Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-11 / 9. szám, csütörtök

6 UJSZ O 1951 január 10 „Barátságunk a Szovjetunióval ors zágunkban a szociaSizmus építésének főatapja" Íz albán népköztársaság kikiáltásának Január 11-én Albánia egész dolgo­zó népe megünnepli népköztársasága kikiáltásának ötödik évfordulóját. Albánia népköztársasággá való kiki­áltása az albán munkásosztály 1945 december 2-iki választásokban ara­tott döntö győzelmének közvetlen eredménye volt. A megválasztott nemzetgyűlés 1946 január 11-én Al­bániát egész dolgozó népének nagy lelkesedése mellett népköztársasággá kiáltotta ki. Az új haladó szellemű Albánia, mi­után népköztársasággá nyilvánították, megkezdte a gazdasági, kulturális és szociális élet minden szakaszán az építőmunkát. Egész sor gazdasági reformot valósított meg. A kapitalis­tákat megfosztotta óriási vagyonuk­tól és a nagykereskedelmet és a kül­kereskedelmet a nép kezébe adta. 1947-ben fejező lött be Albániában a z ipar államosítás t Megvalósították a földreformot, amely 48.670 családnak 735.521 ha földet juttatott. Az új állam egyik legnagyobb jelentőségű haladó szellemben végrehajtott tette a nők egyenjogúsítása volt. Az Albán Népköztársaság törvénybe iktatta a a dolgozók nemzeti és szociális biz­tosítását, a nemzetiségi kisebbség egyenjogúságát, megvetette a főisko­lák alapjait, megalapította az első állami színházat és sikeres harcot folytatott az írástudatlanság ellen. Hála az albán ötéves terv első két éve sikeres tervgazdálkodásának, a dolgozók életszínvonala olyan magas fokot ért el, mint azelőtt még soha. A magas életszínvonalról tesznek bi­zonyságot a következő tények. 1950­ben összehasonlítva az 1938-as esz­tendővel az élelmiszeripar elérte az 1280 százalékot, a textilipar a 237, az építészeti ipar az 524, a kőolaj­fejtés 192, a rézbányászat 163, a me­zőgazdasági termékek a 150 százalé­kot. Míg 1938—39-ben egész Albániá­ban csak 643 elemi iskola volt 52.024 tanulóval, ma már Albániában 2024 népiskola működik 153.520 tanulóval. Míe 1938—39-ben Albániának egyet­len főiskolája sem volt és csak 11 kö­zép és 2 hétéves iskolája 5588 tanu­lóval, addig 1949—50-ben Albániában már egy főiskola, 23 középiskola és 192 hétéves iskola működik összesen 20.297 tanulóval. Mindezeket a gazdasági, kulturális és szociális sikereket az albán nép, a Szovjetúnió önzetlen támogatásá­val érte el. A Szovjetúnió kamat­mentes hitelt nyújtott Albániának ipari üzemek és energetikai üzemek kiépítésére. A Szovjetúnió az albán ipar, az építészet és bányászat szá­mára gépeket és más berendezést nyújtott. E nélkül a segítség nélkül Albánia nem kezdhette volna meg a szocializmus építését. Ezt a segítsé­get Enver Hodzsa, az albán nép ve­zére így értékelte: ,,A Szovjetúnió adta meg szabad­ságunkat. lehetőséget nyújtott arra, bogy győzzünk és most ő adja ne­künk a fényt és az életet. A Szovjet­únióval való barátság országunkban a szocializmus építésének fő alapja." Az albán nép előtt, mint a többi nemzetek előtt is, amelyek megkezd­ték a szocializmus építését, világosan áll, hogy a Szovjetúnió létezése és győzedelmes harca nélkül nem sza­badultak volna fel és nem tudták volna szabadságukat megtartani. Az albán nép eddigi sikereit a szo­cializmus építésében az angol-ameri­kai imperialistákkal és ügynökeivel folytatott állandó harcban érte el, főleg a legalávalóbb ügynökök, a Ti­to.Rankovics fasiszta klikk ellen foly­tatott harcban. Az albán nép már eddig is alapos leckét adott az ösz­szes provokátoroknak. Az összes ed­digi fasiszta provokációk meghiúsul­tak az albán nép, a munkásosztály pártja vezetése alatt, melynek élén Enver Hodzsa áll, szilárdan halad boldog jövője útján. Albánia hatá­rozottan felsorakozott a békeszerető nemzetek frontjába. A béke, amely minden szabadságszerető ember ügye az egész világon, az albán népnek is legszentebb ügye. Az albán nép min­dent megtett eddig és a. jövőben is megtesz mindent, hogy meghiúsítsa az imperialisták összes gyilkos ter­veit, amelyek egy új háború előidé­zésére irányulnak. A Megbízottak Testületének üléséről Kedden, Karol Bacílek elvtárs elnök­letévej összejött a Megbízottak Testű­lete 112-ik rendes ülésére. Bevezetésül a Megbízottak Testüle­te összeállította munkatervét az 1951. év első negyedévére. A Megbízottak Testülete Emíäia Janečková Murinová munka- és népjólétügyi megbízott 'je­lentése alapján foglalkozott a dolgozó serdülő ifjúság nevelésének kérdései­vel és e tekintetben számos intézke­dést hozott, amelyek gazdaságunk szempontjából szükségesek. A Megbízottak testülete többek közt megtárgyalta dr. Okáli belügyi megbízott jelentését a Szlovákiában elesett vörös katonák temetőinek, sír­jainak és emlékműveinek állapotáról. A Megbízottak Testülete tudomásul vette, hogy ezeket a népi közigazga­tási szervek, a lakosság széles töme­geinek segítségével példás rendben tartják. Dolgozóink így fejezik ki há­lájukat a szovjet hősökneik felszabadu­lásukért. A Megbízottak Testülete felszólítja a Nemzeti Arcvonal összes szerveit, hogy továbbra is gondoskod­janak a sírok és temetők, valamint környékük méltó rendjéről. NegiredüiilSió tona a (SEMMOK-békegyiíités %úűm átutalása A mult év végén befejezett béke­gyüjtés utolsó átutalásai érkeznek a központba. A jelen kimutatásig be­érkezett összeg elérte már a negyed­millió koronát s még további átutalá­sok várhatók. A mult heti kimuta­tásunknál jelentettük, hogy az akció teljes eredményéről az Üj Szó január 18-i számában adunk részletes be­számolót, értékelve az egyes helyi­csoportok munkáját a gyűjtésben. Ehhez szükséges, hogy valamennyi he­lyicsoport utalja át begyűjtött össze­gét s a gyűjtöiveket rendben küldje vissza a központba. Tekintettel arra, hogy többszöri felhívásunknak egyes helyicsoportok még nem tettek ele­get, ezúttal is felhívjuk őket, hogy a begyűjtött összeget azonnal utalják lát s af elhasznál t gyüjtöívek másola­tát, valamint ae üresen maradt íve­ket hiánytalanul küldjék be a köz­pontba. A gyűjtés XII. kimutatása: Kčs Az előző kimutatások összege Pribeník Nagykövesd Rozsnyó (4. Alsóhatár Galsa Szódó Ozsdany Tomási Sajószárny Cséfa Deáki 233.271— 5.325— 2.170.— átutalása) 1.645 1.605.— 1.435— 1.255 935 500— (2. átutalása) 450— 370..— 331,50 Nagypaka 315— Feled 300 Léva (6. átutalása) 265 Menyhe 100— Fegyvernek (2. átut.) 85— Lakszakállas (2. átuta) 60.— Január 9-ig bezárva 250.388.20— X. járási verseny táblázat Járás neve: Kčs Losonc 29.486.— Nagymegyer 26.020.50— Bratislava 25.150.— Léva 20.050.— Galánta 14.936 Rozsnyó 13.918— Királyhelwiee 13.645.— Zselíz 12.544— Dunaszerdahely 1-2.402.— Komárom 10.498.50 Somorja 8.697— Ipolyság 7.980 Vágsellye 7.526.50 Érsekújvár 8.870— Párkány 6.799.50 ­Verebély 5.211.— Tornaija 5.155.— Surány 5.066— Szene 4.985 Nagykapos 4.950.20 Rimaszombat 3.402.— Feled 1.753— Nyitra 1.255— Aranvosmarót 888— Kassa 700— Ogyalla 500— Összesen ­aí-J i - j------. • 250.388.20 A kassai kerület asszonyaínak hatalmas kötelezettségvállalásai kampányt indítottak a Béke Hívei prágai kongresszusára A békeharc tetőfokára hág. Napról napra gyengülnek az imperialisták po­zíciói, erősödik és hatalmasodik a béke tábora. A Béke Híveinek táborához tevékenyen csatlakoztak a kassai ke­rület asszonyai is, akik a Csehszlová­kiai Nők Szövetségébein tömörültek. A Béke Hívei prágai 1 kongresszusára nagyszabású kötelezettségvállalási ak­ciót indítottak. A magastátrai járás asszonyai vál­lalták, hogy beszerveznek húsz asz­szonyt a termelésbe, három állandó bányamunkást, öt brigádmunkást a bányákba hat hónapi időtartamra, ezen­felül különböző munkahelyeken 200 órát ledolgoznak. A gálszécsi járás asszonyai a kö­vetkező kötelezelitséget vállalták: be­szerveznek tíz nőt az EFSz-be, húszat a Csehszlovákiai Nők Szövetségébe, öt nőtagot a helyi Nemzeti Bizottság plé­numába és tíz vérajándékozót a Vö­röskeresztnek. Segíteni fognak a mosó­dák és gyermekmenhelyek berendezé­sénél is, amelyek fölött védnökséget vállaltak. A királyhelmeci járásban az asszo­nyok öt asszonyt boszerveznek az EFSz-be, hozzájárulnak a csecsemő­gondozó berendezéséhez, védnökséget vállalnak felette és résztvesznek a munkahelyek felülvizsgálásában. A poprádi járás Gerlachov községé­ben az asszonyok kötelíezték magukat, hogy a tojásbeszolgáltatást 15%-kaJ és a tejbeszolgáttatást 20%-kal fokoz­zák, 300 asszony pedig kötelezte ma­gát, hogy munkateljesítményét 15%. kai emeli. Mlynica község nőszövetsé­gének tagjai elősegítik, hogy szövet­kezetük a harmadik típusról áttérjen a negyedik típusú szövetkezeti gazdál­kodásra. Hasonlóképpen a terebesi járás női is kötelezték magukat száz órát le­dolgozni a közös istállók felépítésé­nél, továbbá öt nőtagot beszerveznek az EFSz-be, tíz nőt a munkafolyamat, ba, tíz vérajándékozót és két ápoló­nőt a Vöröskeresztbe, két munkás­levelezönöt a Pravdába, húsz nőtagot a Csehszlovákiai Nők Szövetségébe. A keletszlovákiai asszonyok gyö­nyörű kötelezettségvállalásait bizo­nyára követni fogják többi asszonya­ink és anyáink is, akiknek elsőrendű törekvése a béke megőrzése. Az albán kivet benMkoző látogatása köztársasági eiisikiinknél Klement Gottwald köztársasági el­nök hétfőn, január 8-án fogadta Ha­iim Budo új albán követ bemutatkozó látogatását. A fogadáson résztvettek V. Široký külügyminiszter, kormány­elnökhelyettes, B. červíček, az elnöki iroda főnöke, J. Sátorié hadseregtá­bornok, a köztársasági elnök katonai irodájának főnöke és Ing. J. Chalupa, a diplomáciai protokol főnöke. Az új követet Lufter Hodzsa eilső követségi titkár, Quiriako Prokopi attasé és Vangjel Poce kereskedelmi attasé az I albán követség tagjai kísérték. Halim Budo követ bemutatkozó be. szédében hangsúlyozta a csehszlovák és albán nép közti barátság és szoros szövetség jelentőségét. A köztársasági elnök válaszában szintén rámutatott a két állam nemze­teinek szilárd barátságára és közös harcának erejére a fasiszta megszállók ellen folytatott harc idején. — Büszkék vagyunk arra, — mondta a köztársasági elnök, hogy nemze­teink a nagy Sztálin irányítása alatt álló Szovjetúnió vezette békeitáborhoa I tartoznak. Őszinte baráti kapcsolat éP fenn a koreai nép és a kánai önkéntesek közt A Koreában harcoló kínai önkénte- i behívták őket. sek egységei a koreai néni hadsereg oldalán való előrenyomulásuk közben meleg barátságot nzőnek a koreai nép­pel. A kínai önkéntesek egvségei rend­szeres gyűléseken jönnek össze, ame­lyeken megtárgyalják, hogyan mélyít­ség el még jobban barátságukat a ko­reai néppel. Az egyik ilven gyűlésen egy tiszt elmondotta, hogv egyszer néhány kínai önkéntessel késő éj­szaka egy kis koreai faluba iutott. A falusiak kiszaladtak kunyhóikból és A magyar fílm fesztiválja Csehszlovákiában Ez év február 9-tŐ) 15-ig megren­dezik nálunk a magyar filmek hetél és ugyanakkor Magyarországon a cseh­szlovák film hetét. E hét folyamán nálunk két új magyar filmet mutatnak be és pedig a Ludas Matvi színes fil­met és a Dalolva szén az élet című zenés vígjátékot. Ezenkívül bemuta­tásra kerül az utóbbi évek iöbb ma­gyar filmje, igv például a Valahol Európában, a Tűz, Talpalatnyi föld, az Egy asszony elindul és Szabóné. Mindkét új magyar filmet, a Ludas Matyit és a Dalolva szép az életet be­mutatják Prágában. Brnoban, Bra­tislavában. Plzenben. Hradec Králové­ban, Pardubiceben. Gottwaldovoban, Olomoucban, Jihlaván. Kassán, Osztra­vában, Karlové Varvban és másutt. A filmfesztivál hivatalos megnyitá­sa Prágában lesz február 8-án az Alfa-moziban. A megnyitó előadáson résztvesznek a kormánv képviselői, valamint az öttagú magyar küldött­ség, amely az utána következő napok­ban résztvesz a brnoi és bratislavai magyar filmfesztivál megnyitásán is. Valószínűleg bemutatják nálunk a magyar film hetében a nemrégen elké­szült „Kis Katalin házassága" című filmet is. kínai önkéntesek visszautasították a meghívást és a szabad ég alatt tötötték az éjszakát. Reggel mellettük heverő cipőiket szé­pen kitisztítva találták és bennük pa­pírszeleteket a következő szavakkal: „Köszönjük, hogy segíttek büntetni az amerikai barbárokat és valóban bará­taink vagytok." A kínai önkéntesek egy más egy­ségének tagjai, akik néhány napig egy koreai faluban tartózkodtak, kö­rülbelüli két tonna fát szállítottak az erdőből a faluba, felépítették néhány pajtát, gondoskodtak a vízellátásról és amiben csak tudtak, segítettek a falusiaknak. Hálából a falusi asszo­nyok megjavították és kimosták ru­háikat. Amikor elhagyták a falut, an­nak lakossága ötkilométeirre elkísérte őket. A koreai lakosság szeretetét és há­láját a kínai önkénteseknek különféle apró figyelmességekkel fejezi ki. A politikai munka fontossága építészeti dolgozóink között Első beszámolómat küldöm a Mon­tostav építkezési nemzeti vállalatról. Mult évi eredményeinkről annyit mondhatok, hogy 1950 november l-ig nagyon rosszul állt termelési ered­ményünk, mert nem volt üzemi bi­zottságunk és a pártszervezet is gyengén működött. November elsejétől kezdve azonban a munka jobb megszervezésével, fel­világosító, meggyőző agitációval si­került 21 százalékról 12 százalékra csökkentem a hiányzásokat. Ez is azt mutatja, mennyit jelent az üzemben Ülésezik a Világbéketanács elnöksége Január 10-én Gainfben ülésezett a Világbéke-tanács. Ezen az ülésen az egész világ békeszerető népeinek leg­magasabb szerve állást foglal a német kérdésben és elítéli a nyugati imperia­listák törekvését, amellyd fel akarják újítani a volt fasiszta hadsereget Nyugat-Németországban. Alexander A. Fagyejev, a szovjet írószövetség etaöke és a világ béke­tanácsának alelnöke, továbbá Pante<­lejmon Guljajev és Emi Siao kínai köl­tő, a világ béketanácsának titkárai egy napos prágai megszakítással! foly­tatták útjukat Genfbe, hogy részt ve­gyenek a világ békeitanácsának eSnöki ülésén, Ugyanazzal a repülőgéppel utazott Genfbe Leopotod Infeld, a varsói atom­kutató egyetem tanára, a Világ béke­tanácsnak alelnöke is, aki hétfőn érke­zett Prágába, valamint dr. Ján Muka­ŕovský professzor, a prágai Károly egyetem rektora, a Viliág béketanács elnökségének tagja. A repülőtéren Anefcska Hodinová­Spurná képviselőnő, a nemzetgyűlés alelnöknője a Béke H ;vei csehszlová­kiai bizottságának elnöknője ós a vi­lág béketanácsának tagja, továbbá Ján Drda képviselő, a Csehszlovák írószö­vetség elnöke és Miroslav Kubín, a Béke Hívei csehszüovákiai bizottságá­nak elnökségi tagjai, valamnt Wen Nin, a csehszlovákiai kínai nagykövet­ség tanácsosa búcsúztatták a küldött­séget. Hivatalos fefentés a karmárcy ütésérői A kormány keddi ütését a kormány­elnök távollétében helyettese Zdenek Fierfinger vezette. V. Široký korrnányelnökheilyettes és külügyminiszter részletes jelentést tett az Egyesült Nemzeteik Szövetsé­ge taggyűlésének 5-ik ülésszakáról. Beszámolt arról, hogy a csehszlovák küldöttség támogatta a szovjet ki'tl­döttség minden javaslatát és ha-t ható*, támogatást nyújtott a békéért folyta­tott nagy harcában. A kormány meghallgatta továbbá V. Kopecký tájékoztatásügyi és nép­művelési miniszter jelentését a Béke Hívei első csehszlovákiai kongresz­szusának előkészületeiről, amelyet január 20—21-én tartanak Prágában. A tájékoztatásügyi és népművelésügyi miniszter javaslatára a kormány eltwe­t-ározta, ho^y a kongresszuson nagy­számú küldöttséggel vesz részt. J.'Ďuriš földművelésügyi miniszter javaslatára a kormány jóváhagyta a csehsaiovák mezőgazdasági kiállítás eszmed tervét az 1951. évi Moszkvá­ban megtartandó mezőgazdasági ki­álíitásra. V. Nősek, belügyminszter javasla­tára a kormány jóváhagyta az Állami levéltári bizottság felállítását a bel­ügyminisztérium keretében, amely ideiglenesen gondoskodik a dok ume,n­táris anyagról. Az állami levéltári bi­zottság szlovákiai tagjainak felállítják a Szlovákiai Levéltári bizottságot, amely a bejügyi megbízotti hivatal körzeti szerve lesz. a munkásság jó megszervezése és politikai nevelése. Jobb teljesítmé­nyünk természetesen magával vonja a jobb kereseti lehetőségeket is, ami viszont ismét még lelkesebb terme­lési erőkifejtésre buzdítja a munká­sokat. Az ötéves terv harmadik évének megkezdésekor üzemi gyűlést tartot­tunk, amelyen ismét megtárgyaltuk a hiányzások teljes kküszöbölésének kérdését és felvilágosítottuk a mun­kásokat, hogy ezáltal könnyebben biztosíthatjuk a ránk háruló feladat­tok elvégzését és elkerüljük a későb­bi rohammunkát. Üzemi pártszervezetünk az újév kezdetén kötelezettséget vállalt, hogy jobban fog foglalkozni a mun­kásokkal, jobb felvilágosító mun­kát fog folytatni, mert ez a leg­fontosabb feladat, ez biztosítja a harmadik tervév sikerét. Kormányunk és Kommunista Pár­tunk fokozott gondoskodást fordít az épületeken dolgozó munkásokra. Megszüntette az építkezés idénymun­kajellegét és most már egész télen át is folyik az építkezés. így bizto­sították minden dolgozó részére a megéletést az év minden szakában. Népi demokratikus kormányunk az­zal is törődik,- hogy a nagy hideg beálltáig előkészítsék és biztosítsák az építkezéseken a belső fűtést, míg a kívül dolgozókat meleg ruha várja a raktárban. Ezek a meleg ruhák bá. báránybéléses nagykabátok, beke. esek, meleg, duplatalpú szürcsizmák és a délelőtt felszolgált meleg kávé vagy tea mind azt szolgálják, hogy az építkezési munkások termelési eredményeit semmiféle rossz idő nem akadályozza és zavartalanul folyhat a rendszeres munka. Tudjuk, hogy mindezt dicsőséges Kommunista Pártunknak és annak bölcs vezetőjének, Klement Gottwald köztársasági elnök gondoskodásának köszönhetjük. Meg is háláljuk sza. bad, boldog életünk biztosítását ég arra törekszünk, hogy a munka és a békeharc arcvonalán egyre magasabb és jobbmánőségű termeléssel járul­junk hozzá ötéves tervünk sikeres befejezéséhez, dolgozó népünk élet­színvonalának emeléséhez és a szo­cializmus felépítéséhez hazánkban. Vozák Károly, Montostav n. Brateaisttft,

Next

/
Thumbnails
Contents