Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-31 / 200. szám, csütörtök

V il ág proletárjai egyesüljetek! a Kommunista és HunkátüSrtok Táiékoztatú Srodájának ­A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratislava, 1950 augusztus 31, csütörtök 3 Kčs III. évfolyam, 200. szám A Párt kerületi napja az építési sikerek jegyé ben A bratislavai kerület elnyerte munka becsületének zászlaját Jó politikai meggyőző munka a siker feltétele A szlovákjai gabonafelvásárlás lefolyása azt mutatja, hogy földmű­veseink tudják, mi a kötelességük A beszolgáltatási feladatok teljesí­tésével ök is önfeláldozó és hősi módon járulnak hozzá ahhoz a mun­kához, amelyet a gyárak munkásai és a hivatalok dolgozói fejtenek ki a szocializmus építésében és így erő­sitik a köztársaságot és a békét. Dolgozó parasztságunk állásfoglalá­sának bizonyítéka a felvásárlásról érkező adatok, amelyek bizonyítják egyúttal azt is, hogy parasztságunk méltó módon járul hozzá a világ­béke fenntartásához. Augusztus 30-án a bratislavai ke­rületnek átadták a munka becsüle­tének zászlaját, amelynek átadása alkalmából Soltész elvtárs közellá­tási megbízott beszédet m 0ndott. amelyben értékelte a bratislavai ke­rület sikeres felvásárlási kampányá­nak okait. Beszédében kiemelte azt hogy a felvásárlást igen helyesen kapcsolták össze a többi politikai kérdésekkel. Pártmunkásaink és a falvakon dolgozó elvtársaink helye­sen mutattak rá arra, hogy a szö­vetkezet útján mit nyu.1t rendsze­rünk a parasztságnak, mivel segiti munkásosztályunk a dolgozó pa­rasztokat és ezért teljesítik föld­műveseink oly kiváló módon beszol­gáltatás; kötelezettségeiket. Földműveseink látják azt, hogy Koreában hogyan gyilkolják az ame­rikaiak, az imperialisták bérencei azokat a földműveseket, akik békés munkájukat végzik és ezért tud­ják, hogy a köztársaság erősítésé­vei a békét védik. Gottwald elvtárs is külön levélben köszönte meg a bratislavai kerület funkcionáriusai­nak jó munkáját. A gabonafelvásár­lás jó eredményei mellett azonban vannak hiányok is. így pl. sok he­lyen még nem tudtuk kellően bizto­sítani a dolgozó lakosság ellátását burgonyával, zöldséggel és tejjel. Ezeket a nehézségeket is rövid időn beiü-1 kiküszöböljük. A. BRATISLAVAI NEMZETI BIZOTTSÁG FELHÍVÁSA Pártunk kerületi napja a bratisla. vai kerület egész lakosságának öröm­teli manifesztációja lesz. örömteli lesz azért, mert nagy sikereket ér­tünk el a felszabaditás óta gazdasá­gi és politikai életünk terén. A Nemzeti Bizottság Bratislavá­ban kéri Nagy-Bratislava minden la­kosát, hogy ebből az alkalomból há­zaikat díszítsék fel a nemzeti és a népi demokratikus államok zászlai­vel, szeptember 1-töl szeptember 4-ig. Méltóan díszítsük fel városun­kat és ezzel bizonyítsuk be azt, hogy szilárdan lépünk ki továbbra is a megkezdett úton a szocializmus épí­tése felé Pártunk vezetésével ha­zánkban. A világ békemozgalma újabb hatalmas lendületet vett A kapitalista országokban is nagy sikerrel folyik a békealáírások gyűjtése A világ haladó közvéleménye egy emberként emeli fel tiltakozó sza­vát az amerikai betolakodók koreai gaztettei ellen. A Biztonsági Tanács­hoz a világ minden tájáról tömegesen érkeznek a távriratok, amelyekber a dolgozó nép, a demokratikus szei vezetek elítélik az imperialisták ko­reai agresszióját s követelik a terrot bombázások megszüntetését. Hatal­mas, megrázó erővel nyilvánul meg a világ minden részében az emberek békevágya. Az -óriási terror, az elnyomás minden fajtája ellenére a ka­pitalista országokban is sikeresen fclyik a stockholmi felhívás aláírási akciója, amelyben az atomfegyverek feltétlen eltiltását követelik. A reak­ciós kormányok és az angol-amerikai imperializmus csatlósai minden ere­jükkel megakadályozni igyekeznek az aláírások gyűjtését, azonban a Béke Hívei letartóztatása az egész világon felháborodott tiltakozásokat vált ki és megszilárdítja a békeszere tő becsületes emberek nemzetközi szolidaritását. Irakban a stockholgii felhívás alá­írási akciója már két hónap óta fo­lyik. A felhívást már az iraki köz­élet számos kiváló személyisége ÍE aláirta. * Finnországban augusztus 15-ig mái összesen 680.900 aláírást gyűjtöttek a stockholmi békehatározatra. Az Egyesült Államokban egyre több haladószellemü polgár tiltako­zik a békeharcosok üldözése ellen Hetven kiváló tudós, tanító és szo­ciális dolgozó Truman elnökhöz éí 192 amerikai város polgármessteré­hez felhívást intézett, amelyben kö­veteli . a Béke Hívei üldözésének megszüntetését. * Olaszországban összesen 18.804 békebízottág van.. Az olasz békehar­cosok napról napra újabb sikereket aratnak. Kínában a legutóbbi hirek szerint eddig összesen 84,850.000 aláírást gyűjtöttek a stockholmi felhívásra. & Ausztráliában augusztusban Bris­bane városban békekongresszust tar­tottak, amelyen 175 békeszervezet 422 küldöttje vett részt. •x Nagy-Britanniában Glasgowban ezekben a napokban békekonferen­ciát tartottak, amelyen 150 küldöti vett részt. * Törökországban a reakciós kor­mány dühöngö terrort fejt ki a bé­keharcosok ellen. Ezekben a napok­ban letartóztatták Behice Borar egyetemi tanárt, a török békebizott­ság elnökét és a bizottság több tag­ját. * Indiában a beludzsisztáni hivata­lok nemrégen letartóztatták a belud­zsisztáni békevédö bizottság hárorr tagját. A letartóztatások ellen a? india békehívek élesen tiltakoztak. A trnavai és nyitrai püspökségekhez a szepességi is csatlakozott A szepességi püspökség tiltakozik az amerikaiak aljas koreai támadása ellen A trnavai és nyitrai püspökségi hivatalok, mint már jelentettük., csatlakoztak az egyre növekvő bé­ketáborhoz és hangos felháborodott szóval tiltakoznak az amerikaiak dü­hödt gyilkos koreai támadása ellen. Ehhez a tiltakozáshoz most a sze­pességi püspökség is csatlakozott, hogy még erősebb legyen a csehszlo­vákiai béketábor szava, hogy a kato­likus hivők tudják azt, hogy ami most Koreában történik, a hitleri fasizmus gonoszságaival egyenérté­kű, az egész emberiség ellen inté­zett támadása. A püspökség határo­zata így hangzik: „A tartós békéért folyó harc és munka, az imperialista támadás el­leni tiltakozlás mindannyiunk első­rangú feladata és kötelessége. Telje­sen mindegy az, hogy milyen vallás­hoz,, fajhoz, vagy társadalomhoz tar­tozunk. Mi mindannyian, akik már átéltük az utolsó háború rettenetes borzalmait, meg vagyunk győződve arról, hogy a háború mint az embe­rek tömeges gyilkolása nemcsak a kereszténység, elvei és erkölcsisége elleni kegyetlen támadás, hanem az emberiség elleni gaztett is. Ezért a legnagyobb eréllyel állunk szembe a koreai agresszív beavatkozó hábo­rúval és követeljük, hogy azonnal hívják vissza az egész intervenciós katonaságot, amely ott gyilkolja a békeszerető, szabadság és nyugalom után vágyó koreai népet. Őszinte részvéttel és felháborodással kisér­jük ezt a gyilkos harcot és lelkiis­meretünk szavára csatlakozunk a jó­akaratú emberek százmillióihoz, akik védeni és őrizni akarják az emberi­ség legnagyobb kincsét, a világbé­két. Köztársasági elnökünk köszönete a bratislavai kerület földműveseinek Klement Gottwald köztársasági elnök válaszolt a bratislavai kerület levelére, melyben az jelentette, hogy a beszolgáltatási tervet teljesítette. A levél szövege a következő: „Az SzKP kerületi bizottságának, Bratislava. Michalkovič Gustávnak, az SzKP Kerületi Bizottsága titkárának, Mar• tanovič Rudolf a KNB elnökének, Jávor József, a Szlovákiai Földmüve' sek Egységes Szövetsége Kerületi Bizottsága tagjának, Čiern-ý József a CsISz kerületi bizottsága titkárának. Drága Elvtársak\ Hálával vettem leveleteket, melyben nekem bejelentitek, hogy kerü­letetek teljesítette a terménybeszolgóltatás tervét. Jelentésetek szerint ke. rületetek agusztus 27-ig a beszolgáltatási tervet 108.1%-ra teljesítette. * Ezzel a tettel a köztársaság olyan kerületei közé sorakoztatok fel, amelyek — háj a érte az EFSz keretében közösen megszervezett munkának — ha­marább teljesítették beszolgáltatási kötelezettségüket, mint a rríult évek. ben és a bratislavai kerület földművesei ezzel a legnagyobb mértékben hozzájárultak a világbékéért folytatott küzdelemhez. Most már az a főcél, hogy továbbfolytassák a felvásárlást, hogy minél előbb minden földműves egyénileg is teljesítse beszolgáltatási kötelezett­ségét, mind a termény mennyiségét, mind pedig nemét illetőleg. Meg vagyok győződve, hogy az idei aratásnál és felvásárlásnál szer­zett tapasztalatokat fel fogjátok használni az EFSz-ek további fejlesz­tésére és az idei őszi közös vetés megszervezésére. Ebben a munkában sok sikert kívánok nektek és kerületetek föld­műveseinek. A fi G o t tw al do tok". GYAKORLATI PÉLDÁKKAL Velük együtt emeljük fel figyel­meztető szavunkat Korea további meggyalázása, a nyilt városok és la­kóik embertelen bombázása «llen, j követeljük, hogy ne húzzák-halasz-1 1 szák a tárgyalásokat a korea-i kérdés igazságos és békés megoldására. A koreai kérdés ma mindannyiunk fi­gyelmének központjában áll és az egész kultúrvilág legégetőbb gondja. A szepességi püspöki hivatal. így szól a határozat, amelyhez minden békeszerető és becsületesen gondolkodó" ember csatlakozik. Mind­egy, hogy az imperialisták Koreá­ban, Kínában vagy másutt intézik-e aljas támadásaikat, ezek a támadá­sok az egész világ békéje, a keresz­tény hit és erkölcs ellen irányulnak. (b. I.) Szövetkezeti mozgalmunk egyre nagyobb méreteket ölt. A kö­zös aratási munkák után egyre több dolgozó paraszt győződött meg arról, hogy mit jelent a közös munka, a gépek segítsége, amivel elérhették, hogy kevés munkával, rövidebb ide alatt és olcsóbban végezzék el az aratást, mint azelőtt. A gépekkel va­ló aratásnál arra is rájöttek a dol­gozó parasztok, hogy mennyire hát­ráltatja a gépek munkáját a keskeny földparcella és hogy a barázdák mennyi termőföldet pocsékolnak el, Az idei közös aratás "tehát a szö­vetkezeti munka szemléltető példáját adta a parasztságnak, de az aratás, a közös munkák eredményeiből sokai tapasztalhattunk valamennyien. Ta­nulhattunk és meg is tanultuk, hogy a még ingadozó és bizonytalan paraszt­ságot, amely még nem tudott dönte­ni, melyik utat válassza; maradjon-e a régin, vagy lépjen-e rá az újra, — elméleti és általános dolgokkal nem tudjuk meggyőzni a szil vetkezeti gaz­dálkodás jelentőségéről és előnyeiről. Szemléltető példa kell, kézzelfogható bizonyítékok, — hiába, sokan vannak még, akik csak annak iiisznek, amit két szemükkel látnak. Ez érhető is. A parasztság évszázados bizalmat­lanságát, amelyet :i sorozatos és egy­másutáni úri becsapások és csalódá­sok váltottak ki. ináiól holnapra nem tudjuk eloszlatni. Az útnak, amelyen haladunk a szocializmus fe­lé, még csak egy kis részét tettük meg, tehát nem lehet még mindenki politikailag annyira felvilágosult és annyira előrehaladott, hogy a betűt az elméletet a maga szűk kis világá­ban a valóságba is át tudja vinni. A most nyáron szerzett tapaszta­latok szerint tehát a felvilágosító éí meggyőző munkának gyakorlatinal, kell lenni. Az az ember, aki egy 15— 20 holdas középparasztnak a nagy­üzemi szövetkezeti gazdáikotiás elő­nyeiről beszél, ne egy megszokott grainofonlemezt tegyen fel, s ne be­széljen csak általánosságban, hanem mondja el, hogy például a tőrei szö­vetkezet földjein még egyszer olyan termés volt," mint az egyénileg gaz­dálkodókén vagy beszéljen arról, hogy Kii bőik úton az aratást a közös mun­ka és a gépek segítségével öt és fél nap alatt végezték el, pedig azelőtt három-négy hétig tartott. Arról is beszélhet, hogy Csölösztön előszói senki sem akart gépekkel aratni, dc amikor látták, hogyan dolgozik, az emberek csaknem ölrementek a gé­pékért, hogy melyikükhöz menjen előbb dolgozni. Mondja el, hogy Csú­zon néhány ember kivételével az egész falu belépett a harmadik típu­sú szövetkezetbe, mert a közös 1 ara­tás megtanította őket arra, hogy kö­zös munkával, egymás segítségével könnyebben birkóznak meg a legne­hezebb feladatokkal is. Az a nagy feladat, hogy gyakor­lati példákkal győzzük meg a kétel­kedőket, a már működő szövetkeze­teink tagjaira hárul. Nekik, a szövet­kezetek tagjainak a feladata, hogy saját tapasztalataik és élményeik el­beszélésével bizonyítsák be a szövet­kezeti élet előnyeit. Paraszt a pa­rasztnak beszélje el és magyarázza meg, hogy mit jelent és mit hozott számára a szövetkezeti gazdálkodás. Mennyi most a jövedelme, mennyit dolgozik, hogyan dolgozik, — mi a különbség az elmúlt és a mostani élete között. Főleg pétiig „annak a szövetkezeti tagnak kell meggyőzni a kételkedőket, aki egy évvel ezelőtt még maga sem hitt a szövetkezeti gazdálkodás jelentőségében" — mon­dotta Kugler János a tőrei szövetke­zet aratási ünnepségén. Mert voltak ilyenek sokan, akik csupán merev megszokásból, megrögzött maradi­ságból a legádázabb ellenségei vol­tak a szövetkezeti gazdálkodásnak, de aztán valamilyen meggyőző bizo­nyítéknak engedtek, beléptek a szö­vetkezetbe és ma már saját maguk nevetik ki, hogy az előtt felültek a minden alapot nélkülöző ostoba rém­híreknek és engedték magukat egy ideig szédíteni a falusi reakció hazug politikájától. Az ilyen szövetkezeti tagok végez­hetik a legmeggyőzőbb szervezési munkát. Mindegyiknek van ismerőse, rokona vagy jóbarátja a szomszéd községekben is. Ne sajnálja a fárad­ságot, vasárnap vagy bármikor sza­bad idejében üljön biciklire s láto­gasson el hozzájuk. Bővítse ki ott ( ismeretségét, beszéljen a szövetkeze­tükről és saját életéről. Hogy a bi­ciklit, amin idejött, azóta vette, amióta a szövetkezetben van. Dt vett már mást is. Bútort a maholnap férjhezmenő lánynak, meg rádiót, új ruhát, meg új cipőt, ünneplőt is, meg köznapit is. És telik még sok min­denre, olyasmire is, amire azelőtt gondolni sem lehetett volna. Nemcsak a szükséges mindennapi van meg, ami ma ugyan minden dolgozónak biztosítva van, hanem még ezen felül is jut és aztán pénz is van a háznál, A tőrei, a leleszi vagy akármelyik más szövetkezetünk tagja azt is mondja el, hogyan, mennyi küzdelem­mel és munkával jutottak el odáig, hogy fejenként 5—7000 korona jöve­delem jut havonta, de ehhez még jó néhány ezer korona évvégi osztalékot ÍK várnak és kapnak is. Elmondani ősrintén mindent. A sikereket és az akadályokat, a jó munkát, de azt is, ahol félrefogtak és nem sikerült, — tanultunk belőle legalább, hogy csi­náljuk. hogy máskor jól sikerüljön. Vasárnap Tőrén legalább 15 faluból vagy 150 parasztember volt, akiket csak a saját egyéni érdeklődésük és aggodalmuk hozott el, hogy ott a helyszínen minden propagandától mentesen győződjenek meg arról, hogy mi is az igazság tulajdonképpen. Míg az ünnepség tartott és a néhány rö­vid beszéd elhangzott, ezek a vidé­kiek külön csoportban voltak. Mere­ven és feszélyezetten ültek a pado­kon, látszott rajtuk, hogy nem ilyes­mire gondoltak, nem az ünnepségre kiváncsiak és úgy tetszett, hogy csa­lódottak voltak. Hanem aztán egé­szen felelevenedtek, amikor Dudás József, a szövetkezet tagja lépett az emelvényre és a maga egyszerű sza­vaival elmondotta, hogyan is volt a felszabadulástól a mai napig. Ez ha­tott az emberekre, Dudásnak az a néhány közvetlen szava, amikor az­tán mindent végigjártak és beszéltek azzal, akivel akartak s azt- kérdez­tek, ami éppen nekik tetszett, lát­ni lehetett ezeken az embereken, hogy szinte fellélegzettek, eloszlottak a két­(Folytatás a 2. oldalonj

Next

/
Thumbnails
Contents