Uj Szó, 1951. március (4. évfolyam, 51-76.szám)

1951-03-23 / 70. szám, péntek

/ / 4 UJSZ0 • Ivan Trofimovics Valigura szovjet bányász a békéről 19S1 március 23 A CSEMADOK előíízetőtoborzó akciója a „Tartós békéért, népi demokráciáért" hetilapra A Szovjetunióban a mult héten ért véget a Legfelső Szovjet második ülése, amelyben a Legfelső Szovjet tagjai a béke védelméről szóló törvény szövegében állapodtak meg. Ezen az ülésezésen résztvett Iván Trofimovics Valigura, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja, a szocialista munka hőse, a kiváló szovjet bányász, aki tavaly látogatást tett hazánkban és több napot töltött el a csehszlovákiai bányászok tárásaságában. Iván Trofimovics elvtárs három hétig tartózkodott népi demokratikus hazánkban és ahogy most megállapította, soká nem fogja elfelejteni az itt töltött szép napokat. Megfordult Prágában, Moravszká Osztravában, Kassán, Karlové Varyban, a Magas Tátrában, lent volt a Klement Gottwald és Alexej Sztahanov nevét viselő bányákban, ott volt a Moravszká Osztrava melletti új bányászváros lakói között, és örömmel állapította meg, hogy mily hatalmas ütemben folyik Csehszlovákiában az építkezés, „örömmel állapítottam meg," mondotta Ivan Trofimovics Valigura, „hogy mily gyors ütemben vezetik be a bányákba a gépek felhasználását és az új munkásigazgatók milyen mesterien irányítják a termelést. Látogatást tettem a népi üdülőkben, ahol a munkások és a munkások családtagjai pihennek és gyógykezeltetik magukat. Láttam a népi demokratikus Csehszlovák Köztársaság új életét és nagyon sokat tudnék erről beszélni, hanem most inkább csak arról, ami a leginkább megragadott eng m ott-tartózkodásom során. És pedig ez az az őszinte harc, amelyet a nép a béke fenntartásáért vív. Obrucsák János munkással találkozkoztam Kassán. Az elvtárs bányász és így természetesen megtaláltuk a közös nyelvet, annál is inkább, mert hisz olyan tárgykörről társalogtunk, amely mindannyiunkat érint. Az életről, az emberek boldogságáról, a békéről. Más csehszlovákiai bányászokkal is beszélg ttem a békéről. Azt mondották nekem: a békére olyan szükségünk van, mint a napfényre. A csehszlovákiai elvtársak jutottak eszembe, amikor most Nikoláj Tyihonov elvtárs, a békevédelmi törvényjavaslatról számolt be a Legfelső Szovjet tagjainak. Tvlhonov elvtárs hatalmas beszédében arról szól, miért is van szükség erre a törvényre és ugyanakkor teljes meztelenségében ide állította elénk azokat, akik nyugaton a háborút nemcsak akarják, de minden ereiükkel alias módon egy új háború kirobbantására uszítanak. Gyűlölettel ies haring szállt meg bennünket, amikor Brewster amerikai szenátor nevét emlegették, aki azzal a gyilkos, sötét javaslattal állott az amerikai kongresszus elé, hogy dobjanak a kínaiakra atombombát. Vagy amikor annak a holland hóhérnak nevét emlegették, aki amellett agitált, hogy kezdjék eľ a szovjet városok azonnali atombombázását. És eszembe jutottak ekkor azok az amerikai urak. akiknek nem tetszik Obrucsák János barátom, nem tetszik az, hogy ez az elvtárs békében él, hogy hazá jában a szabadság uralkodik, hogy a Csehszlovák Néni Demokratikus Köztársaság sajátmaga vezeti országa politikáját és nem hailandó az amerikai pénzha ihászok felé fordulni. Az ülésen, folytatta ezután Iván Trofimovcs Valgiura, jelen volt hazánk első képviselője, Sztálin elvtárs. Sztálin elvtárs velünk együtt vett részt a béke védelmére hozott törvény megvitatásában. A világon minden becsületes ember jól emlékszik Sztálin elvtárs szavaira, melveket a moszkvai Pravda tudósítóiának mondott: „A békét megőrizzük és meszilárdítjuk, ha a nemzetek a béke megőrzésének ügyét saját kezükbe veszik és ha ezt az ügyet végig védelmezik is." Mindnyájan tudjuk, hogv a dolgozó nép keze erős. A népek nem kívánják a háborút és a békét megőrizhetik, mert meg akarják őrizni a városok, a falvak, a gyermekek, az öregek*, a családi kunyhó békéjét, meg akarják őrizni mindazt, amit építettünk, meg akarják őrizni a békeszerető emberiség békéjét és a dolgozó nép jövőjét. Ezt nemcsak, hogy kívánnunk kell. de ezt meg is kell tennünk. Velünk van Sztálin, a béke ügyének első zászlóvivője és ahol Sztálin van, ott van a győzelem is. /Q béke zászlaja A népek árját senki meg nem állithatja, A béke zászlajának győzni kell! Egész világ ma békét követel: Háború nem kell! A háborút vessük el! A béke zászlaja ma büszkén lengedez már, Élen viszi a Szovjetunió. Nyomában a legyőzhetetlen nép, Megvédve jogot, békét s mindent, ami jó. A másik oldal: urak maroknyi csapata, Birtokol szeretne teméntelent, * És hogy a földet újra ellepné Nyomorgó munkanélküli s kenyértelen. A nép buzgó forrása ma legyőzhetetlen. A béke zászlajának győzni kell! Egész világ ma békét követel: Háború nem lesz! A háborút vessük el! Andrássy Gyula, Nagykeszi munkáslevelező. Az akció eddigi eredménye elérte már az %zerháromszázadik előfizetőt. A közeimultban a zselízi magyar középiskola növendékei kapcsolódtak be hatásosan az akcióba s a környező falvakban harminckilenc előfizetőt szereztek. Figyelemreméltó cselekedet ez s ajánljuk a többi magyar iskoláknak is, hogy kövessék a zselízi magyar középiskola nemes példáját. Az akció IX. kimutatása: Az előző kimutatások eredménye: Komárom Libárd Bátorkeszi Obid Muzsla Párkány Udvard Gyiva Sárkány Kassa Szódó Köbölkút Gúta Sáró Kisgyarmat Pozsonypüspöki Perbete Mocsa Nána Zseliz Alsóvárad Csallóközaranyos Kavapuszta Okoliéná Pered Negyed Lel'a Érsekújvár Tardoskedd Kürt Béla Karva Dercsika Kamocsa Salka 925 77 39 32 23 21 18 16 13 13 12 11 11 11 11 8 7 5 5 4 4 4 4 4 4 3 3 3 3 3 2 2 2 2 1 1 Érsekújvár 35 Bratislava 25 Somorja 24 Galánta 22 Léva 21 Királyhelmec 21 Nagykapos 20 Ogyalla 19 Dunaszerdahely 18 Ipolyság 13 Nagymegyer 10 Szepsi 5 Szene 5 Fülek 3 Homonna 3 Aranyosmarót 3 Tornaija 3 Rimaszombat 3 Nyitra 2 Kékkő 1 Rozsnyó I Selmecbánya 1 Szobránc I , Prievidza 1 Verebély 1 Összesen; 1307 márc. 20-ig összesen 1307 VIII. járási versenytáblázat: Komárom Párkány Zseliz Losonc Kassa Feled Vágsellye 342 289 115 112 81 68 39 | A CSEMADOK központi titkár| sága új helyiségekbe költözött és f cime: Bratislava, ul. Červenej Ari mády 38. sz. Telefonszám a régi f (335-96.) A bratislavai magyar szülők figyelmébe! Értesítjük a helybeli magyar szülőket, hogy a magyar napközi otthon folyó évi április hó elseién kezdi meg működését a volt Notre Dame-kolostor első emeletén, Palacký-utca 3. sz. alatt a magyar ovóda helyiségeiben. A napközi otthonba azon szülők helyezhetik el 3—6 éves gyermekeiket reggel 7 órától kezdve az esti órákig, akiknél az anya gyárban vagv irodában dolgoľk, vagv ha az anva nincs alkalmazásban, iegalább 4 kiskorú gyermek van. Az anya alkalmaztatása a munkaadó bizonyítványává) igazolandó. A gyermekek a napközi otthonban méltányos árért ellátásban részesülnek. A gyermekek részére a napközi otthon helyiségeiben papucs vagy tornacipő használata kötelező. Az érdekelt szülők ielentkezzenek f. hó 28-án, szerdán délelőtt 8—1 óra között a magyar óvoda tanítónőjénél: Palacký-utca 3, első emelet. ILLÉS BÉLA: ä\ m a\ t m m o u i. A házat, ahol születtem és ahol gyermekkoromat töltöttem, az egész faluban „Petrovics-háznak" tisztelték. A náz valamikor egy Petrovics István nevű disznókereskedőé volt. Én és testvéreim nagyon büszkék voltunk arra, hogy a disznókereskedőt, aki házunkat építette volt, úgy hívják, ahogy Petőfi édesapját nevezték. A ház a század elején leégett és csak úgy-ahogy ideiglenesen hozták rendbe, deszkával, miegyébbel. Ez az ideiglenes állapot, amelyben a ház inkább disznóólra, mint emberi lakóhelyre hasonlított, közel negyven évig tartott. Ha nem lett volna olyan nyomorúságos állapotban a Petrovics-ház, nem mi laktunk volna benne. Apám ugyanis kubikos volt és négy gyereket nevelt. — Falunk a jugoszláv határon áll. Gyerekkoromban a felső végén magyarok, az alsó végén bunyevácok laktak 1941 tavaszáig. — Amikor Hitler rátört Szerbiába, Horthy csendőrei írtó-háborút vezettek a délszláv asszonyok és gyerekek ellen. A kakastollasok raboltak, gyilkoltak, gyújtogattak. Ezt én csak hallomásból tudom. A mi falunkban nem magyar csendőrök, hanem német katonák gyújtogattak. Egy magyar csendőrfőhadnagy volt a tanácsadójuk. 0 mondta meg nekik, hol lakik az ellenség. A csendőrfőhadnagy számára ellenség volt mindenki, akinek bunyevác neve volt, aki szerb-hímzéses inget viselt és természetesen az is, aki valami más okból nem tetszett neki, Muráty Tibor csendőrfőhadnagynak. — Három nap, három jé j jel dúlták a németek a falut. Apám, akiről már mondottam, hogy kubikus volt, a dúlás első éjszakáján egjj bunyevác kubikos feleségét és három'gyerekét Szegedre szöktette. Éjféltájt indult, napfölkelteker már odahaza volt. Délfelé Muráty főhadnagy vezetésével négy német állított be hozzánk. Apám megrémült. Azt hitte, a németek már tudják, hogy éjjel Szegeden járt. A németek nem tudtak erről az útról. Semmit sem tudtak rólunk. Muráty főhadnagy nem a szüleimet kérdezte ki, Hanem minket, gyerekeket vallatott. Bizonyára úgy számított, hogyha valami titkolnivalónk van, azt belőlünk könyH ;bben kiszedheti. — Hatalmas szál, hízásnak induló, vöröses-szőke ember volt Muráty. Balarcán hosszú sebhely. Mint jóval később megtudtam, egy kardpárbaj emléke. Jó másfél órán át faggatott minket Muráty főhadnagy, de semmi gyanúsat sem fedezett fel. Magyar nevünk van, reformátusok vagyunk és olyan szegények voltunk, hogy minket igazán nem volt érdemes kirabolni. Muráty elment, anélkül, hogy bármi bajt Is okozott volna. Fellélegeztünk. — Éjféltájt visszajött, tökrészegen. Tizenkét német kísérte, lobogó fáklyákkal. Muráty arca vörös volt. a bal arcán húzódó sebhely fehér. Nem tudom miért, én, mintha hipnotizáltak vona, egyre ezt a hosszú' sebhelyet néztem. — Ami azon az éjszakán történt, azt röviden mondom el. Muráty naplemente után sajátkezűleg akasztott fel két bunyevác gyereket. Aztán ivott. Bort, pálinkát, konyakot keverve. Ivás közben azt hallotta valakitől, hogy a mi házunkat Petrovics-háznak nevezik. Ez eléggé bizonyította, hogy apám hazaáruló, gyilkos, szerb bandita. Apámat Muráty verte agyon, revolvere agyával. Anyámat és testvéreimet a részeg német katonák.' Hogy én miképpen menekültem meg, azt magam sem értem. Valahogy sikerült fölszöknöm a padlásra és onnét, mikor Muráty felgyújtotta a házat, átugrottam, vagy átmásztam a ^ szomszédos ház udvarán térpeszkedő* öreg diófára. A diófán kuksoltam napfölkeltéig. Estig a szomszéd — a falu kovácsa — pincéjében bujtattak. Éjjel a kovács bevitt Szegedre. — £z tíz év előtt történt. De álmomban még ma is gyakran látom Muráty főhadnagyot, áthevült, izzadt, vörös arcát és balképén a hosszú fehér sebhelyet. H. Nem fogom hosszú önéletrajzzal untatni. Életem néhány esztendőn át nehéz volt és csúnya. Később (a felszabadulás után) — nehéz. Ma nehéz, de szép.-A felszabadulás után kétt esztendeig közrendőr voltam Aztán iskolába kerültem. Most. huszonkét esztendős koromban, hadnagy vagyok, határőrhadnagy. A jugoszláv határon teljesítek szolgálatot Izgalmas szolgálat. Hol a mieinkre nyitnak tüzet Tito csendőrei, hol azokra lőnek, akik menekülni akarnak Jugoszláviából. Minden éjszaka csoportosan jönnek a menekültek. Ki az üldözés elől menekül, ki a nyomor elől De vannak másfajta határsértők is. Akik nem szöknek Jugoszláviából, hanem, akiket Tito küld: kémek, gyujtogatók, orgyilkosok. Az ellenség nem alszik és ezért nekünk is nyitva kell tartani a szemünket. — A nép szeretettel fogadja a menekültekeť. Egyiket, másikat, azt, aki sokat szenvedett és azt, aki jól tud mesélni, valósággal ünneplik. De néha azt is, akit nem kelltne. A mult héten a szabadkai siralomházból szökött meg egy halálraítélt rakodómunkás, aki lábán 16 kilós lánccal jött át a határon. Egy szabadkai újság egyik példányát is magával hozta, amelyben meg volt írva, hogy azért ítélték halálra, mert Tito külpolitikája ellen izgatott A mieink megszabadították a rozsdás lánctól, felöltöztették, aztán majd agyonetették. A menekült a nagy szeretetért szeretettel fizetett. Kocsmában, meg mindenütt, ahol öszszeverödött néhány ember, órákon át mesélt arról, hogvan garázdálkodik Tito és hogyan gyötrődik a szegény, szerencsétlen jugoszláv nép. Ezt a menekültet Jovan Petrovicsnak hívják. — Ez a Petrovics valóságos költő! — mesélte nekem lelkendezve az egyik határőr, akinek alkalma volt két órán át hallgatni a gyorsan híressé lett menekült történeteit. Ha sokáig hallja őt az ember — folytatta a határőr — kedvet kap arra, hogy fegyvert fogjon és fegyverrel menjen Tito ellen. Azt hiszem, Petrovics valami ilyet tervez... — Mikor már a második haárőrtől hallottam, hogy Petrovics történetei étvágyat csinálnak a háborúra, elhatároztam, hogy magamhoz hivatom, vagy inkább felkeresem Petrovicsot és megmagyarázom neki, hogy buzgalmával több kárt okoz, mint hasznot. Hogy Tito és provokátorai malmára hajtja a vizet. Ezt Petrovicsnak könnyű lesz elmagyarázni. Hisz, mindenkiivazt moraja róla, hogy nagyon értelmes ember. Persze, az átélt szenvedések kissé megzavarták politikai tisztánlátását. — Néhány órával azután, hogy elhatároztam, beszélek Petroviccsal, épp abban a faluban volt dolgom, ahol akkor Petrovics tratózkodott. Késő estig, megszakítás nélkül dolgoztam. Mikor munkámat befejeztem, eszembe jutott Petrovics. Gondoltam, most beszélek vele. A szövetkezet elnöké nél laktam. Mikor megkérdeztem házigazdámtól, hol találom Petrovicsot, kínos meglepetés ért. Petrovics a falu leggazdagabb kulákjánál lakott, Dévány Andrásnál, akivel csempészés miatt már volt egy kis dolgom és akiről a csempészésnél károsabb ügyeket is fel lehetett tételezni. — Hát miért nem figyelmeztették az elvtársak arra, hogy ki az a Dévény? Az a bitang kulák még valami kárt tesz benne. Dévénytől minden kitelik... — Házigazdám belátta, hogy hibát követett el. Kínos, sőt veszedelmes helyzetbe hozott egy menekült elvtársat. Azonr.al a Dévény-portára akart menni, hogy elhozza onnét Petrovicsot. De én nem engedtem. Éjféltájt odamenni — fölösleges feltűnést okoz. — Másnap, vasárnap délelőtt megismerkedtem Petroviccsal. Teplom után, a kocsmában. Megtudtam, hogy ott van, utánamentem. A kocsmában Petrovics nem ivott, vagy legalább is akkor nem ivott, mikor én odaértem. Az egyik ikszlábú asztalon állva beszédet tartott, szónokolt, prédikált. Az ivó zsúfolva volt néppel. Petrovics hatalmas szál férfi. Fejét sűrű, csapzott, vörösesszőke, kissé gondoztlan haj borítja. Annál gondosabban ápolja rövidre nyírott rőtszín körszakállát. A sok szenvedés ellenére kövér. Lendületesen beszélt, hallgatóit egészen megbabonázta. — A jugoszláv szegénység már csak bennetek bízik, testvérek! Tőletek remél, tőletek vár segítséget. Reméli, hogy ti fegyveres kézzel viszitek neki a szabadságot. A háború a jugoszláy dolgozók reménysége. Ha ma tör ki, megmenti őket. Holnap talán már késő lesz. Holnanután .már bizonyosan csak egv temetőt találtok ... Mikor Petrovics ezt mondotta, szeméből kicsordultak a könnyek. Könvhomályosította tekintete rámtévedt. Nem az arcomra, hanem az egyenruhámra. Arca vérvörös lett. — Egy pillanatra becsuktam a szemem. Mikor kinyitottam, Petrovics jobbjával széles, lendületes mozdulatot tett és ismét szóba fogott. — Drága, szeretett testvéreim! Szemét nem tudta, levenni egyenruhámról. Én az arcát néztem, kipirult arcát, bal arcán a hosszú fehér sebhelyet. Drága, szeretett... Petrovics most csak eddig jutott. Itt elakadt a szava. Én segítségére siettem. — Mondja tovább, Muráty főhadnagy! — bíztattam. — üa akar, ha nem — beszélnie kell. A hallgatókban elállt a lélekzet is. Mindenki megértette: Tito ügynökének uszítását hallgatták. (A Magyar Dolgozók Pártja budapesti kongresszusa egyik határörküldötlének elbeszélése nyomán.)