Uj Szó, 1951. február (4. évfolyam, 27-50.szám)
1951-02-22 / 45. szám, csütörtök
366 UJS Jff 1951 február 17 c/l Uoľfttány illésével Gyorsított ütemben fejlődik Csehszlovákia ipara A kormány keddi ülésén, amelyet Fierlinger miniszterelnökhelyettes vezetett, jóváhagyta a dr. Dolansky miniszter, az Állami Tervhivatal elnöke javaslatára hozott kormányhatározatot, amellyel az 1951. évre meghatározzák a végrehajtási terveket és pedig az ipar, közlekedés, felépítés, a helyi gazdálkodás, a külkereskedelem és a fogyasztás végrehajtási terveit. Az 1951. év végrehajtási tervei az egész csehszlovákiai dolgozó nép számára megállapítják az ötéves terv ezévi feladatait. Ezek kifejezői népünk alkotó, kezdeményező erejének és lelkes munkaigyekezetének, amely munkájával építi a szocializmust és harcol a béke megszilárdításáért. A végrehajtási terveket a választervek alapján állították össze, amelyekkel a dolgozók kötelezték magukat a fokozott feladatok teljesítésére. E tervek bizonyságai a szélesen kifejlett szocialista munkaversenynek és élmunkás mozgalomnak, amelynek további fejlődéséhez megadják a pontos irányt, a konkrét utat. Ezeket a végrehajtási terveket köztársasági elnökünknek, Klement Gottwald elvtársnak a CsKP IX. kongresszusán és a CsKP Központi Bizottsága 1950 februári ülésén kitűzött irányelvei alapján dolgozták ki. A végrehajtási terv az iparban az ötéves terv alapvető feladatának feldolgozását tartalmazza, amellyel meggyorsul iparunk felépítése és átépítése. A mult év során elért sikerek alapján kitűzi az ipar, elsősorban pedig a nehézipar fejlődési ütemének meggyorsulását. A nehézipari termelésnek 1951-ben 18.2 %-kal kell fokozódnia, míg a mult évi emelkedés csak 15.6%-ot tett ki. A könnyűipari termelésnek '6.3%-kal kell emelkednie. A termelés ütemének fokozására különösen a nehézipar kulcságazataiban van szükség. A bányászati termelés első és fő dondja, hogy az ipar anyagszükségleteit hazai nyersanyagokból biztosítsa. A fő feladat a munka megszervezés megjavítása, új munkamódszerek bevezetése, terjesztése és átadása, a gépi berendezés jobb kihasználása és további fejlesztése, a szovjet munkamódszerek elsajátítása, különösen a grafikon szerinti munkáé, valamint a rohammunka kiküszöbölése. A villanyenergiatermelés fokozását különösen a beszerelt tel jesítőképesség [ jobb kihasználásával érjük el. Ez a feladatuk az üzemi villanyműveknek is. A bányaüzemekben a termelés fokozását a Siemens-Martin-kohók magaskemencéinek és hengerműveinek és új építményeinek jobb kihasználásával érjük el. A nehéz gépipar nagy feladatai A legnagyobb feladat a nehéz gépiparra hárul, amelynek termelése a kitűzött feladatokban 29.1 %-kal fog emelkedik. A tervteljesítés érdekében következetesen át kell adni a legjobb üzemek tapasztalatait, a termelés tervezéséről a többi üzemeknek, biztosítani a tervezés előkészítését, megjavítani a munka előkészítését és megszervezését, az anyag megrendelését és következetesen bevezetni a második és harmadik műszakot, hogy teljes mértékben ki legyen használva az üzemek hatóképessége. Megvalósítsák a termelési programok specializálását, 1 amelynek egy részét átveszik a finom- és általános gépipar ágazatai. Nem kisebb feladatok hárulnak a jármű- és repülőgépiparra,, ahol a teherautók termelése majdnem megkétszereződik. , , A textil-, gumi- és bőrfeldolgozóaz eddigi berenedezés iobb felhasználásával ériük el. A textil-, gummi- és bőrfeldolgozóipar fő feladata, hogv csökkentse függőségét a kapitalista országokból való nyersanyagbehozataltól. Nagvobb gondot kell fordítani a termékek jó minőségére. A tervezett termelés biztosítja a belföldi piac fokozott állátását. További lépés a tervezési módszerben Az ipar kiegyenlítő terve újabb lépést ielent a tervezési módszerben. Még bővebbek és pontosabbak lettek a névleges feladatok, amelvek magukba foglalják a termelésnek csaknem 80 százalékát és amelvek az üzemekben a normák bevezetésének és terjesztésének alapjául szolgáló műszakigazdasági indexekkel lettek kiegészítve. Ezzel adva van a választervezés elmélyítésének és a szocialista munkaverseny nagyobb fejlődésének feltétele. A közlekedés végrehajtási tervének fokozott feladatait különösen a munka megszervezésének javításával, a szállítók és a vasút egvüttmunkálkodásának kimélvítésével és az üzemi úti közlekedés kapacitásának jobb kihasználásával biztosítjuk. Ebben az évben községeinknek <r>2.5 százaléka lesz bekapcsolva a telefonhálózatba. 1951-ben tovább feilődik gazdaságunk felépítése. Az 1950-es évvel szemben a befektetések 39 százalékkal, a lakásépítés terjedelme 47 százalékkal növekszik, úgv, hogy 37.000 lakást építenek fel A végrehajtási terv az építészet számára a termelés 40 százaiékos emelkedését iránvozza elő. amelyet a munka jó megszervezésével, a gépesítés fokozásával, az építészeti gépek jobb kihasználásával és az áramépítési módszer kiterjesztésével érünk el. Az egész ipar munkatermelékenysége 11.1 százalékkal emelkedik, ebből a nehéziparé 12.1 százalékkal, a könnyűiparé 8.6 százalékkal, az élelmiszeriparé 13.3 százalékkal és az építészeti iparé 31 százalékkal. 1951-ben 320.000 dolgozót és 130 ezer gyereket küldenek rekreációra. A nemzeti biztosítás kiadásai 115 milliárd koronával növekednek. A külkereskedelem terve megszilárdítani segíti köztársaságunk függetlenségét és fokozza kivitelünkben és behozatalunkban a Szovietúnió és a népi demokratikus országok részét és pedig az 1950-es évvel szemben a behozatalnál 57 százalékról 65 százalékra, s a kivitelnél 54 százalékról 59 százalékra emeli. A fokozott termelés biztosítja a fogvasztás további alapvető emelkedését, úgyhogy a lakosság ellátásánál, különösen textil és bútor ellátásánál ki lesznek küszöbülve a szűk keresztmetszetek. Az 1950-es évvel szemben 25 százalékkal több iparcikk és 28 százalékkal több élelmiszer kerül a piacra. A lány-i akció sikere Az 1951. évre szóló végrehajtási tervek merész feladatokat tűznek ki, amelyeknek teljesítése uhunknak meggyorsulásiát a szocializmus felé fogja jelenteni. A kormányülés további részében a kormány tagj ai meghallgatták Eugen Erban munka- és népjóléti miniszter részletes jelentését a lány-i akció első évének eredményéről és a második év eddigi lefolyásáról. Az első év során a bányászok számára 6000 tanoncot akartak szerezni. A valóságban a tervet magasan túlléptük, mert 10.552 fiút és 132 leányt szereztünk a bányászatnak. Ezt az eredményt elsősorban azért értük el, mivel a lány-i akció során dolgozó népünk szeretetét és bizalmát fejezte ki köztársasági elnökünk, Klement Gottwald elvtárs iránt A lányK akció második évére köztársaságunk elnöke mult évi beszédében, amelyet a bányásztanoncokhoz intézett, új, fokozott feladatokat tűzött ki az ifjúság toborzásánál a bányák és kohók számára. így az 1951-e s év tervében az a feladat vár ránk, hogy ifjúságunk sorából újra jelentékeny számú bányász- és kohótanoncot szerezzünk. Ezzel kapcsolatban> nagyjelentőségű a 17 évnél idősebb fiúk áthelyezése a kevésbbé fontos ágazatokból a bányászatba. A kormány értékelte a lány-i akció nagy jelentőségét az egész termelés szempont.jából és a jelenlevőknek meghagyta, hogy minden alárendelt szervükké] támogassák az ifjúság toborzását iparunk kulcságazataiba. A sikeres állami gazdálkodás J. Kabeš pénzügyminiszter javaslatára a kormány megtárgyalta és jóváhagyta az 1949-es évi állami zárószámlát. Kabeš miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy az 1949. évi állami gazdálkodás igen sikeres volt. Az állampénztár a szocialista akkumuláció központjává vált, tehát nemzetgazdaságunk pénzzel való ellátásának és pénzegységünk megszilárdísának biztos támaszává. így 1949. évi állami költségvetés, amely ugyan még nem volt szocialista kötlségvetés, hanem csak az első lépés a szocialista költségvetési típus felé, már nagymértékben kezdte teljesíteni egyik funkcióját. Nagyon jó eredményeket mutatnak fel elsősorban az állami bevételek, amelyeknek felét az újonnan bevezetett általános adók alkotta. Az állami bevételek másik fő alkotórésze a kereseti adó volt, amelyet elsősorban a nemzeti vállalatok fizetnek. E két bevételi fornás felfogta az akkumuláció nagy részét, amelyet a termelés alkotott és lehetővé tette felhasználását a gazdasági terv, különösen gazdasági felépítése és átépítése céljaira. Ennek a két bevételnek jelentős emelkedését az 1948. évvel szemben a termelés rohamos fejlődése,, az új munkanormák és a munkatermelékenység emelése magyarázza. Az 1949. évi állami kiadások kise'bbek az előirányzottaknál, ami különösen annak köszönhető, hogy bebizonyosiult, hogy a kerületi igazgatási rendszer olcsóbb volt, mint terveztük. A kerületi rendszer egységesítette a népigazgatást, egyszerűbbé és ezzel olcsóbbá tette. Az állami zárjszámlát most benyujták a nemzetgyűlésnek Ezután a kormiány Nejedlý tanár iskola-, tudomány- és művészetügyi miniszter javaslatára jóváhagyta a tudományok és művészetek jelöltjeiről szóló rendeletet. Itt az új főiskolai törvény illetékes részének életbeléptetéséről van szó, amely szerint a főiskolák végzettjei és kivételesen más kővalifikált dolgozók is a főiskolán 1—3 évig tovább művelődhetnek, az egyetemi tanár vezetésével, mint bizonyos tudomáyos vagy művészeti szak jelöltjei. Ezzel biztosítva van a tudományos és művészeti káderek tervszerinti nevelése, a múlttól eltérően, úgy, hogy a docentúra csakis a tudományos képzettségtől fog függni. Václav Kopecký tájékoztatás- és népművelésügyi miniszter javaslatára a kormány jóváhagyta a dolgozó nép februári győzelme harmadik évfordulójának ünnepségeinek műsorát, amelyet a Nemzeti Arcvonal Központi Akciós Bizottsága mellett működő bizottság dolgozott ki. A dolgozó nép februári győzelme harmädik évfordulójának ezévi ünnepségei a következő jelszó jegyében fognak lefolyni: „Bátrabban előre Gottwald köztársasági elnökkel a békehareban, a szocializmus győzelméért." Prágában a Nemzeti Arcvonal Központi Akciós Bizottsága február 25-én rendezi ünnepi ülését, amelyen a fő beszámolót Zápotocký kormányelnök tartja. Bratislavában a Szlovákiai Nemzeti Arcvonal Központi Akciós Bizottsága ül össze ünnepi ülésére, amelyen Karol Bacílek. a Megbízottak Testületének elnöke tart beszámolót. Václav Nősek belügyminiszter javaslatára a kormány jóváhagyta a Nemzeti Bizottságok funkcionáriusainak jutalmazásáról szóló rendeletet, amely ennek a kérdésnek új rendezését jelenti. Készülődünk a május elsejére Most, hogy hazánk összes üzemeiben és munkahelyein május előtti kötelezettségvállalások akciója folyik, mint öreg munkás visszaemlékszem a múltra. 1931 május elsejét Pártunk a „Munkát, kenyeret!" jelszóval készítette elő. A hatóságok ugyan megengedték a május elsejei felvonulást, a csendőröket azonban mindenesetre mozgósították. Amikor május elsejei gyűlésünkön egyre nagyobb erővel hangzott: „Le a burzsoáziával!", „Éljen a Kommunista Párti", akkor a csendőrök előléptek és be akarták tiltani a gyűlést. A munkások azonban keresztültörték magukat a csendőrkordonon, amely a tízezres tömeggel szemben tehetetlennek bizonyult. Május elsején délután 2 órára gyermekdélutánt hirdettünk, cukorkát, kiflit, virslii osztottunk szét a dolgozók gyermekei közt. Megjelentek azonban a csendőrök és gumibotokkal űzték szét az asszonyokat, gyermekeket. A kicsinyek sírtak, egymást taposták és mindez csak azért volt, hogy az urakkal paktáló szociáldemokrata titkárt megfenyítettük, mert áruló politikájával becsapta a népet. Orrunknál fogva akartak vezetni minket munkásokat, azzal hitegettek, hogy majd lassú fejlődéssel elérünk a szocializmusba és le akarták törni forradalmi erőnket. Láttuk azonban, hogy mire vezetett Ausztriában és Németországban is a szociáldemokraták álnoksága, amikor Hitlernek játszották át a hatalmat. 1951 május elsejére készülünk most. Kötelezettséget vállalunk, hogy fegyelmezettek leszünk életünkben és munkánkban, hogy többet, jobbat és ügyesebben termelünk. hogy erőinket összefogva biztosítjuk a tartós békét. Mint ahogy Sztálin elvtárs is meg.mondta a napokban a moszkvai Pravda szerkesztőjének tett nyilatkozatiában. a munkások, a népek öntudatától függ, hogy háború lesz-e vagy béke. Meg kell hát kétszerezni erőnket, hogy május elsején Fülek dolgozói egységesen tüntessenek a háborús uszítók ellen, egységesen ítéljék el Trumant és társait. Trumanék csak hirdetik a háborút, de harcolni nekünk, a nép fiainak kellene. A munkások, a dolgozók békét akarnak, nem akarnak meghalni, nem akarják életüket és munkájuk gyümölcseit feláldozni azért, hogy a fegyvergyárosokba kapitalisták és a velük egy követ fújó háborús uszítók zsebe még jobban megteljen. Mi munkások tehát éberek leszünk, vegyék ezt figyelembe Attlee miniszter úrék. A történelem kerekét visszafordítani már nem lehet. Amerikának Koreában, Kínában, Angliának Indiában elkövetett terrorcselekményeire felfigyeltek a világ népei és egységesen azt kívánják, hogy az elnyomott gyarmati népek kivívják szabadságukat. Az imperialista zsarnokság már nem soká tartja fenn magát, mert a béketébor alapjai betonból valók, mert e béketábor vezére, a nagy Sztálin elvtárs és mert a dolgozók békeharcát a Kommunista Pártok irányítják. Százmilliók sorakoznak fel a háborús uszítók ellen. Ha lövöldözni akarnak. lőjjék le önmagukat vagy egymást és ne gyilkolják az ártatlan népeket, amelyek boldog, virágzó országokat akarnak felépíteni. Albert József, munkáslevelező, Kovosmalt. Fülek. Tiltakozunk a francia kormány igazságtalansága ellen A „TÉL" képeskönvv keresztrejtvénypályázatának eredménve. Kiadóhivatalunk feldíszített helyiségében a Pénzügyi Megbízotti Hivatal kiküldöttjének ellenőrzése mellett február 20-án délután tartottuk meg a „TEL" képeskön v keresztre itvénypályázat díjsorsolását, melynek eredménye a következő: Rádiókészüléket nvert: Juhász István, Vyškovce n./lptom. Kerékpárt: Kacsala Ferenc, Rožňava-Bana. Tíz kötet magyar könvvet: Német Imre, Zlatná na Ostrove. Az Üi Szó napilap egyévi előfizetési díját nverték: Beniczky József Fiľakovo. Baráti László Šahy, Csisko Pál Košice. Drabik Jenőné Šahy, Forgon Lenke Kamenany, Hatvanger Klára Strekov. Juhász István Vyškovce n./Iplom (2 példány előf.), Kálnay Béla (?). Káposztás Ilona Rím. Sobota. Kelemen Béla Lučenec, Lakatos Margit Lučenec. Langerová Anna T. Sv. Martin. Mészáros Lajos Neded (2 példánv előf.). Mészáros László Neded, Mészáros Dezső Dlhá n./Ipl„ dr. Muzsiková Mária Bratislava, IVJicsurda Tibor Fiľakovo, Rácz Ferenc Trnovec n./V. Í2 példány előf.), Schmidek Erzsébet Hurbanovo (? példány előf.), Tóth Pál Polany, Takács Aladár Sládkovičovo. Szekeres László Neded. Vörös Vince Kamenín. A Magvar Könyvbarátok Körének egyévi tagsági díját nyerték: Iván József Holice, Magvari Mihály Rožňava, Major Sándor Budmerice, Papp György Zlatná n./Ostrove. Rácz Ferenc Trnovec n./V.. Nagyfalussy István Nové Zámky, Somogyi Rózsi Sládkovičovo, Takács Aladár Hurbanovo, Ungvárv Gizella Budapest, Várszegi József Békéscsaba. Az Űj Szó hetilap egyévi előfizetését nyerték: Aladics Pál Budin. Duchon Civula Dubnica, Fetyko Béla Košice, Gabrik János Prešov. Juhász István Vyškovce n./Ipl. (2 példány előf.). Molnár Gyuláné Komárno. dr. Muzsiková Mária Bratislava. Rácz Ferenc Trnovec n./V., Takács Ferenc Trnovec n./V. Legközelebbi keresztre itvénypályázatunk a „Tavasz" című képeskönyvünkben tesszük közzé. A kiadóhivatal. A középszlovákiai malmok lévai üzemének dolgozói hatalmas méretű békemanifesztáción ítélték el a francia kormány legújabb igazságtalan tettét. A manifesztáción a himnuszok eléneklése után Komáromi munkásigazgató elvtárs ismertette a békegyülés jelentőségét. Kiemelte, hogy mi dolgozók csak akkor tudunk nyugodtan termelni, csak akkor tudunk nyugodtan élni, ha béke van. „Mi a békéért nem könyörgünk, mi a békét kiharcoljuk és megtartjuk." A békegyülés keretében az üzem védnöksége alá tartozó szlovák pedagógiai gimnázium két énekszámmal, a helyi magyar polgári iskola növendékei szintén énekszámokkal léptek fel. Az ünnepi szónok Szabó Antal református lelkész, mint a prágai 1. békekongresszus kiküldötte ismertette a megjelentekkel a kongresszus lefolyását és jelentőségét. Elmondta, hogy a kongresszus résztvevői, akik hazánk dolgozó népének akaratát nyilvánították, egységesen csatlakoztak a varsói békekongresszus határozataihoz és minden tekintetben azonosították magukat velük. A CSEMADOK lévai helyicsoportja nevében Dr Kohn Tibor üdvözölte a középszlovákiai malmok lévai üzemének dolgozóit Ezután Komáromi igazgató elvtárs felolvasta a határozati javaslatot. A békegyűlés résztvevői a következő határozatot küldik a francia reakciós kormánynak: „Elítéljük a francia reakciós kormánynak demokráciaellenes magatartását, amellyel legújabban ismét ellenséges lépéseket tett a Szakszervezeti Világszövetség, a Demokratikus Nők Világszövetsége és a DIVSz ellen. Ezek a szervezetek egyenesen a béke megvédelmezése mellett foglaltak állást és félreállításuk veszélyezteti az egész világ népeinek békéjét. Meggyőződésünk, hogy a francia kormánynak ezzel az igazságtalan diktatórikus intézkedésével a francia nép nem ért egyet és továbbra is törhetetlenül küzdeni fog a világbékéért. Itt, ebből az alkalomból fogadjuk, hogy szoc'alista munkaversenyekkel, a tervek állandó teljesítésével emeljük dolgozó népünk életszínvonalát, hogy ezzel támogassuk a világbéke ügyét." A békemanifesztáción résztvevő munkásság hangos helyesléssel hagyta jóvá ezt a határozatot A CsISz üzemi énekkara elénekelte az „Ifjúsági induló-t" és a békegyűlés Komáromi elvtárs zárószavaival véget ért. A középszlovákiai malmok lévai üzemének munkáslevelezője. Szénbányász-brigád alakult Dubníkon Az Érsekújvár melletti Dubník községben a helyi Nemzeti Bizottság munkaerő toborzást kezdett a szénbányákba. Fáradozásukat siker koronázta, mert 72 jelentkező vállalta, hogy brigádmunkára megy a handlovai szénbányába. A kötelezettséget vállalt brigádmunkások feladatukat becsületesen teljesítették. pgy nagy autóbusz vitte a munkabrigádosokat a handlovai bányába és a munkásokból, földművesekből álló csoport vidáman, mosolyogva integetett az induló autóról, A brigádosok között volt Stepo József iskolaigazgató, Trnovský Sándor, a helyi SzKP szervezet elnöke, Holec István, a ' helyi Nemzeti Bizottság elnöke, Bartha István, a helyi Nemzeti Bizottság titkára, Paulen József, a közellátási osztály tisztviselője és Gurtler Gyula járási oktató is. A brigádmunkásokon kívül három állandó munkaerőt is szereztek, akik kötelezték magukat, hogy ezentúl m nt szénbányászok fognak dolgozni, hogy ezzel is elősegítsék népi demokráciánk gazdasági tervének sikerét. A három új bányamunkás: Szalma István, Smida József és Pinka László. Ügy gondoljuk, hogy ha a többi községek is legalább ilyen 'elkiismeretesen intéznék a bányász munkaerők kérdésének megoldását, akkor hatalmas lendületet adnának bányáink tervteljesítésének. A szomszédos Strekov községből csak négy brigádmunkás jelentkezett és a környék többi községéből sem sokkal több. Érsekújvár például lakossága számát tekintve nem teljesítette kötelességét megfelelően. Aki már egyszer volt bányában brigádmunkán, az tanúsíthatja, hogy milyen örömteli és felemelő érzés legalább egy időre részt venni ipari termelésünk véréért, — a szénért — folyó harcban. A Dubnikra visszatért brigádmunkások is mosolygó arccal léptek ki az őket hazaszállító autóbuszból és közölték az őket büszkén váró lakossággal, hogy munkájukat a handlovai szénbányában sikeresen teljesítették. Ertingen András földműves például azt mondta, hogy örömmel és büszkén vett részt a brigádmunkában és mindig készségesen jelentkezni fog, ha szükség les? rá Marcinek János munkáslevelezői Dubník.