Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-29 / 101. szám, vasárnap

1951 április 29 v :ENTO ARROYO A spanyolországi sztrájkmozgalom Körülbelül egy hónappal ezelőtt e barcelonai nép nagyszabású sztrájkmozgalmával kapcsolatban rámutattunk, hogy ez a nagy küzdelem nem a befejezését jelenti egv korszaknak, hanem új és még fontosabb harcok kezdetét. Az azóta bekövetkezett események ezt az értékelést teljesen ig zolták. Még le sem csendesedtek a barcelónai nép nagyszerű küzdelmének visszhangjai, amikor Guipuzcoaban, az azcoitiai textigyár dolgozóinak ezrei ismét sztrájkba léptek életkörülményeik megjavításáért. Néhány nappal később a madridi munkások és diákok fejezték ki elszánt tiltakozásukat a drágaság és különösen a városi közlekedés díjszabásának emalése ellen, bojkottálták a villamosokat és autóbuszokat, mig a Franco-kormány brutális megtorló eszközökkel véget nem vetett ennek a tiltakozásnak. Április közepe táján Manreza, Barcelona melletti ipari város textilmunkásai béremelési követeléseik alátámasztására beszüntették a munkát. A francóista hatóságok, hogy megtörjék a dolgozók ellenállását, bezáratták a gyárakat és a kapuk elé erős rendőregységeket állítottak. A francóista hatóságok brutális Intézkedései azonban épp az ellenkező hatást érték el, mint amint várták tőlük. A dolgozókat a legkevésbbé sem sikerült megfélemlíteni. Epp ellenkezőleg: a sztrájk a barcelonai kerület összes többi városaiba, így Tarrasaba és Sabadellbe is átcsapott. Az utóbbi napokban a 6panyol nép tiltakozása a drágaság, a terror-rendszer és az ebből származó nyomor ellen Spanyolország többi részeire is átterjedt, különösen Vizcaya és Guipuzcoa tartományokra, mindenekelőtt pedig azok fővárosaira: Bilbaóra és San Sebastianra. Április 23-án körülbelül 300.000 vasi unkás lépett sztrájkba Vizcayában 48 órára, tiltakozásul a drágaság ellen. A vizcayal vasmunkások sztrájkja, m lyben más ipari munkások is résztv-'tek, teljesen megbénította ezt a fontos iparvidéket. A sztrájk a szervezettség és a fegyelmezettség mintaképe volt és a vizcayai munkások ragyogó győzelmével végződött. Ismét kidomborítja e vidék dolgozóinai; harcos szellemét és a francóista kormányzat gyengeségét. Alig tört ki a vizcayai dolgozók sztrájkja, a Franco-kormány sietve ultimátumot küldött a dolgozóknak, felszólította őket, hogy azonnal lássanak munkához, mert különben valamennyiüket elbocsátják. Ezzel egyidejűleg a kormányzat — mint korábban a barcelonai munkások ellen — megtorló intézkedéseket léptetett életbe. A vizcayai dolgozókat azonban sem Franco ultimátuma, sem a fenyegetések, sem pedig a rendőrség erőszakoskodásai és brutalitásai nem rettentették meg. 48 órás sztrájkot hirdettek és 48 óra hosszat sztrájkoltak is. Április 2"-én a rádióállomások közölték, hogj „a 48 óra leteltével, amelyet Vizcaya dolgozói tiltakozásuk jeléül kiszabtak, ugyanolyan egyöntetűséggel és fegyelemmel álltak ismét munkába, mint amilyennel a munkát beszüntették" Es ezek az értesülések hozzáteszik, hogy „egyetlen munkással szemben sem foganatosítottak megtorló intézkedéseket és a munkaadók hajlandóknak mutatkoztak megadni a munkásoknak a munkabéreket az elvesztett két napért". Franco Ismét vereséget szenvedett V.zcayában ugyanúg", mint korábban Barcelonában. Egész megtorló apparátusa, minden munkásellenes fenyegetése nem volt képes megtörni a dolgozók harcát és azt az egységet, mely a küzdelmet elejétől fogva jellemezte. Ez az egység jellemzi az egész Spanyolországban folyamatban lévő sztrájkmsagalmakat. Barcelonában a legutóbbi március 12-i nagy sztrájk alkalmával ugyanúgy, mint nemrég Manrezában. Tarrasában és Sabadellben lezajlott sztrájkokban a kommunista, szocialista, anarchista, nacionalista, s pártonkívüli munkások egységesen vettek részt a küzdelemben. A vizcayai sztrájkban megvalósult a munkásosztály egysége, a különböző irányzatokra való tekintet nélkül. A sztrájk legjellegzetesebb vonása éppen az egység volt. Ez tette lehetővé nemcsak a sztrájk előkészítését és kirobbantását, hanem 48 órás fenntartását, valamint azt is, hogy szervezetten fejezzék be, a megszabott módon. E sztrájk politikai Jelentősége — mint a barcelonai nép tiltakozásáé is — abban van, hogy egyenesen a Franco-rendszer ellen irányul és mindaz ellen, amit az képvisel: a terror, a nyomor a háború politikája ellen. Ez felmérhetetlen jelentőséget ad e töme ^akcióknak, amelyek éppen abban az időben folynak le, amikor a hóhér Franco, Spanyolország árulója az északamerikai imperialistákkal Spanyolország teljes kiárusításáról tárgyal, hogy ezt az országot abba a bűnöo háborúba sodorja, melyet az amerikai uralkodó körök a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen előkészítenek. A spanyol nép tiltakozása és ismételt akciói a nyomor ellen, élesen Franco és új gaadái háborús politikája ellen irányulnak és komoly hozzájárulást jelentenek a béke megvetéséhez. Ezek az akciók a Spanyol Kommunista Párt által hirdetett és támogatott egységpolitika diadalai. Határozott lépést jelentenek pgy köztársasági és demokratikus nemzeti front megteremtésének útján, mely magába foglalja az összes szabadság- és békeszerető spanyolokat Spanyolországban, hogy kibontakozzék a siker lehetőségét magában rejtő harc a francóista kormányzat ellen. Amint azt Dolores Ibarruri elvtársnő „A spanyol nép harcának új korszaka" című cikkében írta, mely a „Tartós békéért, népi demokráciáért!" 1951. március 23-i számában jelent meg: „Az egységpolitika hatékonyságát maga az élet mutatta meg és a tömegek helyeslik ezt a politikát. Ezt az egységet még jobban kiszélesíteni és egész Spanyolországra kiterjeszteni azt jelenti, hogy megteremtjük a feltételeket a nép győzelmes harcához Franco rendszere ellen, meghiúsítjuk az angol-amerikai imperializmus terveit és közreműködünk a világ békejének megteremtésében. Ez azt is jelenti egyúttal, hogy elősegítjük a spanyol nép iránti nemzetközi szolidaritás kibontakozását, amely hatékony segítséget nyújthat Franco rendszerének felszámolásához." A legutóbbi sztrájkok mutatják, hogy a spanyol dolgozók megértették Dolores Ibarruri kijelentésének mélyen igaz voltát. A spanyol nép harcában új kórszak nyílt meg. K^z'árasá^mrt dolgozó néoe készen áll a mm els«te méltó megünnep ésére (Folytatás az 1. oldalról.) Lássuk csak százalékokban. Szénbányászat 98.9, érc és nafta 86.9, erőművek 97 9, kohászat 102.7, nehéz gépipar 98.6, gépkocsik és repülőgépek 106 1, finom mechanika 101.2, általános gépipar 102.4, kémiai ipar 104.9, építőanyagok 100.8, üveg és porcelán 104.9, fa 95, papíripar 101, textil és ruházati ipar 101.6, bőrfeldolgozó és gumi 103.9, nyomda 102, grammofon 86, film 109, élelmezési ipar 98.5 százalék. Tehát az ötéves gazdasági terv felemelt feladatait ez év első negyedében Klement Gottwald köztársasági elnökünk irányvonalai, valamint a CsKP Központi Bizottságának ülésén kitűzött határozatok értelmében teljesítettük Mim' • • l-előtt a dolgozók kezdeményezési • szocialista munkaverseny magasabb formái voltak e siker fő tényezői és a szovjet sztahanovisták munkamódszerei is nem kis mértékben járultak hozzá a májusi köszöntő felajánlásokhoz. Mondják el ezeket a sikereket az agitkettősök vasárnapi beszélgetéseik folyamán, mert ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a május elseje új nagy sikerek kiindulópontja legyen és így még jobban erősítsük a békéért harcolók hatalmas táborát. Bikov elvtárs, a kiváló szovjet sztahanovista gyorsvágó a podbrezovai üzemben gyakorlati tanácsokat adott dolgozóinknak. Blazsenov elvtárs a fűtőházak mozdonyvezetői között terjeszti az ötszázas verseny tapasztalatait, Szilova elvtársnő a textiliparban a kommunizmus építőinek nagyszerű eredményeit adja át. Ezek az eredmények segítenek bennünket ahhoz, hogy a második negyedév tervét még jobban teljesíthessük és ennek kiinduló pontja lehet a lelkes, egészségtől és életkedvtől duzzadó, hatalmas, erős és vidám májusi menet. - üi %m 2 A Szovjetunió a fegyverzet és a fegyveres erők tényleges csökkentésének híve és ellenzi az üres nyilatkozatokat Gromilfo elvlárs megbélyegezte az imperialisták tiiurchilii támadí politikáiét \ francia jobboldali sajtó az utóbbi időben kezd hallgatásba burkolózni a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterhelyetteseinek tanácskozásáról. A francia jobboldali sajtó „zsákutcáról", „egyhelyben topogásról", „körbefutásról" ír és különböző ellentmondó találgatásokba bocsátkozik. E lapok azonban a legcsekélyebb elemzését sem nyújtják azoknak az okoknak, amelyek miatt a tanácskozások még mindig nem tették lehetővé a négy hatalom külügyminisztereinek összeülését és a béke, valamint a biztonság problémáinak megv'tatását. A reakciós sajtó azért kerüli az ilyen elemzést, mert az kellemetlen következtetésekre vezetne a nyugati hatalmak kormányai szempontjából: felfedné, hogy mindeddig csupán azért nem jött létre megegyezés a napirenddel kapcsolatban, mert az USA, NagyBritannia és Franciaország kormányai nyilvánvalóan nem akarnak ilyen megegyezést. A külügymmiszterhelyettesek április 25-i ülésén, amelyen a francai Parodi elnökölt, Gromiko elvtárs szovjet küldött nagy beszédet mondott. A többi között rámutatott' Parodi, úgy látszik, érezte a három nyugati hatalom álláspontjának támadhatóságát a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésére vonatkozó ponttal kapcsolatban és ezért elhatározta, hogy új módszert próbál ki a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentése eszméjének lejáratására. E célból a következő mondatot idézte „A diplomácia története" című, a Szovjetunióban megjelent neves műből: „A leszerelés eszméje évszázadok óta egyik legkedveltebb eszköze volt a hirtelen, .békeszeretettől' eltöltött kormányoknak, hogy álcázzák valódi indítóokaikat és terveiket." Gromiko elvtárs emlékezetébe idézte Parodinak, hogy ez a mondat „A burzsoá diplomácia módszerei" című fejezetből való. Ugyanebben a fejezetben a szerzők konkrét példákat soroltak fel, amelyek igazolják annak a meghatározásnak a helyességét, hogy a burzsoá diplomára a népek félrevezetéséhez folyamodik a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésének eszméjével kapcsolatban is. Gromiko elvtárs utalt a könvv két történelmi példájára, a III. Napoleon francia császár és a II. Miklós orosz cár által kezdeményezett értekezletre a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentéséről. Mindkét esetben kiderült, hogy az egész csupán játék és álcázás volt. A Szovjetunió — folytatta Gromiko elvtárs — ellenzi III. Napoleon és II. Miklós módszereinek követését, akik félrevezették a közvéleményt, mert a valóságban nem kívánták a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentését. A Szovjetunió a Népszövetség módszereinek követését is ellenzi, amely a fegyverzet és a fegyveres erők csökkentésének kérdésével kapcsolatban lejáratta magát azzal, hogy üres határozatokat hozott és üres nyilatkozatokat bocsátolt ki. A Szovjetunió a fegyverzet és a fegyveres erők tényleges csökkentésének híve, d feladat megoldásához szükséges konkrét intézkedések mellett van és ellenzi az üres nyilatkozatokat. Gromiko elvtárs a továbbiakban Parodinak a megelőző ülésen tett több nevetséges kísérletével foglalkozott, amelyeknek az volt a célja, hogy a nyugati hatalmak fegyverkezési politikáját igazolja. Parodi szerint például a szovjetkormány „nem' tett semmiféle intézkedést abból a célból, hogy hozzájáruljon a koreai kérdés békés megoldásához." Ezzel kapcsolatban Gromiko elvtárs hivatkozott a Szovjetunió 1 külügyminisztériumának 1950 július 20-án közzétett jelentésére, Kelly-nek, Anglia moszkvai nagykövetének 1950-ben a Szovjetunió külügyminisztériumában a koreai kérdésről folytatott beszélgetéséről. A beszélgetés során felmerült a koreai helyzet békés rendezése. Kelly előtt kijelentették, hogy a koreai helyzet rendezésének legjobb eszköze a kérdés megvitatása a Biztonsági Tanácsban, természetesen a Kínai Népköztársaság képviselőiének részvételével. Anglia képviselője erre azt felelte, hogy ez „elhamarkodott lépés" lenne. Ilymódon Nagy-Britannia kormánya — mint joggal vélhetjük —, nem az amerikai kormány, sőt lehet, hogy nem is a francia kormány tudomása nélkül elvetette azt a javaslatot a koreai helyzet békés rendezésére, amelyet a Szovjetunió kormánya akkor tett — mondotta. Gromiko elvtárs. — Nem lehet, hogy Parodi ne tudna arról, hogy ezután Sztálin generalisszimusz, a szovietkormány feje táviratot váltott Nehru indiai miniszterelnökkel. A táviratokban a koreai helyzet békés j rendezését vetették fel. A békés ren- j dezést azonban meghiúsították azok, akik intervenciót kezdtek Koreában. Az USA kormánya és a Korea elleni amerikai intervenciót támogató országok kormányai elvetettek egész sor más javaslatot is a koreai kérdés békés rendezésére. Hányadszor tesz már Parodi — • mondotta a továbbiakban Gromiko elvtárs — ködös, de mégis átlátszó célzásokat arra, hogy a koreai események menetéért a felelősség állító- i lag a szovjetkormányt terheli. Parodinak igaza lenne, ha Koreában szovjetcsapatok tevékenykednének. Mint azonban ismeretes, Koreában nem szovjet, hanem amerikai csapatok folytatnak agressziót. Ismeretes az is, hogy az amerikai katonai parancsnokság Anglia, Franciaország és több más angol-amerikai csatlósország katonai kontingensei felett rendelkezik. A Szovjetunió kormánya bebizonyította, hogy a koreai eseményekért azokat terheli a felelősség, akik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elleni agressziót szervezték, akik amerikai haditámaszponttá igyekezve változtatni Koreát, vágóhidat teremtettek ott nemcsak «z amerikai, hanem a francia és angol katonák számára is. A koreaiak kitartása és önfeláldozása az állig felfegyverzett beavatkozók elleni harcukban azzal magyarázható, hogy Korea népe hazáját, szülőföldjét védelmezi a külföldi agreszszióval ízemben. A koreai nép önfeláldozása hazaszeretetének gyümölcse. És ha a három hatalmat nyugtalanítja a koreai helyzet, úgy alkalmazzák az egyetlen eszközt e nyugtalanság okának kiküszöbölésére — menjenek haza Koreából. A három nyugati küldöttség tiltakozásáról az ellen, hogy tűzzék napirendre az Atlanti Egyezmény és a különböző országokban létesített amerikai haditámaszpontok kérdését, Gromiko elvtárs azt mondotta, hogy a szovjet küldöttség már felsorakoztatta a megfelelő érveket javaslatának érdekében és ráiaotatott, hogy az amerikai támaszpontokat a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen létesítik idegen területeken. Mégegyszer utalt Churchill április 19-i nyilatkozatára az alsóházban, amely így t ngzik: „Fel kell készülnünk és örömmel kell vendégül látnunk amerikai szövetségeseniket és bajtársainkat híres és életfontosságú földközitengeri támaszpontjainkon: Gibraltáron, Máltán és talán Cypruson. Jobban szeretném, ha a támadó atomháború részére kijelölt keletangliai támaszpont nem volna az egyetlen nagyobb ilyenfajta tényező." Gromiko elvtárs leszögezte: a három hatalom képviselői nemhogy elhatárolták volna magukat Churchillnek a Szovjetunió elleni atomháborúra felhívő agresszív kannibál ny. itkozatától, hanem épp ellenkezőleg, nyíltan védelmükbe vették Churchillt. A szovjet küldöttség alaptalannak és nyilvánvalóan hamisnak találja Prodi kísérletét, hogy az ilyen vétkes felhívásokat a „szólásszabadságra" hivatkozva igazolja. A churchillek és a hozzá hasonlók bűnös terveit — mondotta Gromiko elvtárs — bűnös tervek nek, az agresszív terveket agresszív terveknek nevezzük és úgy véljük, értekezletünk Is alkalmas hely ahhoz, hogy felhívjuk a figyelmet a Szovjetunióval kapcsolatos ilyen Churchill-féle nyilatkozatok tűrhetetlenségére. Gromiko elvtárs rámutatott: nem csodálnivaló, hogy Davies, NagyBritannia képviselője ayiltan védelmébe vette Churchill nyilatkozatát, hiszen Nagy-Britannia, kormánya ugyanazt a vonalat követi a Szovjetunióval szemben, amelyről Churchill az alsóházban szólt. Churchill nem titkolta, hogv az amerikai haditámaszpontok a Szovjetunió elleni támadó műveletek céljából létesültek. Davies igyekezet. úgy beállítani a dolgot, mintha Ci.Lirchill csupán „védelemről" beszélt volna. Miben különbözik azonban Churchill nyilatkozata az USA egyes önelégült és önimádó politikusainak nyilatkozataitól a Szovjetunió elleni „. .eventív háborúról"? Semmiben. Churchill nyelve — Hitler nyelve. Lehet, hogy kijelentésünk egyeseknek —> köztük Daviesnek is — kellemetlen, de nem mehetünk el szó nélkül Churchill ilyesfajta nyilatkozata és védelmezőinek nyilatkozatai mellett. Davies és Parodi igyekezett megzavarni Gromiko elvtársat felszólalásái.uK befejezésében. Psrodi cinikusan kijelentette, hogy mint elnök, szeretné,ha az ülésen nem hangzanának el „sértő szavak Churchill felé, aki előtt mi meghajolunk" sőt kijelentette, hogy esetleg nem kellene folytatni az ülést* ha a Szovjetunió képviselője ebben a szellemben szólal fel. Ezzel kapcsolatban Gromiko elvtárs kijelentette, hogy a szovjet küdöttség — ha szükséges lesz — még kellemetlenebb dolgokról fog beszélni egyesek, köztük Davies, számára, hiszen a szovjet küldöttség nem a kényelemből, vagy a kényelmetlenségből indul ki, amelyet nyilatkozatai ennek vagy annak a kormánynak okoznak, hanem más, a béke érdekei által diktált meggondolásokból. Az a tény — mondotta Gromiko elv-i társ —, hogy a három hatalom képviselői idegeskednek, csak állásfoglalás suk hamisságát és ingatagságát bizonyítja, amit úgy látszik, ők maguk is megértenek. Jessup, Davies és Parodi semmi érdemlegeset nem válaszoltak Gromiko elvtárs felszólalására. A következő ülést április 26-ra tűzték ki. Ellentétek a gengszterek között A L'Humanité egyik számában Pierre Courtade cikkében beszámol arról, hogy Mac Carthy szenátor nyilvánosan nagyon élesen megtámadta Truinant és egyesek ebben annak bizonyítékát látják, hogy az elnök békét akar. A valóságban azonban az USA-ban a gengszterek egymás közötti veszekedését láthatjuk, mivel tervük nem sikerült. A becsületes emberek átláttak Mac Arthuron és a főnök parancsára Ridgway-vel helyettesítették. Az elsőnek, Mac Arthurnak személyes barátai lázonganak, kiabálnak és fenyegetik a főnököt, hogy megmutatják neki, azonban mindemellett nem a gengszterbanda feloszlatásáról van szó és nem arról, hogy békés tevékenységet akarnak folytatni. Míg az USA-ban ezek az urak egymást vádolják azzal, hogy világháborút akarnak és hogy szovjetügynökök, a Pacific hetedik flottillájának vezértengernagya kijelenti, hogy az ő jelenlétét Formozában úgy kell értelmezni, ahogyan ő értelmezi, hogy tudniniilik a hetedik flottilla a tengeren tevékenységet fejthet ki mindenütt, ahol csak kedve van. Most ugyanebben az időben a kínai városok terrorista bombázását a koreai határokon folytatják, mint azelőtt. Mi itt a különbség a kínai nép és a szerencsétlen koreai nép között? A valóságban nincs semmi különbség. És mégis, ha Mac Arthur visszahívására bizonyos szemszögből nézünk, ezt a békeerők sikerének minősíthetjük. Ez nem kétséges, mert jóllehet a tábornok visszahívása nem változtat semmit az imperialisták általános támadó politikáján, mégis elvitathatatlanul az imperialista táborban és magában Amerikában uralkodó nagy zavarokról tanúskodik. I Ezt a zavart a koreai nép és a kínai 1 önkéntesek hősi ellenállása idézte elő, valamint a világ békemozgalom hatalmas megnövekedése és a Szovjetunió szilárd és bölcs állásfoglalása. A heves összetűzéseket, amelyekre Amerikában sor került, az okozza, hogy az uralkodó körök, amelyek a célokban és eszközökben — a világuralomra és a világháború előidézésére törekvésben — megegyeznek, nem egyeznek meg, a bűnös cselekedet helyében és órájában, amelyet előkészítenek. Ez nem sok, de elég, ha figyelembe vesszük, hogy egy évvel ezelőtt a kapitalista pártok, a republikánusok és demokrata pártok politikája egységes, a legkisebb ellentét nélküli volt a győzelem mámorában, amelyet gyorsnak és biztosnak tartottak. Az első kudarcokét az ellenzék idézte elő és ezt, ha ez az ellentét nem is kiáltó, de tekintetbe kell venni, hogy ha közelebbről akarjuk elemezni az USA támadó politikáját Nem kétséges például az, hogy a republikánus párt, amelyhez Mac Arthur tartozik, inkább az ipari tőke érdekeit képv'seli, míg a demokraták Trumannal együtt különösen a pénzügyi tőke érdekeit tartják szem előtt. Gyakorlatilag itt a republikánusok részéről azt a törekvést lehet látni, hogv az imperialista offenzívát Ázsia felé igyekeznek irányítani és a demokraták Európa felé Ha minden jól sikerül, mint a koreai háború első hónapjainak konjunktúrájában, akkor a gengszter bandának mindkét csoportja különbség nélkül dolgozik a másik területén. azonban az első nehézségeknél mindegvik a saját pozíciójához és a saját álláspontjához ragaszkodik