Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-02 / 202. szám, szombat

UJSZÖ ~V/óre ašAzanyai 1950 szeptember 2 - U J sin —

L Már megnyíltak az iskolák kapui és vége gyermekeink gondtalan szünidejének. Minden előrelátó anya idejében végignézi a gyermekek őszi öltözékét és készít egy-két praktikus ruhácskát a kis iskolásnak. Képünk öt helyes, egyszerű és csinos gyermekruhát hoz. fl ľóka meg az okos kakas Irta: V. OLGA A róka koma éhesen kódorgott az erdőben. Mintha az egész világ összeesküdött volna ellene, napok óta még csak egy árva nyúlíióka se került útjába. Az ötödik napon már úgy le gyengült az éhségtől, hogy alig állott a lábán. „Jaj Istenem, — nyöszörögte kétségbeesetten — úgy látom éhen kell pusztulnom. De, ha már el kell veszítenem szép fiattrl életemet, hadd haljak legalább úgy meg, hogy utolsó perceimet valami finom lakoma látványa édesítse meg". És íme, abban a pillanatban távoli kakaskúkorékolást hozott feléje a szellői Hej, úgy ugrott talpra a róka koma mintha tüzes taplót dugtak volna a farka alál Nem törődött ám a szúrós bokrokkal, sem a tüskés ágakkal, úgy rohant a kakaskukorékolás irányába, mint egy megvadult tüzesvérü paripa! Még az emlékét is elfelejtette annak, hogy egy perccel azelőtt már éppen meghalni készült! Há* bizony érdemes is volt a nagy lóhalálba -való rohanás. M°rt az erdő egyik szélén, egy maaányosan álló házikó kezecskéjében. tényleg ott kukorékolt egy vidám, kövér kis kakas. Róka barátunknak csak be kellett som'ord^-ni az e'hagyott kertbe, hogy az ölébe huljon a finom lakoma. Iqen ám, csakhogy a hangos kiskakas éopen egy magas szilvafa tetejében gyakorolta a kukoréko'ás művészetét. Az éhes rókát pedig nem tanította meg a természet a fára mászás mesterségére. Igy aztán nem maradt más hátra, elő kellett venni a híres rókacsalafintaságot, ha csak nem akart szégyenszemre éhesen távozni a fényes lakoma színhelyéről. Úgy tett tehát, mintha csak egy ártalmatlan kutya lett volna. Áruló lompos farkát lábai közé húzta, szép óvatosan odasomfordált a szilvafa elá, egyetkettőt még vakkantani is próbált s azután a legártalmatlanabb róka ábrázattal így kiáltott fel a kiskakasnak: „ „Adjon Isten jó napot Édes kakas lelkem! Szegény vándor ?b vagyok S csúnyán eltévedtem. Nem szállnál le egy kicsit Megmutatni nékém. Hogy a gyalogösvényt itt Merre fele érem?" Hej, halálra rémült a kiskakas a csúnya, vörösképű róka megpillantásakor. Ijedtében majd le pottyant a magas szilvafától, mert azonnal felismerte, hogy nem kutyával, hanem egy vérszomjas rókával van dolga. Azonban azt is rögtön belátta, hogy egy pillanatra sem szabad elveszítenie a fejét, hanem ravaszságra-ravaszsággal kell válaszolni. Úgy tett tehát, mintha nagyot halló lett volna, ballábával tölcsért csinált a füléhez és hangos kukoréko'ással íav kiált le a fa alatt leskelődő rókának: „Ki vagy, mi vagv mit akarsz? Miért suttogsz, mért zavarsz? Ha beszéded van velem Hangosan kiálts nekem. Füleimre nem hallok. Én süket kakas vagyok! Hej, mérgelődött, moraott ám magában az éhes róka! ..No csak avere le arról a fáról — fenyegetődzőtt magában — majd megTerebélyes hársfák alatt, gyönyörű tisztáson, Tőre asszonyai sürögnekforognak. Terítik a hosszú asztalokat, hogy a hivatalos aratóünnepség után a szövetkezet tagjai jól megérdemelt ünnepi ebédhez üljenek vendégeikkel Itt is beválik az a megállapítás, hogy ahol egy jó ügyet az asszonyok veszt nek a kezükbe, az nyert ügy! Tőre asszonyai a szocialista haladás úttörői, akik megértéssel és lelkesedéssel dolgoznak falujuk szocialista jövőjéért és megértik az idők szavát. Az ott összesereglet vendégek, akik közül sokan csak azért jöttek el, hogy saját szemükkel meggyőződ jenek arról, vájjon valóság-e az. amit Tőréről írnak és amit Tőréről beszélnek. Kétkedve, bizalmatlanul nézték kezdetben a tőrei dolgozók gyönyörű eredményeit, távozásukkor azonban nemcsak a mintaszövetkezet, gazdálkodásának sikerének jóhírét vitték magukkal, hanem a tőrei asszonyok munkájáról is a legjobb benyomásokkal távoztak. Ezek az asszonyok teljes lelkesedéssel bekapcsolódtak a szövetkezeti mozgalomba és megteremtették a közös munka lehetőségét és ma már Tőrén nincs rétegeződés, a falu minden dolgozója vállvetve épít. Benyóné, ' Hojkóné. Pálné akik tényleg a falu múltjából, a háromféle rétegeződést képviselték, megmutatták, hogyan lehet az asszony kezdeményezésére a családban a szövetkezet harcosává válni, hogyan lehet segíteni a férj tevékenységét es kitartását fokozni. Benyó Margit minden munkában élen jár, otthon is nilntagazdálkodást folytat, a közös munkában is az első. Ha közös női akciók kellenek, élen jár a szervezésben es fáradtságot nem ismer. Pál Vilma kulturált előadó készségével, meggyőző erejével hajtóereje volt a férje bekapcsolódásának a szövetkezeti mozgalomba és most mindketten legjobb dolgozói a közösségnek, Hojkóné, a volt gazda felesége nemcsak a családjában képviseli a szövetkezeti munka meggyőződéses harcosát, hanem a leggyógyítom és a nagyothalló füleidet!'" — Hangosan azonban nem merte kimutatni a haragját, hanem jó arcot vágott a bosszúsághoz és az előbbinél jóval hangosabban kiabálva még egyszer kezdte: „Adjon Isten jó napot Édes kakas lelkem. Szegény vándor eb vagyok S csnyán eltévedtem. Nem szállnál le egy kicsit Megmutatni nekem. Hogy a gyalogösvényt itt Mere felé érem?" Hanem a ravasz kiskakas csak nem akarta megérteni a rókakoma kiabálását. Egy pár ággá! lejebb mászott ugyan, de csak azért, hogy még hangosabban a róka felé: „Hangosabban, hangosabban! Ügy suttogsz, mint egy sült kappan! Mit fecsegsz te itt fösvény"-ről? Halk szavad ide nem ér föl!" Mit tehetett egyebet a szegény . éhes róka koma, ilyen rettenetes sükettel még soha sem volt dolga. Mérgesen megköszörülte hát a torkát ós most már teljes erejé- jj bői kezdte ordítani a kakaska fe- í lé: „Adjon Isten jó napot Édes kakas lelkem. Szegény vándor eb vagyok S csúnyán eltévedtem ... Tovább azonban nem tudta már folytatni mondókáját a szegény becsapott állat, mert időközben a kisházikó gazdája is felfigyelt az éktelen hangversenyre s lekapva vadászpuskáját a szegről, még éppen jókor érkezett ahoz, hogy az ordítozástól se nem látó, se nem halló rókába bele eresszen egy-két darab ólmot. Igy aztán valóra vált a szegény rókaatyafi kívánsága és hagyta el az árnyékvilágot, hogy utolsó perceit megédesítette egy finom lakoma látása. Az okos kiskakast pedig azzal jutalmazta meg hálás gazdája, hogy soha se vágta le pecsenyének és addig élhetett a kis kertecskében amig csak késő öregséaében tényleg meg nem süketültl nehezebb időkben ő egyengette először asszonytársain keresztül a szlovák-magyar barátságot és a közös munka szükségességét. Itt együtt dolgozik a magyar és a szlovák, az áttelepült asszony, közösen Erősítik a szövetkezetet és közösen dolgoznak akkor is, ha asszonyi ügyességükkel ôs te+ietségiikkel ünnepségeket, rendeznek. Értik és magukévá tették a falu szocializálásának nag feladatát. Mindegyiknek személyes ügye ez. Szívünk megtelt melegséggdl. amikor a fáradhatatlan és leikés munkájukat láttuk, hogy széppé tegvék ezt a napot, amikor a tőrei dolgozók elvégezve kötelességüket megérdemelten ünneplik a jó aratást. Ezek az aszszonyok ma ugyanolyan bizalommal, mint amellyel a szövetkezeti munkán dolgoznak, küldik iskolába a gyermekeiket és fognak segíteni a tanítóknak az új szocialista nemzedék nevelésében és ugyanilyen akadályt nem ismerő igyekezettel fogiák az iskola körül felmerülő nehézségeket leküzdeni. Mert a tőrei szövetkezet asszonyai tudták, mit várnak népi demokratikus államunktól, mert ők már saját tapasztalataikból merítik a bizalmat a közös munkához és sorsuk jobbrafordulását azzal viszonozzák, hogy gyermekeiket a közösségi életre a becsületes építő munkára akarják nevelni. Egyetlen kívánságuk az, hogy olyan tanítókat kap tanak, akik szocialista szellemben nevelik gyermekeiket, mert ők megértik Leninnek a tanítását „egyike a polgári képmutatáseknak az a vélemény, hogy az iskola független lehet a politikától" Az iskola fegyver, még pedig igen nagy jelentőségű fegyver a munkásosztály kezében a szocializmusért vívott harcban. Eszköz ahhoz, hogy megteremtse saiát soraiból az új szocializmusért következetesen harcoló értelmiséget. De adjuk át a szót és ismerkedjünk meg Tőre többi dolgozó nőivel is. Obert Irén 17 éves, pirospozsgás, erős fiatal lány, rendes tagja a szövetkezetnek. — Minden mezőgazdasági munkát végzek, ami csak adódik. Fizetésem átlag 2600.— Kčs és ezenkívül kapok természetben búzát, zsírt, te.jet. Családunkból hártpan dolgozunk.' Édesapám, bátyám és én. Megelégedetten élünk, semmink sem hiányzik és édesapám mindig magyarázza nekünk fiataloknak, akik a régi világra már nem nagyon emlékszünk, hogy mennyivel jobb most nekünk. Dolgozunk, de magunknak dolgozunk és nem az uraknak. A legnagyobb munka idején 11 órát dolgozom, nagyon szeretem a mezőgazdasági munkát, nem is akarok más munkára menni. Nemsokára befejezzük a Kultúrház építését és akkor lesz mozi, lesz előadás épúgy, mint a városiaknak. Raskó Mária 27 éves, erős, egészséges parasztasszony, két gyönyörű szőke gyermek anyja, akik beszélgetésünk közben beléje fogódznak. — Férjemmel, a szövetkezet tagjai (Folytatás az 5. oldalról.) Olyan gyorsan ment minden, hogy a gépezetet nem bírta követni. Ennél a munkánál lányok, asszonyok is segítettek. Amikor a vezetőt megkérdezte. hogy hány hektáron végzik el naponta az összetett munkát, azt válaszolta mosolyogva, hogy általában 16 hektáron. A női munkával kapcsolatosan Nagy Ferenc megemlíti, hogy nem felel meg a valóságnak, hogy az asszonyok is kötelesek dolgozni. Erről szó sincs. Ellenben igaz az, ha egy asszony tagja a kolhoznak, akkor köteles legalább negyven munkanapot ledolgozni. Csakis így érvényes a tagsága. Általában azonban azt tapasztalta, hogy a nők örömmel veszik ki részüket az építőmunkában, sőt kiváló teljesítményükkel gyakran túlszárnyalják a férfiakat. Az egyik kolhoznak például asszony volt a vezetője és pedig olyan aszszony, aki kiváló munkája révén bekerült a Szovjetek Legfelsőbb Tanácsába. Nem egy gyárat látott itt, amelyet a Honvédelmi Háború alatt ideszállítottak, a nagy, óriási gépeket egyszerűen a földre rakták és a szovjet asszonyok hősies, önfeláldozó munkájukkal gyors ütemben építettek fel. A szovjet asszony büszke is a munkájára. Semmivel sem marad el a szovjet férfi mögött. EGY MUNKÁS IGAZI HANGJA Nagy Ferenc jegyzetei között botorkálva beszéde végére ér. Látni rajta, hogy nagyon elégedetlen, merr attól tart, hogy előadásában nem tudta hűen visszaadni azt a képet, vagyunk és ketten látunk el a tehént istállóban 22 tehenet, tíz borjút, két bikát, két ökröt, ami azt jelenti, hogy etetjük, tisztogatjuk őket és a fejést elvégezzük. Nagyon elégedett tagja vagyok a szövetkezetnek. Béres szülők gyermekei vagyunk, nagyon szegényen kerültünk össze férjemmel. Amikor összeházasodtunk, harmadából kellett megdolgoznunk a kukoricát, ami azt jelentette, hogy három holdat kellett megdolgoznunk, hogy egy hold termése a mienk iegyen. Az aratásnál egy tizedrészért arattunk. Ezzel szemben itt a szövetkezetben a mult hónapban tiszta fizetésünk volt 9300.— korona és ezenkívül a természetbeni ellátás. Rendes lakásunk van villannyal. Öreg szüleim nem laknak itt a faluban és apámnak mipden vagya, hogy Furinda szövetkezetében dolgozzon, lá.vaamiszép és nyugodt életünket. De Furinda elvtárs azt mondja, minden falu csinálja meg a maga jó szövetkezetét. Még a gyermekeim is a szövetkezet lelkes támogatói, 9 éves kisfiam kérte az apját, sogy segíthessen neki a teheneket a legelőre kihajtani, mert ő is akar a szövetkezetnek dolgozni. Mi tudjuk, hogy jó jövő felé haladunk és amikor jön a sok érdeklőlő és kételkedő idegenből, még a zsíros bödönünket Is ki kell nekik nyitni, olyan bizalmatlanok a mi közös munkánkkal szemben. Hogy az idősebbek véleményét is meghallgassuk, megkérjük Csontó Istvánnét, hogy mondjon ő nekünk valamit jelenlegi életkörülményeiről. — Urasági cselédek voltunk férjemmel a tőrei uraságnál. Huszonkét évig voltam cseléd, egész életemben mostam, vasaltam, amíg aztán bérelhettem egy kis földet. Rengeteg munkát és verejtéket áldoztunk az urakra, most maguknak dolgoznak a gyerekeink és unokáink. Csak azt sajnálom férjemmel együtt, hogy már' öregek vagyunk és nem sokáig élvezhetjük ezt a szép életet, hisz az élet a dolgozó embernek csak most kezdődik. Mi nagyon örülünk a szövetkezetnek és az emberek maguktól rá fognak jönni, hogy mennyivel jobb és szebb jövő a szövetkezet, mint földeket bérelni és uraságot szolgálni. Férjein öregségi nyudíjat kap, a lányom és a vőm az EFSz dolgozója és engem az a nagy kitüntetés ért, hogy a Csehszlovákiai Nőszövetség a Harmóniára küldött üdülni. Ilyenben aztán soha életemben nem volt részem. Ilyen helyre csak az ablakokon át kukucskálhattunk, hogy nézzük, hogy mulatnak a gazdagok a vendégeikkel. Gyönyörű napokat töltöttem ott, minden szépre tanítottak bennünket, el is mondtam a velem üdülő aszzonytársaimnak, a mi szövetkezetünk keletkezését és boldogulását. Unokáim tanulnak, iskolába járnak, oda ahová kedvük és tudásuk viszi őket. A 12 éves unokám, aki most polgáriba jár, azt mondja, hogy alig várja, hogy a szövetkezetnek dolgozhasson, mert ő még nagyobb ember akar lenni, mint Furinda Rudi bácsi. Turí Mária. I amit szivében őriz a Szovjetunióról. Szerette volna, ha hangja szárnyaI kat kap, holott éppen ez a vívódás, a valósághoz való pontos ragaszkodás tette hitelessé előadását és tartotta fogva a hallgatóságot. Az előadás végén Nagy Ferenc hirtelen elhatározással becsukja jegyzetfüzetét, szemüvegét óvatosan az asztalra rakja és szembenézve a hallgatósággal így szól: Elvtársak és elvtársnök, a szovjet férfi és asszony odaadó és hűséges munkáját a BolsoviK Párt és vezetője, Sztálin elvtárs tette lehetővé. A Párt útmutatása és irányítása mellett fejlődött ilyen naggyá a szovjet ember. Azt a tiszteletét, hálát és szeretetet, amit a szovjet népei éreznek Sztálin iránt, azt én nem tudom visszaadni. Minden szovjet dolgozó tudja, hogy a világtörténelemben egyetlen ember sem adott annyit az emberiségnek, mint Sztálin, aki életének minden szívdobbanásával a világ dolgozóinak felszabadításáért harcolt... Nagy Ferenc hangja itt megtörik, hangja nem képes lépést tartani feltóduló érzelmeivel, mikor Sztálin érdemeiről van szó és Nagy Ferenc, a tagbaszakadt elvtárs egyszerűen könnyekre fakadt az andódi Iskola emelvényén, mint egy tanuló, aki nem tudja a leckét. És könnybe borul minden hallgatónak szeme, egyszerre mindannyian nebulók lettünk és úgy érezzük, hogy senki közülünk még nem végezte el a leckét, amit nagy és bölcs tanítómesterünk, Sztálin/feladott nekünk. SZABÓ BEIíl Mit látott Nagy Ferenc Szibériában