Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-06 / 106. szám, vasárnap

U J SZÖ 1951 május 6 PÉLDÁNK A SZOVJETHADSEREG Európa középpontjában, a berlini Treptov-parkban a szovjet felszabadító-katona monumentális bronz szobra áll. A szovjetkatona lába alatt a fasiszta horogkereszt hever. Egyik kezében kardot tart, amely a horogkeresztet vágja darabokra, a másikkal a megmentett gyermeket szorítja melléhez. A gyermek az emberiség örömteli jövendőjének szimbóluma. A szocializmus országának becsületes és nemes katonája az egész világon ott él a-z emberiseg emlékezetében. A szovjetkatona, akit Lenin és Sztálin pártjának nagy eszméi neveltek, akit arra neveltek, hogy tiszteletben tartsa a nagy és kis nemzetek jogait, és aki az ellenség elleni harcban, amely ellenség hazája ellen támadott, a bátorság és merészség példaképe. A szovjetkatona bátran indult harcba a hitleri katonai masinéria ellen és eltiporta azt. Hazája iránti forró szereti te erőt adott neki a küzdelemhez. A haza védelmének eszméje győzelemről győzelemre vezette a legnehezebb harcókban. A sztálingrádi történelmi csatában a szovjetkatona jelleme, lelkülete legmélyebb gazdagságáról tett tanúságot. A kemény és ádáz küzdelemben megmutatta törhetetlen akaratát és végtelen szeretetét a haza iránt, amely őt nevelte. A sztálingrádi győzelem után és később a további küzdelem során, a Kurszknál vívott éppoly kemény csatában a szovjetkatonák vereséget mértek a fasiszta betörőkre és kiűzték őket hazájukból. A szovjethadsereg minden katonája és tisztje, aki résztvett az ellenség elleni harcban, a nagy Sztálír: szavait hordozta szíve mélyén: „Rátok úgy tekintenek fel a leigázott európai nemzetek, amelyek a német hódítók igájába kerültek, imint felszabaditójukra. A ti feladatotok nagy felszabadító küldetés. Legyetek mindannyian méltók erre a nagy küldetésre." A szovjetkatona, aki hazája határain ,

ttúl harcolt, tanúsápot tett hősiességéről és nemességéről. .' Egy példát hozok fel azok közül a •'hőstettek közül, amelyeket a szovjetkatonák a nemzeteknek a fasiszta járom alóli felszabadításáért véghezvittek. Geraszimov.csovo lengve! falucska környékén ádáz harc fejlődött ki. Az Irta: PRUDCSENKO őrnagy. ellenség őrült ellenállást tanúsított. Annak a zászlóaljnak, amelyben Grigorij Kunavi szovjetkatona szolgált, ellenséges golyószóró állta útját Grigorij Kunavi jelentkezett, hogy az utat szabaddá teszi és merészen megközelítette az ellenséges golyószóró fészkét. Amikor már céljához közel ért, géppuskájából megindította a tüzet, de a jól fedezett golyószóró nem hallgatott el. Amikor Kunavi az öszszes golyóit kilőtte, a golyószóróra ugrott és saját testével akadályozta meg a további lövöldözést. A zászlóalj erre megindította a támadást. A falut felszabadították. A falu lakosai Grigorij Pavlovics Kunavi szovjethős élete árán nyerték el szabadságukat. A falu felszabadulása évfordulóján tartott gyűlésen a helybeli földművesek a következő határozatot hozták: Grigorij Pavlovics Kunavi szovjetkatona nevét örökre beírják Geraszimovicsovo falu tiszteletbeli polgárai névsorába. Nevét márványtáblába vésik és a falu közepén helyezik el. Azt az iskolát, amelybe a földművesek gyerekei járnak, elnevezik Grigorij Kunavi nevéről. Kérik, hogy a tanítók minden esztendőben, a tanítást az első osztályban is e hősről való elbeszéléssel és harcostársairól való megemlékezéssel kezdjék, kiemelve, hogy az ő vérük hozta meg a lengyel gyremekek számára a boldogságot és a szabadságot. A gyermekek ezt az oktató elbeszélést . vigyázzban hallgatják végig, hogy szívük megteljen lelkesítő emlékezéssel, orosz testvérükre, a hős szovjetkatonára. így lett Kunavi szovjetpolgár a szabad Lengyelország tiszteletbeli polgárává. Mint Matroszov, a szovjethadsereg katonája, aki saját testével fedte be az ellenséges erőd lőrését és életét áldozta, hogy felszabadítsa Csernuska szavjetfaiu népét, úgy Grigorij Kunavi is igazi hőstettet vitt véghez, hogy felszabadítsa egy lengyel falu földműveseit. A szovjet felszabadító katona emléke örökre élni fog a hálás nemzetek szívében. A lengyel nép számoá emlékműben örökítette meg a szovjetkatona hősiességét. Varsóban több ilyen emlékművet állítottak fel. Ezek közül az egyiken a következő szavak • •• állanak: „Dicsőség a szovjethadsereg hőseinek! Azoknak a fegyveres elvtársaknak emlékezetére, akik életüket a lengyel nep szabadságáért és függetlenségéért áldozták, emelte Varsó város lakossága ezt az emlékművet 1945-ben." Az emlékmű hatalmas alapzatát mindig virágtenger borítja. A lengyel nép mély tisztelettel őrzi felszabadítóinak emlékét. A szovjethősök emléke ihleti az új demokratikus Lengyelország építőit, hogy hősökké váljanak a munka frontján és hazájukat felvirágoztassák. A román, lengyel, csehszlovák, bolgár, albán és magyar nép tanúi voltak a szovjet felszabadító hadsereg katonái és tisztjei nagy hősiességének és bátorságának. 1945 májusában Budapesten a Sza-. badság-téren magasba törő emlékmű nőtt ki, amelyet ötágú aranycsillag övez. Ez úgy "áll ott, mint a magyar nép nagy hálájának és szeretetének kifejezője, amelyet a felszabadító szovjethadsereg iránt érez. A szovjethadsereg úgy, mint a fasiszta Németország elleni harcban, a távolkeleter, lapán ellen is bizonyítékát adta hősiességének és bátorságának és megnyerte Mandzsúria és Észak-Korea felszabadított nemzeteinek háláját és szeretetét. Fendzsanban a Maragon-hegy tetején óriási obeliszk emelkedik az ég felé és a következő szavak vannak belevésve: „Az egész nép hálája a nagy Sztálin felé fordul, a japán imperializmus felett aratott győzelem ihletője és megszervezője felé. amely győzelem vérrel pecsételte meg a nagy Szovjetunió és Korea népei közti barátságot. Dicsőség a nagy Szovjetunió hadseregének, amely felszabadította Korea népét a japán iga alóf és megadta Koreának szabadságát és függetlenségét!" Az ázsiai és európai világrészen számos emlékmű áll, amely kifejezésre juttatja a népeknek a szovjet felszabadító katona iránti háláját. Nyolcszázmillió ember áll a demokrácia és a szocializmus zászlaja alatt és a nemzetközi reakció gaz támadásai ellenére is sikeresen halad előre az építés útján az új élet felé. A szovjet katonai dicsőség emlékművei örökké emlékeztetni fogják a világ nemzeteit a felszabadító szovjethadsereg nagy hősiességére. /Q szovjelkalonák ajándéka A házon túl, amelynek padlásáról Csernis megfigyelését végezte, egy másik, ugyanolyan magas ház állott. Ennek ablakából időnként lángnyelvek csaptak elő: tüzeltek az aknavetők. Iván Antonovics először a földre akarta állítani »szamovárjait«. Az udvaron ezért ki kellett volna vágni néhány gesztenyefát, mert zavarták a tüzelést. Hajeckij már le is ment a pincébe, hogy fűrészt vagy fejszét szerezzen. Ferencet magával vitte, mint tolmácsot. Az öreg festő, mint sok más menekült, a front nyomában haladt egészen a fővárosig. Ferenc már sok embert ismert az ezredben — főtörzsőrmestereket, írnokokat, politikai tiszteket — és ha helyet változtattak, mindig Iván Antonovics »gazdaságát» kereste. Az aknavetők mellett sohasem maradt éhes. Karmazin és Csumacsenko zászlóaljparancsnok, söt még a katonák is szükség esetén tolmácsnak használták. A festő büszke volt erre és »partizánnak« nevezte magát. Homa Hajeckij, bár dicsekedett azzal, hogy már jól »sprechoI« magyarul, valahányszor lement az óvóhelyre, magával vitte Ferencet is. Az óvóhely tele volt asszonyokkal, gyerekekkel, öregekkel, akik a cók-mókok tetejéről, a három sorban elhelyezett matracokról emelték fel a fejüket. — Mint valami vagonban — jegyezte meg Hona Hajeckij és otthonos pillantással végignézett az óvóhelyen. A magyarok, amikor Ferenctől megtudták, hogy az orosz fűrészt meg fejszét keres, megriadtak Halálra ijesztette őket a propaganda az soroszok vadállati kegyetlenségeiről«. Amikor meglátták a bajuszos fekete Homát finom rohamkésse! az oldalán és géppisztollyal a vállán, meg voltak győződve, hogy most kezdődnek a kegyetlenkedések. A gyermekek anyjuk szoknyájához bújtak és tele tüdőből ordítottak. Azt hitték, hogy ez a csillagos sapkájú bajuszos katona mindjárt elfűrészeli vagy kettéhasítja őket a fejszével. — Miért zajonganak? Mit »sprecholnak dajcsuk? — kérdezte Homa mogorván a tolmácsot. Amikor komoly dologról volt szó, Homa mindig szigorúan fordult barátjához és nem engedett meg semmiféle pajtásságot. —

1 Kinek tartanak ezek engem? Ferenc megmagyarázta. — Nyugalom! — emelte fel kezét a katona. — Mondd meg, hogy neiti fűrészelem el őket, ketté se hasítom. Mondd meg, hogy a gesztenveíákat akarom kivágni, mert zavarnak bennünket. Nem tudni, hogyan fordította le Ferenc, de szavai után az óvóhely lakói felbátorodtak, néhányan kérlelni kezdték a »pán kapitányt«, hogy ne vágja ki a gesztenyefákat, — ez poroletárnegyed és a munkásgyermekek nyáron nem látnak semmi más zöldet, csak a gesztenyefákat. Sajnálja meg őket a »pán- kapilány« ... Horn i megfeledkezett az európai etikettről, elgondolkodva vakarta tarkóját, aztán fogta a két fejszét és kijelentette, hogv ezt ő maga nem döntheti el, hogv van magasabbrangú parancsnoka is. Az óvóhelyről Hajeckij nyomában küldöttséget küldtek fel a »magasabbrangú« parancsnokhoz«. Iván Antonovics, míg a bőbeszédű asszonyküldöttséget hallgatta, szeme sarkából néha a csupasz, megfeketedett gesztenyfákra pillantott. Piszeorrő, széles arcának kifejezése nem kecsegtetett reménnyel. Látta, hogy Hajeckij és Osztrovszkij fejszével a kezükben a fa mellé álltak. — Vágd! — adta ki a vezényszót Bagirov főtörzsőrmester. — Várj! — emelte fel lassan kezét a főhadnagy. — Abbahagyni! — kiáltotta Bagirov. Iván Antonovics lassan végignézett az udvaron, mintha a gazdája' lenne és valami belső újítást talált volna ki. — Jól van — mondta. — Maradjanak meg. Az apróságaik, majd ha ezek alatt a zöld fák alatt játszadoznak a háború után, hadd emlegessenek jó szóval bennünket. így van, elvtársak? — így! — válaszoltak a katonák. — így! És a főhadnagy megparancsolta, hogy a házban az ablakok mellett állítsák fel az aknavetőket._A magas állásban a gesztenyefák nem zavarták az aknavetők munkáját. Még az asszonyok is megértették, hogy az első és második emeletről kevésbbé biztonságos a tüzelés, mint az udvarról. De mind ők, mind a katonák örültek, hogy Iván Antonovics megkegyelmezett a gesztenyefáknak. Szép látvány volt, amint az elgyötört arcú anyák körülvették a főhadnagyot és megköszönték az ajándékot, amellyel a század megörvendeztette a külváros gyermekeit. Ferenc pilláin könny rezgett. Tudta, hogy eljön az idő, amikor a katonák ajándéka kizöldül a gyermekek örömére, akik a dunaparti városban alig látták még magát a Dunát és nem mentek a fehérvillás üdülőhelyekre, mint a gazdagok gyerekei. A. Goncsar JíaiHd/ j/cuctiz+ea dčcsô NTHEZ PÜSKAYAL ZffíÄNflB 0 MB Ä Z Ö ELLEN Iljgacskin százados felébredt, köpenyét összébb húzta magán. IlyenKor, októberben már hűvösebb idők járnak. Ránézett órájára, félötöt mutatott. — Megint csak két órát tudtam aludni — gondolta. Nagyon fáradt volt. Hetek óta alig két-három órára tudta lehajtani a fejét. Feje zúgott, karjait ólomsúlyúnak érezte. Alig lépett ki az ajtón, légnyomás vágta a földhöz. A fasiszták megkezdték a tüzelést. Iljgacskin fölkelt, leporolta a kabátját, Rjepa közlegény szaladt felé. — Százados elvtárs, nem sebesült meg? Iljgacskin a fejét rázta. — Megszokhattad volna már Rjepa, hogy mi, sztálingrádiak, nem egykönynyen halunk meg. Egy újabb aknavetősorozat megint a földre kényszerítette őket. A kormos, leégett falak fölött most egy Junkers 87-es fasiszta repülőgép tűnt fel hirtelen, géppuskatűzzel árasztva el a környéket. — Átkozottak — mondta a százados —, tudják, hogy kevés a légelhárító lövegünk — azért sétálnak fölöttünk ilyen nyugodtan ... — Százados bajtárs — fogta meg hirtelen a karját Rjepa —, mi is le tudnánk ezeket lőni... Iljgacskin érdeklődve nézett rá, fáradt szemében új tűz gyulladt ki. — Hogy gondolod, Rjepa? * Éjszaka nem feküdt le egyikük sem. A százados hosszabb számításokat végzett. Hogyan is lehet páncéltörő puskával lőni a fasiszták zuhanóbombázóit? Bonyolult táblázatot kellett készíteni. Számításba kellett venni a lövedék kezdősebességét, a repülőgép átlagsebességét. Mire elkészültek, má

r közeledett a hajnal. A fasiszták állásai még hallgattak. Rjepa óvatosan kúszott az egyik szomszédos ház felé. Ez már „senki földje" volt. Az udvaron egy nagy kocsikerék hevert. Ezt kellett megszereznie. Óvatosan, méterről-méterre haladt előre. Nem tudhatta, melyik pillanatban tüzelhet rá egy fasiszta mesterlövész. Végre sikerült. Nem vették észre! Megragadta a kereket, aztán úgy^ ahogy jött, óvatosan kúszot vissza, maga után húzva a zsákmányt. Ahogy beért a fedezékbe, munkához láttak. Cöveket vertek a földbe, rászereltek egy tengelyt, arra meg ráillesztették a kocsikereket. A páncéltörő fegyvert a kerékre, törzsét pedig a küllők közé erősítették. — Hát nem éppen a legújabb típusú gépágyú — de ha nincs más, ez ;s megteszi — nevette el magát Iljgacskin, mikor elkészültek. — De mi sztálingrádiak vagyunk, százados bajtárs! — válaszolt Rjepa. Reggel újra megszólaltak a fasiszták aknavetői, újra dübörögtek a becsapó lövedékek, jólismert kesernyés szaggal árasztva el a levegőt. Megjelent az első fasiszta gép is. Zuhanóbombázó volt. Rjepa villámgyorsan megbecsülte magasságát, a táblázat szerint beállította az irányzékot és a csövet ráfordította a repülőgépre. Gondosan célzott, majd elrántotta az elsütő billentyűt. A motorból láng csapott ki. A repülőgép hirtelen fejére állt és dugóhúzóba perdülve zuhant le. — Hurrá — zúgott fel száz torokból. Rjepához odarohantak bajtársai a szazadból, Ölelgetni kezdték. Sapkák repültek a levegőbe. Rjepa ezen a napon még két fasiszta gépet lőtt' le. (V. Grosszman elbeszélése nyomán.) Sötét éjszaka volt. Csak a tüzérségi sortüzek villantak fel vörösen a látóhatáron. Aztán rakéták röppentek az égre és a hídnál álló német fényszóró sugarai végigsepeirték a felhőket. Két kilométernyire a hídtól Nagya, Sura, akit tréfásan Csizsiknek is becéztek és Sztyepány apó osontak a parthoz. Két partizán vitte utánuk a robbanóanyagot és egy rövid fatörzset. Este óta zuhogott a hideg eső. A lányok gyorsan levetkőztek és splrtusszal bedörzsölték a testüket. Óvatosan vízre eresztették a fatörzset. Sztvepán apó a lányokhoz lépett. Tudta, hogy a biztos halálba mentek. Valami kedves, szívből jövő szót szeretett volna mondani nekik, de nem találta a megfelelő szavakat. Csak megölelte és megcsókolta a lányokat. Először Nagya lépett a vízbe, utána Sura. A hideg víz szinte égette a lábukat, akaratlanul felkiáltottak. — Lányok, vissza! — mondta volna Sztyepán apó, de azok a fatörzsbe kapaszkodva, már eltávolodtak a parttól. Az öreg kozák csak állt a parton és a sötétségbe bámult. Zúgott a víz, a bokrokon eső dobolt, Sztyepán apó arcán könnyek peregtek. Ügy tűnt neki, hogy saját lányait küldte a halálba.., i<j»tlAl * A zavaros, hideg víz gyorsan ragadta magával a lányokat, odacsapta őket a kövekhez, úszó fatörzsekhez. De Sura nem érezte a fájdalmat. Az első percben mintha tűz égette volna végig a testét, aztán ujjai megdermedtek, lábában görcsöt érzett. — Csak elérjük ... csak elérjük! — suttogta halkan Nagyának. Koromsötétben úsztak. Csak néha villantak fények a víz felett. Egyre világosabban hallották a hídon átdübörgő kocsik zaját. Váratlanul egy fényszóró sugara suhant v^gig a folyón. Sura erősen megragadta a fatörz- et és a víz alá dugta a fejét. Ügy tűnt neki, hogy a fényszóró sugara megállt rajtuk és többé nem vehetnek lélekzetet... Amikor Sura felbukott, újra sötétség vette körül őket. A fényszóró sugara az égen kóborolt. A lányok előtt vastag, sötét oszlop magasodott fel. Nagya ügyesen hozzáerősítette a kötelet. A fatörzs megállt. A lányok mozdulatlanul feküdtek a vízben. Fejük felett csikorogtak a deszkák, tompán zúgtak az autómotorok, lópaták dobogtak. Rekedt hang kiabált németül: — Gyorsan, gyorsan! Nagya leszedte övéről a pergamentbe csavart robbanóanyagot. — Másszál, Csizsik. Sura óvatosan kiemelkedett a vízből, megragadta a cölöpöt, felmászott Nagya vállára — de tovább nem tudott menni. Jobblába erősen fájt. Megérintette térdét. Éles fájdalom hasított lábába, ujjai meleg folyadékot éreztek. „Vér ... beleütköztem egy fatörzsbe" — gondolta Sura. — Gyorsabban, Csizsik, gyorsabban! — suttogta Nagya. — Mindjárt, Nagya! — Sura igyekezett erőt venni fájdalmán. Elgémberedett ujjai nem akartak engedelmeskedni. Szájába vette jobbkezének ujjait, hpgy felmelegítse. Végre sikerült felkötnie a két csomagot. Lába borzasztóan fájt, egész teste reszketett^ nem volt ereje, hogy elfojtsa remegését. Az első cölöpöt végre aláaknázták. Sura nem emlékezett rá, hogyan kötözte fel a csomagokat a második cölöpre. Feje szédült, gondolatai zavarosan keringtek. Erőtlenül lecsúszott. . Nagya összekötözte a gyújtózsinór végét, a gummizsákból elővette az öngyújtót és testével takargatva a lángot, meggyújtotta a zsinór két végét. Az apró láng gyorsan futott végig a zsinóron a csomagok felé. A német örök hirtelen kiáltozni kezdtek Bizonyára észrevették a lángot. Két lövés dördült, utána ééppisztolysorozat. Naava vállonragadta barátnőjét és a víz alá bukott. Hirtelen érezte, hogy Sura teste megrándult... Azután elvesztette eszméletét. A híd robbanását sem hallotta már. * Egy kis tanyán tért magához. Fejkendős öreg parasztanyóka hajolt főléje. — Pihenjél csak leányom, jó munkát végeztetek, azóta sem tudnak közlekedni a hídon ... a barátnődön pedig már úgysem tudsz segíteni... Nagya visszahanyatlott az ágyra. — Megfizetnek ezért is az átkozottak. Megbosszullak, Csizsik. (P. Ignatov feljegyzéseiből,)