Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)
1950-11-16 / 265. szám, csütörtök
1950 november 16 U j §20 Siaqycut éí a szauiet eméet Parasztküldöttségünk beszámolója a Szovjetunióról Goc Adám földműves, a Szovjetúnióban járt parasztküldöttség tagja Lénártov községben előadást tartott a Szovjetúnióban szerzett tapasztalatairól. Az előadás iránt nagy volt az érdeklődés. Minden szövetkezeli tag és majdnem minden kis- és középföldműves összejött az EFSz előadótermében. Go c elvtárs a földműveseknek s zovjeiúniói útjáról a következőket mondotta: Kötelességemnek érzem, hogy elmondjam községiekben azt, amit a Szovjetunióban láttam, hogyan él a szovjet földműves. Beismerem, hogy nem értettem meg kezdetben, hogy miért éppen engemet, egyszerű parasztot akar kormányunk a Szovjetunióba küldeni. Ezt csak akkor értettem meg, amikor láttam, hogyan él a szovjet ember — a munkás, kis- és középföldnjűves. — és amikor alkalmam nyílt látni a széles gabonatáblákat, amelyeket a szovjet ember úttörő munkájával rákényszerít arra, hogy a lehető legtöbbet adjanak. A továbbiakban Goc elvtárs beszámolt a moszkvai felejthetetlen útról, ahol maga a földművelésügyi miniszter, Benetittov elvtárs fogadta a cseh szlovákiai parasztküldöttséget. Már Moszkvában — mondotta a továb biakban — meggyőződhettünk a szovjet ember munkájának hatalmas eredményeiről. Láttunk mezőgazdasági gépeket előállító gyárakat, kutatóintézeteket a növénytermelés és állattenyésztés számára, láttunk gyermekotthonokat, színházakat, megtekintettük a hatalmas Kremlt, Lenin sírját, a Lenin-múzeumot, átutaztunk a földalatti me:ron, megekintettük a pihenőket, a munkások és a földművesek üdülőtelepeit és még sok más intézményt, amelyek mind a dolgozó nép életének kellemesebbé tevésére szolgálnak. Moszkvából a kolhozokba mentünk A kolhoztagok arról beszéltek többek között, hogyan éltek a oári ura lom alatt. A cári Oroszországban az ipar nagyon alacsony színvonalon állott. Nem voltak gyárak, ahol mezőgazdasági gépeket gyártottak volna. A földművesek kezdetleges módon, faekékkel és faboronákkal dolgoztak. Több esetben a földeket egyáltalán fel sem szántották. A gabonát csak a megboronált földbs vetették el, természetesen műtrágyázás "nélkül. Ennek következtében bizony a termes mindig nagyon gyenge volt- A földek nagyobb részét a nagybirtokosok bírták, akik a kommenciós kisés középföldműveseknek százait alkalmazták és kényszerltették esetleg korbácsolásal is, hogy robotoljanak éhesen és rongyosan- Hajnaltól éjszakáig nem volt megállás a parasztok sz'.m.ra és munkájukért botrányosan kevés fizetést kaptak. Ezeknek a koldussorsban élp földműveseknek nem volt érdekük, hogy a talajt jól megműveljék és hogy ezzel a nagybirtokos jó termést érjen el. Sőt éppen ellenkezőleg. Ezer és ezer hektár föld maradt megmüveletlemül, bevetetlenül. Ez okozta ezt, hogy a cári Oroszország mezőgazdasága a világ többi országainak mezőgazdaságai kö zött a legutolsó helyen állott, és hogy egy ilyen gazdag ország népe éhesen és rongyosan köszködött a mindennapi kenyérért. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, amikor a dolgozó nép kezébe vette a hatalmat, megkezdték a földek szétosztását a kis- és középföldművesek között, azok között, akiket a föld megilletett, mert rajta dolgoztak. Ezeknek a földműveseknek azonban nem voltak eszközeik, amelyekkel a földet rendesen megművelhették volna, mert azok a háború és a forradalom alatt csaknem teljesen tönkrementek. A másik oldalon pedig még sok félnagybirtokos és kulák maradt, akiknek még mindig nagy területük és sok .földművelő eszközük volt. A kulákok ugyan odakölcsönözték gazdasági felszerelésüket a szegény földhözjutottaknak, de hatalmas pénzösszegeket és sok ingyen munkanapot követeltek érte a szegény földművesektől. így tehát az orosz földművest továbbra is kizsákmányolták a kulákok. A termés még mcst sem javult, úgyhogy a kisés középföldművesek elkezdtek közösen gazdálkodni. Megalakították az első kolhozokat, amelyeket a szovjet kormány teljes mertékben támogatott különféle gazdaság: gépek, vetőmag, .nütrágya, fajállatok és nagy állami kölcsönök ki utalásával. így történt, hogy a szövetkezetekbe egyesült földművesek Ia.s san lerázták a kulákok igáját. A kulákok ezekután természetesen nehéz helyzetbe kerültek, mert elvesztették az olcsó munkaerőt Goc elvtárs a továbbiakban a szovjet kolhoz életének megszervezésével foglalkozott. Az öt-hét tagból álló kolhozvezető séget a kolhoztagok választják meg közgyűlésen. A vezetők természetesen a legjobb gazdák soraiból kerülnek ki, úgyhogy a kolhoztagok előre tudják, hogy a vezetőség eleget fog tudni tenni a reá váró feladatnak. Minden egyes kolhoznak van saját háza, istállója és egy kataszteri hold termőföldje, amelyben azt termel, amit éppen akar. Ha ezt a földet fel kell szántani, a kolhoz rendelkezésére bocsátja a szükséges gépeket. Ezenkívül minden kolhoztagnak van egy tehene, bizonyos mennyiségű sertése és baromfija. A fentemlített egy kataszteri hold földet több kolhoztag átadja a kolhoznak, mert amint azt a kolhoztagok mondták, egészen felesleges, hogy egyénileg is termeljenek, mert mindent megkapnak a kolhoziól, amire csak szükségük van. Több kolhoztag háza mellett kis zöldségeskert is van. A Muvhíi szeweiése a kaíhoz&an A kolhozokban a mu^Bt úgy szervezik meg, hogy előre kidolgozzak a tervet, amelyben az egyes gabonaféléket számokban feltüntetik. A termelési tervet megkapják az egyes járások, ahol megállapítják, hogy melyik gabonafélét hány hektáron kell termelni. Amikor a tervet visszakapja a kolhoz, közgyűlést tartanak, hogy megtárgyalják, melyik terményt melyik földbe vessék. Ezután kidolgozzák a vetési tervet, vagyis a vetésforgó tervét 7—9 évre. A járás által meghatározott tervet a kolhoztagok megváltoztathatják, 10 százalékkal magasabbra vagy alacsonyabbra. Amikor ez kész van, megszervezik a munkát és megállapítják a normákat. Az egyes munkabrigádok az egész év folyamán egy bizonyos darab földön dolgoznak. úgyhogy az év folyamán sok értékes tapasztalatot szereznek. Mivel állandóan egy és ugyanazon termény termelésével foglalkoznak, a sok értékes tapasztalat alapján nagyon magas hektáronkénti földhozamot tudnak elérni. uyék Várjuk a napot, amikor ismét munkába léphetünk cKogyan díiapítfák meg. a munka iutaímaidsát Mindenekelőtt a közgyűlésen megállapítják a munkanapot, illetőleg annak hosszúságát (nyolc óra), azután kiszámítják, hogy hány munkanap szükséges egy hektár búza, répa, burgonya vagy más termény megművelésére. E szerint megállapítják, hogy hány tagból kell állnia az illető brigádnak, valamint azt, hogy hány hektárba vetnek egy bizonyos terményt. Hogy állapítják meg a nyolcórás munkanapot? Például: ha valaki csak könnyű munkát tud végezni, mint pl. libaőrzést, megállapítják, hogy nyolcórai libaőrzés fél munkanapot tesz ki. Ha más valaki nyolc tira alatt megkapál például fél hektár répát, ekkor egy és egy fél munkanapot kap. Vagy pedig ha még nehezebb munkát végez el nyolc óra alatt, akkor két, sőt három munkanapot is ledolgozik. Ez igazságos jutalmazás az elvégzett munka után. A kolhoztag aztán a munkanapokat átszámítva megkapja a jutalmát vagy pénzben, vagy pedig természetben. Az ilyen fizetési módszer mellett lehetetlen, hogy valaki Pátfizessen a másik lustaságára. Ezek után a kolhoztagok kiszámítják, hogy milyen termés várható hektáronként az egyes terményfa-jtékban. Amelyik brigád egy hektáron nagyobb termést ér el, mint ahogy azt eredetileg tervezték, a munkanapokon kívül a terven felüli termés 50 százalékát megkapja. Ez érvényes mind a földmunkásoknál, mind a pásztoroknál, stbEgész dolgozó népünk, minden szociális gondolkodású ember örömmel, munkafelajánlásokkal készült a Nagy Októberi Szocialista ^Forradalom 33. éves évfordulójának megünneplésére." Mi, a taranskápoliankai Wolker-szanatóriumban gyógyuló tüdőbetegek, szorongó szí v v á várjuk azt a napot, amikor ismét munkába léphetünk, hogy mi is ott menetelhessünk a dolgozók soraiban az egyre szebb jövő felé. Csillogó szemmel, örömteli szívvel vettünk részt a Nagy Októberi Forradalom emlékünnepélyén. Hálatelt szívvel gondoltunk a ma már az egész világot megmozgató hatalmas eszmére. amely először Lenin és Sztálin elvtársak vezetésével győzedelmeskedett a cári Oroszországban. Ünnepélyünkön egyik elvtársunk szlovákul, a másik magyar nyelven fejtette ki előttünk a Forradalom je3 lentőségét és körülményeit. Rámutattak az egyre erősödő békétábor fő támaszára, a Szovjetúnió bölcs politikájára. Jöhetnek a háborús uszítók a gonoszság minden fegyverével, a béke és a szocializmus diadalát még sem tudják megakaiályozni. A magyar elvtárs beszédében kitért arra is, hogy a szocialista állam gondoskodásának köszönhetjük azt is. hogy ma itt gyógyíthatjuk tíidőbajunkat, az egykori világhírű Guhr szanatóriumban. ahol azelőti csak grófok, bárók, bankárok és más kapitalista urak tudták megfizetni a gyógyítási költségeket. Azelőtt a Csallóköz és a többi poros, mocsaras vidékek szárazbetegségben sínylődő fiai és lányai reménytelenül eltűntek a lapos sírhalmok alatt. Betegeink proletár nemzetközi sxo'lemét bizonyítja az a köiülmény ' is, hogy egymásután fe'^zótaltak német, szlovén és olasz betegeink képviselői is A német elvtárs méltatta az Októberi Forradalom jelentőségét és a német nép mai békeharcát, elkeseredett küzdelmét a nyugati imperialisták újra felfegyverző politikája ellen és kifejezte meggyőződésé:, hogy minden imperialista törekvés ellenére is magasra emelkedik Németországban a szocializmus ragyogó napja. Á Tries< varjsából érkezett szlovén elvtárs. I szlovén nép nehéz helyzetét ismertette, amelynek értékes fiai pusztulnak el azért, hogy győzelemre vigyék a Sztálin által vezetett, béketábor és szocializmus ügyét Olaszul Togliatti népének egyik sokat szenvedett bátor harcosa emlékezett meg arról a napról, amely a cárok birodalmában megdöntötte a kizsákmányolás hatalmát és bebizonyította, hogy a munkás és paraszt igazi fflhivatott birtokosa az államhatalomnak. Szanatóriumunkban az Októberi Forradalom ünnepély * még közelebb hozta egymáshoz ä gyógyu'ást kereső betegeket, akiknek szívében még fényésebben világít a proletár nemzetköziség szelleme, és még türelmetlenebbül várják a napot, amikor új erővel ismét részt vehetnek a szocialista országép'tés munkájában. Maszaryk József, Tatranská Pohanka. Ifiúmunkás=iink a több és jobb kenyérért A tiaktoiátComásak munkája a kalhazok&an A kolhoznak nincsenek íaját gépei teherautón kívül. Az összes munkákat ezért az állami traktorállomások végzik. A helyi traktorállomás négyöt vagy még ennél is több kolhozt elí'át gépekkel. A munkára természetesen az egyes kolhozokkal szerződést köt. Mivel a helyi traktorállomás az elvégzett munkáért természetben kapja a jutalmat, a termés szerint, tehát egyenesen érdekelve van a talaj jó megművelésében. A helyi traktorállomásnak van egy agronómja, aki a tervek kidolgozásában és ez összes kolhozmunkákban résztvesz. Az agronóm szintén a termés szerint kapja a fizetését. Minden egyes kolhoz egy bizonyos mennyiségű gabonát beszolgáltat az államnak. Ez a kötelező beszolgáltatás az egész termésnek kb. a 3—10 százalékát tesz' ki Ha a termés gyenge, a kötelező beszolgáltatás is kevesebb- A közgyűlésen ezenkívül megállapítják azt is, hogy mennyi gabona marad a kolhoz közös alapján. A többi termést "pedig szétosztják a kolhoztagok között a ledolgozott munkanapok szerint. „Az öntudatosság útja" kolhozban egy munkanapra 15.2 kg gabona és 2 rubel esett. Itt megemlítem azt is, hogy ebben a kolhozban találkoztunk Korontenkova kolhozasszonnyal, aki mosolygós arccal számolt be a mult évi keresetéről: „A mult évben ledolgoztam 380 munkanapot. Ezért a munkámért kaptam 56 métermázsa burgonyát, 24 mázsa gabonát, 19 mázsa kukoricát, 760 kg gyümölcsöt és zöldséget, valamint 1000 rúbelt. Ez természetesen csupán az én keresetem. Képzeljétek el, ha egy családból hárman-négyen dolgoznak, milyen kincseket kap a család". Ezeket mondotta Korotenkova Anna kolhozasszony. Ezek a szavak mindent megmondanak. Meg kell még jegyeznem azt, hogy a jutalomként kapott terményeket szabadon és bármilyen magas árakon eladhatják a kolhoztagok- Ezért nem csodálkoztunk hát azon. hogy a kolhoztagok olyan szépen, gondosan öltözködnek. A Szovjetúnióban ugyanis minden áru szabadon kapható és mindenki vehet annyit, amennyi csak tetszik. Qandaskodnak az äcegektäí és a munkaképtelenektől Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a losonci járás egyre több falujában megalakul az EFSz és jelentős szerepet tölt be a gépállomás is.- A gépállomás szerves tartozéka a földműves szövetkezeteknek., mert rajta keresztül lép a régi robot helyébe a gépesített könnyebb és termelékenyebb munka. A losonci gépállomás megszervezett és öntudatos tramristái becsüüettel igyekeznek eleg* tenni a gyors fejlődés követelményeinek. A napokban vette át a védnökséget gépállomásunk felett a losonci tanonciskola. A traktoristák feldíszített helyiségben várták a pillanatot, amikor megérkeznek az ifjú munkások, akikkel így mind a munka, mind a kultúra,^ mind a politikai fejlődés terén szoros kapcsolatba kerülnek. Az ifjúmunkások gondosan előkészített műsorral jötték a gépállomás dolgozóihoz. Pavelka és Boros elvtársak beszédeikben méltatták a védnökség átvételének jelentőségét és kifejezték reményüket, hogy az ifjúmunkásokkal együtt do'gozó traktoristáink a több és jobb kenyérért folytatott harcból győzelemmel keriilnefc ki A Losonc járási gépállomás igyekszik bebizonyítani, hogy a beléje vetett reményt valóra váltja. A traktoristák tudják, hogy munkájukkal és jobb teljesít^ményíikke a békét és népünk jólétét erősítik. Nemrégibem hallottunk a galsai EFSz-rbem végzett kiváló munkájukról, amikor 47 _ traktor egy nap alatt kitűnő eredménnyel dolgozott. Traktoristáinkat jó érzéssel töltötte el a gondolat, hogy menynyi .verejtéket töröllek le munkateljesítményükkel mezőgazdasági : dolgozóink arcáról. Elérkeztünk végre ahhoz a ponthoz, amikor megindíthatjuk falvainkbari az új, szebb, örömtelibb életet. Járásunk falvaiban. Jelsőcön, Panvidarócon. Galsán, Vilkén, Tocsnicán, Velká Vesen és a többi EFSz-ekben is tettek, kel és gyakorlati példákkal bizonyították be traktoristáink a gépek jelentőségét, a gépesített gazdálkodás előnyeit és győzelmét. 1950 november 4-én a losonci gépállomás megérdemelten nyerte ed a vándorzászlót, amely utoljára a tornaijai gépállomás tulajdonában volt. Traktoristáink kimondhatatlan biisz. keséggel ragadták meg a győzelem jelképét, hogy még magasabbra emelve haladjanak előre az építő munka útján. A tornaijai gépállomás traktoristái bizony fájó szívvel váltak meg a vándorzászlótól. egyúttal azonban abban a reményben, hogy a nemes munkaversenyben mindig van remény visszaszerzésére. A losonci gépállomás traktoristái a zászlót nem egykönnyen adják ki kezükből. Hogy megtarthassák, még jobban és becsületesebben fogják végezni munkájukat, hogy a zászló alatt egyre gyorsabb ütemben folytassák harcukat a falu szocializálásáért, dolgozóink szebb jövőjéért, a szocializmus megvalósításáért hazánkban és a világbékéért. Vass Magda, Losonc. Felkérem mindazokat! akik november 11-én (szombaton) délután a 17.58-kor induló vonattal a Bratislava— šturovoi vonalon utaztak és látták, hogy Nové-Zámkyban az állomáson le lett adva a vonatban. felejtett kabátom, kalapom és böröndöm, közöljék velem, hogy mi történt az aktatáskámmal, a benne lévő tankönyvekkel ts jegyzetekkel, mert azt a becsületes mégtaláló a Nové-Zámky állomáson nem adta le. A válaszokat kérem „Segítsünk egymásnak" jeligére az Üj Szó kiadóhivatalába. A kolhoznak van szociális alapja, amelynek magasságát a közgyűlésen állapítják meg. Ebből az alapból látják el az öregeket és a munkaképteleneket. Figyelemreméltó a következő példa: A háború alatt a németek tönkretették a kolhoztagok házait. A háború után minden egyes háborús özvegynek a kolhoz saját költségén épített házat. Milyen a kultúiélet a kolhtzMan Minden egyes kolhozban van kultúrház, mozi és színház. A kultúrházakban különféle e.őadásokat és kultúrestélyeket rendeznek. A gyerme kek szamára jól felszerelt gyermekotthonok vannak, ahová a dolgozó nők bátran vihetik gyermekeiket, ha munkára vagy valamilyen kultúrestélyre mennek. A gyermekotthonban a gyermekekről még jobban gondoskodnak, mint esetleg a családban és mindezért a szülők csak minimális összeget fizetnek Ezenkívül az ifjú ság számára pionirházak és parkok vannakMinden kolhozba be van vezetve a villany, hogy az összes munkákat, mint pl. a fejést, stb. villanygépekkel lehessen végezni. Bizony, a Szovjetúnióban a gépek megszabadítottak az embert a robottól. A szovjet dolgozó állandóan új lehetőségeket keres arra, hogyan lehetne a munkát még jobban megkönnyíteni és így még jobb élethez ' jutni. Ilyen módon határozták el annakidején a Kubán folyón lévő elárasztó csatorna építését, amely az egész víz telen sztavropoli vidéket bőven ellátta vízzel. Ez a csatorna ma 105.000 hektár területet öntöz, amelyen rizst termelnek, míg a múltban ezen a területen semmi sem termett. Hasonló sikerekét érnek el a /kolhoztagok a termelés más ágaiban is. A kisérleü földeken olyan ágasbúzát sikerült kitermelniök, amelyen 170— 205 szem/is van. Az ilyen búza hektáronként 80 métermázsát fizet. A Moszkva mellett lévő Gorkiban pedig olyan búzát sikerült kitermelni, amely 15—20 centiméter hosszú kalászt ad, sőt szakemberek azt állítják, hogy rövid időn belül olyan búzát is elérnek, amelynek az egész szára kalász lesz. Különböző tehénfajták keresztezésével a tehenek tejhozamát is lényegesen emelték. Az így nyert jóminőségű vetőmagot és jófajú szarvasmarhát a többi kolhozoknak és szovhozoknak is kölcsönözik. A nak egyenjogúsága A szovjet asszonyok minden téren egyenjogúak. A Szovjetúnióban nincs olyan asszony, akinek ne lenne szakműveltsége. A szovjet kormány az elmaradott szovjet embereket művelt szakemberekké tette. Nem igaz az — mondotta a továbbiakban a szónok —. hogy a szovjet kolhoztagok mind így házfaan laknak és hogy közös konyhán étkeznek. Saját szememmel láttam, hogy a szovjet kolhoztagok gozdagok és jól élnek, saját házuk ban. Életszínvonaluk napról napra emelkedik. Ezekután Goc Ádám elvtárs vázolta a mi falvaink helyzetét Ha földművességünk is olyan nyugodt életet akar élni, mint a szovjet kolhoztagok, akkor azon az úton kell haladniok. amelyen a szovjet földművesek haladnak: a közös gazdálkodás — az EFSz-ek útján. Az előadás után vita következett, melynek folyamán a résztvevők élénk érdeklődést tanúsítottak a sztálini íermészetátalakitó terv iránt és mindaz iránt, ami a szovjet kolhoztagok — a szovjet ember életével összefügg.