Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-27 / 99. szám, péntek

ujszö 1951 április 27 Doícozóifik válaszolnak az SzKP Központi B zottságának határozataira ••"•'• ' -i;:':.!;;"'- "^r, ' .;; ,.r : Vdovíak esztergályos 1953 végéig még egy ötéves tervet teljesít A Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának ülése után a párttagok és pártonkívüliek százai tárgyalnak az elhangzott beszédek­ről és a hozott határozatokról. Lelkesedve beszélnek az új feladataik­ról és határozottan elítélik a burzsoa-nacionalisták áruló klikkjét, rá­mutatnak azokra a hibákra, melyeket ezek az árulók az amerikai im­perialisták szolgálatában .elkövettek. Egyben kifejezik bizalmukat a Párt­hoz, Gottwald és Siroky elvtársakhoz. A mijavai Szlovák armaturkában gyűlést rendeztek a Kommunista Párt üzemi szervezetének tagjai, a szakszervezet funkcionáriusai. a CsISz, az élmunkások/újítók, tech­nikusok és adminisztratív hivatalno­kok és közösen foglalkoztak a SzKP Központi Bizottságának határoza­taival. A beszámolót és a határoza­tot alkalmazták üzemük konkrét feladataira. Elterjesztik az élmunkás munka­módszereket Az üzem munkásigazgatója, Va­lach elvtárs beszédében rámutatott a Központi Bizottság ülésének jelen­tőségére és egész sor feladatot tű­zött ki. amelyek az elhangzott be­számolókból és határozatból ered­nek. Többek között ezeket mondotta: „Ha meg akarjuk akadályozni új háború kirobbantását, ha meg akar­juk szilárdítani a békét és emelni akarjuk a dolgozók életszínvonalát, Gyuri megjavult, de mi lesz a dunaszerdahelyi Trepa-üzem fiataljaival A dunaszerdahelyi állomásról el­indult a vonat. A dolgozók szá­zait vitte munkahelyükre. A kipi­hent munkáskezeket várták a gyá­rak, az üzemek és ezért a vonat gyorsan zakatolva robogott a vá­gányokon. A vonatban találkoztam két ifjú pajtásommal, két fiatal dolgozóval. Beszélgettünk egymással. Sándor Erzsike CsISz-tag Ónos Gyurkát akarta meggyőzni és megnyerni a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség szá­mára. — Gyuri, — mondotta —, miért nem kapcsolódsz be a szervezeti munkába? « Gyurka nagyot nyelt. Lelkiisme­rete furdalta őt, belátta, hogy hi­bát követett el. — Nézzetek ide, — mondotta — dolgoztam az ifjúsági vonalon, munkáscsaládból származom és magam is az vagyok, csak nem képzelitek azt, hogy én a kapitalis­tákat. a kizsákmányolókat kedve­lem. —Mi azt sem mondjuk, hogy igen. de azt sem, hogy nem — magyaráztam G y urkának. — De iól figyelj, két út van. Az egyik az igazság, a békevédők, a fulla­dás és a szocializmus útja, a má­sik pedig az imperialisták háború és nyomor felé vezető útja. Te egyiken sem akarsz menni, hanem mellékutakon., szántásókon, rossz helyen haladsz, mert nem jössz velünk, nem olvasod a haladószel­lemű sajtót, pedig ha nem tanulsz, lemaradsz. — Nem maradok te, — jelentette ki Gyurka — jelentkezem a CsISz­be és igyekezni fogok segíteni a Pártnak, hogy idővel méltó tagjá­vá váljak. Erzsike mosolygott. Lelkesítette az, hogy egy taggal erősödött if­júsági szövetségünk. — De nem elég az, — mondotta —. hogy sokan vagyunk, szüksé­ges, hogy dolgozzunk és segítsük a szövetség munkáját és a szocia­lizmus építését. Nálunk a Trepa­üzemben gyengén dolgozik a CsISz üzemi szervezete. Május előtti kö­telezettségvállalások sem voltak és a vezetőség nem törődik eléggé a tagokkal. Tudom, nem dolgozunk úgy, ahogy kell. Gyurka félbeszakította Erzsi be­szédét és intő szavakkal fordult hozzá: — Mit végeztél te az üzemetek­ben? Mint öntudatos CsISz-tag be­kapcsolódhattál volna a május előtti versenybe. Segíthettél volna egyéni kötelezettségvállalásoddal 1 meggyorsítani az ötéves terv fel- f adatainak teljesítését és példát mu- j tathattál volna a dunaszerdahelyi f Trepa-üzem töboi ifjainak. A vonat megérkezett a bratisla­vai állomásra. Az utasok munkába siettek Elbúcsúztunk egymástól. Gyurka megfogadta, hogy • ezen- _ ' túl már azon az úton fog haladni, j melyen a többi öntudatos ifjúmun- j kások Erzsi vedig jobban fog dol- [ gozni. hogy jó néldával járjon elől j a kevésbbé öntudatos ifjaknak és | hogy munkáin gyümölcse egy bol- { dogabb élet legyen. D. V. j emelni kell a termelést és a mun, ka termelékenységét is. Aktivizál­nunk kell az újitók mozgalmát, ki kell mélyítenünk és terjesztenünk kell az új munkamódszereket. Az SzKP Központi Bizottságának hatá­rozatá alapján fokoznunk kell éber­ségünket és új kádereket kell ne­velnünk, hogy jobb gazdákká vál­junk üzemeinkben. Üzemünkben nincs jól kihasználva a mukaidö és sok a túlóra. Ezt a hiányt mielőbb ki kell küszöbölni." Beszéde további részében a mun­kásosztály ellenségei, a burzsoa-na­cionalisták módszereiről beszélt és kiemelte, hogy szükség van új ká­derek nevelésére és ezeket vezető sze­rephez juttatni. Valach elvtárs beszéde után élénk vitára került sor. Tizenhat felszólaló beszélt az üzertiben előadódó hiá­nyokról és új feladatokról. Egyben kifejezték köszönetüket a Pártnak azért, hogy leleplezte az ügynökö­ket és az árulókat, akik Köztársasá­gunkat az imperialistáknak akarták eladni. Naska elvtárs többek között ezeket mondotta: Clementis, Husák, Novomesky és áruló társaik esete nagyobb éberségre tanít bennünket. Mindenhol nyitott szemmel kell ha­ladnunk és le kell lepleznünk a kár­tevőket úgy, amint azt Pártunk Köz­ponti Bizottsága teszi. Baranoyics elvtárs arról beszélt, hogy jobban kell dolgoznunk és job­ban gazdálkodnunk. Az üzemben ez­ídeig egy műszak sincs teljesen ki­használva. Vannak még rejtett tar­talékok, amelyeket ki kell használni. Az üzemben ugyancsak, feleslegesen sok hivatalnok van és ezért a Köz­ponti Bizottság ülésén elhangzott beszédek értelmében ezt át kell vizs­gálni és pieg kell változtatni. - " 1' A komáromi dolgozók má'us elseje méltó megünneplésére készülődnek Felvilágosítani az embereket a Párt politikájának helyességéről Ahhoz, hogy munkánkat megjavít­suk, fejlett káderekre van szüksé­günk, amelyeket ki kell nevelnünk, — mondotta Sztancsik elvtárs, — Öntudatosítanunk kell a dolgozókat, fel kell világosítani őket a Párt po­litikájának helyességéről, hogy ne figyeljenek a reakciós elemekre, ne hallgassák szavaikat és tudják meg a térvfeladatok teljesítésének jelen­tőségét. A vita során felszólalt M. Vdoviak élmunkás, az üzem legjobb esztergá­lyosa, aki gyorsvágási módszerével, negatív szöggel dolgozik. A követ­kezőket mondotta: Nekünk, párton­kívülieknek. nem szabad könnyel müen vennünk az építési feladató kat. Én békét akarok és békét akar nak az összes dolgozók. És ezért vállalásomat, hogy május l-ig telje sítém az ötéves terv feladatait, tíz nappal a vállalt idő előtt teljesítet­tem. Ebben az igyekezetemben nagy segítségemre voltak a szovjet újítók és sztahanovisták könyvei, amelyek­ből sok tanulságot szereztem. Ol­vastam a fém gyors megmunkálásá­ról, Bikov elvtárs, Kovalev mérnök és más elvtársak munkamódszerei­ről és ez segített ahhoz, hogy telje­sítményemet fokozzam és az ötéves terv feladatait idö előtt teljesítsem. Ezeket a módszereket, amelyeket a szovjetkönyvekböl tanultam, át fo­gom adni üzemünk többi munkásai­nak is. Törődni fogok legfőképpen tanoncainkkal, hogy jó szocialisták­ká és építőkké neveljük őket. Igye­kezetemben nagy segítségemre volt az üzemi pártszervezet, amit hálá­san köszönök. Még többet és jobban fogok dolgozni, hogy munkámmal hozzájárulhassak a világbéke meg­szilárdításához. Vállalom, hogy az 1953. év végéig még egy ötéves ter­vet teljesítek. Az ülésről táviratot küldtek Gott­wald és Siroky elvtársaiknak, az SzKP Központi Bizottságának, amelyben kötelezték magukat, hogy az év folyamán iskoláztatni fognak 30 legjobb párttagot és felszabadit­ijálj í>k^t a Párt és a gpzdaaági gé­pezet munkájára. A komáromi élmunkások és újítók küldöttsége felkereste köztársasági elnökünk irodaját Prágában, valamint a tájékoztatásügy! minisztérium iro­dáját is. A küldöttséget Dobrovics János és Novácsik Teréz vezették. A dohánygyái képviseletében megjelent Vigloska Katalin, a Skoda-gyár kép­viseletében Mészáros Gusztáv, az ál­lami birtokok és a központi műhely üzemtanácsát én képviseltem. A küldöttség célja az volt, hogy be­mutassuk tervünket, amelynek alap­ján zászlót akarunk készíttetni, hogy ezzel kifejezzük hűségünket és szere­tetünket hazánk szocialista építésének élharcosához, szeretett elnökünkhöz, Klement Gottwald el .társhoz. Ezt a zászlót május elsejére el akarjuk ké­szíttetni, s alatta felvonulnak üzemünk dolgozói. És ez a zászló felettünk log lengeni akkor is, amikor a Csehszlová­kiai Kommunista Párt megalakításának harmincéves évfordulóját fogjuk ün­nepelni. A tájékoztatásügyi miniszté­rium segítségünkre sietett és meg­ígérték nekünk, hogy a zászló elké­szítésére megkapjuk az engedélyt. Szívélyes búcsúzás után elhagytuk a várat. A küldöttség tagjai megtekin­tették Prága város nevezeteksségeit és megkoszorúzták a hősök sírját. Élelmezésünk és szállásunk nagyon rendes volt. üzemünk dolgozói a májuselőtti felajánlásokat tiz pontba foglalták: 1. Az irodai adminisztratív dolgozók tökéletesebben és pontosabban fogják végezni munkájukat. 2. Az üzemvezetők az anyag, gyors beszerzésével lehetővé teszik a rendes munkamenetet. 3. Az esztergályosok vállalták, hogy üzemben tartják az össze® gépeket s teljesen kihasználják őket. 4. A tanoncok megjavítják előmene­telüket a szakmai és iskolai tanulás­ban. 5. Az öreg szakmunkások átadják tapasztalataikat. 6. Az üzem dolgozói vállalták, hogy az új női munkásokat megfelelő szak­képzettséggel látják el. 7. Megnyitjuk és üzembe helyezzük az öntödét. 8. Az öreg szakmunkások védnöksé­get vállalnak az összes f ital munkások fölött. 9. Évi tervünket egy hónappal a ha­táridő előtt teljesítjük. 10. Megszilárdítjuk a munkafegyel­met, megszüntetjük a késést és a mu­lasztást. \ Az üzem dolgozói így készülnek május elseje méltó megünneplésére, ilyen munkával gyorsítják a szocia­lizmus építését hazánkban és ilyen módon feíezik ki békeakaratukat. Hrlczer László munkáslevelező, Komárom, körzeti műhely. Példás munkánk jutalma a béke vándorzászlaja A galántai járási pártkonferencián résztvettek a diószegi cukorgyár leg­jobb munkásai is. A konferencián be­számoltak az eddig elért termelési sikerekről. Üzemünk a fagyasztott gyümölcs és zöldség Prágában tartott összálla­mi minőségi vizsgálatára, amelyet a csehszlovák élelmezésügyi iminiszté­rium rendezett, tizennyolc jóminőségü árúval vonult fel. Meglepett bennün­ket a siker, mert nyolc első dijat, nyolc második és két harmadik díjat nyer­tünk. A fagyasztott gyümölcsök mi­nőségi versenyében 90.05 ponttal az első helyet foglaltuk el. Szintén az el­ső helyet foglaltuk el 87.42 ponttal a fagyasztott zöldségfélék versenyében. Az ósszállami versenyben az első hely­Az üzemi klubok kerületi aktiváinak tapasztalatai A besztercebányai kerület üzemi klubja'nak aktíváját Podbrezován tar­tottak. Értekelték és összefoglalták ezen az üzemekben eddig végzett kul­túrmunkát. A podbrezovai aktíván résztvett az iskola-, tudomány-, és mű­veszetugyi miniszter helyettese, dr. O. Pavlik, J. Spitzer elvtárs, a Kommu­nista Part kerületi bizottságának képviselője, L. Zajac elvtárs, a szlovákiai szakszervezeti tanáca kultúrosztályának vezetője, Hlousek elvtárs, a Köz­ponti Szakszervezeti Tanács üzemi klubok osztályának főtitkára, a Kommu­nista Párt kerületi bizottságának, a járás szakszervezeti tanácsának, a népi igazgatásnak és más szerveknek képviselői. A besztercebányai kerület üzemi klubjainak aktjva ja Podbrezován rá­mutatott az elért sikerekre és a kul­túrpropaganda munka hiányosságaira. Legfőképpen a CsKP Központi Bizott­ságának és az SzKP Központi Bizott­ságának ülése után kell az üzemi klu­boknak' a i üzem közvetlen szükségle­teit szolgálni. A mi igyekezetünk "az, hogy emeljük munkánk termelékeny­ségét .és hogy elmélyítsük a széles néptömegek eszmei színvonalát. Eb­ben az irányban alkalmuk van az üze­mi kluboknak különféle eszközökkel segíteni. A podbrezovai aktíván ellen­ben láthattuk, hogy az üzemi . klubok még távolról sem teljesítik e felada­tokat. A besztercebányai kerületben nyolcvanhat klub működik. Nagyon tevékenyen működik a körmöcbányai állami pénzverde klubja, amelyet 1949 február 3-án nyitottak meg. Két sza­kot állítottak fel;- olvasó- és émeksza­kot. 1950-ben az üzemi klub élére aktív funkcionáriusok kerültek és ma már az üzem 1 klub hét szakból áll. Az újítókör a mult évben húsz újítójavas­latot nvuj'ott be. A klub vezetősége nem feledkezett meg a védnökség alá vett Sv kríži EFSz-rő! 6em, ahol több előadást tartottak kultúrműsor­ral. A ČSD zólyomi üzemi klubjának nincs megfelelő helyisége és ennek megszerzésében a népi igazgatás nincs a klub segítségére. Az üzemi bizottság sem tanúsít érdeklődést az üzemi klub iránt. Az üzemi klub tag­jainak márc'íjsban huszonöt fellépésük volt, de az üzembizottsági tagok nem tartották k" -'ősségüknek, hogy leg­alább egy 'e lépést meglátogassanak. Az üzemi klub legtevékenyebben mű­ködő köre a színjátszó és a mozi szak. Az üzemi moziban hetenként kétszer vetítenek rövid filmet és éppen ezek­ben az időkben kezdték vetíteni az SzK(b)P történelmi filmjeinek soroza­tát. A konferencia megmutatta azt, hogy a kerületi szakszervezeti tanács nem segíti eléggé az üzemi klubok munká­ját. Ugyancsak szükséges, hogy az üzemi klub jobb együttműködéssé! 1 dolgozzék a tömegszervezetekkel és a -körök munkájában ne feledkezzünk meg. a legfontosabbról: a politikai mun­káról. Szükséges, hogy az üzemi klu­gokat, segítsenek köztársaságunk fel­szabadítása évfordulójának megünnep­lésében és a Csehszlovákiai Kommu­nista Párt megalakítása harmincéves évfordulójának megünneplésében. Ezek azok a feladatok, amelyek legközelebb ránk várnak. Az üzemi klubok állan­dó feladata az, hogy széle- elvi nevelő akciókat végezzenek, aminek még job. ban ki' kell terjednie és el kell mélyül­nie, mert az üzemi kluboknak feladata . az, hogy az öntudatosító munka köz- sul m >°gnak. pontjává váljanak. Ezen aktíva után re kerültünk 88.3 ponttal. 1949-ben a fagyasztott gyümölcsök minőségi versenyén csak 70 pontot értünk el. 1950-ben már 70.7 pontot, míg 1951-ben már 90.05 ponttal az élre kerültünk. 1949-ben a fagyasztott zöldségek versenyében 65.9 minőségi pontot, 1950-rben 72.7 pontot, míg 1951-ben 87.42 pontot értünk el. A mult évben nagy sikereket értünk el. Példás munkánkkal elnyertük a többi gyár elöl a „béke vándorzászla­iát". Üzeműnk kertészete kötelezettség­vállalásának eleget tett. Az idén is el­sőnek küldötte zöldségféléit a bratis­slavai piacra. Gazdaságaink termelési terveiket magasan az előírt százalékon felül teljesítik. 240 munkásunk és ér­telmiségi dolgozónk van -állandó ver­senyben, ami bizonyítja politikai fej­lettségünket. A járási pártkonferencián üzemünk legjobb dolgozói ígéretet tettek, hogy az ez évi kampányt még az előző éveknél is jobban felkészülve fogják várni, hogy ezzel biztosíthassuk első helyünket az egész állam összes cu­korgyárai versenyében. Fagyasztott áruink termelését és minőségét, to­vábbá eddigi eredményeinket messze túl fogjuk szárnyalni. Ismerve munkásaink akaraterejét, biztosak vagyunk abban, hogy ígére­teink, kötelezettségvállalásaink telje­bok -segítsék a májusi menet megszer- i a besztercebányai kerületnek is tevé­vezését, szervezzenek népi muiatsá- 1 kenyebben kell dolgoznia. PÉK LAJOS munkáslevelező, Diószeg. Új munkamódszerek bevezetésével meggyorsítjuk ötéves tervünk feladataínak teljesítését A füleki Drevoindustria kerékgyár­tó műhelyének dolgozói, hogy a ne­gyedévi tervüket előbb befejezhessék, naponta önkéntesen nyolc óra helyett tíz órát dolgoznak le. Műhelyünk két részből áll, a gép­műhelyből és a kézi műhelyből. A gépműhelyben a durva anyagot kifino­mítják, fűrészelik, marják és gyalul­ják. A kézi műhely már a kész anya­got kapja meg és ezt csak össze kell állítani. Jelenleg melegágyi ablakrámá­kat csinálunk. Tudatában vagyunk annak, hogy a kertészeknek milyen nagy szükségük van a munkánkra, hogy minél több zöldséget juttathas­sanak a dolgozó nép asztalára. Üzemi gyűlésen foglalkozunk azzal, hogy miként gyorsíthatnánk tervünk teljesítését. Ezen a tanácskozáson a műhely dolgozói önként elvállalták, hogy napi nyolc óra helyett tíz órát fognak ledolgozni. A jegyzőkönyvbe befoglalták azt is, hogy naponta 500 darab melegágyi ablakrámát készítünk el és április 15-ig 20.000 darab rámá­nak kell elkészülnie. Veres József élmunkás naponta 125 rámát szegei össze és eszerint órán­kénti keresete 25 korona. Nagy Ist­ván élmunkás ugyanazt a munkát végzi. Drenkó elvtárs hat éve dolgo­gozik a füleki Drevoindustriában mint faesztergályos és tervét 300%-ban teljesíti Vargha Erzsébet és Vargha Mária ifjú munkáslányok a rámák eny.vezését végzik. Szorgalmasan dol­goznak és a szegelő munkásoknak nem kell várakozniok, mert a munka­folyamat rendesen megy. A lányok örömmel dolgoznak. Be­kapcsolódtak a munkába azért, mert tudják, hogy munkaerőhiány van ná­lunk. Békésen építik hazánkat, dol­I goznak és küzdenek a háború ellen. Nem egyezhetnek bele Nyugat-Német­ország felfegyverzésébe és nem en­gedhetik, hogy a mult borzalmai meg­ismétlődjenek. Az üzemben dolgozik Jankó Margit 34 éves munkásnŐ, aki­nek férjét a német fasiszták meggyil­kolták. Dolgozik azért, hogy munká­jával a békét védje és hétéves kislánya ne ismerje meg a jövőben a háború borzalmait. -Mag Irmának is a hábo­rúban esett el az ura. O is szorgal­mas munkájával válaszol az imperia­listák háborús terveire. Nagy Jenő a rámasarkok vésését végzi s négy em­ber munkáját teljesíti. Bognár Mar­git alig pár hete, hogy üzemünkben dolgozik. Nagy Magdával együtt, aki ugyancsak új munkaerő, aláírták a szocialista munkaszerződést. Vég Já­nos munkavezető a ráma grundolá­sán újított. Eddig ecsettel grundoltunk és most a kereteket mártogatjuk. Ezzel az újítással négy munkaerőt ta­karított meg. • Uj munkamódszerek bevezetésével meg akarjuk gyorsítani ötéves ter­vünk feladatainak teljesítését, mert tudjuk, hogy az ötéves terv időelőtti és sikeres befejezése életszínvonalunk emelését, boldogabb életünket és a világ béketáborának győzelmét jelenti. MASCSEK SÁNDOR, munkáslevelező, Fülek, Drevoindustria. Tettekkel bizonyítjuk Mi, ógyailai útkaparók, még április közepén gyűlést tartottunk, amelynek főtárgya teljesítményünk emelése volt. Ezenkívül elhatároztuk, hogy mind­annyian még 8 órát külön brigád­munkával ledolgozunk. Ezt a kötele­zettségvállalásunkat végre is hajtot­tuk április 19-én, amikor a Komárom— Izsa—Radvány útvonalon dolgoztunk. Itt 15.180 korona értékű munkát vé­geztünk 37-en. Mindannyian részt veszünk a szo­cialista munkaversenyben és a május­előtti versenyben. Munkánkba bevon­tunk egy női munkaerőt is. Ezekkel a tettekkel bizonyítjuk szilárd elhatáro­zásunkat aria, hogy még magasabb teljesítményt nyujtunk. Sárközi János levelező, Bohatá. i

Next

/
Thumbnails
Contents