Uj Szó, 1951. június (4. évfolyam, 127-152.szám)

1951-06-23 / 146. szám, szombat

1951 június 28 III SZ® 5 y moszkvai ház Védőerdősávok létesítése Dobrudzsában (Egy agitátor feljegyzései) Idestova 14 esztendeje tenként legalább egyszer ellátó^ az e^y k Mohovaja-uteai öreg, két­emelyfos házba. Egyszerű moszkvai ház, ĽZ , egyszeiű szovjetemberek lak­iák. Az évek során valamennyien kö­zeli jóbarátaim lettek. 1937-ben ismrekedtünk meg, akkor bízták rám a népnevelői teendőket. Bizonytalan eizés-ekkel kerestem fel a ház lakóit, akik tartózkodó udvarias­sággal fogadtak Nehezen indult meg a beszélgetés. Teltek, multak a hetek, továbra is látogattam őket, összefog­laltam előttük a nemzetközi eseménye­ket, könyveket ajánlottam, vagy mú­zeum-látogatást szerveztem meg. Lap- ,n-lassan kialakultak az első ko­moly beszélgetések a Sztálin-alkot­mányról, az ötéves terv sikeréről. Egyszer csak már úgy mentem a ház­ba, mintha hazajárnék. Eszembe jut 1941 június 22-ike. Molotov elvtárs rádióbeszéde után .2 órával már ott voltam az „én" há­zamban. Ettől a naptól kezdve egé­szen a győzelem diadalmas napjáig jóformán állandóan ott tartózkodtam. Mennyire szüksége volt az anyáknak és felségeknek a bolsevik népnevelő nyugodt, bíztató szavára. Ezek a nők — Marfa Leonora Alek­szejevna, két tiszt anyja és Olga Iva­novna Sepeleva. akinél; három fia küz­dött a harctéren, s a többiek a legsú­lyosabb napokban sem vesztették el bátorságukat. Végül eljött a győze­lem napja. Vidámabb lett a házunk. Kezdtek hazaszállíngózni a fiúk. férjek és tetvérek. Olyan érzés alakult ki bennem, mint mikor a szülői ház hívo­gató fedele alatt újból összegyűl a nagv, szerető család. Mint 1937-ben is, eiső, háború utáni beszélgetéseinket az alkotmánynak, életünk alaptörvényének szenteltük. Gyakran, nagyon gyakran tértünk vissza ehhez a tárgyhoz, hiszen min­den jó, minden új, ami az életünkben van, a sztálini-alkotmanyban van le­fektetve. hogy he- I A szovjetembernek me;_ llátogatok ' alkotómunka jogát. A ház minden la­kó ia látja a maga hozzájárulását a munka nagyszerű eredményeiben. Ivan Petiovics Dimitriev a Metro alagút­fúró mestere, Anna Alekszandrovna Pc-trovnd tanítónő és íja Nikolaj Pet­rov hu adós mérnök érzik, hogy mun­káinkkal, eredményeikkel szeretett sz.)Vjethazájukat gazdagítják. Mennyi szépet kapunk a sztálini­alkotmánytól. Szavelij Vasziljevics 6 fiának közép- vagy főiskolai végzett­sége van. Nagyezsda orvosnő, Nyiva és Olga kémikusnő. Sokan vannak a házban, akik az elmúlt nyáron a Krim­és a Balti-tenger környéki üdülőhelye­ken nyaraltak. Ezt mind-mind a Szovjet Alkotmány adta nekünk. Be­szélgetéseinkből mindig az derült ki, hogy a legigazibb népnevelő, aki leg­jobban meggyőz és mindig igazságot mond, az a mi szovjet életünk. A Párt és ^ kormány minden hatá­rozata sajátmagáért beszél A népne­ve! feladata csak annyi, hogy azt el­juttassa a hallgatókhoz. Sokat beszélgettünk barátaimmal a Vclga—Don-csatorna építkezéseiről, a koreai eseményekről, a franciaországi sztrájkokról és a vietnami háborúról. Ez utóbbi időben bármikor is jövök a házba, az első kérdés: „Mi újság Ko­reában?" A szovjetnép szívéhez különösen közel áll a békeharc Bármi kerül is szóba, a ház-óriások, vagy az uj ga­tak, az új városok tervei, olyan mun­kákról beszélünk, melyeket nemrégi­ben kezdtek és mélyek magukban véve is hosszú, tartós békére számíta­nak. Hosszú békés évtizedekre van szükség, hogy d védőerdősávok fái megnőjenek, hogy a pusztaság kert­jei kivirágozzanak és hogy gyerme­keinkből becsületes okos dolgozókat neveljünk. Lehetséges-e tehát az, hogy az egyszerű szovjetemberek ne vágynának a békére, a boldogsápra? Gyakran előfotdul, hogy „barátaim­hoz" nemcsak a tervezett időpontban Automatikus üzem lakóházak kész tésére a Szovjetunióban A Szovjetunióban elterjedt a lakó­házak ipari készítésének használata. Az Össz-szövetségi erdötechnikai in­tézet dolgozó tudósai, N. A. Morozov a technikai tudományok koszorúsa, és G. A. Pausztovszkij kidolgozták egy automatikus üzem tervét a standard faházak készítésére. Az üzemnek sok­féle dolgozógépe, automatája van, például agregátok a keretek összeál­lításához, automata berendezés a szö­geléséhez.stb. A gépek hengeres trapsz­porttőrökkel és berendezésekkel van­nak összekapcsolva, amelyek automa­tikusan adják a félkész árut egyik géptől a másikig. A kidolgozott ré­szek automatikusan szállítódnak a szerelő osztályba, ahol összeállítják őket a szerelő futószalagon. Ezen a szalagasztalon a munkafo­lyamat a keretek falainak összeállítá­sával kezdődik, ami körülbelül 75 má-'odpercig tart. Innen a ráma auto­matikusan fokozatosan megy a to­vábbi agregátokhoz, míg végül a standard-ház egyik fala már össze van állítva, az ellenőrző asztalra kerül ahol átnézik, megjelölik és transz­portőrrel elszállítják a késztermékek raktárába. Ezt az automata-üzemet mindössze 10"^mber fogja kezelni. Az üzem ter­melése nagyon olcsó lesz. Az első évben nemcsakhogy behozza a beren­dezés összes költségeit, hanem még néhány millió rubel hasznot is hoz az üzemnek. Az üzem naponta 4 két szobás standard-házat fog elkészíte­ni. látogatok el. Elmondják gondjaikat, tanácsokat kérnek, sőt olykor segítsé­get is. Támogatást, hogy a kisgyere­ket egyik- vagy másik napközi ott­honba elhelyezzék, vagy a la-kásjaví­tást meggyorsítsák. Én mindig min­den erőmmel igyekszem teljesíteni ezeket a kéréseket. Sok minden megváltozott azóta, hogy ezt a házat látogatom. Azok a kisfiúk és kisleányok, akik 14 évvel ezelőtt elsőnek fogadtak engem a ház udvarán, már elvégezték az iskolát és főiskolát. Felnövőben van az új apró­ságok ifjú nemzedéke. Oiyan aktíva alakult ki a hosszú idő alatt, melyre a népne»elő mindig biz­ton számíthat Itt nevelkedett fel közvetlen segítségem is, Szerafina Konsztantyinovna Jerohova, aki nem­régiben szintén népnevelő lett. örömmel látjuk, hogyan nőnek fel az emberek, örömmel érezzük, hogy az agitációs munka folyamán mi ma­gunk is növünk. Ha az „én" házamra gondolok nagy megelégedést érzek társadalmi munkám eredményén, hi­szen olyan érdekes, élénk, sokoldalú és eredményes a népnevelő munkája. A tudósok segítik a kolhoz termelését Az odesszai össz-szövetségi Ll­szenko osztályozó és genetikai inté­zetnek tagjai a növények fajközi ke­resztezésének szakában kidolgoztak sok érdekes tudományos munkát, amelyek a vetőmag minőségének meg­javítására és a termelékenység foko zására szolgálnak. Több kolhoz föld­jein megvalósított kísérletek megmu­tatták, hogy a keresztezettek őszi bú­za és gabonafajoknál a terméshozam 1—3 métermázsával emelkedik hektá­ronként, összehasonlítva a nem ke­resztezett fajták termésével. A ke­resztezett kukorica terméke 4.6 má­zsával, az árpáé 1—3 mázsával, a napraforgóé 2—4 mázsával emelke­dik hektáronként. Emellett a keresz­tezett növények nagy életképességet és ellenálló képességet mutatnak a szá razsággal és széllel szemben. Ezen értékes tulajdonságok a növények 9—10 nemzedéken keresztül is meg­tartják. A keresztezési eljárás és tenyésztés micsurini módszerének alapján az intézetben az őszi búza nagyon ter­mékeny fajtáját tenyésztették ki: az „odesszai-3" és „odesszai-12" fajták, alkalmazkodnak a meleg vidékek szá raz éghajlatához. A búza odesszai faitáját a Szovjet­unióban már 3 és félmillió hektár nagyságú területen termesztik. A donyecmedencei SztáÜn kohászati ibem olvasztárjai az 1951-es évben 30.000 tonna öntvényt adnak ki terven felül A donyecmedencei Sztálin kohászati i tonna öntvényt olvasztanak ki terven üzem magas kemencéinél a legmeg- felül. A napokban a magaskemencék tisztelőbb helyen van elhelyezve a munkásainak ülése volt, amelyen új, Szovjetunió minisztertanácsának zász- hazafias kötelezettségvállalást fogad­laja. Ezt a magas kitüntetést a magas kemencék kollektívája kapta ez év első negyedében végzett példás mun­kájáért. Két hónappal ezelőtt az olvasztárok J. V. Sztálinnak írt levelükben köte­tezték magukat, hogy 1951-ben 18.800 Hozzáférhetetlen mocsarakból virágzó kolhoz Az Örmény Köztársaság Ararat sík­ságának középső részén, ahol még nem régen hozzáférhetetlen mocsár volt, a háború után a Bambakasat-kolhoz nőtt ki. Barribakasat örmény nyelven any­nyit jelent, hogy »gyapotban gazdag« Annak ellenére, hogy a mocsarakat csak nem régen szárították ki, a kol­hoz már tavalv a legmagasabb gya­pottermést szolgáltatta az egész ör­mény köztársaságból az államnak. Hat előljáró kolhozistát a Szocialista Munka Hőse-renddel tüntette ki. A kolhoz összjövedelme több mint 10 millió rubelt tesz ki, ami lehetővé tette, hogy a vezetőség egy munka­egység fejében a kolhozistáknak 25 rubelt fizessen ki pénzben és ezenkí­vül nagymennyiségű mezőgazdasági terményt is adjon nekik A magas be­vételekből Bambakasat lakossága • egv év alatt 150 új rádiót, sok vanó­genet, villamos háztartási gépeket, bútofokat, több mint 20 „Pobjeda" é- „Moszkovics" jelzésű személyautót vett. A kolhoznak van középiskolája, szülészeti klinikája, postája, nagy • áruháza és helyi hangszórós leadója. A kolhozisták munka utáni szabad­idejüket a moziban, előadóteremben vagv könyvtárban töltik, amely a könyvkötetek ezreivel van gazdagon ellátva. Nemrégiben a kolhozban egy gyönyörű kultúrházat építettek fel. Az épületben színielőadóterem van, 450 néző befogadására képes. Van benne előadóterem, tornaterem és 12 helyiség érdekkörök számára. A kul­túrház előtt gránitalapon J.- V. Sztá­lin szobra áll. Az utóbbi években a kolhozban kultúr- és pihenőparkot létesítettek, nagyon sok termelő és gazdasági épületet építettek fel, és a kolhozis­ták részére 150 lakóházat építettek. tak el. A dolgozók megfontolták új­ból a lehetőségeket és elhatározták, hogy felemelik előbbi kötelezettség­vállalásukat: 18.000 tonna helyett ez évben kiolvasztanak 30.000 tonna ma­gaskvalitású öntvényt terven felül. Ezen üzem magaskemencéinek kol­lektívája tartja az elsőbbségét a szo­cialista versenyben és példával jár elöl a kötelezettségvállalások teljesí­téséért és túllépéséért folyó harcban. Az öthónapos tervet 106.5 százalékra teljesítette, a magaskemencék térfo­gatának kihasználásában pedig 0.96 norma mellett 0.91 koeficientet ért el. A sztálini kombinát olvasztárjainak hazafias kezdeményezése forró vissz­hangra talált a donyecmedencei fém­feldolgozók között, akik most keresik annak lehetőségét, hogyan válaszolja­nak a sztálini metallurgiai üzem ol-' vasztárjainak felhívására és hogyan olvasszanak ki még több fémet terven felül. A légiforgalom segíti a kommunizmus építkezéseit A Szovjetunió valamennyi dolgozója lelkesedéssel vesz részt a kommuniz­mus hatalmas építkezésein. A 6zov­jeirepülők is csatlakoztak ehhez á bé­kés építkezéshez. Az utóbbi időben mindjobban ki­fejlődik a légiforgalom a Szovjetunió fővárosa, Moszkva- és a nagy építke­zések k-özpon-tjai között. Kifejlődött a légi személy-, teher- és postaforga­lom a Moszkva—Kujbisev, Moszkva— Sztálingrád és Moszkva—Aschabad légivönálakon. Uj légivonal nyílik még, amely összeköti Moszkvát az egyik nagy építkezés központjával a Turkmén főcsatornával Nukusemmal, a Kara-Kalpac autonóm köztársaság fővárosával. A vnukovi repülőtérről, ameiy Moszkvától nem messzire fekszik és más repülőterekről is. egész napon át indulnak repülők azokba a járások­ba, ahol a kommunizmus nagy építke­zései folynak. Csak az utóbbi időben körülbelül 1000 tonna különféle terhet szállítottak a szovjetpilóták a sztálini építkezésekhez. Ezeken a légivonalakon, nagy távol­ságokon és gyorsaságokon gyakorlott pilóták dolgoznak, akik között már olyanok is vannak, akik két-, sőt több­millió kilométert is átrepültek. Dobrudzsa mérhetetlenül gazdag vi­dék, habár a múltban elhanyagolt te­rülete volt Bulgáriának. Ma is jellem­zője a hideg tél, a forró, száraz nyár, kevés csapadék és az erős, száraz sze­lek. Az a tény, hogy kevés az erdő, növeli a szél káros hatását és elősegíti a talaj kiszárítását. Csak most az or­szág szocialista építésének következ­tében vált lehetségessé, hogy Dobrud­zsa népét és a dunai síkságot meg­védjék a természet viszontagságai­tól. A szovjet tajwsztalatok felhasz­nálásával, s a szovjetnép-ek példáinak megvalósításával Dobrudzsa lakossága megváltoztatja a természetet. Ä Bolgár .Kommunista Párt és népi kormány vezetése alatt már két év óta folytatnak kísérleteket erdősávok létesítésével, ebben az évben pedig már tervszerint létesítik az erdősávo­kat. 800 kilométei hosszúságban 9 védőerdősávot létesítenek, hogy a ta­lajt megvédjék az erős szelektől. Ilyen széltörők egyike, amely 70 kilo­méter széles és 70 kilométer hosszú a bolgár-román határtól déli irányban, egészen Balcsikig a Fekete-tenger partjáig húzódik. A másik védőerdő­sáv 80 kilométei hosszúságban lesz a Duna jobbpartján Tutrakan és Szi­lisztria városok között. A további széltörők, amelyek közül némelyek még a 220 kilométer hosszúságot is meghaladják egész Dobrudzsa belső területére hatolnak majd. Minden széltörő három sávban fog húzódni. A külső sávok erdei fákból, a középső sáv pedig gyümölcsfákból fog állni. A védőerdősávok összterülete, melye­ket az 1951—55-öe években létesíte­nek, meghaladja a 23.600 hektárt. E terv megvalósítására Dobrudzsában erdőiskolákat létesítettek, melyek ez évben 40 millió csemtét adnak. Ez a nagy mű jelentősen hozzájárul Bulgária népa életszínvonalának eme­léséhez, és megszilárdítja a népi de­mokratikus Bulgária gazdasági erejét. A sztálingrádi vizi-villanysroniű ép iésének kuíaSómunkálatai beíeje^ődiek A sztálingrádi vízi-villanyerőmű é|Hősinek va.:.-rnctüiyi ie vez-' es l-.'a tó munkálatai már véget értek. Most az építők és segédüzemek részére te­lepeket építenek. A sztálingrádi vízi-villanyerőmű építésének egyik főrésze a gát, mely­nek hossza több mint 5 kilométer, ma­gassága pedig 45 méter. A gáton duplavágányú vasútvonal és autóút lesz. A balparton áll majd a vízierö­mű épülete. A sztálingrádi vízgyűjtő teljes fel­építéséhez még nagyon sok munka szükséges. Csupán a Volgán több mint 60 millió köbméter földet kell még kiásni, 50 millió köbméter föld­réteget kiemelni és körülbelül 5.5 mil­lió köbméter vasbetont lerakni. Új gépek a szovjet mezőgazdaságban Azon nagy feladatok, amelyeket a szovjet mezőgazdaságnak meg kell oldania, nagyobb követelményeket kí­vánnak meg az ipartól is. Hogy a fal­vakon a kolhozisták sikerrel teljesít­hessék feladataikat, a gyárak munká­sai, mérnökei és konstruktőrjei állan­dóan új és tökéletesebb mezőgazda­sági gépek előállításán dolgoznak, hogy a kolhozistáknak, a szovhozok és a gépállomások, valamint a traktor­állomások munkásainak megkönnyít­sék munkájukat a mezőgazdaságban. _ így a mezőgazdasági gépeket elő­állító „Gomszelmas" gomeli üzem a hernyótalpas kombájnok szériagyár­tását kezdte meg, amely teljesen gé­pesíti a munkát, arat csépel és a szalmát összepréseli és így 150 em­ber munkáját végzi el. Továbbá az üzemben egy olyan hordozható agre­gátot kezdtek gyártani a takarmány szárítására, amely teljesen gépesíti a mosást és szárítást. Szyzranban a' rizsszedőgépek széria gyártását kezdték meg. Ez az agre­gát, amely traktoi után dolgozik, egy óra alatt, egy hektái rizst arat le, amivel 16 személy munkáját helyet­tesíti. Tavasszal az üzemekből a kol­hozokba a gépek egy ;k olyan új fajtá­ját küldték, amely elvégzi a krumpli ültetést és 10 ember munkáját helyet­tesíti. A szovjet tervezők olyan új trak­tort készítettek, amelyet a meredek lejtőkön való munkához alkalmaznak. A traktort ellátják egy ekével elől és egy ekével hátúi. És ez a traktor úgy dolozza meg a földet, hogy a végeken nem fordul meg. Kollektív sztahanovista munka az építkezéseken A moszkvai állami egyetem építke­zésén az 5. csoport kollektívája grá­nittal és fehér keramikával rakja ki az épületet. Ez a kollektíva mos nagy feladat előtt áll: összesen 252 ezer négyzetméter falat kell kiraknia. A munkások sok brigádja, akik a falak kirakásán dolgoznak, a szocialista versenyben már a munka magas ter­melékenységét érte el, és május má­sodik felében a munkások már a jú­niusi tervet kezdték teljesíteni. Az 5. csoportban most már nem­csak egész brigádok, hanem egész szakaszok vannak, amelyekben a munkások elérték azt, hogy úgy dolgoznak mint egy sztahanovista kollektív. Például azon ^ szakaszon amelyet Kozsanev elvtárs vezet, egyetlen munkás sem teljesíti a ter­vet 180 százalékon alul. Ez a mun­káskollektíva elhatározta, hogy kihar­colja a »szthanovista kollektív mun­kaosztálya« elnevezést. A kollektív tagjai kihívták Moszkva építőmunká­sait és az egész moszkvai kerület építőmunkásait a sztahanovista kollek­tívmunkába szocialista versenyre. Jel­szavuk: Sztahanovista brigádoktól, sztahanovista szakaszokig! Ennek az osztálynak a felhívása a többi osztályok nagy lelkesedésével és segítségével találkozott a moszkvai egyetem építésén. A versenybe bekap­csolódott a moszkvai építő-kombiná­tok sok munkása is. A Központi Nemzeti Bizottság felhívása A Nagy-Bratislava területén levő összes magyarnyelvű iskolákba a beiratás 1951 június 28-tól június 30-ig lesz éspedig naponta délelőtt 8—12 óráig és délután 3—6 óráig. A bratislavai magyar napközi ott­honokba s óvodákba, a magyarnyel vü nemzeti iskolákba (volt népisko­la), a középiskolába (volt polgári) és a gimnáziumba a beiratás a Kalin­csiak utca 4. szám alatti magyar­nyelvű nemzeti iskola helyiségeiben (a pedagógiai gimnázium mellett) és a magyar napközi otthon s óvoda helyiségében Palacky u. 8. szám alatt (volt Notre Dame kolostor) lesz. A bratislavai magyarnyelvű szak­iskolákba, és pedig a felső iparisko­lába (gépészeti, elektrotechnikai és építészeti felső ipari iskola mind a fiúk mind a leányok részére) és a gazdasági (volt kereskedelmi) isko­lába a beiratások a Kalincsiak utca 4. sz. alatt lesz. IX. A petrzsalkai (Bratislava XI.) ma­gyarnyelvű nemzeti iskolába, a peth zsalkai magyar napközi otthonba s óvodába, a magyarnylevü középisko­lába (volt polgári), a gimnáziumba és a magyar nyelvű szak iskolákba (felsöipariskola és gazdasági iskola) a beiratás a fentemlített idő­ben a petrzsalkai magyarnyelvű nemzeti iskola helyiségeiben (Jáno­csiak u. 4. sz. alatt. III. A prievozi (Bratislava XII.) ma­gyarnyelvű nemzeti iskolába a be­Íratás a fő-utca szlovák nyelvű nem­zeti iskola helyiségeiben, a prievo­zi magyar napközi otthonba, óvodá­ba a beoiratás a fő-utcai szlovák napközi otthon, óvoda helyiségeiben lesz a fentemlített időben a Kalin­csiak u. 4. sz. alatt lesz. IV. A beiratás alkalmával a szülök, illetve a diákok a következő okmá­nyokat kötelesek felmutatni: 1. Napközi otthonba beíratott gyermeknél a születési bizonyít­ványt, az anya munkaadójának bizo­nyítványát az anya alkalmazotti vi­szonyáról, vagy további három kis­korú gyermek születési bizonyítvá­nyát. 2. Nemzeti iskola I. osztályába be. iratott gyermekeknél a születési és oltási bizonyítványt. 3. minden más gyermeknél az utol­só iskolai végbizonyítványt.

Next

/
Thumbnails
Contents