Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-04 / 54. szám, vasárnap

UJS20 1951 mftrettw 4 Ä németek ukrajnai betörés* idején megszervezik a Dnyeper balpartján a donyec-krijovgori közeársaságot s a köztársaság hadseregének Kliöient Vorosilov l

esz a parancsnioka. Parhomenko, Vorosdlov hű' eégea barátja, mint a Vörös Hadsereg mozgósítási törzsének elnöke a luganszki kerületben, nagyszerű szervező munkával támogatja a munkásság legendás harcait Ukrajnáiban a német betolakodók ellen. Ekkor történik, hogy Vorosilov elvtárs 5. ukrán hadseregének kötelékében 2000 munkás elszánt dühvel verte vissza e 35.000 főnyi német gyalogság. tüzérBég és lovasság támadását. Ezek a harcok mentették meg akkor Franciaországot a teljes eltiprástól, mert a bolsevik kötelékek ellenállása miatt nem vihették a németek minden erejüket nyugatra, hogy ott döntő sikert erőszakoljanak ki. Az 5. hadsereg parancsnoksága a katonai helyzet mérlegelése alapján elhatározta, hogy a Donon át Cáriéin felé tör. Cáriéin akkori jelen tő Bégéről Ivanov a következőket mondja: „A történelem titokzatos keze, mikor kialakította a frontok határait, egy meggyötört női fej arcélét rajzolta a térképre. A fej arcrésze tikrajna felé, a kon-tya pedig Szibéria felé fordult. A szemöldökíve Pélerjváxnál kezdődött, az arc Ukrajnában, a német fronthatár mentén nyúlik el, az álla Voronyezsre támaszkodik. Szaratovtól Asztrahánig terjedt a torok. Mivel a térképen a Volgát széles kék vonal ábrázolta, ez a vonal tökéletesen úgy hatott, mint egy ér, amely a gégét vérrel, erővel, éltető levegővel látja el. Caricin pontosan az ádámcsutka mellé került és az ember úgy érezte, hogyha az ellenség ide befúrja a kését, — ez maga a halál!" Sztálin gondoskodott róla, hogy ez a végzetes fordulat ne következzék be, hogy Caricin elszánt védelme a szovjet haderők döntő sikerű támadáséba menjen át. Sztálin az ő éleslátásával Caricinban felismerte Parhomenko jellemét s ezért választotta kii őt arra, hogy külön megbízatással Moszkvaba küldje. A Moszkvába érkező számtalan küldöttség tagjai között Alexander Parhomenko ntr megjelenésével is magára irányította a figyelmet. „Ez a sovány, magastermetű munkás, sötét tornaingében, kabátja elnyűtt hajtókájával, öntudatosan felemelt fejével, olyan lenyűgöző látvány volt, hogy egyszerre magára vonta mindenki figyelmét. Olyan volt, mintha sokuknak rokona volna, de egyben különbözött is tőlük. Jó, meleg érzés hullámzott végig mindnyájukon, ahogy szavait hallgatták." Parhomenko Leninről, nála tett első látogatása után ezt mondja: „Egyetlen szavára akkora világosság támadt a fejemben, mintha egyetemet végeztem volna." Moszkvában találkozik Parhomenko feleségével és két fiacskájával, akik menekültekkel először Szamaráig és onnan víszsza Moszkvába sodródtak. Ivanovnek Parhomenko életét tárgyaló munkája négy részből áll. Az első Parhomenko életútját írja le 1918 májusáig, a második Caricin védelmét 1918 nyarán s befejeződik Parhomenko Moszkvába érkezésével; a harmadik rész elmondja a moszkvai tartózkodás tapasztalatait. Parhomenko visszat érését Car icin be s részvételét különböző harcokban az 1919es évben és 1920 első negyedében. A negyedik rész 1920 áprilisától, az. első lovashadsereg felállításától 1921 januáriáig. Parhomenko tragikus haláláig tárgyalja az eseményeket. A harmadik részben említi Ivanov a Magyar Tanácsköztársaságot. „Csodálatos látvány az 1919-es év lelkes arca: mintha a jövendő muzsikáját hallgatná . .. Félelmetesen ingadozik a történelem mérlege. Öriási súlyok repülnek dübörögve a mérleg serpenyőjébe. Március huszonegyedikén kikiáltják a Magyar Tanácsköztársaságot." 1919-ben az Ukrajnát dúló anarchista Mahno banditái ellen foganatosítandó katonai intékedésekről tárgyal Vorosilov Parhomenkoval, aki parancsnokának és barátjának asztalán találja Tolsztoj Háború és békéjét- Parhomenko lapozgat a műben s közte és Vorosilov között a következő párbeszéd alakult ki: „— Okos ember volt Lev Tolsztoj, de a parasztot nem értette meg. (Ezt mondja Parhomenko.) — Miben nem értette meg? (Válaszol Vorosilov.) —A hogy én látom, vezetni akarta a parasztot. Nagyon büszke ember volt, azt hitte, ő is Krisztus, de legalább is Mohammed. De mivel emelhetjük fel a muzsikot, az orosz parasztot? Azzal, ha megértjük gondolatait, kívánságait. Nos, Lev Tolsztoj azt hitte: a muzsiknak legfőbb gondja a vallás. Adok neki, azt SAS AMDOIfr jDarlfomettko, a hős népi hadvezér mondja, érthető vallást, akkor követni fog. És adott. — És a muzsik? — A muzsik azt mondja rá: kevésKiderült, liogy a muzsiknak legfőbb gondja —' a bánat, a földtelenség, az éhség. De volt, aki megértette a parasztot. — Ki? Parhomenko becsapta a könyvet és mosolyogva válaszolta: — Lám, Vlagyimir Iljics nem baszké. Saját fülemmel hallottam, milyen tisztelettel beszélt Lev Tolsztojról. Ezt mondta róla: Szépen ír, de kevély és a muzsik inkább velünk tart." Ivanov biografikus regénye százkilenc rövid fejezetre tagolódik, úgy, hogy egy-egy fejezetre átlagban öt oldal esik. Ez a rövid fejezetekre tagoltság fokozza az egész munka lüktető elevenségét. Maguk az egyes fejezetek drámai erejűek, a párbeszédes forma túlsúlyban van bennük az elbeszélés felett. Minden fejezet éles reflektorfénybe állítja a történéseknek egy-egy jellegzetes szakaszát. Ivanov mesterien rajzolja meg a szovjet uralom polgárháborúkorabeli ellenfeleinek sorában a fehérgárd'ák tisztjeit, a bandavezéreket, a reakció fegyveres csoportjai mögött tomboló burzsoá és feudális elemeket, az ellenforradalmi szervezkedés embertelenségét, kalandor voltát. Az osztályönzésnek eivetemültséggel párosuló formáját képviseli a regényben Ernst Straub, luganszki gyarak német főrészvényesének fia. Már mint bányászfőiskolai diák megszédül Nietzsche mételyes tanításaitól. Apja üzleti érdekeit s ismerőseinek osztálykiváltságait félti a dolgozók forradalmától. Felsőbbrendű embernek tartja magát, fantasztikus hatalmi és politikai becsvágy férge rágódik rajta Olyan környezetben forog, ahol nem forrasztják torkára a szót, mikor azt merészeli mondani, hogy „az emberiség az imperializmus és a háború jóvoltából fejlődik". Embertelen ábrándjai kémszolgálatban, provokátort tevékenysgben s az ellenforradalmi banditák és csőcselék számára szervezett propagandamunkában realizálódnak. Sraub Parhomenkot még az 1905-ös luganszki mozgalmak idejéből ismerte. Méltó barátnője Vera Nyikolajevna, Otcov volt cárista tábornok leánya, aki extázisba esik, mikor látja, hogy banditák ártatlan polgárokat rójuk kötött téglákkal terhelten vízbe dobnak és elpusztítanak. Straub népellenes elvetemültsége nem ismer határt. Pöfíeszkedése nem egy év, mint a burzsoá profitéhség kifejeződése. A reakció sötét erői, amelyeket Straub és hozzá hasonlók a bukott tőkések egész dühével támogattak, idedg-ónáig talán elértek helyi sikereket a po-gárháború harcai közepette, de „az ország szívét és lelkét — Moszkvától a Fkete-tengerig — a Kommunista Párt, Lenin éš Sztálin lángelméje éltette- Ök pedig mindenki másnál jobban megérezték és megértették a nép kívánságait. Ügy vezették a népet, hogy ezeket a kívánságokat, óhajokat, álmokat minél előbb és minél teljesebben valóra váltsák. Mit kívánt és követelt a nép? Egyszerűen élni akart, élni emberi módon, földesurak és tőkések nélkül." Ennek a megértésnek volt köszönhető, hogy a szovjet csapatok 1919ben áttörték a román frontot, Gyenyikint megverik, az anarchista banditákat tömegestül semmisítik meg, majd 1920-ban az első lovashadsereg villámtámadása lecsap a lengyei frontra, végül felszámolja Vrangelt. E hadjáratokat végigküzdötte Parhomenko. Magabiztosságának és személyes bátorságának olyan varázsa volt, hogy ahol megjelent, harci láz fogta el a katonákat. Ugy esett el, hogy személyes beavatkozással akarta kimenteni egy banditák, által tőrbe csalt, körülfogott tisztjét. A jekatyerinoszlávi munkás és vöiöskatona küldöttek szovjetjének 1921 január 16-i ülésén Vorosilov, mint a Lövashadsereg Katonai Tanácsának tagja, emlékbeszédet mondott Parhomenko legendás életéről s ragyogó hőstetteiről- Kiemelte, hogy a kulákság által pártfogolt banditák akkor ölték meg, amikor álma: valamennyi arcvonal felszámolása a szovjet haderők által, megvalósult. Vorosilov arra figyelmeztetett, hogy a kulákság ellen még nagy harcot kell vívni, mert önző és öldöklő garázdálkodását tovább folytatja. Befejezésül a következőket mondotta: „Elvtársaink vére azt követeli, hogy szorosabbra zárjuk sorainkat,- egyszersmindenkorra végezzünk ezzel az aljas bandával. Ezzel végetvetünk annak a veszélynek, 'amely elvtársaink életét fenyegeti azokban a napokban, amikor végre kipihenhetnék a nagy harcok fáradalmait. Elvtársaink vére bosszúért kiált. Parhomenko pusztulása megerősítette bosszúvágyunkat. Meg fogjuk semmisíteni a munkásosztály és a dolgozó parasztság ellenségeit, bárhol is üssék fel a fejüket. * Ivanov könyvében a pozitív szocialista tartalom s a forradalmi és művészi romantika összehangolását megkönnyítette a polgárháborúk történetének és Parhomenko pályájának a szó alkotó és bolsevik értelmében vett regényessége. Elragadó élet ez, az elnyomottak és a Párt rendít* hetetlen szolgálatában álló, páratlan akaraterőt sugárzó, félelmet vagy csüggedést nem ismerő, áldozatossal* gával csodálatot ébresztő, érzelmi tartalmával lelkesítő és meleget árasztó. Ivanov munIcájáról műfaji szempontból azt mondhatjuk, hogy az új szocialista irodalomnak új műfaját képviseli, mely átmeneti, határforma a kortörténeti és a mult eseményeit bemutató regény között. Nagyjelentőségű ez az új forma azért, mert a jelenből és a közelmúltból kir emeli a történelmileg maradandót. Későbii generációk sziámiára az igazságot örökíti át és azt a munkát jer

1 löli kd, melyet foíytatniiok kell. Kiküszöböli a hamis történelemlátást, a múlttal színpadias beállításban foglalkozó álromantikát. . Vvj Handiovai nyugdíjas: Az esete teljesen világos. A biztosító válasza ezt megmagyarázza, nyugdíját azért nem emelheti, mert nem dolgozta le a kötelező két esztendőt nyugdíjaztatása után. A 8 hónapi biztosítási levonás pedig azért történt, mert a levonás révén két év letelte után nagyobb öszszegű nyugdíjra jogosult. — Ami az Üj Szó előfizetését illeti, azt rendezni fogjuk az ön javára. Karlové Vary: A lakásprobléma itt sokkal súlyosabb, mint- ott maguknál és a legjobb akarattal sem tudunk kívánságának eleget tenni. Miután keresetével és munkahelyével meg van elégedve, helyes lenne, ha a peremvárosban keresne magának megfelelő lakhelyet. T. Arpád, Rimaszombat. A gondolat dicséretreméltó szándékáról és igyevésröl tanúskodik, sajnos a vers éppen témája miatt nem állja meg a helyét. A Nagy Októberi Forradalmat kiváló költők ragyogó művészettel énekelték meg. Ezért nagyon kockázatos kezdőnek ehhez a témához hozzányúlni. Talán próbáld meg prózában. Hidd el, mindannyiunkban él egy elképzelés a világ legnagyobb és legértékesebb forradalmának hősi harcairól, de csakis alapos felkészültséggel, tudással és tág ismerettel nyúlhatunk hozzá ehhez a nemes anyaghoz. Tatranská Polianka: Versed kissé . homályos. A mellékelt levélben ugyan i megmagyarázod... de abban a pilla-' natban, amint a költő szükségét érzi annak, hogy magyarázó jegyzetekkel lássa el költeményét, maga is érzi, hogy hiba van mondanivalójában. A költeményed tehát sántikál és a hozzáfűzött magyarázat olyan, mint egy mankó. Mindez azonban ne riasszon vissza a további írástól. A kisérő levél azt bizonyítja, hogy van íráskészséged és ezért azt ajánljuk, hogy kapcsolódj be az Üj Szó munkáslevelezőinek sorába. H. L.: Nincs mitől tartanod, nem közöljük a költeményedet és nem írjuk ki a teljes nevedet. De felhívjuk figyelmedet arra, hogy ha máskor egy angyallal álmodol vagy találkozol, akkor legalább kérdezd meg a tejes nevét és címét, hogy legalább az ő nevét közölhessük a hitelesség kedvéért. Kremnica: Sajnáljuk, hogy nem tudunk versére olyan választ küldeni, amilyent szeretne és amilyet elvár tőlünk. Verse teljesen magánügy, névnapra íródott és így az ilyen problémát az otthon légkörében egymásközt intézzék el. Vághosszúfalu: „Lelkem termőföld, termése a bánat" mindent e! kell követned, hogy lelked termése ne legyen bánat. A bánatra semmi okod sincs, hisz a következő sorban azt írod, „Lássátok, én jó munkás vagyok" B. Emma: Ha fia haza akar jönni, akkor mint csehszlovák állampolgár forduljon bizalommal az ottani csehszlovák követséghez, amely megadja a pontos utasítást és felvilágosítást. Seburin: Az önéhez hasonló ügyeket az ember csakis személyesen intézhet el. GOGOLY: Bulyba Tárász (Regényrészlet.) Tavaszodik és az orosz sztyeppét elborítja a vadvirág. A tavaszi szél messzi hegyek, rónák, aranykupolás városok illatát hozza és a vágyat: útrakelni ... neki a végtelennek, az isme retlennek. A kozákhad — csupa bővérű, víg legény — hallgat a hívásra s útnak ered Lengyelország selymes, kincses, csábító városai felé. A szálegyenes legények közül 's kiválik Bulyba Tárász és két fia. A fergeteges csaták, tarka kalandok pompás hőseit végül is utoléri a katonasors: a széí, a puszták friss szele hordja szét porukat s a hírt, dicsőséget... Bulyba Tárász népének halhatatlan dicsőségét. S mi történt Tárásszal? Tárász végigkalandozott ezredével egész Lengyelországon, nyolcvan községet égeteti fel, meg közel száz pápista templomot és már egészen Krakkóig eljutott. Sokat megölt a nemesek közül, kirabolta a leggazdagabb és legszebb várakat, föltörték a pecséteket és kiöntözték a földre a százéves méhsöröket és borokat, amelyeket urasági pincékben gondosan őriztek. Darabokra vágták és fölégették a drága posztókat, ruhákat és összetörték a raktárakban talált edényeket. — Ne sajnáljatok semmit! — mondogatta Tárász. Es nem becsülték meg a feketeszemöidökű kisasszonyokat, a fehérmellű, sápadtarcú szűzeket. Még az oltár előtt sem volt számukra irgalom: rájuk gyújtotta Tárász a templomot és az oltárral együtt elpusztultak. Nem egy hófehér kar nyúlt ki a tűzlángok közül az ég felé keszerves jajveszékelés közben, amelytől maga a nedves föld is megindult és a pusztai fű a földre borult volna. De nem törődtek a kozákok semmivel és kopjájukkal felnyársalták az utcán a gyeremekeket és a tűzbe hajigálták őket. — Nesztek emlékül Osz tápomért, polyák emberek! — mondogatta Tárász. Es ilyen emlékeket haigyott Osztápért minden faluban, míg a lengyel kormány végre be nem látta, hogy Tárász vállalkozása több közönséges rablásnál és megbízta ugyanazt a Potockijt, hogy öt ezreddel feltétlenül fogja el Tárászt. Hat napon át elkerülték üldözőiket a kozákok a falusi düiőútakon. Lovaik alig bírták a rendkívüli vágtatást, de megmentették kozák gazdáikat. Potockij azonban ez alkalommal méltónak bizonyult megbízatására. Fáradhatatlanul üldözte a kozákokat és utol is érte őket a Dnyeszter partján, ahol Bulyba megállt pihenni egy elhagyott, omladozó erődítésben. Közvetlenül a Dnyeszter partján, egy meredek magaslaton állott az erődítés. leomlott sáncaival és düledező kőfalaival A sziklatéig tele volt kőtörmelékekkel és ösázétört tégladarabokkal. Szinte minden pillanatban azt várta az ember, hogy rombadől és lezuhan a mélységbe. Itt két oldalról a lapos mezőről támadta meg Potockij. Négy napig verekedtek, harcoltak a kozákok, téglával, kövekkel dobálódzva védték magukat. De végre elfogyott minden készletük és minden erejük és Tárász elszánta magát, hogy átvágja magát az ellenségen. Es át is vágták magukat a kozákok és talán még egyszer kitettek volna magukért gyors kozák lovaik, amikor egyszerre, a leggyorsabb rohanás közben Bulyba megálltl és felkiáltott: — AHj, kiesett a pipám, meg a kostököm; nem akarom, hogy akár csak a pipám is ellenség kezébe kerüljön. Es az öreg atamán lehajolt, keresni kezdte pipáját, meg a dohányzacskóját, elválaszthatatlan jóbarátait otthon és útközben, szárazon és vízen. De ugyanakkor egész sereg ember rohant rá és megragadták hóna alatt, összes tagjaival nekifeszült, de már nem repültek szét a földön a hajdúk, mint valamikor régen. — Ejh! öregség! öregség! — mondta és sírva fakadt az erős kozák. Keveset mondok, de harminc ember csüngött kezén-lábán. „Megvan a varjú!" — kiabálták a polyákok. — Most már csak arról kell gondolkoznunk, hogy lehetne a legjobban megtisztelni. És hetmanjuk engedelmével azt határozták, hogy elevenen, mindenek szemeláttára égessék meg. Éppen ott állott egy koriiadt fa, amelynek tetejét levágta a villám. Vasláncokkal odakötötték a fatörzshöz, kifeszítették, kezét odaszögezték, de ió magasra emelték, hogy mindenfelől látható legyen. És azonnal elkezdték a fa alatt rakni a tüzet. De nem nézte Tárász az alatta készülő máglyát, nem is gondolt a tűzre, amelyen megakarták égetni Arra nézett repesve, amerre a kozákok repültek: magas helyzetéből oly tisztán látott mindent, mint a tenyerét — Foglaljátok el klapecok, foglaljátok el gyorsan a dombokat — kiáltotta utánuk: — ott az erdő mögött, oda nem érnek el! — De a szél nem vitte odáig a hangját. — Lám elvesznek, elvesznek, oktalanul vesznek el! — mondta kétségbeesve és lenézett arrafelé, ahol a Dnyeszter csillogott, örömtűz lobbant fel tekintetében. Négy hajófart pillantott meg a bokrok mögött, összeszedte minden erejét és harsányan üvöltötte feléjük: — A parthoz klapecok, a parthoz! A baloldali ösvényen, a hegy alatt. A parton csónakok vannak, foglaljátok el, nem fognak utolérni benneteket. A szél éppen jó irányban fujt és kozákjai minden szavát meghallották. A tanácsért azonban egy szekerce fokával úgy főbe kólintották, hogy minden fölfordult szeme előtt. Minden erejüket összeszedve, futottak a kozákok a hegvi ösvényen; az üldözők már nyomukban voltak. Látják, hogy az út kanyargóssá váKk és old::!ról veszély fenyegethetné őket, — Hé. bajtársak! Ne meniünk arra! — mondták egyszerre többen is és egy pillanatra megállva, fölemelték korbácsaikat, füttventettek — és tatár lovaik. magasra pattanva a földről, valósággal kinvúlva a levegőben, mint a kígyók, átugrottak a meredek parton és egyenest a Dnveszterbe merültek. Csak ketten nem jutottak el a folyóba. A magasból a sziklára zuhantak és annyi idejük sem volt, hogy kiáltsanak, őrökre elpusztultak a lovukkal együtt. A kozákok pedig már a folyóban úsztak lovaikkal és eloldozták a csónakokat. A polyákok megálltak a meredély szélén, csodálkozva a hallatlan kozákbátorságon és gondolkoztak: ugorjanak-e ők is, vagv sem? Egy fiatal ezredes, .élénk forró vér, annak a gyönyörű lengyel kisasszonynak a testvére, aki szegén v Andriit megbabonázta, nem gondolkozott sokáig és lovával minden ereiét megfeszítve, utánuk ugratott: háromszor megfordult lovával a levegőben és egyenest a hegyes sziklára zuhant. Darabokra zúzódott a hegyes köveken, a meredély fenekén és agvvveleie vérre) keveredve, befröcskölte a meredély falában növő cseriéket. Amikor Bulvba Tárász magához tért a Dnveszterre nézett, kozákjai már csónakokban ültek és derekasan eveztek; röpködtek utánuk a golyók, de nem találták el őket. Es öröm villant az öreg atamán szemében. — Isten veletek, társaim! — kiáltotta felülről. — Gondoljatok rám és a jövő tavasszal gyertek megint ide es mulassatok itt iól! Mit vettetek el, pokolfajzat polvákok? Azt hiszitek, hogy van valamii a uilágon. amitől a kozák fél? Várjatok Csak. eljön még az idő, amikor megtudjátok, mi az a pravoszláv orosz hit! Már most is érzik közel s távoli népek: kiemelkedik az orosz földből az orosz cár és nem lesz erő, amelv ne engedelmeskednék neki!... A tűz már lángolni kezdett a máglyán, már lábait elérte és a lángok felcsaptak a fán ... De van talán a világon olyan tűz. gyötrelem és olyan erő, amelv az orosz erőt felülmúlná? Nem kis folyam a Dnyeszter, sok kis beszögellése, sűrű parti nádasa, homokszigete és feneketlen, mély helye van. Tündöklik a folvam tűkre, melyen hattyúk harsánv sikoltozása ömlik végig és büszke vadkacsa gyorsan úszik benne és sok-sok szalonkafaita, meg egyéb madár tanvázik nádasaiban és partjain. — A kozákok gyorsan úsztak lefelé keskenv kétevezős esónakaikon, óvatosan elkerülték a zátonyokat, nyugtalanítva a föl-fölreopenő madarakat és atamánjukról beszéltek.