Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-24 / 71. szám, szombat

1951 március 7 SZEMÉLYEK: Takács Mihály, gazda Annuska, a lánya Eazsó szomszéd Gál Laji, parasztlegény Máté István, élmunkás Tüdős Simon, kulák Idő: ma. Hely: egy szlovákiai falu. Szín: Takács Mihály udvara a falu alvégében. Jobbra hófehér falu, takaros parasztház, nyitott tornáccal. Ajtó és ablak nyílik a házból a tornácra. Az ablak párkányán cserepes virágok, a tornác végében szerszámok. Az ajtó előtt, a szin előterében lóca és két kia szék. Szemben a háttérben a falu utcája; az alacsony léckerítés felett látni a túloldali házakat és felettük a templom tornyát, a szőlős hegyoldalt. Baloldalt az istálló fala, ajtóval. Előtte kis töke, s néhány hasáb fa. (Ha a szín nagysága megengedi, a kerítésen belül egy szederfa áll.) - , Koraöszl szép délután. Annus a lócán ülve varrogat. Vasárnapi tiszta ruha van rajta, nem parádés ünneplő. ANNUS (halkan dúdolgatva inget foltozgat. Éppen befejezi a varrást, fogával elharapja a cérnát és mustrálgatja az inget, talál-e rajta még javítani valót. De minden rendben van; szépen összerakja az inget és egy kis kosárba rakja. Ugyanonnan egy kis füzetet vesz elő. Belelapozgat, olvasgatni kezd): „Maga még nem ismeri jól a falut — az ellenségeit." (Más hanglejtéssel, kívülről ismétli, mint aki szerepet tanul; de nem mesterkélten — mint jó műkedvelő. A következőkben partnere szerepét olvassa, a magáét fejből próbálja mondani és ismételgeti.) „Megszoktuk őket, de nem harap az olyan kutya, aki ugat..." ... „Vannak harapósak is." ,«, „Kire érti ezt?" ... „Arra, akivel ma is összetűzött." BAZSÔ (jön és átszól a kerítésen): Annuska, otthon az édesapád? ANNUS: Nincs, Bazsó bácsi. Rögtön ebéd után elment. BAZSÓ: Hová? ANNUS: Azt mondta, hogy megy a krumplit megnézni. BAZSÓ: Nem sok öröme lesz benne. ANNUS: Honnan gondolja, Bazsó bácsi? BAZSÓ: Tudhatnád magad is ... Láttam, ahogy tegnap próbálta. Elvetélt termés az. Az egyik kupac alatt a hangyák milliomja. A másik kapavágásra csak kifordult a sárga krumpliszár, a tövit lerágta valami rusnya féreg. A harmadik vágásra oszt talált gumót, de akkorát csak, mint az ujjam bögye. Mondom, elvetélt termés. (Beljebb jön.) ANNUS (kis sóhajjal): A magukét nem fojtogatta az idén úgy a szárazság... pedig a szomszédban vannak. BAZSÓ: A ml földünket traktor szántotta. Vigyáztunk, hogy megőrizze a téli nedvességet és megadtunk néki mindent, ami kellett. ANNUS: Mink is megdolgoztuk becsületesen. BAZSÓ: Munka és munka között van ám különbség. Hát ezért is jöttem, hogy ezt megvitassam édesapáddal. Nem szégyen a tanulás, inkább nagyon is hasznos... Csak piszmog vakulásig a földön és a hozam tán fele annyi, mint a miénk a szövetkezetben. ANNUS: Csak a szövetkezetet ne emlegesse előtte, ha békességet akar. BAZSÓ: Ismerem a konok természetét. De hát ideje, hogy ő is megokosodjon. Tavaly én se voltam különb nála. Gondolom, ha rám nem hallgat, olvassa el az újságot. Ezt ni! (A zsebéből kihúzza az Üj Szót.) Szép, nagy írás van benne a mi szövetkezetünkről. ANNUS: Apa nem olvas újságot. BAZSÓ: Nem-e? ANNUS: Még a szagát se állja. Könyv csak kettő van a házba. Az imakönyv, meg egy ócska kalendárium. A papír csak befűtésre kell, alágyujtani. A betű az méreg, az újság becsapja a népeket. Hiába hajtogatom, hogy az csak a régi világban volt. BAZSÓ: Jól mondod, Annus. A huncut úri világban... Hát akkor viszem az újságot. Mert ez friss, nem befűtésre való. ANNUS: Hagyja nálam, Bazsó bácsi. Elolvasom és reggel visszaviszem. BAZSÓ (felemeli a lócára tett füzetet): No lám, ezt is olvasgatod? ANNUS: Ezt tanulom, Bazsó bácsi. Szerep. BAZSÓ: Mi a csuda!? ... Színdarabot tanultok? ANNUS: Azt. Máté Pista rendezi. Ő hozta a darabot a városból. BAZSÓ: Ügyes fiú. Az ember azt hinné, hogy az ilyen élmunkásnak csak a géphez van feje. ANNUS: Majd meglássa, milyen élet lesz itt télen a kultúrházban. BAZSÓ: A feje tetejére állítjátok az egész falut Pistával. ANNUS: Inkább talpra állítjuk. BAZSÓ: Édesapádon kezdjétek. ANNUS: Kemény dió lesz, Bazsó bácsi. BAZSÓ: És Gál Laji játszik abba a darabbal UJSZ0 EGRI VIKTOR ÉN NEM OLVASOK / Játék egy felvonásban ANNUS: Hittük, de azt mondta, ő nem bújik bele a más ember bőribe. Ő nem kócnyelő és csepűrágó... Nem érti a dolgot, a kultúrát, Bazsó bácsi. BAZSÓ: Hát ez nagy baj, leányom. Nagy baj. Mert nem jó, ha kétfelé húzzák a szekeret. Te jobbra, ő meg balra. ANNUS (nevet): Nem vagyunk még egy szekér elé fogva. BAZSÓ: Apád tegnap így mondta. Karácsonyra lakzit akar. Oszt nagyon szemre való az a Laji és módos is. ANNUS: Maga csak ne dicsérgesse, Bazsó bácsi. Apától eleget hallom dicsérgetni. BAZSÓ: Na, én megyek. Beszólok még hozzátok. (Balra él.) ANNUS (Olvasni kezdi az újságot). LAJI (jön jobbról. Délceg fiatal legény): Annuska! Egyedül vagy itthon? ANNUS (leteszi az újságot): Egyedül. LAJI: Megkérnélek, nézz el édesanyámhoz. Beteg. ANNUS: Elmegyek mindjárt fejés után. LAJI: Az az orvosság kéne megint a patikából. Azt mondtad reggel, hogy holnap bemégy a városba. Megvehetnéd. ANNUS: Te, Laji, jobb volna, ha édesanyád mindjárt velem jönne. Mennék vele az orvoshoz... a kórházba is. LAJI: Az jó vóna, Annus. De a kórházat ne nagyon emlegesd. Fél a késtől, hogy talán vágni kell, operálni. ANNUS: Nem olyan nagy dolog az ma, Laji. LAJI: Hát csak beszélj a lelkére. Rád tán inkább hallgat. Egész éjszaka görcsök kínozták... Kifutok egy félórára a szőlőnkbe. (Elmenőben.) Este táncolunk egyet. ANNUS: Ma este nem lehet Próbánk van. LAJI: Mi a fene! ANNUS: Eljöhetsz te is a kultúrházba. Kéne még két férfiszereplő. Az egyik te lehetnél. LAJI: Engem te ne agitálj. Én nem bújok maskarába. Szerbusz. (El.) ANNUS (bemegy a házba). TAKÁCS (gazda jön Tüdős Simonnal. Takács középkorú paraszt, arca gondterhes, elgyötört; a vasárnap ellenére kapa van a kezében. Tüdős Simon kissé éltesebb nála. Pipázik, asztmásan krákog.) TAKÁCS: Az aszály az oka, Tüdős szomszéd. A kukoricát is az fonnyasztotta le. TÜDŐS: De annak az aszálynak is kék, hogy oka legyen. Nem igaz? TAKÁCS: Isten csapása. TÜDŐS: Nem kell mindent az Úristenre tolni. Van annak egyéb dolga. Emberek csinálják, annyi szent. Vagyis emberbőrbe bújt ördögök. (Óvatosan körülnéz, majd krákog.) Megmondom én magának, Takács szomszéd, hiszen nem árul el. Az oroszok csinálják. TAKÁCS (elképedve mered a kulákra. Ez már neki is sok): De ez mán még se lehet. TÜDŐS: Mért nem? Ha kifundálták az esőcsinálást, lehet aszályt is teremteni és odadirigálni, ahová akarják. Rádióval, masinával. TAKÁCS: Ostobaság! Mi a csudába csinálnák. Hiszen semmi hasznuk belőle. TÜDŐS: Éppenséggel, hogy nagy a hasznuk. Ügy spekulálnak, csak menjen tönkre a fődjén a paraszt, könnyebben áll be a szövetkezetbe. Vallja csak be, nem egyszer gondolt rá már maga is, hogy jobb volna közösködni velük. TAKÁCS (a fejét vakarja): Hát, hogy igazat mondjak, megfordult az én fejemben is. Csuda szép a kukoricájuk. TÜDŐS: Bűnös gondolat. Vesse ki a fejéből, a szívéből, amíg nem késő. Mit akar? Az államnak robotolni napszámba? Azt a kis időt még kibírhatná. Legföljebb tavaszig tarthat. Aztán jön a fordulat. TAKÁCS (legyint): Hagyja azt a jósolgatást. Aratáskor őszre mondta, most meg tavaszra. TÜDŐS: De ammán biztos. Akinek füle van, az hallja. Nem megy kicsibe a játék. Készülődnek, a németet felfegyverzik. TAKÁCS: A fasisztákat? Hallja, Tüdős gazda, az nem jó lesz. Őket aztán én is ismerem, meg a nyilasokat. Nem kérek belőlük. TÜDŐS: Hát inkább maradna mások lábakapcájának ...? TAKÁCS: Háború itt ne legyék, hallja! Abból elég vót. Egy fiamat már elvitték, a másik most katona. Nem, itt ne legyen többé vérontás. Akkor inkább legyen minden úgy, ahogy ők csinálják... Csak nézem őket... nem is csinálják rosszul... vagy inkább: jobban csinálják, mint mi. Hallja, Tüdős gazda, én azt hiszem, hogy nem is olyan rossz az az ő világuk... hogy nékik lesz igazuk. TÜDÖs: Bolond beszéd! Né féltse a fiát, Viliámhá3 ború lesz az, egy-két bomba és kész. Atombomba! TAKÁCS: Még beszélni se jó ilyesmiről. TÜDŐS (hirtelen más hangon): Hány tyúkja van, szomszéd ? TAKÁCS: Lesz vagy harminc. TÜDŐS (titokzatosan): Háromszáz tojást számítva tyúkonként, az kilencezer tojás volna. Ennyit köll majd leadni. TAKÁCS: Miket beszél? Kilencezer tojást? TÜDŐS: Sejtettem, hogy nem fogja elhinni. Pedig ez a színigazság. A legújabb merénylet ellenünk. A-falu, a parasztság ellen. Az „Amerika hangja" éppen tegnap mondta be. A magam füleivel hallottam. Színigazság. Maholnap kint lesz a rendelet... De van ellene orvosság. TAKÁCS: Miféle, mondja hamar. TÜDŐS: ölesse le mind a harminc tyúkját, akkor nem kell leadni egy tojást se. TAKÁCS: Maga már leölette ... ? TÜDŐS (krákog): Még nem, de már szóltam a Zsófimnak. Kettőt már leölt. Fájin ebédünk volt... De erről ne szóljon senkinek... tőlem nem hallotta. Na, adj Isten! (El.) TAKÁCS: Annus! ANNUS (kijön): Tessék, édesapám! TAKÁCS: Siess! Le kell vágni mind a harminc tyúkot. Nem fogok egy tyúk után háromszáz tojást leadni, összesen kilencezret. ANNUS: Úristen, ezt az ostobaságot ki ültette a fejibe? TAKÁCS: Elhallgass! Eridj és hozd a konyhakést. ANNUS: Nem én! Ez a Tüdős Simon feje, nem a magáé. Abba a fejbe tojnak a tyúkok háromszázat egy esztendőben... Ha elolvasná legalább az újságot, akkor nem ülne fel rögtön ilyen ostobaságnak. Hallottam egyebet is, az aszályt, amivel az a vén varjú telekárogta a fejit. Seprővel kéne nekimenni az ilyen gazembernek. TAKÁCS: Elég arra a te nyelved. (Bemegy sietve az istállóba.) ANNUS (leül és újra élőveszi az újságot. Kisvártatva visszajön Takács egy sajtárral.) TAKÁCS: Mit csinálsz? ANNUS: Tetszik látni, újságot olvasok. TAKÁCS: Ki látott ilyet! Csak úgy odaül, mint egy nagyságos kisasszony és olvas. Eridj és végezd a dolgodat. ANNUS: Mindent elláttam a ház körül, édesapám. TAKÓCS: De én nem tűröm ezt a tétlenkedést. ANNUS: Tán rossz vót az ünnepi ebéd? Nem ízlett a finom almásrétes? Tán nem elég patyolatfehér a vasárnapi inge? TAKÁCS (önkénytelenül az ingét tapogatja): Hát nem mondom... de az anyád különb rétest sütött és az ő kezében világéletében nem volt újság. ANNUS: Elég baj. Ma is élne az édes, ha könyv, meg újság lett volna a kezében... Nem hallgatott volna arra a szutykoskezű Dankónéra, meg a többi vénasszonyra, amikor beteg lett Halálra kúráltatta magát velük, ahelyett, hogy orvoshoz ment volna. TAKÁCS: Hogy te mindenhez jobban akarsz érteni... (Leteszi a sajtárt Annus élé.) Átnézek Bazsó szomszédhoz. A fejésről ne feledkezz meg, kisasszony. (El.) ANNUS (fejcsóválva néz az apja után, a sajtárt a tornácra állítja, majd előveszi a szerepkönyvét és folytatja, ahol abbahagyta.) „Ki mondta magának, hogy a vőlegényem?" ...ez nem jó, nem ilyen haragosan, keményen Ki mondta magának, hogy a vőlegényem?" ISTVÁN (megjelenik, kerékpárját odatámasztja a kerítéshez. Mosolyogva néz a lányra és mikor Annus harmadszor próbálja, a szerep szerint felel): „A fél falu... az édesapja is." ANNUS (visszamosolyog Istvánra és tovább játszik): „De mikor nem az." ISTVÁN: „Nem... (közelebb jön.) Igazán nem?" ANNUS: „Hányszor mondjam! Olyan nehézfejű...? Láthatja, gyűrűm sincs.. ISTVÁN (kezébe fogja Annus kezét): „Hogy én milyen címeres ökör vagyok. Pedig éreztem... valami súgta nekem... hát tőle, a Pintér Gábortól félt, hogy a sötétben bicskát ereszt belém... ?" ANNUS: „Alattomos és bosszúálló." ISTVÁN: „Ha nem volna olyan, én talán ma sem tudnám, hogy maga is... (szünet) Annuska... én... én nagyon szeretem magát. Már akkor első nap... azt hittem, mindenki látja... csak maga nem.. ANNUS: „Nem látta senki, csak én .. ISTVÁN (más hangon): Hát ez remekül ment... csak ilyen bátran a színpadon is. Nézd, így állj ide amikor én azt mondom „talán ma sem tudnám, hogy maga is" ... akkor nézz fel rám és egy pillanat múlva süsd le a szemedet, a kezed pedig emeld fel lassan a szíved felé. Amikor én elhallgatok, neked érezned kell, hogy ez a mi életünk fordulópontja. Hogy amit most mondunk egymásnak, a lelkünk legmélyéből tör fel. Érezned kell, hogy egyszer vallanak így neked, egy életre szólóan. És csupa lélekkel, csupa szívvel kell felelned. (Játszik.) „Azt hittem, a szívem kint dobog a mellemen... és mindenki látja, csak maga nem."