Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-23 / 220. szám, szombat

1950 szeptember 24. * 631. (911.) TARTÓ S BEKEERT. NEPI DEM O KRACIAERTI 8 Békeőrségen az asszonyok Több mint 400 millióra emelkedett a békealáírások száma szerte a vi­lágon. A békeharcosok első soraiban menetelnek mindenütt az anyák és feleségek és megalkuvást nem isme­rő hangon kiáltanak állj-t a háborús gyujtogatőknak. A Csehszlovák Nőszövetség is mél­tóképpen veszi ki részét ebből a harc­ból. A csehszlovák nők nem fe'.ejt>k el a fasiszta háború borzalmait. Jól emlékeznek még, hogyan töröl'ék el a föld színéről a Hitler fasiszták Li­dice községet, annak minden lakó­jával együtt. A koncentrációs tábo­rokban életben maradt lidíce! asszo­nyok drámai felhívással szólították harcba a világ minden becsületes nőjét. — Mi, lidicei asszonyok és gyerme­kek — hangzott a felhívás —, akik azon a puszta földön állunk, ahol valaha a falu volt és házaink állot­tak, férjeink, apáink, gyermekeink és testvéreink sírjától fordulunk hoz­zátok együttes kívánságunkkal, asz­szonyok és anyák szerte a világon: ne engedjetek új Ltdlcét. Akadályoz­zátok meg a háborút! fis a békemozgalom egyre terjed. Falvakban és városokban, a Magas­Tátra rejtett völgyeiben éppen úgy, mint Prága munkásnegyedeiben és a morva falvakban. A csehszlovák nők elszántan állnak a vártán, a béke­front rájuk kiosztott őrhelyén. EZER ASSZONY jjrült össze Washingtonban a hirosi­mai atombombázás évfordulójára az „Amerikai Nök a Békéért" szervezet felhívására. A gyűlés tagjai követel' ték az atombomba eltiltását, elítél­ték a koreai háborús beavatkozást és egy küldöttség Clementina J. Paolo­ne elnöknő vezetésével Acheson ál­lamtitkárhoz vonult és az amerikai hadihajók visszarendelését követelte a kínai vizekről és ezzel egyidőben a demokratikus Kína elismerését NEWYORKBAN tizenötezer férfi és nő tüntetett az amerikaiak koreai bevatkozása ellen. Rendőrosztagok támadtak a felvonu­ló tömegre, de a tüntetők számos se­besülés ellenére is folytatták tiltako­zásukat. AZ ANYÁK NEVÉBEN Intézte levelét a Francia Nőszövet­ség Moch hadügyminiszterhez: „A Francia Nöszövetség vezetősé­ge, az anyák, hitvesek és menyasszo­nyok nevében tiltakozik a kormány határozata ellen, hogy katonaságot küld Koreába. A vietnami igazság­talan háborúban már többezer fiatal francia lelte halálát. És most Tru­man parancsának engedelmeskedve, a Pleven-kormány elhatározta, hogy expedíciós hadsereget küld a tömeg­mészárlásba. így fiainkat, férj cinket kegyetlen támadóknak szánják a sza­badságukért harcoló népek ellen." LOVASRENDÖRSÉG TÁMADTA MEG az argentínai Rosario város tüntetőit mert tiltakoztak a kormány koreai csapatszállításának terve ellen. A ke­reskedők becsukták üzleteiket és az ötvenezer tüntető a rs^őrség gáz, lg vízsugár és fegyverhasználata ellené­re folytatta harcos felvonulását LETARTÓZTATTAK huszonegy asszonyt Buenos Aires­ben, amikor társaikkal a parlament elé vonultak s tiltakoztak fiaik Ko­reába küldése ellen. Másik száz fog­lyot köztük negyven asszonyt dur­ván bántalmaztak a rendőrségen. I«a Platában egy négytagú családot ve­tettek börtönbe, mert aláírást gyűj­töttek. Az Argentin Nőszövetség a kegyetlen rendőrterror ellenőre már eddig 250 ezer békealáírást gyűjtött, ÉSZAK-VIETNAM asszonyai nagygyűlésükön egyhangú­lag elfogadták a stockcolmi békefel­hívást. MEGSEBESÍTETTEK húsz személyt, kOzttV. hárem asz­szony f Beirutban t» rendtírlegények, mert az atombomba és az amerikaiak koreai támadása ellen tiltakoztak. A libanoni munká«r>if. diákok, asszo­nyok soraiból többszáz békeharcost tartóztattak !e ugyan e napon az 1 1 szágban. KETVENTAGÜ asszonyküldöttség tiltakozik az TJSA bécsi nagykövetségén az amerikaiak koreai beavatkozása és a lakosság tömeges bombázása ellen. A DAN ASSZONYOK a terrorcselekmények azonnali meg­szílnttését követelték a koppenhágai amerikai követségen. -Há ktik arom praktikus meiieľiy Un Hűvös őszi napokon nagyon pra kňkus és csinos ruhadarab a mellény, melyet különfélt változatban készíth etünk magunknak a szerint, mennyi anyag áll e célra rendelkezésünkre. A mellény lehet egészen nyitott, két­oldalt két zsebbel ellátva s bőr övvel lefogva, mint ahogyan ezt az első ábra mutatja. A második hosszú ujja s nagy gallérral s rákötött dísszel. A harmadik ábra nagy galléros mellényt mutat, melynek széle tlütö színű sza­laggal van beszegve. FLgátGa A gyermekek az udvaron a ho­mokban játszadoztak. Nem mesz­ese tőlük a lépcsőn ült egy kis­leányka, tépett rufiácskában, piszkosan, mozsdatlanul, fésület­lenül és ájtatoscm nézte a játsza­dozó gyermekeket. — Miért nem játszol velük? — kérdeztem tőle. A kisleány arcomra emelt* sö­tét szemelt. Olyan kutatóan nézett iám, hogy egész kellemetlen volt nekem. — Nem akarnak engem — mon­dotta egy kis idő múlva. Szégyenkezve fordultam el tőle. Mit mondhatok Itt még? A gyer­meket nehéz valamire kényszerí­teni. Az utcasarkon még vissza­fordultam és akkor éppen egy na­gyobb fiú szaladt e! a kisleány mellett és csak úgv tréfából bele­rúgott Mikor ert láttam, végig­futott rajtam a hideg s szivem­ben borzongást éreztem Vissza­tértem. A kisleány még csak kSnnve' sem ejtett, csak lobban maaa alá húzta lábait. Szó nél­kül mellé ii"pm de rá se néztem. n rrrr'Tfsn a hírtelen érdekldés. éreztem ké­sőbb hoav az én k's szomsTi^om oldalról nagvon nézeget. Nem ad'crm tudomására, hogv észre­vett™ men.nvíre flayel. — Hm. de szeretnék játszani a labdával — mondottam ma­garrbem és dobálom a fénves sz V> lá^éVnt eavik kerembő 1 a máikba A kfsleánv szemei Is vn^Tnrprorsrm szaladjak egvik tpT,ir f iTOTn»Ki n másikra és mohón iá^rTdoTásrunat Ecrv­S7f tT r^rrk a labdrr vélettensécrből az hullott. A Wsleánv hir­telen kis ujjacskálval összeszorí­totta. Ekkor arccal feléje fordul­tam. Mosoly volt az arcomon, szemeimben és a szivemben is. Két kis szeme először haragos volt, de aztán rámbámult és vég­re elnevette magát. Felálltam és a kislány szintén. — Nézd, ott van elég hely — mutattam a játszadozó gyerme­kek felé. És vígan belefogtunk a játékba. A játszadozó gyermekek na­gyon figyeltek minket. Szemük­ben tipikus gyermeki kíváncsiság -ergyogoff. Húzódoztak az isme retlen kisleánytól és mégis érde­kelte őket. — Hogy hívnak téged? Tudod, ón Dana vagyok — szóltam hoz­zá játék közben. — Cs én Agáta vagyok. Ugy-e, nevetséges név? — Ez az utolsó kérdés megint bizalmatlanságot fejezett ki. — Agátka? Ilyen nevük csak a mesebeli lényeknek van. — Mesebeli lények? Ki a*? — Ekkor már a játék nem érdekelte és a szemeit a számra függesz­tette. — Ismered a meséket, — vagy nem? — Nem — válaszolta kemé­nyen. Kezembe tette a labdát és visszament a régi helyére a lép­csőre. Itt álltam tanácstalanul. Mindig azt hittem, hogy ismerem a gyer­mekek lelkét és most hirtelen el­tönt a bizalom. — Hát Isten veled, Agátka —­mondtam neki szomorúan. A kislány még csak nem is né­zett rám. Olyan, mint a vadcser­je, szúrós és kemény. Dobálom a labdát a fejem fö­lé. Közben kicsúszik a kezemből és belehull egy nagy tócsa sárba. 1 Keresgettem valamilyen pálcát, hogy kihúzhassam vele. Ekkor Agátka belement a tócsába, ki­vette a labdát, jól letörülgette a fűben és visszaadta nekem. — Köszönöm szépen — mon­dom új reménnyel, hogy a gyer­meket újból megnyerem. — Mik azok a mesék? — kér­dezősködött szégyenkezve. Kézen fogom, de nem húzódik vissza. És szó nélkül megyünk. Hazafelé tartok. Agátkát meg­mosdattam és a haját is rendbe­hoztcnn. Rongyos rahácskáját pe­dig megfoltozgattam. A tükörből egészen más kislány nézett rá. — Miért (etted ezt? — kérdezte alig hallhatóan. — Szokásból, Agátka. — Nálunk nincsenek Ilyen szo­kások. És adsz nekem egy darab kenyeret? — Nagyon szívesen. Tessék, itt a kenyér. Egyél és én meséin! fogok neked. — Nem messze egy elhagyott úton zöldült egy kis ágacska, amelv csak nemrég bújt ki a föld­ből. És csak nőtt, nőtt. Lassan ter­ieszkedett és kis bokorrá vált. Senki nem törődött vele, észre sem vették. Jelentéktelen volt és a fák körülötte mind erőteljesek és gyönvörűek voltak. Eavszer gyer­mekek mentek arra. Észrevették a bokrocskát. — Jaj, miiven Hcsinv és müven szén, zöld levelei vannak. Té­oünk belőle — mondották. A bokrocska némán szenve­dett, mert megszaggatták. Az évek szaladtak. A kis bokorból szép, nagy fa lett. Meeszíre áram­lott fehér virágainak jó Illata. A méhecskék is szívesen ízlelgették méze édességét. A népek is fel­kapaszkodtak rája értük. Eleinte a fácska beleszúrdalt a szedők kezébe. De egyszer a ia hallotta, amint egy szomorú mama ezeket mondotta: Főzök a kis Zsuzsának teát biztosan jót fog tenni neki. A íácska behúzta töviseit és na­gyon vigyázott, hogy azt a mamát ne szúrja össze. Mikor a virágai elvirágoztak, elszomorodott és a levelei is le­lógtak. Estefelé egy kis szellő jött, hogy a leveleket ringassa és ő is hozzájáruljon valamivel a gyönyörű éjjeli melódiához. Egy­szer éjjel a fácska hirtelen feléb­redt és úgy érezte, hogy valaki erősen átkarolja és sir a tövén. Leengedte az ágait és a leveleí­vel puhán megsimogatta az em­ber fejét. Az ember kipcmaszolta neki magát. Nem volt senkije sem a világon. Hálából, hogy őt bána­tában meghallgatta, megcsókolta a fa kemény héját. A fa megráz­kódott. Még sohasem köszöntek meg neki semmit és most egy­szerre meg is csókolták. Azon a helyen, ahova az ember odaszo­rította az ajkát, elkezdett a héj alatt a fa szíve dobogni. Az évek múltak. A fa erőtelje­sebb lett, némely ága el is szá­radt. A kegyetlen fagy úgy meg­dermesztette, hogy nem ébredt új életre a tavasz lehelletére. Egy napon egy férfi állt meg a fa előtt, fejszét tartva a kezé­ben. Tenyerébe köpött és egész erejével belevágta fejszéjét a fá­ba. Csapást csapásra mért rá, forgácsok pattogtak a fáról. Mi­kor porba omlott, a héja elrepedt azon a helyen, ahova valamikor régen egy ember nyomta csókját hálából. Friss sebéből csöpögött a mézga. A gyermekek arra men­ve megálltak és mondogatták: — Kivágták az akácíát. Néhány év múlva nem messze állt megint egy új akácfa. Magjai világgá szállnak ós terjednek. Kellenek az akácfák nekünk, sze­retjük őket, de félünk a töviseik­től. Te is olyan fácska vagy, Agátka. A kisleány rámnéz és a sze­tnecskói könnyben fürdenek. — Hány éves vagy? — Hat. — Jöjj mindig meséért, nagyon szívesen mesélek neked. Akarjátok tudni, hogy ki az Agátka? Talált gyermek, aki nem Ismeri az anyját, sem az apját. Magához vette egy öreg koldusasszony, aki arra tanította őt, hogy min­den embertől igyekezzék valamit kikoldulni. Az öreg koldusasszony meghalt és Agátka azóta csak az utcákon csatangolt. Ma már gyermekgondozóban van. Iskolá­ba jár. Barátnői is vannak. Mikor olvasom a leveleit, amelyeket ne­kem ír, mindig könnybelábad a szemem. Küldi bennük a kis szí­vét, amely megértette, hogy az emberek jók, ti is mindnyájan jók vagytok, akik magatokhoz ölel­tetek egy ilyen gyermeket, aki soha nem tudta, hogy ml a szü­lői szeretet. Jana Smrekovska. A CSEMADOK bratislavai helyf­csoportjának vezetősége felkéri mind­azokat a kultúrtársakat, akik eddig még nem vették át tagkőnyvecskél­ket, hogy jelenjenek meg minél előbb Nádler pénztárnok kultúrtársnál a Vazov-utca 2. sz. alatti kultúrhelyséjf­ben ezek átvétele cél(ából. Hivatalos órák minden hétfőn ís csütörtök este 19—21 óráig. WW MI Mt t lIIII W mt WM MI Mi nn MII HWMM >3* Od&va "emzee vaiiaiai 1639/v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents