Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-17 / 215. szám, vasárnap

o TARTÓS BEKEERT, NEPI DEMOKRÁCIÁÉRT! M} 5f) s xftftsfttb&r rr. • sr. m.) Politikai jegyzetek 1. MacArthur, a háborús uszító MacArthur véres pályafutásának kezdete 1903-ra nyúlik vissza, amikor a Fülöp-szigetek népe fegyverrel har­colt a wallstreeti gyarmatosítók ellen s háborút viselt a nemzeti felszabadu. lásért. Az amerikai gyarmati csapa­tok, amelyeknek 6oraiban MicArthur akkoriban alhadnagyi rangban szol­gált, a helyszínen végezték ki a par­tizántevékenységgel vádolt fülöpszi­geti lakosokat, ugyanúgy mint aho­gyan az amerikaiak ezt most Koreá­ban tesizik. MacArthur életrajzírója a következő jellemző epizódot meséli el arról, ho­gyan „vadászott" MacArthur fegyver­telen fülöpszigeti „partizánokra". MacArthur, néhány lépésnyire megkö­zelítve az egyszerű fülöpszigeti pa­rasztot, tipikus amerikai gengszter módjára, 6zívenlőtte áldozatát. Halljuk csak, hogyan beszéli el maga Mac­Arthur ezt a „hőstettét": „Holtan bu­kott a lábam elé... Amikor hátára fordítottam, láttam, hogy mind a hat golyó, amit revolveremből beléeresz­tettem, pontosan szivén találta." MacArthur másik „hőstettét" 1932­ben hajtotta végre, amikor a falat kenyér utáni hajszában elgyötört, éhező, munkanélküli munkások milliói lepték el az amerikai városok utcáit. Ebben az időben — hála annak a protekciónak, amelyet milliomos fele­ségének barátai körében élvezett — már vezérőrnagyi rangot viselt az egykori alhadnagy. Az első világhá­borúnak mintegy 25.000 munkanélküli veteránja gyűlt egybe akkor az USA mind a 48 államából és felvonulást szerveztek Washingtonba, hogv köve­teljék azoknak a kötelezvényeknek a kifizetését, amelyeket a háború idején adtak ki az amerikai katonáknak. Nagy volt ekkor a rémület a Fehér Házban. Hoover elnök sietve magá­hoz rendelte MacArthurt és felhatal­mazta, hogy tisztítsa meg Washing­tont az „ellenségtől". Ez az „ellenség" — köztük sok munkanélküli felesége és gyermekei — Washington közelében, a Potomac folyó partján elterülő, szomorú hír­névnek örvendő Anacostia nyomor­tanyáin ütött tábort. Ezek ellen a fegyvertelen, kiéhezett férfiak, azok feleségei és gyermekei ellen MacArthur az 1932 június 28-ára virradó éjjel több mint 1000 fő­nyi gyalogságot, lovasosztagokat, tan­kokat és fegyveres rendőrhordákat összpontosított. Albert Kahn, a világ­szerte ismert haladószellemű író kö­vetkezőképpen ír erről, a munkanél­küliek tábora ellen intézett támadás­ról: „Öriási reflektoroknak a mocsa­rak vizén visszaverődő fényénél gáz. bombákat hajigálva meneteltek az acélsisakos katonák, majd tüzet nyi­tottak a roggyant kunyhókra és sát­rakra és kikergették onnan a veterá­nokat és családtagjaikat. Éjszaka óriási tűzvész fénye világította meg a felhőket Washington fölött. A tá­bor égett". Másnap reggel MacArthur „gvőze­lemittasan" kérkedett azzal, hogv „meg mentette az országot a forradalomtól". Az éhező emberek tömege fölött ara tott „győzelmén" felbuzdulva ez a „hős", haditudománvokkal kezdett fog lalkozni. Az ő aláírásával jelent meg 1935-ben a sztrájkolok elleni harc pro blémáival foglalkozó amerikai katonai útmutató, amelynek egyetlen vezér motívuma és fő utasítása arra, hogv mi ként kell elbánni a sztrá ikolókkaL ez volt: „agyon kell őket verni". MacArthur arcátlan fasiszta nyíltság­gal kifejtett kannibál-tanításai szerint „a tömeg ellen sohasem szabad vaktöl tést használni, mint ahogyan a levegőbe se szabad lőni. Az ilyen cselekedeteket a gyöngeség jelének fogják tekin­teni ..." Abban az igyekezetben, hogv „lépést tartson" a technika fejlődésével, Mac­Arthur amellett kardoskodott hogv re­pülőgépeket vessenek be az USA dol­gozói ellen, akikről természetesen fa­siszta tolvajnyelvén mindig csak mint „csőcselékről", , lázadókról", stb. beszél. , A repülőgépeketmondotta Mac­Arthur katonai útmutatójában —- föl le­het használni arra, hogy a lázadókat gép­puska-tűzzel távolítsák el a házak tete­jéről, de alkalmazhatók könnyfakasztó gázbombák és közönséges bombák le­dobására is". A demokráciához való viszonyról szólva ugyanebben az útmutatóban — amely egyébként szinte Hitler „Mein Kampf"-jának plágiuma — MacArthur a következőket írta: „A demokrácia — a nép közvetlen uralma, s a létrehozá­sára irányuló kísérletek nem jártak si­kerrel ... A demokrácia a tömeg ural­mához, az agitációhoz, zavargásokhoz, anarchiához vezetett". Következtetései azonosak voltak Hitler következtetései, vei, vagyis MacArthur ugvanúgv. mint Hitler, azt hangoztatta, hogy a demo­kráciát meg kell semmisíteni. Nem csoda tehát, hogy 1934-ben, amikor az USA-ban dühöngött a gazda­sági válság, amikor a munkanélküliek millióit erős nyugtalanság fogta el s amikor hatalmas sztrájkok fenyegettek, a reakciós bankárok csoportja Mac­Arthurt választotta ki arra, hogv a „Washington elleni fasiszta felvonulás" élére állítsa és megbuktassa Roosevelt kormányát. Ez a fasiszta-puccs, amely­ben Johnson, a Truman-kormánv volt hadügyminisztere is résztvett, meghiú­sult, amikor bizonyos Butler tábornok, akit szintén megkíséreltek bevonni az összeesküvésbe, szenzációs leleplezést tett az összeesküvés előkészületeiről. Butler tábornok közölte, hogy Mac­Arthur ,Führer"-nek volt kiielölve, maid a következőket mondotta el egv wallstreeti pénzemberrel, Clarkkel foly­tatott beszélgetéséről, aki azzal próbál kozott, hogy bevonja őt az összeeskü vésbe. Clark ezt mondotta: „30 millió dollárom van és ezt a pénzt nem akarom elveszíteni. Ezért hajlandó vagyok en­nek a 30 milliónak a felét rászánni arra hogy a megmaradó 15 milliót megment­sem". Meg kell mondani, hogy Clark az „Amerikai Szabadságlíga" nevű fasiszta szervezet meghatalmazottiaként tár­gyalt, amely az összeesküvést sugal­mazta, s ennek a ligának a vezetői szo­ros kapcsolatban állottak az „United States Steel Corporation"-nal és az olvan monopóliumokkal, mint a „Gene­ral Motors", a , Standard Oil", a „Chase National Bank" és többtucatnyi egyéb vállalat. MacArthur karrierjét a második vi­lágháborúban a távolkeleti hadszintéren végrehajtott szégyenteljes visszavonu­lások tették emlékezetessé. A katonai vereségek azonban nem jelentettek aka­dályt számára, miként a többi amerikai tábornok számára sem abban, hogv újabb dollármilliókkal tömje meg a zse­bét. Hogy a háborús uszítók imperialista táborának képviselői a leal jasodásnak és álszenteskedésnek milyen fokára sülv­lyedtek. az kitűnik Truman, Churchill, Bevin, Trygve Lie és a velük egvhúron pendülőknek azokból a próbálkozásaiból, hogv az Egyesült Államoknak ezt a két balkezes „führerjelöltjét", a demo­kráciának ezt a megátalkodott ellensé­gét, a koreai népnek ezt a hóhérát a .„szabadság és demokrácia lovagja és bajnoka'' gyanánt szerepeltessék! Dicstelen katonai pádyafutása során elsőízben talál MacArthur valóban ko­moly ellenállásra; ezt az ellenállást a koreai nép fegyveres erői tanúsították Koreában harcolni — egészen más do­log, mint fegyvertelen, kiéhezett mun­kanélküliekkel" „hadakozni" Washing­tonban. A hős koreai hadsereg, amely nemzeti függetlenségéért küzd, meg­szégyenítő csapásokat mért az Egyesült Nemzetek Szervezetének meggyalázott zászlaja alatt hareoló MacArthurra és szégyenszemre visszavonulásra kénv­szerítette őt. A békés koreai városok és falvak kíméletlen pusztítása, » koreai nép ellen elkövetett szörnyű gaztettek­nem mentik meg a hóhér MacArthurt a végleges, szégyenteljes és megsem­misítő vereségtől, mint ahogyan a hitle­ristákat sem mentette ez meg. A koreai nép, s nemcsak a koreai nép, MacArthurt háborús bűnösnek te­kinti és előbb vagy utóbb őt is, meg a véres gaztettekben részes cinkostársait is utoléri a méltó jutalom. A FASISZTA TERROR NEM TÖRI MEG A NÉPEK HARCOS BÉKEAKARATÁT! * * * A francia nép gátat vet a fasiszta terror alkalmazásának! A Pleven—Moch-kormánv nemrég minden törvényes alap nélkül több mint 400, Franciaországban élő emgiránst — főleg spanyol — demokratát tartóz­tatott le. E művelet végrehajtásának körülményei azokat a hajtóvadászatokat juttatták a francia nép eszébe, amelye­ket az SS és Gestapo rendezett a hit­leri megszállás idején. A háborús uszí­tók szolgálatába szegődött sajtó úgy üdvözli a kormánynak ezt az erőszakos cselekedetét, mint a „legfontosabb rendőri müveletet a felszabadulás óta." Pleven és Moch a rendőrségnek ezt az aljas tettét azzal tetőzte, hogy a fel­oszlatta a spanyol emigráltak kom­munista szervezeteit és betiltotta új­ságjukat, a „Mundo Obrero"-t. Ez intézkedések értelme világos. Az amerikai imperialisták, akik Francia­országot az agresszió felvonulási te­rületének, ágyútöltelékszállítónak te­kintik, biztosítani akarják hátországai­kat. A nemzetáruló francia kormány pedig washingtoni gazdáinak parancsa szerint cselekszik. A Franciaország­ban élő demokrata emigránsok ellen foganatosított megtorló intézkedések a háborús előkészületek fokozását bi­zonyítják. A szeptember 8 án, ezt a fasiszta műveletet követő napon megjelent New-York Herald Tribúne (európai kiadása) és más párizsi reakciós új.­ságok úgy magyarázták az eseményt, hogy 'az emigránsokkal szemben alkal­mazott rendőri-fasiszta hajsza csak előjátéka az elkövetkező megtorlások újabb szakaszának. A washingtoni gazdák és a pórázukon járó francia kormány ugyanilyen, de a rtiostaninál nagyobb méretű intézkedésekre készü­lődnek a kommunista párt és a fran­ciaországi demokratikus szervezetek ellen. Nem véletlen, hogy az ütést éppen a spanyol köztársasági pártiakra mér­ték. A "francia kormány — abbeli igye­kezetében, hogy biztosítsa Franco Spanyolországának az USA által létre­hozott északatlanti támadó blokkba való teljes bekapcsolódását — eleget szeretne tenni a spanyol diktátor kö­veteléseinek, aki arra törekszik, hogy elfojtsa Spanyolország hűséges fiai­nak tevékenységét, akik országuk füg­getlenségét Franco és gazdája: Hit­ler ellen védelmezték. A jobboldali szocialista vezetők, akik 1936-ban a köztársasági Spanyolország ellen irá­nyuló bűnös „be nem avatkozási" po­litika kezdeményezői voltak, most te­vékenyen közreműködnek a spanyol emigráltak elleni akciókban. Néhány órával a spanyol demo­kraták ellen indított hajtóvadászat előtt miniszteri értekezletet tartottak, amelyen azt a kérdést tárgyalták meg, hogy felújítják azoknak a „törvények­nek" alkalmazását, amelyek segítségé­vel Daladier és Paul Reynaud az 1939—1940-es években próbálták meg­semmisíteni a Francia Kommunista Pártot A francia dolgozók erről a spanyolok elleni aljas remfórakdőnH csak az egyidejűleg kiadott közlemény­ből szereztek tudomást. A francia dolgozók haladéktalanul kifejezésre jut­tatták felháborodásukat olymódon, hogy az üzemekben beszüntették a munkát, tiltakozó határozatokat hoz­tak és aláírásokat gyűjtöttek a tiltako­zásokhoz. A Francia Kommunista Párt, 'a CGT, a Francia Nőszövetség, a Francia Köztársasági Ifjúsági Szö­vetség, a „Béke és Szabadság Har­cosai" szervezett felhívást bocsátottak ki a kormány terrorista politikája el­len. Számos tüntetést szerveztek Tar­besben és Toulouöeban, Bouches de Rhône, Ariége, Gare du Nord és Pas de Calais megyékben. Küldöttségeket menesztettek a kormányhoz, hogy kife­jezésre juttassák tiltakozásukat. A franciaországi dolgozók egységes fellépésének eredményeképpen sikerült a lyoni katonai törvényszéken kicsi­karni a roueni szabadságharcosok föl­mentését. Franciaország demokratikus dolgozói, valamennyi egyszerű francia ember, kommunisták és nem kommu­nisták, fokozták és fokozni fogják har­cukat azért, hogy megakadályozzák az ország fasizálását és a plevenek s mo­chok terrorcselekményeit, hogy támo­gassák a demokratikus szervezeteket a béke és az ország függetlenségének megvédésében, amelyet az árulás és a háború kormánya áldozatul dobott oda az amerikai imperializmusnak. P. HENTGES PRIO SOCARRAS ÚR MEDDŐ IGYEKEZETE Prio Socarras (az amerikai báb-köz­társasági elnök) minden módon korlá­tozta Kuba népének^emokralikus sza­badságjogait, betiltotta a koreai nép iránti szolidaritást tolmácsoló nép­gyűléseket, fokozta a nemzetközi füg­getlenség védelmezőinek üldözését, ol­talmazta a gengszterbandákat, amelyek orvgyilkosságok útján semmisítik meg a munkásmozgalom vezetőit, korlátozta a rádióadást s a rádiót kizárólag a kor­mány szolgálatába állította. Prio Socar­ras két új bűncselekmény meghatáro­zásával gazdagította a kubai jogtudo­mányt. Ezek: „A béke védelme" és az „Aláírásgyűjtés a stockholmi relhi­vásra". Ámde a kubai nép nemcsak hogy nem ijedt meg ettől, hanem ellenkezőleg, fo­kozta a harcot a nemzeti függetlensé­géért és a demokratikus szabadságjo­gokért, még határozottabban kezdte le­leplezni az imperialista agresszorokat, korrupcióval és szolgalelkűséggel vádol­ta az imperialisták kubai bábjait, akik 25.000 kubai ifjút szándékoznak Ko­reába küldeni ágyútöltelékül az amerikai imperialisták számára. . Erre a lakájával elégedetlen amerikai követség fokozta a nyomást. A „Prensa Libre" című amerikapárti újság, vala­mint a faüangista „Diario de la Marina" nyíltan a kommunisták fizikai megsem­misítésére uszított és a Szocialista Nép­párt „Hoy" című újságjának betiltá­sára. Prio Socarras fokozta a Szocialista Néppárt és a párt lapja elleni hajszát: mind gyakoribbá váltak a terrorista tá­madások az újságárusok ellen és a lap terjesztésének megakadályozására irá­nyuló kísérletek; tervet dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy az imperializ­(KUBAI LEVÉL) mus és a reakció szolgálatában álló föl­fegyverzett gengszterbandák megtá­madják az újság szerkesztőségét s a „Sears" amerikai vállalat segítségével a lap bojkottját készítették elő. A kubai nép erélyesen síkra szállott a lap védel­mében: pénzbeli támogatással, önkéntes lapterjesztő csoportok létrehozásával; az elnöki palotába tiltakozó táviratok és levelek özöne indult eL Prio Socarras, látva, hogy minden terve csődöt mond, parancsot adott az „Hoy" című újság szerkesztőségé­nek támadására és a lap betiltására. Augusztus 24-én reggel 6 órakor több mint 40 rendőr-gépkocsi, 150 rendőr és katona revolverekkel, golyószórók­kal és puskákkal fölfegyverkezve, élü­kön Antonio Varona kormányelnökkel és Eusebio Mujallal, az imperialisták szakszervezeti ügynökével, körülzárták az utcanegyedet és behatoltak a kom­munista újság szerkesztőségének he­lyiségébe. A Prio—Varon-kormány ren­delete az „Hoy" című lap megtámadá­sát és betiltását azzal indokolta, hogy annak megjelenése „nagy veszélyt" je­lentene a kontinentális szolidaritás szá­mára, azzal kapcsolatban, hogy a lap a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság védelmére kelt és leleplezte az amerikaiak koreai agresszióját. A kormány ezzel az in­tézkedésével nemcsak a kubai alkot­mány és a kubai törvények durva meg­sértésének sugalmazóit és értelmi szerzőit leplezte le, hanem ugyanakkor megmutatta azt is, hogy az amerikai imperialisták nem tudták megállni a helyüket a Kubai Szocialista Néppárt igazságot hirdető hangjával szembea A Kubai Szocialista Néppárt Végre­hajtó Bizottsága teljes joggal jelen­tette ki ezzel kapcsolatban: „Azért ra­bolták el ujságunkat, mert félnek, mert gyöngék, mert nem sikerül nekik meggyőzni a tömegeket és kivívni a tömegek támogatását... Azért rabol­ták el ujságunkat, mert mi vagyunk az egyedüliek, akik elszántan küzdünk az ellen, hogy kubaiakat ágyútöltelékül szállítsanak az imperialisták gyarmati háborúja számára, egy olyan nép el­len, amely szabadságáért és független­ségéért küzd; azért, mert mi hazánk teljes nemzeti felszabadításáért harco­lunk..." Ugyanezek az okok szfilték a többi Intézkedéseket is, amelyeket a kubai kormány az „Hoy" cimű lap ellem tá­madással egyidejűleg foganatosított, mégpedig: a Szocialista Néppárt helyi­ségeinek rajtaütésszerű megrohanását, „a dolgozók egységéért" iievű rádió­adóállomás bezárását (melyet a Kubai Dolgozók Szövetsége Lazaro Penia ve­zetésével szervezett meg), a kommu­nista munkásoknak szakszervezeti jo­gaiktól vak> megfosztását, a havannai kultúrház megrohanását, a „Béke Hí­vei" című párisi folyóirat elkobzását, stb. De Kuba népét nem lehet megfé­lemlíteni! Kuba népe tudja, hogy nem áll egyedül a békéért, demokráciáért és függetlenségért vívott harcban, tudja, hogy az ő harca része a béke, a demokrácia és a szocializmus tábora közös harcának. És ez a harc győzni fogl L SATUÉ 2. Hogyan fogadják a „vendégeket a titóista Jugoszláviában Igen érdekes eseménv színhelye volt nemrég Milano város központi pálya­udvara. Az állomásíőnökség sürgős táviratot kapott, melyben arra kérték, hogy az érkező vonathoz küldjenek ki három hordágyat. A vasúti kocsiba belépő mentőket szokatlan látvány fogadta: rongyos, férgektől hemzsegő ruhákba öltözött, elcsigázott fiúk ha­tom társukat hozták magukkal, akik­nek sürgős orvosi segélyre volt szük­ségük. A mentők Jean Largeau, Pierre Burdon és Jacques Jundaise francia diákokat szedték le a vonatról. A milanói vasutasok visszaemlékez­tek arra, hogy három héttel e szo­morú esemény előtt ugyanez a fran­cia diákcsoport zászlókkal díszített kü­lön kocsiban, zeneszó mellett indult Jugoszláviába. Akkor egészen más volt ezeknek a diákoknak a külseje, akik felültek a titóista agitációnak és hajlandóknak mutatkoztak két hetet a jugoszláviai „önkéntes" brigádok­ban dolgozni. A ..Giornale d'ltalia" című újság az esetet kommentálva, igen sokatmondóan megjegyzi: „Ugy látszik, a jugoszláviai tartózkodás nem voít valami kellemes a francia diákok számára". A milánói esettel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Tito-klíkk által a turistáknak és „küldöttségeknek" e z a nagy hűhóval rendezett toborzása a nyugateurópai országokban, teljesen csődöt mond. A fasiszta Tito-klikk sürgős megse­gítésére néhány, az amerikai-angol imperialisták által sebtében össze­toborzott mentőexpedíciót küldtek ki. Ámde ezek a csapatok, amelyeknek élén olyan megátalkodott kémek álla­nak, mint Ziliacus, akit a burzsoá új­ságok nem ok nélkül titulálnak „Tito intim barátjának", nem érték el a kí­vánt eredményeket. Ezért hát a na­pokban megérkezett Jugoszláviába magának az angol labour-pártnak a küldöttsége, élén Sam Watson párt­elnökkel és Morgan Phillips párttit­kárral. A küldöttség előzőleg F nn­országban járt, ahol Morgan Phillips buzgón terjesztette Truman meséjét arról, hogy „az USA a világ leghala­dóbb állama". Nem csoda, hogy Mor­gan Phillips Jugoszláviában is úgy szerepelt, mint az amerikai imperia­lizmus bérence, s annak legmocsko­sabb megbízását hajtotta végre: tá­mogatta a gyilkosokat és kémeket, akik magukhoz ragadták a hatalmat az országban. A labourista vezetőket a Tito-klikk természetesen nem úgy fogadta, mint a francia diákokat. Morgan Phillips kijelentette a „News Chronicle" című újság tudósítójának: „Meghatott ben­nünket a jugoszláv vezetők őszinte­sége. öszintéa és nyíltan beszélget­tünk, s e beszélgetések eredményei igen jelentősek lesznek". A Tito-klikk és a jobboldali szo­cialista vezetők megegyezésének „je­lentősége" szemmel látható. A la­bourista funkcionáriusok jugoszláviai utazásai egyetlen politikai célt kö­vetnek: támogatni a Tito-klikk csőd felé haladó véres fasiszta uralmát, segíteni ezt a klikket abban, hogy megegyezésre jusson a görög mon­archofasisztákkal és az olasz reak­ciósokkal, s ezáltal még jobban ve­szélyeztetni a békét a Balkánon. Mialatt a Tito-klikk Morgan Phillips­szel enyelgett, a hóhér Rankovics végzett a horvátországi funkcionáriu­soknak egy csoportjával. Börtönbeve­tették a horvát kormány elnökhelyet­tesét és több miniszterét. Kárdelj ép­pen akkor vádolta meg agresszióval a béké6 koreai népet, amikor Tito egy másik delegáció számára rendezett fogadást, amelynek élén lord Boyd Orr és John Lawrence, az indiai alkirály sarjadéka állt és aki azért jött. hogy meggyőződjék a belgrádi banda „békeszeretetéről". A tények logikája azonban erösebb Tito labourista vé­dőinek minden prókátori csűrés-csava­rásánál. Lord Boyd Orr ama kije­lentése után, hogy „Tito a leghumá­nusabb egyéniség", teljes joggal ne­vezheti magát Müociihausen báró ta­nítványának és versenyre kelhet a po­litikai hazudozásoknak olyan általáno­san elismert mestereivel is, mint Churchill. Mosit pedig Phillips belgrádi láto­gatása után az angol szocialisták teli torokkal fogják magasztalni „Tito szocializmusát", „Tito békeszeretetét" és így teljesítik Churchillnek azt a szennyes megbízását, hogy támogas­sák Tito leleplezett fasiszta kémban­dájáL JAN MAREK TARTDS BEKÉÉRT. NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! Politikai hetllSD. LaDkiadótula idonos: Szabadsáe Laokladóvállatat. A raaevarnvelvfl kiadásért felelős: Golács Ernő. Szerkesztősre: Budapest. VI. DalsztnhAz-o. J. I L feltáró, félemelet, Kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lutza-tér 3. Tel.: Eevénl előfizetés: 143—012. 143—017. Üzemi előfizetés: 136—121. 137-316. 138—621 Nvomatott a Szikra Lanrtvomda körforeófféoein. Budanest. VIII,. Rőkk Szilárd-u. 4. felelős nvomdavezetS: Povámv

Next

/
Thumbnails
Contents