Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-18 / 267. szám, szombat

1950 november 11 msm UJSZO A. J. Visinszkij válássá az amerikai Békevédő nőknek Qž^^y^Unt CL eíLCLÍÁdkan. Október közepén New Yorkban érkezett az USA keleti partvidékének több városából egy ezertagú nőcsoport az »Amerikai nők a béke védelmére® nevű haladószejlemű szervezet tagjai, hogy az ENSz szervezeteinek napján, október 24-én az ENSz közgyűléséhez azzal a kérelemmel forduljanak, hogy az ENSz a béke megszilárdítására és megőrzésére törekedjék, mint a béke eszköje az egész világon, újítsa meg a vitás kérdések békés megoldására irányuló törekvéseit és tiltsa el a tömegpusztítás minden fajtájú fegyverét. Mivel a nők küldöttségének október 24-én nem engedélyezték a belépést az ENSz Flushing Meadows-ban lévő épületébe, a szervezet bizottsága A. •f. Visinszkijnek, a szovjet küldöttség veztőjének levelet küldött azzal a kérelemmel, hogy Visinszkij feleljen hat kérdésre, amelyek, — amint a levél írja — mélyen érintik e szervezet tagjait és az egész világ nőit. Ugyanezeket a kérdéseket Intézték az amerikai, brit, francia és indiai küldöttség vezetőihez. November U-én, A. J. Visinszkij fogadta e szervezet hat küldöttjét, élükön dr. Clementin Paulone elnöknővel. A. J. Visinszkij a beszélgetés során a következőket mondotta: — A háború ellen vagyunk, nemcsak azért, mert ismerjük a háború borzalmait, hanem azért is, mert szovjet emberek vagyunk, akiknek a háború főakadály az új szocialista társadalom megszervezéséhez vezető úton — és mi új társadalmat akarunk kiépíteni és azt ki is építjük. A. J. Visinszkij felhívta a küldötteket, hogy soha se higyjenek azoknak a rágalmaknak, amelyek szerint a szovjet nép háborúra készül más nemzetek elíen. Ez soha sem volt, és sohasem lesz. Azonban mindig fel vagyunk készülve arra, hogy szembeszálljunk mindenkivel, aki új háborút akar előidézni A. J. Visinszkij a beszélgetés során válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket a -ŕ amerikai nőküSdöttek feltettek. Arra a kérdésre, hogy gondolja-e, hogy az ENSz ötévvel ezelőtti megalakítása óta sikerrel teljesíti-e az államok közötti ellentétek békés megoldásának feladatát — A. J. Visinszkij azt felelte, hogy nem lehet azt mondani, hogy ez az ENSz ezt a feladatot sikerrel teljesíti. Ez a szervezet akkor tudja majd teljesíteni ezt a feladatot, ha valóban nemzetközi szervezetté lesz és ha nem alakúi át valamelyik befolyásos állam vagy államcsoport eszközévé. A küldöttség feltette továbbá a kérdést: milyen biztosítékot ad az Ön kormánya az egész világ anyáinak és gyermekeinek arra, hogy támogatni fogja az atomfegyvereknek, mint a nemzetek becsületével és lelkiismeretével összeegyezhetetlen fegyvereknek eltiltását? — A legjobb biztosíték — mondotta A. J. Visinszkij — mindig a tett. Ilyen biztosítékot a szovjet kormány már adott az anyáknak és gyermekeknek az egész világon azzal a harccal, amelyet kitartóan folytat az atomfegyverek feltétlen eltiltásáért. A Szovjetúnió követelte és követeli az atomfegyverek feltétlen szigorú eltiltását, jóllehet neki magának is van atomfegyvere. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy az atomfegyvereket eltiltsák, amidőn nem volt atombombánk. Most nekünk is van ilyen fegyverünk. Mégis továbbra is követeljük az atomfegyverek eltiltását és úgy vélem, hogy^ ez igazságos. Arra a kérdésre, hogy a szovjet kormány szeiint mi a leggyorsabb és legcélszerűbb út ahhoz, hogy véget vessenek az életek és tulajdonok tömeges, elpusztításának, amelyre most a koreai konfliktus során sor került, Visinszkij ezt fellelte: »Ennek a legrövidebb és legcélszerűbb útja a koreai háború megszüntetése és az amerikai és más idegen csapatok azonnali visszavonása Koreából.* ^Szeretném tudni, — mondotta Clementin Paulore, — hogy Visinszkij úr véleménye szerint az ENSz, mint egész, felel-e azért a tényért, hogy a nőküldöttséget nem engedték be az ENSz épü!etébe?« E kérdésre felelve A. J. Visinszkij azt mondotta, hogy az utóbbi időben főleg a miatt az álláspont miatt, amelyet néhány befolyásos küldöttség foglal el a közgyűlésen, a charta már úgyszólván nem érvényes. »Igaz, — jegyezte meg Visinszkij, — hogy a chartában nincs szó arról, hogy lehet-e megengedni, vagy megtiltani, hogy küldöttségek résztvegyenek az ENSz ülésén. Ha nyilvános ülésről van szó, akkor úgy szól a határozat, hogy azon résztvehetnek mindazok, akik arra a gyűlésre engedélyt vagy jegyet kaptak. Ez az eset azonban, amelyről ön beszélt, nem lep meg engem. Ma néhány befolyásos küldöttség az ENSz-ben nem akar tekintettel lenni a demokratikus elvekre, amelyek a charta alapjai és ezért a chartát minden nap megsértik. Mi harcolunk ez ellen, azonban mi nem vagyunk többségben. A kisebbség soha sem vállathat felelősséget azért az igazságtalanságért, amelyet a többség elkövet. Azonban ez a kisebbség tiltakozik a jogsértés elien. Reméljük, ha majd többségben leszünk, a demokratikus dveket már nem fogják megsérteni. Most a chartát sokkal fontosabb kérdésekben is megsértik. Magát a főtitkárt törvényellenesen nevezték ki három éve. Ha a titkárt törvényellenesen neveztek ki. akkor az törvényellenesen fog cselekedni is. A beszélgetés befejező részében A. J. Visinszkij az »Amerikai Békevédő Nőszövetségnek« sikert kívánt nagy és nemes békeharcához. Ha valaki veri a gyerekét, az valóban gyermektragédia, sérelem és fájdalom, vagy ha nem, akkor a gyermeki közöny és türelem tragédiája. Ám ez még mindig a gyermeket érinti. De minek nevezzelek téged, az erös, felnőtt embert, áki egyéniség vagy, közösségi lény, akinek agyrostjai és izmai vannak és mégis lesújtasz egy gyermek gyönge, növésben lévő testére! Mindenekelőtt kibírhatatlanul nevetséges vagy és ha sajnálnám a gyermekedet, halálra nevetném magam a te pedagógiád barbár voltán. A legjobb, a legeslegjobb estben olyan vagy, mint egy majom, fiókáinak nevelése közben. Azt hiszitek, hogy mindez a fegyelem érdekében van? Az ilyen szülőknél soha sincsen fegyelem. A gyermekeik egyszerűen félnek tőlük és igyekeznek minél távolabb maradni szülőik tekintélyétől és hatalmától. gyermeG étkezéséről A fiatal anyák újszülött gyermekükkel ma már nem állnak tehetetlenül, magukra utalva. A dolgozó nő, a dolgozó felesége gyermekét. kórházban, szülőotthonban hozhatja világra. Mielőtt az anva csecsemőiével hazatér a kórházból, ellát iák tanáccsal, utasítással. A fiatal anvát otthonában rendszeresen felkeresi a védőnő, aki minden kérdésére válaszol és helyes irányt ad a csecsemő gondozásának. Nagyvárosok gyermekszakorvosai, de bármelyik más betegsegélvző orvos is szívesen áll minden tag rendelkezésére. Ezenfelül kerületenként vannak tanácsadók, védőnő-szervezetek. Szülőotthonok, kórházak, orvosok és védőnők nyújtanak segítséget ahhoz, hogy minden kisgyerek erős. helyesen táplált, jól fejlett legyen, hiszen országunk egyik legfontosabb feladata, hogy minél egészségesebb úi nemzedék nőjjön fel. Minden lelkiismeretes anva kikéri az orvos tanácsát, mielőtt változtat gyermeke étrend ién. A csecsemő, — aki még főleg anyatejen él — minden ételt, italt kanálból kap, nehogy ellustuljon és elmenjen a kedve a szopástól: mert a csecsemő hamar észreveszi, hogy az üvegből kevesebb fáradtsággal, hamarabb lakik iól. Az ebédet főzelék — leves sorrendben adjuk a gyermeknek, nehogy a könnyen ehető levessel ióllakjon és a főzeléket otthagyja Ha lassan eszik a kicsi, tehetünk főzelékes tálkája alá forróvízzel telt edényt, így nem hül ki az étel. Vigyázzunk, hogv a kicsike hadonászó kezével a vizet ne döntse magára. A főzeléket egyéves korig szitán törjük át, hiszen a gyermeknek még nincs foga. Később elég. ha egész apróra vágjuk, reszeljük, vagy húsdarálón engedjük át a főzeléknek valót. mielőtt főni tesszük. Kétéves kora után a gyermek már teljesen felnőtt étrenden élhet, de természetesen kevéssé fűszerezett. nem túlzsíros, könnyen emészthető ennivalót adjunk neki. Gondoskodjunk arról is, hogy étkezés után mindig jusson a kicsinek nyers gyümölcs. A főzésről még annyit, hogy amíg a gyermeknek külön kell főznünk, legyen egy kis külön lábosa, melyet semmi másra nem használunk. A láboskája lehetőleg aluminiumból legyen, mert ennél nem pattoghat le a zománc. A főzeléket mindig a lehető legkevesebb vízben főzzük puhára, mert helyesebb, ha saját levében párolódik. Felengedéséhez mindig azt a vizet használjuk fel, amiben főztük. P. M. És gyakran a szülői zsarnokság mellett sarjad és burjánzik éppen a gyermeki zsarnokság, ami nem kevésbbé vad és romboló. Itt nö ki a gyermeki szeszély is, a családi közösségnek az átka. A szeszélyeskedés legtöbbször természetes tiltakozás

1 a szülői zsarnokság ellen, ami mindig kifejezésre jut ott, ahol visszaélnek a hatalommal, kifejezésre jut mindenféle szertelenségben; a szeretet, a szigor, a gyöngédség, a táplálás, az indulat és bölcselkedés mértéktelenségében. Később a szeszély már nem tiltakozás, hanem a szülök és gyermekek érintkezésének állandó, megszokott formája. A kölcsönös zsarnokoskodás kipusztítja a fegyelem és az egészséges nevelői folyamat utolsó nyomait is. A növekedés valóban fontos jelenségei, a gyermeki egyéniség érdekes és jelentős mozzanatai valami értelmetlen, szeszélyes huzakodásba, önző önkényeskedés forgatagába torkolnak. • A helyes családi közösségben felmerül a szükséglete annak, hogy rút és erkölcstelen fegyelmező eszközöket kelljen alkalmazni. És az ilyen családban a kellő engedelmesség mellett mindig rend és nyugalom honol. Nem dühkitörések, nem prédikáicók, nem vallatások kellenek, hanem nyugodt, komoly és tárgyilagos rendelkezések. Ebben kell kifejeződnie a családi fegyelem technikájának. Sem a szülőknek, sem a gyermekeknek nem szabad kételkedniök abban, hogy a szülő igenis jogosan rendelkezik, rendelkezéseitől nem tágít, nem bújik él sem a szülői lustaság, sem a családi engedékenység erődel mögé. És igy a rendelkezés bizonyos hagyományos formában megszokottá válik s akkor a szülő megtanulja, hogy az utasítástól a tanácsadás tónuságig meg tud ütni rendelkezéseiben minden hangot, amivel a szükséghez képest parancsoló, gunyoros, kérő és célzatos árnyalatot fejez ki. Ha még azt is megtanuljuk, hogy megkülönböztessük a gyermek valódi és látszólagos követelményeit, akkor magunk se vesszük észre és szülői rendelkezéseink gyermekünkkel való barátságunk legkedvesebb és legkellemesebb kifejezői lehetnek. A Kóbor Kecske Élt egyszer valahol egy öregember, meg egy öregasszony. Az öregembemek is volt egy kislánya, az öregasszonynak is volt egy kislánya. Vett a vásáron az ember egy kecskét s elküldte vele az aszszony leányát, hogy legeltesse. Az asszony leánya egész nap legeltette a kecskét, estefelé megitatta s hajtotta hazaíelé. Az ember ott ült a kapu előtt s kérdezte a kecskétől: — Kecském, kecském, kedves kecském, mondd meg, jóllaktál-e, eleget ittál-e? Felelte a kecske: Nem kis gazdám, sem nem ettem, sem nem ittam, Csak mikor a patakpallón átszaladtam, a juharfa leveléből szakasztottam Csak mikor a vízmosáson átfutottam, szaladtomban egy csepp hideg vizet ittam, éhen-szomjem jó kis gazdám így maradtam. Megharagudott az öregasszony leányára s megverte. Másnap reagel kiküldi a kecskével a maga leányát. — Hajtsd ki, lányom, a mezőre a kecskét, de vigyázz, jól megetesd, jól megitasd. Az öregember leánya egész nap legelteti a kecskét, estefelé megitatja s hazahajtja. Az öreg megint ott ül a kapunál s kérdi: — Kecském, kecském, kedves kecském, mondd meg, jóllaktál-e, eleget ittál-e? A kecske újra elkezdi a mondókáját: Nem, kis gazdám, sem nem ettem, sem nem ittam. Csak mikor a patakpallón átszaladtam, a juharfa leveléből szakasztottam Csak mikor a vízmosáson átfutottam, szaladtomban egy csepp hideg vizet ittam, éhen-szomjan, jó kis gazdám, így maradtam. Megharagszik az öreg s megveri a leányát. Harmadik nap maga készül legeltetni. Kihajtja a kecskét a mezőre, egész nap legelteti, estefelé megitatja s hajtani kezdi hazafelé Aztán előreszalad, letelepszik ct kapu mellé s ott megvárja. Hazaérkezik a kecske s az öregember kérdi tőle: — Kecském, kecském, kedves fecském mondd meg, jóllaktál-e, eleget ittál-e? A kecske újra elékezdi: Nem, kis gazdám, sem nem ettem, sem nem ittam. Csak mikor a patakpallón átszaladtam, a juharfa leveléből szakasztottam. Csak mikor a vízmosáson átfutottam, szaladtomban egy csepp hideg vizet ittam, éhen-szomjan, jó kis gazdám, így maradtam. — Ebadta kecskéje! — kiált rá az öreg. Aztán megragadta a szarvánál és verni kezdi. Kitépi magát az öreg kezéből a kecske s elfut az erdőre. Fut-fut a kecske, vissza se néz. Hát egyszer csak előtte áll egy házacska, a nyúlé. Beszalad a kecske a házacskába. Nincs otthon a nyúl. Bezárja az ajtót s megbúvik fenn a kemencén. Kis idő múlva hazajő a nyúl. Nyitná az ajtót a lábával — be van zárva. — Ki van odabenn? — kérdi. Felel a kemencéről a kecske: Én vagyok a kóbor-kecske, két garason vettek, furkósbottal vertek. Dobbantok a lábammal, megdöflek a szarvammal, körmömmel tiporlak, farkammal sodorlak! Megrémült a nyúl: micsoda ismeretlen állat ül a házában? Letelepszik egy nyírfa alatt s ott sírdogálni kezd Arra megy az ordas farkas s kérdi: — Miért sírdogálsz itt, nyulacska? — Hogyne sírnék, én szegény nyúl: a kóbor kecske betelepedett a házamba s bezárta az ajtót. Nincsen nekem-most már helyem, hol a fejem lehajthassam. Mondja a farkas: — Ne sírj, nyulacska, kikergetem én azt a vadállatot. Odamegy a farkas a nyúl házához s kérdi: — Ki van odabenn a nyúl házában? Feleli a kecske a kemencéről: Én vagyok a kóbor-kecske, két garason vettek, furkósbottal vertek. Dobbantok a lábammal, megdöflek a szarvammal, körmömmel tiporlak, farkammal sodorlak! Megrémült a farkas, elszaladt eszeveszetten. Megint 'eül a nyúl a nyírfa alá s csak sír. Arra megy a medve. — Miért sírdogálsz itt, nyulacska? — Hogyne sírnék, én szegény nyúl: a kóbor-kecske megtelepedett a házamban s bezárta az ajtót. Nincsen nekem most már helyem, hol a fejem lehajthassam Mondja a medve: — Ne sírj, nyulacska, kikergetem én azt a vadállatot. Odamegy a medve a házikóhoz ós elbődül: — Ki van odabenn a házban? Feleli a kecske a kemencéről: Én vagyok a kóbor-kecske, két garason vettek; furkósbottal vertek. Dobbantok a lábammal, megdöflek a szarvammal, körmömmel tiporlak, farkammal sodorlaki Megrémült' a medve, ilyen állatnak soha hírét sem hallotta, színét sem látta — s elrohan a rengetegbe. Ott ül megint a nyúl a nyírfa alatt, csak ül és sírdogál: Arra száll a méhecske. — Miért sírdogálsz itt, nyulacska? Elmondja a nyúl a méhnek a maga bánatát. — Ne búslakodj, nyulacska, segítek én rajtad! — mondja a méh. — Hogy tudnál te rajtam segíteni? Farkas űzte már a kecskét, nem űzte ki, medve űzte már a kecskét — nem űzte ki. Hogy űznéd ki 1e? De a méh elszáll a nyúl házikójához s kérdi: — Ki lakik odabenn? Feleli a kecske a kemencéről: Én vagyok a kóbor-kecske, két garason vettek, furkósbottal vertek.. Dobbantok a lábammal, megdöflek a szarvammal, körmömmel tiporlak, farkammal sodorlak! Nem ijed meg a méh, repdesni kezd a ház körül s beles minden hasadékon. Zümmög, zümmög, lyukat talál, bebújik a szobába s istenesen oldalba szúrja" a kecskét. A kecske ki az ajtón s ki az erdőből! Ugy eltűnt, mintha ott sem lett volna. Megörvend a nyúl, befut a házikóba s ezentúl boldogan él benne.