Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-02 / 279. szám, szombat

1950 december 2 to>r_ elvtársnak gondolkozásmódjába, leközöljük visszatérésének keserves útját. Az út viszontagságait így mondta eJ az ellvtársaknak. „Mikor a vezető a Kárpátok túlsó oldalán útbaigazított és elvált tőlem, nekivágtam a havas hegyeknek. Öt napig tartott, amíg átjutottam. Az élelem a Ijarmadik napon elfogyott, az utat nem lehetett látni, betemette a hó. Volt úgy, hogy vállig érő hóba süllyedtem és azt hittem, soha nem jutok ki belőle. A negyedik napon már pirosnak láttam a havat, szemem állandóan káprázott a fáradságtól és álmatlanságtól. Lefeküdni nem volt szabad, mert tudtam, ha- elalszom, nem ébredek fel többé. Az ötödik napon már csak tántorogva tudtam menni Az életösztön már alig működött bennem. Csak az a tudat adott erőt a továbbjutásra, hogy a Párt megbízását kell teljesítenem, hogy Rákosi elvtárs utasításait viszem és ezeknek mindemképpen el kell jutníok Budapestre. Átjutottam a Kárpátokon, mert nem a saját erőm vitt át, hanem a pártfegyelem ereje és népem iránti ragaszkodásom. De minden szenvedésért kárpótlást nyújtott az a pillanat, amikor az első- kisvárosban egy ház falán megpillantottam a krétával felrajzolt sarló-kalapácsot. Él itthon a Párt! Nem tagadom, hogy kicsordult a könnyem." És Schönherz elvtárs lankadatlan kitartással szervez és dolgozik, hogy rábízott feladatát teljesítse. Röplapok ezrei járnak kézről-kézre a pesti és pestkörnyéki üzemekben. A hajsza a kopók részéről egyre hevesebb és végül az 1942-ben kiadott májusi röplap nyomán a csendőrnyomozók elfogják több elvtárssal együtt Schönherz Zoltánt, a munkásmozgalom egyik fejét. A szabadságharcos súlyos rabláncokkal Szülő és testvér elvétve kap hirt róla, jelképes utalások ezek, semmi biztosat nem tudnak róla. Bizonyosságot csak akkor kapnak, amikor az ország összes dolgozói tudomást szereznek arról, hogy a földalatti munkásmozgalom egyik irányítóját, Schönherz Zoltán elvtársat Pesten lefogták. A család természetesen azonnal Pesten tereim, menteni akar még, ami esetleg még menthető. Szörnyű szenvedéseken megy ekkor keresztül Schönherz Zoltán a többi eävtárssal együtt, akiket vele egyidőben lefogtak. Éjjel-nappal középkori kinzó eszközökkel folyt a vallatás megszakítás nélkül az Andrássy laktanyán. A vallatás kínjába Rózsa elvtárs belehal, a többi elvtárs öszezúzva, összetol ve, sebektől véresen és genynyesen a Margit-kőrútra kerül. A mozgalom vezetőit egy külön szobába terelik abban a reményben, hogy valami olyasmit közölnek egymással, amiről a fasiszta kopók még nem tudnak. Természetesen ott van köztük egy őr, aki minden szavukra figyel. Külön gondot fordítanak Zoltánra, őt a szoba egyik sarkában öszeláncolva elkülönítik a többi elvtárstól. Ott ült a sarokban betört fejjel, véresen összezúzva, testén a vallatás tortúráinak összes nyomaival, de nem sikerült belőle egyetlen áruló szót sem kicsikarni a .nunkásmozgalomra vonatkozólag. Mindvégig a szó legnemesebb értelmében elvtárs maradt. Ha megmozdul, sajognak a sebek, zörögnek a rabláncok. De nincs mitől tartani, az ő kommunista szelleme itt is diadalmaskodik Zoltán a cellában az egymást felváltó csendőrök között felíedeiz egy ösmerős szlováku beszélő őrt, erre fennhangon mesélni kezdi neki először szlovákul, majd magyarul a Szovjetúnió népeinek hősi tetteit. Beszél a felszabadult szovjet dolgozóról, a hős honvédő hadseregről, a partizánok haláltmegvető -bátorságáról. Majd részletesen elmondja, hogyan zajlott le a Vörös-téren Gorkij temetése. Lenin mauzóleuma előtt, a ravatalnál ott állt a nagy Sztálin a szovjet nép vezetőivel. Gorkij idézetek és vörös meg fekete drapériák borították be az egész tereit. A hajnali óráktól, a késő éjieli órákig vonult fel az ország minden részéről ideérkező hatalamas tömeg, hogy jelen legyen a haza nagy fiának temetésén. A csendőr nem tudta kivonni magát Schönherz elvtárs szavainak varázsa alól és a veszély ellenére minduntalan kérte, hogy beszéljen még a Szovjetúnióról, mondjon el mindent, amit tud a szabadság országáról. És az elvtársak is hallgatták, követték minden szavát mert hangja világosságot árasztott a szörnyű nagy sötétségben. Igy nyújtott reményt, vigaszt az elvtársaknak a legsúlyosabb körülmények között. Meggyőződéssel hangoztatta, hogy épúgy, mint ahogy Gorkij nem halt meg, mert tovább él a szovjet nép szívében, úgy mindazok, akik a haza, a nép szabadságáért harcolnak, tovább élnek a dolgozó nép szivében. -ÜJS10 __ Az üzemi pártszervezet figyelemmel kíséri a káderek fejlődését /Q munkásosztály azért küldött iOéged oda... Üj káderek nőnek. Üj kádereket nevel a Párt es a munkásmozgalom és ezek az új káderek joggal lépnek a ré giek helyébe, jobban vezetik a dolgozókat, új boldogabb holnapuk felé. H ány hírt kaptunk már arról, hogy fontos üzemek, fontos gyárak élére munkásigazgatókat állított a Párt bizalma, akik ott nőttek fel a gyárban, alaposan ismerik annak nvnden kérdését és bírják a do'gnzó tömegek bizalmát. Csaknem mindennap egy-egy új újsághír bukkan fel arról, hogy Itt élmunk ásókat iskolázna/t, itt új műszaki középkádereket képeznek ki, amott meg újtípusú mesterek kezdik meg rövidesen munkájukat. A szocializmus építését a káderekért folyó harc Is kiséri és egyre jobban értjük meg Lenin elvtárs mondását: a káderek döntenek mindenről. A főtárgyaláson a fasiszták ítélkeznek A főtárgyaláson Schönherz elvtárs bebizonyította, hogy megérdemelte a Párt bizalmát. Megingathatatlan harcosa maradt a szabadságnak és a tartós békének. Ott állt mint vádlott a tárgyalóteremben Topolyai bíró és Boda ügyész előtt. A padokon szuronyos, állig felfegyverzett csendőrök veszik körül. A kép szinte jelképesen hat, a fegyvertelen, békeszerető Schönherz elvtárssal szemben az állig felfegyverkezett fasiszta had. Hazaárulással vádolták Schönherz elvtársat és társait, akik úgyszólván mindent odaadtak a haza, a nép felszabadításáért Boda, a százados-ügyész a következő kérdést intézte Schönherz elvtárshoz. „Hogyan merészkedett ön szembehelyezkedni a kormányzó úr, a kormány akaratával? Ha ők a háborút látták jónak, milyen jogon tesz ön ez ellen?" Schönherz elvtárs erre így válaszolt. „Ha tudom, hogy rozoga híd ve?et át a folyón és látom, hogy valaki át akar rajta jönni, kötelességem, hogy rászóljak: vigyázzon, mert lesz^k^d 2 híd " Amint látjuk, a béke harcosainak is megvannak a maguk fegyverei és pedig sokkal hathatósabbak, mint a szuronyos fasiszta banda gyilkos szerszámai Erősebb ez a fegyver az acélnál, a csörgő rabláncoknál. A hazaáru'ás vádja pozdorjává zúzódik. Bajcsi-Zsilinsky Endre az ügyésznek arra a kérdésére, vájjon elképzelhető-e, hogy egy kommunista jó hazafi legyen, habozás nélkül ezt feleli: — „Igen, feltétlenül, mindenesetre jobbak ők, mint sokan, akik ma magas méltóságot töltenek be. Az ország függetlenségét ma nem a kommunisták veszélyeztetik, hanem egészen mások." Topolyai és Boda századosok tehetlenek, az asztalt verik dühükben. A vád, mint egy bumeráng visszaüt a támadókra, a vádiókra. És ekkor következik Barankovics képviselő úr tanúvallomása, aki a következőket mondja: „Keresztény magyar ember kommunistával m m érezhet egyet". Bemondása kinyilatkoztatásként hat a fasiszta füleknek A bíró és ügyész urak megkönnyebülten fellélegzenek a kijelentésre, amelynek se füle, se farka. egyetlen szóval nincs megokolva, hogy miért nem érezhet egyet a kommunistával és miért érezhet egyet a Barankovics úrtól idézett „keresztény ember" a gyilkos fasisztákkal, akik kifoltozták az országot és az_ árvák és özvegyek számát szaporították. Am a fasiszta bírák nem kutatnak mélyebb okok után, ez nem az ő feladatuk. A gyilkosok veszélyesnek tartották a békét, a s-zabadságot, féltek és rettegtek a bátor, félelmet nem ösmerő kommunistáktól és ezért 1942 október elsején Schönherz elvtársat kötél általi halálra ítélték. Az újságíró szövetség magyar munkásszerkesztői tanfolyamán a délszlovákiai üzemek, szövetkezetek és tömegszerveizetek húsz élmunkása, kiváló munkása tanulja új hivatását. A Párt bizalommal van az új káderek iránt, hatalmas összegeket bocsát ezek nevelésére és az üzemek, akik legjobb fiaikat küldötték ide. féltő gonddal és figyelemmel kísérik munkásaik fejlődését. biztatják őket. buzdítják kitartó, szorgalmas munkára. A füleki zománcgyár üzemi pártszervezete a következő levelet küldötte a tanfolyamon tanuló hét élmunkásnak: Siutársak és elvtársnők! A ml üzemünk azért küldött benneteket ebbe az iskolába, mert bízik bennetek és azt akarja, hogy valóban jó újsígírókká váljatok, hogy az iskoláiból a lehető legtöbb tudást és tapasztalatot vigyétek magatokkal és főleg, i hogy ezeket azután életetek munkájáéban jól érvényesíthessétek és szétoszthassátok másoknak, azoknak, akikének nem volt lehetőségük, hogy iskoI iázáson résztvegyenek. Ezért Te, Albert elvtárs, aki régi és hűséges harcos fia vagy. ne feledkezz meg arról, miért harcolt a te apád, j halad j az ő nyomdokain, hogy te is hozzájárulhass a szocializmus győzelméhez. Szarka elvtárs, Te, aki üzemünkben normádat 220 százalékra teljesítetted, meg vagyunk győződve arról, hogy ebből nem engedsz sr iskolában sem és példát mutatsz ott Is, mint itt az üzemben. Sebők elvtárs, Te, Itt a gyárban jól végezted kötelességeidet a súlyelknőrzésnél, most azonban ellenőrizd magadat úgy, hogy teljesítményed elsőrendű legyen és ne legyen selejt. Fukács elvtársnő, dolgozz te is olyan szorgalmasan, mint ahogyan az üzemben dolgoztál, csak habozásodat, amely időnként megnyilvánult benned, most hagyd az iskolában, hogy ettől mentesen kerülj ki onnét. Varga elvtáts, aki a helyi nemzeti bizottság funkcionáriusa !s vcl^ál. törekedj arra, hogy Surice lakossága ne csalódjék benned, mert mindannyian kíváncsian várják, mikor jelenik meg elöször az újságban saját magad cikke. Balázs Fstván elvtárs, Te, aki életedben "rnvi ik^íHlyt küzdöttél le, ne mulaszd el a kínálkozó alkalmat és pótold azt, amit eddig megtanulni nem tudtál. Gaál Petik László elvtárs, Te aki normádat 140 százalékra téliesítetted, kiváló élmunkás voltá' hisszük, szintén nem hagysz cserben bennünket és munkásságunknak öröme lesz benned. Munkátokhoz továbbra is sok sikert kívánunk. Nagy István, s. k. az üzemtanács elnöke^ Mlynarcslk János, s. k. a pártszervezet elnöke. Hrones József, káderes Eddig szól a levél Igy mutat példát a káderek nevelésében is a sok harcot végigélt füleki munkásság, amelyet a kapitalizmus véres iskolája tanított meg küzdeni a szocializmus ügyéért. Az élüzem, amely a mai napon egy hónappal előbb teljes!lette évi tervét, méltó hírnevéhez és eat tudják a munkásszerkesztői tanfolyamra kül dött fiatalok is, akik méltók akarnak lenni a füleki munkásság bizalmára. A füleki zománcgyá' levelére Major Sándor elvtárs, az iskola vezetője válaszolt. Válaszában többek között ezt írja: „Mondjátok meg a füleki gyár munkásságának, hogv az iskolában tanuló elvtársak tanulásukkal az egész munkásosztályt gazdagítják, Tőkét gyűjtenek, amelyet boldog szocialista jövőnk kiépítésében kellően fognak kamatoztatni. Ahogyan ti ott Füleken termeitel a békéért, úgy dolgozunk mi itt, fijtjr tanulunk mi itt ugyanezért a céDe válaszolnak a többi elvtársak is. Albert Béla elvtárs ezeket írja: „Fogadalmat teszek arra, hogy mint öreg harcos fia, azért az eszméért, amiért apám egy egész életen át küzdött, én is minden erőmmel harcolni fogok Azon leszek hogv olyan tudásra tegyek szert, amellyel az élet minden vonalán kommunistához illően megállhassam helyemet és méltóan szolgálhassam a munkásosztály, szociaPsta hazám és a béke ügyét." És így írnak a többiek is. A Szarka Istvánok, a Sebő Pálok, Fukács Klárik. Balázs Istvánok, Varga és Gaál Petik. De velük együtt így válaszol az egész iskola és ennek az országnak minden becsületes dolgozója, aki a Párt vezetésével a Sztálin vezette hatalmas béketáborban harcol a szocializmus győzelméért. A CSEMADOK kassai helyiszervezete december 4-én esti 7 órai kezdettel az állami dohánygyár nagytermében kultúrestét rendez Fábry Znltín szlovákiai magyar Iró felléptével a következő műsorral: 1 Elnöki megnyitó. 2. Ady: Intés az őrzőkhöz. 3. Fábry Zoltán előadása: Hábo- j rú, kultúra. Béke. f 4. Ady: Krónikás énei! 1918-ból. ? 5. Zárószó. i • Szolgöunk jObbin yyC7SUÍ)bim • Tanácsolunk UUáismcreies*" szaliízerúm 1681/V Az elvtárs utolsó napjai Vérfázító ítélet volt e-z már csak azért is, mert hiszen az ügyész vadjában 10-től 15 évig terjedő fegyházát indítványozott. Schönherz elvtársat azonban, aki jobban szerette az életet, mint bárki más ezen a földön, nem lepte meg az ítélet, ö, aki teljes odaadással és hűséggel tudta szolgaim a Párt szabadságharcát, pontosan osmerte ellenfeleit, ösmerte a fasizmust gyilkos gyökeréig és ezért mindvégig megtudta őrizni méltóságát és vigaszt tudott nyújtani szülőknek, testvérnek élete utolsó pillanatáig. Klára, huga elbeszéli, hogy az ítélet után, amikor megindult a hajsza a megmentéséért, naponta meglátogatták és egyetlen egy ízben sem talá'ták leverten, egyetlen egyszer sem szorult rá a család vigaszára vagy bátorítására. Ellenkezőleg Zoltán csillapította és vigasztalta őket. Egyetlen kívánsága volt akkoriban az első napokban, hogy Klára kövessen el mindent Borkanyuk elvtárs megmentése érdekében, akit aztán október 3-án kivégeztek. Saját magának nem kért kegyelmet. De kért a család. Rettenetes, gyötrelmekkel zsúfolt napok voltak ezeik. A család mindent megmozgatott, hogy megmentse. Klára egyik befolyásos méltóságostól a másikig futkosott, hogy megmentse egyetlen fivérét, aki soha rosszat még gondolatban sem követett el. És találtak is összeköttetést. Bajcsi-Zsilinsky Endre levelet írt a honvédelmi miniszternek, amelyben arra kérte, hogy hasson oda a vezérkari főnöknél, hogy ne hajtsák végre a halálos ítéletet. Hangsúlyozta, hogy külpolitikai szempontból az ítélet végrehajtása nagyon ártana az országnak. Október 5-én, egy hétfői napon sikerül Klárának és anyjának Szombathelyi vezérkari főnökhöz bejutniok. Ott állnak mindketten az íróasztala előtt. A anya nem tud szóhoz jutni, reszketve sír a fiáért. Klára összeszedi minden erejét és beszél. Akkor már azzal az elszántsággal, szívóssággal és meggyőződéssel, ahogy egyik elvtárs harcol a másikért. Szombathelyi röviden, azt válaszolja nelkik „Tudomásul vettem kérésüket" Távozásuk után megbízható forrásból arról értesülnek, hogy Szombathelyi kegyelmet ígért. Ezzel a hfrrej szépítik meg további látogatásuk során Zoltán napjait. Amint nézték egymást a vasrácsokon keresztül, eltűnt a rács és felragyogott a jövő, a szabadság. Hinni merték, hogy egyszei még együtt lehetnek meghitt családi körben. Ez a remény azonban rövidesen szertefoszlott. Klára október 8-án megtudja, hogy a kegyelmi kérvényt elutasították. Ez az utolsó nap. a búcsú napja. A család együtt van a siralomházban. Apja és anyja a széken ülnek, Klára me|g Zoli az ágyon foglalnak helyet. A család tagjai még sosem kerültek oly köze! egymáshoz, mint éppen most. amikor "gyilkosok szakitják el tőlük Zoltánt. Szülő és testvér legnagyobb ámulatára Zoli arcán a szomorúságnak vagy a levertségnek még a nyoma sincs. Jókedvű, szemei csillognak. ragyognak és valami csodálatos erőt sugároznak. Klára azonban nem tud belenyugodni ebbe a kegyetlen ítéletbe. Nem búcsúzik Zoltántól, nem akar búcsúzni, óvatosan, észrevétlenül az ajtó felé hátrál, mert eltökélt szándéka, hogy még egyszer beszélnie kell Szombathelyivel. Mielőtt távozik, még egyszer fivérére néz. Szíve a torkában ver. nézi az arcát, szeme csillogását, magával viszi lelkese mozdulatait, vigasztnyujtó hangját és ezzel a képpel az egész embert viszi magával, aki a munkásmozgalom figyik legnagyobb elvtársává fejlődött. Klára rohan Szombathelyihez. Már este van, késő este és ő "rohan. Bent a siralomházban Zoltán a szüleitől búcsúzik. Apjával szótlanul kezet szorít, anyjával forrón összeölelkezik. Nehezen, nagyon nehezen megy a búcsú, mégis ezekben az utolsó, legfájdalmasabb pillanatokban is az elvtárs ereje diadalmaskodik és az anyja halkan reszkető hangon súgja oda gyermekének „Büszke vagyok rád, fiam!" Ez az utolsó és legszebb ajándék, amit Schönherz elvtárs útravalóul kap anyjától, állhatatos és hősi szabadságharcáért. Mert Klára már meggyőződött az ítélet megmásíthatatlanságáról. Szombathelyi fogadta ugyan, de kint, háza kapujánál. Ott durván megragadta a vállánál és szitkok közepette kidobta. Dührohammal ordította „én mindent meggondoltam, én mindent megfontoltam". Az ajtó becsapódott és Klára tudta, hogy nem látja többé fivérét, aki megtanította arra, mit jelent elvtársnak lenni. Az utolsó hajnal Ezen az éjjel a fogház lakói nem húnyják be a szemükéit. A foglyok virrasztanak, fájdalom marcangolja még azoknak a szívét is, akik elvtársak sosem voltak és a kommunizmusról mit sem tudnak. Itt most mindenki fogalmat kap arról, hogy mit is jelent az a Párt, a munkásosztáy harcosának lenni. A cellák ablakai az udvar felé néznek, de ki van adva a szigorú parancs, hogy senki sem nézhet ki az ablakon. Aki megszegi ezt a parancsot, arra kikötés vár. A foglyok mély gyásszal és elkeseredéssel a szivükben várják, a hajnalt. Lélekzetfojtva hallgatják a vesztőhely kopácsolását. És felkél a nap. a szép. aranyszínű őszi nap. A kora reggelli órákban Weil I elvtársat hívják a siralomházba. Schönherz elvtárs búcsúzni akar tőle. Ott állnak egymással szemben. Weil elvtárs készült erre a találkozásra és ő kezd beszélni. A magyar dolgozók háláját tolmácsolja, a munkások és parasztok sosem fogják elfelejteni odaadó, nagy harcosukat Zoltán tekintete átható, szeme ragyog, arcát az ártatlan és tiszta emberek mosolya borítja el, amikor heylreigazítja a következő szavakkal „Kihagytad a haladó polgárságot". Ugyanezen a derűt és vigaszt sugárzó hangon küld üdvözletet Rákosi ejvtársnak és a többi harcos elvtársnak. A búcsút ezzel fejezi be: „Sajnálom hogy a győzelem küszöbén kell elválnom tőletek" Még egy öleilés és Weil elvtársat elvezetik. A kivégzés szörnyű szertartása kezdetét veszi. A cellákban visszafojtott lélekzetttl figyelnek, hallgatnak a foglyok. Minden hang százszoros visszhangot ver szívükben A katonák sorfala között lép az udvarra. A foglyok benn a cellákban is hallják Schönherz elvtárs tisztán csengő hangját; „Honvédek, harcoljatok a független, szabad, demokratikus Magyarországért!" A trombiták erre nagy zajjal recsegni kezdenek. De mindez mit sem használ, Schönherz elvtárs hangja túlszárnyalja a trombiták harsogását. Tisztán és érthetően hallani, amint fennhangon kiálltja: „Vesszen Hitler! Éljen a béke". Az ügyész vonít, ordít, sürgeti az ítélet végrehajtását Am, Schönherz elvtárs él még és mielőtt a fasizmus kigyója a nyakára csavarodik, Sztálint élteti utolsó leheletével. Utolsó levelével is azt bizonyítja, hogy Sztálin kiváló tanítványa volt. A levél egyrészét. amelyet családjának írt, itt közöljük. Drága, Kedves Szüleim. Kis Aranyom, Klári húgom. Elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy mennyi szomorúságot okoztam és kozok Nektek. Egy levelezőlapban azt írtam, hogy remélem vissza tudom adni Nektek azt a sok szeretetet, gondoskodást, mellyel körülvettetek. Sajnos nem teljesíthetem már én, amit akartam. Ne gondoljatok rám ezért rossz szívvel, hogy ennyi szomorúsár got okoztam. Nem cselekedhettem másképpen, mint ahogy cselekedtem. Mikor felismertem, hogy milyen veszély fenyegeti embertársaimat Magyarországon, nem hai'gathattam. meg kellett szólalnom, nem tehettem másképen. Ahogyan Luther mondta a zsinat előtt: „Hier stehe ich und kann nicht anders". (Itt állok és nem tehetői; másként). Jellemző Schönherz elvtársra, hogy ő, aki a fasizmus, a német fasizmus ellen harcolt utolsó órájában Lutherre hivatkozik, a németre. Igy harcolt Schönherz ejvtárs a sztálini nemzetiségi politikájához híven, nem a német nép ellen, hanem a gyiikos német fasizmus ellen. Szabó Béla.