Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)

1951-02-28 / 50. szám, szerda

t cializmus építése terén. Ez azt jelenti, hogy ezen a téren meg kell erősítenünk politikai munkánkat és el kell érni kádereink politikai színvonalának emelését és politikai öntudatának elmélyülését. Ha ezt nem tennénk meg, komoly károk veszélye fenyegetné mind gazdaságunk sikeres fejlődését, mind pedig a Szovjetunióval és a népi demokrácia országaival való gazdasági együttműködés megszilárdításának ügyét, amely együttműködés nélkül a szocializmus fejlődése lehetetlen. A termelési berendezés iofeb kihasználása Az ötéves terv fokozott feladatai sikeres teljesítésének és túllépésének feltétlen előfeltétele az, hogy a munkások, mesterek, technikusok és igazgatók biztosítsák a kezükben lévő termelési berendezések lényegesen jobb kihasználását. Az eddig ki nem használt főtartalékok egyike iparunkban a műszaki váltások alacsony száma. Az üzemeinkben levő berendezésben amelyet lényegében szüntelenül csak egy műszakban használunk ki, igen nagy tartalékok rejlenek. E tartalékok mozgósításával lényegesen növelhetjük a termelést új befektetések nélkül. Ez mindenekelőtt a nehéziparra és a nehéz gépiparra vonatkozik. Ennek ellenére azonban a változások az 1950. év első háromnegyedében a nehéziparban nem javultak. Az új alkalmazottakat nagyrészt az első műszakba osztották be. A nehéz gépipar üzemeiben az alkalmazottak száma a harmadik negyedévben az első negyedévvel szemben 15.192-vel emelkedett, ebből az első műszakban 13.409-cel, a másodikban csak 1.615-tel, a harmadik ban pedig 168-cal. Nem gondoskodtak arról, hogy a szakképzett alkalmazottakat a második és harmadik műszakba úgy osszák be, hogy lehetővé váljék nagyobb mértékben a nem szakképzett munkások felhasználása és a gépek jobb kihasználása. A teljesítéséért és a második és harmadik műszak jobb kihasználásáért mindenekelőtt az üzemvezetők felelősek és nekik kell megteremteniök az összes előfeltételeket az új munkaerők felvételére, iskolázására és megtartására az üzemben. A váltások fejletlenségének következménye a gépek, a berendezés, a szerszámok, a termelési területek, stb. gyönge kihasználása. A nehéz gépiparban a nehéz megmunkáló gépek időbeli kihasználása a mult év első felében az egyes gépfajták szerint átlag 49—95 százalékot tett ki két műszakban történő munka előfeltétele mellett. (Két műszakban való kihasználása = száz százalékkal.) Ez azt jelenti, hogy néhány nehéz megmunkáló gép még az első műszak egész időtartama alatt sem dolgozik. Igen alacsony a gépi eszközök kihasználása a bányákban. Nem kielégítően használják ki pld. az SHD felszíni bányáiban a fejtőgépeket és pedig átlag 60 százalékban. A kohászati iparban elégtelenül vannak kihasználva a magas kemencék térfogatai és a Siemens-Martin-kemencék tűzterei. Csehszlovákiában az egy tonna nyersvas termeléséhez szükséges tűztér a magas kemencékben 1.2 köbmétert tesz ki. Emellett jelentősek a különbségek a kemencék tűzterének kihasználásában az egyes üzemek között, sőt ugyanazon üzem egyes magaskemencéi között is. A jelentős különbségek okai nemcsak a kemence nagyságával, szerkezetével és a töltőanyag tartalmasságával vannak adva, hanem szubjektív körülményekkel is, mint pld. a kiszolgálással és a munka megszervezésével. A Szovjetúnióban a magaskemencék térfogati szükséglete egy tonna vas gyártásához 0.9 köbméter körül mozog. Ugyanígy a Simens-Martin kemencéknél sem érjük el a szovjet teljesítményeket Hengerműveinkben kihasználatlan termelési kapacitások képezik a tartalékot. Míg hengerműveink nagyrészt csak kétnapi műszakban dolgoznak, a szavjet hengerművekben három műszakban dolgoznak. Nálunk ugyanis a harmadik műszak alatt átállítják a hengereket, hogy más keresztmetszetű hen.gereket gyárthassanak, míg a Szovjetúnióban a szocialista termelés úgy van megszervezve, hogy a hengerművek szüntelenül nagyobb változások nélkül dolgozhassanak három műszakon át egy egész hét folyamán és a hengerek átállítását és kicserélését vasárnap végzik. Mindenki ki tudja számítani azt, hogy mennyi hengerelt anyaggal gyárthatunk majd többet — amire oly nagy szükség van gépüzemeink kapacitásának kihasználása terén —, ha majd megteremtjük a hengerművekben a jobb munka megszervezésének és a kapacitás teljes kihasználásának feltételeit. A kapitalista gazdálkodásban természetesen nem lehetett egy egész hétre összeállítani a hengerelési tervet, mert a termelést nem tervezték és minden egyes üzem külön megrendeléseken dolgozott, gyakran igen kis mennyiségben aszerint, ahogy a megrendelések jöttek. Azonban tudatosítanunk kell, hogy a szocialista gazdálkodás a kohászatban megteremti a berendezés sokkalta ésszerűbb kihasználásának előfeltételeit. Nem kielégítő a csehszlovák villanytelepek szerelési teljesítményének időbeli kihasználása sem, amely a Csehszlovákiai Energetikai üzemekben 3.590 órát tett ki évente és az üzemi villanytelepeknél csak 2.000 órát évente. A Szovjetúnióban a szerelési teljesítmény átlagos kihasználása ötezer órát tesz ki évente. A Csehszlovákiai Energetikai üzemekben a UJSIÖ szerelési teljesítmény kihasználásának 4.500 órára való emelése és az üzemi villanytelepeknél évi 3.500 órára való emelés már teljes mértékben fedezné az 1952. évi villanyenergia szükségletet Ennek fő előfeltétele a kazánok, a turboagregátorok és más berendezések javítási idejének csökkentése, ami nálunk kétszer, sőt háromszor annyi időt vesz igénybe, mint a Szovjetúnióban. A Szovjetúnió szocialista építésének tapasztalatai nyomatékosan kiemelik a gépek és gépi berendezés jobb kihasználása követelményének nagy, szinte politikai jelentőségét. Főleg az SzK(b)P XVI. kongresszusa mutatott rá a termelési berendezés lehető legjobb kihasználásának szükséges voltára, mint az iparban a szocialista építés meggyorsításának legfontosabb tartalékára. pLendszeresen figyelemmel kísérni a kapacitás kihasználását és pedig főleg a nehéz gépiparban és biztosítani azt a mutatószámok rendszerével, egyik legfontosabb és legkonkrétebb feladatunk. Habár 1949-ben már voltak technikai-gazdasági mutatószámaink, a kapacitás kihasználásának mutatószámai kivételek voltak. Ez most megváltozik. Az üzemeket a terv teljesítésénél nemcsak a termelési feladatok teljesítése szerint Ítélhetjük majd meg, hanem e mutatószámok teljesítése szerint is. Ha rendszeresen figyelemmel kísérjük őket, megtaláljuk annak a lehetőségét is, hogy számos megmunkálógépet felszabadítsunk és így igen sok gyönge pontot javítsunk. A fő gazdasági-technikai mutatószámok szerinti tervteljesítésre kell összpontosítanunk egész figyelmünket, erre kell mozgósítani az üzem összes alkalmazottait és főleg a műhelyeket és munkaosztagokat, ebben az irányban kell megszervezni a versenyt, erre kell összpontosítani a szakszervezetek figyelmét és e mellett újra meg újra a szűk keresztmetszetű helyekre kell irányítani figyelmünket. A gazdasági-technikai mutatószámok ilyen figyelemmel kisérése nem valami „technikai" ügy, hanem politikai probléma, mert a kapacitás kihasználásától függ a terv teljesítés sikere. A séqwártó üzemek spec!a!i?álása A termelési berendezés jobb kihasználása, a termelés és a munka termelékenységének fokozása feltételezi a termelési programmok specializálását és megosztását gépgyártó iparunkban. Igen sokszor kritizálták már nálunk nehéz gépipari üzemeink termelési terveinek univerzális jellegét. Ez a termelés a kapitalista berendezésnek maradványa és igen sok szakemberünk még ma sem tud elképzelni más rendet. Még nincsenek meggyőződve arról, hogy nem. fenyegeti őket a válság és a kelendőség hiánya és ezért igyekeznek üzemük számára tarka termelési tervet fenntartani abban a reményben, hogy egyfajta termék eladási nehézségei esetén lehetnek eladási lehetőségek más termék számára. Ezért vannak olyan nagyüzemeink, amelyek a legnehezebb gépek és egész üzemi berendezések mellett kapákat és ásókat is gyártanak. Vannak nehéz emelődarús gyárcsarnokaink, amelyeket inkább, raktárakul, mint termelőhelyekül használnak ki. A termelési terv tarka volta már most fékkent jelentkezik a termelési erők fejlődésében és ezért már megkezdődött és ez év folyamán megvalósult nagyés középüzemeink specializálása. Mindegyiknek megszabják alapvető termelési programmját. Egyszersmind megállapították az összes építés alatt lévő gyárak termelési programmját is. A most megvalósuló specializálás fő gondolata kijelölni mindig egy vagy több üzemet, amelyek minden egyes fontos ipari ágazat berendezésének gyártására specializálják magukat. Igy, mint ahogy már beszámolónkban előbb említettem, biztosítjuk elsősorban azt a kapacitást, amelyre szükségünk van a bányászat, a kohászat, az energetika, a vegyiipar, a cementgyártás berendezésének gyártására, továbbá a fő gépcsoportok gyártására, mint amilyenek a középfokú és nehéz megmunkálógépek, a nehéz emelődaruk, a nehéz kotrógépek, a Diesel-motorok, stb. Bizonyos univerzalitást csak a plzeni Skoda-művekben őriznek meg, amelyek a nehéz gépipar valamiféle laboratóriumává lesznek. A nyersanyagalap kiterjesztése és a nyersanyaggal való takarékos gazdálkodás Szocialista, építésünk egyik legégetőbb és legidőszerűbb problémája a nyersanyag. Ez egyrészt azért a legidőszerűbb és legégetőbb probléma, mert minden társadalmi átépítés törvényszerűsége, másrészt pedig a legégetőbb és legidőszerűbb probléma, tekintettel a nemzetközi helyzetre, amelyben ma a szocializmus építése folyik. Mint'en egyes új gazdasági rend ugyanis, amely az előzőt felülmúlja a termelési erők fejlődésének fokozottabb ütemével, közvetlen fejlődési törvényszerűséggel kényszerül arra, hogy kiterjessze nyersanyagalapját, amelyet a régi rendszerből átvett. Annál inkább érvényes ez a szocializmusra, amelyet a történelemben a termelő erők soha nem látott növekedési üteme jellemez és még hozzá két tábor történelmi küzdelmének időszakában. Ebben a helyzetben a legkártékonyabb és legveszedelmesebb a mult né1951 február 28 zeteit pártfogolni, már akár abban,, hogy országunk nyersanyagokban szegény, akár pedig abban, hogy nem lehet letérni a bevált nyersanyagok kitaposott útjáról. Milyen tévutakra vezethetne bennünket ez az álláspont, azt látjuk a piritek példáján, amely érc évezredek óta felszik a föld mélyén és amelyet csak ezidén kezdünk bányászni és azonnal oly mennyiségben, hogy egész szükségletünket fedezhetjük. Vagy hová jutnánk, ha a kevésbé értékes műkaucsuk, vagy műszálak pótanyagát el akarnánk utasítani, mint ahogy a kapitalizmus kezdetén a bedeszkázott fejűek viszszautasították a kőszenet, mint a faszén rossz pótanyagát a vas-kiolvasztásánál. Minden ilyen nézettel gyökeresen le kell számolni. Éppen olyan radikálisan kell érvényre juttatni a rendelkezésünkre álló nyersanyaggal való takarékos gazdálkodást Mint a rossz gazdálkodás elrettentő példáját fel lehet hozni traktoraink konstrukcióját. A Zetorok, amelyeket úgy gyártottak, hogy több és gazdagabb acélöntvényre van szükség hozzájuk, mint a személy vagy teherautókhoz. Nálunk a termelésben mi igen gyakran használunk rezet ott, ahol alumíniumot vagy más ércet használhatnánk vagy pedig műanyagot. A nyersanyagokkal való takarékosabb gazdálkodáshoz tartozik az intenzív gyűjtés is, amelynek jelentőségét nálunk távolról sem értékeljük eléggé. Még nem vagyunk tudatában annak, hogy pl. ócskavas gyűjtésével évente körülbelül annyi vasanyagot nyerünk, mint az egész svédországi vasércbehozatallal. Az ócskavas gyűjtésnek fokozására külön figyelmet kell szentelni most, amikor a kohászati termelést gyors ütemben fokozzuk. A jobb módszerek felhasználása az építkezésben Főleg az ötéves terv fokozottabb feladatainál és az alapvető ipar gyors felépítésében határozottan nem elégedhetünk meg a régi módszerekkel. Egyszer már rá kell világítani arra, hogy a mi befektetési tevékenységünk és az építészet és nehéz gépipar termelési tervei nem két különböző dolgot jelentenek, hanem csak egy és ugyanazon dolognak, azaz a mi nagy szocialista építésünknek két oldalát. Nem lehet már semmiféle terv az alapvető alapok kiterjesztésére, amelynek megvalósítását a termelési tervekben az építészetben és gépiparban határidőre is ne biztosítanánk. Továbbá szükséges, már egyszer rávilágítani arra, hogy főleg olyan nagy építkezéseket, amelyeket most tervezünk, nem lehet rendes és alapos előkészület nélkül megvalósítani. Ez főleg a mi nagy kohászati, energetikai, bányászati és vegyi iparunkra vonatkozik. Egyenesen büntetésre méltó volna, ha az építés óriási tervével szemtől-szembe elnézően eltűrnénk az építészeti felkészületlenséget és ezzel meghosszabbítanánk az üzembehelyezés határidejét, fokoznánk az építkezésben lévő épületeket, vagy pedig az építkezési költségek egyetlen százalékát eltékozolnánk. Elvtársak, ráébredtetek-e már egyszer arra, mit jelent az 1951-es év építészeti költségeinek egyetlen százalékát eltékozolni? Ez azt jelenti, hogy 700 millió Kčs-t tékozlunk el anyagban és munkaerőben ez annyi, amennyibe kb. háromezer lakásegység felépítése kerül. És a nem elégséges felkészültséggel nemcsak egy százalékot tékozolunk el, hanem termelési költségeinknek majdnem 25 százalékát. Építészetünk jó felkészültsége előfeltétele annak, hogy kellő mértékben iparosítsuk építészetünket, hogy az építészet kisipari módszereiről a lehető legnagyobb mértékben áttérjünk a gyári készítmények felhasználására, az épületek tipizálására és az árammódszeres építkezésre. Építészetünk jobb felkészültségét azonban meg kell szervezni. A Szovjetúnió bevált példája nyomán többek közt szükséges egy külön tervező szervezet felállítása, építészeti és montázsüzemek berendezése, minden egyes új építkezés számára egy felelős kijelölése és a tervező munkálatok meggyorsítása azzal, hogy a már felhasznált terveket lehetőség szerint újra felhasználják és a helyi viszonyokhoz alkalmazzák. Ez néhány előfeltétel ahhoz, hogy idejében teljesíthessük nagy építkezésünket. A káderek Ötéves tervünk fokozottabb feladatai megkövetelik az alkalmazottak számának jelentős növekedését főleg a nehéziparban. Az 1950—1953-ig terjedő időszakban a munkások és hivatalnokok száma összesen 550.000 fővel emelkedik. A nehéziparban és az építészetben ez a növekedés 380.000 főt tesz ki. A munkaerők tervszerű toborzása egyre nagyobb fontossággal bír, mint eddig és új formákban keíl ezt megoldani. Hogy férfi munkaerőket szabadíthassunk fel a nehézipar és építészet számára, az 1950—1953-ig terjedő években lényegesen fokozni kell az alkalmazásban lévő nők létszámát, főleg a kereskedelemben, pénzügyben és közlekedésben. A nem szakképzett munkaerők toborzásával kapcsolatos legfontosabb feladatunk lesz rendszeres oktatásuk és technikai színvonaluk emelése. Az új munkaerők oktatására kell fordítani a figyelmet, a technikai minimum elérésére, a technikai szakképzettség emelésére és az él nunkás munkamódszerek elsajátítására. Külön figyelmet kell szentelni a mes-