Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)
1951-03-03 / 53. szám, szombat
Világ prolet árjai egyesüljetek J •HHP A CSEHSZLOVÁKIAI MA GYAR D 0 LGOZÓK L A Pl A Bratislava, 1951 március 3, szombat 3 Kčs IV. évfolyam, 53. szám £apunk mai szamának twitalmútóii A kerületi pártbizottságok ülései A podbrezovai munkások új módszerekkel harcolnak a bekeert A külpolitika legfrissebb hírei Ezeréves élet látszódik a paraszton A nagyabonyi EFSz-ben 132 Kés jut egy munkaegységre Asszonyaink a Nemzetközi Nö'napra készülődnek ŠT. BAŠŤOVANSKÝ: A Központi Bizottság határozataival felfegyv erezve még bátrabban és határozottabban előre! QottiaaCd efotáts és a CsJCJ* JCfapatOi !Bi<zUí sálának vezetésevei fokozzák a kerületi pártbizottságok a forradalmi éberséget és megszervezik a szocialista országépités gyorsabb ütemét A CsKP Központi Bizottságának történelmi jelentőségű ülése után március elsején összejöttek a kerületi pártbizottságok. hogy megtárgyalják a Központi Bizottság jelentős határozatait és állást foglaljanak hozzájuk A Párt kerületi bizottságai üléseinek lefolyása bizonyít ia. hogy Pártunk. munkásosztályunk, dolgozó népünk lelkesen helyesli a Központi Bizottság határozatait és magáévá teszi azokat a feladatokat, amelyeket Gottwald elvtárs tűzött ki. A kerületi bizottságok ülései a kémek, árulók és az imper alisták ügynökei. Si ng, Svermová, Celementis és társaságuk elleni jo gos felháborodás jegyében folytak le. A viták során az elvtársak mindenütt kifejezték a tagság tömegeinek s dolgozóknak örömét a fölött, hogy leleplezték Husák és Novomeský áruló klikkjét, amelv a francia kémszolgálat és a nyugati Imperialisták régi kémje, Clementis köré tömörült. Az elvtársak saját tapasztalataik alap ián egészítették ki az árulok hosszú idei? tartó felforgató tevékenységének kénét. Ugyanakkor a kerületi bizottságok felelősségteljesen és komolyan konkretizálták azokat a nagv építő feladatokat, amelyeket a Központi Bizottság kitűzött s amelyek különösen az ötéves terv fokozott feladataiból erednek. Amint Basťovanský elvtárs, az SzKP főtitkára a bratislavai Kerületi Bizottság ülésén mondott zárószavában felhozta, nem teljesült a nyugati ellenséges propaganda jóslata arról, hogy a Pártba befurakodott imperialista ügynökökkel való leszámolás bomlást idéz elő és sorainkat megbontja. Ellenkezőleg, Pártunk szilárdabb, mint bármikor azelőtt. Még acélosabb és még jobban tömörül Közoonti Bizottságunk, Gottwald és Široký elvtársak vezetése köré A Párt Kerületi Bizottságainak ülései, amelyekről rövid beszámolókat hozunk, a Párt szerveinek fokozott politikai aktivitását bizonyít iák és egyúttal a Párt nagy felvilágosító és mozgositó kampányának kezdetét i jelentik. Bratislava A bratislavai kerületi bizottság kibővített plénuma nagv lelkesedéssel hallgatta meg az SzKP vezértitkárának, Štefan Basťovanský elvtársnak beszámolóját a CsKP KözDonti Bizottsága utolsó ülésének határozatairól. A vitában 31 elvtárs szólalt fel, akik kifejezték köszönetünket a Párt gottwaldi vezetésének, hogv ideiében leleplezte a kémek és árulók széleskörű összeesküvését és megvetéssel, sőt gyűlölettel ítélték el Sline és Clementis bandáját Foglalkoztak iparunk fokozott feladataival és a szocializmus építésének kérdéseivel falun és örömmel fogadták szocializmus felé haladó útunk nagv távlatait. A trencséni járási nemzeti bizottság elnöke, AMvnárik elvtárs a járás elvtársainak álláspontját Sling, Svermová, Clementis. Novomeský és csatlósaik esetével kapcsolatban így fejezte ki: „A Párt minden tagja egyetért a CsKP Központi Bizottságának határozatával és köszöni Pártunk vezetésének, hogy leleplezte ezeket a veszélyes kártevőket. Az árulókat eltávolítani annyit jelent, hogy Pártunk acélosodik és erősödik. Ezért még nagyobb lelkesedéssel teljesítjük azokat a nagy feladatokat, amelyeket a Központi Bizottság kitűzött nekünk az ötéves terv fokozott feladatainak teljesítésében." Minárik elvtárs azután rámutatott azokra a károkra, amelyeket ezek az árulók okoztak az államgépezetben. Cse'.ko elvtárs Bratislavából hangsúlyozta, hogy egész Pártunk és minden tagja elítéli az ellenség ügynökeit és helyesli a Központi Bizottság eljárása 1. " Pártunk tagjai tudatosítják, ho^v következetesen le kell számolni eznk'-e! a gonosztevőkkel és minél jobban foCT""k őrjöngeni az imperi<" 'sta uszítók, annál biztosabbik leszünk, hogy beavatkozásunk helyes. A vita során felhíyta a figyelmet arrra is, hogy a bratislavai II. járási pártszervezet a IX. kongresszus után nem harcolt elég intenzíven a burzsoá-nacionalizmus ellen és ez irányban meg kell javítani a meggyőző munkáját az összes funkcionáriusok - és a párttagok között Maurer elvtárs és más elvtársak a vitában arról beszéltek, hogy a munkások az elégtétel érzésével fogadták a kormány és a Párt határozatát a kenyér és kenyérliszt és liszttermékek jegyrendszerének bevezetéséről, amely kiküszöböli az üzérkedést és biztosítja a dolgozók rendes ellátását. Breesan, Kpsinár, Prazsienka és Ivanics elvtársak az agitációs munka megjavításának szükségéről beszéltek, valamint arról, hogy fokozni kell a tagság eszmei színvonalát, mert Pártunkat így fegyverezzük fel legjobban azzal a képességgel, hogy idejében leleplezze az ellenséget. A vitázok nagy figyelmet fordítottak a pártmunka megjavítása, a pártonbelüli demokrácia elmélyítése és a Párt választott szervei aktivizálása kérdéseire. Az egyes kérdéseket birálólag és önbírálólag vitatták meg. Basťovanský elvtárs zárószava után az SzKP Kerületi Bizottságának kibővült plénuma határozatot fogadott el és jóváhagyta a Gottwald és Široký elvtársaknak küldött táviratokat. Az ülés befejezése előtt hatalmas lelkesedéssel és tapsviharral fejezték ki törhetetlen hűségüket Pártunk gottwaldi vezetéséhez, hűségüket a nagy Szovjetunióhoz és Sztálin elvtárshoz és egyszersmind kötelezettséget vállaltak, hogy a Központi Bizottság határozatait ismertetik a bratislavai kerület minden pártszervezetével, a Párt összes tagjaival és egész dolgozó népünkkel. Besztercebánya Bíicílek elvtársnak, az SzKP Központi Bizottsága einőkségi tagjának beszámolója után a besztercebányai kerületi bizottság ülésén élénk vita kezdődött, amelyben az elvtársak felhá'iorodottpn ítélték el a Süng-Svermová és Clemenťs-Husák-Novomeský árr'ó csoportokat. Az elvtársak beszám<-' l-k arról is, hogy milyen haraggal és felháborodással fogadják a tagság tömegei, az üzemek és falvak dolgozói ezeknek a kémeknek és renegátoknak gonosz tetteiről kiadott jelentéseket. Holičská elvtárs képviselő a vita során rámutatott arra, hogy éberebben kell megfigyelni az úgynevezett „objektív" nehézségeket, amelyekkel mindennapi munkánk közben találkozunk és amelyek mögött gyakran a reakció és a külföldi ügynökök aknamunkája rejtőzik. így pl. a besztercebányai kerületben hosszú időn át kihasználatlanul hevert a betonkeverők egész sora. Tényleg hiányról, nemtörődömségről van sző, vagy pedig valami aknamunkáról? A vita során néhány elvtárs rámutatott a burzsoá-nacionalisták kártevő munkájára, akik a déli határvidéken céltudatosan uszítják dolgozóinkat. Kizling elvtárs, az SzKP Kerületi Bizottságának instruktora, beszámolt azokról a rettenetes károkról, amelyeket Dél-Szlovákiában Husák és Novomeský politikája előidézett. Dél-Szlovákia minden dolgozója hálával van eltelve a Párt Közoonti Bizottsága, Gottwald és Široký elvtársak iránt, hogy leleplezték és ártalmatlanná tették ezeket a burzsoá-nacionalista elemeket. „Minden rossznak meg van a jó oldala is". — mondotta Kubik elvtárs. „A Pártnak megtisztítása az árulóktól mindig a Párt megszilárdulását jelentette és így történt most is." A vitázok részletesen foglalkoztak a falusi gazdagok aknamunkája ellen folytatott harc kérdéseivel és helyesléssel fogadták a Párt és a kormány intézkedéseit, amelyekkel biztosítják dolgozóinknak kenvé-rel és liszttel való "rendszeres ellátását. „Dolgozóink, — mondotta Bencsa elvtárs, a füleki Kovosmalt dolgozója. — ezt az intézkedést, amely lehetetlenné teszi, hogy az ellenséges, elemek dolgozó népünktől ellopják a mindennapi kenyeret, örömmel fogadják." Az ülés zárórészében egyhangúlag elhatározták, hogy táviratot küldenek a CsKP Központi Bizottságának, amelyben ígérik, hogy a Gottwald elvtárs által kitűzött feladatokat teljesítik. Köszönetüket fejezik ki a Központi Bizottságnak és különösen Gottwald elvtársnak, hogy leleplezték SlingSvermová és a Clementis és társai gonosztevő bandáját. Kifejezik törhetetlen hüségiiket Pártjuk és Központi Bizottságuk iránt, amelynek élén GottwaM élvtárs áll, kifejezik hűségüket a Szovjetúnió és a nagy Sztálin iránt. Zso'na Az SzKP zsolnai Kerületi Bizottságának plenáris ülésén K. Moško elvtársnak, az SzKP vezértitkárhelyettesének beszámolója után a Párt funkcionáriusai kifejezték mély felháborodásukat a kémek és kártevők leleplezett összeesküvésével kapcsolatban. —• Sling és társainak, Clementis. Novomeský és Husáknak azon igyekezete, hogy megbontsák Pártunk egységét és aláássák népi demokráciánk alapjait, nem sikerült — mondotta a vitában Franyol elvtárs. — A Párt leszámolt ezekkel az áruló klikkekkel és eltávolította őket. Mi, a Párt tagjai és funkcionáriusai segítségére leszünk Pártunknak az ellenség és az árulók leleplezésében. A kémek és árulók sorsa elrettentő példa lesz mindazok számára, akik el akarnának fordulni a munkásosztály tói, a dolgozó néptől és azt el akarnák árulni. Nem feledkezünk meg arról, hogy a munkásosztályhoz tartozunk és ma az élesedő osztályharc idején még szilárdabban tömörülünk Pártunk és Gottwald elvtársunk köré. Nyitra „Őrökké hűek maradunk Pártunkhoz, Gottwald elvtárshoz és a Szovjetúnióhoz", — így felelnek a nyitrai kerület kommunistái az árulóknak és kémeknek leleplezésére. Ezt tolmácsolták a járások, üzemek, EFSz-ek, a tömegszervezetek és a népi igazga-' tás szerveinek képviselői, így fejez.v« ki Kommunista Párt tagságának éi az összes dolgozóknak álláspontjátAz SzKP Központi Bizottsága elf nökségi tagjának, Štefan Rais elvftársnak, Lietavec elvtárs belügyi megbízottnak és Knézl elvtárs, alz SzKP Kerületi Bizottsága titkárának beszámolói után széleskörű vita kezdődött Az egész ülés a lelkes owPotytat&a a 9. oldalon,) Egész Pártunk, egész munkásosztály unit és dolgozó népünk a CsKP Központi Bizottsága nagy határozatainak jegyében él, amely történelmi jeletöségü üléséi a februári események harmadik évfordulójának előestéjén, február 31—24-ig tartotta az ősi prágai vár, a Köztársaság elnöke székhelyének dicső Vladislav-termében. Pártunk és vele együtt egész Köztársaságunk népe feszülten várta a Központi Bizottság ülését. Tudták, hogy a Központi Bizottság döntő súlyú szót mond ki és hogy jelentős határozatokat hoz. Pártunk és népünk nem csalódott. A Központi Bizottság ülésének eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy a CsKP központi bizottságának vezetősége, élén Gottwald elvtárssal megállja helyét, hogy a kellő időben megszólal és kemény, helyes bolsevista beszéddel szólal meg. Miben rejlik a Központi Bizottság tárgyalásának nagy jelentősége? Elsősorban abban, hogy a mai bonyolult helyzetben, a fokozott osztályharc körülményei között és azon kiéleződött feszültség idején, amelyet az amerikai imperialistálcnak és lakájaiknak szemtelen és kihívó támadó kedve idézett elő a világpolitikában, a Központi Bizottság világos, mindenki számára érthető szót mondott, Gottwald elvtárs és a többi előadók beszámolóikban kitűzték a feladatokat és értékelve az eddigi munkát, megmutatták Pártunknak és egész dolgozó népünknek a további utat előre, a szocializmus gyorsított ütemű felépítésének útját Köztársaságunkban, a tartós világbéke biztosítási ért folyó legaktívabb és legteljesebb harcban való részvétel útiát. A Központi Bizottság utolsó ülésének jelentősége továbbá abban van, hogy befejezte a pártellenes és államellenes gonosztevő összeesküvők aljas bandájának leleplezését és szétmorzsolása!, amelynek élén Sling kém és segítőtársa, Mária Svermová, Clementis, a francia rendőrség; ügynöke és többi társai és bűnrészesei álltak. A Központi Bizottság utolsó ülése tehát Pártunk, munkásosztályunk, dolgozó népünk és egész országunk számára nagy győzelmet jelentett mind az építő munka, a Köztársaság és Szlovákia felépítése, mind az alattomos osztályellenség, az imperialisták és azok zsoldos gaztevő ügynökei elleni harc terén. A Központi Bizottság azonban nemcsak további munkánk fő irányvonalát tűzte ki. A Központi Bizottság részletesen taglalta feladatainkat a békeharcban és a szocializmus építésében városainkban és falvainkon, behatóan foglalkozott munkánk módszereivel és meghatározta útunk jelen szakának minden lépését a szocializmus dicső célja felé, kijelölt minden lépést azoknak a feladatoknak teljesítésére, amelyeket a Központi Bizottság tűzött ki. Ezért most örömteljesebben és biztosabban fogunk haladni, drága Gottwald elvtársunk vezetésével még határozottabban, győzelmesebben törünk előre. Lehetővé válik ez számunkra azzal, hogy a Központi Bizottságban és többi párt- és államszervünkben leszámoltunk az árulókkal, a pánikkeltőkkel, az ellenség ügynökeivel és körülöttünk alaposan megtisztítottuk a légkört. Megsemmisítettük az imperialisták veszélyes ötödik hadosztályát, kiirtottuk azt a kígyófészket, amelynek feladata volt mérget juttatni Pártunk és népi demokratikus államunk testébe és kegyetlen halálát okozni. A eselszövények azonban nem sikerültek. Le vannak leplezve, megsemmisítve és széttaposva. Pártunk ereje, a szocializmus építése és a békehare újra nagy győzelmet ünnepel. Basťovanský elvtárs ezután részletesen boncolta a Központi Bizottság nagyjelentőségű határozatait, amelyeket Gottwald, Slánsky, Dolanský és Prank elvtársak beszámolói alapján hozott az ötéves terv fokozott feladatainak teljesítéséről, földművespolitikánk és pártonbelüli életünk kérdéseiről. A Husák— Novomeský burzsoá-nacionalista kártevő klikk leleplezésével kapcsolatban Bašťovanslcý elvtárs rámutatott az SzKP IX. kongresszusának nagy jelentőségére. Gottwald elvtárs és Široký elvtára előrelátásának köszönhetjük, hogy akkor, amikor még nem volt leleplezve az állam- és pártellenes öszeesküvés, — a burzsoá-naeionalizraus hordozóit a Pártban, Clcmcntist, Husákot és Novomeskýt ténykedésüknek beható politikai boncolás sa alapján mégis leálcázták és a Párt elítéite, politikailag izolálta őket. A Pártban mutatkozó ártalmas irányzatok elleni harcban nagyjelentőségű feladata volt már az SzKP 1945. évi zsolnai értekezletének, amikor Gottwald elvtárs ,g s ff "íta a szlovákiai kommunistákat a szeparatista és nuo uo&lisia irány ei ca. i.arcra és kitűzte a vezérvonalat, amelyet az SzKP Központi Bizottsága, élén Široký elvtárssal, sikeresen és győzedelmesen kiharcolt és megvalósított. A Pártnak e vezérvonaláért folyó harcban, a Gottwald és Široký elvtársnak politikájáért folyó harcban Pártunk a marxizmus-leninizmus szellemében erősödött, a burzsoánacionalisták ártalmas politikáját izoláltuk és ártalmatlanná tettük. A felfedett tények megvilágításában ma nem kétséges, hogy ha nem lett volna ez a szilárd vonal, ha nem lett volna Gottwald és Široký elvtársak előrelátása "és határozottsága, Husák és Novomeský klikkje Pártunkat és hazánkat bevitte volna az ellenforradalom mocsarába, úgy ahogy ez Jugoszláviában sikerült Titoéknak. A kártevők le vannak leplezve, szigorú büntetés vár rájuk és ezért biztonsággal ismételjük Gottwald elvtárs szavait, hogy nálunk az imperialista ügynökök fái nem nőnek az égig és Csehszlovákia nem lesz második Jugoszlávia. Beszéde zárórészében Basťovanský elvtárs összefoglalta azokat a tanulságokat, amelyek a Párt számára a párt- és államellenes összeesküvés leleplezéséből erednek. Fokozni kell a iorradaími éberséget úgy, hogy mindennapi munkánk részéve váljon. El kell mélyíteni a pártonbelüli demokráciát és ennek alapján kifejleszteni a bírálatot és az önbirálatot, ami egyben a legbiztosabb eszköz a Párt iránti ellenséges, idegen és kártevő elemek leleplezésére. Könyörtelen harcot kell folytatni a burzsoá-riacionalizmus ellen, amely az osztályellenség fő politikai fegyvere és amellyel leplezi pártellenes, államellenes tevékenységét. Naponta és következetesen kell követni a Párt vezérvonalát. A HusákNovomeský klikket politikailag éppen annak alapján lepleztük le, hogy olyan ténykedést folytattak, amely ellenkezett a Párt vonalával és így sikerült őket, mint az ellenség tudados ügynökeit leálcázni. Állendóan tanulmányozni kell a marxizmus-leninizmust, amely biztos iránytű minden funkcionáriusunk, Pártunk minden tagja számára. El kell mélyítenünk állandóan . — ahogy ezt Gottwald elvtárs " is hangsúlyozza, — népünk testvéri viszonyát a Szovjetunióhoz, terjeszteni és elmélyíteni szeretetünket a nagy Sztálin iránt, mert újra és újra bebizonyosul, hogy a Szovjetúnió és a Sztálin iránti viszony a Párt, a munkásosztály és a dolgozó nép iránti viszony próbaköve. A gottwaldi irányvonal szellemében kell megvalósítani a káderek jobb kiemelését. Elitéljük a burzsoánacionalistákat és a nacionalizmus mérgével megfertőzött emtereket, de éppen olyan határozottsággal visszautasítjuk a nemzetnélküli kozmopolitákat, akik nem nőttek errybe népünlíkel, hazájukkal. A gottwaldi irányvonal szellemében bátrabban kell kiemelni az új m"nkás- s V'sparaszti kádereket, több pondot- fiqrye'met és szeretetet kell ford>twnk nevelésükre. A párt- és államellenes összeesküvés leleplezésével és ártalmatlanná tételével Pártunk megszilárdult, elmélyült a bizalom és szeretet Gottwald elvtárs és Pártunk Központi Bizottsága iránt. A szerzett nagy tapasztalatok nagy tanulságot jelentenek számunkra. Még jóban tömöríti ük és megacélozzuk Pártunkat. A Közpofttí Bizottság határozataival felfegyverkezve mét bátrabban és határozottabban ha!a(-rn!t e'öre, me^sofc-SKOrozr.ak építő törekvésünket és fokozzrk békeharcunkat. követve első dolgozónk, Köztársasásr.mk elnökének. Párt -nk vezetőjének, Klement Gottwald elvtársnak példáját.