Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-28 / 24. szám, vasárnap

ÜJSZ® .MIT OLVASSUNK?. 1951 január 28 (Dhnitvifö liatou a háborúi gyujtvgatóU ellen Ernst Fischer, az Osztrák Kommunista Párt egyik harcos szellemi vezetője, 1946 januárjában, a nürnbergi nagy per napjaiban ezeket Írja „A vészjel" című könyve előszavában: « „A szabadságot kiharcoltuk, a békét megteremtjük. A szabadságot is, a békét is egyöntetűen meg kell védenünk ellenséges szándékok ellen. Minél alaposabban ismerjük és megszívleljük egy förtelmes bűntény keletkezésének történetét, annál könnyebben fogunk a jövőben Ilyen bűntényt már csírájában elfojthatni. 1933-ban kevés áldozattal lehetett volna a fasiszta gyujtogatókat meggátolni sötét szándékaik keresztülvitelében. Néhány évvel később ez mérhetetlen áldozatokat követelt. Dimitrov még idejében szolgált példával, ezt akkor nem értették meg eléggé. Most, a népek nagy győzelme után a történelmi méltányosság és kollektív hála parancsolja, hogy Dimitrovnak, a szabadság és emberi jogok bátor védőjének alakját és teljesítményét lelkiismeretesen és hódolattal rajzoljuk meg." Nézzük meg, hogyan kísérli meg ezt az igényes feladatot megoldani, hogyan hozta közel hozzánk századunk egyik legnagyobb fiának, a szabadság és emberi jogok megtestesítőjének — Georgi Dimitrovnak alakját, akit a német birodalmi gyűlés palotájának felgyujtásával vádoltak meg és aki a vádlottból vádló lett. 1933 február 27-én éjjel végigszáguld a hír az egész világon: „Ég a német birodalmi gyűlés épülete". Az emberiség akkor még nem sejtette, hogy Varsó, Belgrád és Rotterdam égését előzi meg ez a barna füst és zavaros láng. A tüz rőt visszfényében fegyverek csillannak. Egyszerre, mint egy adott jelre, csizmás testőrök bukkannak fel fekete és barna jelmezekben, rikító horogkeresztes karszalagokkal. Az előtérben három alvilági alak, egy patkányarcú, sánta emberke: Goebbels, egy súlyos hústömeg ünnepi maskarában; Gőring és formátlan, kocsonyaarcával, kis fekete bajuszával a triumvirátus feje, a mindenható vezér: Hitler. Kissé túlságosan színpadias a rendezés, elsietett és ügyetlen. A haladó világ hamarosan rádöbben, hogy csak ez a győzelemtől mámoros triumvirátus gyújthatta fel a palotát. — Vészjel! —kiáltja egy győzelemittas utcakölyök diadalával Goebbels, a nácipárt propaganda feje. Nyilvánvaló, hogy ezt az „Istentől jött vészjelt" már korábban előkészítették és azt kellett jeleznie, hogy „kommunista összeesküvés" készül a Birodalom ellen és csak a nácik éberségén múlott, hogy elhárították a „kommunista veszélyt", a németség és az egész nyugati világ feje felöl és megmentették a „keresztény civilizációt". Ezek a „megmentök", a civilizáció őrei kicsire nem adtak, a „hivatalosság" látszatát ugyan próbálták megőrizni, de ez nem akadályozta meg Gőringet abban, hogy a tűzvész előtt 1500 fényképpel és aláírással ellátott elfogatóparancsot állíttasson ki s még aznap éjjel tizenegykor pribékjeivel megkezdje a vadászatot képviselők, párt- és szakszervezeti vezetők, írók, újságírók és munkások ellen. Németországban a tüz pillanatában elhamvadtak a még oly szerény polgárjogok is. Megkezdődött a teljes jogtalanság és a totális erőszak ideje. Megszűnt a sajtó, — gyülekezési és szervezkedési szabadság. És mindezek helyére a dzsungel törvénye lépett. Hogyan viselkedik a vész pillanatában Torgler, a kommunista képviselő? Politikátlan politikusként, aki nem bírja felfogni, hogy nincs többé alkotmány és nincs törvényesség. Szerinte Németország rendes és civilizált ország és pillanatnyi öszszevisszaság ellenére is minden rendeződni fog. Harc nélkül teszi sorsát a kiméletlen gazfickók kezébe. És a szociáldemokrácia és a szakszervezetek vezetői? A végsőkig lealázzák magukat Hitlerék előtt ezek a politikátlan politikusok. Abban a hiú ábrándban ringatódznak, hogy engedékenységükkel megszelídíthetik a barna bestiát és a katasztrófa árnyékában árnyak gyanánt tovább tengethetik életüket. Mi ennek a határtalan gyöngeségnek eredő oka? Az egész „demokratikus" köztársaságnak, a különféle kis koalícióknak, hozzá még a szociáldemokrata pártnak örökös rettegése, hogy „az ellenség balra van". Minden párt. tgv a szociáldemokrata párt is. Hitler teljes urn lomra jutásáig állandóan bizonygatta a német nép előtt, hogy a Kommunista Párt ellen ő a legmegbízhatóbb bástya. Kétségtelen, hogy a felelősség legnagyobbrészt Németország szociáldemokrata pártját, a köztársaság legnagyobb pártját terheli abban, hogy Hitler hatalomra jutott. Ernst Fischer kitűnő okfejtéssel mutat rá erre a tényre: a szociáldemokrácia csődjére és mindenkori árulására. Amikor a nácifarkasok a leghangosabban üvöltöttek és a legrikítóbb plakátstllusban festették falra a „bolsevista veszély"-t, nem értették meg, hogy eljött az idő, amikor a köztársaságot és a demokráciát minden rendelkezésre álló hatalmi eszközzel meg kell védeni. Ottó Braun és Kari Severin, a szociáldemokrácia „erős férfiai" csak a baloldal ellen voltak erősek. Amikor igazán erőseknek kellett volna lenniők, a leggyorsabban behódoltak. A demokrácia felelőtlen szökevényei lettek, cserbenhagyva a munkások millióit közös front és összefogás helyett. Öngyilkos politikájuk nem ismerte fel, hogy csak a német munkásosztály egyesítésével, csak a kom munista, szociáldemokrata és demokrata munkásság összefogási val lehetett volna feltartóztatni a fasiszta támadást. A Reichstag égése után számtalan német antifasiszta névtelen hős vállalt üldözést, áldozatot és vállalta a halált is. De világos, bátor terv hiányában nem sikerült minden ellenállásrak hajlamos erőt összeforrasztani és a nácizmus ellen harcba vetni. Ez a „bolsevista veszélytől" viszolygó német szociáldemokrácia legnagyobb bűne, nagyobb, mint a polgári pártoké, mert hiszen nem a mindenkori uralkodó párthoz dörgölődző és a maga pecsenyéiét mindedenütt megtaláló polgárság, hanem a kizsákmányolt munkásság érdekeit volt hivatva védeni a barna fenevad ellen. * Kísérteties az analógia a harmincas évek német helyzete és Adenauerék, a bonni német bábkormány és a nyugati imperialistákkal paktáló nyugatnémet „demokrata" pártok mai mesterkedése között! Itt is, ott is a régi hazug mese a „bolsevista veszély" elhárítására. És ugyanazok a tőkések, iparbárók és fegyvergyárosok, akik Hitlert naggyá hizlalták véres profitjuk kedvéért, most is a német dolgozók érdekei ellen törnek és az Óceánon-túli imperialisták lakájaivá válnak nyomorult uralmuk megtartásáért. Kísérteties egyformag — csak azzal a különbséggel, hogy ma Németország egyik fele végleg elutasította ezt a véres játékot, másik felében pedig a dolgozók nagyrésze nem hagyja többé bőrét idegen érdekekért vásárra vinni. De egy ember ellenáll! Egy bilincsbe vert ember: Georgi Dimitrov, a bolgár komunista. Politikai menekült, de nem gyökértelen. Át van itatva osztálya és népe teljes erejével, az évszázad nagy gondolataival és mozgalmaival. Vádlottként került a lipcsei birodalmi törvényszék elé a méreggel elhülyített holland van der Lubbe mellé, de már a per első percében nyilvánvaló, hogy voltaképpen ö a vádló, aki politikai támadásba megy át. Hiába kínozták meg; hónapokig érverését elállító bilincs feszült csuklójára, töretlen erővel vádol, megfenyíti a bama bestiát és leleplezi a bírákat. A „porosz kötelességérzet", amivel kérkednek, nem más, mint az eb lapulása ura előtt. A fitogtatott rendi becsület" és „tisztaság" gyáva nyárspolgáriasságot rejt csupán, fé'elmet attól, hogy a feljebbvalók kegyét elvesztik. Mi a hitvallása és mit vág a bírák szemébe, elmosva az aktákat, felkavarva a német igazságügy mocsarát: „Proletárforradalmár vagyok. Hangsúlyozom a proletár szót, mert ebben a fejetetejére állított világban még a német trónörökös is szocialistának mondja magát. Én nem tartozom a szocialistáknak ehhez a fajtájához. Meggyőződéses forradalmár vagyok, felelős és vezető kommunista. Be éppen ezért nem vagyok sem terrorista kalandor, sem merénylő, sem gyujtógatő... Harc a kommunizmusért, ez az én életem tartalma. .." És a per végéig, a felmentéséig, Dimitrov minden mondatából kicseng ez a hang, nemcsak magát védi, hanem az eszmét is, a kommunizmust, amelyet nem enged becsmérelni. Fölényes gúnnyal világítja meg a náci rendőrség aljas módszereit, és felfedi az egész fasiszta államrendszer szánalmasságát. A csizmában, szétvetett lábakkal, csípőre tett kézzel ALEXEJ TOLSZTOJ. mm rengő húsát díszes SA-egyenruhába merevítő Hermán Gőringet, a porosz miniszterelnököt, s Hitler-párt leghatalmasabb férfiát, magát a megtestesült államhatalmat gyilkos gúnyával ízekre szedi szét. Gőring fajankó módra felel, minden kérdésre beugrik és végül, mikor nyilvánvalóvá válik veresége, tobzódva kiabálni kezd és az elnökkel kiutasíttatja a vádlottat. Gőring kihallgatása után visszavonhatatlanul világossá válik az egész világ előtt, hogy Németország nem jogállam, hanem az erőszak és az önkény halmaza. Göring tanúvallomásával elébe vág az ítéletnek. Akasztófát követelt egy kétségtelenül ártatlan vádlott számára a bizonyító eljárás lezárása előtt. Mindannyiunk előtt ismeretes, hogy Dimitrovot még ennek a nácipárttal paktáló bíróságnak is fel kellett mentenie. Dimitrov fölényes erkölcsi és politikai győzelmet aratott — hála páratlan és hallatlan éleslátásának és a politikai szenvedélyének. Hallatlan erővel és tudással védte forradalmi becsületét, eszméit, kommunista érzületét, élete értelmét és tartalmát. Az igazság hangja ellenállhatatlanul tört ki belőle, széttépte elenfelei hálóit és bebizonyította, hogy csak a Hitler-pártnak volt szüksége ilyen provokációra, ilyen gaztettre, ame'vet reá, Dimitrovra és a kommunistákra akartak rákenni. Hallatlan politikai éleslátással mutatott rá arra, hogy a fasizmus a munkásosztály halálos ellensége. Ma, tizennyolc esztendővel a tűzvész után, könnyű nekünk az igazságot tisztán látni, de nem volt könnyű a láncravert, a világtól elzárt, az életéért, eszméi igazságáért küzdő Dimitrovnak lerántani a fasizmus álarcát. A per felmentéssel végződött, de Dimitrovra koncentrációs tábor és halál várt volna, ha a Szovjetúnió nem | Üj szónok állt az emelvényen, egy alacsonytermetű férfi, szürke kabátban, gyűrött mellényén keresztbefutó ráncokkal. Ormos, kopasz homlokát előreszegezve, papírosokban lapozgatott. Beszélni kezdett: „Elvtársak!" — és Dása most látta meg a férfi gondterhelt arcát s mintha a napba nézne, oly erősen összehunyorított szemét. Kezével az asztalra, az ott lévő papírlapokra támaszkodott. Amikor bejelentette, hogy mai előadásának tárgya az a nagy válság lesz, ami rázúdult egész Európára, de különös súllyal Oroszországra, hogy az éhségről fog beszélni, a füsttől fekete üvegtető alatt háromezer ember figyel föl rá, lélekzetét is visszafojtva. Altalános meggondolásokból indult ki, egyenletes hangon beszélt, mintegy kitapogatta az utat hallgatóihoz. Többször eltávolodott az asztaltól, majd újra visszament. Beszélt a világháborúról, amelyet a ragadozók egymás torkát marcangoló két csoportja nem képes és nem is akar befejezni, beszélt arról, mily veszett spekuláció folyik az éhségre, s hogy a háborúnak csakis a proletárforradalom vethet véget... Az éhezés elleni harc kétféle módszeréről beszélt: az üzérkedőket hallatlanul felhizlaló szabadkereskedelemről és az állami monopóliumról. Vagy három lépésnyire oldalvást eltávolodott az asztaltól és a hallgatóság felé hajolva, hüvelykujját mellénye karöltöjébe akasztotta Ormos homloka, nagy keze hirtelen előrelendült, mutatóujja tintafoltos volt. —... Azzal az osztállyal álltuk s álljuk a harcot, amelyikkel együtt küzdöttünk a háború ellen, együtt döntöttük meg a burzsoáziát s együtt birkóztunk meg a mostani válság minden nehézségével. Mindvégig ki kel! tartanunk az állami gabonamonopólium mellett ... Az a feladatunk, hogy mindenáron leküzdjük az éhínséget, vagy legalább is csökkentsük a nehézségeket az új termésig, kitartsunk a gabonamonopólium mellett, hogy megvédjük a szovjetállam, a proletárállam jogait. Minden gabonafölösleget számbaveszünk s gondoskodunk arról, hogy ellép közbe és azzal, hogy o bolgár g juttassuk a készleteket oda, ahol szükemigránsnak szovjet állampolgársá- van rájuk es hogy helyeser, oszgot adott, nem menti ki Gőring karmaiból. Mert a perben kudarcot vallott, Gőring még a legutolsó pillanatban is bosszúra gondol — bosszúra ősgermáni, nibelungi módon. Vadászatra hívta meg Dimitrovot, hogy valahol a német őserdő mélyén egy alattomos golyóval leterítse. De Dimitrov átlátott ellenfele mesterkedésén és visszautasítstta a meghívást. Röviddel ezután Moszkvában van és hosszú börtön után végre szabadon lélekezhet. Az a tüz, amelynek Dimitrovot kel lett volna megsemmisítenie, elfojtotta a fasizmust, amely most újból feléledni készül. Dimitrov példaadása azonban int: ne hátráljunk meg a fasizmus bestiája előtt! Ves3ük latba minden munkánkat, egész értelmünket és szenvedélyünket s ha kell, az életünket is, mert csak így menthetjük meg magunkat és az egész emberiséget a fasiszta fenevad elől! Dimitrov harca int és tanít: egyesüljünk a békeharc világfrontján, az imperializmus ellen, egyesüljünk a szabadság, az építés és a béke nevében. (Ernst Fischer könyvét ezekben a napokban adta ki a Ma1 gyár Könyvtár Pollák D. kitűnő, gördülékeny fordításában.) Egri Viktor. szuk el... Ez az alapfeladatunk a társadalom megvédésére s ez egyben mérhetetlen munka is, amelyet csak a produkció általános fokozásával tudunk megvalósítani. A pisszenés nélküli csendben valaki most mélyen felfohászkodott, mintha egy elgyötört lélek megcsuszamlott volna azon a jéglepte ormon, ahová ez a szürkeruhás ember vezetett. Homlokával hallgatói fölé hajolt s átható, kérlelhetetlen pillantással fogta össze őket: — ... Forradalmi szocialista feladat megvalósításával kerültünk szembe és itt Vendkívüli nehézségekbe ütközünk. A legelkeseredettebb polgárháború korszaka ez. Csak ha teljesen szétzúzzák az ellenforradalmat, csak ha tovább is szocialista politikát folytatunk az éhínség kérdésében, az éhinség elleni harcban, csakis így győzhetjük le az éhínséget és az ellenforradalmárokat, akik azt kihasználják ... Keze most kiugrott mellénye alól, mintha megfojtott volna valakit a levegőben és a terem fölé lendült: —... Ha üzérkedők jelszavaival elámított munkások a gabona szabad forgalmáról, szabad teherforgalomról beszélnek, ezt csak a kulák szájaíze szerint teszik ... Mi nem térünk erre az útra. A dolgozó elemekre fogunk támaszkodni ezután is, akikkel kivívtuk az októberi diadalt és elhatározásunkat csakis a dolgozó néprétegek közt meghonosított proletárfegyelem révén valósíthatjuk meg. Történelmi feladat áll előttünk és mi meg fogjuk azt oldani. A legutóbbi rendeletek életbevágó kérdéssel, a kenyérszállítás kérdésével foglalkoztak. Mindegyik rendelet három vezetőgondolatot foglal magában. Az első a központosítás gondolata, vagyis, hogy mindenki központi irányítás alatt egyesüljön a közös munkában. Igaz, figyelmeztetnek bennünket, hogy a batyúzás és üzérkedés révén léptennyomon áthágják a gabonamonopóliumot. Egyre gyakrabban hallani az intelligencia részéről, hogy: de hiszen a batyuzók nekünk szolgálatot tesznek és valamennyiünket a batyúzók etetnek ... Igen ... De ezek kulák módra etetnek, cselekvésük ép arra irányul, hogy megalapítsa, megszilárdítsa, megörökítse a kulákok hatalmát... Keze most keresztet vetett a levegőben arra, ami többé sohasem lesz. — Második jelszavunk a munkásság egyesítése, ök viszik ki Oroszországot a kétségbeesett és gigászi nehézségek terhes helyzetéből. A munkásosztagok szervezeteit, a nem földművelő, Ínséges vidék éhezőinek szervezeteit hívjuk segítségül, őhozzájuk fordul élelmezésügyi népbiztosságunk, őket hívjuk „kereszteshadjáratra a kenyérért". Szavai tapsba vesztek. Kezével intett: hagyják már abba... S a beálló csendben folytatta: —... „Egyesüljetek ti, a szegénység képviselői" — ez a mi harmadik jelszavunk. Az a történelmi feladat vár ránk, hogy öntudatot kell adnunk az új történelmi osztálynak. Az egész világon mindenütt egyesültek már a városi, az ipari munkások osztályai. De talán még sehol a világon nem történt rendszeres, áldozatkész, hátsó gondolat nélküli kísérlet azoknak az egyesítésére, akiket a falvakban, a mezőgazdaság kisüzemeiben, az istenhálamögott az élet minden feltétele sötétségben tartott. Itt áll elénk az a feladat, amely egy közös cél felé irányítja nem csupán az inség elleni harcot, hanem azt a harcot, is, amit az egész mély és nagyszabású szocialista rendázer kiépítéséért vívunk. — Olyan viadal áll előttünk, amelyben érdemes minden erőnket megfeszítenünk és mindent egy kártyára tennünk, mert ez a csata a szocializmusért, a dolgozók és a kizsákmányoltak végső győzelméért folyik ... Tenyerével gyorsan végigtörölte homlokát. — ... Es Moszkvától nem messze, a szomszédos kurszki, oreli, tambovi kormányzóságokban, óvatos szakértői vélemények szerint még most is van közel tízmillió pud gabonafeleslegünk. Lássunk hát hozzá, elvtársak, közös erőfeszítéssel a dologhoz. Csakis közös erőfeszítéssel segíthetünk magunkon, mindazok egyesítésével, akik legtöbbet szenvednek az ínséges városokban és vidékeken — és ez az az út, amerre a szovjethatalom hív benneteket: a munkásságnak, a szegénységnek és azok élcsapatának egyesítése helyi agitációra, harcra a kulák ellen a kenyérért ... Mindsűrűbben simította végig homlokát, hangja tompábbá vált, mindent megmondott, amit akart. Felvett az asztalról egy lapot, a többi lapokat is megforgatta, összerakta: — Ha tehát, elvtársak, mindezt mar gunkévá tesszük és megcselekedjük, akkor győzelmünk biztos. És hirtelen nyájas, derűs mosoly ömlött el az arcán És mindenki érezte: ez a mi emberünk! A miénk! Kiáltoztak, tapsoltak, lábukkal dobogtak. — Éljen Iljics! (Fordította: Lányi Sarolta) GÁBOR ANDOR: Kölfséges élei Keletnémet lapokban jelent meg mostanában egy cikk, melynek egy nyugatnémet lapban, a „Der Stern" című hamburgi hetilapban kellett volna megjelennie. De nem jelenhetett meg, mert a „megszálló hatóságok" — természetesen a három nyugati — azon a címen tiltotta le, hogy a cikk „a megszálló erők tekintélyét rontotta volna". A cikk a waldhauseni kastély berendezkedésí költségeivel foglalkozik. E Mainz melletti kastélyban éltek volna a volt francia katonai kormányzó, König tábornok és felesége, ha a katonai kormányzóság intézménye meg nem szűnt volna, hogy helyet adjon a „főbiztosok" intézményének, melyer a francia hatóságok a civil Francois-Poncet urat nevezték ki. így Madame König csak egyetlenegyszer aludt abban a csodálatos „okreai kecskebőr" dupla ágyban, melyet a kastély berendezője, Mansieur du Jaeger (ejtsd: möszjő dü zsézsé) külön kitervelt számára. Az egész kastély berendezése 3 millió 800.000 nyugati márkába került. Eíbböl egy íróasztal, mely le is van fényképezve a cikkben, egyedül 85 ezer márkát kóstált. Az Íróasztalt a számla „hatmotorosnak" nevezi, I Buttenwieser, mégis kijelentette egy mert fiókjait, ajtajait és ajtócskáit hat kis motor mozgatja. S a cikket a megszálló hatóságok úgy tilthatták le, hogy a megszállási költségvetésben a „Der Stern" szerkesztősége talált egy tételt, amely egy koblenzi kereskedőtől, bizonyos Hans Schulzetól származott, aki FrancoisPoncetnak, az űj francia főbiztosnak (akit, persze, újra be kellett rendezni) hat darab sütőt, tehát tepsit szállított, amit 2477 — kettőezernégyszázhetvenhét — márkával számlázott. A szerkesztőség megtudakolta (telefonon), hogy mit tudnak ezek a tepsik, hogy ilyen pogány nagy áruk van? Mire a kereskedő a francia politikai rendőrséget küldte a szerkesztőség nyakára. A cikk leleplezi az évenként négymilliárd és nyolcszázmillió márkát kitevő megszállási költségeket, melyekből a megszálló hatóságok nem kevesebb, mint 66.000 soffört fizetnek. A főbiztosokat és környezetüket, a megszálló hadseregek tisztjeit és közkatonáit összesen 445.000 német alkalmazott szolgálja. De Mac Cloy angol főbiztos megbízottja, Mr. iajtófogadáson az összegyűlt újságíróknak: — Nem piknik ám megszállóként egy Idegen országban élni! Ha piknik lenne, akkor nem négymilliárd és nyolcszázmillió márkába kerülne, hanem nyilván sokkal többe. Mennyibe, azt nem lehet tudni. Ez a nempiknik csak az angol és amerikai zónában csupán szőnyegben és függönyben 1949 október elsejétől 1950 június 30-ig nyolcmillió márkát fogyasztott, amiből két és félmilliót devizákban kellett kifizetni. De a waldhauseni kastélyt König tábornok távozása után senki sem használta. A rheinlandpfalzi pénzügyminisztérium, amelynek a berendezés számláit ki kellett fizetnie, szerette volna megnézni, mi maradt a 3,800.000 márkába kerülő berendezésből. Ám a kastélyt francia katonák őrzik, akik nem engedték be a pénzügyminiszter referensét. Lehet, hogy a koreai kecskebť r ágyat és a hatmotoros íróasztalt Monsieur és Madame König magukkal vitt : Párizsba, Teherautójuk volt hozzá elég.