Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)
1950-11-07 / 257. szám, kedd
UJSZ O 1950 november 10 L TORoniyo Részletek N. Pagogyin színmüvéből PagOgyin színműve a húszas évek elején játszódik, abban az időben, amikor a nagy lenini terv: Oroszország villamosításának terve megszületett. A történet egyik fonala a Kreml-beli Szpaszkij-torOny harangjátékának sorsát mondja el, amely a forradalom alatt elromlott. de Lenin mindenre figyelő gonddal megjavíttatja, hogy messzehangOzva hirdesse az Internacionále fenséges dallamát. A Kreml toronyórájának megújulása köré fonódik Szabélin mérnök életének újjáéledése, A mérnök, a régi értelmiség tagja, a sértődött értelmiségiek közé tartozik. Az új hatalom, a szovjet kormány nem hívta őt személy szerint munkába, tehát nem dolgozik, A villamosipar kitűnő szakembere gyufát árul Moszkva utcáin és terein, ezzel is tüntet a szovjet hatalo m ellen. Leánya, Mása, a bolsevikok híve és. apja már hónapok óta nem is beszél vele. A Szabélin-házba n a régi burzsoázia tagjai fordu.nak meg. suttogok és rémhírterjesztők és igen megdöbbennek, mikor Mása kérőjeként egy matróz, az Auróra cirkáiló egyik hőse jelenik meg náluk. Szabélinék maguk is tudják, hogy a mérnök magatartása nem vezethet jóra. Szinte természetesnek tartják hogy egy napon hivatalos személyek magukkal hívják Szabélint. Mindenki azt hiszi, hogy a mérnököt' letartóztatták, csak Mása és az éppen jelenlevő Rtbakov matróz kételkednek benne és elsietnek, hogy megtudják, mi történt. Közben Szabélint a Kreml-be kísérik, Lenin, Sztálin és Dzerzsinszkij elé: ezt a jelenetet. majd Szabélin hazaérkezését mutatja be a színmű itt közölt nyolcadik képe. PagOgyin darabjának tizenkettedik záróképe: Lenin beszéde Oroszország villamosításáról — a szovjet színpadi irodalom klaszszikus Lenin-ábrázolásai közé tartozik. NYOLCADIK KÉP (Lenin dolgozószobája a Kreml-ben. Lenin, Sztálin és Dzserzinszkij. Belép a titkár.) Titkár : Szabélin mérnök van itt. Lenin : Jöjjön be. • (Titkár kimegy, Szabélin bejön.) Lenin: Szabélin mérnök? Szabélin: Az vagyok. Lenin : Anton Ivanovics? Szabélin : Igen. Lenin: Jó napot kívánok. Kérem, foglaljon helyet. (Leülj Szabélin (állva marad). (Csend.) Lenin: Hát hogy is állunk ezzel a dologgal? Szabotálni akar ön, vagy dolgozni? Szabélin : Nem számítottam arra. hogy önöket az én személyes ügyeim is érdeklik. Lenin : Képzelje csak — érdekelnek bennünket. Tanácskozni akartunk önnel egy rendkívül fontos ügyben. Szabélin : Nem értem ... Az én tanácsom is jelenthet valamit önöknek? Lenin : Kiben kételkedik, bennünk. vagy önmagában? Szabélin: Jó ideje már, hogy nem nagyon jönnek hozzám tanácsért. Lenin : Mert az emberek mással voltak elfoglalva ... Nem gondolja? Szabélin: De igen, így van, más gondjuk volt. Lenin: És most sor került az ön tanácsaira. Miért olyan sértődött? Szabélin: Hogy úgy mondjam, kicsit meglepődtem. Dzerzsinszkij: Az a batyu zavarja. Tegye már le valahova és üljön le. Lenin: Fürdőbe akart menni? Ma szombat van, nyitva a fürdő ... Szabélin: Igen, persze, fürdőbe készültem. Lenin : Nem tartóztatjuk sokáig. Foglaljon helyet. (Sztálinhoz.) Mondja el kérem Szabélin polgártársnak, hogy mit tárgyalt azzal a tudóssal. Sztálin (Leninhez): Feltételezem, hogy Szabélin polgártárs teljesen tá jékozatlan. Hadd magyarázzam el neki előbb a lényeget. Lenin : Természetesen, tessék csak. Sztálin (Szabélinhez): Bennünket, bolsevikokat, mindig különösképpen érdekelt Oroszország újrafor málásának kérdése. Érdeklődni különböző szempontból lehet valami iránt: kíváncsiságból, időtöltésből, unalomból. Ez azonban mind meddő dolog. Mi ellene vagyunk az ilyen henye érdeklődésnek- Jelenleg az érdekli a szovjet kormányt, hogy mi képpen tudnánk önállóan, a magunk erejéből, két kezünk munkájával hozzálátni Oroszország villamosításához. Lenin elvtárs megbízásából megbeszélést folytatta i) egy tudóssal, bizonyti vízierör^u létesítése iár gyában. Jj. a tudós térfiú, aki egyébként a lorradalorr előtt egyik villamostársaság részvényese volt, beszélgetésünk folyamán igen tartózkodóan viselkedett. Tárgyalásaink alatt azonban, minden tartózkodása mellett, igen erősen bizonygatta. hogy a villamosságnak nincsen jövője Orosz, országban. Országunk, mint nyilván tudja, sík terület, a folyamok lustán hömpölyögnek. Ahhoz, hogy villamoserőt állítsunk elő, afféle Niagaravízesésre volna szükségünk. Szabélin: Il^et csak hozzánemértő ember mondhatott. Sztálin: Megbocsásson, nagynevű szakértő volt, Szabélin: Vagy csaló. Sztálin: Az egészen más. Lenin: Miért volna csaló? Ezt önnek bizonyítania is kell! Szabélin: Szabad a térképhez kérnem önöket? Lenin: Készséggel, fessék! (Mindnyájan odamennek a térképhez.) Szabélin: Kérem, én vállalkozom arra, hogy tucatszámra mutassak itt önöknek olyan helyeket, ahol a mai viszonyok között is azonnal vízierőműveket lehet építeni. Itt is, ott is ... És amott miért ne lehetne? Lenin: És miért hívtuk volna? Talán a bolsevikok a fenekükön ültek és várták, míg hívják őket? Egyébként, ha önt nem lelkesíti Oroszország villamosításának gondolata, menjen, áruljon továbbra is gyufátSzabélin: Nem tudom ... vájjon képes lennék-e én ... ? (Lenin haragosan otthagyja és válaszra sem érdemesíti.) Sztálin : Ezt bizony mi nem tudhatjuk. Szabélin: Bolsevik sohasem lesz belőlem.. Sztálin: Lehetséges. Szabélin: Oroszországban fel akaiják építeni a szocializmust. De én nem hiszek a szocializmusban. Lenin (hirtelen, frissen, vidáman): Csakhogy én hiszek benne. Kinek lesz kettőnk közül igaza? Maga azt hiszi: magának, én meg azt hiszem: nekem! Szabélin: Értem én, — amit mondok, az ön szerint csak gyerekes dadogás. Sztálin : Hiszen a szocializmus nem is az ön szakmája. Szabélin: Az igaz, hogy nem nagyon értek hozzá. Sztálin : Akkor hogyan mondhat véleményt olyan dolgok felől, amelyek kívül esnek a szakmáján? Ismeri ön Krzsizsanovszkij elvtársat? Szabélin: Nem, nem ismerem. Lenin: Mi ez itt? Szabélin: Ezek a Dnyepr zuho. gói. Lenin: És hol lehet itt építkezni? Szabélin : Véleményem szerint valahol itt a.lapályos részen, természetesen nem a tenger mellett. L e n i n : De azért jó lenne,, itt köz. vetlenül a tengerparton hatalmas erőművet építeni... Mi az, ami nálunk lehetetlen? Szabélin: Nézzék csak ezt a tőzeges Vidéket ... Keleten meg az Angarát. Kaukázusban az Elbruszt. Lenin: Kaphatnánk mi erről összefogható szakvéleményt is öntől? Szabélin : Nehéz eset. Már régóta nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Lenin: Hát akkor mivel foglalkozik? Szabélin: Semmivel. Dzerzsinszkij : Ön nem mond igazat, Szabélin mérnök, ön gyufát árul Dzerzsinszkij: Áll az utcán és feketén árulja a gyufát. Lenin: Hogyan adja, nagyban vagy kicsinyben, dobozszámra? Na, 'íalja, kedvesem, ez aztán igazán gyalázat! A mi korunkban gyufával há zalni... Ezért a históriáért igazán megérdemelné, hogy minden teketória nélkül-főbelőjjék! Szabélin: Erre én már régen felkészültem. Lenin: Mire készült fel? A kellemes vértanúhalálra? Ki kényszeríti önt arra, hogy gyufát áruljon? Szabélin: Nem tudom, mihez kezdjek. Lenin: Mi az, hogy nem tudom, mihez kezdjek? Mit regél itt maga nekem? Szabélin: Engem senki sem hívott. Lenin : Viszont ö azt mesélte nekem, hogy önnek rendkívül értékestapasztalatai vannak a villamoserőgazdálkcdás terén, hogy ön erőműtelepeket épített... és most gyufát árul! Rettenetes dolog! Szabélin: Abbahagyom. Nem csinálom tovább. Dzerzsinszkij (maga elé mormolva): Hála az égnek! Lenin (Dzerzsinszkijhez): Mi az, mit mondott? Dzerzsinszkij : Csak azt mondtam, hála az égnek. Szabélin : Egybevetve az egészet, azt ajánlják nekem, hogy vágjak neki ennek a dolognak. Sztálin: Én személy szerint nagyon ajánlom önnek. Szabélin: De hiszen nem is ismernek engem. Lenin: No, annyira-amennyire, mégis. Szabélin: A bolsevik pártban nincsen senki, aki engem erre a munkára beajánlana. Lenin: Képzelje csak el: akad. Szabélin: El nem tudom képzelni, kicsoda. Dzerzsinszkij : Én. Szabélin: Honnan ismer ön engem? Dzerzsinszkij : HivatalbólSzabélin: Persze, igaz... ezt elfelejtettem. Dzerzsinszkij: És ha már beajánlottam a kormánynak, akkor engedje meg, hogy tanácsot adjak önnek. Most egy kicsit zavarban van, úgy-é? Szabélin : Nagyon. Dzerzsinszkij : Izgatott. Nyu godjék meg! Menjen haza, gondolja át a dolgot és azután döntsön. Lenin : Számíthatunk holnap válaszára? Szabélin: Feltétlenül. Lenin: Viszontlátásra! (Szabélin meghajlik és indul az ajtó felé.) Dzerzsinszkij : Itthagyta a batyuját! Szabélin : Vigye az ördög ezt a batyut! Lenin: A fürdőbe, gyorsan, gyorsan ... Még eléri! Szabélin; Nem is a fürdőbe készültem. Mindenki meg volt győződve róla, hogy a Cseka visz el... ezért nyomta a kezembe a feleségem ezt a batyut. Lenin: Ö, szóval így állunk. Az már más. Egy pillanat! (Csenget a titkárnak.) Nehéz idők. Odahaza nyilván aggódnak maga miatt. (A titkár belép.) Vigyék kérem a mérnököt autón a lakására ... vigyék nyomban haza! (Szabélin és a titkár kimennek.) Lenin: Nos? Vájjon elvállalja-e a munkát? Dzerzsinszkij: Természetes, hogy elvállalja. Sztálin: Nem is volt sok háitsógondolata. És azt is azonmód kitálalta. Lenin: Bárcsak gyorsabban lehetne az efajta medvéket felrázni. Százával bújtak meg az odyaikban. Sztálin : Majd csak felrázzuk őket, Vladimír Iljics, Lenin: Ezzel most végeztünk, kedves elvtársak, induljunk a mun ka és védelem tanácsának ülésére. TIZENKETTEDIK KÉP (Ugyanaz a terem. Fontos állami tanácskozás. A hadikommunizmus korszakának jellegzetes alakjai. A háttérben egy asztalnál Lenin. Csend. Az arcokon feszült figyelem. Lenin írásait rendezgeti, jegyzeteket készít Közben Szabélin mérnök befejezi be s sédét. Lenin hirtelen felemelkedik a helyéről.) Lenin: Néhány kérdést intéztek hozzám. Engedjék meg, hogy nyomban válaszoljak is rájuk. A kurszki kormányzóság munkásai azt írják nekem, hogy döglenek a lovak náluk, még pelyvájuk sincsen, amivel tavaszig kihúzhatnák. Nem volna-e helyesebb, előbb ezeket a konkrét feladatokat megoldani, s csak azután vállalkozni olyan feladat elvégzésére, mint a villamosítás? Egyik elvtárLenin a szocialista kultúráról A Munkás-Paraszt Szovjetköztár. saságban a művelődésügy egész szervezetét, akár a politikai felvilágosítás terén általában, akár különösen a művészet területén, át kell hatnia a proletárdiktatúra céljainak megvalósításáért vagyis a burzsoázia megdöntéséért, ember ember által való bármiféle kizsákmányolásának megszüntetéséért folyó osztályharc szel. lemének. Ezért a proletáriátusnak mind élcsapata — a kommunista párt útján, mind általában a proletárszervezetek minden fajtájának egész tömege útján — a legaktívabb és legfőbb szerepet kell vinnie a népmüvelés egész munkájában. A legújabbkori történelem egész tapasztalata és különösképpen minden ország proletáriátusának több mint félszázados forradalmi harca, a Kommunista kiáltvány megjelenésétől kezdve, vitathatatlanul bebizonyította, hogy a forradalmi proletariá. tus érdekeit, álláspontját és kultúráját csakis a marxizmus világnézete fejezi ki helyesen. A marxizmus mint a proletariátus forradalmi ideológiája azért tett szert világtörténelmi jelentőségre, mert korántsem dobta el a polgári korszak legbecsesebb eredményeit, sőt ellenkezőleg, magáévá tette és átalakította mindazt, ami értékes volt az emberi gondolkodás és kultúra több mint kétezeréves fejlődésében. Csak az ezen az alapon és ebben az irányban tovább folytatott, a proletárdiktatúra mint a minden kizsákmányolás elleni végső harc (gyakorlati) ta. pasztalataitól lelkesített munka ismerhető el az igazi proletárkultúra fejlesztésének. sunk a Putyilov-müvekből kételkedik az emberekben. (Felolvassa a kérdést.) ,,A proletariátus nyomorult kupeckedésre adta a fejét... Az emberek öngyújtókat fabrikálnak . . . Szakembereink fehérgárdisták és kadettek ..." (Leteszi a papírszeletet.) Vájjon ismeretlen dolgok ezek előttünk ? ... Ma elbeszélgettem egy neves angol íróval. Szocialistának nevezte magát, ahhoz a csodálatos emberfajtához tartozik, amelyik azt hiszi, hogy a forradalom karácsonyfaünnepély. Hisz abban, hogy egyszer majd minden tisztességes ember öszszetestvérkedik, hogy ezek a jó emberek majd egymás nyakába esnek, összecsókolóznak és felépítik a szocializmust. Látják, elvtársak, ez a különbség: én a bűnös emberekben hiszek. Ezzel én azt akarom mondani, hogy mi a szocializmust azokból a téglákból építjük fel, amit a kapitalizmustól vettünk át és nem várunk addig, míg megjönnek majd az Uj, a kommunista emberek. Vegyünk például egy olyan embert, aki bármikor kész életét a forradalomért feláldozni — nem terheli-e ezt az embert is a kapitalizmus számos bűne? Önök mit gondolnak efelől ? Én a letiport, megkínzott, a kényurak, a kapitalizmus és a cárizmus alatt elnyomorított emberekre gondolok. Másfajta embereink nincsenek. Velük ráztuk meg októberben a vüágot, velük győztünk le három hatalmas fehér hadsereget, velük kergettük szégyenbe és gyalázatba Oroszország földjéről a beavatkozókat. Gondoljátok csak el, mit vittek végbe ezek a mi gyarló embereink! Aki a mi embereinket nem szereti, aki nem hisz bennük, aki nem becsüli őket a világ minden kincsénél többre, az nem más, mint ellenforradalmár. A ml útunkon pelyva és döglött ló hever, nálunk most ezrével pusztul az ember ... Olyan borzalmas dolog ez, hogy emberi ésszel fel sem lehet fogni. És még sincs jogunk ahhoz, hogy a pelyva között veszni hagyjuk a forradalmat ... Forradalmat csinálni, bármilyen nagyszerű is ez a forradalom, ez csak féle, csak tizedrésze a feladatnak. A barrikádokat hétköznapok, nehéz és szennyes hétköznapok követik... Igazi forradalmárnak csak azt nevezhetjük, aki nap mint nap hajlandó új, hallatlan áldozatokat hozni, összehasonlíthatatlan, soha nem volt, rettentő áldozatokat; mert más út nincsen, más út nem lehet és nem is volt soha a történelemben. Minden áron meg kell mentenünk a lovakat, küzdeni kell az éhhalál ellen, vesszökosárból kézzel kell elvetni a magot. De ha ezek között a dolgok között elfeledkezünk arról, hogy miért ontotta népünk tengernyi vérét, miért szenvedett annyi balsorsot és kínlódást, miért tanúsított olyen emberfeletti hősiességet — akkor, ezt nyíltan kimondom, akkor minden hiába volt. Előre kell nézni és álmodni kell... igen, álmodni. És ma egyszerű és lelkesítő jelszót kell adnunk a népnek: szovjethatalom és villamosítás. Azt hiszem ez lesz a kommunizmus és ez lesz a kezdete az egész élet soha nem látott forradalmi fellendülésének a világ legnagyobb, hatalmas, de még középkori, nyomorult és .szétdúlt országában. Senkire és semmire nem szabad várnunk. A szocializmust gyorsan meg kell alapoznunk, a jövőt nyomban fel kell építenünk ... Bocsássatok meg, elragadtattam magam. Sorjában, minden kérdésre külön akartain válaszolni és íme egyszerre válaszoltam mindegyikre. (E pillanatban megszólal a Szpaszkijtorony harangjátéka: az Internacionále. Lenin akaratlanul hallgatást parancsoló mozdulatot tesz. Aztán az okiakhoz siet és fágr a nyitja. Figyel. Utána a gyülekezethez fordul. Izzó öröm járja át.) Halljátok? Hallgatjátok? Nagy dolog ez, elvtársak, örök dolog. És ha mindaz valóra válik, amiről álmodunk és amiért küzdünk, akkor ezeknek a harangoknak szavában új idők csendülnek és ezek az idők új villamosításokat, új álmokat, új merészséget hirdetnek a világnak. És az utánunk jövő nemzedékek megértik s nagyratartják majd müveinket és áldozatainkat ... (Békés István fordítása,)!
