Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-10 / 234. szám, kedd

— — wmA „Szíál ingrád'hidroszíroj" felderítői Egy évvel ezelőtt a Volga déli folyásának partmenti lakói aligha tudták elképzelni, hogy mivel foglalkoznak azok a furcsa szerszámokkal felszerelt emberek, akik szinte megszállták a Volga partjait Sztálingrádtól Szaratovig. A távolból jött idegenek itt is, ott is felütötték a parton egyforma sátraikat, sőt néhány helyen furcsa kis fából készült típusházacskákat építettek. Azután fúrógépek érkeztek és a munkások a partok mentén mindenfelé, sőt még a Volgamedrének fenekére is, befúrtak hatalmas gépeikkel. A part megitén, amerre a szem ellátott, sőt azon is túl, hatalmas üregek tárultak fel s voltak, aldk már azt hitték, hogy a volgapart mentén kőszén vagy kőolaj után kutatnak... Azután kiderült, hogy nem a föld mélyének kincsei vonzották ide a geológusokat és a hidrogeológusokat. A távolról jött szovjet emberek a hatalmas Sztálingrádi Vizl erőmű építőinek előőrseit képezték. Hatalmas, sokszáz négyzetkilométernyi területre terjedt ki a „Sztálingrád-hidroosztály felderítőinek tevékenysége. A Volga déli folyásának mindkét partja mentén égbenyúltak a háromlábú fúrógépházacskák, amelyeknek segítségével a kutatóexpedició a jövendő gigantikus víztárolójának legalkalmasabb helyét tanulmányozta. Ezekkel a kutatásokkal indult meg az a hatalmas munka, amelynek az volt a hivatása, hogy nemcsak a nagy víztároló területét, hanem a főlevezetö csatorna és a mellékcsatornarendszer egész hálózatának irányítását is megállapítsa. A felderítők legjobb erőit oda összpontosították, ahol öt év múlva keresztülnyúlik a Volga medrén a nagy be- ' tongát, majd a vízierömü épülete, ahol megnyílnak a hajókat tovább engedő zsilipek, amelyeket hatalmas átívelések fognak összekötni a Volga partjaival. A Sztálingrádból induló cirkáló a Volga balpartján köt ki. Innen belátható a hatalmas folyam nagyrésze. Szemben a Volga magas jobbpartja emelkedik. A jobbpart kis hajlásában szép rendben egymás mellett sorakoznak Rinok község házacskái. A két part között fekszik a Peszcsanijsziget. Ez a sziget, ahol nemsokára majd hatalmas exkavátorok dolgoznak, a vízierömü fő betonépítményének kiinduló pontja lesz. A szigeten a földtani kutatásokat Germán Pavlovics Sisigo fögeológus vezeti, alti résztvett Sztálingrád védelmében. Több mint hétmülió köbméter beton és vasbeton fogja itt hatalmas félkörben feltartóztani a Volga hullámainak sodrát. SZAKTUDÓSOK TANULMÁNYOZZÁK A FÖLD ÖSSZETÉTELÉT Az ember azt hinné, hogy nincs a világon olyan, ami szilárdabb lenne annál a vasbetontömegnél, amelynek alapjai jóval mélyebbre nyúlnak a földbe, mint a Volga medrének feneke. Azonban a természetben vannak olyan erők, amelyek képesek arra, hogy még az ilyen vasbetontömeget is veszélyeztessék. — Nekünk mindenre számítanunk kell, minden váratlant figyelembe kell vennünk, nem tehetjük ki magunkat a véletlennek — mondja Nikoláj Petrovics Szinjákov, a kutatóexpedició főgeológusának helyettese. Nikoláj Petrovics Szinjákov szívesen beszélget barátainak munkájáról, de mindenekelőtt Sisigin munkájáról, aki most a legfelelősségteljesebb munkaszakaszon dolgozik. A fúrógépek mélybenyúló hatalmas csövei a geológus számára olyan távcsövek, amelyeknek segítségével „szemrevételezi" a föld vagy a folyammeder mélyét. A hatalmas mélységből kibányászott, kivésett kőzetet a geológusok azonnal helyben, a fúrógép házacskájában . gondosan tanulmányozzák. Nagyítólencse, mikroszkóp és különböző sa| vak tárják fel a geológus számára az egyes rétegek jellegét. A geológusok I a fúrógépek által a különböző mélységekből felhozott kőzeteket megvizsgálják, a vizsgálat eredményét a topográfiai adatokkal egybevetve, felrajzolják és azután az egyes részletekből a nagy egészre következtetve, megszerkesztik a geológiai vázlatot. FÜRÖGÉP-„LATCSÖVEK" TARJAK FEL A TALAJ RÉTEGEIT í íme a fúrógép-„látcsővek" így tárják fel, szinte keresztmetszetben annak a talajnak a rétegeit, amelynek mélyében a fúrógépek dolgoznak. A geológiai vázlat feltünteti azt a talajt, amely nem bírná ki a hatalmas vízierömü súlyát, amelybe az idő múltán az alapok besüllyednének. Lejebb már az alaüok számára biztonságosabb talajrétegek fekszenek. A vázlaton feltűnnek a vizát áteresztő talajrétegek, amelyek nem védenek az építők legnagyobb ellensége, a talajvíz ellen ... Egyébként a hidrogeológusok éppen ennek a fenyegető ellenségnek alapos vizsgálatával foglalkoznak. A hidrogeológusok megállapítják az egyes talajrétegek víztartalmát, feltárják azokat a rejtélyes utakat, amelyeken keresztül ezeket a rétegeket elárasztja a víz és kiderítik, hogy a legmélyebb kőzetekhez, amelyeken majd a vizierőmü alapjai fekszenek, nem tudnak-e hozzáférni az úgynevezett „agresszív" támadó — vizek. Azonban sem a geológus, sem a hidrogeolőgus nem tudja meghatározón a mélyenfekvő földrétegek oly kimerítő jellemzését, mint amilyent a kutatóexpedició laboratóriuma nyújt, ahol a geológiai kutatás utolsó munkaszakaszát végzik. Végeredménykislány belépett az alacsony ház ajtaján, a gomb leszakadt, ott feküdt az utca kövezetén, anélkül, hogy a kislány észrevette volna. Nagyon gondatlan, figyelmetlen kislány volt, ha megfontoljuk, hogy ez volt az egyetlen gombja és hogy elvesztésével megfosztotta magát minden szerencsétől is. Jeník ujjongott. Óvatosan felemelte és a tenyerébe fektette. Ügy ragyogott a napon mint a drágakő. Gyorsan eldugta a zsebébe és körülnézett. A kislány bement a házba és nem vett észre semmit Jeník eltűnt a legközelebbi utcasaroknál. Óvatosan hazavitte. Levetette a kabátját és kölcsönkért egy tűt. Kitépett egy szálat a rongyokból, amelyeken aludni szokott és azonnal hozzá'átott a varráshoz, hogy késaen legyen még mielőtt besötétedik. De hirtelen az eszébe jutott valami. Eszébe jutott a kislány, aki sír valahol, mert elvesztette a gyönyörű gombot De az is lehet hogy nem is tudja, mennyi örömet szerezhetett volna általa. Ha tudta volna, mit tehet egy gomb és a kéményseprő, biztosan óvatosabb lett volna. Egyszer majd biztosan meg fogja tudni. De a gomb már nem lesz sehol. Lehet hogy sohasem szerez másikat mert nehéz egy gombot megszerezni. Elvesztette és ő elvette. Elvette — nem, — találta. Vissza kellene adnia? Nem, erre Jeník nem volt képes, mert sok nehéz napon át vágyott utána. Majd, ha a gomb szerencsét hoz nekem, akkor majd viszaadom neki és még valami ráadást is adok mellé, gondolta. De aztán megtalálom-e? Egy kicsit reszkettek a kezei, de varrt és varrt. Másnap kiment a gombbal az utcára, olyan volt, mint egy csillag. Ügy tűnt neki azonban, hogy a

z emberek túlságosan megbámulják, ha csak Így, egyszerűen megpillantják a szakadozott kabátján. Ezért a kezével egy kicsit eltakarta. Attól Is félt, hogy találkozik a tegnapi kislánnyal. Járt, járt és kéményseprőt keresett. Azon is gondolkodott, hogy mit kellene kívánnia. Egy arany kastély mellett döntött az üveghegyen és egy narancsot kívánt. Délfelé megpillantotta a kéményseprőt. Fekete volt mint egy szerecsen, csak a szeme volt kék, mint az ibolyácska. Lépteit gyorsan arj-a az útra irányította és erősebben szorította- a gombot. Szíve úgy zengett, mint a harang. A kéményseprő közeledett. Nyugodtan ment és mosolygott Jeník sápadt volt és jéghideg kezekkel, görcsösen mindjobban és ben ide, a laboratórium napfényes termeibe jutnak el mindazok a talajés kőzetpróbák, amelyeket a fúrógépek a Volga két partján a felszínre hoznak. A laboratóriumot Szemjon Nikolajevics Jegorov, a tapasztalt geotechnikus vezeti. Itt a laboratóriumban a föld mélyének titokzatos könyvét hozzáértő szemek „olvassák". Bonyolult műszereik és készülékek segítségével kibetűzik e könyv minden sorát; a mondatokat szavakra, a szavakat betűkre bontják fel. Itit már teljes pontosság gal megállapítják az egyes talajrétegek szűrő-képességét, meghatározzák geológiai eredetüket, megállapítják, hogy mely ősrégi korsasakok éllatvagy növényvilágának megkövesedett maradványait tartalmazzák. A laboratóriumi szakértők gyakran kiigazítják azokatt az elsöleges következtetéseket, amelyeket a geológusok közvetlenül a fúrógépek mellett tettek. Sőt az is előfordul, hogy a laboratórium munkája még a mondákat is helyesbíti. MAMAJ KÁN MONDÁJA A Sztálingrádi vízierőmű jövendő faépítményének körzetében, Verhnyaja Ahtuba és Nyizsnyaja Ah tuba községek között időtlen idők óta hatalmas kőtömbök fekszenek. Ha hitelt lehet adni az őszszakállú öregek meséinek, akkor valamikor régesrégen Mam-aj kőm parancsot adott arra, hogy ezeket a köveket itt összegyűjtsék. Ugy mondják, hogy nagy gáttal akarta elzárni Ahtubánál a Volgát. Arra már senki sem tud választ adni, hogy miért akarta a tatár kán megépíteni « gátat, de a nemzedékek egész sora hitt a mondában és továbbadta szájról szájra. A „Sztálingrád-hidrosztroj" kíváncsi kutató; elhatároztak, megvizsgálják, hogy Ma maij kán mondája megfelel-e a valóságnak. A laboratórium dolgozói tudományos módszerrel meghatározták a kövek geológiai eredetét és megfosztották Mamaj kánt hidrotechnikusi nimbuszától. Megállapították, hogy a kőtömbök már jónányezer évvcí régebben fekszenek ezen a he1-950 október 10 , lywn, mint hogy Mamaj kán első hed» járatát vezette. Miután a laboratóriumban „kiolvassák" a föld mélyének titokzatos könyvét, összeállítják az építkezés egész körzetének igen részletes, földtani térképét. Ez a térkép szolgál majd alapul a mérnökök számára a hatalmas vízierőműépítmények pontos tervének kidolgozásánál. Ennek a térképnek köszönhető, hogy az építők pontos képet nyernek arról, milyen nehézségek várnak ráj-uk például a Peszcsanij -szigeten elkészítendő hatalmas medence kiásánál- A térképek segítségével előre meg lehet állapítani, hogy milyen mélyen kell majd a vízlevezető felszerléseket alkalmazni, hogy milyen helyeken várható a Volga-part beomlása, hogy milyen előzetes intézkedéseket kell tenni, nehogy a mélyépítések során talajvíz támadja meg a Volga-parton épült falvak és városok alapjait. A felderítők akkor sem hagyják el a „Sztálingrád-hídrosztroj" körzetét amikor majd megérkeznek' ide a történelemelőtti ősidők gigantiikus szörnyeire emlékeztető építőgépek, az önműködően helyüket változtató, szinte „járkáló" exkavátorok, emelődaruik, a legújabb szerkesztésű „földszívók". A geológusok, hidrogeológusok továbbra is fontos szolgálatot teljesítenek a hatalmas építkezések kísérleti frontján. Állandóan előzetes vizsgálat alá veszik a földalaitti és a vízíalatti építkezések kijelölt helyeit és geológiai térképeik a föld mélyé* nek minden rejtélyét, minden titkát feltárják és ezzel lehetővé iteszik a a felelősségteljes építkezések vezetői*" nek munkáját. Ezeket a geológiai térképeket rövidesen hatalmas méretekben felnagyítják, használatuknak megfelelően összehajtogatják és ezekkel a térképekkel, amelyek a legaprólélcosabban feltárják a talaj részleteit, úgy szerelik fel az építkezés egyes vezetőit, mint a száaadparancsnokokait a fronton. A kutatók leküzdenek minden nehézséget, minden akadályt és a felderítés arcvonala nap mint nap újabb és újabb csatákat nyer a jövő gigán* tikus vízierőművénák körzetében. A iüÉMÉmyiieiPiié Irta: Jifi Wolker A kéményseprő nemcsak létrát és fekete arcot hord. A kéményseprő viszi a szerencsét is. Ezt minden ember tudja, főkép azok, akiknek gomb is van a kabátján Ha találkoznak vele, gyorsan megragadják valamelyiket és arra gondolnak, ami után vágynak. És valóban teljesedik, mert az emberek így tesznek már régóta és így fognak tenni mindaddig, amíg csak kéményseprők fognak járni az utcákon. Ha ez nem volna igaz — biztosan nem tennének így. Látják: minden ember boldog lehet a maga módján. Ehhez csak gombra és kéményseprőre van szükségük. Ezt jól tudta Jeník, a kis árva. Mivel szegény volt és a külváros aszfaltján élt egyik napról a másikra, sok gyönyörű kívánsága volt. Vágyódhatott egy kiflire, egy körhi-itira szóló jegyre, a meghalt mamára, va^y egy almára, amelyet batyukból árult ík a a.usi asszonyok a Szent Jákrjtéren. Semmije sem volt és ezért szerencséjének mértéke végtelen. De volt itt egy nagy hiba: a kis Jeník szakadozott kabátkáján és elnyűtt nadrágján egy gomb sem volt. A nadrágot és kabátot jó emberektől kapta, de hiszen tudják, hogy még a jó emberek sem adják oda legjobb holmijukat. Ezért, amikor ajándékba kapta őket, már alaposan el voltak kopva és nem volt rajtuk egy gomb sem A jótevők, akik j ruhákat neki adták nem gondolták hogy egy ilyén kisľúnak már gombokra lenne szüksége. És Jeníknek sem jutott eleinte eszébe, hogy ruhája hiányos. Csak amikor megtudta a titkot a kéményseprőről, gombról és a szerencséről, akkor gondolta szomorúan: — Én nem lehetek boldog és szerencsés, mert nincs semilyen gombom. Elszomorította nagyon, mert azt kívánta. hogy szerencséje legyen. Attól az időtől fogva nem gondolt semmi másra, csak arra, hogyan szerezhetne valamilyen gombot Más gyerek számára könnyű az egész, de Jeník számára nem kis munka volt. A gombhoz rendszerint egy papa kapcsolódik, aki megvásárolja és egy mama, aki felvarrja. És ez a két feltétel Jeníknél teljesen hiányzott. • Jeník pénzt akart keresni a gombra. Az egvik asszonynak vizet hordott az ötödik emeletre, a másiknak kiskocsin szenet fuvarozott, tejért járt a faluba és elvégzett minden olyan munkát, amire az ő korában képes egy kis fiú. De mégsem tudta a gombra való pénzt megkeresni. Az emberek azt gondolták: minek adjunk pénzt egy ilyen kisfiúnak, nem tud vele bánni, biztosan eltorkoskodná. Inkább adunk neki valami ennivalót — ez legalább javára válik. És adogattak neki mindenfélét. Hol kenyeret, hol sajtot, hol egy tányér levest, vagy valami maradékot délről. Jeník meg amikor jóllakott, olyan boldogságba hullott, hogy a gombról Is megfeledkezett és azt hitte, hogy boldogságát nélküle is eléri. Estére azonban alaposan megemésztett és amikor üres volt a zsebe, elpárolgott minden önbizalma, minden ereje; megjelent szemei előtt a hőn vágyott gomb, minden csodálatos tulajdonságával együtt Kü'önösem akkor, amikor egy gombos bolt mellett haladt el, ahol a kirakat mögött különféle gombok halmaza volt. Itt voltak a katonai gombok, amott megint civilek. Némely arannyal bevonva, gyönyörű vésett betűkkei a tetején, meg tengerészgombok, a tenger kékesszínű, zoománcos ragyogásával bevonva. Néme'yeken négy látható lyukacska volt másokofl a lyukacskák fényes fémtakaró alá voltak rejtve. Az összes felett a gyöngyházgombok sora ragyogott, amelyek úgy vonzották Jeník szemét, mint a mágnesek. Ezek hozzák biztosan a legnagyobb szerencsét, gondolta magában Jeník, de aligha lesz valaha is módom hozzá. Biztosan nagyon drágák. Mégis egyre sóvárabb és sóvárabb szemekkel nézte őket, amíg észre nem vette a boltosasszony és nem értve lázasan fénylő szemét, elkergette. sEredj, piszkos kölyök! Semmi jó nem néz ki a szemedből l« Azt gondo'ta, hogy valamit el akar lopni és Jeník megszégyenülten elment. Éjjel azután, amikor a boltfeletti szobácskában tíz, még szerencsétlenebb emberrel, rongydarabokon aludt, a gyöngyházgomb és az elárusítónő kelletlen arca lebegett álmai felett. Amikor így sokáig, nagyon sokáig hiába vágyakozott, történt egyszer hogy megpillantott az utcán egy kislányt, akinek a kabátján éppen az a gyönyörű gyöngyházgomb ékeskedett, amelyet a boltban látott. De Jeník nemcsak ezt vette észre: azt is megfigyelte, hogy a szépséges gomb csak egy cérnaszálon függ és hogy rövidesen leszakad. Megremegett a szíve a gondolatra, hogy a kislány a gombot elveszítheti és ő megtalálhatja. Ez fájdalmai végét jelentené. Már holnap az övé lehetne mindaz, amire csak gondolna. Ezért észrevétlenül utána fordult és követte őt. Ami után annyira vágyott — az megtörtént. Éppen, amikor a jobban szorongatta a gombot. Majd ha öt lépésnyire lesz tőlem, akkor suttogom el a kérésemet, gondolta magában. A kéményseprő már mellette volt. A fekete bajusz alatt csendes, fehér mosoly pihent. „Most!" mondja magában Jenlk és félhangosan kitör belőle: „Kas-tély és na-ran-" Kreccs! A gomb, mely gyenge fonallal volt felvarrva és amelyet túlságosan lehúzott Jeník keze, leszakadt és a maradék fonállal úgy maradt a kezében, mint egy elhervadt virág. Jenlk reményei egyszerre összedőltek. Könnyek törtek a szemébe és sírás fojtogatta a torkát. Határtalanul boldogtalan volt. A büntetést látta ebben, amiért idegen gombot vett el a maga szerencséjéért, a más kárára. Annyira zokogott, hogy a kéményseprő hátrafordult és hozzálépett: „Mi bajod van, kisfiú?" kérdezte — és a hangja éppen olyan tiszta volt mint amilyen kormos a ruhája. De Jeník kitartóan sírt, maszatos kezében szorongatva a gombot. „Bántott valaki, vagy elvesztettél valamit?" A kéményseprő keze meleg hullámként simította végig Jeník fejét. „Elvettem egy gombot," bökte ki. „Kastélyt akartam és narancsot. Ezért vettem el tegnap a gombot." És újból sirní kezdett. „És kié vagy?" Jeník nem tudta, hogy kié. Nem volt senkié, habár olyan jó az embernek, ha valakihez tartozhat. A kéményseprő kézenfogta a síró •Teníket és magával vezette. A keze fekete volt, teli korommal, de Jeník báránykává változott alatta. A kéményseprő bevezette Jeníket a kis házba — éppen abba, amelyben eltűnt a tegnapi kislány. „Anyuka és Lida — hozok nektek egy kisfiút, aki azért sír, mert kastélyt akar és narancsot." „Nem azért sírok," mondta Jeník, „hanem azért, mert elvittem a gombot." „Kastélyt és narancsot nem tudunk neked adni," mondta a kéménysepröné, „de adunk neked ebédet." És a'"

tak neki. Az asztal mögé ültették és egy teli tányér levest kellett megennie. Az egyik oldalról a kéményseprő úr ült — már tisztán és mosdottan, a másik oldalról a felesége és szemben Lida, aki elvesztette tegnap a gombot Jó és szeretetteljes kérdéseket adtak fel neki és Jeník válaszolt. Életében nem beszélt össze annyit mint akkor. Mindent elmondott milyen egyedül van, hogyan akart boldogságot hogyan keresett gombot és hogy mi lett a vége az egésznek. A kéményseprő és a felesége mosolyogtak. Lida komoly és csodálkozó szemekkel tekintett rá és a leves úgy illatozott mint a tömjén a templomban. „Tetszel nekem, fiű," mondta a végén a kéményseprő — „és ha akarod, nálunk maradhatsz és megtanítlak a mesterségre. Lidának úgyis szomorú egyedül." A felesége bólintott és Lidának felcsillant a szeme. Jenfk örömmel rábólintott és a nagy örömöt egy nagy darab hússal takarta be, hogy el ne szaladjon. Mert itt az étel nem a gyomrába szállt hanem egyenesen a szívébe. Jeník megtanulta a kéményseprőmesterséget. Kéményseprőnek lenni annyit jelent, mint boldoggá tenni az embereket De a kéményseprő egy gomb segítségével nem találkozhatik a szerencsével. Mert ö a szerencse hordozója — nem vehet belőle. De Jeník nem vette észre, hogy ki van zárva ebből a lehetőségből és boldog volt, mégha tudta is, hogy ő, mint kéményseprő, nem foghatja meg a gombját egy más kéményseprő előtt és nem kívánhatja annak beteljesülését, ami után vágyik. Magas tetőkön mászott az ég körül és a kéményeken keresztül ereszkedett alá a füstös tűzhelyekbe... Az emberek szerették, mert ki tudta tisztítani a kéményeket mint a kicsiny kalickákat, úgyhogy az ételek, amelyek alatta főttek, a tiszta kanárimadarokhoz hasonlítottak. Egyengette a nap és a levegő útját az emberi tűzhöz. Ez jó munka. Az idő szaladt, mint a víz és Jeník úgy nőtt mintha öntözték volna. A kéményseprő meg volt elégedve vele, az aszszony szerette és Lida? — Oh, az már régen mogbocsátotta nemcsak azt, hogy valaha elvette a gombját hanem azt is, hogy őt magát is elvette. Abban az időben Lida szép nyírfád vá nőtt és Jeník olyan volt, mint a bükk. Ha majd valamikor találkoznak vele, könnyen megismerhetik. Ügy néz ki, mint minden más kéményseprő, de teli van a zsebe gombokkal és mindazoknak ad belőle, akiknek hiányzik a kabátjukról, mert nem akarja a szerencsét csak egyeseknek hordani és másoknak nem. Kéményseprőnek lenni ennyit jelent: olyan embereket boldogítani, akiknek gombjuk van. És ha minden embernek lesz gombja — mindnyájan boldogak leszünk.