Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)
1950-10-08 / 233. szám, vasárnap
UJSZO 1950 október 8 VAN El AZ AJ 19 K AB egész világon egyre hatalmasabb méretekben bontakozik ki a béke megőrzéséért folytatott nagy harc. iis ebbe:, a küzdelemben, a haladás és a sötétség erőinek összecsapásában, amelyben az imperialisták egyre szemét metlenebbül probálkozr.ak a népeket belesodorni egy pusztító háború tí'Zébe, a szovjet film az építés és a béke ügyét szolgálja. Az új szovjet filmalkotás, a „Van hazájuk", amely a napokban nálunk is bemutatásra került, erős és hatalmas fegyvere a haladás erőinek. Fegyver ez a film, mert lerántja az álarcot a Nyugat-Németországot megszálló, nácik örökét átvevő imperialisták igazi arcáról és megtanít bennünket gyűlölni ezt az embertelen ellenfelet. Fegyver, mert feltárja az Igazságot, egy megrendítő való történet folyamán megmutatja, milyen aljas eszközökkel dolgoznak a fasizmus új hívei, hogy a szovjet földről elrabolt gyerekeket jogtalanul, minden emberi törvényt lábbal tiporva visszatarthassák és önző céljaik szolgálatába állíthassák. A film első képeiben SS-pribékek szovjet anyák karjából tépik ki a gyermekeket és hajón ismeretlen sorsuk felé szállítják őket. A nézőben a vérlázító barbárság láttán felébred a mult, a kezek ököllé keményednek. Ki ne emlékeznék vissza arra, hogyan hurcolták el innen Lidicéböl és a népi demokráciák országaiból mindenütt fiataljainkat és hogyan bántak az emberiségükből kivetkőzött fasiszták — állítólag parancsra — az elhurcoltak szüleivel. A következő képekben a német faBizmus helyén már ott látjuk az új fasizmus angol-amerikai változatát, amely az otthon, a család melege helyett darócruhát és ütleget ad a hazát) annak hirdetett gyerekeknek. A háború már esztendők óta véget ért, de a szovjet haza gyerekei még ott sínylődnek a hitleristák angolszász utódainak „árvaházában". Megváltoztatják a szovjet földről elhurcolt gyermekek nevét, kiirtják belőlük az otthon emlékeit, besároznak mindent, ami az otthonra, a hazára emlékezteti őket. De határtalan aljasságukban elárulják a célt: kémeknek, ágyútölteléknek, zsoldosoknak akarják felnevelni ezeket a „hazátlanokat". „Talán azt tartaná jobbnak, ha az ön fia szolgálna a gyarmati légióban vagy öt dobnák le ejtőernyőről az ellenség hátába?" — felel kérdéssel az angol tábornok a beosztottja kérdésére. Ez a meztelen valóság, ez a kendőzetlen igazság és ezt próbálják paragrafusokkal, vérlázító képmutatással leplezni. „Mi, angolszászok, tiszteljük mások véleményét, még akkor is, ha az a miénkkel ellenkeztk", mondja Scott, az „árvaház" kémeihántó gengszter parancsnoka a gyerekek megmentésén fáradozó bátor kis Szmajdának. És Szmajda, a lett gondozónő, aki esténként rajongva mesél a gyerekeknek az egész világot fénnyel elárasztó vörös csillagokról, szovjet hazájukról és a nagy Sztálinról, orvtámadásnak esik áldozatul, amikor a szovjet követségre indulj majd arcpirító álszenteskedéssel misét mondatnak lelki üdvéért és az orgyilkos Upmanisz a templomban még hazug könnyekkel elsiratja. Szmajda meghal, de a mag termékeny talajra hullott: Szasa, elhurcolt kis védence lelkében gyökeret ver a szózat: „A haza, az a föld, ahol te születtél, anyád és apád földje. Ott az emberek ugyanolyan nyelven beszélnek és gondolkodnak, mint te. Minden egyes embernek van hazája, azonban a te hazád a leggyönyörűbb és a legjobb: a szovjet haza. Ott mindenki egyforma és boldog. Ott él Sztálin, ő tud rólad és gondol rád." Egy másik jelenetben pedig miss Dodge, az amerikai fotoriporternő felvételeket cslná.1 a gyerekekről, de előzetesen megteremti a magával hozott kellékekkel a riporthoz szükséges hangulatos környezetet: abroszt terít az' asztalra, süteménnyel telerakja. „Mosolyogjatok", parancsol aztán az elkínzott, éhes gyerekekre és arctik a parancsra ijedt, bamba mosolyba torzul. A szennyes nevelő munkát vállalja aztán a népáruló janicsárlelkületü Upmanisz. aki ott van otthon, ahol kell a szolgálata. Ennek a símamodorú kémnek és bérenenek arcába vá°-ja a mártírhalált haló bátor lett leány: ne merje maeát lettnek nevezni. Áz ilyeneknek nincs hazájuk. • Mint a korábban megismert nagy szovjet filmek, az ,.Igaz ember története" vagy az „Ifjú gárda", a „Van hazájuk" is megtörtént eseményre támasizkodik és ez teszi olyan megdöbbentően hatásossá, egyúttal pedig hitelessé. A pattanásig feszült izgalmas jelenetek sorához nem kellett a képzeletnek hozzátennie új színeket, a puszta tények, a valóság maga drámai erővel vádol bennük. A film mély eszmeisége szinte tapinthatóvá válik, ahol a Szovjetunió béketörekvéseit, a gyermekek boldogságáért, visszatérésükért kemény pártossággal vívott harcot mutatja. Egyfelől ott vannak a sötétségnek gyászos alakjai, a rothadó kapitalista világ hiénái, az új háborút hidegvérrel szervező imperialisták tiszti ruhába bujtatott gengszterei. Ott van a minden eszmény híján való gyökértelen csorda tipikus képviselőivel, a dorbézoló USA-katonákkal, akik dollárgőgjükben kapcarongyként bánnak a megszálló ország népével s arculcsapják önbecsülését. „Lesz még szava a népnek" — ezzel felelnek a kocsmából kidobott németek távlatot nyitó haraggal. Másfelől ott van Dobronyin alezredes és Szorokin őrnagy a szovjet embereknek feddhetetlen, fénylő tisztaságával, a szocializmus híveinek roppant erkölcsi fölényével, akik elszántan harcolnak az emberrablókkal minden szovjet gyerekért. Szívósságuknak, acélos erejüknek, magatartásuknak egész nagyszerűségét egy szent alaptörvény, a szovjet társadalom alaptörvénye sugallja: az ember a legfőbb érték. Egy boldog haza erős és szilárdjellemü fial ők, akiknek harca könnyebb volna, ha fegyver lenne a kezükben — véli a lobbanékony természetű Szorokin őrnagy. Dobronyin alezredes, a másik szovjet tiszt, megadja erre a méltó választ: „A mi kezünk nem fegyvertelen. A mienk az igazság fegyvere." • Szólnunk kell még a film rendezőiről és szereplőiről. Fajncimmer és Legosin tökéletesen dolgozták fel Micnalkov „Haza akarok menni" című színmüvének megrendítő történetét. Minden részletre egyforma gonddal terjed ki ez a remek szovjet rendezői munka, minden kép távlatokat ad, egyfelől hiánytalanul leplezi le a tőkésvilág rothadtságát, szemforgató, álszent „jótékonylrodását", másfelől rámutat a béketábor erőinek áldozatos harcára, a szocializmus rendszerének roppant erkölcsi fölényére. Dobronyin ezredes szerepében Kadocsnyikovot látjuk — az „Igaz ember" nagyszerű, rokonszenves hősét — ebben a szerepében is az igazságért küzdő ember harcos öntudatával. A két gyerekfőszereplő, a Szasa Butuzovot alakító Lena Kotov és az Ira Szokolovot játszó Natasa Zapcsipina megrázóan emberiek. A fejlődést, a beleő átalakulást úgy játszszák meg, hogy teljesen egyenrangúak a felnőtt művészekkel. Es említenem kell még Vera Mareckáját Szasa anyja szerepében. A A „Práca"-kíadó irodalmi pályázatának eredménye A »Práca«-k'adó mult év november elején irodalmi pályázatot hirdetett. A pályázatra beérkezett nagyszámú munka miatt a határidőt kétszer meghosszabították. A bírálóbizottság utolsó ülésén M chai Chorváth, Dezider Benau, Ladislav Zajac, Ctib 0r Štitnický, Dr. Ivan Kusý, Juraj Fábián és Alžbeta Sýkorová bírálata alapján a következő pályázati eredményt hirdették ki: Az első díjat nem adják ki. A második díjat összevonták a harmadikkal és így két 20.000 koronás díjat osztottak ki. Ennek a csoportnak első győztese Rudolf Justus zsolnai szerkesztő, aki a pályázaton >A gulyás* című regényével vett részt. A másik győztes Jozef Danáä, az SzKP központi politikai iskolájának asszisztense »Győzünk« című regényével. Elismerésben és 10.000 korona jutalomban részesültek Ladislav Koudelka, a Tatra-Svlt üzemi lapjának szerkesztője a ^Győzelmes úton«, Gavril G. Gryzlov »Barakklakó gyerekek* Című müvével. 5000 koronás díjat nyert Viliam Piaček géplakatos »Keselyük« című müvével. A z ifjúsági irodalomban a 20.000 koronás első díjat Rudolf Móric, a bratislava' Állami Pedagógiai Intézet előadója nyerte Három év« című munkájával a második 10.000 koronás díjjaj Elena Cepčeková, a Csehszlovák Állami Film alkalmazottjának a »Vándor levélke* cimü munkáját tüntették ki. A felsorolt müveket a »Práca« kiadó adia Ifi. A kiadó vezetősége a legközelebbi dőben a müvek szerzőivel megbeszélést tart a bíráló bizottság tagjainak és az újságírók jelenlétében. A megbeszélés folyamán átadják a győzteseknek a díjakat és vitát rendeznek. gyermekét öt éve hazavárő anya kimondhatatlan kínja, minden szeretete ott ragyog a szemében, ahogy a kis Szását karjába zárjá. A film végén ez a moszkvai szövőgyári munkásnö, a Szakszervezetek Házában minden szovjet anya nevében mondja: „Világ anyái, most hozzátok fordulok Hallják meg hangomat az egész föld becsületes emberei és hallják, amit mondok azok is, akik nem adják vissza gyermekeinket. Ez a bűntény még nem ért véget. Gyermekeinkből rabot és árulókat akarnak csinálni. Arra akarják kényszeríteni őket, hogy a hazátlanok borzalmas sorsára jussanak. Gyermekeinkből ágyú töltelékeket akarnak csinálni az új háború számára. Mi nem akarunk háborút, ml gyermekeinket békés munkára neveljük, hogy dolgozzanak az egész emberiség érdekében. Nem hallgathatunk. Mi sokan vagyunk, becsületes, egyszerű emberek. Kezünkben van a béke sorsa és az egész emberiség sorsa. Küzdjetek a békéért! Velünk az igazság, velünk Sztálin!" A könnyek, amelyeket ezek a szavak fakasztanak, mindennél hatásosabban igazolják, hogy az anya ajkáról a legmélyebb emberi igazság hangzott el. És igazolják azt is, hogy ennek a filmnek küldetése van. A béke híveinek táborába állít olyanokat, akik eddig talán haboztak, ingadoztak és nem gyűlölték elég keményen az építő élet és a béke megrontóit. EGRI VIKTOR A bratislavai Bartók-est Az öt évvel ezelőtt elhúnvt magyar zseni, Bartók Béla emlékének hódolt a mult napokban az egész világ. Unncpelie és kegyelettel emlékezett meg arról a Bartókról, aki szíve mindeh rezdülésével, alkotó zseni iének minden lángolásával egy egész életen át a dolgozó nép felemeléséért küzdött és harcolt a fasizmus, az emberi elnyomás ellen. Szlovákia fővárosa is méltó keretek között emlékezett meg a magyar nép nagy fiáról, aki áldásos munkájával nemcsak a magyar és vele az egyetemes zenekultúrát gazdagította, hanem azzal, hogy csokorba szedte és feljegyezte a múltban megtiport szlovák dolgozó nép már-már feledésbe menő, dalba fojtott szavát, hervadthatatlan érdemeket szerzett hazánk zenekultúrájának gazdagításában és népművészetünk megörökítésében. Szerdán este Bratislava közönsége zsúfolásig megtöltötte a Redoute nagytermét, hogy meghallgassa a Csehszlovák Zeneszerzők Szlovákiai alosztályának és a Szlovák Filharmóniának nagy Bartók-hangversenyét, amelynek műsorán a mai magyar zenei élet két kiváló reprezentánsa, Ferencslk János, a budapesti Operaház karnagya és Sebők György zongoraművész is szerepelt. Az emlék-hangversenyt Ján Strelecnek, a Szlovák Zeneakadémia proiektorának nagyhatású beszéde vezette be. Strelec elvtárs hangsúlyozta, hogy a nagy magyar zeneszerző korának egyik leghaladóbb zenei alkotó mestere volt, aki nagy tehetségét mindenkor a nép szolgálatába állította. Bartók kompromisszumokat nem ismerő, népi tematikával átitatott alkotásai élő bizonyságai annak, hogy a haladó művészek nagy táborának éleniáró tagjai közé tartozik. A hangverseny műsorán szereplő „Magyar parasztdalokéban, majd a III. zongoraversenyben és végül a nagyszerű Concerto-ban. a Szlovák Filharmónia bebizonyította, hogy rövid fennállása óta hatalmas léptekkel haladt előre. A zenekar különösen a Concerto-ban mutatptt fel igen elismerésre méltó teljesítményt, s a mű egész kivitelezésében látszott, hogy Ferencsik János, a világhírű magyar karmester, ragyogó tehetsége lenyűgöző hatással volt filharmóniánkra, amely érzékenyen reagált és hiánytalanul k.hozott minden színt és árnyalatot, amelyet tőle a kiváló vendégkarmester megkívánt. A fiatal Sebők György interpretálásában a III. zongoraversenyt és Bartók népdalból merített örökbecsű Furulya-Dalát hallottuk. A magyar zongoraművész igazolta jó hírnevét; játéka kiváló technikát, ritmusérzéket és művészi átérzést mutatott. Sikere átütő frenetikus volt annak ellenére, hogy igen nehéz feladattal kellett megbirkóznia, mert a Filharmónia zongorája kidolgozatlan, tompán csengő és így valóban művészet v o't érvényre juttatni mindazt, amit a III. zongoraverseny Bartóknak ez a csodás alkotása, megkívánt. Ferencsik és Sebők, valamint a Szlovák Filharmónia fővárosunkban diadalra vitték Bartók csodás muzsikáját és fele jthetetlen emlékű estet szereztek a zenében gyönyörködni és megpihenni vágyó dolgozó népnek. A Bartók-est nemcsak zenei esemény volt, hanem a két nemzet testvéri harcos barátságának szimbóluma is. (n) Győri Dezső : A VESZEDELMES EMBER (Részlet az írónak a budapesti Atheneum kiadásában megjelent, lapunk mult vasárnapi számában ismertetett regényéből.) Egy hét múlva felment Bittóhoz, aki olyan barátságosan rázogatta a kezét. Négy kemény galléros férfival üldögélt az irodájában. Hangosan, szinte vállveregetve üdvözölték. — Jól ismerjük a harcait — kezdte az egyik, akinek a nevét a tanító gyakran látta a sajtóban. — Ilyen ember kell nekünk, a bevonulások úgyis megritkították a sorainkat. —Valóban nagyszerű ember maga — szorongatta a kezét a másik vendég. — Olvastam a cikkét, mely a miniszter döntése ellen a közönséghez fellebbezett. Pompás írás. örülök, hogy megszoríthatom a kezét. — Sok Czabán kellene, akkor egykettőre kikészítenők a burzsoáziát — mondta professzori hangon, mintha katedráról beszélne, egy idősebb sötétkék ruhás ,férfi. — Ez a háború lesz a régi világ uitoisó rugkapálózása. Aztán a galíciai visszavonulásról beszéltek, szidták Tiszát, ócsárolták az osztrák tábornokok tehetetlenségét. A taníitóról mintha elfelejtkeztek volna. Czabán nem maradt sokáig. Búcsúzóban azt mondta neki a h.zlgazda: — Még egy kis türelemmel légy, addig valami munkát szerzünk, aztán meglátjuk. KereSs fel majd a laké somon. A tanítónőik új munkás-ismerősein kívül az a villanylámpa lett a legjobb barátja, amelyik a .Ratkóiék kis szobácskájában égett. Nagyszerű-n lehetett melette olvasni, bele az éjszakába. Tanult, jegyzeteit, képezte magát. Áttanulmányozta a húsz évvel ezelőtt -ezaj'.ott hódmezővásárhelyi parasztzendülés histórtájáit, amikor a három elemi iskolát végzett Szántó Kovács János szavára megmozdult a nép s napi nyolcórás munkanapot, „tisztességes" bért és általános titkos választójogot követelt... Elszigetelt megmozdulás volt ez. Csak afféle robbanás a fazékban. Olyan, minit a Rákóczi szabadságharc leve rése után a jobbágyok lázongása, akik elkeseredésükben egy kósza üzenetre, hogy „Hazajött Rákóczi!" kaszára, kapára kaptak . . . Szántó Kovács Jánost öt évre ítélték. A tanító gondoláiban gyakran elidőzött Dózsa György e késő unokájának alapj in-á'l és sorsánálAz óbudai estben idézte az elítélt szavait: — Tudjátok, hogy fogadta Szántó Kovács János az ítéletet? Bölcsen, szelíden, de töreitlen hittel. így vágta bírái Sizemébe meggyőződését: „Tudom, hogy én nem érem meg, amiért küzdök. De egy fát akarok elültetni, amely a jövőnek hajtja a gyümölcsöt." Áttanulmányozta a magyarországi munkásmozgalom történetét- Kátkóiéknak és a munkás vendégeknek beszolgáltatott arról, hogy a magyarországi munkásüldözés 1875 ben a párizsi kommün nyomában indult meg erőteljesen. — A munkásokat, szocialistákat, akik akkoriban részben Párizson, részben Berlinen át szívták magukba a haladó tanokat, a rendőrség összefogdosta és széttoloncolta az ország ban. Ez a tökkelütött zsenialitás eredményezte, hogy a széttoloncoltak mindenfelé elvitték a mozgalom eszméjét. — 1877-ben már megindult a Népszava. A Millénium után újabb munkásüldözési hullám futott végig az országon. De az elnyomás és a nagy ki vándorlás dacára egyre jobban fel ébredt a szervezkedés szükségének tudata. A század elején alig kilencezer ember volt a szakszervezeti tagok száma, 1907 ben ez a szám már százharmincé? erre emelkedem'. A rendőrség olyan nagy fontosságot kezdett tulajdonítani a munkásmozgalmaiknak, hogy évről évre vastag könyvet adtak ki „A magyarországi szocialisztikus munkásmozgaknak"ról. A nagy vasutas sztrájk, meg az általános sztrájkra készülődés már megacélozta a munkásság öntudatát. — De nem eléggé mondta rá Ratkói. — A munkásságnak egy tizede sincs bent a szervezetekben, nagyrészüket pedig még mindig papok és polgárok vezetik — Sok a hiba a mi vezetőinkben is — mondta mély bangón az egyik vendég. Szó szót követett, nagy vita indultA tanító erősen figyelt. Ez nem teljesen a vezetők hangja, $öt. A vezetők állandóan a háborús híreken izgulnak, ezek a kérgeskezű munkások pedig egyhangúlag elítélik az egész háborút. A vezetők órákig eldisputálnak egy-egy parlamenti felszólalásról, ezek a munkások pedig egyhangúlag elítélik a vezetőséget. Hát ilyen belülről a mozgalom egysége Idöfcr került, amíg ezt megértette. A Ratkóin-ál tartott esti összejövetelek nyitogatták a szemét. Azt hamar belátita, hogy a főváros és a központi munkásmozgalom egész más feladatok elé állítják, mint amilyeneket edejig vállalt és végzet-t. Itt már nem kell szervezkedésre tanítani a szervezett munkásságot. Itt már a munkásság tanítja meg arra, hogy mi a szervezet, mi e közösségi munka, mi a munkásszolidaritás. Osztályöntudatra sem taníthatja ezeket a gyári dolgozókat, akiknek régebbi mul-tjuk van az osztályöntudat terén, mint neki magának. Ez csak emelheti, növelheti, kicsiszolhatja a tudásával, tudományos képzettségével, materialista műveltségével. Itt valamerre kell megtalálnia a maga új munkakörét s beilleszkedni a tömegek életébe. De azt is észrevette, hogy abban a nagy tengerben, ami a munkásmozgalom, az egység dacára különböző áramlások folynak, az egyik sebesebb, mint a másik s ezek az áramlatok nem mindig ugyanabban ez irányban haladnak — fenn a tengerszínén a széljárás szerint fordul a hullámjárás. Egy hét múlva, estefelé a lakásiam kereste fel Bittó Sándort. Kényelmesen berendezett fővárosi lakásba került. Bittó kedélyeskedve fogadta. — No, van már veled valami? Még semmi? Igen, most minden olyan nehézkesen megy. Ezt a magam bőrén tapasztalom, gondolta a tanító. — Az embereink roppant el vannak foglalvö. Tudod, a háború.., Egyik értekezlet a másik után.. t Hallottad, hogy az oroszok bejöttek Máramarosszigetre, Homonnára, meg Bártfára? Eperjest kiürítettük, tegnap jött el onnan az utolsó civilvonat egy csomó menekülttel. Eperjest ürítik — gondolta Czabán. Cár- kozák Lovakait kötnek be a tanítóképző udvarába. Ugyan elrnenekült-e a kis táboralji bodegáiból a jó öreg Kirchhof néni? — A német nagyvezérkarnak — folytatta benfentesen a pírtalvezér — az volt - a terve, hogy széthúzzák a frontot. Ma hallottam a parlament folyosóján. A németek azt akarták, hogy vonuljunk vissza s adjuk fel a Miskolc—Debrecen vonalat, tavasszal könnyebb lesz az ellentámadás a Kárpátokon túl. De Tisza közbelépett és megakadályozta. Most német csapatokat vetnek a Kárpátokba ... Magyarország nem lesz hadszíntér. Ebben a pillanatbáh nyílt az ajtó és nagykarimájú, óriás kalapban megjelent Blttóné. Két hatalmas kalaptű fúrta át a virágfüzéres divat" szönrnyet. — Bocsánat, hogy zavarok. Apukám, én már készen vagyok, tudod, programunk van .., Na politizáljatok mindég. ' — Azonnal, kedvesem, azonnal — állott fel szolgálatkészen Bittó. —• Megbocsátasz Samukím, tudod — az asszonyok a legnagyobb hatalom. Remélem, p-ár nap múlva már többéit tudok mondani a te dolgodban. Czabán megbocsátott. A munkások beszélgetései és ez a pár hónap már felnyitották a szemét. Fent a tajték, a süstörgés, a habok közt nincs sok keresnivalója. Az ő helye ott van a mélyben. Gyors léptekkel sietett haza, «z öreg vasmunkás lakásába. t