Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)
1951-02-23 / 46. szám, péntek
UJSZ0 ifjúságunknak hozzá kell járulnia tavaszi munkálatok sikeres 1951 február 23 A gömöri szövetkezeti tagok tervszerűen végzik a tavaszi munkákat A CsISz Központi Bizottsága elnökségének felívása A CsISz Központi Bizottságának elnöksége szerdán, februá. 21-én a következő felhívást adta ki: Földműveseink abban az időben kezdik meg ezévi tavaszi munkáikat, amikor a világon erősödik a békeharc és az összes békeszerető nemzetek becsületes emberei tiltakoznak az imperialisták kísérletei ellen, hogy felfegyverezzék Nyugat-Németoszágot és Japánt, amelynek hadseregeit a háborús uszítók a Szovjetúnió és a népi demokráciák, Így hazánk elleni háborúban fel szeretnék használni. A békeharcosok soraiba bátran lép köztársaságunk dolgozó népe is. Mezőgazdaságunknak ebben a harcban állandóan fokozni kell a termelést, hogy biztosítsa köztársaságunk dolgozóinak ellátását. így köztársaságunk gazdaságilag és politikailag erősödik és a béketábor szilárd alkotó részévé válik. Hogy ebben az évben biztosítsuk a ió termést, gyorsan, jól és kellő időben terv szerint kell elvégezni a ta-, vaszi munkálatokat, ahogy erre az 1951 február 6-i kormányhatározat is figyelmeztet. A tavaszi munkálatok sikeres elvégzéséhez hozzá kell járulnia falusi ifjúságunknak és az egész Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetségnek. A májust köszöntő munkaverseny keretén a falusi csoportok egész sora felajánlásokat tett és segítségére lesz az EFSz-nek a tavaszi munkálatokban. A falusi csoportok további ezrei felkészültek arra, hogy bejelentsék hasonló kötelezettségvállalásaikat. Az Ifjúsági Szövetség kerületi és járási bizottságai a köztársaság sok részében a kormány határozata alapján szoros együttműködésben a Nemzeti Arcvonal alkotó részeivel, főképen a JSSR-rel megszervezik az ifjúság segítőbrigádjait a tavaszi munkálatok elvégzésére. A CsISz Központi Bizottságának elnöksége felhívja a CsISz összes szervezeteit, hogy ennek a segítségnek megszervezésénél főleg a következő feladatokat tartsák szem előtt.: 1. Olyan községekben, ahol magasabb típusú EFSz van, a CsISz-csoportjai elsősorban a tavaszi munkálatok tervének gyorsított ütemű teljesítését segítik elő. A szövetkezet minden szövetkezeti taggal megismerteti a tervfeladatokat Gondoskodnak róla, hogy a tavaszi munkálatok megkezdése ünnepélyes keretek között történjék. Gondoskodni fognak az öszszes munkálatok jó, lelkiismeretes elvégzéséről és segítséget nyújtanak a munkaegységek éa normák szerinti jutalmak bevezetésében. Ott, ahol erre meg vannak az előfeltételek, a munkacsoportokban megalakítják az ifjúsági munkaszakaszokat, amelyek bizonyos termelési szakasz fölött vállalják a felelősséget. A tavaszi munkálatok során a szövetségi tagok segítséget nyújtanak a kis- és középparasztok beszervezésében a szö. vetkezetbe, a szövetkezet gazdálkodá sának megjavításában és falusi gazdagok elleni harcban. Azokban a községekben, ahol nincs EFSz, a CsISzcsoportok a terv szerinti munkálatok biztosítását segítik elő, s gondoskodni fognak arról, hogy betartsák a különféle termékek számára kijelölt vetésterület nagyságát s a föld rendes megmunkálását. 2. Az Állami Birtokok CsISz-csoportjai segítenek a szocialista munkaverseny kiterjesztésében, a munka megszervezésének javításában és ott, ahol erre meg vannak a feltételek, ifjúsági szakaszokat alakítanak. 3. Az Állami Gépállomások CsISz csoportjai gondoskodnak a szocialista munkaverseny kiterjesztéséről, Amler elvtárs és más élmunkások munkamódszereinek terjesztéséről, valamint a szovjet gépállomások tapasztalatainak átvételéről. A traktor-brigádok központjai fenntartják a munkafegyelmet, elmélyítik a politikai nevelőmunkát és megjavítják a kapcsolatot a falusi csoportokkal Ezeknek a feladatoknak a teljesítésével ifjúságunk és a CsISz hozzájárul a tavaszi munkálatok gyors és jó elvégzéséhez, a gazdag termés biztosításához. Májust köszöntő munkaverseny a Kelet- és Nyugatszlovákiai Villanyművekben A Keletszlovákiai Villanvosmövek nagymihályi üzemének alkalmazottai a májusi évforduló tiszteletére a kötelezettségek egész sorát, ajánlották fel. Az idősebb alkalmazottak felajánlották, hogy a legrövidebb határidőn belül betanítják a fiatal munkaerőket. Mozer, Oleksa és Zaff műszakiak kötelezték magukat, hogv 1951-bein a zavarok átlagos Időtartamát tíz százalékkal csökkentik. Nízkv szerelő felajánlotta, hogy február és márciusban 15 százalékkal fokozza a teljesítményt. A szobránci iárás alkalmazottai májuselőtti felajánlásukban kötelezték magukat, hogy május elsejéig szabadságidejük alatt díjmentesen bekapcsolják a szobránci EFSz-t a villanyhálózatba. Veselovský sofíör pedig Ifjúmunkásaink munkafelajánlásokkal készülnek a CsISz szlovákiai kongresszusára X CsISz szlovákiai kongresszusa előtt kifejlődött felajánlási mozgalom keretében az üzemekből, iskolákból és a CsISz falusi csoport iáitól naponta érkeznek a CsISz Központi Bizottságának titkárságára Szlovákia minden részéből az Ifjúsági szövetség tagjainak kötelezettségvállalásai. A bratislavai kerületből eddig 432 egyéni felajánlás érkezett. A Kablo nemzeti vállalat üzemében ez év április 15-ig minden szövetségi tag élmunkássá lesz. ötven tagot szerveznek be a CsISz-be, 1350 brigádórát dolgoznak le, 40 szövetségi tag megszerzi a Jilemnický-ielvénvt és 65-en a TOZT-t. Bém Ernő és Zahrnicsek Vilmos szövetségi tagok kötelezték magukat, hogv az ötéves terv harmadik évének első félévét a CsISz szlovákiai kongresszusáig teljesítik. Ezenkívül Zahrnicsek elvtárs kötelezte magát, hogy az ötéves terv harmadik évét 1951 október elsejéig teljesíti és mielőtt bevonul, öi munkaerőt tanft be munkahelyére. Bém elvtárs fenti felajánlásán kívül kötelez! magát, hogy 4 százalékos selejtjét 2 százalékra csökkenti, ami évente 30.000 korona megtakarítást ielent. Az üzem legjobb élmunkásnöiének. A. Ivlnovának munkacsoportja felajánlotta, hogy a megtakarított nyersanyagból 600 darab flexo-zsinórt készít. Trencsénben a Viliam §iroký-územtien április 12-ig Lvdia Korebelnyikova módszere alapján fog dolgozni két Ifjúsági munkacsoport. A védnökség! községekben a mezőgazdasági gépek javításánál 100 órát dolgoznak le és kultúrműsort tanulnak be. amellyel ezekben a községekben fellépnek. A lányok kötelezték magukat, hogy 650 brigádórát ledolgoznak. Két osztályon Korabelnyiková módszerével fognak dolgozni. A Dynamit-gyárban a „szövetségi osztály" március 15-ig szintén Korabelnyiková módszere alapján fog dolgozni. Ezt a módszert az ifjúsági szövetség tagjai átviszik további három osztályra, úgyhogy a kongreszszusig 50 szövetségi tag fog dolgozni ezzel a módszerrel. Húsz szövetségi tag átveszi Svoboda élmunkás gvorsvágási módszerét. A Matador-üzem nemzeti vállalat 14 ifjúmunkása kötelezte magát, hogy a CsISz szlovákiai kongresszusáig élmunkás lesz. A diószegi üzemi CsISz-csoport tagjainak 70 százalékát kiküldi az ifjúsági építkezésekre, minden tagja munkahelyén szocialista felajánlást tesz és egy tagot beszervez a CsISz-be. A BEZ üzemi CsISz-csoportia május elsejéig az összes alkalmazottak 80 százaiékát beszervezi a szocialista munkaversenybe. Tíztagú komplett brigádot alakít és tíz szövetségi tag Svoboda módszerével fog dolgozni. A szovjet egészségügy kiváló képviselőinek előadása Bratislavában Szombaton, február 24-én Bratislavába látogat a szovjet egészségügyi dolgozók küldöttsége, amelyet Dr. Alexander Mikolájevics Sabanov, docent, a Szovjetúnió egészségügyi miniszterének helyettese vezet. A küldöttség további tagjai: S gejevna Bogoljepová, az egészségügyi neveles központi intézete tudományos osztályvezetőjének helyettese, Nikolaj Bardenovics Atelava, a grúzin szovjet szocialista köztársaság vezető sebésze, a sebészet katedrájának vezetője, Arto Bohdanovics Alexanam. a Szovjetúnió Orvostudományi Akadémiájának póttagja, a jeravini járványtan! intézet tanszékének vezetője, Anatolijin Jefimovics Kiselov, a leningrádi vérátömlesztő intézet igazgatója, Mihail Stefanovics Maslov, érdemes tudományos dolgozója, t Szovjetúnió Tudományos Akadémiájának rendes tagja, a leningrádi gyermekgyógyászati intézet tanára, Jetgenij Alexejevics Popov, a Szovjetúnió Orvostudományi Akadémiájának tagja, a moszkvai I. Lenin-rendi Orvostudományi Intézet elmegyógyászati katedrájának vezetője, Nikolaj Nikolajevics Litvinov, a Szovjetúnió érdemes orvosa, az Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi igazgatóságának vezetője. A küldöttek megtekintik tudományos intézeteinket és klinikáinkat. Látogatásuk alkalmával nyilvános előadást tartanak a szovjet egészségügyről a szlovák egyetem Aulájában Safarik-tér 12 sz. alatt, szombaton. 1951 február hó 24-én 18 órai kezdettel. elhatározta, hogy 5 százalékkal csökkenti a hajtóanyagra való kiadásokat. Az építészeti csoportok munkásai kötelezték magukat, hogv túllépik a felülvizsgált és biztosított formákat, így Szerbina János építészeti csoportja felajánlotta, hogy a munkánál 2 százalékkal csökkenti a hulladékot és a normák túllépésével az első negyedév tervét 12 nappal előbb fejezi be. Hasonlóképpen Tóth. Banta, Suszter munkacsoportjai és sok további az ötéves terv harmadik tervéve első negyedének munkálatait 10 nappal korábban fejezik be. 10—20 százalékkal túllépik a megszilárdított normákat és csökkentik az anvaghulladékot. A Keletszlovákiai Villanvművek iglói üzemének műszakijai, montőrjei és többi alkalmazottai kötelezik magukat, hogy 10 százalékkal csökkentik egy transzformáló állomásnál az áramnélküli állapotot. Ez annvit felent, hogy az iglói körzetben egv transzformáió állomás üzemzavarának átlagos tartama nem lesz több, mint negyven perc. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi csoportja minden községben, amelyet az 1951 év során a Keletszlovákiai Villanvművek villamosítani fognak és ahol magasabb típusú EFSz működik, szakkönyvtárat rendez be. Ezeknek a könyveknek ajándékozásával. amelvek a mezőgazdaság villamosításával és a villanyenergia felhasználával foglalkoznak, lehetőséget nyújtanak kis- és közéoparasztjainknak, de különösen az EFSz funkcionáriusainak. hogv ismereteket szerezzenek a villanvenergia felhasználásának előnveiről. A Keletszlovákiai Víllatiymfivek dolgozóinak felatónlásai A Keletszlovákiai Villanymflvek dolgozói már az 1951. év januárjának első napjaiban megkezdték a májuselőtti felajánlások benyújtását. Az összes munkahelyeken kötelezték magukat, hogy az ötéves terv harmadik évét nem egész II hónap alatt, vagyis 1951 október hó 20-ig teljesítik. Ezt a munkasikert úgy érik el, hogv túllépik a felülvizgált és biztosított normákat. Hogv felajánlásaikat ellenőrizhessék, minden alkalmazottra szétírták a havi kötelező normaidőket. Az előírt és az elért normaidők viszonvából mindenki megállapíthatja, hogv tel jesftette felajánlását. A januári munka kiértékelésénél a legjobban Stanszkv József helyezkedett el. aki szerelőmunkát végez és normáját 284.1 százalékra teljesítette. Nesztarce Isván munkacsonorja normáját 192.8 százalékra teljesítette. A többi csoportok közül kiemelkedik Törnek László csoportja 150.15 százalékos teljesítménnyel. A Nvugatszlovákiai Viilanyművek legjobb pénzbeszedője januárban a nvitrai Kovács László voít, aki normáját 211.5 százalékra teljesítette. ZáreczW János szerelő no r náját 135.8 százalékra teljesítette. A májuselötti munka versenyben résztvettek az adminisztratív osztálv alkalmuazottai is. Itt a legiobb volt Suf Marsky Károly 146 százalékos teljesítménnyel. EFSz-eink legfontosabb feladata, hogy meggyorsítva fejezzék be a tavaszi munkákra való előkészületeket és a munkaterv kidolgozásával biztosítsák azoknak rendes és ideiében való elvégzését. A gömöri III. típusú EFSz tagjai nagyon jó tapasztalatokat szereztek a közös munkákban az őszi munkák alatt. Az elmúlt évben ugvania az összes őszi munkákat két hét alatt befejezték és ehhez csak egvharmadrésznvi munkaerőre volt szükség, mint azelőtt A gömöri szövetkezeti tagok ezért nagy örömmel fogadták a tavaszi munkák biztosításáról szóló kormányhatározatot és a Párt, valamint a iárási Nemzeti Bizottság segítségével kidolgozták az egészévi termelési tervet amelyét részletes megtárgvalás után a szövetkezeti közgyűlésén február 25-én hagynak jóvá. A tavaszi munkák elvégzésére 7 állandó munkacsoportot alakítottak, amelveknek kiosztották az egyes táblákat amelveken az egész év folyamán dolgozni fognak. A zöldség- és dohánytermelés! munkacsoport, amelvnek vezetője Rágó András, már meg Is kezdte a munkát. Jelenleg melegágyakat készítenek.^ a* Idén ugyanis 15 hektáron fognak melni zöldségféléket. A saláta már is kelt, már csaknem 2 cm magaa. A gömöri EFSz-ben a növényi termeléssel né g v csoport, az állattenyésztéssel az építkezésekkel szintén munkacsoport fog foglalkozni. Az állandó munkacsoportokba összesen 116 szövetkezeti tagot osztottak be. A tavaszon 150 hektár árpát. 70 hektár zabot és 80 hektár kanásnövényt kell elvetniök. Az árnavetéssel néhány nap múlva már készen is lesznek. A rakovoi EFSz a tavaszí munkák előtt A rakovoi III. típusú EFSz tagjai február 11-én tartott taggyűlésükön részletesen megtárgyalták a tavaszi munkák biztosításéról szóló korroánythatlározatot. Felülvizsgálták, hogy vájjon ók is teljesítik-e feladatukat. A tavaszi munkák sikeres megkezdésére a rakovoi szövetkezeti tagok még az elmúlt év őszén felkészültek, amikor az őszi vetések tervét 130 százalékra végezték «L A szántást pl. már november 7-én befejezték. Az fisai szántás keretében 22 hektár legelót felszántottak és ezen az idén zöld takarmányféléket fognak termelni. A szánuás után a mezőgazdasági gépek és felszerelések javításához láttak. Ezt a mtunkát is befejezték mlár. Nemesített vetőmag a földműves raktárszövetkezetből biztosítva van. Az ültetőburgonyát már szintén előkészítették. Hogy a jó termésnek az összes előfeltételeit biztosítsák, gondoskodtak elegenlő mennyiségű műtrágyáról Is. A rakovoi Következeti tagok tudják azt, hogy a Baiunkákat csak akkor tudjiák sikeresen elvégezni, ha terv szerint és szervezetten fognak dolgozni. Megalakítottak egy 39 tagból álló munkacsoportot, amelyből két munkaosztag az állattenyésztésben fog dolgozni (12 munkaerő), egy osztag 2 munkaerővel a juhtenyésztéssel fog foglalkozni, a többi pedig a növényi termelést látja eL A munkacsoportok normák ezerint fognak dolgozni, A rakovoi EFSz még a mult év őszén szerződést kötött a priboivicei gépállomással. Ez a szerződés kisebb módosításokkal az idén is érvényben marad. Jelenleg a szövetkezeti tagok a tag- és közgyűlésre készülődnek, amelyen lefektetik a szövetkezet további fejlődésének alapját. A kassai kerület állami birtokai felkészültek a tavaszi munkákra Az Időjárás Hirtelen lehűlése és á helyenkénti havazások az elmúlt héten megakadályozták a kassai kerületben a tavaszi munkák megkezdését. Amennyiben az időjárás megjavul, akkor március eleién már meg lehet kezdeni a tavaszi munkákat. A kassai kerületben mind az állami birtokokon, mind az EFSz-ekben elegendő mennyiségű nemesített vetőmag van. Az űltetőburgonva szintén jól áttelelt. A járási agronómusok az elültetés előtt azonban mégegvszer felülvizsgálják az ültetőburgonvát, hogy 8 földbe kizárólag csak egészséges gumó kerül iön. A szomotori és a leleszi állami birtokokon az idén fognak először rizst termelni, mégpedig 35 hektáron. Ez idő szerint csatornákat ásnak és merítőgépeket létesítenek, hogy a rizsföldek vízzel való elárasztása biztosítva legven. Ezzel egyidejűleg a rizsföldet is előkészítik a vetés alá. A kassai kerület állami birtokai a gépjavítási munkálatokkal is jól haladtak. Az állami gépállomások segít-" ségét már jó előre szerződésekkel biz-< tosították. A kassai kerületben példás egvüttműködés van az állam! birtokok és az EFSz-ek kőzött. Több helyein kölcsönös segélynyújtási szerződést kötöttek. Az állami birto^ kok gondnokai és instruktorai előadásokat tartanak az EFSz-ben a vetési tervek helyes kidolgozásáról, a munkacsoportok célszerű összeállításáról, stb. Az állami birtokok alkalmazottal békefelajánlásokat tettek, hogy a tar vaszi munkákat ideiében és gondosan végzik el. A munkacsoportokból szervezetileg szilárd és jő munkaképes egységeket kell teremtem Az EFSz-ek közvetlenül a tavaszi munkák megkezdése előtt állnak. Hogy a tavaszi munkákat sikeresen el lehessen végezni, ahhoz feltétlenül szükséges, hogv a munkacsonortvezetők gondoskodjanak arról, hogv a munkacsoportok necsak papíron létezzenek, hanem a gyakorlatban Is minél előbb megvalósul ianak. Több EFSz-ben az állandó munkacsoportokat csak most tavasszal alakítják meg. Éppen ezért magától értetődő dolog, hogv a munkacsoportok rögtön a kezdetben nem lesznek hibátlanok. Ezért az EFSz elnökének, valamint a munkacsoportvezetőknek mindent meg kel! tenniök, hogv szervezetileg szilárd és jó munkakénes egységekké változtassák 5ket. A csoportvezetők első feladata a munkacsoportoknak a taggyűlés általi jóváhagyása után az, hogv összehívják az egves csoportok tagjait és megbeszélték veliik részletesen a rájuk váró feladatokat. Ez a megbeszélés rendkívül fontos. A munkacsoportvezető feladatai közzé tartozik továbbá a szükséges leltár átvétele Is és jó elhelyezése a munkacsoport körzetében. Igen nagy gondot kell fordítani a munkacsoportnak kiosztott fogatok átvételére és elhelyezésére. A fogatokat a csoportvezető veszi át külön elismervény ellenében. Ha szövetkezet nem rendelkezik az igás állatok számára közös istállóval, akkor a fogatokat egyenesen a munkacsoportban kell elhelyezni A csoportvezető gondoskodik arról, hogy a szövetkezeti tagok, akikre az állatokat bízták és akik dolgozni fognak velük, rögtön megkezdjék feladatuk teljesítését, azaz, hoev az állatok ellátásáról azonnal gondoskod ianak. Ha a csoportvezető észrevenné, hogy a fogatokkal nem törődnek kellőképpen, vagy hogv a munkacsoport más tagjai is igénvbeveszik őket, akkor megteszi a szükséges Intézkedéseket a szövetkezet vezetőségénél a hiba kiküszöbölésére. Fontos azonban az is, hogv a munkacsoportvezetők minél előbb átvegyék a csoportjuk gondjaira bízott földeket Nagyon előnvös, ha a tagok személyesen megtekintik a földeket, amelyeken dolgozni fognak. A munkacsoport megszilárdításának érdekében az is ajánlatos, hogv az egves csoportokra eső táblákat megjegyezzék hasonló felírásokkal: „I. csoport táblája", stb. A csoportvezetőknek a tagoknak külön meg kel! magvarázniok a munkanormákat és az érdem »zerinti jutalmazás elveit. Csakis így lehet elérni, hogv a fagoR minden erejüket latba vessék mind a növényi termelés, mind az állattenyésztés fokozásáért, mert hiszen fokozott munkáért külön (utalom, —* prémium jár. A vezető feladata az is. hogy a csoport fába tartozó tagokkal minél előbb megtárgyal ia a részlettermelési tervet és hogv mindannyian alaposan felkészüljenek feladataik teljesítésére A tavaszi munkák eleién most különösen fontos, hogv megfontoljuk ezeket a pontokat.