Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-19 / 293. szám, kedd

msm 1950 december 19 •'LENKO: &iueszett fiam Futólépésben hatoltunk be a faluba, amelv a felismerhetetlenségig elpusziult. Éltem itt. ebben a falucskában egy ideig, barátaim is voltak, — most fel és alá szaladgáltam az utcákon és kéntelen Voltam arra, hogy bármit is felismerjek Égő házak, égő német gépek és a mienk lövéseinek ál'andó zaja Egyszerre megpillantottam egy hamu-, üszök- és zsarátnokdombot és mellette egv három-, legfeljebb négyéves kisfiút. Ol t álldogált s egy faággal kotorászott az' üszkös romok közölt. A mienk közelebb értek, megtorpantak és nézték, nézték szótlanul. — Mit csinálsz? — kérdeztem és az én hangom is különösen tompán, élettelenül kongott. Fekete volt, szurtos, látszott rajta, hogy napok óta nem, evett, csak a szeme élt... Igy felelt: Ez a mi házunk — és rámutatott az üszkökre. — Krumplit keresek. — Hol az apád? — kérdem. — Nem tudom — feleli — És az anvád? — Nem tudom, telán kinn maradtak a sztyeppén. Alit egyhelyben és csak nézett bennünket, mint egv lankadó virág. Mindnyájan úgy éreztük, mintha éles tőrt forgatnának a szívünkben, mind -hátizsákjainkhoz nyultunk. Kenyér, sütemény. cukor került elő, mindent a gyerek elé rakttmk. Mindenki könnyezett és átkozódott. En is. Mi mást lehet tenni ilyesmi láttára? — Egyél — mondtam — egyél és várjál meg itt. Én tudom, hol az édesanyád és elviszlek hozzá. De idefigyelj! Várjál meg, ülj le szépen ide és el ne kószálj! Ülj le, fie félj és várjál meg! A gyerek hozzám simult, átölelt vékony karocskáival, majszolta a cukrot. Felkapaszkodott a térdemre és hirtelen egy könnv gördült végig az arcocskáián. egyetlen egy könny — tudjátok fiúk, de az olyan nagy volt. hogy úgy tűnt, a szeme is egvüff csordul ki evvel a könnyel. Hirtelen olvan remegés fogott el, hogv összeverődött a fogam. — Ülj le szépen, ahogv mondottam neked — mondtam, és intettem a többieknek, hogv induljanak tovább. — Bácsi — kiáltott utánam — engem Vovkának hívnak! Olyan napunk volt. amely egy pillanatnyi nyugalomhoz sem hagyott jutni. Egvik támadás a másikat érte. mindegyikben részt vettünk. Űjabb intézkedés is érkezett: este csapatunkat áthelyezik egy másik frontszakaszra. , Egész idő alatt csak a gyerekre gondoltam. Az envémek — tudjátok — meghaltak. Azután jött a háború, hol itt voltam, hol ott... — Lám — gondoltam — megtaláltam a fiamat Szén volt a gyerek, jó növésű, persze egy kicsit sovány, de az anya, illetve a feleségem, könnven meghízlalta. talpraállítotla volna. — Lám — gondoltam —, megtaláltam a fiamat, csatában találtam meg, nem csak úgy valahol. . Komolv kis kozák lesz belőle. Kicsi Vovka. kisfiam! És este elindítottak a • századdal egy másik iránvba. — Átkozott balszerencse — gondoltam. — De majd éjjel odaszokom. Vovka biztosan éiiel várni fog rám. De elmúlt az éiszaka és ha inaiban 30 verstnvire voltunk a falutól. Leszálltam a lóról, belevetettem magam az árokba és hangosan. kétségbeesetten felzokogtam Folyton a gyerekre gondoltam amint ott kotorászott az ággal az üszkös romok között és elfacsarodott a szívem De a háború nem vár. Véletlenül lepillantottam a csizmámra és hirtelen kiveri a verejték: a lábszárvédőn ott volt a két kicsi ké? nvoma — mint két kis móku^-nvom — Mintha itt hagyta volna raitam. figyelmeztetésként: „N° feledkezzél meg Vovkáról — könyörgött a két kicsi kéz —. átkozott légy, ha megfeledkezel! A förténetet elbeszélő férfi tiszta kék tekintete elhomályosodott, mintha egyszerre elveszítette volna látását A körülötte ülők, akik végighallgatták az elbeszélést, mélyet sóhajtottak — Nem tehetsz róla — mondotta az egyik. — Nem szabad enynyire a szívedre venned. Nem a te hibád! A férfi lassan megfordította a fejét, szemeibe lassan visszatért az értelem fénye és nagvon halkan nondotfa: — Hát ő — hát ő tehet róla, szegénykém? BEKE ÉS ENERGIA Az atombomba hívei félnek az Igazságtól A napokban olvastam az „Atomenergia és a társadalom" című köny-' vet. A könyv arrót szól,'hogy az Amerikai Egyesült Államokban nincsen olyan társadalmi ösztönzés, olyan társadalmi erő, amely az atomenergiának békés célokra, a nép javára történő felhasználását szolgáíná. James Allén haladó amerikai közgazdász, a könyv szerzője, kizárólag tényekre és hivatalos adatokra támaszkodik munkájában és még így i.s világosan kitűnnek az olvasó előtt azok az igazi okok, amelyek fékezik és megakadályozzák az atomenergia békés felhasználását az Egyesült Államokban. Alien könyvéből határozottan kirajzolódik az atomipar és atomtudomány tengerentúli gazdáinak ragadozó ábrázata. A szerző azt írja, hogy „siralmas méretűek és csigalassúak azok a kísérletek, amelyet. Amerikában az atomenergia békés célokra történő felhasználása céljából , folytainak, azokhoz az erőfeszítésekhez képest, amelyet t legjobb tudományos és technikai erők latbavetésévej az atombombák gyártása és tökéletesítése érdekébeh tesznek". Ezzel kapcsolatban visszaemlékszem az idén júliusban Londonban tartott világenergetikai kongresszusra, amelyen, mint a szovjet delegáció tagja vettem részt. A kongresszuson három eiőadás alkalmával foglalkoztak az atomenergia felhasználásával és ezeket az előadásokat Svédország. Kanada és az USA képviselői tartották. A svéd delegáció arra a következtetésre jutott, hogy az atomenergia kevéssé rentábilis, nagyon drága békés célokra, a kanadaiak azt közölték, hogy e téren majd csak ezután fognak kutatómunkát végezni, az amerikai tudósok pedig az atomenergia falhasználásának csupán kereskedelmi hasznát kutattak és egyenesen azt jelentették ki, hogy nem is az atomenergiát előnyös kihasználni, hanem azokat a hiáladékanyagokat, melyek az atombombák gyártásával kapcsolathan keletkeznek. Vagyis az atomenergia drága és sokkal eíőnyösebb az atom erejének háborús felhasználása. A békés célú atomipar egyáltalán nem érdekli az amerikai monopolistákat. Az atomenergia széleskörű alkalmazása valóban sok monopólium boldogulását veszélyeztetné, például elavulnának a villamos erőművek és más iparvállalatok berendezései, a szén éa az olaj sok esetIrta: V. Golubcov, szovjel -professzor. ben nem lenne többé előnyös tüzelőanyag és sok szállítás szükségtelenné válna. A kapitalizmus tudatosan fékezi a termelőerők fejlődését, ha azokat békés célok szolgálatába lehet állítani. A kongresszuson bebizonyítottuk, hogy az előadóknak az a tétele, hogy a békés termelésben nem célszerű és nem előnyös az atomenergiát alkal-rnazni, durva félrevezetés, amelynek célja az, hogy avatatlan embereket meggyőzzenek arról, hogy eükerülhetetlen a háborús készülődés és hogy igazolja a szuperbombák gyártásának szükségességét. Az atombomba hívei félnek az igazságtól, — félnek a tudományos igazságtól is. Éppen ezért az imperialista újságok megpróbálták elhallgatni Visinszkijnak, a Szovjetúnió külügyminjzíerének azokat a szavait amelyeket mmt évben az ENSz közgyűlésén mondott: „Mi a békés építés nagy ffíadatainak szolgálatába állítottuk az atomenergiát. Arra akarjuk felhasználni, hogy segítségével hegyeket robbantsunk, hogy a folyók irányát megváltoztassuk, hogy sivatagokat öntözzünk, hogy az élet újabb és újabb utait építsük ott, ahová eddig ritkán lépett ember lába ..." A Szovjetúnió részére aa atomenergia eszköz arra, hogy az emberek millióinalt életkörülményeit javítsa, míg az imperialisták részére csak újabb eszköz az emberek tömeges pusztítására. Például az energetitkai kongresszuson tudomást szereztünk arról, hogy milyen stádiumban van külföldön a gázturbinák elmélete és gyártása. Megállapíthattuk, hogy e kérdésben is, minden törekvés a háborút szolgálja és egyedül arra irányul, hogy a gázturbinákat a hadirepülésben és a páncélosok meghajtásában értékesítse. Minálunk a feladat az, hogy olyan gázturbinákat szerkesszünk békés célokra, amelyek nem folyékony, vagy gázalakú hajtóanyagot használnak fel, hanem szilárd hajtóanyaggal működnek. A külföldi tudósok munkásságával való megismerkedés után meggyózohettünk arról is, hogy e vonautozásban is messze megelőztük a kapitalista országok energetikáját, éppúgy, mint a tudomány más területén. De itt van az energetikának az a része is, melynek tekintetében a Szovjetúnió nagyjában egyforma helyzetben van természeti adottságok terén az Egyesült Államokkal. A vízienergiára gondolok. A villamoserömüvek építése — mely a háború idején nagy aranyokban indult meg Amerikában is — a háború után lecsökkent, a megkezdett épületek félbenmaradtak és a sok terv kivitele megmaradt a rajzoknál. A monopóliumok kényszerítették erre a kormányt, mert a vízierőmüvekkel nyert olcsó energia kiszoríthatja a piacról a konszernek tulajdonában lévő höelektromos erőközpontok villamosenergiáját. Amerikában pedig a legfőbb a haszon és nem az, hogy a nép olcsó villamosenergiát kapjon. Azok a gigászi vízierőmüvek, amelyeknek építését most kezdték el a Szovjetúnióban és az egész hatalmas természetátalakítási terv a szovjet nép érdekeit szolgálja. A polgári országok erőforrásait az iparmágnások és bankárok tartják markukban. Az a céljuk, hogy a háborút szolgálják és minél nagyobb nyereséget biztosítsanak maguknak. Ez az oka náluk az energetika egyoldalú fejlődésének és militarista jellegének. A tudomány csak a szocialista rendszerben fejlődhetik, mert csak ebben a rendszerben van meg az a lehetőség, hogy a termelőerőket HÍREK a nép javára h aszaljuk ki. A külföldi tudomány művelőinek egyre szélesebb körei kezdik ezt megérteni s ezért a béke hívei sorában küzdve, szót emelnek a háború és a fazismus ellen. Lenin az irodalomról A prágai Svoboda könyvkiadó-vállalat a Marx-leninizmus Nagy Könyvtárában kiadta Leninnek azokat a cikkeit, amelyek Lenin nagy személyiségét ismét újabb oldaláról világítják meg. Ezek a cikkek és levelek elénk állítják V. I. Lenint, mint a kor irodalmának és a régebbi irodalomnak rendkívüli ismerőjét és kritikusát. Lenin e tanulmányainak, jegyzeteinek és nyilatkozatainak gyűjteménye, amely „Az irodalomról" címen először jelenik meg cseh nyelven, bennünket ts megsegít aa új szocialista kultúráért folyó harcban és abban a harcban, amelyet irodalomtudományunk a marxi-lenini világnézet szilárd alapjaira való állításáért folytat. 9 A Szovjetúnió Mezőgazdasági Akaf

l démíájárak közgyűlése. A Szovjetfúnió Lenin nevét viselő Mezőgazdagágtudományi Akadémiájának közgyűlésén megvitatták az 1950-es év tudományos kutatómunkájának eredményeit és az 1951. évi tervet. A jö vő évi nagyarányú kutatómunkák nagy része a volgai, a dnyeperi vízierőművek, valamint a turkméniai, délukrajnai és az északkrimi öntözöcsatornák megépítésével kapcsolatos problémák kidolgozására irányul. A közgyűlés Trofim Denyiszovics Liszenko, az Akadémia elnökének beszédével ért véget. 0 Csaknem 13 millió rubeles megtakarítás a moszkvai építőmunkások körében. Moszkva észszerüsítő és újító építömunkásai ebben az évben csaknem 13 millió rubelt takarítottak meg. Eddig az újítási és észszerügitési javaslatok 34 százalékát vitték át a gyakorlatba. Az öt legtehetségesebb észszerüsítőt, Sirkovot, Kololjovot, Savljugint, Olsankot és Orlovot Sztálin-díjjal tüntették kl. 0 Állami villany erőműveket létesítenek a falvakban. A Szovjetúnióban a kolhozvillanyerömühálózat kiépítésével egyidejűleg megkezdték az állami mezőgazdasági villanyerőmüvek építését is. Ebben az évben eddig mintegy 20 ilyen erőmüvet létesítettek a gépállomásokon és a szovhozokban. 1951-ben ezeknek az erőmüveknek a gzáma az ez évihez viszonytva háromszorosától emelkedik. A Azerbajdzsánban az elmúlt hónapban 10 millió fát ültettek el. Az azerbajdzsáni kolhozokban és az erdövéaő gazdaságokban megkezdődött az erdőültetés. A városi éa falusi dolgozók ugyanakkor mezővédő erdőövezetek ültetése mellett kerteket ültetnek lakóházaik, a kórházak, a kulturális intézmények és az iskolák körül. November hónapban SzovjetAzerbajdzsánban 10 millió fát ültettek el, ebből 480 ezer gymölcgfát. • Újfajta szőlő és dohány. A szovjet agrobiológusok nagyszerű eredményeket érnek el az új növényfajok létrehozásáért folytatott kísérleteik során. A Szőlészeti éa Borászati Tudományos Kutatóintézet középázsiai fiókintézete új, fagyálló szőlőfajtát "jhozott létre, a fagyálló amuri vadf szőlőnek a középázsiai és európai szőlőfajtákkal való keresztezésével. Az új szőlőfajta minden tőkéje már az első évben 10 kg termést hoz. A jövő évben a Szovjetúnió tízezer hektárnyi területén új dohányfajtákat fognak termesztem, amely 20 százalékkal nagyobb termést ad, mint az £ eddigiek. Tudás nélkül nincs haladás Városunknak 100.000-nél U több lakosa van és köztük nincs egyetlen olyan ember sem, aki nem ismerné Basir Nurmagombetovot — mondotta Pavel Bereza, a 44/46. számú bánya munkásainak gyűlésén. Ezen a gyűlésen választották be a dolgozó nép képviselői a karagandai kerületi tanácsba. Basir Nurmagombetov bányász nevét ismerik egész Karaganda lakosai körében és pedig úgy ismerik őt, mint a karagandai szénterület egyik legkiválóbb épitömunkását. ' • Senki se hinné, hogy húsz évvel ezelőtt Karaganda ismeretlen kis sztyeppei telep volt. 1929-ben csak egy-két primitív bányatelep tornya meredezett itt, amelyek még az angol tulajdonosok után maradtak, akiknek a cári kormány eladta e szénvidék nyersanyaggazdagságát. Jött az első sztálini ötéves terv és megkezdődött a szovjetek fiatal országának iparosítása. Karagandában óriási gépesített bányákat építettek ki. Ennek a híre eljutott a kazah sztyeppék egy cselédjéhez, Basir Nurmagombetovhoz is. Otthagyta a kulák állatait és gyalgszerrel 700 kilométert tett meg távoli legelőkről, hogy résztvegyen az új Karaganda felépítésében. Nurmagombetov mint bányász kezdte meg munkáját és két hónap elteltével az ismeretlen emberből már munkástársai közül kiváló bányász lett. Egy év elteltével Karagandában az elsők közt tüntették ki Nurmagombetovot egy szépkötésü kis könyvecskével, amelyre aranyozott betűkkel a következő volt írva: „A szocialista építés élmunkásának". Az élmunkás cím nagy öntudattal töltötte el öt. A bányászban új alkotó erők kerültek felszínre, tudatára ébredt hazája iránti kötelezettségének és felfogta azokat a feladatokat, amelyeket a Kommunista Párt és a szovjet kormány akkor a bányászok elé tűzött. Kitűnő szervező lett belőle. Brigádvezetöként megszervezte a bányászok közt a szocialista munkaversenyt. Egy napon Nurmagombetovot behívták a bányavidék vezetőségéhez és a következőket mondták neki: — Már eleget, sőt nagyon sokat dolgoztál lapáttal. Tanfolyamra küldünk és azután fúróval fogsz dolgozni. Nurmagombetovot ez a javaslat nagyon meglepte és így válaszolt: — De hiszen írni és olvasni sem tudok, hát hogyan kerülhetnék én egy géphez? — Meg fogsz tanulni ámi és olvasni is, mert tudás nélkql nem lehet előrehaladni, ezért kitartóan és szorgalmasan kell tanulnod — mondták neki az elvtársak. Ezek a szavak arra késztették őt, hogy elgondolkodjék felettük. Látta, hogyan növekszik és épül szemlátomást Karaganda, hogyan építik a többemeletes, szépen berendezett házakat, bevezetik a villanyáramot és a sztyeppén új vasúti hálózatokat létesítenek. Világosan látta, hogy tudás nélkül nem dolgozhat tovább, mert nem lesz hazájának és népének hasznára. Igy kezdte meg a kitartó és szorgalmas tanulást. Az öreg, tapasztalt bányászok, akik a Donyec-medencéből érkeztek, megtanították öt, hogyan kell a fúrógép szerkezetével dolgoznia, a helyi iskolák tanítói mindenekelőtt megtanítottál: öt írni és olvasni. Két év elteltével a kitartó munka meghozta eredményét. Letette az elemi ismeretekből a vizsgát és egyik legjobb fúrókezelő munkás lett Jellemző volt munkájára, hogy a lehető legjobban igyekezett gépét kihasználni, azon volt, hogy javítsa munkanapjának beosztását és szervezését, mert egyre több és több szenet akart kitermelni. Az elsők között kezdett egyszerre két fúrógép mellett dolgozni. Míg az egyik munkahelyen a bányamunkások annak a szénnek rakodásával voltak elfoglalva, amit ö fejtett, átment a másik munkahelyre és ott dolgozott tovább a másik fúróval. Munkájának termelékenysége megkétszereződött és csakhamar a többi bányákban is követték példáját. A bánya vezetősége újra beidézte Nurmagombetovot és azt javasolták neki, hogy készüljön fel a rá váró új feladatra a fiatal, új bányászkáderek oktatójának. Attól az időtől fogva minden este, amikor befejezte munkáját, előadásokat tartott, közvetlenül a gépek mellett mutatta be a munkamódszereket és így tapasztalatait átadta a fiatal bányászoknak. Rövid idő alatt több mint 100 fiatal bányászt vezetett be a bányászniesterségbe, aki ma Karaganda különféle bányáiban dolgoznak és sokan közülük ismert sztahanovisták. A háború utáni években Karaganda bányáiban új magas termelékenységű fejtögépek — bányászkombájnok — segítenek, amelyeket az odavalósi Szemjon Makarov bányász szerkesztett. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a bányászkombájn, melynek kezelését egy bányász látja el, sokféle munkát, sőt minden munkát elvégez a szénfejtésnél, beleszámítva a szénrakodást is, amely folyamatnál futószalagot használnak és igy majdnem 50 munkaerőt helyettesít. És újra az elsők közt, akik a bányászkombájnt kezelték, ott látjuk Basir Nurmagombeovot is. Már az első év alatt a bányász kombájnnal való munkában túllépje annak előre kiszámított teljesítményét és ma fáradhatatlanul tovább dolgozik termelési lehetőségei emelésén. Hét hónappal ezelőtt teljesítette azokat a feladatokat, amelyeket az ötéves terv a szénkitermelésre az 0 szakaszán előirányzott és az országnak már több mint 75.000 tonna szene* adott terven felül. Nurmagombetov most is, mint azokban az években, amikor a fúrókkal dolgozott, nagy gonddal törődik a fiatalok szakképzésével éa betanításával. De nemcsak kiváló munkás, hanem jelentős közéleti tényező is. Tagja a helyi szakszervezet bizottságának, agitátor, a városi tanáca egyik állandó bizottságának tagjaTevékenyen résztvesz szülővárosa legfontosabb problémáinak megoldásában, amelyek annak felvirágoztatásával és kiépítésiével függnek öszsze. A szovjet állam igen nagyra becsüli ennek a bányásznak az érdemeit és becsületes, áldozatkész munkájáért a szocialista munka hőse címével tüntette ki. A mély hazaszeretet, a Kommunista Párt nagy ügyében való rendíthetetlen hit, az a készség, hogy minden erejét kész áldozni szülővárosa jólétéért, azok a tulajdonságai Nurmagombetovnak, melyeket egész Karagandában mindenki ismer. És ezért választotta meg Basir Nurmagombetovot Karaganda lakossága egyhangúlag a területi tanács tagjává. ! I A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának felszava az 1950. évre az UJ SZO minden magyar dolgozó kezébe j