Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)
1951-05-20 / 117. szám, vasárnap
Világ proletárjai egyesüljetek! A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1951 május 20, vasárnap 2 Kčs IV. évfolyam, 117. szám A CsKP távirata a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához Drága Elvtársak ! A Csehszlovák Kommunista Párt megalapításának 30. évfordulója ünnepségének napján a legforróbb testvéri üdvözleteket küldjük Nektek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom megvilágította népünk számára is az utat és hazánk legjobb fiai és lányai, Lenin és Sztálin dicső Pártja példája által vezetve, Csehszlovákia Kommunista Pártjába tömörültek. Végigtekintve Pártunk 30 éves hősi áldozatteljes és véres harcain és a szocialista jövő nagyszerű távlatait szemlélve, újra tudatosítjuk, hogy Pártunknak milyen felbecsülhetetlen segítséget nyújtott kezdettől fogva 30 éven keresztül a szov jetnép dicső vezetője, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja. Nektek, drága elvtársak, állandó segítségeteknek köszönjük, hogy Pártunk nem tért le a helyes útról, segítségeteknek köszönhetjük történelmi győzelmünket és mindazokat a sikereket, amelyeket Csehszlovákia munkásosztálya és dolgozó népe a CsKP vezetésével elért. Különös büszkeséggel és hálával emlékezünk arra, hogy főként a Bolsevik Párt zseniális vezetői, V. I. Lenin és V. J. Sztálin voltak személyesen Pártunk segítségére. Hálával emlékezünk arra, hogyan volt Lenin elvtárs Iö21-ben Pártunk segítségére első lépéseinél. Hálával emlékezünk arra, hogyan volt Sztálin elvtárs 1925-ben a Kommunista Internacionále Végrehajtó Bizottsága csehszlovák bizottságának ülésén Pártunknak segítségére abban, hogy győztesen vezesse le harcát a jobboldali opportunistákkal és kijelölte Pártunk számára a forradalmi utat. Es a Kommunista Internacionálé VI. kongresszusa volt az, amelyen a szovjetelvtársak döntő segítségével megtárgyalták a Csehszlovák Kommunista I Pártban uralkodó helyzetet és lerakták brilsevizálásának alapjait. Akkor került a CsKP élére Lenin és Sztálin országunkban legjobb tanítványa, Klement Gottwald elvtárs, aki ettó'l az időtői kezdve mgbízhatóan irányítja Pártunkat. A történelembe örökre be lesz írva, hogy a Szov jetunió Kommunista (bolvik) Párt ja és személyesen Sztálin elvtárs voltak segítségére népünknek abban, hogy megedzze a nemzet szabadsága és a szocializmus győzelme szempontjából legszükségesebb fegyvert hazánkban, — Csehszlovákia Kommunista Pártját. Pártunk tőletek tanulta meg, drága elvtársak, elsajátítani és érvényesíteni Marx, Engels, Lenin és Sztálin legyőzhetetlen tanát. Tőletek tanultunk, drága elvtársak, bolsevik engesztelhetetlenséget a jobboldali és „baloldali" opportunisták ellen, éberséget az osztályellenséggel szemben, ami Pártunknak mindig lehetővé tette, hogy leszámoljon az árulókkal és hogy különösen a legutolsó időkben leleplezze és ártalmatlanná tegye soraiban az imperialisták veszélyes ügynökségét. Ti tanítottátok Pártunkat arra, hogy kritikával és önkritikával edzze sorait, őrizze a pártépítés alapvető lenini elveit, a demokratikus centralizmus elveit. Tőletek tanulta Pártunk, drága elvtársak, elmélyíteni és szemefényeként őrizni kapcsolatát a dolgozók tömegeivel, tanítani a tömegeket és tanulni a tömegektől, hogy így a munkásosztály szeretett élcsapatává. Csehszlovákia egész dolgozó népe elismert vezérévé váljon. És a Bolsevik Párt által nevelt, a nagy Sztálintól vezetett dicső Szovjet Hadsereg volt az, amely népünknek a hitleri megszállás sötét évei után megnyitotta az utat a szabadsághoz és szocializmushoz. I Ma, amikor hazánkban a szocializmust építjük, a ti tapasztalataitok a szocialista iparosításban, a szocializmus építésében a falvakon, az osztályellenség elleni harcban, a tanulság kimeríthetetlen forrását jelenti számunk ra. Könnyebben haladunk a helyes úton, mert ezt az utat nagy áldozatok árán a Szovjet nép tisztította meg előttünk és mivel ezen az útunkon a biztos irányt a legmegbízhatóbb iránytű, Lenin és Sztálin tanítása adja meg. Ennek köszönheti hazánk hatalmas ütemű fejlődését, amelyen keresztülment a szov jethadsereg által történt felszabadítástól és különösen az elmúlt 3 év során. Minderről megemlékezünk ma, a Csehszlovák Kommunista Párt alapítása 30. évfordulójának napján. Egyben ígérjük Nektek, drága elvtársak, hogy rendületlenül haladni fogunk továbbra is ezen az úton, hűen a Szovjetunió dicső Kommunista (bolsevik) Pártjához, hűen az egész világ dolgozóinak vezéréhez és tanítójához, a nagy Sztálinho. Mint szemünk fényét fogjuk őrizni és szilárdítani Pártunk erejét, egységét, s akcióképességét, amely a szocializmus építésénél a nép legmegbízhatóbb fegyvere. Eközben továbbra is tanulni fogunk a szovjetnép és szülőpártja, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja gazdag tapasztalataiból. Munkásosztályunkat és népünket a szocializmus további szorgalmas építésére, a Szovjetunió vezette világbéketáborának erősítésére fogjuk vezetni. Éljen a Kommunista és munkáspártok törhetetlen testvéri szövetsége, a nemzetek szabadsága, a béke és szocializmusén folyó harcban! Éljen nagy példaképünk, a Szovjetunió dicső Kommunista (bolsevik) Pártja. Dicsőség a nagy Sztálinnak! A CsKP Központi Bizottsága. Pártunk harmincéves harca Rozsnyón 30 évvel ezelőtt, 1921-ben május havában Rozsnyón is megalakult a Kommunista Párt. Körülbelül hatvanan magunkévá tettük a kommunista Internacionálé 21 pontját és elszakadtunk a szociáldemokrata párttól, mert már akkor láttuk, hogy a szocdem párt vezetői a bányabárókkal, a tőkésekkel megalkuvó elemek. Ezt láttuk még 1930ban is, amikor letartóztatták három elvtársunkat, Vaniga Józsefet, Lipplik Árpádot és Hacsik Dezsőt. És míg a munkásság az elvtársak szabadonbocsátásáért általános politikai sztrájkot indított, addig a szocdem vezetők ezt le akarták törni. A munkások azonban nem hallg-attak rájuk és a sztrájk eredménnyel járt, elvtársainkat szabadonbocsátották. A Kommunista Párt megalakulásától kezdve életharc folyt a két párt között és ebben a harcban tisztultak soraink, mert azok az egyének, akik nem értették meg az osztályharc jelentőségét, Pártunktól lemaradtak. Főleg a polgárság sorából toborozódtak ezek az opportunista elemek. 1922-ben Rozsnyóbányáról bérharcot indítottak a bányászok a Párt segítségével. A szocdem vezetők ekkor is a bányabárók segítségére siettek és együttes erővel letörték harcukat. A bányászok nagy része elfordult a szocdemektől és a Kommunista Pártban, valamint a vörös szakszervezetben bízott. 1923-ban a Pártot nálunk Roth Ernő, Kovács László, Ambrus László, Lakos András és Fábry Ferenc vezették. 1926-ban Rozsnyó és környékének munkássága a szavazásokban kifejezésre juttatta, hogv a CsKP-t követi. Már nemcsak a városnak volt kommunista polgármestere, hanem több környező község élén is. kommunista állt. 1928-ban a rozsnyói nárttagok résztvettek a zólyomi Vörös-napon. Ebben az időben szervezte meg a Párt üzemi sejtjeit is. A gazdasági válság idején fokozódtak Pártunk harcai. 1930-ban a FABRY FERENC — munkáslevelező kapitalisták le akarták szerelni a szlabosi, gömörhorkai és kuntapolcai gyárakat. Pártunk ez -ellen akciót indított, amelynek során eljött közénk Pelsőcre Klement Gottwald elvtárs. Az akció sikerrel járt, megakadályoztuk a gyárak leszereléseit. A burzsoázia ezután még nagyobb terrorral lépett fel ellenünk. Kénytelenek voltunk illegalitásban dolgozni. Elvtársainkat sorra dobták ki az üzemekből, munkahelyeikről. 1933-ban Rozsnyó bányászai Vörös-napot rendeztek és ekkor is megtámadtak minket a burzsoázia hajcsárjai. Sokat közülünk letartóztattak. 1934-ben Pártunk vezetésével nagy sztrájk folyt a Stracena és Vöröskő vasútépítésnél. Itt a csendőrség belelőtt a munkásságba. De a sztrájk ennek ellenére sikerrel járt. Többen vizsgálati fogságba kerültünk. De hiába vallattak minket, nem tud- i tak meg tőlünk semmit sem. Végül is I ötnapi éhségsztrájk után szabadon bocsátottak bennünket. A terror még jobban fokozódott. Pincékben, erdőkben gyülkeztünk és dolgoztunk. Sokszor bebörtönöztek minket. A május elsejei felvonulások során ezekben az időkben meg akartuk teremteni az egységfrontot a szociáldemokratákkal. A szocdemek vezetői azonban a tőkések kiszolgálói voltak és harcoltak ennek megvalósítása ellen. 1938-ban Pártunkat törvényen kívül helyezték, amikor Horthyék bevonultak ide. A csehszlovák csendőrök átadták ekkor a kakastollas Horthy-Iegényeknek a Kommunista Párt helyi vezetőinek névsorát és megkezdődött a kommunisták legvéresebb üldözése. 18-at internáltak és kevesen kerültek élve haza a felszabadulás után. 1945-ben a szovjet elvtársak segítségével újra nekiláttunk a pártmunkának és ezt a munkánkat Rozsnyón folytattuk a mai napig és folytatni fogjuk a jövőben is, hűen Pártunkhoz és Gottwald elvtárshoz. t PÁRTUNK HARMINC ÉVE BIZON YÍTJA, • —-—- 1 1 —< HOGY HELYES ÚTON J ÁRTUNK, | HOGY A FEJLŐDÉS NEKÜNK ADOTT IGAZAT í RUDOLF SLÁNSKY A CsKP alapításának harmincadik évfordulója alkalmából kiadott új ezüst százkoroltás A testvéri pártok köszöntik a CsKP megalakításának harmincéves évfordulóját A Lengyel Egyesült Munkáspárt távirata: Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Prága Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakításának harmincéves évfordulója alkalmából a legszívélyesebb testvéri üdvözletünket küldjük nektek, elvtársak és őszinte jókívánságainkat munkátok és harcotok sikereihez. A lengyel munkásosztály a Csehszlovákiai Kommunista Pártban, amely a marx-leninizmus elve alapján s a Szovjetunió és Sztálin elvtár* iránti szeretetben nevelődött, mindig megbízható elvtársait látta a harcban. A két háború közötti időben a ti Pártotok az egyedüli volt Csehszlovákiában, amely védte a dolgozó nép érdekét és egyben hazátok szabadságát és függetlenségét is. Mozgósította a népek tömegeit a hitlerizmus veszélye ellen, harcra hívta őket az imperialisták összeesküvése, München ellen és a háború meg a hitleri megszállás idején bátran vitte a harci zászlót a nemzeti és szociális felszabadulásért. Klement Gottwald elvtárs bölcs vezetésével Pártotok hatalmas erővé vált, amely a hős Szovjetunió által történt felszabadítás után szétzúzta a reakció ellenállását és összeesküvését és győzelmesen vezeti a csehszlovák népet a szép, örömteli jövö felé. Kívánjuk nektek, kedves elvtársak, tiszta szivünkből, hogy további haladást érjetek el a szocializmus felé vezető úton, amely úton mindkét nemzetünk együtt halad testvéri barátságban ét együttműködésben. A legszorosabb szövetségbe egyesít bennünket az angol-amerikai imperialista háborús uszítók gyalázatos tervei elleni harc éa az a harc, amelyet Nyugat-Németország felfegyverzése ellen folytatunk a világ összes békeszerető nemzeteivel együtt, a legyőzhetetlen Szovjetunióval és a nagy Sztálinnal az élen. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. A Magyar Dolgozók Pártjának távirata: Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró harcos üdvözletét küldi Csehszlovákia testvéri Kommunista Pártjának megalakulása harmincéves évfordulója alkalmából. Teljes sikert kívánunk Csehszlovákia Kommunista Pártjának ahhoz a harcához, amelyet Csehszlovákia népei élén a béke megvédéséért, az ötéves terv teljesítéséért és a szocializmus építéséért vív. Nem kétséges, hogy a nagy Szovjetunió által vezetett béketáborban, Sztálin elvtársnak, mindannyiunk szeretett vezérének bölcs útmutatását követve, Csehszlovákia Kommunista Pártjának és Gottwald elvtársnak vezetése alatt Csehszlovákia népe ebben a harcban is diadalmaskodni fog. Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára. A Román Munkáspárt távirata: A Román Munkáspárt Központi Bizottsága legszívélyesebb üdvözletét küldi nektek Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakításának harmincéves évfordulója alkalmából. A csehszlovák nép a Csehszlovákiai Kommunista Párt vezetésével hősiesen harcolt a fasiszta megszállók ellen. Csehszlovákiában a dicső Szovjet Hadsereg által való felszabadítás után a csehszlovák nép CsehSzlovákia Kommunista Pártja vezetésével és a testvéri Szovjetunió segítségével nagy sikereket ért el a szocializmus építésében. Mi, akik testvérien egyesítve vagyunk a békeharcban, melynek élén a Szovjetunió és a nagy Sztálin áll, kívánunk nektek, kedves elvtársak, további sikereket a harcban a csehszlovák nép boldog jövőjéért, a szocializmus építéséért és a nemzetek közötti béke és barátság megszilárdításáért. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága. Franciaország Kommunista Pártjának távirata: Franciaország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártjának szívélyes jókívánságait és testvéri üdvözletét küldi megalakulásának harmicéves évfordulója alkalmából. A francia nép nagy figyelemmel kiséri a csehszlovák munkásosztály harcát a népi demokrácia megvédéséért és megszilárdításáért, amelyet az osztályellenség és az imperialisták ellen folytat, akik háborúra szövetkeztek. A francia nép nevében, amely szereti a békét, kívánom Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a csehszlovák nép bölcs vezetőjének, hogy szakadatlanul további sikereket érjen el népi demokratikus köztársaságtok a szocializmus felé vezető úton a nagy Szovjetunió oldalán és megbonthatatlan hűségben a lenini-sztálini tanításokhoz a béke és a demokrácia táborában. Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja! Éljen Sztálin! Franciaország Kommunista Pártja Központi Bizottsága nevében: Jaques Duclos. Izrael Kommunista Pártjának távirata: A CsKP megalakításának harmincéves évfordulója alkalmából az Izraeli Kommunista Párt is küldött táviratot, amelyben legszívélyesebb harci üdvözletét küldi és további sikereket kíván Csehszlovákia szocialista építésében és a békeharcban.