Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-24 / 221. szám, vasárnap

U J SZO 1950 szeptember 24 Életünk új formája nagy fordulatot hozott képzőművészeink alkotó munkájában is. Ez az új forma lett a művészi tevékenység alapja s a megalkotott müvek magukban hordozzák a népi demokrácia forradalma lelkületét. Képzőművészeink az 1948"i győzelmes februári események után j rátértek a szocialista realizmus útjára s felismerve azt, hogy az új élet mily gazdag tárháza lett a művészi alkotó munkának, új kifejezési fonna s az új tartalom után kezdtek kutatni. Rájöttek arra, hogy a lírai öncélúság, a burzsoá formalista irányzatok csak zsákutcába vezetik a művészetet s kimondották, — az úi élet jelentőségét értékelve, — hogy a munkásosztály bátor harcosai között van a helyük s alkotásaikban a szocialista munka építő sikereit és eredményeit kell kifejezni ök Küzdeniök kell a burzsoá befolyás minden maradványa, a kispolgári assáig ellen és tudatoáítaniok magukban, hogy a művészi alkotások többé nem az üzérkedés, a piac tárgyai, hanem tanító és oktató jellegűeknek kell lenniökés csak ilyen művek alkotásával kapcsolódhatnak be tevékenyen képzőművészeink a szocializmus építésébe, i A „népi demokrácia embere" tulaj- 1 donságának, új erkölcsének, a hazához és a munkához való becsületes viszonyának és a nemzetközi proletariátus szellemének műveikben való visszatükrözésével építhetjük csak ki új és értékes művészetünket, mely a szocialista realizmus módszereinek alkalmazásán alapszik. Ez az új képzőművészeti forma gyökeres Változást hozott a művek tartalmában is és ez művészeti körökben nagy harcot idézett elő. Milyen is legyen ez a forma? És milyen a tartalom? A Szovjetúnió a képzőművészet terén is utat mucat nekünk. Az új élet építőihez kell fordulnunk, akik harcos lendülettel teremtik meg hazánkban a szocialista életformát. A munkásság a parasztság, az ifjúság öntudatos, erőteljes előrehaladását kell művészeinknek visszatükröztetníök alkotásaikban, amelyekben nemcsak azt kell ábrázolnak, ami a jelenre jellemző, hanem, mélyen érzékeltetniük műveikben c szocializmus felé való fejlődésünk útját is, mert mint Zsdánfív elvtárs mondja: „A mi jövőnk, a mi holnapunk már ma készül, tervszerű és öntudatos munkával". Képzőművészetünkben, úgymint életünk mái terén is, még nem találtuk meg a végleges formát éa így állandóan változik a tartalom is, ami annak a jele, hogy fejlődésben vagyunk s életünk tökéletesedő arculata időről időre újabb formát és az újabb tartalom kifejezését követeli meg tőlünk. S ez a fokozatos átmenet a magasabb életforma felé, nagy erőfeszítést igényel a művészektől is. Az aratási képkiállítás tanulságai Elsősorban is saját maguk énjével keli megbirkózniok és teljesen kiküszöbölniük magukból a mult lelkivilágát, a kispolgár: asságo-t, amit a burzsoá művészeri irányok oltottak legtöbbjükbe. Bele kell mélyedniök a marxista esztétika tanulmányozásába, hogy valóban komoly, szocialista műveket alkothassanak és ÖSÍZhangba hozhassák az új formát az új tartalommal. A Tvar-szövetkezet kiállítási termében most nyitották meg az őszi tárlat első kiállítását. Tizenkét festőművész alkotásait látjuk itt, akik a falvak új életét, a társas gazdálko- j dást, a közösen végzett aratási igyekeztek festményeiken visszatüksröztetni. Végigtekintve a kiállítást, való- , ban kiérezzük a képekből sugárzó új hangulatot, életkedvet s a közösen végzett munka nagyszerűségét, amit egyedül annak köszönhetünk, hogy fejezésükről a szebb jövőbe vetett hit ' sugárzik. A pépek csak eszközök az új élet megvalósításában, igy csak másodrangú szerepet játszhatnak ezekben az alkotásokban. A kiállított negyven festményen csak színfoltokban látjuk az embert és több képen az emberi test megrajzolása is helytelen, ami arra int, hogy kiállító képzőművészeinknek alaposabban kell elsajátítaniok a pon- ' tos rajzkészséget. Azonkívül meg kell még jegyezni, hogy új életünk hősei nem görnyedő emberek, mint voltak a múltban, amikor a tőkések igája alatt nyögtek, hanem érzéseikben felszabadult, tettrekész építő műnk ások. A negyven kiállított kép közül két festményen látjuk csak közelebbről a falu dolgozóját. De hogyan? Cas- , tiglione festőművész, aki a képzőművészeti főiskola asszisztense, a „TrakSzabó Gyúld: Cséplés. a szocializmus építése döntő fordu- ; latot hozott a képzőművészet terén is. ! Ez az aratási képkiállítás is képzőművészetünk újabb értékmérőjévé vált- Ha a képekből ki is érezni az új élet derűs hangulatát, még nagy fogyatékosságok észlelhetők bennük. Mezőket, traktorokat, önkötözőgépeket látunk a festményeken, de hiá- \ m/Oznak rajtuk az emberek, a s

z°~ cialista építőmunka hősei, a szövetkezeti tagok, a parasztok, a traktoristák. A képzőművészek elevenítsék meg alkotásaikban ezeket az embereket, akik az új élet építői s arckňtorista lány" című képén a helyett, hogy úgy mutatná be a traktorvezető lányt, mint ahogy az új életünk forradalmi valóságában létezik, munka közben, harcos lendülettel, ezt az újtípusú leányt színészi pózban, keresztbetett kézzel és hideg, merev tekinteteti ábrázolja. Kíváncsik vagyunk, hogy Castiglione elvtárs hogyan és mire tanítja a képzőművészeti iskolára járó növendékeket, ha maga is olyan képet fest, melyből hiányzik a szocialista építőmunka eröteljessége, dolgozóink harcos lelkülete. Schurmannak a szövetkezeti aratást ábrázoló festményén víg kedéllyel dolgoznak ugyan a föld munkásai. de az arcok túl édeskések, nem reálisak és érezhető az alakok elhelyezésében az erős. kiszámított beállítottság. A szocialista realizmus pedig arra tanít bennünket, hogy az új embereket úgy kell ábrázolnunk, mint amilyenek és olyanoknak, mint amilyeneknek lenniök kelU Ezen a kiállításon is érezhető, hogy képzőművészeink még nincsenek teljesen felkészülve az új, szocialista tartalommal telített művek alkotásara. Például, mint ezen az aratási kiállításon is bebizonyult, képzőművészeink a szocialista építőmunkának tájleírásában a mezőgazdaság új arculatának csak külső, a kisebb részét tárják szemünk elé. Dubay festőművész a jobbak közé tartozik. Kiállított képei azonban csak a tájat mutatják be. Eddig még nem tudott áttörni arra az útra, hogy a dolgozó parasztot tegye a táj, a kép középpontjába. Ez a többi kiállító művészre is vonatkozik. A tá j festészetnek is meg van a maga szépsége és jelentősége Erre is szükség van és ezeknek a képeknek ís meg van a maga hivatása. Olyanoknak kell lenniök, hogy érezzük belőlük hazánk tájjellegzetességét és büszkén mutathassunk rájuk: nézzétek, ez a mi országunk! És ez hiányzik a kiállított alkotásokból. A falusi élet ábrázolásában is a pártszerűség irányvonalának kell erőteljesen megnyilvánulnia. Lenin elvtárs mondotta: „A pártszerűség az erősen kifejlett osztályellentétek eredménye és politikai kifejezése" — és többs7ör rámutatott arrn. hogy a pártatlanság — polgári eszme, a párt- j szerűség pedig — szocialista eszme! | Mire tanítanak ezek a szavak? Arra, hogy ha a képzőművészek a falvakban járnak, az élet forradalmi fejlődését kell műveikben abrázolniok. Ne csak a falvak új arculatát nézzék és a szövetkezeti munkában kedvét lelő parasztságot mutassák be. Nem szabad megfeledkezniük az osztályharcról, a kis- és középparasztnak a kulákok, a kapitalista rendszer földműves politikájának maradványai ellen való küzdelméről sem. Képzőművészeink alkotásaikban nem eléggé forradalmiak. Ez talán még annak is tulajdonítható (de csak kisebb részben, mert ez élet fejlődé" sét figyelve saját maguk ís ösztönszerűen rájöhettek volna erre az álláspontra), hogy hiányzott a velük szemben eddig még nem alkalmazott építő kritika, melyből erőt meríthettek volna továbbfejlődésük biztosítására. Len ív elvtárs Gorkijhoz intézett egyik levalében a következőket írta: „Az irodalmi bírálatot is szorosabb kapcsolatba kell hozni a pártmunkával, a Párt vezetőségével". Lenin elvtárs szavait bátran alkalmazhatjuk a képzőművészetre ÍSL Jobb szervező és felvilágosító munkára ven szükség, hogy képzőművészeink megtalálhassák végre a helyes utat. A szocialista realizmus több lelkületet és az új élet építésébe való erőteljesebb bekapcsolódást követel alkotó művészeinktől és ezt csak úgy érhetik el. ha elsajátítják a marxista esztétikát, fokozottabb mértékben tanulmányozzák új életünk minden mozzanatát, a dolgo. zók világát és tökéletesítik művészi technikájukat, rajzkészségüket, hogy a jövőben már nagyobb, mesteri műveket alkothassanak, melyek hirdetni fogják a szocialista realizmus győzelmét minden eddigi képzőművészeti irányzat felett. Petrőci Bálint. Kultúrotthon Vértesacsán Kié volt régen ez a falu?— A Habsburg Józsefé. És a szomszédos falu ?> Az is az övé. És övé volt Felcsut és Alcsut, a föld a hegy, az ember, az állat.. És mit adott Habsburg József azoknak, akik dolgoztak neki ? Még vizet sem adott. 1950-ben kapott ren des kutat például Alcsut, ahol a lakosság nyolcvan százalékos strumás. Nem volt vize a falunak, de Habsburg József alcsuti kastélyában négy szökőkút ontotta a v'zét a napon sütkérező erdei medvékre, a hüsiilő agarakra, meg a Libanonból idetelepített cédrusokra. És a kultúra?— Ide nézzen — mondja a kútfúRIDEG SÁNDOR: KULÁKOK KÖZÖTT Három nap elmultával a város északi oldalán lévő Liliom utcába szegődtem le szolgának, egy rosszhírű, Vitéz Csukás Pál nevezetű basaparaszthoz. ' Komorkedvű csupa indulatember volt ez, akiről senki nem tudott semmi jót mondani. Testi formája szerint két olyan ember is hasadt volna belőle, mint én voltam akkor. Fölegyenesedve olyan magasnak látszott, mint az apám s bár szikáran csontos és sovány volt, az egész emberből erő és keménység áradt. Ha időnként szokása szerint ki Is becsukta a szemét, az embert önkéntelenül is valami félelemérzés lepte meg tőle. Ezt a szégyenletes érzést magamon is megfigyeltem s ha gondolkoztam rajta, csak fokozódott félelemérzetem. Elképzelem, hogy a nagyerejű embernek egyszer olyan kedve támad, hogy a falhoz ver és akkor éppen olyan emberré válok, mint annyi más megvert ember, akiket eddigi vergődésem folyamán megfigyelhettem. Valójában nem is annyira ettől az embertől tartottam, inkább attól féltem, hogy egyszer alulra kerülök és végképpen alul maradok. Később, amikor már néhányszor végighajtottam lovasfogatommal a városka utcáin, több szegény emberrel szóbaegyeledtem s megtudtam a szolgaemberektől, hogy a gyanúm nem is volt túlságosan alaptalan. A gazdám olyan furcsán szokott elbúcsúzni távozó szolgájától, hogy kilencszer is föltaszít ia az udvarán, s ha a búcsúzkodó szolga visszaszól, a legegyszerűbben a kapuig rúgdossa. Eddig még nem szolgált nála olyan ember, aki legalább egy félévet kihúzott volna, de legtöbben csak heteket vagy napokat töltöttek el a házában. „Olyan hely ez — mondta egy szolgalegény —, hogy a mesében sincs különb, vitéz Csukásnál éppen három napból áll egy esztendő, a fizetést | azután meg lehet találni a vakablak' ban ..." ilyesmit beszéltek a gaz' dámról, de hogyan is remélhettem volna, hogy egy-két nap alatt rendesebb helyet találok magamnak. Vitéz Csukásnak raitam kívül egy másik szolgája is volt, egv iskoláskorú gyerek személyében. A gyerek rokona volt Csukásnak és Ő ajánlott be engem is a nagyparasztnak. A József nevű rokongyerek a könnyebb munkát végezte, bár jutott néki a nehezéből is elég, mert annyi dolgunk volt, hogy már korán reggel szédültünk a fáradtságtól. Az istállók és ólak telve voltak mindenféle hasznos állatokkal. Volt három tehén, két göböly,' két borjú, három ló. egy befogásra alkalmas csikó, az ólakban legalább húsz disznó hízott Hajnaltól virradásig annyi mindenféle munka jutott ránk, hogy egy hét alatt remegés állt a lábomba és úgy megsárgultam a fáradtságtól, mint a sárga virág. Társam, a gazdám kiskorú rokona időnként elsírta magát s úgy éreztem kötelességem őt is óvni, ha már annyira szegény és időnként barátságos szóval bátorítottam. Ilyenkor olyasmit mondtam, ami abban pillanatban jutott eszembe s mindkettőnkre egyformán vonatkozott: — Hó, hó. Jóska öcsém! Nem szabad ám nekünk könnvedén összeomlani, mert amíg szolgálnunk kell, minden órában más gazdát kerashetnénk magunknak. Aztán egvik kutya, a másik eb és hogy melvik a legrusnvább, azt maga az atyaisten se tudná megmondani. Kitartunk tavaszig. Akkor minden bokor szállást ad és betakar minket a nagyon magas ég Ne félj, lesz inaid valahogy... Hajnalonként megtörtént velem, hogy talpon állva eialudtam és oszlopfához vertem arcomat a fáradtságtól. Jóska gyerekkel úgy bukdácsoltunk a petróleumlámpa fényétől sötét istálló homályában, ide-oda csapódva, mint a veszendő őszi legyek. Azt se tehettük meg, hogv leüljünk szunyókálni, mert vitéz Csukás hajnalonként maga ült a fekvőhelyemre s amíg el nem végeztük rendben a munkál, ritkán vette le rólunk tekintetét. Ha pedig megszólalt, olymódon tette, mint a láncos kutva, amikor rámordul az emberre. Világosodás után disznók etetése kezdődött, majd az összes állatoknak répát, tököt és krumplit kellett darálni, abrakot őrölni s legutoljára szecskát kellett vágni szalmával keverve. A rengeteg munkát olyan géppel végeztük el mindennap, hogy az már valóságos emberkínzás volt. Hogy mikor kez Jődött és végződött a nap. megköze lítően sem tudtam megállapítani, mert nem volt órám. A gazda szobájába nem mehettem be. ahol az óra ketye gett. Amíg ettem, a különépült konyhába volt a helyem, azután onnan is mennem kellett kifelé, az állatok közé. A gazda felesége egy pókoslábú, lompos osszony volt. ő is olyan mosatlannak és piszkosnak látszott, mint minden a konyhahelyiségében a falaktól kezdve a mosatlan fazekakig. A feketeképű, lompos asszony a szükséges időben iitött-kopott tányéron elémadta az ennivalót, de nem emlékszem, hogy egyszer is egyetlen szóra méltatott volna. Nem kívántam vele a társalgást és csodálattal töltött el, hogy le sem írható piszkosságában is olyan magasan fölöttem tartotta az orrát, hogy ilyen magatartásra semmiféle aranyba és gyémántba öltözött királynő sem lenne képes. A fölségesebb mosatlan némber reggelente egyliteres fazékban adott kávét s ha szántani mentem, egy üveg kapásbort vihettem magammal. azonban annak felét rendszerint a gazda itta meg s ha kellett, megihattam a maradékot. Szántás közben legyalogoltam a napi huszonöt kilométert, azután megkezdődött a minden estére kiszabott munka őrülete Szecskát vágtam, kukoricát őröllem malom helyett, abrakot kevertem, ökröt, lovaf, tehenet, csikót etettem és itattam, almoztam. moslékot kevertem s mindez rengeteg erőt, gyors mozgást és cipelkedést kívánt. Ha ilvenkor nem igyekszem, nem dőlhettem volna le pihenni, csak valamikor éjfél tájban. A gazda minden este kocsmába ment szórakozni s ha éííél után megérkezett bortól vörös ábrázatával, föl lármázott a szalmáról, ahol aludtam és máris megkezdődött a nap. A Jóska gyerek és jómagam valósággal táncoltunk a tekintete előtt. Egy darabig azt hittük, hogy rendes időben kelt föl bennünket, pedig a bennünkrekedt soknapos fáradtság úgy fájt a tagjainkban, hogy a könnyünk is kicsordult tőle. — Szólj, ha nem bírod — szokta mondani a gyerekembernek és olyan sötéten nézett rá. mintha meg akarta volna ütni. Hozzám soha nem szólt egyetlen fölösleges szót sem és csak akkor vakkantott, ha parancsolt vala mit. Velem szemben valami előérzet bujkált benne, amint megfigyeltem, különösen utálta az asszonvbűvölő árnyékos arcomat. Legszívesebben az egész fejemet kicserélte volna olyan ócska, lilaeres pofára, amilven az ő gutaütésre érett ábrázata volt. Már a szolgálatom második nacián kiderítette rólam, hogy a kalendáriumbeli Lekvár Aiiska történetét nem énrólam költötték, az orgonabúgáshoz hasonló hangom pedig utálta, hogy a fejét is lehajtotta kínjában, amikor beszéltem. Mindennek teteiébe elkövettem azt a hibát is, hogy értelmesnek mutatkoztam. Holott az igazi parasztszolgának csak akkor lehet némi becsülete, ha illetően istoba és nem mosakodik .neg minden nap. mint valami kisasszony. A rendes szolgalegénynek úgy kell állni a lábán, hogy a gazdája bármely percben föltaszíthassa. ha rosszkedve támad. S ha mindezzel a tulajdonsággal föl van ruházva, akkor a szolga már azt is megteheti, hogy ötven lépés távolságról visszamorog a gazdájára. Magam egyetlen olyan elismert jótulajdonsággal sem bírtam, ami alkalmassá tett volna hosszabb szolgálatra. (Folytatjuk.) ró nemzeti vállalat egyik dolgozója, akivel az empire kastély kiégett termeit Járjuk, s a pernye alól füsttől kormos könyveket emel ki: >Az agarak tenyésztésének különös sajátossága:ról« ... Habsburg Józséf elszaladt, a nép pedig felemelte a fejét A vértesacsai népművelési bizottság értekezletén a központi kiküldött azt mondja: — Nekünk új kultúra kell, szocialista kultúra. Üj kultúránk otthona falun a kultúrotthon lesz. Vállaljátok, hogy társadalmi munkával helyrehozzátok az épületet?

1 — Vállaljuk — mondják egyszerre munkások, parasztok akik bátran nekivágnak az újnak, hogy gyökerestül fordítsák meg azt a régi világot. — A falusi kultúrotthonban fognak működni az olvasókörök, a sakkkör Itt rendezzük meg a természettudományi előadásokat, a kultúrotthon nagytermében játszanak majd a falusi színjátszók: a kultúrotthon lesz a falu társadalmi életének központja. Régen a kocsma volt — most a kultúrotthon lesz. Mi minden munkást és parasztott képzett és müveit emberré akarunk tenni. Az út ehhez az üzemi és a falusi kultúrotthonokon keresztül vezet. Kis csend lesz. Az emberekben belül nagy akarat feszül, s egyszerre robban ez a szép teremtő erő: — A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége asszonyai majd kimeszelik a falakat. — A termelőszövetkezeti csoport tagjai adják a kocs fuvart. — Mi vállaljuk, hogy a színpad háta mögött berakjuk a beomlott ablakot. J>MÍ üvegezünk*:, »mi vállaljuk az asztalosmunkát*, »mi elvégezzük a lakatosmunkát...« Valami jó meleg önt el mmdnyájunkat: messziről traktor dohog a Petőfi-termelőszövetkezeti csoport kapufája felett virágdíszek piroslanak, az ég tiszta, mint a kék tó s felettünk pacsirtadal. S e dalban és napsütésben, traktor dohogása közt jegyezzük a métereket. —Hej, emberek, ez lesz majd a világ! M kor a volt béres vasárnap Petőfit olvassa, az ágasbúzáról vitatkozik és a föld keletkezéséről hall előadást itt a kultúrotthonban, falun — az egyetemi tanártól. S ha majd erről a kicsi színpadról indul el egy új színész, hogy az egész ország művésze legyen. S egy villanásra eszünkbe Jut a mult. A Habsburg József agaras könyve. S olyat nevetünk, hogy kacagásunk k szalad a törött ablakon és belefut a szép ég felhőtlen szabadságába.