Uj Szó, 1951. május (4. évfolyam, 102-126.szám)

1951-05-17 / 114. szám, csütörtök

1951 május 17 ii j sin 11 A beszolgáltatások igazságos szétírása védi dolgozó parasztságunk érdekeit Dolgozó parasztságunk, a szövetketek tagjai és az egyénileg gazdálkodó k!s- és középföldművesek is örömmel tekintenek a gazdagnak ígérkező termés elé. Nem is olyan sokára, néhány hét múlva megindulnak az állami traktorállomások arató gépei és kombájnok, hogy a parasztságunknak segítségére legyenek a termés gyors betakarításában. Nem árt, ha visszapillantunk a múltba és megnézzük, milyen is volt a helyzet, amikor a hatalom még a gyárosok és nagybirtokosok, a bankárok, spekulánsok és a kulákok kezében volt. A paraszt földjének nagy részét a kulákoktól és más naplopó spekulánsoktól bérelte és holdanként évente sokszor bizony 3—4 mázsa gabonát Is fizetett. Ebben a kis Szlouáklában a k;'s- és középparasztság csak haszonbér fejében 12.000 vagón gabonát adott át munkájának gyümölcséből azoknak, akik a földön nem dolgoztak. Igy aztán a föld bérlője a haszonbérrel minden tíz évben megfizette a föld árát. A dolgozó parasztság kizsákmányolására a kapitalista rendszer lehetőséget adott minden spekulánsnak, — hiszen az állam maga is kizsákmányolta a parasztságot. A háború előtt a parasztság nagyrésze el volt adósodva. Szlovákia parasztságának banktartozása elérte az 5 milliárd koronát és ezért már 6.6 százalékos kamat mellett 25.000 vagón gabonát kellett eladn'a, hogy a kamatokat kifizethesse. Az állam, amely a gyárosok, bankárok és nagybirtokosok védője uolt, nem ezeket, hanem a parasztságot sújtotta a legsúlyosabb adókkal. A parasztság adója 1937—1938-ban 8.400 vagón búza értékének felelt meg. Ezek szerint a dolgozó parasztságnak minden ellenszolgáltatás nélkül a spekuláns földtulajdonosoknak, a bankoknak és az államnak évente 45.000 vagón búzát kellett adnia. A paraszt, ha a föld tulajdonosának a haszonbért ki is fizette búzában, már az adót, meg a kölcsönt, a kamatokat csak pénzben róhatta le, amire aztán el kellett adnia a mée megmaradt gabonáját. Ismerős aztán az a tény is, hogy a kapitalista rendszerben nem voltak szilárd, megállapított árak. Az árak a kínálattól és a kereslettől függtek. A kis- és középparaszt, aki különösen tavasszal és nyár eleién a legrosszabbul állt pénz dolgában, alig várta, hogy elcsépelje gabonáját, hogy abból pénzt kapjon. Viszont éppen a cséplés ideién colt a legnagyobb kínálat, amit aztán a spekuláns gabonakereskedők alaposan ki is használtak és olcsó pénzért felvásárolták a gabonát, sokszor az utolsó szemig is. Tavasszal aztán, amikor a parasztnak már nem volt kenyere, akkor jó drágán kellett visszavásárolnia azt a gabonát, amit ősszel potom áron, olcsón eladott. Ezen a lejtőn aztán nem volt megállás. Nemcsak a gabona, az egész évi kenyérnek való úszott el, hanem el kellett adni a zsírnak szánt disznót is és mindezt meg kellett koplalni. Hogy a dolgozó parasztság megszabadulhasson ettől az embertelen kizsákmányolástól és a holnap örökös b'zonytalanságától, alapjaiban kellett megváltoznia az egész rendszernek. Es ez meg is történt. A fasizmus és a kapitalizmus elnyomása alól felszabadított bennünket a dicső Szovjet Hadsereg. Ezek után nálunk is megvalósulhatott, hogy a föld azé, aki megműveli. Népi demokráciánk levette a dolgozó parasztság vállairól a kamat és az adósság terhét, megszüntette az igazságtalan adókat, a fégrehajtót kihajtotta a faluból és kormányintézkedéssel biztosította a mezőgazdasági termékek eladását és azoknak árait. Nem kell többé már a gabonát háromszor vagy négyszer is a picra vinni és végül mégis potom áron eladni. A földműves szerződésileg biztosíthatja eladását a megállapított árakon. Ma örömmel írhatja alá minden dolgozó paraszt a termelési és beszolgáltatási szerződését, mert nem ad ja gabonáját spekuláns gabonakereskedőknek, az árát ped;g a bankoknak, hanem azt a saját céljaira fordíthatja. Népi demokráciánk minden segítséget megad a dolgozó parasztságnak. Gépesíti a mezőgazdasági munkákat, műtrágyával és nemesített vetőmaggal látja el és sok más segítséget Is nyújt, hogy a paraszt emelni tudja földjeinek hektárhozamát. Amilyen mértékben meguáltozott maga a földművelés, épúgy megváltozott a paraszt élete is. A paraszt kultúréletet kezd élni. Soha még annyi rádió, könyv és újság nem Ľolt a falun, mint amennyi ma van. Meglátszik a paraszt életén, hogy nem spekulánsoknak és bankoknak, hanem saját magának dolgozik. Persze, mindez nem tetszik a falusi gazdagoknak, a kulákoknak. Nem bírnak belenyugodni, hogy nem élősködhetnek tovább a dolgazó paraszt nyakán. Szeretnék viszszaállítani a régi kapitalista rendszert és legkülönfélébb módon igyekeznek aláásni népi demokráciánkat. Ostoba rémhír terjesztésükkel zavart akarnak kelteni, befurakodnak a dolgozó parasztok érdekeit védő szervezetekbe és minden lehetőséget igyekeznek a maguk javára s a dolgozó nép kárára kihasználni. A napokban kerül sor az idei beszolgáltatások szétírására és a szerződések aláírására. A falusi gazdagok, dolgozó népünk ellenségei most is igyekeznek majd zavart kelteni és a beszolgáltatás reájuk eső részét a kisés középföldtnüvesekre hárítani. Ezt pedig nem szabad megengedni. A beszolgáltatások szétfrását azokra kell I bízni és 'azoknak kell végezni, akik dolgozó népünk, a dolgozó parasztság érdekeit nézik, és az osztálvszempontokat szem -lőtt tartják. A kulákokr* olyan beszolgáltatást kell előírniok, hogv azoknak a spekluációra ne maradjon egy szem gabonájuk sem. A kis- és középföldműveseknek ,ua minden lehetőségük meg van rá, hogy emeljék a föld hozamát. Meg van minden előfeltétele, hagy a mezőgazdaságot jövedelmezőbbé tegyék, hisz népidemokráciánk arra törekedik és azt akarja, hogv a föld bőoen teremjen, a földdel dolgozó paraszt pedig jól éljen. Erre kell gondolnia minden dolgozó parasztnak, a multat kell összehasonlítania a jelennel, amikor beszolgáltatási szerződését aláírja. Tudatában kell lennie: ma nem a léhűtőknek és az uraknak dolgozik, hanem minden mázsa búzával a maga és egész dolgozó népünk boldog életének megteremtését segíti elő. CZAPARIK LÁSZLÓ. Meghonosodott már a gútai határban a rizs és a gyapot termesztését tervezik A járási vándorzászló az oroszvári szövetkezeté lett Az oroszvári EFSz-ben a tavaszi munkák ideje alatt jól kifejlődött a szocialista munkaverseny. Sőt, a szövetkezetek közötti versenyből is győztesen került ki a szövetkezet, úgyhogy jelenleg a vándorzászló tulajdonosa. A szövetkezet tagjainak május 10-én adták át ünnepélyes keretek között a vándorzászlőt. A földműves szövetség bratislavai vezetőségének kiküldöttei ismertették a verseny folyamatát és eredményeit járási viszonylatban. Rámutattak arra, hogy az oroszvári szövetkezet öntudatos tagjai közös erővel igen nagy feladatokat valósíthatnak meg. A szövetkezet keretében sokkal nagyobb sikereket érnek el, mint amikor még egyénileg gazdálkodtak. A tagok bizalma a szövetkezet iránt egyre nagyobb, ebből kifolyólag pedig a munkakedvük is egyre fokozódik. Tavasszal az oroszvári szövetkezet tagjai elvetettek 23 hektár tavaszi búzát, 283 hektár árpát, 39 hektár zabot, 19 hektár cukorrépát, 66 hektár kukoricát, 23 hektár borsót, 34 hektár burgonyát, 8 hektár kendert, 20 hektár lucernát, 22 hektár lencsét, 4 hektár napraforgót, 20 hektár ledneket, 35 hektár fifflwveréket, vagyis összesen 596 hektárt vetettek be. Jól dolgoznak L zöldségtermelő Ha elővesszük Sellyei Jóskának 1936-ban a „Magyar Nap"-ban írt cikkét a szlovákiai parasztságról és ha azt összehasonlítjuk a mai Szlovákia parasztságának helyzetével, hát akkor nagyon meglepődünk. Abban az időben Sellyei Jóska úgy látta, hogy a paraszti élet viszszafejlődik. Igaza is volt, mert akkor, 1936-ban az általános csüggedés és reménytelenség gyötörte Szlovákia dolgozó parasztságát, a kisés középpara-sztokat. Hiába volt a parasztnak jószágból is, meg gabonából is termése, pénze mégsem volt és nem tudott magának ruhát, szerszámot venni. Csak tengődött ós nyomorgott a paraszt és nem talált kiutat ebből az évszázados nyomorúságból. Nemhogy előre, hanem inkább még hátra ment, mint a rák. Igy írt akkor Sellyei Jóska elkeseredve, reménytelenül, gyűlölettel eltelve az úri világ iránt: ,,Ej, minek annyira törni magunkat. Őseink sem tették azt, mégis éltek. Nem jártak ők vasalt nadrágban, jó volt nekik a kenderből szőtt vászongatya is, amit maguk készítettek el és ehhez illett az árvalányhajas és rozmaringos kalap. Nem téglából építették háza

'kat H agy üvegablakokkal, hanem sárból verték azt. ablak helyett lyukat vájtak, amire elég volt egy falat üveg. esetleg szalmával tömték be ezt a lyukat és mégis jó volt nekik. Szórakozásukat este a fonóban, vagy kint az utcán a körtáncokban találták meg ingyen és költségmentesen. Minek hát ennyire törni magunkat? Gyerünk vissza ehhez a világhoz és hagyjuk magukra az urakat." Ma már nem ez a nézete Szlovákiában a parasztságnak. A dolgozó parasztság ma. már megtalálta a kivezető utat ebből a hínárból és egyre többen, egyre erősebben lépnek rá a fejlődés, a felemelkedés, a szövetkezés útjára. Vegyük például Gúta községet, amelynek területe az állami birtokokon kívül 6.148 hektárt tesz ki. Ebből 5.273 hektár szántóföld, amiből 2.200 hektáron a harmadik típusú, 1.100 hektáron pedig a negyedik típusú szövetkezet gazdálkodik. Szakítottak már a maradi gazdálkodással az egyénileg gazdálkodók Is, akik 18 mukacsoport-ot alakítottak és 120 hektártól 240 hektári? terjedő táblákon a közös vetési eljárás alapján táblás gazdálkodást folytatnak. Ezek a csoportok a dűlők végén még ugyan meghagyták az elválasztó karókat, de már a tavaszi munkák alatt meggyőződtek arról, hogy még Így sem jutották el a kívánt termelési formához és éppen ezért a jövő gazdasági évben felvételüket kérik a harmadik típusú szövetkezetbe. A gútai kis- és középföldmüvesek nem véletlenül jutottak erre az elhatározásra. Saját maguk győződtek meg a közös munka előnyeiről és arról is, hogy szövetkezeti gazdálkodással sok olyan növényt termelhet, nek, amiről azelőtt szó sem lehetett. Meghonosodott már a gútai határban a rizs, de a gyapotról és a kokszagízről ls egyre több szó esik. A gútai dolgozó parasztok megvannak győződve arról, hogy ezek a növények is meghonosodnak majd a gútai földeken és nincs az a terv, amit a szövetkezeti gazdálkodással meg nem valósíthatnának. Egyre több szó esik arról is, nem válhatna-e Gúta szövetkezeti faluvá, de vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy miért ne lehetne Gútából szövetkezeti várost építem? Hogy ebből a tervből mi valósul meg, az tisztára a gútai dolgozó parasztok munkájától függ. Rajtuk áll, hogy Gútát valóban naggyá és boldoggá tegyék. MANDÁK JÓZSEF. <Jau i ária gy lartam evi a ku lá k kai munkacsoport tagjai ta, akiknek a vezetője Gampel Ferdinánd. A csoportban 15—20 asszony dolgozik 14 hektár földön. Nem szabad megfeledkezni az oroszvári EFSz állattenyésztéséről sem. Az állattenyésztő munkacsoport vezetője Kovácsik József. Eddig 66 szarvasmarhát helyeztek el a szövetkezeti istállóban. Még több Istállóra ls szükség lenne és éppen ezért az EFSz vezetősége egy új istálló építését tervezi, amelybe majd 100 szarvasmarhát lehet elhelyezni. Mióta a tehenek a szövetkezeti Istállóban vannak, sokkal több tejet adnak. Ma már 174 liter tejet szolgáltatnak be naponta az oroszvári szövetkezeti tagok a közellátásnak. A legnagyobb probléma most az, hogy a földművesek át akarják adni állatalkat a szövetkezeti közös állattenyésztésbe, de az Istálló szűke miatt ezt az átvételt nem lehet megvalósítatni. Ezért olyan sürgős az oroszvári szövetkezetnek egy új istálló építése. SZITNYÄNSZKT PÄL. Az idősebbik leányom a kisebbik testvéreivel együtt dohánykertészettel szokott foglalkozni. En magam pedig négy éven keresztül Csehországban dolgoztam. A mult évben történt, hogy éppen úgy, mint azelőtt, az említett leányom dohánykertészetei vállalt az egyik gazdag parasztnál. Ismert ember ez a kulák nemcsak Udvardon, hanem még távolabb is, mert nagy feketéző volt, sertés- és borjúhúst szállított autószámra s igy híre volt úgyszólván egész Szlovákiában. A nép csak várta, hogy ugyan meddig tart ez a feketéző világ, mert hiszen a kulák lassan már milliomos lesz. Az volt az érdekes, hogy míg jól ment a feketézés, bármiféle ünnep volt, a kulákék házán akkora zászló lobogott, hogy szinte a földet söpörte, — szóval akkor, abban az időben igen jó hazafiak voltak a kulákék. Igaz, hogy olyan jól ment nekik, hogy hamarosan meg is vettek húsz hold földet a falu alatt, a határ legjavából. A balt jól ment, már annyira jól ment, hogy Pintér Rezsőék — mert így hívták a kulákot — majort is akartak a húsz hold földhöz venni, már csak annál is inkább, mert, hogy ez a major éppen szemközt volt a húsz hold földdel. Csak hát egy kis hiba történt. A közmondásos kútra járó korsó eltörött. Pintéréket elkapták a fehetézésen és Pintér Rezső egyévi munkatábort kapott. No, beborult az égbolt a Pintérporta felett és most már elmúlt a nagy hazaszeretet is, mert lehetett most már akármiféle ünnep, hiába, mert a zászlót most már csak nem tették ki. Nincs minek már örülni — mondták Pintérék, ha az ember érdeklődött tőlük, hogy hát állami ünnep van és hogy a zászlónak kint volna a helye. Most csak gondoljunk arra, hogy ugyan hova terjeszkedett volna ez a kulák és mi lett volna a következménye, ha a feketézésen el nem fogják. Még jobban gazdagodott volna, a húsz holdhoz még újabb húsz holdakat szerzett volna és a munkás éppúgy robotolhatott volna nála, mint azelőtt a kapitalista rendszerben. No, mert hiszen ki ne emlékeznék még vissza arra az időre, amikor a 13-ik részért arattunk, vagy később a 11-ikért és akkor ráadásul még az összes takarmányt lekaszálni, felgyíijteni és a gazda udvarába hazaszállítani, — mert hogy ez is az arató dolga volt. Kukoricát vagy répát negyedikért, meg ötödikért kaptál — és örültél, ha kaptál. Es hogy mit hozott a népi demokrácia? Hát azt, hogy tavaly már a hetedik részért kínálták az aratást, de már úgy se igen kellett, mert nem volt rászorulva a munkásember. Most már, hogy nincsen bagóért munkás, most már mutassák meg a kulákok, hogy mit tudnak. Ha akarják, most bebizonyíthatják, hogy nem a munkások kizsákmányolásából, hanem a maguk munkájából gazdagodtak meg. No, de visszatérek az én dolgomra, azaz a kulák anyjára, aki mézes-mázos szavakkal jött hozzánk és kéri a leányomat, hogy vállalja el a dohánykertészetet ígérte, hogy mindent megad, még a melegágyra való húsz méter molinót is, amit, ha akarunk, hát éppen másra is felhasználhat. En elleneztem a dolgot, mert ismerem a multat és tudom jól, hogy még sohasem sült ki jó dolog abból, ha a munkásember a kutakkal kikezdett. De már addig járt a kulákné a nyakunkra, míg végre mégis csak győzött és a leányom elvállalta a dohánykertészetet. A kulákné még azt is mondta, hogy már nincs mitől tartanunk, mert ö már nem olyan, mint azelőtt volt, eszeágában sincs már harácsolni. Megkezdtük hát a melegágyak készítését. összeraktam a trágyát, de a melegágyakhoz való földet is nekem kellett hordani, mert a kulák nem ért rá. Van egy tinóm, azzal hordtam a földet. Mondtam már akkor is a családomnak, hogy lássátok-e, nem lesz ez jó, mert hiszen már a kezdet is rosszul indult. Elmentünk aztán palántát ültetni, amihez csak félnap hordott vizet a kulák, de tovább már nem, mert kijelentette. hogy neki most más. sürgősebb dolga van. A dohánypalánta igen szép volt, nagy volt, no ennek a kiültetésével nem várhatok tovább, nem várhatok addig, míg a kulák megint ráér vizet hordani. Mit tehettem mást, minthogy újra befogtam a tinót és hordtuk a vizet és ültettük a palántákat. Jött aztán a kapálás ideje. Meg is kapáltuk « dohányt háromszor, de lett is olyan szép dohány, hogy ugyancsak. Mikor aztán eljött a dohánytörés ideje, meleg volt, égetett a nap, hát persze, hogy az én gazdám csak hitegetett, hogy így meg úgy. majd ekkor, majd akkor jön a dohányt hazaszállítani. De bizony nem jött. Gondolkodtam, hogy mit csináljak? Mondom a kuláknak, hogy mikor egyességet kötöttünk, hát arról volt szó, hogy majd a dohánytörés idejére vesz egy lovat, hogy legyen mivel a dohányt hazaszállítani, hát akkor miért nem vett? Erre azt moT/fft, hogy minek vegyek, hisz úgy| is elvesz majd mindent a szóvetkezet. : Azt mondja, hogy szívesebben látná, ha ' az is megdöglene, ami van. Inkább ott rothadjon meg a dohány, ahol van, de lóért pénzt akkor sem ad. Mondtam is neki, hogy rothadj meg te, de ne dohány, mert hiszen abban nekem és családomnak az egész évi munkánk benne van. Igy hát megint csak rám maradt a dohány hazaszállítása is. Zúgolódtak is a gyerekeim, hogy hát ez disznóság, mert hiszen a dohány hazaszállítása nem a mi dolgunk, de hát mit csinálhattam, ha azt nem akarom, hogy a dohány valóban ott rothadjon meg a földön. Hazahordtam hát a dohányt, — tizenegy térőt csináltunk megint a tinóval. No, gondoltam akkor magamban, én ugyan bevásároltam a kulákkal, mert hogy a melegágyakhoz húsz mázsa földet hordtam, két nap vizet hordtam és most meg tizenegy térő dohányt vittem haza s mindezt csak az Isten nevében, mert ezért a kulák még semmit sem adott. A további töréseket aztán nagy ügygyei bajjal már a kulák hordta haza. Ezt is úgy csinálta, hogyha azt mondtuk neki, hogy 9 órára jöjjön, hát akkor csak 12-re vagy 1 órára jött. Le van törve a dohány, kiszedem a kórót is és szépen rendbetettük az egész földet. Látja a földet a kulák, oakarja a fejét és azt mondja, hogy kár volt olyan szépen megkapálni a földet, mert hiszen az az ősszel a tagosításkor a szövetkezeté lesz. Azt mondja, hogy ebbe a földbe a szövetkezetieknek olyan jó termésük lehet, hogy ugyancsak, ügy kellett volna tenni, mint ahogyan ők tették. Csupa gaz a föld, — ember legyen, aki a gyomot abból kiirtja. Ha nem lenne a szövetkezeté a föld — mondja a kulákné, — akkor persze, mi is megkapáltuk volna rendesen, de igy aztán eszünk ágában sem volt. Szóval, hát rendbetettük a dohányföldet, kúpokba raktuk a dohánykórót és várom, hogy a kulák azt hazahordja. De hát én várhattam, a kulák bizony nem jött, hanem elküldi hozzám egyszer a leánykáját, hogy azt mondja, leszedem-e a dohánymagot, mert ha nem. akkor Sk azt leszedik. Mondom én erre, hogy ősztől ugyan sok időm lett volna leszedni, de az apád hanyagsága miatt sohasem jutottam hozzá. Most pedig a dohányt kell raknom, mert különben itt rothad a nyakamon. A dohánymagot persze, hogy szedjétek le, csakhogy az én részemet, a felét a kóróval együtt szállítsátok nekem haza. Mit csinált erre a kulák? Elment és kiválogatta a jobbik felét, leszedte a dohánymagot, amiből árult is vagy háromezer koronát, — az enyémet pedig hagyta továbbra is kint a földön. Kitudódott aztán az is, hogy miért volt olyan sürgős a dohánymag leszedése. Azért, mert egy másik kuláknak beszolgáltatási kötelezettsége volt olajos magvakból, de a kulák azt nem termelt, így aztán az én kulákom segítette ki a bajból. Beszállítottuk hát a dohányt, de a pénzt csak később kaptuk meg, mert nem volt itthon a kulák, aki kifizetett volna bennünket. Még mindig baj volt a dohánykóróval. ősztől kezdve többször átüzentem a kuláknak, hogy mikor akarja hazahordani a kórót, de mindig csak azt felelte, hogy nem ér rá. Itt volt már a március is és a kóró még mindig kint van. Újra megyek a kulákhoz, —- no, nagy huza-vona után az egyik nap aztán befogott és kimentünk, hogy hazahozzuk a kórót, de bizony nem hozhattuk haza, mert csak a hűlt helyét találtuk meg a földön. A dohánykóró eltűnt, — a földet pedig megszántotta a szövetkezet. Hiába érdeklődtem a csőszöktől is, hogy nem tudnak-e a dohánykóró felől, de bizony senki sem tudott arról semmit sem. Alaposan becsapott a kulák. Oda a dohánykóró, meg a dohánymag, aminek a másik feléért a kulák háromezer koronát kapott. A sarjúlevelek és a kóró kiszedésével, felkötésével, míg csak kúpokba nem került, fuccsba ment több mint háromheti munkám. Ezenfelül pedig két napig vizet hordtam a saját igámmal és az első törés dohányt is én fuvaroztam haza. Akármilyen szűken számítom, akkor is ezek a munkák, több mint háromezer koronát érnek. Hát így jártam én a kulákhal. SALGO FERENC