Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-19 / 190. szám, szombat

UJSZ0 KAi ;ATÓ

: A Z ÚJSÁGElAftUSÍTÓKNÁl ÉS AZ Ú J SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN BRATISLAVA, Jesenského ul. 8 Az U J SZÓ szabadságodra is elkésér! Minden előfizetőnknek szabadsága tartama alatt biztosítani óhajtjuk újságját. Négy nappal a nyaralás megkezdése előtt szíveskedjenek az új címeket (az eddigi cím és előfizetői szám feltüntetésével) kiadóhivatalunknak beküldeni. A nyaralási idő alatt minden példányonként vásárló olvasóink kívánságára is nyaralási ideje alatt a kívánt címre lapunkat megküldjük. Az Uj Szó kiadóhivatala. vwe

n NÁLUK: AMERIKAI ÉLMÉNYEK rrészlet

J Tudják-e önök, mit jelent törvény teim gyermeknek lenni az Egyesült Államokban? íme, a »New-York Times<s. július H-i száma: A »Szórakozások« (!) című rovatban egy nagy fénykép van. amely egy hosszúhajú, félelemtől eltorzult arcú kisfiút ábrázol, amint elővigyázatosan símoga

t egy macskát. Ez a f.úcska tizennégyéves. Négyéves korától tartotta öt az anyja Mrs. Suliivan, Bostonból — bezárva, mindenki elöl eldugva. A fiúcska törvénytelen gyermeke volt és rajta kívül volt még három törvényes gyermeke, akik közül a legidősebb elmúlt már húszéves. A férje elhagyta öt, rövidesen törvénytelen gyermekének megszületése után. Az anya négy évig egy faluban tartotta a gyermekét, de azután meghalt a gyerek természetes apja és nem volt aki a fiúcskáért tartásdíjat fizessen. Mrs. Suliivan, aki időközben másodszor is férjhezment, a gyermeket magához vette és úgy döntött, hogy mindenki elől eltitkolja fiatalságának »bűnét«. Tíz év lefolyása alatt többször változtatott lakást, de m ndig talált egy titkos helyet a fiúcska elhelyezésére. A tizennégyéves Gerald egy sötét kamrában élt, amelyben csak egy szűk ágy volt. A fiúcska rongyokba volt öltöztetve és úgy be volt nőve ha jal, mint egy vadember. Véletlenül kiszabadult börtönéből és magáravonta a rendőrség figyelmét. Itt látott életében először almát, narancsot, macskát. Keveset, de eléggé érthetően beszélt. Mrs. Suliivan legidősebb fia, aki a had tengerészetben mint káplár szolgál, elmesélte, hogy ö és a többi gyerek is tudott arról, hogy egy fiúcska van a sötét kamrában; néha-néha édesanyjuk távollétében be is engedte Geraidot sétálni a lakásba, — de azt nem tudta, hogy ki ez a fiúcska és az anyjától sem merte megkérdezni. Milyen udvariasság, gondolják csak el! Önök újból kérdezhetik tőlem: mi történt ezzel a tragikussorsú gyermekkel? Én nem tudom. Másnapra az újságok már semmit sem írtak róla. Ma szenzáció volt, »áru«, — másnapra elvesztette értékét az újságok szemében és nem beszéltek róla többet. 19J,8-bm ötvenezer ilyen jövendő Gera\d született az Egyesült Államokban. NÁLUNK: Rájuk nézünk és mindjárt melegebb lesz a szívünk tája... Mennyivel masabbak, mint mi. Bátrabbak, szabadabbak s kinevetik azt a balga felnőttel, aki „boszorklínyróí", „mumusról", meg a rettenetes kéményseprő bácsiról giigyök nekik. Mint Julika is. aki még csak négy esztendős, de a mamája szerint évtizedek huncutsága lakik benne. Julika meg anyuka megy az utcán. Mennek, mendegélnek, csak nem haladnak, mert Julika minden kocsinak utána szalad, minden bácsival, nénivel kacérkodna s a világért el nem menne egy-egy kirakat előtt, míg minden tárgyról el nem mondja a véleményét. Közben ilyen fogas kérdésekkel gyötri anyut: — Mondd, miért nincs a villamosnak lába? Miért festették éppen sárgára? Anyu-u, miért festi a száját ez a nagyon öreg néni? Anyu, mért van a verébnek szárnya? De mért van két szárnya? Rendőr bácsi a sarkon megszánja anyut és segíteni szeretne. Felvesz! a leghivatalosabb képét és rászól a gyerekre. — Ha rossz kislány leszel, elv.szlek a dutyiba s bezárlak a sötétbe... Csöpp Julika megáll az óriás rendőr bácsi előtt, komolyan farkasszemet néz vele és szemrehányóan így szói: — Te egy demokratikus rendőr vagy? Szegyeid magad! Téged nem azért állítottak ide, hogy ijeszgesd a ksgyerekeket, hanem, hogy y'gyázz ránk!... Azzal vádolják a szigorú felnőtiek ártatlan kis gyermekeinket, hogy általában nem szeretnek fürdeni. No erre alaposan rácáfolt Tardi Péter 10 éves ifjú legény, akiről nem tud egvebet a történelem, csak annyit, hogy kuláktanyáról hozták be egy gyermek"tthonba, rongyosan, éhesen s lakókkal a hajában. Szülei ismeretlenek. Péter jószágot őrzött a kuláktanyán, íini-olvasni nem tud s sok kék folt van a hátán. Nos ez a Péter, mióta patyolat ágyban alszik s mindennap ötször eszik, egészen megváltozott. Ha egy percnyi alkalma is van, azonnal rohan a fürdőszobába, beleugrik a kádba. Hiába a csengő, amely tanulásra vagy uzonnára szólít, hiába a pajtások játékra hívó szava, Péter nyakig iil a meleg vízben, boldogan pislog kifelé s nem hajhndó kijönni, ha mézes kenvérrel csalogatják se. Fürdik reggel, fürdik tízórára, ebédre, uzsonnára, számtalan-tízpercben s már a nevelőtanár is könyörgésre fogja a szót: — Gyere ki kisfiam, megárt az a sok meleg víz, megfázol. A többi gyerek bizony szemrehányóan néz rá: stréber, csak legalább ne a fürdésben hirdetett volna versenyt. De Péter meggyőzi őket szóval: Könnyű nektek, ti mindig füredietek, de én még sose láttam csempés fürdőt. Engem csak a kismalacok fürdőjébe dobtak bele néha. Hát én ezt a sarat le akarom mosni... Mackó úr az állatkertben A tenger áldása KOREAI MESE IRTA: HUNG SOO HAN 1950 augusztus 19 ^JHegýelf itt a Mackó úr meglátogatta medve komát az Állatkertben. Mikor bement a kapun, a jegyszedőtől megkérdezte: — Itthon van, kérem, a medve koma? — Nem szokott az innen kisétálni — felelt mosolyogva a jegyszedő. — Hát akkor mondja meg neki, hogy vendége érkezett. — Kicsoda uraságod? — Én Mackó vagyok. A jegyszedő levette sipkáját, meghajolt és azt mondotta: — Hozta Isten! tekintetes Mackó úr! Hozta Isten. Ha medve komával akar beszélni, csak menjen egyenesen előre, megtalálja a ketrecben családjával együtt. Mackó úr elindult a ketrec felé. Egész csapat kíváncsi ember álldogált az előtt. Az öreg medve koma, amint meglátta a jövevényt, örvendezve fölkiáltott: — Nini, hiszen ez az ifjú Mackó Muki! Hát téged mi szél hoz erre, pajtás? — Azért jöttem, hogy téged meglátogassalak! — Hozott Isten, cimbora! De bocsáss meg, hogy nem nyitok ajtót, éppen ma elromlott a zár. A medve koma röstellte megvallani, hogy azért nem bocsáthatja be a ketrecbe vendégét, mert az mindig zárva van. — Nem tesz semmit, cimbora! — felelt Mackó. — Majd elbeszélgetünk a rácsnál. — Hogy érzitek magatokat a fővárosban? — kérdezte Mackó. — Hát csak megvolnánk valahogy — felelt a medve komi". — De azért mégis jobban érezném magam a vadméhes erdőben. — Jobban bizony a hűvös barlangban! — szólt közbe medve anyó. — Hát még a gyümölcsösben! — kotyogtak a medve fiúk. A többi állat is megszólalt. A jegesmedve azt mormogta: „Nem adom a jégmezőt fővárosért!" Az oroszlán ezt bömbölte: „A világon leggyönyörűbb a sivatag!" A sas ezt vijjogta: „A legszebb a szabadság!" Mese a fekeferigóról Irta: V. Olga. Valamikor réges-régen, Nyolc határban — hét megyében Nem volt a rigónak párja — Olyan szép volt a nótája. Büszke is volt szörnyű módra. A fejét gőgösen hordta, Azt h tte, nótá ja nélkül Tán még a világ is szétdűl! Egyszer aztán jó! megjárta! tlj madár jött a határba! Csalogány volt az új madár, Dalijától zengett a határ. Hej, irigy lett a kis rigó! „Jöjjön gyorsan, Bagoly bíró!" „Tegyen igazságot menten, Melyikünk énekel szebben?" Pislogott Bagoly nagyapó: „Szép öcsém, ez így nem lesz jó!" „Hívd versenyre a jövevényt, Igy vessünk e kérdésre fényt!" Rá álott az irigy madár. „Ha nincs másképp — üsse tatár!" „Alaga lesz a bíró, koma! Ha győzök — lesz ám lakoma!" Késő este volt a verseny. (Nézők is voltak vagy ezren!) Szörnyű nagy volt az izgalom, Sebesült is lett egy halom! Végül ítélt Batogh bíró: „Vesztes a feketerigó!" „A tiszta igazság jogán, Versenygyőztes: — a csalogány!" ®-It egyszer Koreában egy szorgalmas és szerény fiatal halász, akit az egész környéken kedveltek. Egyszer az erdőben járt és egy nyúllal találkozott amelyet a róka üldözött. A fiatal halász elkergette a rókát. A nyúl szívből megköszönte, hogy megmentette az életét. — Derék ember vagy. jó a szíved, — mondotta — a sors ezért meg fog jutalmazni, gazdag leszel, — ezzel eltűnt. A halász tovább bandukolt. Egy domb tetején öreg anyókával találkozott, aki nehéz malomkövet cipelt. A sok éhezéstől annyira el volt gyengülve, hogy ' súlyos terhét alig bírta már tartáni. A halász odaajándékozta neki tarisznyájában lévő ebédjét és így szólt: »Nem való már ez neked, öreganyám, add csak ide. majd én viszem ezeket a malomköveket.* Örömmé' fogadta az anyóka a halász ajánlatát és együtt vándoroltak tovább. Amikor az anyóka megérkezett céljához, megköszönte a halász segítségét és neki adta a malomköveket. Meg is magyarázta a különös ajándékot — Csodálatos kövek ezek, csak használni kell tudni őket. — Vidd ki a malomköveket magaddal a csónakodban a tengerre — mondotta — és ha sóra van szükséged forgasd meg őket jobbra. Maguktól fognak őrölni és annyi sód lesz, amennyit csak akarsz. Ha már elég sód van, forgasd balra őket és akkor a kövek megállnak. Amikor a halász megérkezett a tengerpartra, a köveket óvatosan a csónakiába vitte azután kievezett a tengerre. Először jobbra forgatta a 7 <Dudlizzon-e a kisbaba? Ki ne ismerné azt a látványt, mikor a csecsemő egész testét heves sírás rázza, ajka reszket sz nte elkékül? A fiatal anya megijed: a gyermek valóban azt a benyomást kelti, mintha nagyon szenvedne. Szájába dugjuk a dudlit —- és egycsapásra megszűnik a sjrás. Vájjon ne alkaimazzuk-e ezt a Játszólag teljesen ártalmatlan ésillapítószert, mikor ilyen könnyen megnyugtathatjuk vele a síró kisbabát? Nézzük meg elöször is: ml az, am; a síró csecsemőt megnyugtatja, A fiatal csecsemő életében egy igazi öröm és kielégülés van és ez: a szopás. A szopás öröme két mozzanatból tevődik össze: egyik a táplálék megszerzése, másik maga a szopás művelete. A dudlizás nem egyéb, mint a szrpás egy k részének megismétlése, a csecsemő maga is rájön arra hogyan lehet ezt az örömet előidézni: hamarosan elkezdi ujját, vagy öklét szopni. Ezt az örömet mi felnőttek azzal igyekszünk a csecsemőnek megszerezni, hogy dudlit adunk a szájába. A dudlizás és az ujjszopás között lényeges különbség van. A dudlit a felnőtt adja a gyermek szájába, tehát ezzel a csecsemő a felnőttől függő helyzetbe kerül. Amint megismerte. kívánja is a dudlit és ha kiejti éles sírásban tör ki. Folytonosan ki kell tehát szolgálni. Igy olyan helyzetet teremtünk, amely nevelési szempontból egyáltalán nem helyes hiszen már a csecsemőkorban kell megkezdenünk az önállóságra nevelést. Nagy hátránya a dudlinak az is, hogy sokszor igen nehéz leszoktatni róla a gyermeket. Vannak csecsemők, akik el sem fogadják, vagy maguktól soknak le a dudliról, — ez azonban ritka. Ellenben gyakran látunk még 4—5 éves gyermekeket is, akik ragaszkodnak a dudljhoz nem tudnak nélküle elaludni és ha valami fájdalom éri őket, rögtön a dudlival vígasztalódnak. Lelkinyugalmuk valósággal a dudlitól függ és nem birkóznak meg önállóan a gyermeki világ feladataival. De egészségi okokból sem helyeseljük a dudüzást. A dudli folytonosan kiesik a gyermek szájából hol az ágyra, hol a földre, és ezért tisztántartása igen nehéz. Vannak anyák, akik valósággal ráerőszakolják a csecsemőre a dudlit, mert így kényelmesebb. Ez azonban helytelen. Ne szoktassuk rá a kisbabát a dudlira! Az a k s kényelmetlenség amit az első hetekben a dudli nélküli nevelés okoz, sokszorosan megtérül a gyermek nyugodt fejlődése során. DR. R. P. köveket, rövid idő alatt annyi sóra tett szert, amennyit egész életében nem tudott volna elhasználni, összehívta a barátait, rokonait, ismerőseit és ingyen szétosztotta közöttük a sok sót Híre futott az esetnek és rövidesen mindenki hozzá jött, akinek só kellett úgy, hogy senki sem szenvedett már hiányt sóban. Ugyanabban a halászfaluban lakott egy híres csirkefogó is, akinek máson sem járt az esze, csak azon. mivel bosszanthatná az embereket és hogyan okozhatna békétlenséget közöttük. Ö is hajlott a csodálatos malomkövekről és nagyon ostobának találta a szegény halászt, amiért az a sót ingyen osztogatta szét felebarátai között, ahelyett, hegy nagy üzletet csinált volna belőle. — Hej, csak enyémek lennének azok a kövek. — morgott magában — bezzeg okosabban csinálnám és nagy vagyont szereznék. Egy nap azután ellopta a jó halász csodálatos malomköveit és egy hatalmas hajóval kiment velük a tengerre. Itt megforgatta a malomköveket. Hófehér só folyt ki körülöttük és gyűlt halomba a hajón. Már hegymagasságban tornyosodott a só, úgy, hogy a gonosz ember a végén már nem tudta hogyan állítsa el az áldást. A só folyt, folyt, egyre folyt és a tolvaj kezdett kétségbeesni. Nem tudott már elmenekülni a só elől. A hajó egyre súlyosabb teher alatt állott, míg a végén elsüllyedt. A malomkövek azonban a tenger fenekén azóta is egyre forognak, mind a mai napig. Ettől olyan sós a tenger vize. L.