Uj Szó, 1951. április (4. évfolyam, 77-101.szám)

1951-04-25 / 97. szám, szerda

1951 április 166 o

j sTO Ö VELÜNK VO 11 Kelten, a viborgi városrészből Olaszországban hosszú idő óta tart már az olasz kommunisták vezetésével a parasztok mozgalma a földesurak üresen álló, meg nem művelt földjeinek elfoglalásáért. A falusi dolgozó parasztoknak ebben a küzdelmében résztvesznek a nők is. Az >Ű velünk volU című elbeszélés feltárja az olasz parasztok hősi küzdelmét. ... Hirtelen lökést éreztek az autó utasai. Tónió elől ült az utasok közt. A váratlan lökés folytán a soffőr hátához ütődött. A soffőr hangosan szitkozódott: — Fogódzkodjál jobban, különben kirepülsz a kocsiból! — fordult hangosan Tónió felé. Sehogy sem tudott kibékülni azzal, hogy Tónió rendőr lett. Nem szerette Tóniót a zöld rendőri uniformisban, nagy fekete revolvertáskával a dereka körül. — Legalább a saját szülőfaludban ne hordd ezt a rendőrruhát — mondta később Tónió nem felelt. Elgondolkozva nézett maga elé. Eszébe jutoW az a nap, amikor először utazott e! szülőfalujából Milyen nehezen hagyta egyedül özvegy édesanyját Édesapja nemrég halt meg. Édesanyja azt akarta, hogy fia hagyja ott a kis faluját, a sötét, nyirkos kis lakást és menjen a nagy városba más, új elétet élni. Már beesteledett, amikor az autó Tónió szülőfalujába ért. Egv élek sem volt már a főtéren. A kocsma üvegajtaján széles fénysáv áradt ki s megvilágította az odavezető utat. Tónió felment a három kőlépcsőn. Bent a kis szobában öreg anyóka üldögélt. Különös, síró hangján köszönt Tóniónak. A kocsmaszoba üres volt, csak egy asztal körül ültek és kártyáztak. Tónió hanyag fejbólintással köszönt. A kártyázók elmélyedtek játékukba. Az anyóka Tónióhoz fordult. — Anyád a falubeliekkel a folyóhoz ment — mondta. — Hajnalig lesznek itt. Elhatározták, hogy a herceg földjeit felszántják a maguk részére. Bizony már elég régen ott áll művelés nélkül a föld... Tónió az anyókánál hagyta kis útitáskáját és kiment az utcára. — Megkeresem anyámat — szólt, amikor kiment a kocsmából. Keskeny kis út vezetett a folyóhoz. Tónió meg-megbotlott és el-elcsúszott az út iszapos sarában. Felkelt a hold. A látóhatár fölé emelkedett s megvilágította az egész környéket. Üresen fehérlett egy komp a folyó túlsó partján. Tónió a révész után kiabált. Hívására nem jött válasz. Erre begázolt a folyóba. Elrejtve a bokrok között, éppen úgy mint régen, ott volt az öreg András ladikja. A herceg földjei a folyónál kezdődtek. Egy pillanatra úgy tűnt fel Tóniónak, mintha kutyaugatást hallana. Már magasan állt a hold az égen, amikor Tónió átkelt a folyón. Egy dombra ment. Alatta terült el a síkság. Mindenütt fáklyák égtek, emberi alakok mozogtak és a sötétben is látta, hogy hajtják az ekéket húzó bikákat. Tónió kigombolta zubbonya gallérját és leszaladt a dombról. A falubeliek között nem találta édesanyját. Többen barátságosan üdvözölték. Tőlük tudta meg, hogy anyja a tanyára ment vetőmagot kérni, hogy bevethesse a neki jutott földet. Elég nagy, frissen felszántott puha föld volt. Szinte kézzel lehetett összemorzsolni a rögöket. — Hol lehet a herceg jószágigazgatója — gondolta Tónió és valami kis aggodalom lobbant fel benne. Nemsokára ott állt a'földek mellett s nézte, hogy milyen szótlan szenvedéllyel dolgoznak a falubeliek. Akaratlanul is átragadt rá a lelkesedésük. Fiatalos gyorsasággal ledobta kabátját és evét, felkapott egy ásót, amelyet anyja otthagyott a barázdában. Mozdulatai ügyetlenek és bizonytalanok voltak. Háta erősen meggörbült, nagy kínnal, fáradsággal vágta bele az ásót. De hamarosan belejött az ásásba Kétszer ássak csak ennyit napjában, gondolta s egészen belejövök. Hozzászokot ismét a földmunkához. Tónió abbahagyta az ásást. Rátámaszkodott az ásóra és elnézte a szinte végnélküli földet, a munkában meggörbült parasztokat, akiknek alakja élesen kirajzolódott a holdvilágnál. Jó Ismerősei voltak ezek az emberek, névszerint ismerte őket. Ismerte szerény, egyszerű életük történetét. Egyszer csak látta, hogy a szomszédok odafigyelnek rá s nézik, hogy ássa fel a meg nem művelt földet. — Hadd lássák — gondolta, hogy éppoly erős s ügyes a kezem a földmunkában, mint azelőtt és hogy éppúgv győzöm erővel az ásást, mint régen. Én, az öreg Márta mama fia, aki idejöttem. Hirtelen távoli motorzúgás hallatszott a tanya mellett elhúzódó útról. Tónió felfigyelt a motorzúgásra. SeJIrta: FRANCO SOLINAC tette, hogy rendőrség jön a hercegi földesúr védelmére, a földéhes és földet követelő parasztokkal szemben. Márta mama, Tónió édesanyja nehéz zsákkal a hátán, az úton bandukolva hallotta meg a motorzúgást. Alig volt ideje félreugrani a rendőrökkel megrakott száguldó autók elől. Meggyorsította lépteit, görnyedten sietett, hátán a zsákkal. Amikor a rendőrök a földekhez értek, a parasztok abbahagyták a munkát. Ásóval a kezükben, hosszú sorokban sorakoztak fel, mintha erős testükkel akarták volna megvédeni az általuk kijeiölt mezsgye-határokat. A még mindig lobogó fáklyák rőt fénye rávetődött a rendőrök fegyvereire. Hangosan kiáltozva szálltak ki autókból s megindultak arra, ahol a parasztok hosszú sorban álltak a mezsgyék mellett hallgatagon, sötét tekintettel. A rendőrök hirtelen elhallgattak, óvatosan, szinte majdnem félve közeledtek a parasztokhoz. A rendőrtiszt előrelépett s felszólította őket követelő hangon, hogy azonnal széledjenek szét. A parasztok azonban nem mozdultak. Ott álltak zárt sorokban továbbra is, hallgatagon, öszszeszorított ajakkal, görcsösen markolva ásójuk nyelét.' Tónió az első sorban állt. Kabát nélkül, úgyhogy nem lehetett benne felismern a rendőrt. Mit tegyek? vlliant. át agyán. Nyugtalan tekintete ráesett a rendőrök géppisztolyára. Jól ismerte ezt a fegyvert, két évi rendőrösködés alatt megtanulta kezelni. Akár behúnyt szemmel is pontosan belőtt a céltábla közepébe a legnagyobb távcJságból is. Ránézett nagy, erős széles parasztkezére, amely oiyan széles s erős volt, mint az ekeszarva. Majd az egy sorban állók, az ásót görcsösen szorongató kezére, komor, elszánt arcára nézett. A rendőrtiszt folytatta kiabálását, hogy oszoljon szét a nép, nem az övék a föld! Tónió agyában össze-vissza kergetőztek a gondolatok. Hát tényleg nem a miénk ez a föld? — gyötörte a gondolat. — Álljon ellent mindenki, öreg, fiatal, akik itt élnek s azok is, akik már meghaltak, megszakadva a nehéz munkától ezen a földön, keljenek fel mind, követeljék maguknak ezt a földet... mert ez az övék... a népé ... — villant át agyában ... Röviden parancsot adott a rendőrtiszt. A géppisztolyos rendőrök lassú léptekkel mentek előre. A parasztok egy lépést sem hátráltak. Még sűrűbben összetömörültek zárt sorokban. Ojabb pattogó vezényszó hangzott el Utána nyomban lövések dördültek. A parasztok sorfala összekavarodott... Márta marna meghallotta a kiabálásokat, az osszonyok jajveszékelését, a géppisztolysortűz ropogását. Eldobta a maggal telt zsákot, szaladni kezdett ... A széltől lobogó hosszú alsószoknyájába bele-beleakadt, majdnem minden lépésnél megbotlott. A szegény öregasszony csak szaladt, szaladt a sortűz irányába, még a rendőrök sem tudták megállítani. Lihegve ért Márta mama oda, ahod a sortűz eldördült. A parasztok leha|tott fejjel, hallgatagon álltak körül egy szekeret. Éppen akkor fektettek rá a szekérre nagy kíméletességgel egy mozdulatlan fiatalembert. Márta mama a szekérhez ment. — A fiad, Márta mama! —• szólalt meg valaki. Márta mama lihegni kezdett. Torkát valami keserűség fojtogatta. — Azokkal volt? —• kérdezte elhald hangon és a rendőrök felé intett. — Nem, Márta mama, ő velünk voltl — zúgták a parasztok büszkén. Márta mamának könny csillant meg a szemében. Büszke volt fiára, aki a néppel, a nép közt, a népért halt meg... a föld védelmében, amely a népé... (Fordítás a „Szovjetszkaja Zsenscsina" c. folyóiratból). A béke nagy volgai alkotása Mekkora lesz a volga—doni csatorna, amelynek elkészülte után Moszkva öt tenger kikötőjévé válik, s például a fővárostól akár a Fekete-tengerig is lehet hajózni? 101 kilométer hosszú lesz, ami azt jelenti, hogyha Magyarorszázgon ugyanilyen csatornát építenénk, akkor Váctól körülbelül Szolnokig terjedne. A csatorna „szíve" a cimljánszki víztároló, vagy ahogy az építők mondják, a doni-tenger lesz. Ennek a tengernek a vizét nemcsak hajózás céljaira, hanem a környező aszályos vidékek öntözésére is használni fogják. Ez a tenger 170 kilométer hosszú és 30 kilométer széles lesz. Mintha a Duna-mentén, Budapesttől a Mohácsisziget közepéig 30 kilométer szélességben elborítaná., a víz a Duna melletti városokat és falvakat. Víz alá kerülne — hogy csak a nagyobb helységeket és városokat említsük —, Érd, Dunaharaszti, Dunaföldvár, Paks, Szekszárd, Kalocsa és Mohács. . A cimljánszki erőműnél és víztárolónál épül egy földgát, amely 13 kilomért hosszú. Homokból és homokra építik, mégis szilárdabb, erősebb lesz, mintha sziklára épült volna. Ezzel a műve! az élenjáró szovjet tudósók megdöntik a burzsoa-tudománynak azt az állítását, hogy homokra nem lehet építeni. Hogyan? A látogatók sokszor kérdezgetik az építkezés vezetőit, mérnökeit, szakmunkásait, hogy nem mossa-e el a földgátat a cimljánszki víztároló hatalmas vízmenyisége, nem dől-e öszsze? Nem fog összedőln' és nem mossa e! a cimljánszki tenger sem. A földgátat a víztároló oldalán félméter vastag betonfallal borítják. Magának a gátnak a szélessége 300 méter lesz s tetején egy év múlva vasútvonal és autóút 1 úzódik majd. De nemcsak ebben van a volga— doni csatorna nagysága. A csatornát a Volga és a Don közti terület magas vízválasztóján kell keresztülvezetni. Ez azt jelenti, hogy a Volga vizét 88 méterrel, a Don vizét pedig 44 méterrel magasabbra kell felemelni. Itt épül fel az a 13 hatalmas zsilip, amely majd a Volgáról jövő hajókat 88 méter magasságból ereszti le a Donhoz. Egy sor nagyszerű technikai felszerelés épül itt. A csatorna a szálszki sztyeppéket megelőző hatkilométeres szakaszon hegy a.att, alagútbari folyik majd — alagútban fognak úszni a hajók. Ez az alagút egyenes lesz, mint a nyil, tiszta és ragyogó, mint a tükör, egyetlen rés, repedés nélkül, s óránként 180.000 köbméter víz folyik majd keresztül rajta. Hány köbméter földet kell kiemelni a csatorna építkezésénél? — vetődik fel a kérdés mindenkiben, aki megfordult az építkezés területén. A szakemberek erre is megadják a választ: az egész csatorna és a cimljánszki vízierőmű területén összesen 150 milli köbmétert. Ha nem lenne élenjáró szovjet tudomány, amely úi, hatalmas gépekkel, gépi berendezésekkel látja el az építkezést, több mint 100.000 kubikosnak kellene egy évig dolgoznia az építkezésen és akkor is csak a földmunkákat lehetne befejezni. Ezzel azonban még nem lenne kész a csatorna. Sok m'ndent, alagutat, zsilipeket, vízierőműveket kell építeni a csatornánál. A szovjet tudósok és mérnökök új, soha nem látott gépóriásokat és berendezéseket terveztek, hogy meggyorsítsák az építkezés ütemét és kíméljék a dolgozókat. Milyenek ezek a hatalmas gépi berendezések? A vízválasztónál, ahol a 13 hatalmas zsilip épül, olyan automata-betongyár működik, amely 1200 munkás munkáját végzi e! és egész személyzete a tisztviselőkkel együtt csupán nyolc ember. Az építkezés több részlegén dolgozn k azok a betonkeverőgépek, amelyeket a szlavjánszki építőgép-gyár munkásai készítették. Ezek a gépek egyszerre 4500 liter betont készítenek, súlyuk több mint 15 tonna és majdnem ezer alkatrészük van. A volga-doni csatornánál próbálták ki először az uráli gépgyárban gyártott lépegető kotrógépeket. Ezek a gépek akkorák, mint egy ötemeletes ház. Súlyuk, többezer tonna. Egy szerre 14 köbméter földet emelnek ki és 130 méter távolságra tudják ezt a hatalmas mennyiséget elmozdítani. Ezek a kotrógépek 16 méter hosszú és két és félméter széles talpakon mozognak. Egy óra alatt 250 méter utat tesznek meg és egész hegyeket hagynak maguk mögött a kiásott földből. A Szovjetunió a béke hazája — ezért ily hatalmas építkezések hazája is. A szovjet tudósokat, tervezőket, akik a sztálini építkezések terveit papírra vetették, a dolgozókat, akik a terveket valósággá változtatják, a béke gondolata vezeti hatalmas munkájukban. Sztálin elvtárs mondotta: „Egyetlen állam sem, a szovjetállam sem képes teljes erővel kifejleszteni polgári szükségletekre dolgozó iparát, olyan nagy építkezéseket kezdeni, mint a volgai, dnyeperi, amudarjai vízierőtelepek, amelyekhez többtízmilliárdos költségvetési kiadások szükségesek ... és ezzel együtt, ezzel egyidejűleg megsokszorozni fegyveres erőit, fejleszhadiiparát." A volga-doni csatorna és vízierőmű — a Szovjetunió sztálini békepolitikájának ragyogó bizonyítéka. I. A „Vörös Nyíl" gyorsvonat Leningrádból Moszkva felé vágtatott. A fülkében ülő utasok között volt egy idős kolhozparaszt, akit faluja „Kövespusztára" küldött, hogy a híres erdőültetéseket tanulmányozza. A kolhozistának megakadt a szeme az útitársán. Az útitárs csendes embernek látszott, de mégis olyannak, aki magára hívja a figyelmet. Az utolsó pillanatban érkezett ki a vonathoz, csaknem lekésett. Már elég messze voltak Leningrádtól, de még mindig törölgette izzadt ,.omlokát. Mikor kipihente magát, bőröndjét kezdte tapogatni. Felnyitotta és mintha azt vizsgálná, minden benne van-e, amit magával akart hozni az útra. Hosszas vizsgálódás után a hálóba emelte a bőröndöt. Jó nehéz táska volt. — Vas van a bőröndben elvtárs? — kérdezte a kolhozista. — Acél — felelte a nyugtalan utas. Többet nem szólt, de nemsokára eljött a vacsora ideje. Újra leemelte a bőröndöt, hogy kivegye belőle az elemózsiát. Az öreg most már nem állta meg, alaposan megnézte; mit rejt a táska. Tele van fémmintával — csak ennyit látott. — Moszkvába viszem megmutatni ezeket a késeket — mondta a leningrádi utas. — Kések? — Igen, esztergapadra valók. Saját találmányaim. Az öreg bólintott. Nagy tisztelettel tekintet útitársára. Az meg megveregette a kolhozparaszt térdét és megkínálta a sültcsirkéből. Egyszeriben barátságossá vált a hangulat és míg vacsoráztak, az acélkések gazdája elmondta a kések történetét. Nem is volt rossz hátradűlni a fülke kényelmes ülésén és visszaemlékezni erre-arra. Hát ez történt a leningrádi 3. számú ipariskolában ... Vaszilíj Birjukov — így hívták az utast — percekig némán szemlélte a tanműhelyben dolgozó ifjúkat, a munkát. — No hiszen — mondotta azután a mestereknek — hát maguk „lassanvágókat" képeznek ki! Ezek a gyermekek félnek a gyorsvágástól? — Tudja, Birjukov elvtárs, ezeken a gépeken nem lehet percenként több fordulatszámmal dolgozni, mint hetvennel — védekeztek a mesterek. Birjukov odalépett az egyik géphez, jól megnézte, megcsavarta a szuport fogantyúját és beállította a sebességet. Vaszilij Oszipov iparostanuló, aki a gépen dolgozott, tágranyitott szemmel leste a „Sztálin"-gyár sztahanovistájának mozdulatait. S Birjukov megmagyarázta a gyors megmunkálás elvét, megmutatta, hogyan kell irányítani a gép járását, aztán megindította a motort. Először percenként 150, majd 300, végül 700 fordulatot ért el. Oszipov kővémeredten figyelte, aztán már ő vitte a munkadarabokat a késhez és félperc alatt elkészült vele. Azelőtt ez a munka öt percig tartott. Birjukov 120 tanulót tanított meg a gyorsvágásra a 3. számú ipariskolában. Nem sokkal ezután előadást tartott a leningrádi ipariskolák mestereinek gyűlésén a gyors munkamódszerek tömeges oktatásának tapasztalatairól. Néhány hét alatt több mint háromezer iparostanuló sajátította el a gyorsvágás tudományát Leningrádban. A munKaerőtartalékok iskoláiban átViszgálták az oktatás tantervét és valamennyi tanműhelyben korszerűsítették a gépeket. Közben Birjukov befejezte néhány új esztergakés kidolgozását is. Ekkor meghívót kapott: Moszkvába kérték fel a minisztériumba. — S miről fog ott beszélni? — kérdezte a „Köves-pusztára" utazó kolhozista. — Talán csak arról — felelte Birjukov —, hogy éppen mielőtt vonatra ültem (ezért érkezten oly későn a pályaudvarra), gyűlést tartottunk a gyárban. Arról volt szó, hogy a tapasztal: szakmunkások vállaljanak védnökséget az ifjúmunkásoknál. Háromszázan jelentkeztek. Ezzel a Viborgi városrészben kétezerre emelkedett a védnökök száma. így terjed a jó munkamódszer. A viborgi kultúrpalota termében érdekes könyv megvitatására gyűltek össze az elvtársak. Grigoj Brjuhanov írta a könyvet, a sablonkészítés új módszeréről szól. A munkát mostanáig kézzel végezték. Egy napon azután híre futott a viborgi városrészben* hogy a komszomolista Brjuhanov áttette a munkát gépre. 2. Brjuhanov azután megírta könyvét.* Most szaktársai közül sokan összegyűltek a könyv megvitatására és nem lepődtek meg, amikor Brjuhanov bejelentette, hogy már írja második könyvét, éspedig azokról a tapasztalatokról, amelyeket az új munkamódszer felhasználásával szereztek. — Ahhoz a nemzedékhez tartozom — mondotta —, amely már a háború utáni sztálini ötéves terv idején nőtt fel. Megszoktuk, hogy jóbarátságban legyünk a mérnökökkel és tudósokkal. Tudjuk, csak úgy haladhatunk előre, ha állandóan továbbképezzük magunkat. Könyvet írtam? Nos, elvtársak, még többet olvasok és kísérletezem. Arra is szenteltem időt, hogy végiglátogattam a viborgi ke; rület gyárainak összes mintakészítő részlegét. Oj könyvemben összefoglalom tapasztalataimat és ezekről beszámolót tartok a kerületi pártbizottság előtt is. Filimonov bányász szabadnapja Sztalinogorszk mellett van Uzlovája bányásztelep. Egyik utcáját Novájautcának hívják. Azt jelenti: Uj-utca. Illik is rá ez a név, ragyogóan új itt minden. A vidék ismert sztahanovista vájárjai laknak e nagyablakos házakban. Ismerik őket az egész Szovjetúnióban. Az egyik legszebb házban lakik családjával Alekszejevics Filimonov, a Szocialista Munka Hőse, a Magyarországon is járt és jól ismert sztahanovista bányász. Róla, az ország egyik legjobb vájárjáról — néha Filimonovszkájának is nevezik a szép utcát. Egy szabadnapján meglátogattuk Filimonovot. Dolgozószobájában fogad. Borisz — Filimonov legidősebb fia — éppen mattot készül adni apjának. A sakk Filimonov egyik kedvenc szórakozása. A másik — a zene. — Ahányszor hangversenyt adnak a bányászklubban, Filimonovot mindig ott találhatjuk. E napon Blednih elvtárs, a bányabizottság elnöke is vendégségben van Filimonovnál. Filimonov beszélgetés közben kitekint az ablakon és felugrik: — Miért nem gyújtották fel a csillagot? — kérdezte izgatottan. Bosszúsan emelkedett fel helyéről Blednih is. A csillag — a győzelem csillaga — mindig vörösen izzott az aknatorony tetején. Nem dísznek szerelték fel oda. Uzlovája dolgozói között az a nézet járja, hogy a csillag fénye ellátszik a fővárosba. S ebben van is valami igazság. Az uzlovájaiak fontosnak tartják, hogy mindig maguk előtt láthatják a Kreml soha ki nem hunyó vörös csillagait. Joggal tételezhetik fel, hogy onnan szeretettel figyelik az ő győzelmi csillagukat is. E pillanatban azonban a csillag izzó fénye helyett komor sötétségbe borult az aknatorony teteje. Filimonov összeráncolta homlokát, ellépett az ablaktól, a sarokban álló telefonhoz ment és sebesen tárcsázott. — Vegyenov beszél? — mondta kissé rekedten a kagylóba. — Mi van a csillaggal, miért nem ég? — Amit Vegyenov mondott, attól Filimonov arca némileg felderült. Letette a hallgatót és Beldnihhez fordult. — A kapcsolóval történt valami baj. Lehet, hogy az éjszaka már nem tudják kijavítani. Ami a termelést illeti, Vegyenov megnyugtatott: százhuszas színvonalon állunk! Abban nincs baj. Blednih és Filimonov egy darabig a bánya ügyeiről — közös ügyeikről beszélgettek. Ki is ez az ember, akinek vendégel vagyunk? Egy bányász, egy szovjetbányász. A legjobbak közül való, aki joggal érzi magit gazdának Uzlovájában, a bányában, aki szíve egész oda-i adásával szereti a bányát és bányásztársait. De őt is szeretik és tisztelik. Nemcsak azóta, amióta mellén ott fénylik a munka hősének kijáró Vörös Csillag. Talán éppen ellenkezőleg. Azért csillog zubbonyán a büszke kitüntetés, mert becsületességével, lelkesedésével, sok-sokéves harcával a munkában és alkotásban kivívta magának kormánya és elvtársai megbecsülését. A sztahanovista mozgalom első napjától kezdve a sztálini ötéves tervek pompás túlteljesítésén keresztül vezetett Filimonov útja a méltán megérdemelt hírnévig. De nemcsak hírből ismerik társai Filimonovot, hanem elsősorban az életből, az alkotó munkából irányító mozgalmi tevékenységéből. Ma is ott látod a kezdeményezők között. Példája nyomán a bánya dolgozói az elmúlt hónapokban már kétszer emelték előirányzatukat. .. Filimonov és Blednih már ott állnak a könyvszekrény előtt. A kapitalista országokban az emberek el sem hinnék, hogy ez a sok-sok könyvvel te* le szekrény egy bányászé. Filimonov kikíséri vendégeit, kemény kézszorítással búcsúzik tőlük. Éjszaka ka van. Az aknatoronyban ebben a pillanatban kigyúlt a Vörös Csillag. Mégis helyrehozták a hibát. A torony tetején izzik a rubint-szem és Moszkva felé tekint.