Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-27 / 197. szám, vasárnap

JIIJSZO A Szlovák Nemzeti Felkelés nyomában „Mindig kommunisták járlak az élen" 1950 augusztus 27 Szlovákia népének hősies felkeléséről már igen sokan írtak, különféleképpen értékelve ezt a megmozdulást. Mi most egy-két nyilatkozattal megpróbálunk rávilágítani arra, milyen döntő szerepe volt a Szovjetuniónak és a Kommunista Pártnak, a kommunistáknak, a munkásoknak abban, hogy a Felkelés oly széles tömegeket tudott megmozgatni és leveretése ellenére ts a végső győzelem felé vezetett. Ulišek elvtárs, a Dynamit-gyár szocialista versenyelőadója, igen érdekes dolgokat mond el a Szlovák Nemzeti Felkelésről, annak előzményeiről és léíolyásáról. A felkelésbe mint 19 éves fiatalember került. Breznóban, ahol a felsőpari iskola növendéke volt, a diákokat szervezte és illegális kapcsolatokat tartott fenn a kommunistákkal és illegális munkásokkal. Abban az időben Szlovákiában azok, akik a németekkel és a Tiszo-féle rendszerrel nem voltak megelégedve, két csoportra oszlottak. Az egyik London szavára hallgatott, ezek voltak a kapitalista és a polgári rétegek, a másik, amely jelentősebb volt. a Kommunista Párt és a kommunisták vezetésével Moszkva felé figyelt, mert tudta, hogy egyedül az illegalitásban lévő Kommunista Párt az, amelv a harcot meg nem alkuvóan és következetesen vé gigküzdi. — A Párt gondoskodott arról, hogy a dolgozók széles tömegei röpiratokhoz jussanak; az ő segítségével kaptak a Felkelésben résztyevő munkások fegyvereket. Gondoskodott továbbá arról, hogy a forradalmi magatartásuk miatt bebörtönzötteíc hozzátartozói segélyben részesüljenek Mindig érezhették az egyedül egységes és eros Kommunista Párt segítségét, akik érte dolgoztak. — Csoportunk megbízásából Besztercebányára mentem, ahol kapcsolatokat kerestem. Innen 1944 augusztus 17-ikén a hegyekbe küldöttek, a'ncl SzKcsánszky csoportjába kerültem. Augusztuá 30-án pedig már Rózsahegyen voltunk. Mindenütt nagy lelkesedéssel fogadtak bennünket és csatlakoztak hozzánk. Ha azt kérdezné tőlem, kik voltak a felkelésben résztvevők, erre könnyen felelhetnék. Azok, akik legnagyobb lelkesedéssel és meg nem alkuvón harcoltak a németek ellen, mind a munkások és kisparasztok soraiból kerültek ki és ezek lettek a legjobb partizánok. Ha nem csatlakoztak volna hozzánk egyre többen és többen a munkások soraiból, akik a felkelésben résztvevők 85 —90 százalékát tették ki, akkor a felkelésnek semmiképpen sem lett voln^ meg az a nagy és átütő lendülete. A London szavára hallgató polgári rétegek, akik a felkelésben csupán vezetőszerepet szerettek volna játszani, igen sokszor gátolták munkánkat. — Nem hagyhatom említés nélkül azt az önfeláldozó segítséget és baráti jóindulatot, amelyet irányunkban a Szovjetúnió tanúsított. Kapcsolataink olyan szorosak voltak a Vörös Hadsereggel, hogy a-partizánoknak titkos jeleik voltak, melyeknek leadása után a szovjet repülőgépek élelmiszert, fegyvereket és gyógyszereket dobtak le a partizánok számára. — De nemcsak ebben nyilvánult meg a Szovjetúnió segítsége. * Azok az orosz fóglyok, akik német fogságban voltak és hozzánk partizánokhoz szöktek, igen nagyarányú aktív segítséget nyújtottak és hadi tanácsokkal láttak el bennünket. Igen, a partizánok között nem ismertünk nemzetiségi vagy faji ellentéteket. Mindnyájan testvérek voltunk, akik előtt egy cél lebegett, minél előbb lerázni a gyűlölt német igát. Ez a testveri egyetértés és fanatikus hit eredményezte, hogy hősi harcunkat megharcoltuk úgy, hogy vele az egész világ csodálatát kivívtuk. Felmérhetetlen ebben a szovjet segítségnek a jelentősége és e nélkül azt hiszem nem tarthattuk volna magunkat olyan hosszú ideig. Španel Rudolf elvtárs a Dynamitgyárban az újító mozgalom referense, a CsISz vezetője, a SĽUB titkára és még sok más szervezet tevékeny munkatársa azok köze tartozik, akik bár nem párttagok, teljes szívükkel és teljes lelkesedéssel csatlakoztak szocializmust építő hazánk kialakításához. Ö maga is újító. Egyszerű szavakkal így mondja el a felkelésben való részvételét. •— Zvolenból vonultam be BanskáBystricába a hadsereghez az ipariskola elvégzése után. Legnagyobb élményem az az esemény volt, amikor Banská Bystricán szovjet katonák jöttek hozzánk és az orosz dalok hatása alatt ismertem fel azt, hogy nekünk hol a helyünk. Én voltam az első, aki az új Csehszlovákia kikiáltásáról szóló röpiratokat motorbiciklin Stará Horába, Zvolenbe, Dubravába, Holičba.' Detvába és más városokba elvittem, hogy ott a csendőrállomásoknak leadhassam. — Hanus őrnagy, akinek parancsnoksága alá tartoztam, megbízott azzal, hogy a Breznij-vidéki legfontosabb katonai pontokat letérképezzem. Amikor ezzel a térképezéssel kész voltam, Hanus így szólt hozzám: — Az eredeti térképet elküldjük a partizánoknak és egy másikat, amelyet teljesen átalakítunk, majd elküldünk Bratislavába. Az eredetit kapják a partizánok, akik a németek ellen harcólnak és a hamisat kapják azok, akik maguk is hamis úton járnak. BORISZ POLEVOJ: EGY SZTÁLINGRÁDI MUNKÁS Visszaemlékezve azokra az eseményekre, amelyekben résztvettem, teljes határozottsággal állíthatom, hogy a Kommunista Párt és a dolgozók hősies magatartása, valamint a Szovjetunió önzetlen segítsége nélkül a szlovák Nemzeti Felkelés, történelmünknek ez a hősies megmozdulása, nem sikerülhetett volna, örök dicsőséggel és tisztelettel kell visszatekintenünk azokra* a dolgozókra, akik az új, demokratikusabb és szociálisabb Csehszlovákiáért életüket áldozták. VIDOR ISTVÁN. Szlovákia forradalmi felkelése építőmunkára ösztönzi a cseh dolgozókat (—p—) Bent a műhelyben zúgnak a gépek, az udvaron daru emeli a nehéz vasrudakat. Lázas munka folyik itt. A ČDK Sokolovo üzemében vagyunk, a prágai kerület legpéldásabb gyárában. Az üzem dolgozói tudatában vannak annak, hogy csak a fejlettebb szocialista munkamódszerek alkalmazásával lendíthetik előre a termelést. A párttagok emellett még azt is szem előtt tartják, hogy jó üzemi pártszervezetük csak akkor lehet, ha valamennyi tag példásan teljesíti feladatait. Ezt pedig meg ls teszik és csak így érdemelhették ki a kerület legjobb üzemének címét. Dolgozóikat valóban meg tudták győzni a szocialista építő munka jelentőségéről. -Azt az elvet követték, hogy a tömegeket nemcsak nevelni, de tőlük tanulni kell is. A ČKD Sokolovo dolgozóinak emlékezetébe is mélyen belevésődött a Szlovák Nemzeti Felkelés. Hat évvel ezelőtt, amikor Szlovákia szabadság után vágyó dolgozói fegyvert ragadtak, hogy kiűzzék területükről a bitorló ellenséget, a cseh dolgozók is feszülten várták az alkalmas pillanatot, hogy ők is a magasba lendíthessék a felkelés szabadság zászlaját. Pelikán Bedrich lakatos a multat idézi. — Az első köztársaság idején, — mondja Pelikán elvtárs —, a cseh burzsoázia még jobban kizsákmányolta a szlovák munkásságot, mint talán bennünket s most tiszta szívvel örülünk, hogy újból közös országban élünk és egyek vagyunk. Ehhez nagyban hozzájárult a Szlovák Nemzeti Felkelés is, melyben Szlovákia dolgozói nemcsak velünk, hanem az egész világnak bebizonyították, hogy a haladás útját követik. Leverték otthonukban a burzsoáziát és bátran kiáltották ki, hogy velünk, csehekkel együtt közös országban kívánnak élni. Céljaink — Szlovákia dolgozói — veszi át most boldogan építjük szabad új munkáshazánkat. — Slovákia dolgozói, veszi át most a szót Novák Ottó marós élmunkás, — dicsőségesen harcoltak a fasiszták ellen, hogy megdöntsék uralmukat s azt a rendszert, mely őket évszázadokon keresztül elnyomta. Azért küzdöttek, hogy a jövőben soha többé ne legyen háború. Harcoltak gyermekeik szebb jövőjéért, hogy örömteljesebb életük legyen, mint az övék volt. Ez Szlovákia dolgozóinak magas politikai öntudatát bizonyítja, tudták, hogy miért harcoltak s ez nyújtott nekik erőt és szilárd akaratot. — Szlovákia dolgozói — folytatja Novák elvtárs, — -felkelésükkel bebizonyították, hogy nem tűrik a reakciósokat, a népellenes papok uralmát. A szovjet hadsereg hőseinek köszönhetjük, hogy bennünket is felszabadídottak a fasiszta-járom alól, hogy hazánk újból egységes lett s most Szlovákia népeivel együtt közös erővel valósítjuk meg békés, szocialista célkitűzéseinket. — 1944-ben minden figyelmünket Szlovákia felkelőire fordítottuk és vártuk győzelmüket, — szólt most közbe a szintén köztünk ülő Chtubna József 1 marós élmunkás. A Szlovák Nemzeti Felkelés útat mutatott nekünk. — Bizony, ökölbe szorított kézzel figyeltük a felkelés minden mozzanatát és kívántuk, hogy minél kisebb áldozattal győzedelmeskedjenek a fa>siszták felett és feszülten vártunk az alkalmas pillanatra, hogy mi is felkelhessünk és befejezhessük azt, amit Szlovákia dolgozói elkezdtek. A Szovjetunió nagy áldozatot hozott értünk, — mondja Noyék elvtárs, — hogy dicső hadserege támogatta a Szlovák Nemzeti Felkelést és felszabadította egész hazánkat. — Az elnyomatás idején, — veszi át a szót Chlubna elvtárs, — mindkét népünk a szabadságáért -harcolt s ma viszont újból közös erőkifejtéssel a béke megvédéséért, a szocializmus kiépítéséért küzdünk. Az ipari termelés terén is egy a célunk: növelni, a termelékenységet s mint halljuk, Szlovákia dolgozói ugyanolyan lelkesedéssel, mint mi szilárdítják a normákat, fejlesztik a szocialista munkaversenyt. — Ez bizonyítéka annak, — szólal meg újból Novák elvtárs, — hogy a munkásosztálynak egy a célja: győzelemre vinni a munkásság ügyét s ez nem lehet máskép, mint szoros együttműködéssel küzdeni a kapitalizmus ellen, szocialista építőmunkával megszilárdítani a dolgozók hatalmát és erősíteni a Szovjetúnió vezette hatalmas béketábort. Erre az építőmunkára ösztönöz bennünket is Szlovákia dolgozóinak forradalmi felkelése. Fordította: Rajna Béla. 12 — Mi történt magával, Pantyelej Petrovics? Már meg.nt fáj a sebe? Támaszkodjék csak nyugodtan rám, hiszen én erős vagyok, így majd könnyebben megy a járás — erősködött a gyerek és Kazimov keze alá tette kis vállát. — Űgy-e a sebe fáj? Űgy-e igazam van? Nem ülnénk le egy kissé, hogy megpihenjen? — A seb, Szlávka, bizony a seb — mondotta egészen halkan Kazimov és egyszerre nagyobbakat kezdett lépni,, hogy minél gyorsabban elkerüljön arról a helyről, amely felé pedig valamikor annyira sietett, örömben és bánatban egyaránt. Idővel azonban lassan elmúlt JCazimov szívéből ez az éles fájdalom, amelyet az egykorj fasiszta pusztítás gyorsantünő nyomai idéztek fel benne. Egy napfényes áprilisi vasárnapon, amikor a háztetőről egyre gyorsabban hullottak alá az olvadó hó cseppjei és a verebek vidáman csiviteltek a sarkon, nyílván valami fontos, tavasz; madár-ügyet beszélve meg. Kazimov ismét megállt Szlávkávai az oszlopos ház előtt. Már eltűntek a házról az épületállványok és ők ketten gyönyörködtek, milyen szép díszítéssel csinosították ki aa új házat. — Kié ez a ház, kinek építik? — kérdezte Kazimov a hüvelyknyi gyerekektől, akik két, hosszú lépéseik ütemére hullámzó vékony deszkát vittek a vállukon. — Annak a gyárnak ctt felelt egy ács a gyerekek helyett és ujjával arrafelé mutatott, ahol a Martinkemencék lángjai piszkosszürkére festette a tiszta tavaszi égboltot'. •— A munkásosztálynak, hát ki másnak, hogy lakáshoz jussanak... Van cigarettája? Kazimov feléje nyújtotta dobozát, az ács egyet a szájába tetť, egy másikat tartalékként a füle mellé és kedvesen hunyorgatni kezdett: — Hü, barátom, micsoda lakások készültek itt! Mit mondjak neked, hohó! Központi fűtés, fürdőszoba, szemétcsatorna!... Kazimov és Szlávka türelmesen megvárta, amig a rezgő és tompa zajjai összecsapódó deszkák, amelyeket aranyfényben fürdetett a nap sugara, eltűntek a ház sarkánál. A férfi sóhajtott egyet, majd elmosolyodott, jelentőségteljesen kacsintott és felajánlotta Szlávkának. hogy menjenek be a saroképületben íevö cukrászdába. A gyerek már tudta hogy ez a mosoly, ez a kedves, incselkedő hunyorgatás barátja nagyszerű hangulatának jele. A cukrászdában megrendelte Szlávka kedvenc nyalánkságát: a krémtölcsért és mialatt a gyerek élvezettel nyelte a krémet', közbenközben megnyalogatva /-krémes ujjait, Kazimov arra gondolt, hogy nemsokára ebben vagy valamejyik másik házban kiutalnak neki egy lakást és elkövetkezik az a perc, amikor el kell válnia ettől a kedves, értelmes emberkétől, aki olyan észrevétlenül. de végérvényesen elfoglalta a szívét. Persze nagyszerű lenne, ha Klavdia beleegyeznék, hogy örökbefogadja a gyereket. Hej, milyen pompásan élnének ők ketten együtt! De milyen alapon engedné ezt meg Klavdia egy idegen embernek? És egyáltalán, hogyan is ábrándozhat olyasmiről, hogy elválassza anyjától, mégpedig egy ilyen anyától, egyetlen fiát akj még hozzá annyira hasonlít elhunyt apjára, mint az öntvény a modelljére. Ha elvenné Klavdiát! Ez a gondolat olyan váratlanul született meg Kazimov agyában, hogy egészen megdöbbentette öt. Belevörösödött és dühös f ntorokat vágott. — Mi történt magával, Pantyelej Petrovics? — kérdezte meglepetten Szlávka, aki még kedvenc nyalánkságával sem törődött, annyira megdöbbentette felnőtt barátja hirtelen arcváltqzása. — Már megint a sebe ? — Még annál is rosszabb. Mindenféle bolond gondolat támadt a fejemben — válaszolt Kazimov a fiúnak és félrefordította tekintetét. — Tudod, Szlávka, az ember gondolkodó lény. Megvan az a jó tulajdonsága, hogy neki semmi sem elég... Gondolataival néha olyan magasság.ba emelkedik, hogy amikor körülnéz — megriad ... Kazimov még a gyerek előtt is szégyelte magát a hirtelen támadt ötlete miatt. Elfordította a fejét' és mindenáron azon igyekezett, hogy elkergesse önmagától gondolatait. Az egész gyár tudlta, milyen kiegyensúlyozottan éltek Siikovék a háborúig. Klavdia még ma is megfiatalodott, valahányszor szóbakerült a férje, Hányszor megtörtént már, amikor Kazimov csendesen belépett a szobába, hogy ott találta az asszonyt elhúnyt férje fényképe j előtt Klavdia ilyenkor csak állt, sóhajtozott és valamit suttogott Eszébejutott, milyen dühösen mesélte egyszer az asszony, hogy a garázs szivattyútechnikusa, valami Zsoludkov — egy csélcsap szoknyavadász, — váratlanul azzal lepte meg az egész garázs személyzete előtt, hogy furcsa ? kezdte faggatni Klavdia a lakás közös konyhájában beszélte el ezt az esetet. Ügy állította be, mintha a legsúlyosabb sérelem érte volna. Arcát dühös pír lepte el, szigorú szeme vad szikrákat hányt, a szomszédok pedig fejcsóválva elítélték a »ravasz gúnárt«. Nem, nem. szó sem lehet róla, ki kell vernie a fejéből ezt a buta gondolatot, Klavdia még képea lenne a lakásból is kikergetni őt. Amikor azonban Szlávkávai hazaérkeztek és Kaz.mov meglátta Klavdiát — ünnepi, ukránhímzésü blúzban, amely nagyszerűen illett nyílt;, sűrű gesztenyebarna hajfonattal övezett képéhez, kipirult arccal sürgött-forgott' a kályha körül, frissensült süteménnyel várta fiát és lakóját —, a férfi, akarata ellenére is, egészen más szemmel nézett rá. Hirtelen valami különös szégyenkezés fogta el Kazimot, amilyet már régen tapasztalt önmagán. »Nézd csak, micsoda szépség, neked meg testvér már az utolsó csirkeplhéd is elszáll. Szégyeld magad!« szidta dühösen önmagát, amikor leült az asztalhoz. Kazimov ezen az estén nagyon kellemetlenül érezte magát. Nagy zavarban volt, még attól is félt', hogy ránézzen a háziasszonyra, egyre azon mesterkedett, hogy más irányba pillanthasson. Klavdia pedig — mint más alkalommal is — szigorú és kissé ünnepélyes arccal ült az ünnepi asztalnál. Lassan és hallgatagon tálait és ugyanilyen hallgatagon kínálta a süteményt is. Ha azonban Kazimovot nem zavarta Volna meg az a váratlan felfedezés, amelyet önmagában tetť, észrevette volna a háziasszony arcán a nagy riadalmat, amelyet Klavdia hiába szeretett volna eltitkolni. Kiderült, hogy kettőjük közül Szlávka volt a figyelmesebb. Mama, miért vagy ma olyan furcsa... kezdte faggatni Klavdiát a fia. A tányérodba nézz! — kiáltott rá váratlanul élesen az anyja. — Reggel óta teleette magát mindenféle süteménnyel és most csak megfürdeti a levesben a kanalat. Egyél'. Amikor már a kompfcttal is végeztek, Klavdia, mintha csak leküzdött volna magában valamilyen ellenkezést, nem túlságosan természetes hangon észbekapott: Ö, no nézd csak egészen kiment a fejemből, hiszen magának táviratot hozott az igazgatósági küldönc. Az asztalon keresztül egy összehajtott táviratot nyújtott' feléje, amely gyengén remegett az asszony erős, egészséges kezében. Az Uraiból jött a távirat, az íkergyárból. Az a mérnök írta alá a táviratot — most már párttitkári minőségben —, aki valamikor Kazimov üzemfőnöke volt és jól ismerte az acélöntőt. Rajta kivül még néhány aláírás szerepelt a táviraton, Kazimov régi mart'nos barátainak neve. Meghívták barátjukat a régi. kedves gyárba, amely már gyökeret eresztett az új helyen. Kazimov fennhangon olvasta ezt a baráti híradást. Szíve egyszerre hevesebben dobogott az örömtől, de Szlávka szem/3 • kerekretágult az ijedtségtől. Klavdia h'.deg mozdulatlansággal ült a fia mellett, egyre csak a padlót vizsgálgatva. Keze a térdén feküdt és ujjai Idegesen gyúrtak és marcangoltak egy darabka kenyérhéjat. Mégis emlékeznek rám ... Hét év telt el és még mind g emlékeznek Kazimovra. Megtudták, hogy viszatértem a kemencéhez és tessék, hívnak — suttogta meghatottan és szeretettel kisimította az asztalon a táviratot. Pantyelej Petrovics, ne utazzék, hagyja őkeb! Nálunk szebb, nálunk Sokkal jobb, — kiáltotta Szlávka reszkető hangon. Hallgas, mj közünk nekünk ehhez — szólt rá szigorúan az anyja és az arca még hidegebbé (.mozdulatlanabbá vált. Kazimov riadtan nézett 'az' aszszonyra. Még soha sem látta őt ilyennek. Azután Szlávkára pillantott. A gyerek szemében könnyek gyülekeztek, — Űgy-e, nem utazik, úgy-e nem ? ... Nézd csak a ravaszokat. Hívják, hogy hozzájuk menjen.., Ó, micsoda... " .(Folytatjuk.).