világos, hogv a békeszerződés egyik legfőbb feladatának éppen ennek kellene lennie. Ezzel szemben a javaslat egyenesen Iészögezi, hogy Japánnak módot nyújtanak arra, hogy „biztonságának megvédéséhez hozzá tárulhasson", ami állítólag megfelel az „individuális és kollektív önvédelem jogának", amelyet az ENSZ tagállamai számára az Egyesült Nemzetek szervezetének alapokmánya megállapít. A május 19-i USA-memorandum ezzel a kérdéssel kapcsolatosan már pyiltabb kijelentéseket lesz. Ebben a memorandumban leszögezést nyer, hogv az Északamerikai Egyesült Államok kormánya „Japán biztonságát illetően a liékesaerződés megkötése után Japánnal katonai szöveteégre akar lépni", ez annvit jelent, hogv az USA és Japán között katonai egyezmény megkötését lehet előfeltételezni. Ebből az következik, hogy a japán militarizmus felújításának tilalmával iáró feladatot, hogy ezáltal biztosítsák azon országok jövőbeli biztonságát, amelyek a japán agresszió alatt szenvedtek, az Északamerikai Egyesült Államok kormánya egv. a Japánnal kötendő katonai egyezmény megvalósításával akarja felcserélni, ami Japánnak további buzdításul fog szolgálni, hogy felújítsa a militanzmust. Mivel teljesen világos, hogy az USA és Japán közötti katonai egyezményben oly otszágok részvétele kizárt lesz, mint a Kínai Népköztársaságé vagv a Szovjetunióé, nem merülhet fel kétely afelől, hogy az Északamerikai Egyesült Államoknak Japánnal kötendő katonai egyezménye éppen ezen államok ellen iránvul és természetesen támadó jeüegeel is bír. Ennek alapján világos, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányára való bármiiven utalás, vagv az „individuális és kollektív önvédelmi jogra való utalás" tarthatatlan és teljesen hamis. Nem szükséges külön bizonyítani, hogy az amerikai memorandumnak J. V. Sztálinnak 1939 március 10-i a békeszerető népeknek az agresszió ellen és a kollektív biztonságáért való harcáról szóló beszédére való utalás ebben az esetben nemcsak helytelen, hanem alakoskodás. Az USA máius 19-i memoranduma ígv világosan megmutatja, hogy az amerikai 'aVsslat a Japánnal kötendő békeszerződés tárgyában nemcsak, hogy nem nyújt biztosítékot a Japán militarizmus felújítása ellen, amely a békeszerető népeknek oly sok szenvedést okozott, hanem ellenkezőleg Japánt az agreszszió útjára viszi, amely már egyszer Japánt a szakadék szélére vitte és Így szembehelyezkedik a Távoikelet tartós békéjét biztosító érdekekkel, valamint magának Japánnak saját nemzeti érdekeivel. lapán megszállásának befejeiésérőS és az idegen megszéüó csapatok kivonása Japán területéről A Szovjetunió kormánya május 7-i megjegyzéseiben javasolta, hogy szerződésileg pontosan megállapíttassék: a békeszerződés megkötése után Japánból egy év leforgása alatt minden megszálló katonai erőt ki kell vonni és Japánban egyetlen államnak sem lesz katonasága vagy katonai bázisa. Mint ismeretes, az Olaszországgal kötött békeszerződésben, valamint a többi európai országokkal kötött békeszerződésekben fontos megállapítást nyert, hogy a megszállásnak a lehető legrövidebb időn belül kell véget vetni és semmi esetre sem szabad tovább tartania, mint a békeszerződés jogerőre emelkedésétől számított 90 napon túl. Am a Japánnal kötendő amerikai békeszerződési ja

,

_ slatban sehol «em esik szó a megszálló csapatok időhöz kötött kivonásáról. A május 19-i amerikai memorandumban ugyan szó esik egy bizonytalan kijelentésről, hogy „a megszállás véget ér a szerződés érvénybe jutásától', természetesen nem ad határidőt, amely alatt a megszálló csapatokat kivonja, ami csak zavart idézhet elő, annál is inkább, meri ugyanebből a memorandumból kitűnik az a tény is, hogy az Északamerikai Egyesült Államok a békeszerződés megkötése után sem akarja hadseregét kivonni Japán területéről, hanem ezeket a fegyveres erőket Japánban kívánja hagyni „nem mint megszálló csapatokat". Az Eszakamerikai Egyesült Allapiok kormánya azáltal, hogy a japán területről kivonandó megszálló csapatok számára nem hajlandó terminust megállapítani, egyik legalapvetőbb kötelezettségvállalását nem teljesíti. Idegen katonaság visszahagyása Japánban a békeszerződés megkötése után, történjék az bármely célzattal is, ellentétben áll az 1945 július 26-iki potsdami deklarációval, amely megállapítja a megszálló csapatok kivonását Japánból és e tény nem jelent mást, mint Japán megszállásának bizonytalan időre való kibővítésének álcázását. Az Északamerikai Egyesült Államok kormánya azzal, hogy a békeszerződés megkötése utáni időre is ki akarja terjeszteni a megszállást „arra törekszik, hogy Japánban hosszú időre a tényleges gazda szerepét tölthesse be.° Ilyen körülmények között ugyanis az Északamerikai Egyesült Államok kormánya számoíliat azon előnyök biztosításával, amelyeket magának a megszállás idejében szerzett számo'hat Japán politikai és gazdasági függőségének meghosszabbításával, számolhat a japáni katonai bázisok kézbentartásával és e katonai bázisok további kiszélesítésével. Természetesen ebből világosan következik, hogy mindez csak a béke ügyét aláássa és a Japánnal való békés megegyezés lehetőségét és a távolkeleti beke ügyének megakadályozását jelenti. Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy a Japánnal kötendő békeszerződésben pontos leszögezést nyerjen a megszálló csapatoknak Japánból való kivonásának terminusa, leszögezést nyerjen, hogy Japánban egyetlen állam sem fog katonaságot tartani és nem fog katonai bázissal rendelkezni. Mindezek alapján, ami itt már megvilágítást nyert, érthetővé válik, hogy az Északamerikai Egyesült Államok memorandumában miért nem akar hozzájárulni a Szovjetunió javaslatához. A Szovjetunió javaslatában ugyanis leszögezi; Japánnak meg kell tiltani, hogy ne léphessen koalícióba olyan állam ellen, amely érdekelve volt a Japánnal megkötött békeszerződésben. Az Északamerikai Egyesűit Államoknak az az álláspontja —, hogy Japán az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának 2. pontja értelmében köteles lesz tartózkodni az agressziótól, köteles lesz tartózkodni attól, hogy bármely állam egysége, vagy függetlensége ellen támadást intézhessen, — tarthatatlan. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az USA kormánya, s az ENSZ számtalan tagállamának politikai és gazdasági függőségét kihasználja, elsősorban az Északatlanti Paktum tagállamait és a latinamerikai köztársaságokat, hogy az Egyesűit Nemzetek Szervezetét felhasználja a távolkeleti agresszív háború kiterjesztésének eszközévé. Az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányának 2. pontjára való utalás azzal a célzattal történik, hogy Japánt is hasonló célokra felhasználják. Ezenkívül nem nehéz megérteni, hogy a Szovjetunió kormányának javaslata, amely megtiltja Japánnak a koalícióban való részvételét, különös jelentőséggel bír az Északamerikai Egyesült Államok és Japán között kötendő katonai egyezmény szempontjából. Az Északamerikai Egyesült Államok május 19-i memoranduma kikerüli azt a kérdést, hogy a japán békegazdaság különböző korlátozásai az amerikai cégek előny jog biztosításai következtében Japán békegazdálkodása valóságos rabszolgasorsba került és teljesen az USA-tól függ. Japánt megfosztották a formális kereskedés lehetőségétől, ami még csak inkább akadályozza a japán nemzetgazdálkodás fejlődését. A szovjetkormány úgy ítéli, hogy ezen korlátozások tényleges kiküszöbölése nélkül nem lehet megvalósítani a békegazdálkodás helyes előfeltételeit, amelyek biztosítanák Japán népének jobb életét. A japán nép demokratikus jogainak biztosítása Ha az USA május 19-i memoranduma szerint ítélnők meg a helyzetét, ami Japán demokratizálását illeti, úgy azt kellene megállapítani, hogy e kérdésben minden szükségeset már elértek. Ez azonban egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Japánban a valóságban az okkupációs szervek együttműködésével a rendőrségi közegek a demokratikus szervek, a demokratikus sajtó, a szakszervezetek ellen támadásokat intéznek, üldözik azok tagjait poli tikai meggyőződésükért és a háború előtti fasiszta rendszer visszatérését akarják, amikor érvényben volt a szégyenletes törvény, amely harcot indított „a veszedelmes gondolatok" hordozói ellen. Mindez azt igazolja, hogy Japán demokratizálásáról szóló javaslatokat, amelyéket a Szovjetunió kormánya terjesztett elö, minden körülmények között el kell fogadni. A kairói, a potsdami deklaráció és a jaltai egyezmény teljesítése a területi kérdések szempontjából Ami a területi kérdéseket illeti, a Szovjetunió kormánya aat javasolja, teljesíteni kell a fent felsorolt nemzetközi egyezményeket, amelyeknek aláírója közé az Északamerikai Egyesült Államok is tartozik. Amint ismeretes, a kairói deklaráció leszögezi, hogy Tajvan szigetét és a Peseadori szigeteket vissza kell adni a Kínai Köztársaságnak. Mivel a Kínai Köztársaság Kínai Népköztársasággá alakult át és ez az állam a kínai nép akaratát fejezi ki, teljes mértékben érthető, hogy Tajvan és Pescador szigeteit a Kínai Népköztársaságnak kell átadni, ellenkező esetben a kairói egyezményt nem tartanák be, amiért is minden felelősséggel az Egyesült Államok kormánya tartozna. Ami Riuklu, Bonin, Rossario, Volcano, Pares Vela, Marcus szigeteket illeti, az Északamerikai Egyesült Államok május 19-i' memoranduma ezekkel kapcsolatosan semmi olyat nem tartalmaz, ami arra késztetné a Szovjetunió kormányát, hogy újabb bizonyítékokat szolgáltasson, annak alátámasztására, amit a szevjetkormány május 7-i megjegyzéseiben már leszögezett. A Szovjetunió elleni rágalmazó támadásokról Az Egyesült Államok május 19-i memorandumában leszögezést nyert, „az ismert tényre való utalás, hogy a Szovjetunió Mandzsúriában érdekszférát biztosított, az USA kormányát arra készteti, kérdést tegyen fel, mi a jelentősége annak, hogy a Szovjetunió elzárkózik Mandzsúria visszaszolgáltatásának kérdésétől." A Szovjetunió kormánya ezzel kapcsolatosan szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a Szovjetuniónak Mandzsúriában nincsenek semminemű; „érdekszférái", mert mint ismeretes, Mandzsúria oszthatatlan területe a Kína: Népi Köztársaságnak. Az amerikai memorandumnak ezt a megállapítását semmirekellő emberek sze- j gényes gondolattákolmányának kell j minősíteni és a Szovjetunió elleni rosszakaratú rágalmaknak. Az Északamerikai Egyesült Államok kormányának tudnia kell, hogy a Szovjetunió hadserege, amidőn a japán kvantuni hadsereget szétszórta, felszabadította Mandzsúriát és azt jogos kormányának, a kínai nép kormányának juttatta vissza Ami Port Arthur kérdését illeti és • a csancsuni vasútvonalat, amelyet a jeltai egyezmény és az 1945 augusztus 14-i szovjet-kínai egyezmény a Szovjetuniónak juttatott, a Szovjetunió kormánya önkéntesen és minden ligénytámasztás nélkül ezen jogairól a Kínai Népköztársaság javára lemondott. Az ezt érintő egyezményt, amelyet 1950 február 14-én kötöttek meg Moszkvában, nyilvánosságra hozták és így annak tartalma ismeretes az USA kormánya előtt is. E szerződés értelmében a Szovjetunió, mint köztudomású, legkésőbb 1952 év végéig felszámolja a portarthuri haditengerészeti bázisát és visszavonja onnan katonaságát. A szovjetkormány véleménye szerint az Északamerikai Egyesült Államok kormánya sokkal jobban cselekedne, ha felhagyna a Mandzsúriával kapcsolatos Szovjetunió-ellenes rágalmaival s ha inkább arról gondoskodna, hogy fegyveres erőit viszszavonja Tajvan és Peseadori szigetekről, ha visszajuttatná ezeket a jogellenesen kezeügyébe kaparintott földterületeket, jogos tulajdonosának, a Kínai Népköztársaságnak. Az USA május 19-i memorandumában arról is szó esik, hogy a Szovjetunió kormánya állítólag megsértette a kapituláció feltételeit és hogy kb. 200.000 japán katonának meggátolja, hogy visszatérhessen családi körébe, a békés élethez. Nem férhet kétség ahhoz, hogy e megállapítást maga az Északamerikai Egyesült Államok kormánya sem hiszi el. A Szovjetunió kormánya mégis szükségesnek tartja felemlíteni, hogy már 1950 április 22-én közzé tette a japán katonai foglyok repatriálásának befejezéséről szóló hivatalos hírt. Ezt a hírt, valamint az azt kővető híreket minden esetben a többi hatalom tudomására hozták. A fenti hirben bejelentést nyert hogy eddig csak 1487 japán katonai fogoly nem tért vissza mert ezeket vagy mint háborús bűnösöket elítélték, vagy vizsgálati fogságban vannak. Kilenc japán katonai fogolynak repatriálása azonnal megtörténik, ahogy gyógykezeltetésük végetér, 971 japán hadifoglyot, — akikről bebizonyosodott, hogy súlyos bűncselekményeket követtek el a k inai nép ellen, — a Kínai Népköztársaságnak adnak ki, hogy további bírósági eljárást vezethessen ellenük. Az Északamerikai Egyesült Államok memorandumának állítása tehát, hogy a Szovjetunió kormánya kb. 200.000- japán hadifogoly visszatértét akadályozza meg, rágalom, amely csak magukra a rágalmazókra vet rossz fényt. Ami az USA memoranduménak megjegyzéseit illeti, melyek szerint a Szovjetunió a Japánnal folytatott háborúban csak hat napig vett részt és hogy a Szovjetunió háborús erőfeszítéseinek jelentősége ebben a háborúban csak csekély volt, a ezovjetkormány szükségesnek tartja a következők kijelentését: 1. A Szovjetunió minden késedelem nélkül háborúba lépett Japánnal, pontosan abban az időpontban, amelyet a jaltai konferenecián megállapítottak. 2. A szovjethadsereg a japán hadierőkkel nem hat napon át, hanem egész hónapokon keresztül folytatóit véres harcokat, mert a kvantuni hadsereg még sokáig folytatta ellenállását a kapituláció császári deklarációja ellenére. 3. A szoviethadsereg Mandzsúriában 22 japán hadosztályt — a japáni kvantuni hadsereg főerőit — szétzúzta és mintegy 600 000 japán katonát és tisztet foglyul ejtett. 4. Japán csak akkor fogadta el a kapitulációt, amikor a szovjet katonák első döntő csapásaikat mérték a kvantuni hadseregre. 5. A Szovjetunió Japánnal való háborúba lépése előtt. 1941-től 1945-ig a mandzsúriai határon 40 hadosztályt tartott, ezzel lekötötte az egész kvantuni hadsereget és lehetővé tette Kína és az USA hadműveleteit a japán militaristák ellen Az USA koimánya előtt természetesen ezek a tények Ismeretesek és ha e tények etlenéi e az USA kormánya mégis kisebbíteni képes a Szovjetunió kiváló szerepét a japán militarizmus szétzúzásában, ezt csak azzal lehet magyarázni, hogy az USA kormányának nem állanak rendelkeésére meggyőző érvek és ezért az adott esetben kénytelen a Szovjetunió ellen irányuló rágalmazó tényeíferdítésekhez folyamodni. Külön szerződés helyett elő kell készíteni a Japánnal kötendő általános békeszerződést A fent felsorolt megjegyzéseken kívül a békeszerződés javaslatával kapcsolatban a szovjetkormány további megjegyzéseket óhajt tenni e javaslat lényegéhez, majd amidőn az összes érdekelt országok tanácskozásai megvalósulnak. Ami a békeszerződés módját illeti, a szovjetkormány kitart a potsdami egyezmény betartása mellett e kérdésben. a) Az USA kormánya május 19-ikí memorandumában kitért a válaszadás elől, a Szovjetunió azon megjegyzéseire, amelyekben rámutittik a potsdami egyezményre, amelyből világos, hogy az öt nagyhatalom — az USA, a Szovjetunió. Kína, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztereinek minisztertanácsát mindenekelőtt a „békés megegyezés előkészítő munkájára" állították fel és hogy az egyes békeszerződések kidolgozásánál „a tanács azon államok képviselőiből fog állani, amelyek aláírták annak az államnak a fegyverletéíeli feltételeit, amelyre a kötendő szerződés vonatkozik". A potsdami egyezmény idézetei nyomán a következő kétségtelen következtetésekre lehet jutni: 1. A külügyminiszterek minisztertanácsának felállításánál egyenesen megmondották, hogy legfőbb feladata a „békés megoldás előkészítő munkája" és ez a békés megoldás nem korlátozódik csupán Európára. 2. „A miniszterek tanácsának a békés megoldásia vezető előkészítő munkáját azon államok képviselőinek részvételével kell végeznie, amelyek aláírták a kapituláció feltételeit", ebből az következik, hogy a Japánnal kötendő békeszerződés előkészítését négy országnak, az USA-nak, a Szovjetuniónak, Nagy-Britanniának és Kínának kell végeznie, amelyek aláírták Japán fegyverletételének feltételeit. A Japánnal kötendő békeszerződés előkészítéséről szóló potsdami egyezmény teljesítése tehát megköveteli egy az USA. a Szovjetunió. Nagy-Britannia és Kína képviselőiből megalakított külügyminiszteri tanácsnak összehívását és az USA-nak ez ellen tett kifogásai nélkülöznek minden tényleges alapot. A külügyminiszterek tanácsának összehívása ellleni kifogások megokolatlansága, amelyek olyanfajta érvelésre támaszkodnak, hogy ez késleltetné a Japánnal kötendő békeszerződés előkészítését, teljesen világos. Ilyen kifogások, mái felmerültek az utolsó néhány év folyamán és mindig csak az ügy halasztását eredményezték. Emellett a szerződés előkésztését ez alatt az idő alatt már befejezhették volna és a szerződést aláírhatták volna, amint az megtörtént már annakidején ez öt más állammal, — Olaszországgal, Bulgáriával, Romániával, Magyarországgal és Finnországgal kötött szerződések esetében, amelyeket n külügyminiszterek tanácsa" készített elő. Az az állítás, hogy a külügyminiszterek tanácsának eljárása némely szövetséges államnak csak „másodrendű szerepet" juttatna, szintén alaptalan. Elegendő rámutatni arra, hogy az USA kormánya által követelt módozat a szerződés előkészítéséből kizárná az összes szövetséges államokat, mert az USA kormánya ezt az ügyet teljesen saját kezébe ragadná, b) A szovjetkormány május 7-iki megjegyzéseiben hangsúlyozta, hogy Kínának a Japánnal kötendő békeszerződés előkészületeiből való kizárása megengedhetetlen. A kínai nép hosszú évekig tartó nehéz háborút volt kénytelen folytatni a militarista Japán ellen, amely behatolt területére. Kína rendkívül súlyos áldozatokat hozott ebben a háborúban és ezért a Kínai Népköztársaság kormányát, mint a kínai nép akaratának egyedüli törvényes képviseltét nem lehet kizárni a szerződés előkészítéséből, amelynek célja, a tartós béke helyreállítása lesz a Távol-Keleten. A Kínai Népköztársaság kormányának ez év máius 22iki nyílatkoza'a megerősíti törvényes jogát és rendkívüli érdekeltségét a szerződés előkészítésében, amiről a többi országok nem feledkezhe'nek meg. Emellett az USA május 19-iki memoranduma, szerződési javaslata ^ur-