Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)
1950-12-05 / 281. szám, kedd
1950 december 5 UJSZO ILET Ellenőrizzük a kötelezettségvállalásokat A rimaszombati járásban az átigazolások első hetében nem szenteltek kellő figyelmet a kötelezettségvállalások kérdésének. Még ma is akadnak oktatók, akik még mindig nem értették meg és nehezen értik meg, hogy a jó kötelezettségvállalásoknál vezetik a helyes útra a hibába esett elvtársakat, hogy a jó kötelezettségvállalások világító fáklyát jelentenek a sötétben botorkáló elvtársaknak, megjavítják a kádernevelést és az egész pártmunkát. A hibás kötelezettségvállalások célt tévesztenek, az elvtársaknak nem segítenek jóváienni elkövetett hibáikat. Különbséget kell tenni a konkrét kötelezettségvállalásoknál, hogv az, aki kötelezettséget vállal, üzemi munkás, kis- és kozépparaszt vagv értelmiségi dolgozó-e? Amikor átvizsgáltuk az átigazolásról beérkezett írásbeli anvagot, megállapítottuk, hogv a vállal! kötelezettségek nagyrészének kevés a gyakorlati értéke, mert nem konkrétek. Az elvtársak közül igen sokan például arra kötelezték magukat, hogy rendesen eljárnak a taggyűlésekre, a jövőben pontosan fizetik a tagdíjat és rendesen fogják látogatni a pártoktatás éve keretén belül az egves tanulócsoportokat Azok az elvtársak, akik a párttagságukból folvó eme elemi kötelezettségüket sem teliestették, nagyon helyesen jártak el. hogv megfogadták. hogy ezeket a hibákat kiküszöbölik. de ezek nem tartoztak a konkrét kötelezettségvállalásokhoz, azokhoz a kötelezettségvállalásokhoz. amelyekből meg lehet állapítani, hogv valóban segíteni akarnak a Pártnak a komoly, nagy feladatok megoldásában, hogy aktíve be akarnak kapcsolódni ötéves gazdasági tervünk országénítő munkájába. Koziner Imre elvtárs a iárási oktató összegezve az átigazolás addigj eredményeit, javaslatot terjesztett elő a iárási bizottság elé. E javaslat alapján megindult az átigazolások komoly ellenőrzése. Az ellenőrzés két főpontra irányult: 1. a kötelezettségváltaláisokra, 2. a hibás és felületes átigazolás korrigálására. Az ellenőrzés eredménve meglepő volt. A kommunális üzemek üzemi pártszervezete a nemzeti vállalatok üzemi pártszervezetei, a gőzmalom üzemi pártszervezete kiilönösképoen bebizonyították, hogv az átigazolást irazl bolsevik szellemben akarják befejezni és erekben az üzemekben valamennyi elvtárs kiegészítette a kötelezettségvállalást, aminek eredménye a termelés fokozása ,volt. Ezekben az üzemekben Dinaj, Kozine®. Éliás elv társak először a bizottság tagjaival alaposan átvizsgálták eredményeit és aztán segítségére voltak az elvtársaknak a -kötelezettségvállalások konkretizálásában. A pártmunka és a tömegszervezetekben folyó munka intenzívebbé tétele tekintetében is kiegészítették az elv társak vállalt kötelezettségeiket. Igy például Krausz Béla elvtárs kötelezte magát, hogy: 1. önként vállalja a pártoktatás éve helyettes tanítójának munkáiát, 2. átveszi az egyik tizescsoport vezetését. 3 mint oktató bekapcsolódik a Szovje'barátnk Szövetsége munkájába, 4. előfizet a kerületi pártlaora. Réti Zóra elvtársnő következőképpen egészítette ki kötelezettségválla' lását: 1. kötelezte magát, hogv az új iga zolvánv kiadásáig öt új tagot szervez be a CSMADOKBA és 1951. február l-ig újabb öl tagot szervez be a CSEMADOKBA. 2. kötelezettséget vállalt, hogy a Csehszlovákiai Nőszövetség keretén belül a magyarajkú dolgozó nőknek előadást tart: Hogyan harcoltak a szovjet nők a második világháborúban címmel. 3. kötelezte magát, hogv az új igazolványok kiadásáig bekapcsolódik, mint oktató a Csehszlovákiai Nőszövetség munkájába. A kötelezettségvállalások kiegészí tésénél az elvtársak közül sokan vállalták, hogy új tagokat szereznek az EFSz-ekbe, szocialista szerződéseket kötnek, bekapcsolódnak az élmun kásmozgalomba, a szocialista munkaversenybe, példásan teljesítik a beszól gáltatási kötelezettségei, résztvesznek az EFSz-ekben a földmunka közös megszervezésében és ú i előfizetőket szereznek a pártsaitónak. Tehát olyan kötelezettségeket vállaltak. amelyek nemcsak a pártmunkát, a tömegszer vetek munkáiát tavitják meg. hanem amelvek népi demokratikus Köztársaságunk építési feladataihoz is hozzá' járulnak. Amikor a rimaszombati járásban megindult az átigazolásnál váMalt kötelezettség ellenőrzése, ez példamutatás volt a többi iárások számára is ahol ugyancsak megindultak ezen az úton, hogy olyan szép eredményeket érjenek el, mint a rimaszombati járás A sárfői EFSz elfogadta az ipolynyéki EFSz versenykihívását A sárfői EFSz tagjai elfogadták az ipolynyéki EFSz versenykihívását. Feleletképpen a következőket mondották„Mi, a sárfői EFSz tagjai a II. Világbékekongresszus történelmi időszakában fokozott építőmunkával harcolunk ellenségeink ellen, akik látják, hogy a szocializmusban nincs nyomor és népi demokratikus országunk minden becsületes dolgozónak szebb jövőt biztosít." Az ipolynyéki EFSz által indított versenybe „Erős szövetkezetet építünk" jelszóval kapcsolódnak be a sárfői szövetkezeti tagok és kötelezik magukat, hogyI p szövetkezeti istállók javítását december 10-ig befejezik. 2. az istállójavításhoz szükséges építőanyagot saját forrásaikból biztosítják. 3. az isiállójavítási munkálatokba összesen 25 szövetkezeti tag kapcsolódik be. Ezenkívül a helyi CsISz szervezet és a Szokol is alakít kb. negyven tagból álló brigádot az istállójavítási munkálatok gyors befejezésére. Az építési költségek ezzel jelentős mértékben csökkennek. Az így megtakarított pénzt az EFSz más célra fordíthatja. A szlovákiai Földművesek Egységes Szövetsége helyicsoportjának tagjai is kötelezték magukat, hogy az istállójavítási munkálatokban 65 munkaórát ledolgoznak. Az ipolynyéki versenykihívásra írt választ Harsányi József EFSz elnök, valamint az alelnök és az EFSz gazdája írták alá. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért!" legújabb száma A román nép megválasztotta képviselőit a tanácsokba A „Tartós békéért népi demokráciáért!" legújabb száma vezércikkének cime: „Az új háború propagálása a legsúlyosabb bűn az emberiség ellen". A lap közli Jorge Amado kiváló brazíliai író „Elszigeteljük a háború gyujtogatóit" című cikkét, amely rámutat, hogy az USA agresszív politikája, a latin-amerikai országokban mind hatalmasabb ellenállást vált ki. „A haladó emberiség lelkesen helyesli a Béke Hívei II Világkongresszusának határozatait" közös cím alatt a lap bőséges tájékoztató anyagot közöl arról, hogyan fogadták Kína. Románia, Lengyelország, Franciaország, Olaszország és más országok népei a kongresszus ha, tározatait Pie<tro Secchia elvtárs, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese „Az olasz reakció terror-tervei" című cikkében leleipflezi az amerikai háborús gyújtogatok által irányított de Gasperi—Scelba-kormány gyalázatos politikáját. Auguste Lecoeur elvtárs, a Francia Kommunista Párt titkára „A Francia Kommunista Párt szervezési munkájának néhány kérdéséről" címmel írt cikket. M. Mityin elvtárs ..Engetls -• a proletáriátus nagy forradalmi gondolkodója és vezére" című cikkében méltatja Engels halhatatlan munkásságát és megalkuvás nélküli harcát Bedri Szpáhi elvtárs, az Albán Munkapárt titkára „Kultúrforradalom Albániában és harc az ideológiai fronton" című cikkében arról a sikeres harcról számol be. amejyet az Albán Munkapárt a Párt és a nép ellenségei elten folytat. Betlen Oszkár elvtárs, „Az éhinség Jugoszláviában — a Tito —Rankovics-banda garázdálkodásának következménye" című cikkében rámutat a jugoszláv dolgozók katasztrofálsi helyzetére. A Román Népköztársaságban vasárnap a "dolgozók milliói vonultak az urnákhoz, hogy megválasszák az államhatalom helyi szerveit, a népi tanácsokat. A Román Munkáspárt vezette Népi Demokratikus Frontban tömörült szervezetek: a szakszervezetek, az Ekésfront, a női és ifjúsági szervezetek, a nemzetiségek szervezetei, valamint a kulturális, tudományos é9 szövetkezeti szervezetek 110 ezer jelöltje, a dolgozó nép legjobbjai kerülnek a népi tanácsokba. A választási előkészületek Románia dolgozó népének teljes politikai és erkölcsi egységének jegyében folytak le. A választói nagygyűléseken, az üzemekben, a földeken és az irodákban megnyilvánuló hatalmas lelkesedés tanúbizonyságot tett róla, hogy Románia dolgozó népe teljes egységben sorakozik fel a Román Munkáspárt vezetésével, az építő munka, a béke védelmének arcvonalán. A szocializmust építő Román Népköztársaság dolgozói a választások tiszteletére nagyszabású munkaversenyt indítottak és megsokszorozták munkagyőzelmeiket. Az üzemek dolgozói sorra jelentették az ötéves terv első évére előirányzott feladatok teljesítését és túlteljesítését. Az Ipar, a mezőgazdaság és a kultúra területén elért újabb ragyogó sikerekkel ünneplik a. Román Népköztársaság dolgozói a népi tanácsok megválasztásának napját. Románia dolgozói jól tudják, hogy minden szavazat, amelyet a Népi Demokratikus Front jelöltjeire adnak, a békét, az ötéves tervet, a szocialista építést erősíti. A választások előkészületeiben és a választások napján megnyilvánuló hatalmas lelkesedés ismét megmutatta: a Román Népköztásaság dolgozói biztosan haladnak előre a szocialista építés útján, a Román Népköztársaság a Szovjetúnió-vezette nemzetközi béketábor szilárd támasza. A békére, a jólétre és a szocializmusra sz?va?unk A választási nagygyűlések során Gheorghiu Dej, a Romáin Munkáspárt Központi Vezetőségének főtitkára a bukaresti dolgozók előtt mondott beszédében hangoztatta, hogy elmúltak már azok az idők, amikor nagybirtokosok, kulákok, gyártulajdonosok és bankárok, a román munkásoknak és parasztoknak csak a földesurak és az ipari kapitalisták politikusai között engedtek szabad választást. Ma a dolgozók saját soraikból állítottak jelölteket: munkásokat, dolgozó parasztokat és értelmiségieket, akik a dolgozó létérdekeiért küzdenek. Gheorghiu Dej számszerű adatokkal tette szemléletessé ezt a változást: a kerületi és városi népi tanácsok jelöltjeinek ötvennégy százaléka munkás. Az összes népi tanácgok jelöltjeinek 74.9 százaléka a dolgozó parasztok soraiból kerül ki, az értelimségi dolgozók jelöltjeinek aránya pedig 14.4 százalék. A jelöltek felerészben pártonkívüliek. A nemzeti kisebbségeket a jelöltek tizenkét százaléka kénviseli. Románia városai és falvai ünnepi dísz öltöttek. Az országban hatalmas tömegek járulnak az urnákhoz és leszavaznak a békére, a Román Népköztársaság virágzó jövőjére. A román főváros utcáit zászlóerdö borítja. Színes plakátok és választási felírások díszítik az épületek falait. Az egyik választási plakáton egy ifjúmukás dobja be szavazatát az urnába. A plakát szövege a következő: „A békére, a jólétre és a szocializmusra szavazunk!" A munkásság és a dolgozó parasztság szövetségét élteti egy másik plakát. Az erkélyeken és az ablakokban a román dolgozó nép eredményeit feltüntető felírások hirdetik azokat a győzelmeket, amelyeket Románia dolgozói Pártjuk vezetésével a szocializmus építése terén elértek. A vállalatok, minisztériumok és intézmények épületeit a Román Népköztársaság zászlói és a világ dolgozói nagy vezetőjének, Sztálinnak arcképei ékesítik. Ezenkívül mindenhol látható a népi tanácsok jelöltjeinek arcképei, elsősorban a dolgozó nép első jelöltjének, a román dolgozó nép szeretett vezetőjének Gheorghiu Dejnek az arcképe. Az üzletek kirakatait is zászlók és virágok díszítik, Bukarest lakói szőnyegekkel és virágokkal ékesítették fel a lakóházak ablakait. A választóhelyiségek díszbe öltözötten fogadják a választókat. A Köztársaság-téren, az Egyetem-téren, valamint Bukarest más terein hatalmas feliratok hirdetik: „Választásaink sikere a nemzetközi béketábort erősíti". A választást megelőző este a román főváros fényárban úszott. Éneklő, ünneplő tömeg hullámzott az utcákon, mindenhol jelszavakat hangoztató, lelkesen éljenző csoportok vonultak. Az utcákon hangszórókat állítottak fel, amelyeken a Párt vezetőinek és a népi tanácsok jelöltjeinek beszédeit közvetítették. Románia egész népe tudatában van annak, hogy az első népi tanácsok megválasztása a román nép új, hatalmas győzelmét jelenti és jelentős lépés a szocializmushoz vese tő úton. Véget kell vetni az Egyesült Államok Kína eileni támadásának Az imperialisták szavazógépe az amerikai agresszió megszüntetése ellen A Biztonsági Tanács november 29-i ülésén Maik elvtárs javaslatára felolvasták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminiszterétől, Pak Hen En-től kapott dokumentumot. Ez az irat az amerikaiak Koreában elkövetett vadállati kegyetlenkedéseit ismerteti és felszóitást tartalmaz azok megszüntetésére. Az ezután felszólaló Li Szin Manés Kuomintang-küldöttek amerikai gazdájukat igyekeztek védelmükbe venni. Vu Siu Csuan. a Kínai Népköztársaság képviselője kért a továbbiakban szót és rámutatott: nincs szükség'arra. hogy a senkit sem képviselő Kuomintang-küldöttnek válaszoljon, viszont komolyan kételkedik abban, hogy ' Csian Tin Fu, a Kuomintang képviselője egyáltalában kínai-e. Mindig angolul beszél, tehát úgv látszik, nem is ismeri azt a nvelvet, amelyet a 475 milliós kínai nép beszél Befejezésül Vu Siu Csuan elvtárs kijelentette: fenntartja azt a jogát, hogy újból felszólaljon az Egyesült Államok Tajvan elleni agressziójára vonatkazó panasz tárgyában. Chauvel francia küldött arra hívta fel a Biztonsági Tanácsot, hogy'úiítsa meg a november 10-én előterjesztett halhatalmi határozattervezet tárgyalását, amelv ..biztosítékot" ajánlott a kinai népi kormánynak koreai határait illetőleg és követelje a ..kínai csapatok kivonását Koreából" Az utána felszólaló Austin. USA-küldött a szokásos durva fenyegetéseket intézte a kínai képvis lő felé Támogatta Chauvel javaslatát, s kérte: a szavazást halasszák el. mert véleménve szerint több küldöttség szemmelláfhatólag irányítást óhajt kapni kormányától a legulóbbi koreai eseményeket illetően. Malik eSvtárs az amerikai támadás beszüntetését köveleli Ezután Malik elvtársnak, a Szovjetúnió küldöttjének felszólalása következett. Malik elvtárs a megcáfolhatatlan tények tömegével bizonyította, hogy az Egyesül Államok terveibe nem jťeszkedik bele a koreai viszálv békés rendezése. Austin hiába kísérfetezik, hogy az USA Korea elleni támadását „az Egvfsült Nemzetek cselekedetének tüntesse fel. Az egész világon ismeretes, hogy Koreában az agresszorok elöntő erejét az amerikai csapatok képezik. Az USA nemcsak Korea, hanem Kína területét is megsértette. A légitámadások során kínai polgárok haltak meg és kíňai javak pusztultak el Emlékeztetett a továbbiakban Malik elvtárs Csu En Laj táviratára, amelv tényekkel bizonyította, hogv az Egyesült Államok fegyveresen benyomult Taivan szigetére. -Az Egyesült Államok cselekedetei ellentétben állanak a nemzetközi joggal és az Egyesült Nemzetek : Szervezetének alapokmányával. Azt a I kijelentést hogv az Egyesült Államok „üdvözli" a tajvani kérés ENSZ-ben 1 megvizsgálását, csak megtévesztésnek szánták. A Biztonsági Tanács kötelessége — folvtatta Malik elvtárs —. hogv védelmébe vegye az agresszió áldozatát, Kínát és haladéktalanul intézkedéseket hozzon az agresszor, az USA e'.len Malik elvtárs kiielentette. hogv a szovjet küldöttség a szovjet kormánnyal folytatott tanácskozás után határozattervezetet nvuitott be. Ez a tervezet intézkedéseket követel abból a célból, hogy véget vessenek az Egyesült Államok Kína elleni agreszsziójának. A Szovjetúnió támogatja azt a határozattervezetet is amelyet Vu Siu Csuan kinai képviselő nyuitott be és ennek megfelelően a szovjet küldőt* ség lépéseket fog tenni, hogy ez a határozati javaslat szavazásra kerüljön. Kína népe visszaver mindenféle imperialista témadást A Biztonsági Tanács december 1-i ülésén a taivani amerikai fegyveres behatolásra vonatkozó panasz és a hírhedt, amerikai sugalmazásra beterjesztett „Panasz a Koreai Köztársaság elleni agresszió miatt" című kérdést tágyalták. Az első felszólaló Jebb angol képviselő, azt a hathatalmi javaslatot támogatta, amelv provokációs rágalmakat tartalmaz a Kínai Népköztársaság ellen. A titóista Bebler ugyancsak a provokációs célokat szolgáló hathalalmi határozattervezetet támogatta. Rau, India képviselője azzal tért ki az állásfoglalás elől. hogy még nem kapott végleges utasítást kormányától, amely „a leggondosabban tanulmányozni kivánja ezt a javaslatot." Malik elvtárs, a Szovielúnió képviselője rámutatott, hogv sem Jebb. sem Austin nem tudta megcáfolni az amerikaiak Tajvan elleni agresszióját leplező szovjef nyilatkozatban foglalt lényeket. Jebb angol küldött felszólalásával kapcsolatban Malik alvtárs hangoztatta, hogy ez a felszólalás arról tanúskodik: az Egyesül Államok és Anglia álláspontja között a koreai kérdésben semmiféle különbség nincs, hiszen ez is, az is agresszív háborút folytat a koreai nép ellen. Malik elvtárs kiielentette: Anglia Mala jában folytatott tevékenysége és Amerika koreai intervenciója bizonyítja. hogy mindkét imperialista hatalom célja a rabszolgaság megvalósítása, tűzzel és vassal. Malik elvtárs után Vu Siu Csuan, a Kínai Népköztársaság képviselője szólalt fel. Kitért arra, hogy Austin fenyegető hangnemhez folyamodott és ígv igyekezett a vitát a koreai kérdésre terelni. A kínai küldött Austinhoz fordulva határozott hangon kijelentette: „Az ön fenyegetései senkit sem rémítenek meg." A koreai kérdéssel foglalkozva, Vu Siu Csuan leszegezte: a koreai kérdés igazi lén vege abban áll. hogy az Egyesült Államok jogtalanul és fegyveres erő igénybevételével betört Koreába és durván megsértette a Kínai Népköztársaság biztonságát. A kínai küldöd felszólította a Biztonsági Tanácsot. hogv ítélje el ezt az agressziót. Ki ,-eh ntptte. hogv elmúl már az az idő amikor az imperialisták ellenállás nélkül kezdhettek agressziót Kína népe — hangoztatta — visszaver mindenféle imperialista agressziót. Ezután szavazásra tették fel a Szovie'únió Javaslatát, amelv elítéli a Taivan elleni amerikai agressziót és előírja az amerikai csapatok haladék'-hn kivonásit Taivanból és a többi kínai területről A Biztonsági Tanács imperialista szavazógéne a javaslatot 9 szavazattal 1 ellenében elvetette. India nem vett részt a szavazáson U^vanilv-m aránvban j elutasították a Kínai Nénköz'ársaság hasonló értelmű javaslatát, amelyet a Szovjetúnió támogatott. Ezután, a hathatalmi iavaslat került szavazásra. Nyolc ország mellette, a Szovjetúnió ellene szavazott, egy küldöttség tar'ózkodott a szavazástól, India nem vett részt a szavazásban. Minthogy a Biztonsági Tanács egvik á!! nndó tagja a határozat tavaslat ellen szavazo't a tavaslatot elvetették. Ezzel a Biztonsági Tanács ülése véget ért.