Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-09 / 208. szám, szombat

ÜJSZO J*Croupa bányász tizenöt éve Megtörtént események alapján írta Onderka József munkáslevelező, Anezska-tárna, Nové Sedlo 1950 szeptember 9 1934. AStól egész Jasináig visszhangzott a puskalövések hangja és a

z ökölbeszorult kezek százezrei emelkedtek fel, hogy mindjárt erőtlenül lehulljanak a semmibe. A burzsoá, rendőrség meredező szuronyai és a hatalmon levők titkos politikája elegendő fenyegetés mindenkinek, akjk jobb holnapot, kenyeret és munkát akarnak. A puskapor szaga és a véráztatta utcákon fekvő barátok képe egész idáig kisér minket. Harmincketten vagyunk itt a járásbíróság kis cellájában egy bányatelepen. A fejünkön a hátunkon és karjainkon még égnek a hajcsároktói és az agrárkormány csendőrei puskatusától okozott sebek. A kormány, hogy megmentse nyereségét és tele zsákjait, nem retten vissza még azok meggyilkolásától sem. akik munkára és kenyérre, a saját és családjaik életére kérnek jogot. A gondolatok pedig éppen a családhoz szállnak! Mit csinál vájjon az asszony? Könnyen elképzelheted, ahogy áll a deszkabódéban a kályha fölött, hathónapos gyermekét kiaszott mellére szorítva és hangtalanul, könnytelenül sír a gyermekek miatt, akiket nincs mivel jóllakatni. A sztrájk sokáig tartott! Ma kivételesen mindannyian egyöntetűen kitartottak. Mind elismerték, hogy nem lehet tovább így élni, hogy a szénbárók m ndannyiukat kivétel nélkül kizsákmányolják. Keli, hogy ez igaz legyen, ha már az öreg Martinec js itt van velünk becsukva a kis cellában. Igaz ugyan, hogy ő is bányász, de mégis! Egy tárnamester, az mégis csak nagy úr már! És mit csinálnak vájjon a gyermekek? Bizonyára ismét hulladékokat gyűjtenek a hamuból a Rózsautca sarkán, ahoi csupa úri nép lakik nagy fényűzésben. A szíved összeszorítja a fájdalom és az öklöd ügy összeszorul, hogy nem is érzed benne a vért. Istenem, hát már soha nem lesz igazságosság a világon? És mintegy válaszként hallatszanak a szomszédos csoportból a szavak: — és képzeld el, fiú, ha mindazt a gazdagságot, erdőt, birtokot és mindazt ami a pápa tulajdona, szétosztanák a munkások közt a köztársaságban, akkor mindenkinek jutna elég. Ennek igaznak kell lennie, hiszen az a titkár, aki itt Volt Prágából szintén így beszélt. Hogy néhány egyénnél felhalmozódik a tőke és hogy harcolni kell azért, hogy mindent érdem szerint egyenlően szétosszanak és hogy nem fogja többé kizsákmányolni ember az embert. Természetesen azért harcolni kell és a harc éldozatokkal jár. Ezeket az áldozatokat nekünk kell meghoznunk, hogy gyermekeinknek már jobb holnapjuk, jobb életük legyen, hogy maguknak, a sajátjukon dolgozzanak. Megéljük ezt? Nehéz bányászkéz súlyosodik egy vállra és férfias hang kérdezi: No, Kroupa, te ma valahogy elgondolkodó vagy! Mit gondolsz, mennyit kapunk azért? Világos szemek tekintenek a beszélőre és gunyoros mosollyal hullanak a szavak a cellába: — Hathőnapi börtönre Ítélnek benneteket a köztársaság védelméről szóló törvénynek 2. paragrafusa alapján. — A sarokból, ahol Martinec tárnamester ül felhangzik: Az agrárpolitika és nem a köztársaság védelmére.., Egy pillanatra csend támad, majd m'nd a harminckét torok nevetésben tör ki és a cella belemerül az olcsó Zora cigaretták átható iliatú füstjébe. 1944. A szadista fasiszta bestia kitátotta telhetetlen pofáját és széthúzta ragadozó fogait, hogy bekapja az egész világot. A földgömb vörösen lángol, az igazságos harc lángjáitól az emberi létért folyó harcban, amelyet a hősi szovjet nép vezet Keleten dereng! Keleten a vörös hadsereg a fasiszta hordákat üldözi, amelyek utolsó halálos görcsben pusztítanak és felperzselnek mindent, legyen az élő vagy holt, mindent, ami útjukban áll. A vak reményben, hogy a győzelem mégis az övéké lesz, nem gondolkodnak és führerük beszéde evangeliuro számukra azé a führeré, aki haragtól és gyűlölettől teli szavakat kiabál a világba. Keleten növekszik és erősödik a nemzet amely nem vágyakozik arany és világhatalom után mint ö, hanem épít, dolgozik és új világot alakít a munkásosztály hatalmas tömege részére és az egész világesemény mozgató rúgója. A fasiszták tudják ezt és ezért töltik meg naponta a hatalmas háztömböket emberekkel akik nem akarnak nekik hinni, akik nem akarják, hogy fasiszta agyvelök gondolkozzanak helyettük és vak eszközei legyenek a világuralomra törőknek. Ezért a vértanúk útjára lépnek akik az emberiességért es az életre való jogért halnak meg. De mindenütt a villamossággal telitett magas szöges drótkerítés mögött, a gépfegyverfészkek vastag falai mögött, mindenütt a felszínen látszólag halálos nyugalom alatt lázasan élnek, lázasan dolgoznak, gondolkoznak és terveznek. Keleten döngenek a munkásosztály súlyos megvasalt csizmái azé a munkásosztályé, amely a traktort tankkal, a maiteros lapátot puskával, az ostort a géppisztollyal az esztergaértünk, mindenkiért, az emberiségért és az emberiességért! Keleten feljött egy csillag és minden ágára tűzve egy világrész. Proletárok, hallotok engem ? Világ proletárjai egyesüljetek!!! 1949. A háború borzalmai elmúltak. Üj ló leng az országépítő munka ütemékásnép hatalomra került, hogy jobban alkothasson és dolgozhasson a sajátján, sajátmagának Vörös zászló len az országépítő munka ütemére. Énekel a fúrógép és az éles fúró élesen beleharap a kemény szénbe. Izmos kezek tartják keményen a fúrót és a feketet arcban világos szempár fénylik. Hogyisne, mikor Egy öreg vájár vidám eszmecserét folytat az új bányásznemzedékkel. padot a repülőgéppel, a háztartás vezetését a gyárakban a műhelyek és szakosztályok vezetésével váltotta fel. A fasiszta bestia tudja ezt! Nagyon jól tudja és érzi hogy kifogy a lélegzete és nincs messze a perc, ami kor a munkásnép csizmája a torkára lép. Ezért ő maga pusztít, tör, zúz mindent. Cup, cup.,. hangzik az őr egyenletes lépése az átmeneti gyűjtőfogház hosszú folyosóján, valahol Westfáliában és mindjárt erre: »Kroupa, Kroupa!!« »Jelen«, hangzott a 11. számú ajtóból. Megcsörren a kulcs és a zaj visszhangja megtöri a csendet, összeszorul a szív. »Itt németül keli beszélni! Nem tudsiz németül? Én majd megtanítlak!« És minden szót ütlegelés vagy a náci kopó rúgása kísér. »Szláv vagyok és szláv maradok«. A csendes dallam úgy terjed a csendben, mint egy imádság. Igy válaszol Kroupa, míg egy rúgás a hasába el nem csendesít mindent. Kroupát a lépcsők aljában lábra állítják és kihallgatásra viszik. Az arca lángol és a vörös szín a náci kopókat dühbe hozza. Egy testes férfi a Gestapo egyenruhájában egy büntető tábor jelzésévei hiába ordít Kroupára: — Was? Nicht arbeíten? Dehogy nem, de nem úgy, ahogy maguk képzelik! Dolgozni akarok, de nem rabszolgasorsot vállalni azért, hogy maguk uralják az egész világot és tönkretegyék a nemzeteket, amelyeknek épp olyan joguk van élni, dolgozni és fejlődni. Az összes nemzetek munkásosztálya növekszik és erősödik és én hiszem, hogy egyszer eljön az idö, amikor mindenki, legyen az kínai, néger, orosz vagy cesh, német vagy mongol, együttesen elénekli az Internacionálét. — Ich schiage dich zu T

0d! és újabb ütlegek hullanak a fejére, a karjára, a mellére és a hátára. Most már nem a tehetetlenségtől zárulnak össze az öklök, már nem, hanem a tudattól, hogy hamarosan eljön a leszámolás órája! Én talán már nem! Engem talán elhallgattat a »bunkerban« a náci kopók puskatusa, talán 1 fasiszta szőrös keze összeszorítja a torkomat valahol egy koncentrációs tábor »sorakozőjánál«, vagy elesem valamelyik szemüveges gyilkos kegyetlen ütlegétől, vagy eltemetnek áldozatkész polgártársak, de utánam jönnek mások. Jönnek ezrek, százezrek, milliók' és mind megfizetnek ma már harmadszor készítik elő a 312%-os fejtést. Ez már, barátocskám, szép tetljesímény és ki tudja, vájjon nem készítik-e elö a következő váltásnak ís a fejtést!! Csak már itt lenne a robbantó. A fúrógép vígan énekel és a bányász ritmusra megelégedetten bólingat. A reflektor fénye megvilágítja előtte a fekete szén felületét és mindjárt elcsendesedik a fúrógép diadalmas éneke is. Kedvetlenül fordul meg a bányász, és csaknem haragos »jószerencsét!« szűr át a fogai közit. Szeme azonban szívélyes kifej&zésü és széles mosoly deríti fel arcát, amikor megszorítja a kemény kezet. — Nos, Kroupa! Eléred ma a négyszázat ? Az öreg Martinec, a váltásmester, eljött megnézni és elbeszélgetni ifjúkori elvtársával. Hatvannyolc éves már, de még mindig leszáll a bányába, mert tudja, hogy a köztársaságnak szüksége van reá. És Kroupa? Nem ismernétek fel. Csak a forradás, amely az orra tövénél kezdődik és valahol a hajában tűnik el, csak törött balkeze és a behegedt forradások a gyomrán és a c

0mbjaín tanúskodnak arról, hogy mit kellett átélnie. Ma már ismét egészséges és erős, attól eltekintve, hogy időnként bántja azaz átkozott kezeHogy milyen csoda folytán menekült meg a nácik kezéből, arról nem beszél. De egy biztos, hogy nem siránliozott hiábavalóan a náci terrorról, hanem mindjárt felépülése után munkához fogott és dolgozik. No, nem tudom, de szívesen elérném. 312% már megvan, hát azt hiszem, hogy menni fog, válaszol Kroupa és a néma fúrógép felé pislog. Az »öreg« megértette tekintetét, mosolyogva minden jót kívánt és eltávozik. Aznap nagy meglepetés érte a bányát. Kroupa elvtárs feladatát 408%-ra teljesítette!!! • » * Ilyen ember Kr

0upa bányász és ma már ezrek vannak ilyenek Nem szép szavakkal, hanem kemény bányászmunkával építenek és védelmezik azt, amiért legjobb embereink haltak meg. Tisztelet a munkádhak, Kroupa elvtárs, tisztelet a munkátoknak, bányászelvtársak, akik pihenés nélkül pezsdltitek ötéves tervünk vérkeringését. Tisztelet és szerencse fel! Fordította: P. O, Bányásztanoncaink iskolázására is nagy gondot fordít népi d<smoT;ráciá?iTf, ' jaSriif

r ,

i . tŕit

t; Á néger nép és a Szovjetúnió IRTA: PAUL ROBESON Ügy hiszem, legfőbb oka annak, hogy a Szovjetúniót szeretem az, hogy néger vagyok és amerikai. Ezt megmagyarázom önöknek. A mai Amerikában a négerek a háborúellenes és a fasisztaellenes harcosok első soraiban állanak. Erre a helyre az elnyomatás és a terror háromszáz éve alatt kerültek. Az én népem tömegei számára nincs demokrácia. A munkanélküliség kísértete egy másodpercre sem tűnik el. Amerikában a néger családok 31 százaléka évenként kevesebbet keres 500 dollárnál. A néger családok további 44 százaléka évenkint 500 és 1000 dollár között keres. Tehát népemnek 75 százaléka kevesebb keresetből él, mint annak az öszszegnek az egyharmadából, amely életminimum egy négytagú család számára. Munkába utolsóknak vesznek fel bennünket és elsőknek dobnak ki. A feketebőrű földművesek 70 százaléka földnélküli, habár a gyapot közvetlenül az ajtajuk előtt nő. Hatalmas többségük olyan házakban lakik, amelyekből láthatják az eget, a fákat, s a földet anélkül, hogy ki kellene jönniök. Ötezer négert lincseltek meg. De a lincselők közül egyetlen egy sem került bíróság elé. Egyetlen egynek sem kellett fizetnie szörnyű bűnéért. Maceo Snipesz, a második világháború veteránja a választások idején az Alabama állambeli Taylor Countiban szintén elhelyezte szavazólapját az urnában. Egy órával később feleségének és gyermekeinek szeme előtt, saját házának küszöbén verték agyon. Gyilkosai nyugodtan távoztak s ezeket mondták: megmondtuk maguknak, higy ne válasszanak. De Maceo özvegye azt mondotta gyermekeinek: „Ha megnőttök, ti is választani fogtok..." Kilencven négert lincseltek meg attól a perctől kezdve, amikor Truman elnök az állampolgári jogok védelmét hangoztatva uralkodni kezdeti a Fehér Házban. A legszöryűbb vérontásra Délkarolinában Greenvilieben kerüit sor, ahol a bíróság előtt 28 ember állt és bevallották, hogy meggyilkolták Willi Earlt. Egyesek összekötözték, mások leöntötték benzinnel, ismét mások hat lépés távolságból 60 töltényt lőttek a testébe. Es végül néhányan beismerték, hogy meggyújtották benzinnel leöntött testét. A bíróság valamennyiüket szabadonbocsátotta. Az amerikai imperializmus nem hagyhat fel a négerek elleni Ieggaládabb terrorral mindaddig, amíg folytatja a Marshall-tervet, az Atlanti Paktumot és háborús előkészületeit. Ennek a szörnyű képnek azonban van egy másik oldala. És ez a néger répnek egyre határozottabb fellépése a földért, egyenlőségért és a szabadságért folyó harcban. Az egész országban megrendezett gyűléseken, ahol az emberek tízezreivel találkoztam, megmutatkozott ez a harcosság az új vezetők, néger szakszervezti vezetők, háborús veteránok, dolgozó asszonyok és ifjak, papok és sokan mások vezetésével. Ez a fokozódó harci fellépés összekapcsolja népemet sok más csoportosulással. Amikor a választási kampány alatt délen jártam, tanúja voltam annak, amint a Tennessee állambeli Memphis városában a munkásszervezet a Mine, Mill és Smelter üzemből összefogott az én népemmel. Az északkarolinai WinstonSaiemben a dohányültetvényeken dolgozó munkások között jártam. Haladó és liberális embereket ismertem meg, akik valamennyien becsületes harcot folytattak a néger nép szabadságáért. Ez az egység a legjobban mutatkozott meg Peekskilben, ahol egymás mellett állottak szervezett munkások, zsidók, bevándorlók, feketék és fehérek és harcoltak a fasiszták ellen, akiknek hátamögött Dewey és Dulles áll. Ez a fokozódó harcosság egész sor sikert kényszerített ki. Egyes őszinte és becsületes emberek ezt mondották nekem: „Igen, egyetértünk mindazzal, amit a négerek üldözéséről beszélsz. De vájjon tett-e már valaha is Oroszország valamit értünk, négerekért?" Erre a kérdésre válaszolva mindig érzem, hogy itt többről van szó, mint személyes érzéseimről, hogy itt annak a legmélyebb alapját érintem meg, hogy számomra mit jelent a Szovjetúnió — számomra, a néger és amerikai számára. Mert a válasz igen egyszerű és igen világos: „Oroszország — szoktam mondani —, a Szovjetuniónak puszta léte, a faji és nemzeti megkülönböztetés teljes megszüntetésének példája, amelyet az egész világnak adott, a Szovjetúnió harca a békéért és demokráciáért a világméretű küzdelem minden arcvonalán — mindez a négereknek azt a reményt adta, hogy elérik teljes felszabadulásukat még napjainkban, még e nemzedék alatt." Mert hiszen hol lenne ma a négerek szabadságért folyó harca, hogyha a világimperializmust nem érte volna komoly csapás és ereje nem gyengült volna meg világszerte? Hol lenne a küzdelem délen a szavazati jogért, hogyha nem lenne a világon az erőknek ez az új egyensúlya? Minden néger anyának, aki örül a fiainak, minden néger lánynak, aki boldogan készül esküvőjére, minden néger ifjúnak, aki bizalommal lép a harcnak erre az útjára, ezt mondom: hol lenne a fiad, hoi lenne a kedvesed, hol lennél te magad, hogyha nem lett volna Sztálingrád? Es szovjet emberek voltak azok, akik ezt mondták nekem: Mondd el a néger népnek, hogy szeretjük az amerikai népet is, mert mi békét akarunk és becsületes együttműködést. Senkinek sem kell félnie, hogy kijelentse, hogy a Szovjetúnió és a népi demokráciák igaz barátja. Ma bármelyik nép soraiban az igazi hazafiak éppen azok, akik az ezekkel a nagy népekkel való barátságért dolgoznak. Hogy ezt a tényt bebizonyítsuk, vlszsza kell lapoznunk az utóbbi három évtizedünk történetébe. Vájjon nem mutatták-e meg bármely ország történelmi eseményei, hogy éppen azok, akik a gyűlöletet szították a Szovjetúnió ellen, hazájuk árulói voltak? S vájjon nem azok voltak-e az igazi hazafiak, akik a Szovjetunióval való barátságot ajánlották és dolgoztak érte? Azoknak, akik kételkedni mernek az én hazafiasságomban, azoknak, akik olyan végtelenül szemtelenek, hogy kérdésessé akarják tenni szeretetemet az igaz Amerika iránt és jogomat, hogy amerikai legyek, akik kérdésessé akarnak tenni engem, magamat is, akinek elődei ezt a földet termékennyé tették izzadságukkal és munkájukkal — az ilyen embereknek azt mondom, hogy azok és csakis azok, akik a Szovjetúnióval való barátság politikájáért dolgoznak, csakis azok az igazi amerikai hazafiak. És a többiek valamennyien, akik akár tudatosan, akár akaratlanul a háború felé haladnak, amely megsemmisítené a civilizációt — elárulják ennek a földnek, az amerikai népnek az érdekeit. Az amerikai népnek nagy többsége el fog érni oda, hogy felismerje közős érdekeit a Szovjetúnió népével és a fejlődő népi demokráciák népével. A változásoknak ebben a korszakában csak a normális kereskedelmi kapcsolatok és a békeszerető együttműködés lehet a valóságos megoldás. Ma és mindig, antifasiszta voltam és harcoltam minden ember szabadságáért és emberi méltóságáért. Mi, antifasiszták, akik az amerikai demokrácia igazi védelmezői vagyunk, hatalmas fele^ lősséget viselünk vállainkon. Nem vagyunk kevesen, akik hiszünk a békében és a barátságban. Hogyha nem fogunk félni büszkén mozgósítani képességeinket, akkor a világfasizmus erői megdönthetők, mind Európában, mind Afrikában és az Egyesült Államokban. És éppen ezért vagyok és mindig szilárd és igazi barátja leszek a Szovjetúnhiónak és a szeretett szovl jet népnek. 'A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületének bratislavai helyicsoportja 1950 szeptember 9-én, szombaton este 19.30 órai kez* dettei a Redoute nagytermében KVLTÚRESTET rendez, melyre tisztelettel meghívja a kutfúrtársakat és az érdeklődő közöméget a Rendez5sé

g. A kultúrestel Egri Viktor kultúrtáirs előadása nyitja meg. A műsoron a CSEMADOK kultűrbrigádja jeleneteket és szavalatokat ad elő, a Csehszlovák Rádió művészei pedig orosz, olasz operaáriákkal és ma. gyar "népdalfeldolgozásokkal szerepelnek. Fellép továbbá a CSISz egyik kultúresoportja, a bratislavai és biskupicei (pozsonypüspöki) helyi CSEMADOK szervezetek egyesített énekkara és Cséfalvay Kató, a somorjai CSEMADOK'Szervezet közkedvelt népdalénekesnője. Frissítők' r51 a rendezőség gondoskodik. Belépődíj tetszés szerint.