Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-08 / 180. szám, kedd

UJSZ

0 1950 augusztus 8 Mariánske Lásne a nemsetkősi munkásság pihenője Mariánske Cázne, a világ egyik legszebb gyógyfürdője és üdülőhelye, az elmúlt egy év alatt ismét megváltoztatta arculatát. A szocializmus fejlődése Mariánske Lázne átalakulásában is kifejezésre juttatja a dolgozó osztály vezető szerepét az új társadalomban. A festői környezetben elterülő gyógyfürdőnek a letűnt kapitalista világ minden lukszvtsával, ízlésével és rafinériájával felépített házain, szállodáin, fürdőin ó» szórakozóhelyein ma már nagy részben ott leng a ROH piros zászlaja, annak jeléül, hogy ott szocializmusunk építői töltik el megérdemelt pihenőidejüket. A gyönyörű épületek nagy tömegében, a nemzeti biztosító tagjai gyógyíttatják magukat, a fürdő világviszonylatban is jói ismert gyógyvizeivel, és csak kis százalékban nyaralnak itt még úgynevezett fizető vendégek. Ma a nemzetközi munkásság a nemzetközi munkásszolidaritás szellemében ismerked k és barátkozik a fürdő sétányain és szállodáiban. Egymás mellett sorakoztak a Kossuthüdülő, ahol a magyar dolgozók legkiválóbbjai nyaraltak, mellettük a Leningrád gyönyörű terraszos épület a lengyel munkások üdülője, Bulgária, Románia nevű szállodák, ohroi a bolgár és román dolgozók pihentek. A kaíonai üdülőben a cseh, magyar, lengyel, és albán hadsereg kiváló tisztjei barátkoztak és töltötték szabadságukat. A nemzetközi szolidaritás itt valóság volt. A nyelvi nehézségek sem képeztek akadályt abban hogy a legnagyobb szeretet ben és megbecsülésben éljenek egymás mellett, egymás kultúráját élvezve és összetalálkozva a közös célkitűzések vonalán. Közös vacsorák, közös táncmulatságok, közös viták során úgy összebarátkoztak a különböző népi demokráciák dolgozói, hogy valóban testvérekként váltak el egymástól, azzal a mély benyomással és meggyőződéssel, hogy a nemzetközi munkásság között nincsenek áthidalhatatlan ellentétek közös célért küzdenek, a békéért, közös ellenség ellen harcolnak, a háborús bujtogatok ellen, és a szocialzmus építése az a hajtóerő, lett volna. És talán a munkaeredjeaitmények elérésére képessé teszi. A lengyel felszabadulás ünnepén,, a nemzetközi kollektivek összegyűltek a lengyelek üdülőjében, és lelkesen ünnepelték velük együtt történelmi jelentőségű szép ünnepüket. A magyar csárdást, a kedélyes »zakatoló«-t a lengyel kujavjákot és krakovjákot, a polkát és a valcert már úgy táncolták a nemzetközi dolgozók, nagy körökbe összefogózva, mintha a saját nemzeti táncuk lett volna. És talán a munka-eredményeiknek sem őrültek jobban, mintha a másik nemzet népdalát megtanulták és elénekelhették társaikkal. Ránk. csehszlovák dolgozókra nézve a legöröm teljesebb hogy külföldi munkástársaink a legnagyobb megelégedéssel és a legszebb emlékekkel távoztak innen. Az igaz, hogy mindent meg is tettek mind a Párt vezetősége, mind a szálloda igazgatóság alkalmazottai, hogy vendégeik jól érezzék magukat. Elhalmozták őket a szeretöt és figyelem minden jelével, Mariánske Lázľse egyik legszebb szállodája a Vörös Csillag ahol még együtt voltak elhelyezve hazánk dolgozói, francia dolgozók és fizető vendégek. A szálló igazgatója megkülönböztetést tett a vendégek között. Azonban ez a megkülönböztetés nem a fizető vendégeknek szólt, hanem olyan megkülönböztető figyelemmel és szeretettel vette körül az ott üdülő dolgozókat, amelyet soha nem érezhettek azok, akik előtt azelőtt jó borravalóért hajbókoltak a letűnt világ fürdőalkalmazottai. A dolgozóké volt a legszebb szoba és mindennap megkérdezte az igazgató hogy nincs-e valami kérésük, meg vannak-e mindennel elégedve. A francia dolgozóknak egész külön teremben tálaltak és külön főzték az otthon megszokott étele ket. A kölcsönös barátságra és megértésre a nemzetközi munkásság között misem jellemző jobban, minthogy nemcsak egymás kultúráját élvezték és egymás munkája után érdeklődtek, hanem még itt is, pihenésük ideje alatt is segítettek a csehszlovák dolgozóknak a kplorádó bogarakat pusztítani, amelyekkel a nyugati imperialisták országunk termését akarták elpusztítani. Vasárnap reggelenként a baráti népi demokráciák itt pihenő munkásai nagy autokárokban zengő énekszóval mentek pusztítani a kártékony bogarakat és egymással verseneyztek a „norma" túltejesítésén. A lengyel állami ünnep alkalmából tartott összejövetel befejezése, mint mindig, úgy most is táncmulatság volt. A magyar élmunkás érzéssel táncoltatta a román újságírónőt, a lengyel táncosok kedvencei voltak a kollektívek táncosnőinek. Egy fiatal leány vonja magára figyelmünket, táncosa, bár nem szívesen, de átengedi egy rövid beszélgtésre. Kedves meglepetés ért, P. Szabó Eszterrel ismerkedünk meg. aki a csongrádmegyei derekegyházi állami gazdaság élmunkásnője. — Tizenkilenc éves vagyok — kezdi el a beszélgetést P. Szabó Eszter — a birtok, ahol dolgozom, valamikor Weisz Manfréd magánbirtoka volt. A birtokon mindennemű földműves munkát végzek. Magamról annyit mondhatok, hogy munkásszülők árva gyermeke vagyok. Az élmunkáskitüntetést — rámutat a mellén függő élmunkáskitüntetésre tavaly ősszel nyertem el, magnak való répa szedésénél. Az állami gazdaságban a dugványrépát ősszel szedik amikor az esőzés beáll. A munkások szervezetlenek voltak erre a munkára, magasnak találták a normát, csapatokban dolgoztak és keveselték a keresetüket. Elhatározták, hogy nem szedik ki a répát, mindannak ellenére, hogy a normát ekkor már leszállították. Egy napon csapatvezetői gyűlés volt, amelyen én, mint helyettesvezetö résztvettem és itt elharoztuk, hogy másnap kimegyünk a földekre betakarítani a répát. Reggel a földeken nagyon kevesen gyültünk össze, csepegett az eső. nem akartak a munkások munkához fogni. Ekkor az egyik társnőmet kérlelni kezdtem, hogy dolgozzunk egyénileg. Engedélyt kértem erre az agronómtól. Ketten kezdtük szedni a réP. Szabó Eszter, a derekegyházi állami birtok élmunkásnője pát és egy nap alatt 40 négyszögölet, másnap 50 négyszögölet, majd 60-at elvégeztünk. És így elértük naponta a 100 négyszögöl megmunkálását, azonban úgy éreztem, hogy egyedül még jobban tudnám emelni a munkairamot és elkezdtem egyedül dolgozni. Sikerült is 360 százalékot elérnem. Amikor a birtok többi munkásai ezt látták, lassan visszaszálingóztak a földre és így az elveszettnek hitt répaföldeket betakarítottuk. Ennek a munkának nagy jelentősége volt az állami gazdaságban, ettől az időtől kezdve folynak az egyéni versenyek a gazdaságban. Munkámílak az volt az eredménye, hogy volt olyan nap, hogy 56 forintot kerestem és tartom azóta is a 200—250 százalékos eredményt. Az állami birtok gyapottermeléssel is kísérletezik, tavaly még nem értünk el kellő eredményt. A gyapot a rossz időjárás miatt nem érett be, az idén azonban sokkal jobb kilátásaink vannak. Ez idén mindnyájunkat a legjobban érdekel egy újabb kísérletezésünk, tudniillik Olga Gonazsenko szovjet munkásnő munkamódszereit vettük át és ennek alapján a, répatermést hektáronként 500 mttermázsára altarjuk emelni. Erre a gondolatra úgy jutottunk, hogy olvas tuny olga Gonazsenko munkamódszereiről t* ,r. tunk Rákosi elvtársnak, hogy mi szeretnénk az ő munkamódszereit átvenni. Ekkor megkaptuk a szovjet sztahanovista nő munkamódszerének leírását magyarul és azonnal négyszáz métermázsás termést vállaltunk, Az ő módszere abban áll, hogy a répát 13-szor kapáljuk és a kapálás előtt fejtrágyázást adunk neki. Ezzel a módszerrel termelésünk már szép. Kétszer egyeltük már. Az első egyelés után 8 centiméter volt a távolság az egyik répától a másikig, a második egyelés után 15 cm és reméljük, hogy el is érjük a vállalt eredményt. Az idei aratásnál a beszolgáltatásban a mi gazdaságunk volt a

z első a megyében. Mi állandó mezőgazdasági előadásokon veszünk részt, van szép kultúrtermünk s nagyon szívesen dolgozom az állami gazdaságban. Hogy került az állami gazdaságba? — kérdem a fiatal élmunkésnőtől, akinek szavaiból csak úgy árad a büszkeség és munkakészség. — Hát bizony én nagy harcok árán kerültem az állami birtokra. Mint ahogy említettem, árva gyermek voltam 'és nevelőszüleim nem akartak az állami gazdaságba engedni, mert nekik is volt egy kis földecskéjük és ott kellett segítenem. Azonban én láttam, hogy ez a kis földecske még nekik sem hoz semmi hasznot és nekem bizony semmi sem jutott belőle. Azonban ök min'den rábeszélésem ellenére ragaszkodtak az egyéni gazdálkodáshoz, mindannak ellenére, hogy semmire sem mentek vele. Amikor láttam, hogy az állami birtokon becsületes munkával milyen rendesen megélnek a munkások, otthagytam nevelőszüleimet és az állami birtok dolgozója lettem. Itt kaptam lakást és naeyon rendesen megélek Jő munkám után fizetésen kivül prémiumot Is kapok és ezenkívül tisztában vagyok azzal, hogy mi földművesek becsületes és lelkiismeretes munkánkkal a közösség jólétét mozdíjuk elő és a városi dolgozó kenyerét biztositjuk. Nagyon meg voltam lepve, amikor tudtomra adták, hogy külföldre visznek üdülésre, itt felejthetetlen napokat töltöttem, kár, hogy már véget érnek. Ragyogó fekete szemű íiaral a&zszony táncol el mellettünk. A mellettem ülő elvtárs felhívja rája figyelmemet, hogy ez egy élmunkásno aki újítójavaslatával nagyon előnyös változásokat vezetett be üzemébe — Sehwarz Klára vagyok, — mutatkozik be a fiatal asszony, — az Agrolus n. v. villanyóra árammérő gyár alkalmazottja vagyok. Forrasztó és revolverpadnál dolgozom. Amikor oda kerültem, munkatársaim 120—125 százalékos eredményt értek el. Mikor Rajk bandáját leleplezték, mozgalom indult mog, amelynek keretében a munkások felajánlottak túltermelési, hogy ezzel is ,tüntessenk Rajk ellen. Tíz százalékot ajiénlottam fel és még ezt a kis túltermelést sem tudtam, hogyan érem el. Sokat gondolkoztam, törtem a fe. jemet és új munkamódszerekre jöttem rá, sőt az én ötletem nyomán öj szerszámokat készítettek és ezzel nem a felajánlott 10 százalékot érteim el, hanem 303 százalékra emeltem teljesítményemet. Sztálin elvtárs szülerj£&Pjára 400 szľázalékot ajánlot, és el is értem, mégpedig úgy, g„ just, munkaszervezést vezettem ^„cL

3

7- UJ munkabeosztásom tulajedd£ VáT volt má

s< min

t • én minden rS

m^g°

k

a .

esmost gam odakészíted ť™" re, hogy még r. tatja Sehwarz KllJ, g

y ~ tudom becsülni a k~ m

e/ gi munka-viszonyok gnbseget a rélista mnukásélet között? «J szociafiatal lány, egy évig gyí

n

t egész goztam, majd varrni kezdtclP dőlni hogy talán így jobb lesz'.^nulbálok. szórakozások, utazások "'gy hajnaltól vakulásig dolgoztam a rií helyben, viszont amikor az urak mái nyarain; mentek, hogy egész évi tétlenségüket kipihenjék, minket elbocsátották a varrodából és várhattunk, amíg újra megindult a szezon. Ha munkabér-Smelést kértem, akkor legfeljebb főnököm tolakodó ajánla tát kaptam válaszul. A felszabadulás után gyárba mentem, nagyon szerettem a munkámat és látom, hogy észszerűséggel száp eredményeket lehet elérni és azt lehet mondani, hogy ezen eredmények elérésénél még kevesebbet dolgozom mint azelőtt. Cs Ennek csak az a magyarázata, hogy mindennél fontosabb az észszerűen be osztott munka. Természetesen anyagilag és erkölcsileg is érzem, a munkásosztály megváltozott helyzetének előnyeit Nyíltan megmondhatom, ha valami nem tetszik, ami nekem jár. azt követelhetem, senkitől és semmitől nem kell félnem, ha becsületesen dolgozom A felszabadulás előtt elképzelhetetlen volt, hogy egy anya gyermekét egyedül eltarthassa férj nélkül, és én most bizony 8 éves kisfiámmal gondtalanul élek. Fiam úttörő és szépen halad tanulmányaiban. Nem tudok szavakat találni annak kifejezésére, hogy milyen jól éreztem itt magam. Mar. Lázaiéban a csehszlovák elvtársak és a "román elvtársak szeretete és figyelme határtalan, ilyenkor mindig eszembe jut a mult, amikor még mint gyermekek iskolába jártunk, azt hallót tuk, hogy az erdélyiek „büdös románok" és a felvidékiek „büdös tótokénak csúfolták. Igy szították egvmáMiien már a gyerekeket, most pedig szerethetjük egymást, megismerhetjük a többi dolgozók életét, megtanítanak arra, amit ők jobban tud nak és rá j öltek arra, hogy ugyanolyan dolgozók, mint mi. ugyanaz a Vágyunk, ugyanaz a céljuk, mint nekünk, és itt aztán megismertem, mi az a munkáselvtársi szolidaritás. Megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy igv közös erővel a dolgozók meg fogják védeni a békét, és felépítik országukat. Túri Mária A realizmus mesterei H A FO ISPÁNOK Irta: Mikszáth Kálmán. A megyei tanácsok megalakulása alkalmából közöljük „Az én kortársaim" című kötetből Mikszáth Kálmán írását, amelyben a magyar realizmus mestere szatirikus éllel rajzolta meg az egykor? főispánokat. A folyosón hallottam, két jól öltözött úrtól, a következő beszélgetést: — Hogy vagy? — Nem tudom. És te? — Én se tudom. Nem ösmertem a két elegáns urat, de feltűnt a 'diskurzusuk, minthogy az Ilyen kérdésekre a szokásos válasz egy vállvonítás: — „Ügy. úgy", vagy egy mosoly: „Köszönöm, jól" Hogy lehet aat nemtudni — tűnődtem magamban —. hogy valaki jól van-e, vagy nem jól van? Mígnem eszembe ötlött és a homlokomra ütöttem: szapriszti, ezek csak főispánok lehetnek! Hát persze, azok voltak. Mert e néhány szó, amit váltottak, nemcsak jellemző, hanem egyszersmind meglehetősen hü körülírása az állásnak, amivé fejlődött, mióta az oligarchikus cirádákat, a középkorias aranyozást lemosta róla az idő. Nem is annyira az idő, mint a modern intézmények: a parlamentárizmus (az újkor tekintélyfaló szörnyetege) és a sajtó. Ez utóbbi ártott neki legtöbbet, mint ahogy a szövetnek a napfény kiveszi a színét. Sőt az átváltozást folyamat még mindig tart, nem tudni mikor és hol áll meg. csak érezni lehet, hogy ő méltóságait* még nem egészen perfet-k és már nem egészen „supremus comes"-ek. Éppen időszerű róluk beszélni, mint tózanyíláskor a rózsákról. Csakhogy rózsanyíláskor van a rózsahullás is. Születnek ás halnak, azaz' hogy jönnek-mennek. A lapok és otthon' a vármegyék tele vannak kombinációkkal. Az erős kéz" készül a választásokra — mondogatják — és sokszorosítja magát. A klubban is ez a szóbeszéd tárgya. Ha Sándor János nyájasan beszélget valakivel, azt mindjárt gyíinúba keveri. Annyi név lanszíroztatik, hogy ha mind igaz lesz, a miniszterelnök valóságosan megtizedeli a maga pártját. Am a gyarrúba kevertek nem igen aprehendáínak. Hisz utoljára is még mindig könnyebb dolog egy vármegyére vigyázni, mint kukoricás földre. Ritkán is hallja az ember, hogy egy-egy főispán itt vagy amott megszakadt volna a sok munkában (Sokkalta inkább ha! meg gutaütés követtében, hogy keveset mozgott.) Azért tehát még mindig

x akadnak aspiránsok, sőt jobban, mint azelőtt, mert bár a hatalmi mag összezsugorodott a főispánságban, mint mikor a diónak a belső tartalma penészedik meg, a külső még mindig imponáló — anélkül, hogy annyiba kerülne, mint régen, mikor még a belügyminiszter olyan szemmel nézett szét az ismerősei közt, vájjon melyik volna magát hallandó vagyonilag tönkretenni? Ma már nem kell sok pezsgős ebédet adni (ámbár plenus venter accomodat libenter), elég a főispánsághoz egy mente, egy kalpag, egy okos főispánná, egy jó alispán és az installációkor egy program —, amit esetleg be i slehet tartani, de nem föltétlenül szükséges. A főispánságnál legnehezebb a megszületés (a sok intrika miatt), a halál már sokkal könnyebb, de kellemetlen. Viktória királyné, mikor a trónra lépett, egy csésze teát kért és a „Times"-t. Ez a két dolog volt neki eltiitva, Ezen próbálta meg, valóban uralkodik-e? A mindenkori új belügybe is lehet tartani, de nem föltétlenül teszik meg ezt a próbát néhány főispán mindig lefejezendő — már csak azért is, mert a megyék rendszerint kétszer örülnek főispánjuknak: mikor megkapják és mikor elvesztik. Ebbe már bele kell nyugodni, meg abba, hogy az elmúlás ellen nincs orvosság. Azaz, hogy van: a szellemtesség még ez ellen is jó. Pletykázzák, hogy kiöregedett, régen szolgáló főispánt is azok közé sorolt a mostani belügyminiszter, akiket nyugalomba akar meneszteni s mikor'W öregúr megjelent a szokásos első audiencián, az új miniszter gyengéd messzeségről azzal a d

;nlomatikl:s kérdéssel fordult hnzzá: — Mióta vagy már főispán? Várta, hogy egy csomó évet mond, mire ö megjegyzi, bizony már elég volt, elfáradhattál, nyugodtan adhatsz helyet fiatalabb erőnek, de az öreg róka váratlanul így felelt: — Csak most egy hét óta kezdem magam annak érezni. (T. i. egy hét előtt lett Tisza belüyminiszter.) A miniszter elmosolyodott és állítólag így szólt: — Hát folytasd tovább! Gondolta magában, aki ilyen ügyesen bánik velem, az- ügyesen bánik másokkal is, hát használható ember, maradjon. Sok közöttük a szeretetreméltó gavalér ember, ami nem is csoda, hiszen rendesen a vár megye legkellemesebb emberét szemelik ki főispánnak. Mikor néhányan összejönnek, mintha néhány király találkoznék. Szinte túlságos tekintette! vannak a kormányok a reprezentálás kellékeire, vagyis egy főispán inkább áll külsőből (a belső mellékes gyanánt tekintetik). Azelőtt még azt is megkívánták, hogy szalonálak legyen, hosszúkás képű, vagy délceg, vagy potrohos, szemnek tetszetős charmeur (ha raccsolni tud, nagy előny!), szóval, hogy „mutasson". de mióta a kicsiny, igénytelen Kubicza és a rút, vörösképű Hertelendy nagy főispánoknak bizonyultak, azóta e tekintetben némi fordulat állott be. A . főispánoknak több válfajéi vannak. , a) Legősibb példánya a csibukozó főispán. — Csak csibukozni látszik és semmibe se avatkozik, de azért minden úgy 'történik, ahogy ő akarja. b) Aztán jön a mutatós főispán. M

:ndenbc beleavatkozik, de azért semmi se történik úgy. ahogy ő akar|a. c) A legrosszabb species az agilis főispán, akit « rendesen nemzetiségi megyébe küldenek. Erre már megvan ősidőktől fogva a sablonos recept, mint a rizsfelfújt készítésére. Az, hogy a felfújt sohasem sík -ül e recepi szerint, éppen nem konfundálja az újonnan kinevezett méltóságos urat, csinálja, amit az elődje. Amint a kinevezést megkapta, keres magának .egy újságírót és elviszi a megyéjébe lapot szerkeszteni a magyar állameszme védelmére. Most aztán ketten dolgoznak, a főispán és a iap, a főispán minden megyegyűlésen fölpiszkálja a nemzetiségeket, a lap pedig minden héten leránt különböző alakban valamit, vagy valakit. Elég, hogy valamelyik szász atyafinak a kisasszony leánya szász színekbe öltözve jelenjék meg vasárnap a templomban. Ritkított cikk szól erről. Rúg, kapál, harap, tépáz, tajtékzik a lap, akár van rá ok, akár nincs, mert végre is küzdeni kell, folyton küzdeni, azaz a megkékceruzázott helyeket a lapban fel kell küldeni Bérezik Árpádnak, lássa őméltósága, hogy a „Heti Harsona" harcol a magyar állameszméért és szüntelenül dolgozik, úgyszintén a főispánnak is intézni k°Il egy-egy rohamot a nemzetiségek ellen minden közgyűlésen, melynek kiszínezett leírását hasonlóan megkékceruzázva küldik fel Budára, őexellencialja is lássa, hogy dolgoznak. És dolgoznak, dolgoznak, addig dolgoznak, hogy ahol meglehetős béke volt azelőtt, egy-két évi működés után fenekestül fordultak fel az állapotok. Végül jön a .legritkább példány, az úgynevezett erőszakos főispán, aki nem ismerve se sógort, se komát, se istent, se bdvásos megyei viril^tát, véTeh?jtía n törvéfivekoi ügy." ?hösry azokat az országgyűlések hozták. De hát az ilyen ember nem lesz hosszú életű a maga polcán. Az ilyen ember zsarnok és vagy itt, vagv valahol, de okvetlenül hamar kitekerik a nyakát. Mert hát van még morál az emberekben. Ilyen válfajokra oszlanak a vármegye urai, ezek a speciális vonásaik. A generális vonás ellenben az, hogy mindnyájan' élvez'k n hatalmat és ..szerelve tisz'eltek és böcek" a magtik megyéjében. (1903.)