Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-07 / 232. szám, szombat

1950 október 6 II

J SWS Vitessük if júságunk szívébe hadseregünk szeretetét A népellenes uralkodó osztályok kezéből a munkásosztály és a vele szövetségben lévő dolgozó parasztság kezébe ment át a hatalom és biztos léptekkel haladunk a szocializmus felé. Az elnyomó osztályok gazdasági és politikai hatalmukkal kiváltságaikat is elvesztették: a műveltség, a tanulás, a szórakozás ma már minden dolgozó számára hozzáférhető és a dolgozók maguknak termelnek, maguk élvezik munkájuk eredményét. Ezt a megváltozott országot, a dolgozó népet, az épülő szocializmust védi fiatal néphadseregünk, moly a gazdasági és politikai átalakulás nyomán szintén merőben más, mint. a népelnyomó rendszerek fegyveres erői. Dolgozó népünk felismerte ezt a változást és ma már valóban a magáénak tekinti a honvédelem ügyét. Magáénak tekinti, mert nyilvánvaló, hogy a békés szocialista építést meg kell védeni az imperialista háborús uszítók kalandor terveivel szemben. Ezt a feladatot csak úgy vagyunk képesek végrehajtani, ha olyan erős, ütőképes, jól felszerelt és kiképzett hadsereggel rendelkezünk, mely a diadalmas Sjzovjet Hadsereggel és a népi demokráciák hadseregeivel szövetségben mindig készen áll a békeszerető dolgozók millióinak védelmére. Minden dolgozó tekintse szívügyének a hadsereg ügyét és ismerkedjék meg jellemző vonásaival. Példaként álljon előttünk a hatalmas Szovjetúnió szocializmust építő dolgozó népének határtalan szeretete a Szovjet Hadsereg iránt, A szovjet embereknek az igazi hazafisággal és a nép szeretetével szorosan összekapcsolódó hadsereg iránti szeretetét kell nekünk is az ifjúságba plántálni, hogy már az iskola padjaiban megismerje és megszeresse a dolgozó népet védelmező néphadsereget. Ez a megismertetés és megszerettetés pedagógusaink egyik legszebb és legfontosabb feladata, hiszen a kezük alól kiikerülő ifjúság ebben a néphadseregben fogj^a teljesíteni népével és hazájával szemben legszentebb kötelességét, a dolgozó nép fegyveres védelmét. Nem lehet közömbös egyetlen, de egyetlen becsületes dolgozó előtt sem, hogy az ifjúság milyen szellemiben fogja ezt a feladatát teljesíteni, milyen kedvvel és lelkesedéssel fogja dolgozó népét szolgálni. Fel kell venni a harcot a még felbukkanó kispolgári pacifista hangok ellen, melyek az imperializmus ügyét segítik elő. Néphadseregünk szükségessége mellett kidomborodnak azok a döntő különbségek, melyek az osztályhadseregek és a néphadsereg között fennállanak. A mi néphadseregünk elsősorban feladatát és célját nézve más, mint a régi hadsereg, vagy az imperialista államok hadseregei. Ez a hadsereg nem egy kis kiváltságos kizsákmányoló oszt'ály érdekeit védelmezi, hanem a dolgozó milliók érdekének szolgálatában áll. Nem hódító törekvés a célja, hanem a dolgozók országának, a békés szocialista építőmunkának megvédése. Megnyílt az Albán Nőszövetség harmadik kongresszusa Az Albán Nőszövetség harmadik kongresszusának vasárnapi megnyitó ülésén az ország minden vidékéről érkezett 530 nőküldött hosszantartó lelkes üdvözléssel fogadta Enver Hodzsa hadseregtábornok miniszterelnököt, az Albán Munkapárt főtitkárát. Megjelentek a kongresszuson az Albán Munkapárt központi vezetőségének és a kormánynak a tagjai, valamint sz í mos más magasrangú közéleti személyiség. A kongresszust először Enver Hodzsa üdvözölte. Ezután Jekaterina Leontievna, a szovjet küldöttség vezetője mondott üdvözlő beszédet. Nedzsmije Hodzsa, az Albán Nőszövetség elnöknője jelentésében közölte, hogy az Albán Nőszövetség szervezeteiben már 246.000 tag tömörült. „Atomjátékszer" a legújabb amerikai szenzáció, amelyről kiabáló hirdetéseikben számolnak be a lapok. Az új gyermekjátékot az Egyesült Államok közoktatásügyi minisztériuma hozta forgalomba, építőkockákból áll és ezekből a kicsi gyermekujjak házakat építenek. A játékhoz tartozik még egy kis repülőgép is s ebből a felépített kis házakra atombombát kell ledobni. így nevelik az ifjúságot az imperialisták, hogy már a zsenge gyermekekből kiirtsanak minden ember-' érzést s beléjük oltsák a fasizmus, a pusztítás szellemét. A. BEZIMJANSZKI: Ajtóról ajtóra, Moszkvában 10 méter aláírás A Szajnamegyei Francia Nőszövetség a francia békeharcosok érdekében aláírásgyűjtési mozgalmat indított. Egy békeíven 10 méter hosszúságban apró aláírások sorakoznak egymás mellé. Többezren írták alá ez ívet, a bebörtönzöttek: Raymonde Dien, Henri Martin, a la Roquetteben fogvatartett Saint Brieuc-i békeharcosok kiszabadításáért és Mme Cotton, a Francia Nőszövetség elnöknője üldöztetésének beszüntetéséért. §jyezmekek az erdőben (Usinszkij meséje Két testvér, egy kisfiú és egy kislány elindult az iskolába. Gyönyörű, árnyas erdő mellett vitt el az útjuk. Az út forró volt és poros, az erdő hűvös és vidám. —Tudod mit? — mondta a kisfiú a húgának. — Ráérünk még iskolába menni! Az iskolában nagy hőség van, meg unalmas is, az erdőben pedig nagyon jól mulatnánk. Hallgasd csak, hogy énekelnek a madarak! Mókus ugrál ágról ágra ... Menjünk oda! Tetszett a kislánynak a dolog. Gyorsan ledobták a fűre az ábécés-könyvet, kézenfogták egymást és elbújtak a fürtös nyárfák alatt, a zöld bokrok közé. Az erdő valóban vidám volt és hangos. A madarak szakadatlanul repkedtek, énekeltek és kiáltoztak, mókusok ugráltak ágról ágra, rovarok rohantak a fűben. Legelőször egy aranyos bogarat pillantottak meg a gyerekek. — látsszál velünk! — kérték a bogárkát. — Örömmel tenném — válaszolt a bogár —, de nincs időm, ebédet kell szereznem magamnak. — Játsszál velünk — kérték a gyerekek a bozontos sárga méhet is. — Nincs nekem arra időm — válaszolt a méh —, mézet kell gyüjtenem! — Hát te ne mjátszanál velünk? — kérdezték a hangyát. De a hangya rájuk sem hederített. Egy szalmaszálat vonszolt, mely kétszerakkora volt, mint ő maga és sietett, hogy felépítse furfangos hajlékát. A gyerekek a mókushoz fordultak, hogy játsszon velük, de a mókus megrázta bozontos farkát és azt felelte, hogy téli mogyorókészletét kell beszereznie. A galamb azt mondta: — Fészket építek kis fiókáim számára. A szürke nyuszi meg épp a patakhoz futott mosakodni. Az erdei szamóca fehér virágainak sem volt idejük a gyermekekkel foglalkozni. A gyerekek unatkoztak: Mindenki a maga dolgával volt elfoglalva és senki sem akart velük játszani. Leszaladlak a patakhoz. A patak köveken csörgedezve futott az erdőn keresztül. — Neked igazán nincs dolgod — mondták neki a gyerekek. — Gyere hát, játsz velünk! — Micsoda? Hogy nekem nincs dolgom? — morgott haragosan a patak. — Ó, ti lusta gyerekek! Nézzetek rám; éjjel-nappal dolgozom és nem ismerek egy perc nyugalmat sem. Hát ki mossa a fehérneműt, ha nem én? Ki hajtja a malomkereket? Ki hordozza a csónakot és ki oltja a tüzet? Anynyi dolgom van, hogy szédülök bele! — tette hozzá és tovafutott a köveken. A testvérek egyre jobban unatkoztak és már egészen elszomorodtak, mikor a fiú észrevett egy icike-picike piros vörösbegyet. Méltóságteljesen ült a zöld ágon és időtöltésből vidám dalokat fütyürészett. — Ej, te jókedvű dalos! — kiáltott rá a fiú. — Ugy látszik, nagyon is ráérsz; gyere hát, játsszál velünk! A dolgodtól jöhetsz ... — Hogyan? — fütyült sértődötten a vörösbegy. — Hogy nekem nincs dolgom? Vájjon nem fogtam egész nap szúnyogokat, hogy megetethessem a kicsinyeimet? Ugy elfáradtam, hogy a szárnyamat sem tudom emelni! Most pedig altatódalt énekelek a fiamnak. — De ti mit csináltok, ti lusták? Iskolában nem voltatok, semmit sem tanultatok! Szaladgáltok az erdőben és még másokat is zavartok dolguk elvégzésében. Menjetek csak iskolába és jegyezzétek meg magatoknak, hogy csak annak a számára kellemes a pihenés és a játék, aki dolgozott és megtette kötelességéti A gyerekek elszégyelték magukat és gyorsan elmentek az iskolába. EMINESCU: &sti kürtszó A hold világa alig tűnt föl, Ezüstösek a hegycsúcsok. Az erdő halkan felsusog S egy esteli kürt sirva tülköl. Mindig halkabban, csendesebben, Mindig távolabb, távolabb ... Halálvágyban szőtt ^álmokat Ringatok el sok régi sebben. Mért hallgat el olyan riadtan, Mikor a lelkem érte küld? Mondd, fogsz-e sírni, esti kürt, Majd valamikor énmiattam ? ... £1 csillagig,.. A csillag, mely este kel, Az út oly véghetetlen, Hogy ezredévek múlnak el, Mí fényük ide lebben. Lehet: már régen kialudt A kéklő távlatokban. De rezgő fénye, a hazug, Egünkön csak ma lobban. A csillagkép, mely régen holt, Lassan suhan az égre; Amíg nem látta senki: volt, Ma látjuk már: de vége. ®PP így: ha béna és süket És éjbe hullt a vágyunk, A holt szerelmek fényüket Még küldözik utánunk. I Fordította: Dsida Jenő „A Béke Hívei" című, Párizsban nyolc nyelven megjelenő folyóiratban olvastuk ezt az írást. A stockholmi felhívást viselő ívekkel a hónon/l alatt elindultam az egyik moszkvai utcában aláírásokat gyűjteni Minden üzemi, irodai és oktatásban foglalkoztatt dolgozó már aláírta békegyűléseik alkalmával a felhívást. Nekem csak azok marad tak hát, akik nem dolgoznak sehol: az öregek, a háztartásbeliek, a nyűg díjasok és a betegek. Első lakás: úgy fogadnak, mint egy vendéget, leültetnek az ebédlőben. A nők rendbehozzák sebtiben a szobát, az ünnepi terítőt helyezik az asztalra. „Na most jó" jelenti ki komolyan a háziasszony Maria Konovalova. így szerzem első aláírásomat. Konovalova visszacsúsztatja tokjába a szemüveget s ezt mondja: „Köszönöm. elvtárs. Mondja el mindenkinek, hogy mi, anyák, a saját ke zünkkel meg tudjuk fojtani a háborút!" Munkás kezére pillant, amely hosszú esztendőkön át a szövőszéket kézelte. .. . Három iskoláslány és egy öregasszony vár a szomszéd lakás ajtajá nál. — Hozzánk jöjjön, hozzánk jöjjön! — kiabálnak a lánykák. — Nem — mondja szelíden az öregasszony —, jöjjön előbb hozzám . És hozzáfűzi: — Én a férjemet és fiamat vesztettem el a háborúban . Egy könnycsepp sem szökött a szemébe. Érces volt a hangja. Az iskoláslányok visszahúzódtak. Második aláírás. • ... MIár mindenki tudott érkezésemről ebben a házban. Nem kellett csöngetnem az ajtókon. Maguktól nyíltak ki előttem, minden folyosón. • A 8-ais számú lakásban vendégeket találtam. Szélesvállú, erős, vidám em bereket, barátokat láttak vendégül -Szibériáiból a háziakKezetszorítottak velem s egy tágas szobába vezettek. Az. asztalon egy nagy váza virág. Mellette helyezkedik el a széken a háziasszony, Maria Gorijeva. Amint hamarjában életéről mesél, a szocializmus országának költeménye elevenedik meg. Hajdan egy cukorkagyárban volt munkásnő Maria Gorijeva, szegényasszony, proletár. A szovjethatalom első éveiben tanult meg férjével — egy maróssal — olvasni és írni. Gyárban dolgozott s tagja letť a munkás és parasztképviselök kerületi Tanácsának. Hét gyermeket nevelt s mérnök, technikus, orvos, festőművész, esztergályos, az Orvosintézet diákja vált belőlük egyedül azért, mert a szocialista haza teljes lehetőséget nyújtott számukra a tanuláshoz, a munkához, a felemelkedéshez. Liza, a legfiatalabb, az egyik diáklány, aki a folyosón várt, még iskolába jár. — Tessék, tizenegy aláírás — mondja befejezésül a háziasszony, — Mi egyszerű emberek vagyunk, de a mi aláírasaink jelentősek. Boldog legyen a világ minden dolgozója. Kárhozottak ellenségei ... ... Sztepan Sevelev, az első világháború rokkantja írja alá a felhívást a 12-es számú lakásban. — Én ismerem önt. ön Író. Egyik versében azt írta, hogy a népek akarata erősebb, mint az atombomba. Most írja meg, hogy Truman az atombombát mindenkire rá szeretné zúdítani, aki ellenzi az ő politikáját. Jóllehet mi ismerjük az atomenergia gyártásának titkát, mi az atombomba használatának betiltását követelő népek mozgalmának élére állunk. — Nos, én egy költeményt írok ennek a gyüjtőívnek az aljára az ön aláírásáról — ajánlom neki. — Az ön aláírása elsőrendű költői munka arról, amit most kifejtett itt. Egy elvtárs, aki pillanatnyilag az ágyat nyomja a 14-es lakásban, még visszatart az aláírás után. — Bányász vagyok — mondja — s jelenleg a Bányász-intézet növendéke. Higyje el, szerény ember vagyok, de nagyon-nagyon szeretném, hogy aláírásom bekerülne az újságba. Talán eljut egy franciaországi bányászhoz, aki olvassa majd, hogy Morozov bányász, a Don-medence sztahanovistája, bányamérnökjelölt, a szovjet bányászok béketáborának harcosa, vele együtt szavazott a békére. A franciaországi bányászok hősi harcának csodálója vagyok! Ajánlották, hogy egy idegen nyelvet tanuljak. A franciárt választottam. Ha találkoznék egy francia bányásszal, talán még nem beszélném folyékonyan az anyanyelvét. De mi egyetlen szó nélkül megértenénk egymást, mert a barátság, ez elvtársi szeretet hangján beszélnénk. • Lakásról lakásra jártam. Senkit nem kellett meggyőznöm mindenütt vártak. ... Több ház lakóinak aláírását gyűjtöttem így össze. A „gyűjtés" szó nem felel meg különben a körülményeknek. Az aláírásokat — adták. Az utolsó ház bejáratánál találkoztam Ilja Linkin-nel. aki már aláírta az ívet. önkéntelenül megállított: •— Mondja kérem, mikor irta alá Sztálin elvtárs a felhívást? — Nem tudom — feleltem a szemébe nézve. — Talán abban a pillanatban, amikor ön. Ugyanúgy tudja, mint én, hogy Sztálin elvtárs ott áll mindenki oldalán, aki a béke ügyéért, a dolgozók boldog jövőjéért küzd. Nem érezte, hogy Sztálin ön mellett állt és aláírta ugyanakkor az ívet, amikor ön? — De igen! — kiáltott fel Ilja Linkin és olyan öröm költözött szemébe, hogy versben kellett volna megénekelni. * Aláírások tízmilliói a Szovjetúnióban, aláírások tízmilliói a föld minden országában. Az emberek, akik aláírásukkal pecsételték meg a stockholmi felhívást, egy erőbe tömörítik erőiket, egy akaratba akarataikat. Ezzel az erővel szemben, ezzel az akarattal szemben tehetetlenek a háborús uszítók. Győz a béke! Fordította: örvös Lajos. Tervgazdálkodás otthon Az elmúlt időkben a dolgozó családban minden gondot az asszony vállára raktak. A férj hazaadta a háztartáspénzt és az asszony dolga és gondja vitt, hogy azt a keveset is úgy ossza be, hogy mindenre jussonAz asszony valahogy így gondolkozott: „Férjem elsőrendű szakmunkás, négyheti keresetéből kifizetem a lakbért, a villanyt, a fűszerest és a hentest, a maradéliot hozzáteszem a mult hónapban megtakarított összeghez és ezért veszek a gyereknek egy pár cipőt ..." — Mire azonban a megvalósításra sor kerülhetett volna, a férjet a gyárban leépítették, a család már tizenötödikén egy fillér nélkül állt, az összekuporgatott pénz a fűszereshez vándorolt, a cipő ábrándja pedig szertefoszlott. Bizonytalanságban éltünk. A tőkés társadalomban a dolgozó családja állandó izgalomban, találgatásban és szernesevárásban élt. Ma aki izgulni akar. futballmeccsre megy, aki találgatni szeret, az staskázik. De a szerencse sem ugyanaz, mint a múltban volt, hiszen ha valaha, akkor ma igaz hogy mindenki maga kovácsolja a Slzerencisejét és alapozza meg a jövőjét, mint a kőművesek. Valaha a tervezgetések így kezdőd tek: ...ha megnyerem a főnyereményt ... — h

a gazdagon nősülök

1... — ha jól férjhezmegyek... Ma így mondjuk: Ha befejezzük az első ötéves tervet!... Valaha a gyárosok, a birtokosok terveztek. Mi nem ismertük terveiket, de nem is várhattunk azoktól semmi jót Ma az egész dolgozó nép közös erővel készíti a tervet és valósítja meg azt. Mi, háziasszonyok, ha elolvassuk, hogy az ötéves terv végén ipari termelésünk az 1949-esnek közel kétszerese lesz, tudjuk, hogy ez szsmunkra és családunk számára milyen kiemelkedő életszínvonalat jelent. Ismerjük a tervnek azt a részét, mely pontosan tudja, hogy 36 százalékkal több húst, 34 százalékkal több zsírt és közel 50 százalékkal több textilanyagot veszünk majd 1954-ben, mint 1949-ben vettünk. Tudjuk, hogy ezek a számok komoly alapra épülnek és bátran elkészítjük a magunk egy-, két- vagy ötéves tervét, melyben szerepelhet bútor, kerékpár, szőnyeg, csónak, kép vagy más hasznos dolog. Vannak olyan háztartások, amelyekben alig lehet észrevenni az emelkedő keresetet, vagy az árak csökkenését. Vannak olyan családok, akik mindent felesznek Ezt a súlyos hibát nekünk, asszonyoknak kell elsősorban megakadályozni. Ugy kell beosztani pénzünket, hogy jusson: ennivalóra, ruhára, szórakozásra . . Hogy ezt megvalósíthassuk, felírjuk zászlónkra a következő jelszót: Takarékosság!