Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-15 / 160. szám, szombat

1950 július 15 U J SZ0 | MAKARENKO: Hűvös nyári estéken nagyon ügyes és kellemes viselet a kis kulikabát. Mint 1. képünk mutatja, lehet egész rövid, s~éles tűzéssel díszítve, kihajtott nagy gallérral. A 2. ábra kissé hosszabb, raglánsza'oású. gallérnélküli kabátkát mutat be. Széles ujjait tetszés szerint kézelösserüen fel lehet hajtani. A 3. képen látható kabát anyagából a széles, sálszerü, különálló részt a nyak köré kötve vagv kél gombbal lefogva lehet viselni A modellek nagyon praktikusak és csinosak, bármely régi kabátból elkészíthetők. HASZNOS TANACSADOK Gumifűzőt langyos szappanoldattal keféljük végig és a vízbe kevés sza'miákszeszt tegyünk. Lassan szárítjuk. Cipőkrémet, ha kiszárad, vagy rossz minőségű, megja\ithatjuk, ha pár csepp petróleumot teszünk hozzá. Szeget fába könnyebben verünk be, ha a szeget e'őbb beszappanozzuk. Lakktálcát, ha piszkos, foltos, tiszta olajba má tolt ronggyal tisztítsunk. Utána addig dörzsöljük, amíg tiszta és száraz nem lesz. Jtse a szabad só gióí Bent az erdő zöld ölében. Élt egyszer egy szarvas csendben, [szépen. Játszadozott, füvet rágva, S friss patakból ivott rája. Mosolygott reá a föld, s ég. Csak az emberek üldözték. Vadásztak rá húsa végett, Megszerezni pecsenyének. Egyszer. amint lopózkodott. Díszes lóval találkozott. Cifra kantár nyereg rajta, Az arany majd eltakarta. És megállva, nagy kényesen, Így szólt hozzá: »lty sebesen, Hcvá szaladsz, szarvas koma. Szomjíság űz, vagy lakoma. A szarvas mond: *Nem. de tudod,. Én az Ember elöl futok. j Puskával üldöz ö engem. ' Ezért kell rejtőzve mennem.« zCsak ez a baj f Ugyan látod, Adhatok én jó tanácsot: Szegődj be hozzájuk, mint én. Légy szolgájuk s jól élsz szintén/« DÉn rab legyek f« szól a [szarvas, Inkább lyuggasson g°lyó s vas! S üldözzenek mindhalálig De szabad, — szolgává nem válik.'<t »Ejnye ....'« — mond a lő bús [hanggál, S szomorúan v'ssza nyargal. M g a szirvas fut élőre, Be a szabad, szép erdőbe. Mesélő. A TORKOS CiCA KI NEVELI A GYERMEKET? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis cica. , Ez a kis cica olyan határtalanul to:ko3 volt, hogy még az egérlyukba is belebújt volna egy kis nyalakodnivalóért. Hiába is szidta, veríe a gazdasszony, nem lehetett a buta kis jószágot leszoktatni erről a csúnya szokásáról. Történt egyszer, egy forró júliusi napon, hogy a kis cica gazdasszonyának el kellett menni hazulról. Mivel nem akarta, hogy a nagy hőség miatt elromoljanak az éléskamrában levő ennivalók, hát nyitva hagyta az é'.és

vamra legfelső ablakát. „Ez az ablak olyan magascm van — nyugtatgatta a gazdaszszony önmagát, — hogy ezen az ablakon még az én torkos cicám se *oq tu^ni ke

Tesztül mászni." A kis cica csak mosolygott maarŕbcm Ugyan mit számított az ő fürgeségének három-négy máte

T magasság? És még jóformán ki se lépett az utcára a jó asszonvka, a cica máris felkapaszkodott a kamra alatt terpeszkedő lombos eperfára s az eperfa egyik kinyúló ágáról úgy beugrott az éléskamrába, mint a pinty! És olyan lakmározást csapott a finomabbnál finomabb ételekből és csemegékből, hogy még a paradicsomos üvegek is megbotránkozva csóválták a fejüket! No, de most az egyszer rá is fizetett torkoskodására a gézengúz kis cica! Az történt ugyanis, hogy mialatt vidáman szürcsölgette a finom fejecskét meg tejfelecskét, azalatt odakint cifrára változott ám a világ. A nemrégen még aranyos fénvben úszó égre olyan haragos fekete fellegek gyülekeztek, hogy a még mindig mosolygó napocska is hanvat-homlok menekült égi kuckójába. „Hú, hú — csattogtatták fekete szárnyaikat az alattomos fellegek —, mi vagyunk az égbolt igazi urai!" És olvan szörnyű vihart támasztottak a semmiből, hoav csak úgy zengett-rengett a földkerekség! Olyan gondosam és figyelmesen kell tenyésztenjkgiz embert, mint ahogyan a kertésWgondozza kedvenc gyümölcsfáját. Ezért ne vegyék körül a v'rdgot csupán csak a bámulat kitöréseivel és csókjaival, hanem vegyenek kezükbe ásót, öntözőt, nyesöollót és szerezzenek létrát. S ha a kertjükben megjelennek a hernyók, vegyék elő a rézyálicot is. Ne féljenek csak fecskendezzék be egy kicsit, még ha az nem is lesz nagyon kellemes a kicsiny v rágoknak. Egyébként a jó kertész földjén nem jelennek meg hernyók. Igen. legyünk csak kertészek. Ez a ragyogó hasonlat lehetővé teszi számunkra, hogy eligazodjunk abban a nehéz kérdésben: ki neveli a gyermeket, a szülök, vagy. az élet f Ki neveli a kerti fát f A földből és a levegőből sar adnak testének atomjai. A napsugár adja neki a hőség nagyszerű erejét, A szelek és v harok nevelik benne a kitartást a harcban, a szomszédos testvérfák mentik meg öt a romboló magánytól. A fában is körülötte is, állandóan a legbonyolultabb vegyi folyamatok mennek végbe. Mit tud a kertész megváltoztatni az életnek az aprólékos munkáján? Vájjon tétlenül és alázatosan kell-e bevárni, m-g a gyümölcs beérik, hogy azután szentségtörő kézzel letépje f Pontosan így cselekszenek valahol a Tűzföld vadonában a vademberek. De így cselekszik sok szülő s. Az igazi kertész azonban nem ezt teszi. Az ember már régóta tud óvatosan és gyöngéden nyúlni a természethez. Most megtanulta azt is, hogyan változtasson a természeten, hogyan alkossa meg annak új formáit. Tudnunk kell, hogy mi szovjet pedagógusok, már nem a »természet szoigáU hanem a gazdái vagyunk. És csakis így lehetséges a nevelés. Okosan és pontosan élvezetni a gyermeket az élet gazdag út ain, virágai között és viharain át — erre minden ember képes, ha csakugyan akarja. Semmi nem tud úgy felháborítani, mint az az utálatos rémült jajveszékelés: — Utcagyerekek! — Tudja kérem, m nden jól ment, dé aztán Szerjózsa összebarátkozott mindenféle utcakölyökkel... Ezek a »szedett-vedetté utcagyerekek zülesztilc Szerjozsát. Szerjózsa elcsavarog. Szerjózsa, kivett a szekrényből egy férfinadrágra való szövetet és eladta. Szer ózsa hajnalban vetődött haza és dőlt belőle a pálinkaszag. Szerjózsa megsértette az anyját. Csak a legtökkeliitöttebb alak képzelheti hogy mindezt azok a bizonyos t>szedett-vedett utcagyerekek« tették. Szerjózsa — egyáltalán nem valami új típus Unosuntig smert, közönséges kontármnnlca. És egyáltalán nem utcagyerek készítménye, i hrnem lusta és lelkiismeretlen szü1 löké. Egyáltalán nem pillanatok • alatt készült, h "nem huzam osabb időn át, attól kezdve, mikor Szerjózsa alig másfél esztendős volt. Számtalan ellenszenves eszköz segítségével jön létre, m nt például a gondatlan restség, az önkényes képzelgés és különcködés és ami a fő, megbocsáthatatlan felelőtlenség és a kötelességérzet teljes hiánya. Szerjózsa, az, aki való ában igazi utcagyerek, de a családi üzemben vált ilyenné. Az udvarban talán tényleg olyanokkai találkozik, mint ő maga olyan szerencsétlenekkél: ők együtt alkotják az egyformán züllött és egyformán »csavargó« gyerekek szokott bandáját . De ugyanazon az udvaron tucatjával láthatunk olyan gyerekeket, akik számára a családi közösség megteremtett bizonyos hagyományokat és olyan rendet, amelynek segítségével semlegesítik az utcagyerekek befolyását, anélkül, hogy elszigetelnék magukat családi falakkal az élettől. A családi nevelés sikerében döntő tényező, hogy a szülök állandóan tevékenyen. teljes tudatossággal teljesítsék állampolgári kötelességüket a társadalommal szemben. Ott ahol ezt a kötelességet a szülök átérzik, ahol ez m ndennapi életük alap ja, ott az föltétlenül irányítja a család nevelő munkáját és lehetetlenné tesz mindenféle törést és katasztrófát. 2lU<ífi<*, a si'Múai itcdász A Komszomol XI kongresszusán fölált egy szép szőke leány. Beszélni kezdett: — A háborúra bujtogató imperialisták arra is gondoljanak, hogy Szibériában egyik napról a másikra nőnek az ifjú vadászok, akik nagyon értenek hozzá, hogyan ke'l ledöfni a vadállatot és szakértők a bundák lenyúzásában is... Szibériában munkaszerető, békés Hej, megijedt ám a torkos cica ' a söiét éléskamrában! Bezzeg I abbahagyta a lakmározást és futott észnélkül az ablaknak! Azt már persze nem vette észre az ugrifüles, hogy a kint tomboló vihar már régen visszavágta a kifelé nyitó könnyű kis ablakszárnyat. így azián tel;es erővel nekiugrott a vékony kis ablaküvegnek és olyan összevagdalt ábrázattal zuhant vissza a sötét éléskamrába, hogy még nagymama korában is kilelte a hideg, ha erre a kalandjára gondolt. Hogy pedig teljessé váljék a szerencsétlenségek sorozata, időközben a szogirú gazdasszonvka is hazaérkezett és úgy kiverte a port a kedves kis állatból, hogy a kis cica budájóm táncoló meggyfavesszőnek is megesett szegényen a szíve. No, de nyitva is tarthatta ám ezentúl a gazdasszony még az éléskamra ajtaját is! Ugy megjavult a torkos kis cica, hogy későbben még gyermekeit meg unokáit is ezzel a versikével oktatta, hogy: Okuljatok gyerekek Torkos kis cicáról. Torkosok ne legyetek. Az nektek nem áll jól! Nektek is szólt e mese, Julcsa, Panna, kis Ica, Akinek nem lesz esze, Ugy jár, mint — kis cica. A LEGY FARKINCAJA — Orosz mese — Régesrégen történt ez még, hogy a szemtelen kis légy odatelepedett az ember homlokára és így beszélt: — Ember, te már annyi állatnak a gazdája lettél itt a földön és annyi hasznos dolgot műveltél a saját javadra. Megtehetnéd azt is most már, hogy szép farkincát csinálj nekem, hadd díszelegnék vele én is, mint már annyi állat. — Eredj, kérd el valamelyiktől és ha neked adja, rád akasztom azt a farkat — felelt haragosan az ember, mert nem tudta már elűzni sehogyan sem homlokáról a legyet. A légy pedig elszállt a rétre, ott ráült egy fűszálra, mert látta, hogy a kis réti csiga arra mászik. Mindjárt meg is szólította: — Add nekem a farkincádat! — hadd díszelegjek én is vele. — Dehogy adom -r- ijedezett a kis csiga — kell az nekem, hiszen látod, milyen keservesen csúszom, mászom. És anélkül még így sena tudnék. Tovább repült a folyóhoz és ott megszóMtott egy halacskát: — Add nekem a farkincádat! — hadd díszelegjek én is vele. — Dehogy adom — ijedezett a halacska —, hiszen ez az én kormányrudam, anélkül úszni sem tudnék. Továbbrepült a légy akkor az erdőbe. Megszólított egy kis harkályt a faágon: — Add nekem a farkincádat! — hadd díszelegjek én is vele. , — Dehogy adom — ijedezett a kis harkály —, látod, hogyan egyensúlyozom magam a faágak közt, a farkincám nélkül bizony lepottyannék. Megharagudott már a légy és visszarepült újra az emberhez. Egyre többet bosszantotta most már, hol a fülére szállt, hol az orrára, hol pedig a homlokára. — Miért küldtél el engem az állatokhoz farkincáért, amikor azok közül egy sem akarja ideadni? — zümmögte folyton. — Eredj csak még, próbáld meg a tehénkémnél az udvarban — mondotta hirtelen az ember és a légy erre reménykedve odaszállott a tehén hátára. — Add nekem a farkincádat... — kezdte újra a légy a mondókáját. A tehén pedig meghallgatta: — Nesze, itt van — ennyit felelt és akkorát csapott a farkával a hátán ülő légyre, hogy agyon is csapta vele. Lehullott a légy a földre és nem volt több kívánsága. . . Fordította: Nyul Lidia. nép lakik. Nagycn szereti a hazáját s kész meg is védeni' Ki ez a lány, aki ily keményen tud szólni s arcáiol mégsem tűnnek el a fin'

m és lágy vonások? A szovjet ifjúság legjobbjai között emlegetik Uljana Babina a neve. Szibéria erdőségeiben lakik s oly kitűnő vadász máris, hogy a mult évi normáját 500 százalékkal teljesítette túl Apja, Fjodor Babin híres vadász. Most is két hónap , alatt te'jesítette évi normáját. Sokan Í

tanu'nak Szibériában Babintól. Megtanulják tőle, hogyan kell kinyomozni a vadat, elkészíteni és elhelyezni a csani dákat. Jól bevált módszerei vannak. i Tőle tanult a tizenkibnc..éyes Uljána, aki lassan még az édesapját is felülmu'ja a vadászatban. Uljana Babinát most megismerte és megszerette a szovjet ifjúság. Alighogy hazaért, százával jöttek a levelek a Szovjetúnió minden tájáról. írtak neki a szahatini vadászok, a donbasszai bányászok, pienírok, diákok és katonák. írtak neki lányok és asszonyok az üzemekből, akik vadászegyesületet akarnak szervezni Mindannyian Uljana tapasztaltaira kíváncsiak. Es Uljana gondosan' válaszol a leve. lekre. Megírja tapasztalatait, sőt nemcsak a magáét irja meg, hanem a bátyáét és húgáét is, mert tőlük is sokat lehet tanulni. Hegyeken, tengereken át.,. A Francia Nöszövetségből írja Claudine Chomat: Kedves Barátnőink! Ötvenezer gyermek gyűlt össze a párizsi Buffalo-sportcsarnokban a Nemzetközi Gyermeknap megünneplésére. Egybegyűlt gyermekeink előtt országunk apái s anyái kötelezték magukat, hogy megkettőzött elszántsággal harcolnak a világ összes gyermekeit fenyegető atombomba ellen. A gyermekek az összes országokhoz címzett léggömbökkel üzenetet küldtek a világ minden kisgyermekéhez. Ezt a barátságról és bizalomról szóló üzenetet intézzük hozzátok és kérünk benneteket, továbbítsátok országotok gyermekeihez: * örömmel teszünk eleget ennek a kérésnek: így szól az üzenet: „A világ Gyermekeihez! Mi, akik szeretjük az életet, szeretünk nevetni és éneke'ni, akik élni akarunk, a hatalmas párizsi Buffalo-sportcsarnokából, ahol ma ezren és ezren gyűltünk össze ezen a mi csodálatos Nemzetközi Napunkon, lelkes üdvözletünket küldjük a világ gyermekeinek. Gondolataink olyan könnyűek, mint ezek a léggömbök, amelyek az égbe emelkednek s hegyeken és tengereken át a ti gondolataitokhoz csatlakoznak, mialatt szívünk rösebben dobog, mert anyáink és apáink szívós harcok árán megvédenek bennünket a szörnyű atombombától és előkészítik boldog és békés jövőnket."