Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)
1951-03-09 / 58. szám, péntek
6 m sm 1951 március 9 Oisafové Sabdsrúsöi gondosan készülnek a lakass' Idényre Az opatovai fiúk csendben, minden feltűnés nélkül készülnek a tavaszi bajnoki évadra és ígéretet tettek, hogy ez évber, is jó szerepléssel fogják megörvendeztetni üzemük dolgozóit. Az idei enyhe tél lehetővé tette, hogy már jan. 15-én szabadban edzhettek a játékosok, aminek Opatován nagyon örültek, mert sajnos, ez a komoly sporttevékenységet kifejtő egyesület még ma sem rendelkezik tornateremmel. Az egyesület ez évben 3 csapattal nevezett be a bajnoki küzdelmekre. Az első csapat a banskábystricai kerüeli bajnokságban, a tartalék és harmadik csapat pedig a losonci járási bajnokságban fog versenyezni. A játékosokat ismét Borhy Károly edző készíti elő, aki szintén sokat remél az új beosztásban a csapattól. Jelszava: „A jobbaktól tanulni, a gyengébbeket tanítani!" Szerinte a csapatban a multévi nehéz mérkőzések során némileg kialakult a küzdelmi jelleg is és reméli, hogy ezévben mindezt hasznosan kamatoztathatják. — Nagyon jól tudjuk, — folytatja a kiváló oktató, — hogy amikor a szerényebb játéktudású csapatok a szív és a lelkesedés fegyverét dobják a mérleg serpenyőjébe, akkor a megfelelő tudással rendelkező csapatnak sem lesz elegendő csak a tudás fegyvere, hanem fel kell sorakoztatni mellette a küzdő erényeket és a keménységet is. Nem szabad feladni a játékot, a küzdelmet az utolsó pillanatig. Küsdeni kell az első perctől kezdve az utolsóig, okos, gazdaságos bebosztással, de a döntő pillanatban mindig teljes erőbedobással s akkor nem maradhat el a siker. Mi meg vagyunk győződve, hogy Opatová labdarúgói ezévben is becsülettel állják meg helyüket és az egyetemes sportnak hasznos tagjai lesznek. Lauko Béla az egyesület ügyvezetője az idei Szokol Napra vonatkozólag elmondja, hogy nagy érdeklődéssel fogott hozzá minden sportág az előkészítő munkálatokhoz s így minden remény meg van ahhoz, hogy ez a nagyszabású sportünnepély eddig soha nem látott tömegmegmozdulással fog lezajlani és így magába fogja kapcsolni a Szokol összes tagjait, ami azt jelenti, hogy az összes sportágak programmal fognak fellépni, amelyre már most gondosan készülnek. A Munkásifjúsági Sportjátékokkal kapcsolatban Lauko ügyvezető elmondja, hogy bár erre vonatkozólag még semmi közelebbi intézkedés nem történt a kerület részéről, Opatován már nagyban szervezik a munkásifjúságot s főként a labdarúgók kezdték el szorgalmasan az előkészületeket. A labdarúgásban kb. 150—200 ifjúmunkás fog versenyezni a Munkásifjúsági Sportjátékok keretén belül, melynek magvát a multévi ifjúsági bajnokcsapat fogja képezni. A munkásifjúság nagy tömagben kapcsolódik be a többi sportágba is, mint az atlétikába, röplabdázásba és úszásba, amivel elérjük, hogy munkásifjúságunk 100%-osan vesz majd részt ezekben a játékokban. (T. I.) W WtHWMHM UM W Wt WMMMMHMWtM ÜJ SZO, a csehszlovákiai magyai dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Jesenského 8. sz. Telefon: szerkesztőség 262-77 és 347-16, kiadóhivatal 262-7T. Köés felelösszerkesztő: Lórincz Gyula Feladó és irányító postahivatal: Bratislava II. Nyomja és kiadja a Pravda Nemzeti Vállalat Bratislava. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetés 1 évre 640 % ívre 270—, % évre 135 , 1 hónapra 45.— Kčs A hetilap (csütörtöki számi előfizetése 1 évre 150 % évre 75.—, U évre 40.— Kčs. A 1CEPESKÖNYV előfizetése egy évre NÉPNAPTAR-raf együtt 100 Kčs. STISiH 11. HOE Teplice Dynamo Košice Vítkovice Dynamo Slavia NV Bratislava 2el. Praha Žilina Skoda Plzeň Sparta Gottwaldov OD Praha Ostrava Prešov ATK Kobylisy ČKD Slanín Makyta Púchov Pov. Bystrica Tesla IX. Ml. Boleslav SONP Kladno ZNP Žižkov Sparta Az asztalitenisz világbajnokságról jelentik: Csehszlovákia nyerte a csapat-világbajnokságot Néiifóris drámai küz&fem után 5:4-re győzött Magyarország ellen Tegnap este nagv érdeklődés mellett bonyolították le a férfi csapatvilágbajnokság döntő mérkőzéseit. A döntőbe, mint arról tegnap már beszámoltunk Csehszlovákia és Magyarország csapatai jutottak. Az egyes csoportok győztesei!: A) csoport Jugoszlávia, B) csoport Magyarország, C) csoport Csehszlovákia. A csehszlovák csapat mind a hét mérkőzését megnyerte, szettaránva 35:1. Tegnap délelőtt Magvarország Jugoszlávia ellen játszott, amit 5:3 arányban győzött le Csehszlovákia ugyancsak a jugoszláv válogatott ellen játszott. Az eredmény 5:1 volt Csehszlovákia javára. Részletes eredménvek: Andreadis—Dolinár 21:19, 21:8, Tereba—Gabrics 21:11. 21:8, Váňa — Harangozó II. 26:24, 21:16. Tereba— Dotnár 19:21. 21:19, 21:16. Andreadis—Harangozó II. 19:21, 12:21. Váňa—Gabrics 21:16, 21:12. A csapatbajnokság döntőiét tegnap este játszották le. A döntő mérkőzések Kisorsolták a nyitrai bajnokságot A nyitrai kerületi bajnokságot, — mivel a vasárnapi torna után már ismert a' további két résztvevő, — tegnap kisorsolták. A bajnoki évad úgy, mint a többi bajnokságban március 11-én, vasárnap kezdődik. A sorsolás a következő: I. forduló, március 11: NV Topoľčany —Š. Komárno, Levice—OZ Hlohovec, B. Handlová —ČSAD Nové Zámky, Elektro N. Zámky—Prievidza, KP Nitra—Partizánske. II. forduló, március 18: Š. Komárno —Partizánske, Carp. Prievidza—KP Nitra, ČSAD N. Zámky—Elektro N. Zámky, OZ Hlohovec—B. Handlová, NV. Topoľčany—Levice. III. forduló, március 25: Levice—Š. Komárno, B. Handlová —NV Topoľčany, Elektro N. Zámky—OZ Hlohovec, KP Nitra—ČSAD N. Zámky, Partizánske —Prievidza. IV. forduló, április 1: S. Komárno —Prievidza, ČSAD N. Zámky—Partizánske, OZ Hlohovec—KP Nitra, NV. Topoľčany—Elektro N. Zámky, Levice —Handlová. V. forduló, április 8: B. Handlová —Š. Komárno, Elektro N. Zámky —Levice, KP Nitra—NV. Topoľčany, Partizánske —OZ Hlohovec, Prievidza—ČSAD N. Zámky. VI. fordul, ápril's 15: Š. Komárno—ČSAD N. Zámky, O Z Hlohovec —Prievidza, NV. Topoľčany —Partizánske, Levice —KP Nitra B. Handlová—Elektro N. Zámky. VI. forduló, április 15: Elektro N. Zámky —Š. Komárno, KP Nitra—B Handlová, Partizánske —Levice, Prievidza —NV. Topoľčanv, ČSAD N. Zámky—OZ Hlohovec, VIII. forduló, április 29: Š. Komárno —OZ Hlohovec, NV Topoľčany—ČSAD N. Zámky, Levice—Prievidza, R. Handlová—Partizánske, Elektro N. Zámky—.KP Nitra. IX. forduló, május 1: KP Nitra—Š. Komárno, Partizánske—Elektro N. Zámky, Prievidza —B. Handlová, ČSAD N. Zámky—Levice, OZ Hlohovec —NV Topoľčany. drámai küzdelmet hoztak s négy órán át tartottak Magyarország, — mint arról már beszámoltunk — Soós néiI kiil indult a bajnokságon, aki súlyos beteg. Helyette Szepesi játszott, akinek még nincs meg a kellő nemzetközi rutinja. A találkozót Csehszlovák'a 5:4 arányban nyerte meg. Legjobban Andreadis szerepelt, aki összes ellenfelét legyőzte. Sidóval. az est legszebb mérkőzését vívta. Vaňának nem kedvezett a szerencse Koczián ellen mind a két szettet elvesztette. Részletes eredmények: Tereba—Szepesi 21:17. 21:3, Andreadis—Koczián 21:17. 21:12, Váňa—Sidó 18:21. 21:17. 19:21. Tereba—Koczián 14:21, 15:21 Váňa— Szepesi 21:12, 21:6. Andreadis—Sidó 19:21, 21:17, 21:18. Váňa—Koczián 20:22, 20:22. Tereba—Sidó 16:21, 15:21. Andreadis—Szepesi 21:9, 22:20. A női csapatbajnokságban az első csoport győztese Ausztria lett Anglia és Magyarország előtt, a második csopoit győztese Románia csapata. A Corbil on Cupban Ausztria legyőzte Anglat 3:1 arányban, úgyhogy a döntőbe Románia és Ausztria csapata jutottak. A mérkőzést az éiieli órákban játszották, úgyhogy arról még nem kaphattunk lapzártáig tudósítást. Az egyéni bajnokságokat ma, csütörtökön a reggeli órákban kezdték el. Győzött az ATK és a Sparta Tegnap České Budejovicéti folytatták a Béke Kupa jégkororigtornát. Az első mérkőzésen az ATK 6:3 (2:3, 2:0, 2:0) arányban győzött České Budejovice ellen, majd a Sparta az NV Bratislavát győzte le nagy gólarányban 7:3 (3:1, 2:0, 2:2) arányban. Az NV Bratislava ezen a mérkőzésen nagy fáradtan játszott, különösen a védelem volt gyenge. A mérkőzést négyezer néző előtt Pilousek és Samec vezették. He$mél&etás, a QňtéUnezeťónel a közönség hullámzó hangulatáról Vasárnap mér márciust írtunk... A sportújságíró pedig nemcsak márciust ír, hanem vasárnap délután már a bajnoki mérkőzések utolsó előkészítő mérkőzéseiről is írhatja tudósítását. Jövő vasárnap pedig teljes üzem lesz a bajnoki fronton is és csak két hét kell, hogy a futball országos nagy üzemérő', beszélhessünk. Mindenki var valamit az új bajnoki szezontól. Ki többet, ki kevesebbet. Lesz öröm, lesz bosszúság megint, ahogy azt ilyenkor megszoktuk. Boszszúság? Miért is bosszankodik az a sok ezer és ezer szurkoló? Hát miért? Azért, mert rosszul játszik a kedvenc csapat, mert veszt a kedvenc csapat, mert „rossz" a bíró . •. Igen, itt van például az a sokat szidott, szerencsétlen bíró. Kérdezzük meg hát most egyiket a sok közül, hogy mi is az ő véleménye — a bírákról! Talán nincs az a vasárnap, amikor ne látnánk azt a bírót, aki egyike a sok „Pfuj bírók" közül, mérkőzést vezetne valamelyik pályán. Hallgassuk meg csak őt is egyszer. íme a kérdés és a felelet: — Miért szidja a közönség a bírót? — Kit szidjon? A kedvenc csapatát nem szidhatja, a kedvenc játékosát sem szidhatja, szidja a bírót. Ez természetes. — Ha természetes, meg kell érteni. Nem? — Nem! Én azt tartom, hogyha a közönséget kioktatnák a szabályokra és a mai sportfelfogásra, a mai sport,,modorra", többet érnénk el, mintha mindenért a bírót okoljuk. 1- De mégis, milyen bíró kell a közönségnek? — A közönségnek név kell- Egy jónevű bírónak elnéz olyamit, amiért egy kevésbbé közismert bírót esetleg inzultál. És más barátságos, esetleg nemzetközi mérkőzést, más bajnoki mérkőzést vezetni. A közönség jó teljesítményt követel a játékostól. Már most a játékos, ha nem megy neki a játék, szabálytalanul igyekszik eredményt elérni. A bíró persze megtorolja a szabálytalanságot és kész a baj. Mert baj mindig van, tekintve, hogy egy mérkőzést kétféle közönség néz végig. Ha a kedvec csapat ellen ítél a bíró, ezt nem nézi el a drukker. Persze, az alattomos szabálytalanságokat és kezeléseket a tribünről semmiesetre sem láthatják úgy, mint ahogy azt a játékosok között tartózkodó bíró észreveheti Egy durvaságokkal tarkított mérkőzés után a vesztes csapat mindig e rossz játékvezetésre hivatkozik. Az soha sem jut eszébe senkinek, hogy ha Xvagy Y. játékos nem faytolt, durvult volna annyit a mérkőzésen, akkor másképpen alakulhatott volna ax eredmény. — Hát a bíró sok esetben... — Ez igaz. No, de végeredményben, ha a bíró valamit nem helyesen ítél meg, az még nem ok arra, hogy ízléstelenül sértegesse a közönség. Elvégre a bíró — ezt tessék tudomásul venni — amatőr sportember, aki tényleg önzetlenül, sokszor saját költségére is szolgálja a sportot, nem érdemli meg tehát a megszégyenítő jelzőket. Tessék elhinni, mérkőzések közben, amikor behallottam a pályára a szitkozódó gorombaságokat, sokszor ökölbe szorult a kezem, sokszor eszembe jutott, hogy odavágom a sípot és soha többé nem nézek a pálya felé. De hát a sport, a futball szeretete él bennünk és hiszünk abban, hogy a közönség viselkedése meg fog javulni. Hiszen erre nézve már sok javuló példát láttunk. — Mégis ... — Na igen, tévedhet a bíró. De tessék megnézni, hogy a j'átékos hányszro téved, hibáz egy mérkőzésen. Amikor a kapus hibája gólt hoz, vagy amikor a csatár öt méterről kapu fölé, vagy mellé lő- Ezeken a ténykedéseken nagyobb tét fordul meg. mégsem történik az, ami a bíróval megeshet egy hibás ítélkezésnél. Jó ez így? Tessék csak ezen gondolkozni. A bíró nem neheztelhet az egyesületre, a bíró odamegy bíráskodni, ahová küldik. A bírót mindenki büntetlenül gyalázhatja? Da ha a bíró téved, akkor a bírótestület bünteti. Hát gép az a bíró és nem ember, mint a játékos, a vezető vagy a drukker? — Hát eddig panaszkodott. Van valami propoziciója? — A megoldás csak egy lehet. A közönséget kell valamiképpen felvilágosítani a szabályok szelleméről a mai sportfelfogásról, a megértésről és arról, hogy tévedni — emberi dolog. A csehszlovák futballnívó sokat fejlődött, a csapatok erőviszonyai is kiegyensúlyozódtak. Ma már elég bíró van. aki nem rémül meg, ha a nagycsapat vereségre áll. És ez a baj. A közönség nagyrésze még abban a mentalitásban él, amikor nagycsapatok mérkőzései körül csak egyféle vita volt: hogy hány góllal győz a csapat. Ezek az idők azonban elmúltak, a közönség azonban még mindig nem képes elviselni, ha pontot veszít kedvenc csapata. Itt van a bíró. Amikor a néző a tribünön kiábrándul, akko relőveszi a bírót. Arra kell kioktatni a közönséget, hogy el tudja viselni a csapatában való csalódást és tételezze fel a bíróról, hogy — jóindulatú és fanatikus szeretettel áll a mai tömegsportunk szolgálatában. Erre neveljük most a közönséget. Ezért kell üdvösnek tartani a bojnoki beosztást, a mai egységes testnevelésünk alapgondolatát. — Mi van a fiatalokkal? — Nem a testületünk a hibás, hogy a fiatalok nem, érvényesülnek. Bár a múltban itt volt a baj. A zsupák elnyomták a fiatal tehetségeket. Most azonban már helyet kapnak a dolgozó fiataljaink is a bíráskodásban s mi öregek segíteni fogjuk az érvénye, sülésben is. Nem engedjük, hogy a tehetséges fiatal dolgozó ifjúságunkból lekerülő bíráink leégjenek. Itt is az legyen a jelszó: A Szokol a dolgozóké! Helyet a fiatalságnak a bírók között is! Ma m'ár egy új s szebb és jobb atmoszféra van kialakulóban — hála az egységes testnevelésünknek! A múltban futballpályáinkon annyira felgyülemlett mérges, bizalmatlan legőt már levezetik s ez évben már azt hiszem, sikerül közelebb hozni egymáshoz a bírót és a közönséget. „A Komszomol a lelke a tes nevelésnek és a sportnak" A Komszomolszkája Pravda egyik legutóbbi számának első oldalán terjedelmes vezércikkben foglalkozik az üzemi sport időszerű kérdéseivel. A címe: „Testnevelési kollektíva az üzemben." Alább közöljük a cikket: „Hazánk dolgozói a- Nagy Októberi Szocialista Forradalom eredményeképpen határtalan lehetőségeket kaptak sokoldalú szellemi és fizikai fejlődésükre. A szovjet hatalom évei alatt a tudománnyal, a művészettel, az irodalommal együtt nagyszerűen fejlődött nálunk a testnevelés is. A sport tömegsporttá fejlődött és népünk mindennapi szükségletévé vált. — „El sem tudom képzelni sport nélkül az életemet" — mondta až omszki Porseny-gyár esztergályosa, Venijami-n Zsuravljov. Minden reggel tornával foglalkozik, szabad idejében télen síel, nyáron aílétizál és röplabdázik. A Zsuravljovhoz hasonlóak százezerszámra élnek hazánkban. Jurij Vazsnov, a minszki autógyár lakatosa korcsolyázni szeret. Most szorgalmasan készül a nagy gyorskorcsolyázó versenyekre. Rimma Cserpanova, az uráli gépgyár modellezője nagyszerű atlétanő, tavaly nyáron megnyerte a kerületi bajnoki címet. A testnevelési kollektíva magába foglalja ezeket az üzemi síelőket, gyorskorcsolyázókat, tornászokat, úszókat, labdarúgókat és birkózókat. Ilyen kollektívák működnek az ipari üzemekben, a bányákban. Nemcsak a nagy üzemekben va,n meg a lehetőség arra, hogy a dolgozók testneveléssel foglalkozzanak, hanem a kisebb üzemekben is nagy lehetőségek nyílnak a sportolásra. A rosztovi papírgyár például nem tartozik a nagy' üzemek közé, de dolgozói egész évben sportolnak. Nagyszerűen berendezett tornaterem, kitűnő sporttelep áll a rendelkezésükre. A nagy gyárak mellett pedig — mint például a moszkvai Kaliber, a leningrádi Kirovszkij, s a gorkiji autógyár — kitűnő, korszerű stádionok épültek fel és a helyi szakszervezeti bizottsá* gok költségvetésében nagy összegek állnak a testnevelés és sport rendelkezésére. Az üzemi testnevelési kollektíva az a harci erő, amely az üzem sportéletét irányítja. Ezekben a kollektívákban kedvelik meg a dolgozók a sportot, ezekből nőnek ki az új bajnokok és csúcstartók. Ezért fontos, hogy minden testnevelési kollektíva naprólnapra szaporítsa sorait, hogy pezsgő sportéletet teremtsen az üzemben. Ezt azonban csak akkor lehet elérni, ha a kollektívák megteremtik a különböző szakosztályokat és ha azokat hozzáértő, sportot szerető emberek vezetik. Mindezekről elsősorban a Komszomolnak kell gondoskodnia, nemhiába a Komszomol a lelke a testnevelésnek és a sportnak. Az uráli gépgyárban hosszú időn keresztül a sporttal a szó szoros értelmében csak néhány ember foglalkozott Az üzemi .Komszomol-bizottság erre komolyan kezébe vette a sport irányítását. Gyűléseket rendezett, ezeken ismertette és népszerűsítette a fiatalok előtt a testnevelést, rámutatott a sportolás szerepére, jelentőségére az ember munkájában és életében. Az üzem fiatalsága körében élénk visszhangra találtak ezek a gyűlések. Vájjon ki ne akarna a haza fáradhatatlan dolgozója, ügyes, elszánt védelmezője lenni? A fiatal ember mindig igyekszik férfiassá, erőssé, ügyessé válni. Százával jelentkeztek hát a fiatal dolgozók a testnevelési kollektívába. A komszomolisták voltak aztán a különböző versenyek, szpártákiádák, mérkőzések kezdeményezői és tevékeny részvevői is. Most már több mint 900 sportolója van az üzemnek. A Komszomol-bizottság és a sportegyesület tanácsa közötti szoros kapcsolat az üzemi sportmunka megjavításának biztos eszköze. Nagyon helyesen cselekszenek ott, ahol közösen készítenek a sport fejlesztésére vonatkozó terveket, ahol közösen rendeznek versenyeket, mérkőzéseket, estéket, ahol a komszomolisták nemcsak lángoló szavakkal, hanem személyes példával agitálnak az atlétika, a torna, a síelés, a korcsolyázás fejlesztése érdekében. A kezdeményezés és az öntevékenység — az a két eszköz, amely sikeresen visz előre minden ügyet, tehát a testnevelés ügyét is. Sajnos, még ma is vannak azonban olyan Komszomolszervezetek, amelyek elhanyagolják a testnevelés kérdéseit és arra hivatkoznak, _ hogy nincs felszerelés, nincs megfelelő sporttelep. Fiatal munkásaink gigantikus hajókat, bonyolult gépeket, egész városokat építenek. Lehetséges lenne az, hogy nehezükre esnék ugyanezeknek tornagyűrűt, gerendát készíteni, megtisztítani a sportpályát, vagy vízzel elönteni a jégpályát? Ott, ahol kezdetben lelkesedéssel fogtak hozzá, ott, ahol kitartóan dolgoznak, már régen megszerezték a sportoláshoz szükséges szereket, felszerelést. >