Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-28 / 275. szám, kedd

4 Ä kommunizmus épííői 1950 novemfcer 28 Üt a hidrotechnikai komplexumhoz. Még csak másfél hónap telt el azóta, hogy megjelent a kormány rendelete a kujbisevi vizierömü építéséről s a vizierömü komplexum építkeesének helyére máris a szállítmányok áradata érkezett, főképpen a Volgán. De a hajózási időszak végéig nem sok idö maradt hátra, — a tél hamarosan lezárja ezt az utat. Jó vasutakra és müutakra van szükség. A helyi lakosság az építők segítségére sietett. A sztavropoli körzet dolgozói voltak az elsők. Ennek a körzetnek Komszomol-szervezeté sokszáz ifjút és lányt — közöttük számos traktorvezetőt és sofőrt — küldött a vizierömü építkezéséhez. Az „Udarnyik" kolhoz fiatal dolgozói kora reggel érkeztek az útépítéshez. A feladat az, hogy 30 méter széles vágást készítsenek az erdőben s elökésztísék az útvonalat kétkilométeres hosszúságban a földmunkák számára. Egyre mélyebben hatolnak be az erdőbe a kolhozbrigádok. S ott, ahoi áthatoltak, egyenes, széles vágás marad mögöttük. Bulldózerek és scraperek járnak a nyomukban. Az egyik bulldózer vezetője — Pjotr Csicsurin. Gépe leszeli a buckákat, betemeti a mélyedéseket, — kiegyengeti az úttestet. Pjotr Csicsurin ezelőtt exkavátoron dolgozott, Gyorsan megtanulta a bulldózer kezelését, s most ket normát teljesít. Este, a munkanap végén, összegyűlnek az útépítők a szállások körül. Fellángolnak a tábortüzek, lelkes beszélgetés indul meg arról az időről, amikor majd a sivatagban virágbaborulnak a gyümölcsösök és a villamosság nemcsak a kolhozházak ezreit világítja be, hanem szánt, vet és csépel,, amikor majd a volgai partokon új gyárak épülnek. S minderről nem ábrándozó emberek, hanem épitök' beszélnek. o j sm Terjesszük konkrét példákkal a sztahanovista tapasztalatokat M. I. Zuzikina, a moszkvai „Győzelmes Október"-gyár agitációs csoportjának vezetője, cikkében érdekesen számol be arról, hogyan terjesztik ^ gyárban az élmunkások termelési tapasztalatait. A „GYŐZELMES OKTÓBER" textilgyár valamennyi műhelyébein egyre növekszik a sztahanovistáknak, a szakmák 'mestereinek száma. Egyre szélesedik és mind hatékonyabbá válik a szocialista munkaverseny. Mindez igen eredményesen mutatkozik meg a vállalat egész tevékenységében. A gyár dolgozói ez évi tervüket maguk emelték 19 százalékkal és sikerrel teljesítették ezt a megnövelt tervet. Állandó, eredményes harc folyik a munkatermelékenység növeléséért. Az agitátorok a termelés további tökéletesítésééri folytatott küzdelemben a gyárnak igein nagy segítségére vannak. Hogyan terjesztik a gyár agitátorai a termelésben élenjáró dolgozók tapasztalatait és hogyan segítenek minden egyes munkásnak abban, hogy a sztahanovisták színvonalára emelkedhessenek? Az egyik agitátor, Piciik, sztahanovista módszereit mindjárt a gépnél mutatja be — Meggyőződtem arról — mondja —, hogy a munkásnők jobban és gyorsabban tudják elsajátítani ezeket az új módszerekel. ha megértik, miért kell valamit így és nem másképpen tenni és ha látják hogy milyen eredményt-hoz az új munkamódszer. Bemutattam például, hogyan végzem az orsócserét. Mikor befejeztem, így szóltam a szövőnőkhöz: „Láthatjátok, módszerem egyáltalán nem olyan, hogy ne tudnátok elsajátítani. De azért szemmel mégsem tudjátok fejmérni azokat a másodperceket, amiket megtakarítok. Én minden orsócserénél 1.2 másodpercet nyerek, a láncfonal szakadásának helyreállításánál pedig teljes 9 másodpercet. Most számítsátok ki. egy munkanap leforgása alatt hányszor fordul elő orsócsere és szálszakadás?" Ha a munkásnők felismerik, hogy munkájuk észszerűsítésével e;gy-egy műszakban 10 perceket takaríthatnak meg és kiszámítják, milyen mennyiségű anyagot állítanak elő a megtakarított időben, akkor az agitátor igen komoly munkát végez és A csehszlovákiai magyar dolgozók lapjának leiszava az f950. évre az UJ SZÓ minden magyar dolgozó kezébe komoly eredményt ér el. Ugyanígy adják tovább tapasztalataikat a gyár többi agitátor-sztahanovistái is. Bármiről beszélnek: a munka beosztásáról, vagy a gépek kezeléséről, mindig konkrét példákkal, számokkal bizonyítják a sztahanovista munkamódszerek eredményeit AZ ÉLENJÁRÓ TAPASZTALATOKAT terjesztő agitátorok segítségével a szalagszövőműhely sok dolgozója elsajátította a sztahanovista munkamódszereket. Karnuhina szövőnő például nemrég még 113—115 százalékra teljesítette a normát, most pedig teljesítménye eléri a 140 százalékot is. A szalagszövőműhelyben a szocialista versenyben első helyen Luhovceva szövőmesternő brigádja áll. E brigád sikerét jórészt annak köszönheti, hogy 1 uhovceva és helyettese, Akimov, napról napra rendszeres agitációs munkát végeznek a brigád tagjai között. Mintaképül azokat a szövőnőket állítjuk, akik a munkatermelékenység állandó növelése mellett mindig kifogástalan minőségű terméket állítanak elő. Így ez évben Jerneljanova, Kotyelkina, Dorozsnyikova és Ovcova szövőnők kivétel nélkül csak elsőosztályú szövetet termeltek. Ugyanakkor a másik műszakban dolgozó Jakimova, Sztyepanova és Pavlova keze alól sok selejtes minőségű anyag került ki, pedig a gépek ugyanazok és egy a nyersanyag minősége is. Luhovceva szemléltetően mutatta be. mint történhetett meg, hogy az említettek rossz minőségű árút gyártottak. Ennél a beszélgetésnél az egyik munkásnő azt mondta Luhovcevának, hogy a másodosztályú termék voltaképpen még nem nevezhető selejtnek. Luhovceva erre azt válaszolta, hogy a másodosztályú árút 15 százalékkal leértékelik, következéskép a gyár komoly veszteségeket szenved. A szövőnők megértették, hogy nem elegendő csak a termelékenység fokozásáért küzdeni, hanem harcolni kell a kitűnő minőségért ts. A „Győzelmes Október"-gyár agitátorai napról napra- rámutatnak arra, menn'-tre fontos a nyersanyaggal való takars ^ság, nemcsak a gyár, hanem az állam szempontjából is. Takarékos, gondos, gazdálkodni tudó jó gazda például a gyárban Szinyeva cérnázónő. Naponta 300 kilogramm fonalat állít elő. ami az egy üzemszakra megállapított normának több, mint másfélszerese. E mellett csaknem 30 százalékkal csökkentette a norma szerint megengedhető hulladékmennyiséget és ezzel naponta több. mint egy kilogramm fonalat takarít meg. IGEN SOK PÉLDÁT sorolhatnék még fel a „Győzelmes Október"-gyárból, a munkatermelékenység növeléséért, a kitűnő minőségért és a takarékoskodásért folytatott harc eredményeiről. Szélesen terjednek a műhelyekben a sztahanovista módszerek és ez jórészt a gyárban dolgozó agitációs csoportnak érdeme. Az agitációs csoportnak ma 65 tagja van s ezek a műhelyek vezetőiből, mesterekből. brigádvezetőkből, sztahanovistákból és a termelésben élenjáró dolgozókból kerülnek ki. Valamennyien személyes példával és bolsevik tettel segítenek meghonosítani a termelésben az újítók kezdeményezéseit. Kolhozóriás A amely várost kijevi vidék cserpási járásában hat kolhoz egyesült eev kolhozóriássá, 15.000 hektáron foe gazdálkodni. Az új kolhoz eev 10.000 lakosú épít. Már eddle 50 építkezési brigádot szerveztek 1.500 tagból. Ezenkívül hat speciális brigádot is me galakítottak, külön kvalifikált építészekből, akik az iskolák, klubok és fontos középületek építését foffják megvalósítani. M. Bratko, a kolhoz elnöke és a szocialista munka hőse. a Szovjetunió minden részéből ajándékokat kap a kolhoz számára. A cherzoni vidéken lévő „Sztálin-kolhoz" lakóházterveket küldött. A grúzini iskolák diákjai pedig különböző virágmagvakkal ajándékozták meg az új kolhozt. Mérnökök, építészek, festők, sőt mée a szibériai kolhoztagok is iparkodnak segíteni, ha mással nem, jó tanáccsal az újonnan szervezett kolhozóriások. így az új kolhozóriás építéséhez az egész szovjet nép hozzájárult. ÖRÖKÖSÖK Nyikolaj Kljucsarjov geológus. Abban a helyiségben, melyet a fúrási adatokat feldolgozó csoport foglal el, az egyik íróasztal Kljucsarjov geológusé. — Itt szinte sohasem tartózkodik — figyelmeztettek bennünket. — Keresse öt, elvtárs, a külső munkálatoknál ... A kutató-részleg elszórtan dolgozik, sok kilométeres szakaszon, a Volga partja mentén. Csak talajfúró munkálatokat körülbelül negyven helyen végeznek. Hol lehet vájjon most a részleg főgeológusa? Szerencsénk volt. Síruhába öltözött, magas fiatalember jött szembe velünk. Kezében irattáska. Ö volt Nyikolaj Kljucsarjov. A homokba mélyen besüppedve haladtunk a folyó irányában felfelé. A dombtetőn szemünk elé tárult a Volga, hajta túl az aranyszinben csillogó part, a nagykiterjedésű rétek. Kljucsarjov magyarázni kezdett. — A hatalmas gát itt szeli majd át a Volgát. Olyan széles lesz, hogy vasutat és széles műutat vezetnek át rajta. A folyó mindkét partján számos épületet emelnek. A talajkutató geológusok megvizsgálták a föld felületének minden négyzetméterét a jövendő építkezések helyén, befúrtak a föld mélyébe, megállapították: mit kell tenni, hogy az építménynek szilárd alapja legyen, hogy ellenálljon az elemi erőknek. A folyó széles árterületét fúrótornyok lepik el. A geológus egy-egy napon mindenféle közlekedési eszközt igénybevesz, hogy a munkát ellenőrizhesse. Reggel autón jött ide. Azután lóháton átgázolt egy kisebb tavon. Két kilométert gyalog tett meg, majd csónakba szállt s beevezett ahhoz a fúróállványhoz, melyet a Volga egyik mellékága közepén építettek. Ezen a fúráson Vaszilij Bezrukov fúrómester brigádja dolgozik. A brigád 170 százalékra teljesítette a havi tervet. Estefelé megint a parton voltunk, s elváltunk. A fögeológus kezében irattáskájával, a sokat gyalogló ember kimért ütemü járásával elindult abba az irányba, amerre az esti szürkületben még látni lehetett a távolabbi fúróállványok körvonalait... Az úszó házban. Nem messze attól a kikötötöl, ahol a szénnel, cementtel, téglával és más anyagokkal megrakott uszályokat kirakják, keskeny öböl partján építették fel az úszó házat. Vörös színével, kis ablakaival igen jól hat, emeletes játékházhoz hasonlít. Fiatal szakemberek laknak benne. Emeletéről látni lehet a távolban kéklő Zsiguli hegyeket. A lépcső melletti szobában ketten laknak: Konsztantyin Burov mérnök és Jevgenyij Rindzjunszkij. Knosztantyin a moszkvai Kujbisev építészmérnöki főiskolát végezte el. Itt a mechanikai műhely főmérnökévé nevezték ki. A műhelynek egyelőre csak öt szerszámgépe van. — Ez csak a kezdet. Mindig így van — mondja Burov. — Eljön az idö, hogy nagyra növünk: emellett a parasztház mellet nagy épületeket emelünk a műhelyek számára. ... Csöng a telefon. Az úszó házban nincs még sem világítás, sem rádió, de a telefon már működik. Szinte éjjel-nappal csöng. Most is az építkezéshez hívják Burovot. A fiatal mérnökök és technikusok a megfeszített munka után találnak időt a pihenésre is. De hogyan is lehet itt, a Volgának ezen a gyönyörű helyén, a Zsigulok tövében élni, s nem csatangolni a természetben, nem csónakázni, egy szép esti órában! Viszont, ha pihenő időben odakiáltják az úszóház emeleti ablakából: „Vanja! Az építkezéshez hívnak" — a csónakról mindjárt megjön a válasz: — Megyünk! V. TAVROV: AZ A nevelő jóéjszakát kívánt az új tanulóknak, akiknek ez volt első éjszakájuk az pariskola internátusában. Pár perce, hogy kiment és leoltotta a villanyt, amikoi Pronya telült az ágyában és komoran megjegyezte. — Hát igen, itt szigorú rend van, de nem ez a baj A baj másutt van. En vasat akarok hegeszteni, itt pedig verseket tanítanak . Előre megmondhatjuk, hogy a vasutas ipariskolában Pronya és a költészet között barátságosnak egyáltalán nem mondható viszony 'alakult ki. Pronya valahogy nagv^n jól el tudta magának képzelni a jövőt versek nélkül. Keze, agya, egész lénye a fizikai tevékenységet szomjúhozta. Nagyon csábította a hegesztői hivatás. Hegesztőnek kitanulni az ő szemében — mint társai legtöbbjének szemében — azt jelentette, hogy valamilyen csodálatos művészetre szert tenni, mely a tűz segítségével fémeket egyesít elválaszthatatlanul egymással. — Komszomolisták vannak itt? — hallatszott egy hang a sötétségből. Kiderült, hogy Koltakov Pronya az egyedüli komszmolista a szobában. Pronya. aki egy hónappal azelőtt, hogy a vasutasiskolába került, lett komszomolista. tudta. hogy neki kell az elsőnek lennie. De lesz-e elég ereje ehhez? * * * Körülbelül két-három héttd a foglalkozások megkezdése után Anatolij Vasziljevics Kaljabkin, az autógénhegesztő csoport vezetője, aki egyszersmind az iskola pártszervezetének titkára is volt, az iskola hagyományainak megfelelően, az újoncokkal kirándult a városba. Ez alkalommal a művezető sajátságos szempontok alapján válogatta össze a megtekintendő érdekességeket. A fiúk ' általában azt hitték, hogy a városi ipart fogják tanulmányozni és csakis azt. Némelyiknek aranyat érő keze volt. Anatolij Vasziljevics azonban sok éves tapasztalatából tudta, hogy mindegyik kéz kincset ér, hogyha képzett elme és a hazát szerető szív irányítja. Ha ez nincs meg, értelme vész a legcsodálatosabb ügyességnek, leleményességnek. Pronya és társai hegesztők akartak lenni és az öreg művezető mindegyikben meglátta a közeljövő legfontosabb személyét, a szovjet munkást. Pronya egész életében emlékezni fog erre a délutánra. Az őszi nap lenyugvóban volt a láthatáron és ferdén vetette utolsó vörös sugarait a jaroszlavi erődítés ősi falaira, mikor a Kotoroszl-folyón átvezető hídon feltűnt az új munkaruhába öltözött ifjak vá

rosból jövő csoportja. A fiatalok szoros körben tömörültek az őszhajú, de még jó erőben lévő Anatolij Vasziljevics művezető köré. Ez a tősgyökeres jaroszlavi munkás értett hozza, miképpen kell a várost úgy megmutatni, hogy az maga mesélje el történetét. Az ősrégi városon keresztül elvezette növendékeit a történelmi múzeumba, onnan pedig az évszázados hársfákkal beültetett volga

: part mentén arra a térre, ahol a Volkov által alapított első orosz jobbágyszínház ódon épülete áll. Onnan egy másik térre mentek, ahol díszes talapzaton Vladimír Iljics Lenni szobra magaslott. Lenin szobrától egyenes út vezetett a szocialista Jaroslav új, tágas lakónegyedeihez, melyek a sztálini ötéves tervek alkotásai, a gyáróriások körül keletkezteík. így mutatta meg magát a város és tárta fel történelmét a fiúk előtt, szinte tükörben mutatta meg azokat a hatalmas átalakulásokat, melyek olyan | rövid ilő alatt, egyetlen egy emberöltő életében mentek végbe. Az egyszerű munkásember pedig ennek az emberöltőnek képviselőjeként ballagott tanítványai mellett. A közelben, ott. ahol a Kotoroszl beleömlött a Volgába, hófehér gőzös úszott a vizein. Szemben vele fürge kis vontató húzta az uszályok sorát, távolabb pedig, a túlsó parton, szürke füstoszlopok kanyarogtak az ég felé a magas gyárkéményekből. Akárhová nézett is az ember, mindenütt a munka és a természet teljes alkotó egészbe forrott össZe. Anatolij Vasziljevics széles mozdulattal mutatott a városra, a folyóra, a tágas Volga-vidékre és így szólt: — Vegyétek fiatal elvtársaim birtokotokba, építsétek be, hiszen itt minden a tiétek, minden értetek van! Pronya sokáig nem tudott elaludni ezen az éjszakán. „Vegyétek birtokotokba! Minden a tiétek!" Az öreg mester szavai soká visszhangzottak szívében. A dereshajú művezetővel tett séta és a hallottak nemcsak Pronya, hanem társai számára is emlékezetesek maradlak. Bármilyen erős volt is ez a benyomás, nyomai előbb vagy utóbb elmosódtak volna, ha, ezeket az érzéseket az éleit maga nem erősíti meg. * * * A tanulók életében igen nagy jelentőségűek voltak az idős munkásokkal megrendezett találkozások. Egyik ilyen találkozás — Morozovval, az ismert sztahanovistával — különösen jól sikerült. Ebben az időben Pronya már kiváló tanuló volt, csoportfelelős és csoportja teljes egészében belépett a Komszomolba. Most már alapvetően megértették. mit jelent az — szovjet munkásnak lenni, mire kötelez eiz és mi mindent ígér a jövőre vonatkozóan. Esténként mégis halk, de lelkes beszélgetések indultak meg azokról a ragyogó romantikával átszőtt foglalkozásokról, mint a repülő, a tengerész, a geológus. Morozovnak hosszú élet volt a háta mögött, mely — szerinte — nem tartalmazott semmi rendkívülit. Hiszen ifjúságától kezdve, amely még a kapitalista múltban kezdődött, egészen a mostani ragyogó napokig, végtelenül egyszerű célt tűz ki maga elé: úgy akart élni. cselekedni, alkotni a legnehezebb körülmények között is, amint azt a bolsevik munkások tették. Akár (egy darab száraz kenyérrel a zsebében) az ejiső , kommunista szombatokon veitt részt Morozov, akár pedig (már koros emberként) a Na^y Honvédő Háború éveiben három műszakot dolgozott egyfolytában — mindig csak azt tette, amit körülötte ezrek és ezrek cseJekedtek. Éppen ezért élete mintaképe volt a sokmillió többi életnek, jelentőségteljessé és széppé váll. Amikor egy évvel ezelőtt, ott a hídon Anatolij Vasziljevics azt mondta, hogy „vegyétek birtokotokba és építsétek be, ez mind a tiétek". Pronya nem- annyira az eszével, mint a szívével érezte meg azt a nagyszerű örökséget, melyet neki és társainak át kellett venni. De csak most lett világos előtte, hogy Morozov és kortársai mit tettek ennek az örökségnek az érdekében. Pronyát hatalmas vágy fogta el, hogy hasonló legyen ezekhez az emberekhez, a munkáshivatás iránti hűségben és boldog, alkotó munkában. És kiderült hogy a romantika nemcsak a fellegekben honol, vagy az óceánokon lelhető fel. Itt van az mellettünk, egészen a közeliinkben * * * Pronya vasárnaponként Szasa Rumjancevvel szokott sétálgatni a folyóparton. Mellettük ott lépked a magas és vállas Volodja Zaharov, aki sportember és költő. Sok mindemről folyik a szó ezekben az órákban. Néha hevesen vitatkoznak, máskor meg legtitkosabb terveiket közlik egymással. Ma azonban minden másképpen zajlik le. Pronya és Szasa ne,

m veszekednek, Volodja nem oívas fel verseket. Búcsúsétájuk ez. Kicsit megsajog a szívük arra a gondolatra, hogy örökre itthagyják ezt az iskolát, amelyeit becsülettel végeztek el. Az alkonyatba burkolózó síkságon fel-felcsillan a folyó és az a boldog, férfias érzés, hogy most kezdődik az új. az igazi élet — vidámmá és erőssé teiszi szívüket. Pronya sokáig nézi a tájat, aztán megszólal: — Milyen szép is minden, gyerekek! Senki sem- kérdezi mi az, ami szép. Mindannyian tudják.