Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-09 / 208. szám, szombat

UJSZO 1950 szeptember 9 A bányászok tapasztalataikról beszélnek Kifizeiódik^e a munka a 125-ös szinten ? Helyzetkép a csucsomi antimon bányából Az élmunkások, vájárok és a műszaki középkáderek, a felörök, föfeló'rök és a bányamesterek együttműködése a terv teljesítésének és túllépésének egyik legfontosabb előfeltétele — állapították meg már annyiszor maguk a bányászok és mindannyian azt óhajtjuk, hogy ez a jó együttműködés minél előbb létrejöjjön. Erre az együttműködésre igen sok jó péklát tudnánk felhozni. Ott, ahol az üzemi pártszervezet és az üzemi szakszervezeti csoportok helyesen fogták fel a feladatot és érvényesítik a Párt vonalát ebben a kérdésben, ott az együttműködésben nincsen hiba és ennek hasznát látja az ipar, a dolgozók és a szocializmus építése. Ma a csucsomi helyzetet bíráljuk. Bíráljuk azért, hogy segítsünk az ott uralkodó áldatlan viszonyokon, bíráljuk azért, hogy a munkásság és a műszaki káderek végre megtalálják az egymáshoz vezető utat. A csucnmi antimon-bánya munkásai köze.

t a mai napig nem folyik még politikai meggyőző munka és a műszaki vezetők idegenül állnak szemben a munkássággal. Oláh József vájár élmunkás beszéli, hogy ez az idegenkedés olyan messzire ment, hogy Sztron mérnök, a bánya vezetője a következőket engedte meg magának : Előfordul, hogy a bánya kocsija üresen megy le a városba. Egy alkalommal a kocsi elment Buksza Istvánné és Oláh Józsefné bányászasszonyok mellett. A kocsis felvette őket a kocsira. Ugyanekkor szintén Rozsnyó felé igyekezett autóján Sztron mérnök. Amikor meglátta, hogy a bányászasszonyok a kocsin ülnek, autóját megállította és megkérdezte, hogy kinek az engedélyével vette fel a két asszonyt. Amikor a kocsis megmondta, hogy ö maga szólította fel az asszonyokat, hogy beüljenek, Sztron mérnök parancsot adott, hogy a két asszonyt szállítsa le a kocsiról. — Ugyanekkor — teszi hozzá Ulicaj Károly élmunkás bányász. — a bányakocsi a műszaki vezetők feleségeit minden további nélkül viszi a városba, annak ellenére, hogy rendes autóbuszjárat van a falvak és a város között és a hintóba az üzemi munkát végző igáslovakat fogják. — Ez csak egy kis, de jellemző történet — teszi hozzá Majornyi Béla vájár, rózsnyóhutaí lakos, —- most képzeljétek el elvtársak, hogy ilyen körülmények között milyen a viszony a műszaki vezetők és közöttünk a munkahelyeken. Ez a helyzet néha úgy elfajul, hogy akadályozza a többtermelést, akadályozza az országépitést. Ismét Oláh József vájár veszi át a szót és tapasztalatait így foglalja össze: — Ez év tavaszán történt. Olejnyik István és Bodó Béla vájárok önként ajánlkoztak arra, hogy ismét megnyitják, ismét megkezdik a munkát a 125-ös szinten. Kijelentették, hogy ennek a régi és lezárt szintnek a bányászása kifizetődik. (Ezt a szintet már a régi köztársaságban azzal „szedték át", hogy kimerült. Szerk.) Fölkeresték Schmidt Frigyes főfelői't és elmondották, bizonyították neki, hogy a 125-ös szinten a munka legalább annyit hozna, mint akármelyik más mellékteléren. Schmidt kereken kijelentette, hogy ez lehetetlen és egész biztos, hogy a vállalatnak nem jövedelmezne. Erre Bodó és Olejnyik vájár önként vállalkoztak arra, hogy teljesen ingyen dolgoznak egy hónapig, ha a munkahely nem hozna hasznot. Vettek is próbát a munkahelyről, ismét kinyitották a 125-öt szintet és dolgozni kezdtek. Ahogy dolgoztak, egyszerre csak el is kapták az ércet és miután látták, hogy mit lehet innét kihozni, kötelezettséget vállaltak, hogy egy műszak alatt ketten négy csille ércet vájnak ki. De Schmidt és társai valamilyen okból nem akarták, hogy a két derék vájárnak legyen igaza és meg'kezdtfdött a kálvária. Egyik bízottAhol munkásigazgató áll az üzem élén Az építkezéseknél oly fontos mellékcikkeket, ablakkereteket, üvegtáblákat, vaskereteket különféle drótokat, kábeleket, neóncsóveket stb. azelőtt magánkereskedőktől kellett megvásároln., akik mindenért búsás hasznot vágtak zsebre. Ez a helyzet teljesen megváltozott, amióta az építkezési üzemek kiterjesztették hatáskörüket és két éwei ezelőtt megkezdődött az építkezési szakma államosítása. Ekkor Bratislavában Trnaván, Trencsénben, Skalicán, Stupaván és más helyeken hatalmas telepeket létesítettek, ahol műhely műhely mellett, raktár raktár mellett sorakozik. Ekezben a hatalmas gyárszerü üzemekben akkordmunkáva; gyártják az építkezéseknél oly fontos alkatrészeket. Bratislavában is működik az építkezési üzemek kezelesében egy ilyen hatalmas gyártelep. A telepen rengeteg munkás dolgozik. Ezek a munkások reggel szétszóródnak az egyes építkezésekre és ott szerelik a telepen készült ablak kereteket, vas alkatrészeket, huzalokat stb. Magán a telepen pedig teljes erővel folyik az asztalos, lakatos, üvegező stb. műhelyek munkája. A raktárakban a szögek legkülönfélébb fajtáitól, a festékek és lakkok különféle fajáig minden az építkezésekhez szükséges anyag megtalálható Az üzem alkalmazottai 3 hónappal ezelőtt bekapcsolódtak az élmunkás mozgalomba. Januárban kezdődött a tulajdonképpeni előkészítő munka. A propaganda teljes sikere vezetett és júniusban az üzemnek már 140 élmunkása volt. A mozgalomba a telep valamennyi munkása bekapcsolódott. Július hónapban az élmunkások száma 283-ra emelkedett. Az egy fejre eső előirt óránkénti termelést a munkások túlteljesít k. A szeptember a munkaverseny hónapja a telepen. A munkaverseny keretében a munka- és bérosztály kötelezettséget vállalt hogy december 31-ig minden szektor p

0nt

0s akkordbérét megállapítja és a munkaverseny eredményeinek kiértékelésével szilárd üzemi normákat teremtenek. A szocialista verseny előadója napi jelentéseket kap az egyes műhelyek eredménye ről és ezeket összefoglalják táblázatos kimutatásokban. Ezeken a termelési kimutatásokon a munkaszám, az óraszám és az elért termelés szerepel. A verseny első hetében igen nagy v

0lt az abszencia, de ezt is sikerült csökkenteni helyes propagandával. A legjobb osztályok a tetőfedő, szigetelő és parkett osztályok. Legjobb műhely az egy

;k lakatos műhely A munkaverseny megelőző propagandája keretében az üzembizottság és a pártszervezet fontos munkát végzett. Az egyes műhelyek alkalmazottai önkéntes kötelezettségként válallták, hogy maguk mutatnak rá a hibákra és maguk adnak javaslatokat. Erre igen szép példát adott az asztalos műhely. Itt a kézi és gépi műhely munkájának összehasonlításánál kitűnt, hogy a gépműhelyben munkaerő hiány van. Erre 25 önkéntes jelentkező azonnal a gépműhely segítségére sietett hogy a munkáság a másik után következett és végül is abbahagyatták velük a munkát, mert a bizottságok Schmidt föfelőr véleménye alapján a télért erőtelennek és nem jövedelmezőnek minősítették. Bodót és Olejnyikot áthelyezték más munkahelyekre. Majornyi Béla elmondja, hogy ugyanebben az időben más csoportokkal olyan munkahelyet is szedettek, amely sokkal gyengébb teljesítményt hozott, mint a 125-ös szint. Ulicaj elvtárs élmunkás megfigyelte, hogy a Bodóék által kitermelt ércet sokáig hányóra döntötték (haldra) teljesen külön, nehogy együtt legyen a többivel és külön műszakban engedték le. Saját maga látta, hogy a Bodóék által kitermelt ércbe sokszor más idegen szintről friss ércet kevertek bele, amelynek a színét messziről meg lehetett ismerni és amely elütött a többitől. Azt állították, hogy Bodó és Olejnyik lopták oda ezt az ércet, hogy bebizonyítsák: kifizetődik a 125-ös. — Most — fejezi be az elbeszélést Majornyi Béla vájár, — a 125-ös szint már ismét kifizetődik. Néhány hónappal azután, hogy Bodóékkal és Olejnyikkal abbahag.vatták a munkát, * ismét megkezdték a szedést a (Folytatás a 9. oldalon.) latokban fennakadás ne legyen. Az öszzmunkásság kiváló teljesítményeikért javasolják az üzem kitüntetését az élmunkásüzem büszke címével. Ennek a szép eredménynek talán az is a magyarázata, hogy az üzem élén munkásigazgatő áll, Maréi Rudolf v

0lt villanyszerelő személyében, aki maga személyesen igazgatja a nagyüzem minden részét és pontosan értesülve van az eseményekről, amelyek a telepen történnek. Mi tette lehetővé, hogy a gyártelep és az egyes műhelyek élenjáró üzemmé fejlődjenek? Elsősorban az új igazgató vezetése alatt a jó szervezés, a közösségi szellem kifejlesztése, valamint az, hogy az igazgató mindenütt megjelenik, ahol szükség van rá. — Mi kell ahhoz — mondja Marel —, hogy a munkás megelégedett legyen? Három dolog. Meg kell adni a jó munkafeltételeket, a rendes fizetést és az elégséges élelmezést. Ezt mi mind megteremtettük. A munkahelyeket a lehetőséghez képest elláttuk gépekkel a műhelyeket modernizáltuk. bevezettük az akkord rendszert, amely lehetővé tette, hogy a munkások keressenek, végül biztosítottuk a munkások rendes élelmezését Ezek voltak azok a föfeltételek, melyek jó munkánkat biztosították. A vezető helyekre olyan embereket helyezett az új munkásigazgató, akik azelőtt maguk is dolgoztak és teljes mértékben megfeleltek a beléjük helyezett bizalomnak. A tanoncok számára otthont teremtettek és gondoskodtak politikai és szakoktatásukról. A munkásság és az új munkás igazgató összmunkájának eredményeképpen ezen a telepen teljesen új szellem alakult ki, amely merCbeu különbözik a régi rendszer gyárüzemeink szellemétől valamint nagyban különbözik egyes mai gyárak légkörétől is, ahol még nincs meg a munkások soraiból kikerült vezetés. Ez a példa világosan bizonyítja, hogy a munkás sorból felkerült dolgozó vezető helyen igen is teljes mértékben megfelel és át tudja alakítani akár egy többezer munkást foglalkoztató gyár arculatát is. (V. I.) KRUM GRIGOROVO EGYETLEN ÚT Rangéi is belépett a szövetkezetbe, de egyik szemével mindig kifelé sandított. Mióta jószágait is beadta, mintha betegség kínozná. Soványodni kezdett, lábai a gyengeségtől megbicsaklottak, elvesztette erejét. Egyik tavasz- vasárnapi reggelen még alig virradt, mikor felébredt. Ide-oda járkált az udvaron, végigment a sövény mellett, aztán megborotválkozott, majd a kútnál megmosakodott friss vízben. Milyen gyönyörű a reggel. A mezőről könnyű szellő libbént, susog a fűzfa, reggeli madárka száll a jegenye tetejébe, vígan fütyül, aztán tovább repül. Igen, tavasz van, csak Rangéi nem így szokott találkozni vele. A karámban juhok bégetnek, a kerítés mögül pedig bárányokat hallani... Kinyitom az ajtócskát és kiengedem ... Egyik a másik után fut az anyjához, gőzölgő kis pofájukat sűrű gyapjaikba dugják, első lábukra letérdelnek, farkukat csóválják és a juhok, mintha csókolnák kicsinyeiket... Aztán nemsokára bőgnek a tehenek. Bemégy az ólba, megüt a jól ismert meleg, kellemes illat... Megrázod a tepsin a morzsát, leülsz a székre és megszorongatod a meleg tőgyet •.. Most? Milyen a tavaszod? Mintha csendben és észrevétlenül csúszna el Rangéi mellett. Éppen azt fontolgatta, hogy kimenjen-e a mezőre, vagy máshova nézzen-e, amikor valaki megszólította: — Rangéi sógor! Rangéi sógor! Rangéi kinyújtotta nyakát, kinézett a kerítésén, kihúzta a reteszből a szeget és kinyitotta a kaput. Denko sógor állt szemben vele — a szomszéd faluból. Belépett és széles tenyerét nyújtva mondta: — Hogy-mint vagy sógor? Jó reggelt. — Hofy? Hát mondjuk jól — válaszolt szárazon Rangéi, mellényét gombolgatva. — Gyere beljebb — mondta és két széket hozott ki. Az almafa alá ültek le a kút mellett. A méhek vígan döngicséltek, vi*) Krum Grigorov a haladó bolgár irodalom egyik legtehetségesebb tagja írása; a mai Bulgária életét, har Cát mutatják be. rágról virágra repülve, a tavaszi szellőben kényelmesen heverészett a tetőn a mácsik és a kis kővályúból három csirke itta a vizet. Denko ünneplőbe öltözött, mint jószágkereskedőhöz illik, fekete új bárányBör subába és magasnyakú fehér ingbe. Cigarettával kínálta Rangéit, aztán mindketten rágyújtottak. — Ej, mióta nem jártam nálatok, tavaly óta bizony. Ma ragyogó szép idő van, mondom benézek már Komarovicbe Rangéi sógorhoz... Tudom, szép jószágaid vannak, nékem most betegedett meg egy ökröm, — bal szemével kacsintott, — nem tudok mivel dolgozni... Hisz érted már... Ha át tudnál adni egyet, nem károsulnál meg. Rangéi piros a reá még jobban elvörösödött. Mélyet lélegzett, lehajtotta a fejét és nem válaszolt. A küszöbön Cena néne, Rangéi felesége jelent meg. Észrevette a sógort, néhányszor belehunyorgott a reggeli napba, tenyerével megtörölte szemét, míg megismerte. — Mit nézegetsz így, sógorasszony — fordult hozzá Denko és piros arca a nevetéstől kiszélesedett. — üdvözöl a feleségem. Ö is meglátogatna, de örökké csak a sok munka. — El kellett voln

a hoznod — ugratta Cena néne, közben a kendőt vállára terítette és bontani kezdte haját. — Egyedül jön a sógorhoz, nézze meg az ember. Aztán eltűnt valahol a házban. Várta a takarítás, a főzés. Ketten tovább beszélgettek. Rangéi idegesen kapkodta a fejét, üstökét vakargatta és minél többet beszélt Denko az állatokról, arca annál szín telenebb lett. — Milyen állatokról beszélsz, sógor? — kérdezte fogai között. —Nekem nincs több állatom, csak az a három csirke, amit te is látsz. Bead tam a szövetkezetbe. Már egy féléve, hogy beadtam a teheneket a borjúkkal, meg a lovat a szerszámokkal. — Ne mondd!? — hüledezett Denko. — Azért ilyen süket az udvaro tok. Ejnye, ejnye ... Nem gondoltam, hogy ennyire megbolondulsz... A földet már beadtad, hát azt egye fene, de hogy az állatokat is beadd, nem mertem volna gondolná... Ugy gondoltam, megegyezünk ... Ejnye, ejnye sógor, hát ezt jól megcsinál tad. A marhakereskedő aztán nem sokáig maradt. Rangéi hiába marasztalta, Cena hiába kiabált utána az ablakon, hogy ne siessen, Denko már a füzek alatt sietett, szerencsét próbálni máshol... Elment, de legjobban tette volna, ha egyáltalán nem is jön. A komarovszki parasztok még alig csendesedtek el, alig nyugodtak bele tettébe és már ő is bánja az egészet. Mintha a szívén egy sebet téptek voln

a fel. Haragudott mankóra, mérgében még káromkodott is, de lelke mélyén, mintha várta volna ezt a találkozást. Igy bizony, így ... Nem baj, ha megmondják néked az igazat, nem baj, ha kinyitják a szemedet. És végeredményben nincs igaza a marhakereskedőnek? Egy darabot sem nevelhetsz magadnak . .. Saját tulajdonodnak nem lehetsz gazdája. Ugy érezte, olyan az udvara, mint a puszta. Hisz ki látott valaha parasztudvart jószág nélkül? Ha megjött a mezőröl, már messziről hallotta az ismerős hangokat és még az sem bántotta, ha a tyúkok szétrúgták a trágyadombot... Most bárhol megállott, dohosságot érzett... Az istállóban, ahol valamikor tehenek feküdtek, most minden elszáradt, szinte fél belépni az ember... A gerendán patkány nyújtózik és az éhségtől olyan kihívóan bámul, mintha azonnal rád akarná vetni magát. ... Bementél a juhokhoz, az akolba, érezted a sajt érdekes szagát ... Lassan már ez is omladozik. Igaz az, ahogy mondják, hogy a ház lakók nélkül magá tól düledezni kezd •.. A fészeren is ez látszik... Ahogy Rangéi a nappal szemben hunyorgatva nézi, úgy látja, mintha a hosszú, faragott kő-oszlop is elcsúszott volna... Ha véletlenül nekitámaszkodna valaki, biztosan lerepülne a tető ... Eleget töprengett, hogy belépjen-e a szövetkezetbe, de az az asszony .,. No, hogy a fiáról meg ne is beszéljünk ... Ha most a szeme elé kerülne, rosszul járna ,.. Szerencsére elment katonának . •. Nélküle jobban boldogul Rangéi Kezét tördelte, nehezen lélegzett, úgv érezte, hogy a szíve kiugrott... ürességet érzett a helyén. — Raso, Raso — szólította felesége az ajtóban. — Miért mászkálsz! az udvaron, mint egy fejetlen légy? Azt hiszem, ma vasárnap van. Ebédelj meg, oszt dőlj le egy kicsit pihenni, mert holnap korán reggel menni kell krumplit kapálni. Mintha álmából ébresztették volna fel. Nem volt étvágya. Szájában keserűséget érzett. Azért bement és asztalhoz ült a gyerekekkel. Csak úgy szokásból evett. — Mi van veled? — kérdezte Cena néne — úgy lihegsz, mint egy kereskedő, akinek elsüllyedt a hajója. Fáj talán valamid? Néhányszor megrándult a szája és fájdalmas mosolyra húzódott. Megmondja nyiltan az igazat, vagy eltitkolja? Kivel ért egyet a felesége, ha vele nem — villant át az agyán. Valahogy mások most az emberek, ha elmondod valakinek bánatod, kinevet: — ne nézegess folyton vissza, Rangéi. — Hogy mi van velem? — mondta végül. — Az, hogy Denko sógornak igaza van. Nem térdig, hanem nyakig süllyedtünk le! Az ablakon hűvös szél csapódott be, illatot és üdeséget hozva- Rangéi észre sem vette. Még haragudott is erre a szép tavaszi napra. A gyönyörű idő mintha nem is akarna tudni arról, hogy Rangéi itt ül felzaklatott lélekkel, bánatos szívvel. — Ej, hagyjad csak Denkot — mondta az asszony, közben megfújta a meleg levest és folytatta: — mit akarsz vele? Ö kupec, úgy beszél, ahogy az üzlet kívánja. — Miért hagyjam? — mérgelődött Rangéi idegesen fészkelődve és rálépett a mellette ülő gyerek lábára. Az felkiáltott. — Befogod a szád, mert lekenek egyet — fenyegette meg a villával a gyereket. — Hogy egy darab állat ne legyen a háznál — csikorgatta fogát kis szünet után. * Egyik legvidámabb brigád volt, amelyikben Rangéi dolgozott. Csupa jókedvű, vidím dalos lányo"k és fiatal menyecskék. Ugy kapáltak, de ha dalolni kezdtek, rengett az egész határ. — Sej, haj! — dalolják a fiatalok. Megtáncoltatják a kapát, egyet-kettőt ugranak, földbe vágják és az előbújt, virágzani készülő krumpli már fel is van töltve. Néha még Cena is fiatalnak IGnife, ha belekap az énekbe és vidáman dalolva dolgozik, pedig már katona fia van. Csak Rangelen látszik, hogy erőlködik. Kapájával 'ide-oda kapkod, kézzel igazítja meg a krumplit, aztán alig bír kiegyenesedni. — Ejnye, Rangéi, szégyenszemre még lemaradsz — ugratja az egyik lány. — Várjál, segítek, hátha menyed leszek, ha Sztanimir hazajön — szó! egy másik. Vidám nevetés cseng. Rangéi hiába válaszol szipogva: — Hát mért ne lehetnél. Nincs kedve viccelni. Hej, ha tudnák, m; kínozza szívét. Munka után este Vankovval és Cserbenin Vaszillel ment haza. Nem csoda, hisz néhány szót váltott velük és Jobban érezte magát... Talán azért, mert őket is ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták. — Kilépünk — mondja Vánkov. •— Minek nekünk a szövetkezet? — kezdi Cserbenin. — Apáink nélkül* is megéltek... Lejár a határidő, most éppen kiléphetünk. Rangéi nagyon örült. Egy szót sem szólt, de minden mozdulatából látni lehetett, hogy egyetért velük ... Kilép a szövetkezetből... addig, míg lehet. .. míg Sztanimir, a fia haza nem jön... Vacsora után a feleségével beszélgetett. Előbb csak célozgatott, aztán egyenesen kijelentette: — Kilépek a szövetkezetből... meglátod, jobb lesz így... még egymást is jobban megértjük. — Még hogy kilépsz — lepődött meg az asszony. — Hogy rajtunk nevessen a világ. Miért lesz jobb? Mert így kenyeret kell majd dagasztanom, meg a nehéz szakajtót kell majd cipelnem. Cena néne olyan asszony volt, ald tisztelte a férjét. Sokat azért nem akart engedni, de mikor Rangéi a mezőröl, a borjúkról és a bárányokról kezdett beszélni, nem ellenkezett tovább. Erre várt Rangéi. Csak az aggasztotta, hogyha Sztanimir, a íia megtudja, ki tudja, hogy fog haragudni. Olyan zenebonát csap, hogy az egész falu nem tudja kibékíteni. De erő*